15 milliárdos Teva beruházás Debrecenben

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

Forrás: Origó

2008. március 17. Az izraeli Teva magyarországi cége közel 100 millió dolláros beruházással megduplázza debreceni tabletta gyártó kapacitását, és ezzel 415 új munkahelyet hoz létre, amihez a társaság kétmilliárd forint vissza nem térítendő állami támogatást kap – jelentette be Kákosy Csaba gazdasági és közlekedési miniszter és Rózsa András, a Teva Magyarország vezérigazgatója hétfőn a budapesti sajtótájékoztatón.

A beruházást saját erőből valósítják meg. Hegedűs Lajos, a Teva Gyógyszergyártó Zrt. vezérigazgatója arról tájékoztatta az újságírókat, hogy a 2010-re befejeződő beruházás eredményeként a gyártókapacitás eléri az évi 15 milliárd tablettát.

Kákosy Csaba hangsúlyozta, hogy a Teva magyarországi elkötelezettségét bizonyítja a mintegy 15 milliárd forintos beruházás, ami a munkahely teremtés mellett a kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenység szempontjából is kiemelkedő.

Kósa Lajos, Debrecen polgármestere elmondta, hogy az önkormányzat a magas hozzáadott érték miatt kiemelten kezeli a Tevát, ezért a cég bizonyos költségeket levonhat az helyi iparűzési adó alapjából. A polgármester hozzátette, ezzel együtt a Teva a legnagyobb adófizetők közé tartozik Debrecenben. A beruházás miatt az önkormányzat 100 millió forintot különített el parkoló építésére, és a város logisztikai fejlesztései is segítik a Teva tevékenységét.

Rózsa András, a Teva magyarországi holdingvállalata, a Teva Magyarország Zrt. vezérigazgatója emlékeztetett arra, hogy az izraeli cég 1995 óta 520 millió dollárt fektetett be és további 110 millió dollárt költött kutatás-fejlesztésre. Az, hogy ez a beruházás Magyarországon jöhet létre a Teva magyar menedzsmentjének és a kormányzat támogatási szándékának köszönhető, jelezve a Teva hosszú távú magyarországi elkötelezettségét – mondta a vezérigazgató.

Tovább bővül az európai szintű befektetés

A Teva magyarországi cége az izraeli vállalkozás európai központja, és itt működik a gyógyszergyártó cégcsoport harmadik legnagyobb kutatás-fejlesztési központja is.

A Teva Gyógyszergyártó Zrt. debreceni telephelyén várhatóan 2008. második negyedévében kezdik meg a meglévő üzem bővítését és egy új négyszintes, szintenként 4 500 négyzetméteres csomagológyár építését. A termelés felfutását 2011-re tervezik és ezt követően, mai árakon évi 200 millió dollár lesz az export.

A Teva nem konszolidáltan tavaly 29,1 milliárd forint árbevételt ért el, konszolidáltan pedig 175 milliárd forintot. A bevétel mintegy fele az exportból származott. Az idén 2-3 milliárd forinttal kisebb bevételre számít a társaság az erős verseny miatt. Profitadatokat a Teva nem közöl, de annyit igen, hogy a profitot visszaforgatják a magyarországi vállalkozásokba

[popup][/popup]