Szombat előfizetés 2017

Felvilágosult vallás és modern katasztrófa közt – Magyar zsidó gondolkodás a Horthy-korban

Írta: Laczó Ferenc - Rovat: Történelem

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Laczó Ferenc monográfiája a Horthy-kor reprezentatív magyar zsidó értelmiségi kiadványainak elemzését kínálja. A kötet a korszak magyar zsidó történelemértelmezéseinek és politikai platformjainak, hagyományképeinek és identitásopcióinak, apológiáinak és önkritikáinak részletes feltárására vállalkozik. Különös figyelemben részesíti a még a 2. világháború éveiben is megjelenő, gyakorlatilag egészen az 1944-es katasztrófáig publikálásra kerülő magyar zsidó kiadványokat, bemutatva, hogy a radikalizálódó antiszemitizmusra és a szükségletek kielégítésének fokozatos ellehetetlenülésére milyen intellektuális válaszkísérletek születtek.

Laczó könyv borítóA magyar zsidók helyzete a Horthy-kor kezdetétől ellentmondásosan alakult. Ellentmondás feszült a magyar zsidó kettős identitás hangoztatása és a zsidók magyar nemzeti közösségből való kirekesztésére irányuló, egyre erősödő antiszemita törekvések megtapasztalása között. A zsidók „nemzethűségbeli deficitjének” vélelme a numerus clausus (az egyetemi zárt szám) bevezetése által 1920-tól törvényi szentesítést élvezett és az állami diszkrimináció 1928-ban inkább csak formális értelemben enyhült.[1] A numerus clausus számos értelmezésben az ún. „asszimilációs szerződés” egyoldalú felmondásaként szerepel, ily módon a Horthy-rezsim negyedszázada az asszimilációs perióduson túliként tételeződik.[2]

Ugyanakkor a magyar zsidó történet e korszakának értelmezésére mindmáig nem került kidolgozásra specifikus fogalmi apparátus. Korántsem világos, hogy pozitív módon miként jellemezhető a magyar zsidóság történetének e kora, már amennyiben nem (1944-ből visszatekintve) a holokauszt előtörténeteként kívánjuk azt szemlélni. Miközben nyomós érvek hozhatók fel amellett, hogy az amúgy kevert jellegű Horthy-rezsim politikájának mindvégig voltak markánsan antiszemita komponensei, a magyarországi antiszemita politika egyik sajátossága éppen abban állott, hogy a zsidó emancipáció fokozatosan, bár 1938 után már gyorsulva került visszavonásra.[3] Ahogy arra Guy Miron komparatív keretben rámutatott, a szociálprotekcionista és „fajvédelmi” célokat követő „keresztény nacionalisták” fokozatosan kibontakozó politikája miatt a magyar zsidók modern kori vonzalmaikat és választásaikat nem egyik pillanatról a másikra voltak kénytelenek radikálisan átértékelni, hanem azokat többváltozós történeti folyamat részeként kellett felülvizsgálniuk.[4] Ez ellentétbe állítható például a német zsidók történetének alapvető jellegzetességével, akik a nácik 1933-as hatalomra jutásának és a zsidó emancipáció azt követő sebes annullálásának következtében szinte egyik napról a másikra kényszerültek választásaik nagyfokú átértékelésére – még ha társadalmi integrációjuk több szempontból már 1933 előtt megrekedt.

A magyar zsidóellenesség 1930-as évek végi és 1940-es évek eleji drasztikus felerősödésével egyidejűleg az európai zsidók története példátlan katasztrófába torkollott: ekkorra tehető a nácik népirtó politikájának genezise. Magyar zsidó szempontból ezért a magyar politikai törekvések, illetve tágabb értelemben a magyar nacionalizmus megítélése – a hazai antiszemita radikalizáció ellenére – bizonyos fokig egészen 1944-ig ambivalens maradhatott. A magyar politika antiszemita irányultsága a magyar zsidók számára mindennapi diszkriminációt és súlyos fenyegetést jelentett, mégis relatív reményforrás maradt azáltal, hogy a túlélés (végül ugyancsak megcsalatott) esélyével kecsegtetett.[5]

Laczó Ferenc

Laczó Ferenc

Magyarország politikáját a tengelyhatalmakhoz kötötte ugyan, a magyar állami politika tétjei és céljai azonban csak részben egyeztek a vezető tengelyhatalmakéival. Holly Case megfontolandó meglátása szerint Magyarország a politikai-ideológiai háború kellős közepén is sokáig inkább területszerzésre irányuló reálpolitikát folytatott, bár e reálpolitika alapvető célját, a területszerzést a politikai elit meglehetősen rugalmatlanul kezelte, mondhatni kényszeresen viszonyult hozzá.[6] Eközben az 1938 és 1941 között sikeresen terjeszkedő, ezáltal jelentős nem-magyar lakossággal is bővülő magyar állam nemzeti homogenizációs politikát folytatott. Ablonczy Balázs a közelmúltban arra hívta fel a figyelmet, hogy a visszacsatolt észak-erdélyi részeken jószerével „minden nemzetiségpolitikának számított” és a kortárs politikák végcélja a magyar etnikai tér kialakítása volt.[7] E beállítás szerint Magyarország ambíciói nagyrészt szinkronban voltak az „etnikai tisztaság” modern nemzetállami céljával.[8]

Ennek ellenére volt remény arra, hogy Magyarországnak a második világháború végéig sikerül a globális konfliktus perifériáján maradnia és nem válik a náci és szovjet agressziós politika és háborús vetélkedés színterévé – ahogy az 1939-as német-szovjet szövetségkötés sem érintette közvetlenül. 1944-ig nem vált egyértelművé, hogy a magyar történetet is a népirtó politikák és a nagyhatalmi csatározások határozzák meg. Magyarország sajátos konfliktusbeli pozíciója Timothy Snydernek is feltűnt: Bloodlands című, komoly visszhangot kiváltó könyvében Snyder ugyanakkor leginkább bizonytalanságát fejezte ki azt illetően, hogy Magyarország, valamint Románia az erőszak epicentrumát jelentő vidékekhez tartozott-e. „Felhozhatók érvek amellett, hogy Magyarország is e területeknek [mármint a Snyder által tanulmányozott véráztatta vidékeknek – LF] volt része, hiszen miután az ország éveken át a németek szövetségese volt, a háború kései szakaszában rövid ideig német, majd szovjet megszállás alá került”, jelezte.[9] E kijelentése ellenére Snyder eltekintett Magyarország tanulmányozásától: alapkoncepciója szerint az erőszak epicentruma Magyarországtól északra és északkeletre húzódott.

Anélkül hogy e szerzői döntés jogosságát megítélni kívánnánk, kétségtelen ténynek tűnik, hogy a nácik és szövetségeseik és a szovjetek közötti – éppoly monumentális, mint amilyen kíméletlen – kelet-európai összecsapás végül Magyarországra is kiterjedt. 1944 elejének magyar zsidó és nem zsidó reményeihez képest a háború a legkatasztrofálisabb módon ért véget. Magyarország lakosait nemcsak jelentős részben saját számlára írandó népirtás tizedelte meg 1944-45-ben, de az ország végül hadszíntérré is vált. Sőt, a politikai elitek által leginkább rettegett és mindenáron elkerülni kívánt opció, Magyarország Szovjetunió általi megszállása, majd lépcsőzetes szovjetizációja következett be, miközben a terület(vissza)szerző politika céljaiból semmi sem teljesült.

Mindez azonban az után következett be, hogy a magyar állam – megfelelő szándék és elhatározás esetén magyarként definiálható – zsidók százezreit 1944-ben a visszacsatolt területekről is halálba küldte. A magyar holokauszt e szempontból nézve is nemzeti öngyilkosság volt, ami semmi esetre sem javította e területek magyar birtoklásának esélyeit. 1944-re a radikális antiszemita politika egyértelműen felülírta a területszerzésre irányuló kalkulációkat.

 

Laczó Ferenc: Felvilágosult vallás és modern katasztrófa közt – Magyar zsidó gondolkodás a Horthy-korban. Osiris Kiadó, 2014. 300 oldal, 2480 forint.

 

[1] Ezért ír Kovács M. Mária az ún. zsidókvóta kapcsán az eltörlés legendájáról: Kovács M. Mária, „Numerus clausus Magyarországon: 1919-1945” in Molnár Judit (szerk.), Jogfosztás – 90 éve. Tanulmányok a numerus claususról (Budapest: Non-Profit Társadalomkutató Egyesület, 2011), p.54.

[2] A magyar politika metamorfózisának elméletét talán legmarkánsabban Ránki Vera fejtette ki: Ránki Vera, Magyarok – zsidók – nacionalizmus. A befogadás és kirekesztés politikája (Budapest: Új Mandátum, 1999). Az asszimilációs szerződés fogalmáról kritikus szemmel lásd Kati Vörös, „A Unique Contract. Interpretations of Modern Hungarian Jewish History”, in András Kovács and Eszter Andor (szerk.), Jewish Studies at the CEU 2002-2003 (Budapest: CEU Jewish Studies Program, 2003).

[3] Lásd Nathaniel Katzburg, Zsidópolitika Magyarországon, 1919-1943 (Budapest: Bábel, 2002). Az antiszemita törvények parlamenti vitáinak részletei megtalálhatók: K. Farkas Claudia, Jogok nélkül. A zsidó lét Magyarországon, 1920-1944 (Budapest: Napvilág, 2010).

[4] Lásd Guy Miron, The Waning of Emancipation. Jewish History, Memory, and the Rise of Fascism in Germany, France, and Hungary (Detroit: Wayne UP, 2011). A „keresztény nacionalizmus” a témája Paul Hanebrink a magyar egyházak antiszemitizmushoz fűződő viszonyára fókuszáló angol nyelvű könyvének: Paul A. Hanebrink, In Defense of Christian Hungary. Religion, Nationalism, and Antisemitism, 1890–1944 (Ithaca: Cornell UP, 2006).

[5] Bihari Péter e téren azt hangsúlyozta (és e véleményével koránt sincs egyedül), hogy a magyar zsidóság „legnagyobb része […], hasonlóan az egész magyar közvéleményhez, azt remélte, hogy nagyobb veszteségek nélkül megússza valahogy a fölfordulást.” Bihari Péter, „A magyarországi zsidóság helyzete a zsidótörvényektől a deportálásig” in Lendvai L. Ferenc, Sohár Anikó, Horváth Pál (szerk.), Hét évtized a hazai zsidóság életében II. (Budapest: MTA Filozófiai Intézet Kiadása, 1990), p.51.

[6] E kérdést magyar-román összehasonlító perspektívából vizsgálja Holly Case, Between States. The Transylvanian Question and the European Idea during World War II (Stanford: Stanford UP, 2009). A magyar revizionizmus sokszínű bemutatása található Zeidler Miklós, A revíziós gondolat (Pozsony: Kalligram, 2009) című művében.

[7] Ablonczy Balázs, A visszatért Erdély, 1940-1944 (Budapest: Jaffa, 2011), p.96.

[8] Az etnikai tisztogatások történetének áttekintését nyújtja Philipp Ther, Die dunkle Seite der Nationalstaaten. »Ethnische Säuberungen« im modernen Europa (Göttingen: Vandenhoeck & Ruprecht, 2011).

[9] Timothy Snyder, Bloodlands. Europe between Hitler and Stalin (New York: Basic Books, 2010), p.409. Magyarul: Timothy Snyder, Véres övezet. Európa Hitler és Sztálin szorításában (Budapest: Park Kiadó, 2012).

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Bambi a zúzókerék alatt

Üldözött írókra, betiltott lapokra, kirabolt könyvraktárakra, megsemmisített könyvekre emlékezik a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár kiállítása. A tárlat történelmünk egyik legszégyenteljesebb...

Wallenberg mentettjei tiltakoznak Svédországnál

Raoul Wallenberg tevékenységének hajdani színhelyéről, Magyarországról a zsidó közösség tiltakozni kényszerül emlékének szülőhazája általi súlyos megsértése miatt!

Close