Szombat előfizetés 2017

Egy zsidómentő legenda és ismeretlen segítője

Írta: Szombat - Rovat: Történelem

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Egy kevéssé ismert holland volt a legendás japán konzul partnere.

Zwartendijk és egy általa kibocsájtott vízum

Chiune Sugihara japán diplomata a nagy zsidómentő legendák egyike. Neve már-már olyan ismert, mint Oskar Schindleré. Az csak nemrégiben vált ismertté, hogy embermentő akciójára nem kerülhetett volna sor egy holland kollégája közreműködése nélkül.

Chiune Sugihara 1940-ben, Litvánia akkori fővárosában, Kaunasban több mint 2000 tranzit vízumot adott ki az ott rekedt zsidó menekültek részére. Azon kevesek egyike ő, akik megkapták a Népek Igaza kitüntetést a zsidó államtól annak ellenére, hogy nácibarát kormányzat képviselőjeként tevékenykedtek a II. világháború idején.

A hierarchikus japán társadalomban viszont évtizedeken keresztül alig talált elismerésre, hiszen akciója szembe ment az akkori hivatalos politikával. Az utóbbi időben azonban személye az érdeklődés központjába került, különösen azóta, hogy 2000-ben megnyitották a róla szóló emlékmúzeumot Yaotsu faluban (Gifu járás) ahol visszavonultan élt 1986-ban bekövetkezett haláláig.

A múzeumban található tablók röviden ismertetik más, a holokauszt idején zsidókat mentő diplomaták tevékenységét is. Egyikük, a holland Jan Zwartendijk konzulként működött Kaunasban abban az időben, amikor Sugihara, és jelentős részt vállalt a mentésben, családja életének kockáztatásával. A tabló rejtélyes fogalmazása szerint „kvázi-vízumokat adott ki a zsidó menekülteknek”.

Chiune Sugihara

Efraim Zuroff, a Simon Wiesenthal Központ vezetője maga is történész, aki doktori disszertációját Sugiharáról írta. Szerinte „nem kerülhettek volna zsidó menekültek Japánba, ha nem lett volna Jan Zwartendijk, ugyanis az egészet ő kezdeményezte. Nélküle Sugihara képtelen lett volna vízumokat kiadni. Az ő szerepét leértékelik, bár az sokkal inkább volt sorsdöntő, mint a jóval ismertebb Sugiharáé.”

Ugyanis még mielőtt Sugiharától tranzit vízumot kaptak volna, Zwartendijk Curaçaóba, egy karib-tengeri szigetre, akkor holland gyarmatra szóló beutazási engedélyt osztott szét a zsidó menekültek között. Csak ezen uticél igazolása után adhatott Sugihara a menekülteknek japán tranzitvízumot. A Japánba irányuló menekülthullám 1940 októberében tetőzött, azt követően, hogy a Wehrmacht és a Vörös Hadsereg megszállta Lengyelországot, illetve a Baltikumot.

A menekültek egyike, Peppy Sternheim Lewin holland állampolgár volt. Azzal a kéréssel fordult Hollandia lettországi nagykövetéhez, L.P.J. de Dekkerhez, hogy adjon neki és lengyel férjének a gyarmatokra szóló vízumot. De Dekker azt válaszolta, hogy Curaçao vízummentes célország, ahol a kormányzó maga dönt a befogadásról. Lewin kérte, hogy a nagykövet előbbit írja be az útlevelébe, de ne tegyen említést a kormányzó szerepéről. Ez számított a Sugihara menekültek első célvízumának.

Zsidó menekültek egy csoportja a japán Kobe városában, akik Sugihara vízumaival menekültek el Kaunasból

Zwartendijk de Dekker barátja volt (ő nevezte ki konzulnak Kaunasba); a Litvániában rekedt mintegy 2300 zsidónak biztosított ilyen utazási dokumentumot anélkül, hogy ezt a lépést feljebbvalóival egyeztette volna.

Igen ám, de kelet felé az út a Szovjetunión keresztül vezetett (Kína és Japán felé), ahová csupán holland célvízum birtokában nem engedték volna be a menekülteket. Itt jön be a képbe Sugihara, mondja Zuroff, majd így folytatja: „A konzulátusok a szovjet bevonulást követően tömve voltak zsidókkal. A curaçaói beutazási engedéllyel rendelkezők elárasztották Sugihara irodáját a tranzit vízumért, aki Sempo álnéven mutatkozott be nekik.” Évtizedekkel később ez gondot okozott, amikor a megmentettek hálájukat kívánták kifejezni a japán külügyminisztériumban, ahol nem tudtak ilyen nevű diplomatáról.

Japánban sokan úgy vélik, hogy a hatóságok el akarták kendőzni Sugihara mentőakcióját, és végül 1947-ben emiatt bocsátották el állásból. Mások szerint abban az időben nagy átalakulás zajlott a külügyben. Amúgy Sugiharát– már az eset kitudódását követően – második és harmadik állásba is kinevezték.

A Sugihara múzeum Japánban

Visszatérve Hollandiához, az ottani kormányzat sohasem ünnepelte Jan Zwartendijket. Fia, a 78 éves nyugdíjas üzletember Rob ezt nyilatkozta: „Apám nem volt igazi diplomata; kívülről jött a szolgálatba és tulajdonképpen visszaélt státuszával. Ő és Sugiharával külön utakon dolgoztak, de persze tudtak egymásról. Egy alkalommal a japán felhívta holland kollégáját azzal a kéréssel, hogy fogja vissza magát a célvízumok kiadásával. Az ok: Zwartendijk bélyegzővel dolgozott, Sugihara pedig minden vízumot saját kezűleg írt meg.”

Nem sokkal azután, hogy a zsidó menekültek és Sugihara elhagyták Litvániát, Zwartendijk feleségével és három gyermekével hazaköltözött a nácik megszállta Hollandiába, és a Philips cégnél folytatta korábbi üzleti tevékenységét.

A kaunasi történetet mély titok övezte még az ország 1945-ben történt felszabadulása utáni évtizedekben is. „Először bátyámtól halottam az ügyről apám halála előtt két évvel. 35 éves voltam akkor” – mesélte Rob. A közelmúltban a hollandiai és litvániai intézmények és a média fokozott érdeklődést mutatott Zwartendijk kulcsszerepe iránt a Sugihara menekültekkel kapcsolatban. 2016-ban a holland NTR négyrészes rádiójátékban dolgozta fel a mentőakciót. Mindettől függetlenül tevékenysége változatlanul nem kap kellő figyelmet.

„Bátyám, aki már nem él, valóságos archívumot hozott létre apánkról, és mi igyekeztünk azt beépíteni a Sugiharáról szóló kiállításokba, de a vége mindig az lett, hogy minden Sugiharáról szól, róla pedig csupán egy pár sor. Egy idő után ez rossz érzéssel tölti el az embert.”

Rob Zwartendijk Izrael elkötelezett barátja, anyagilag támogatja a Boys Town Jerusalem árvaházat. Gyakran jár az országban, és találkozik azokkal, akiket édesapja mentett. Véleménye szerint a zsidó állam azon erkölcsi normák szerint él, amelyeket Jan Zwartendijk is követett. Az ő krédója az volt, hogy gondolkodj, mielőtt cselekszel. Rob is igyekezett így nevelni saját gyermekeit.

Jan Zwartendijk csak két évtizeddel halálát követően került a Népek Igazai közé, azok tanúvallomásai alapján, akik életüket részben neki köszönhették. Rob azt sajnálja, hogy nem töltöttek több időt együtt, de azt már kevésbé, hogy apja nem érhette meg az elismerést. „Nem szerette, amikor ez került szóba; azt mondta, mások is így tettek volna a helyében. Ami persze – amint azt tudjuk – nem éppen igaz.”

A JTA cikkét Bassa László fordította.

 

Címkék:holokauszt, Sugihara, Zwartendijk

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Márciusban indul a villamos gyorsvasút a Tel Aviv-Jeruzsálem vonalon

Jiszráél Katz közlekedésügyi miniszter kedden bejelentette: a Tel Aviv – Jeruzsálem gyorsvasút március végén elindul.     A villamos meghajtású...

Liberman irodája vizsgálja Havat Gilád előörs legalizálásának lehetőségét, ahol a meggyilkolt rabbi lakott

Avidgdor Liberman védelmi miniszter szerdán bejelentette, hogy megbízta irodáját, hogy vizsgálja meg egy somroni (Észak-Ciszjordánia) illegális előörs elismerésének lehetőségét, miután...

Close