Szombat előfizetés 2017

A mégiscsak szociáldemokrata

Írta: Bartus Tamás / Soós Eszter Petronella - Rovat: Történelem

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

A Fejtő Ferencről a Kossuth Kiadónál a napokban megjelent tanulmánykötetből olvashatnak részletet.

Fejtő Ferenc

 

A zsidó és az Úristen című művében Fejtő egyébként még világosabban, bár talán már finomabban fogalmaz e párhuzammal kapcsolatban: „Kezdetben volt a zsidó nép, a választott nép, a nacionalista, expanziós, idegengyűlölő, meg nem alkuvó nemzetek prototípusa (…). Ezzel a zsidóval, aki meg van győződve arról, hogy Isten (vagy a történelem) vele van, nincs is semmi baj. Büszke és korlátolt, mint minden erős fajta. (…) Gyenge idegzetű, beteges viszont a gyökértelen zsidó (…)[1]. Fejtő bizony nem fogta vissza magát, ha ősei vallásának követőire kellett csípős megjegyzéseket tennie! Nehéz ugyanakkor eldönteni, hogy e formulát vaskos sértésnek, vagy vaskos sértésbe csomagolt dicséretnek szánta: „A keleti zsidó: bámulatos, mint a poloska, – szapora, kitartó, erőszakos, kipusztíthatatlan” – írta az 1941 decemberi feliratú füzet 35. lapján.

A katolikus egyháztól eltávolodott Fejtőt még ekkor is megérinti a katolikus miszticizmus, amely korábban az egyházhoz és a kereszténységhez vonzotta. Az 1941 jan – jún. feliratú füzetben, február 4-én (kedd) olvashatjuk: „Ebéd közben vallási vita: Móric (?) elítélte, hogy letérdelek a templomban, s szenteltvízbe mártott ujjal vetek keresztet. Védem magam: részben nem akarok feltűnést kelteni; részben meg mi tagadás, szeretem a misét, az egyháziasságot; alapjában véve vallásos vagyok, hiszek abban, – amit “Istennek” neveznek. (…) Nevetséges nem hinni, nevetséges biztonsággal állítani Isten nemlétezését…”.

E pár sorból megint csak arra a következtetésre juthatunk, hogy Fejtőnek a szervezett vallással, illetve bizonyos egyházi attitűdökkel inkább volt baja, mint a hittel vagy magával Istennel: amikor azt mondja, hogy „nevetséges biztonsággal állítani Isten nemlétezését”, azzal egy agnosztikus pozíciót foglal el, nem nyilatkozik biztonsággal olyanról, amit nem tud bizonyítani vagy cáfolni (időskori beszélgetőtársai nem voltak egységesek, amikor azt tudakoltuk tőlük, hívőnek látták-e Fejtőt – ki úgy vélte, nem hitt a túlvilágban, ki agnosztikusnak gondolta). Intellektuális és erkölcsi értelemben viszont a pápai enciklikáktól a Biblián keresztül Isten „természetéig” minden érdekelte, ami a zsidó-keresztény kulturális hagyomány részének tekinthető, s ez a következő hetven esztendőben már nem is változott.

Más kérdés, hogy ez az érdeklődés olyan értelemben nem volt koherens, hogy egyetlen keresztény vagy zsidó irányzat doktrínáját sem merítette ki, s ha kell, Fejtő ősei vallásával (illetve annak követőivel), no meg a kereszténységgel szemben is kritikus volt. Fejtő nem tudott olyan egyházban maradni, mely szerinte elhanyagolta a szegények ügyét, márpedig a szegények ügyéről fiatal korában, első regényében lefektette, hogy olyan mániája lesz, melyet nem enged el sosem[2]. Ismét arra jutunk tehát, hogy Fejtő számára a sokszor emlegetett zsidó-keresztény kultúra elsősorban egy kulturális, történelmi hagyomány, egy „megismerendő” Isten és egy szociális és erkölcsi iránymutatás volt. Megéléséhez és képviseletéhez nem volt szüksége szervezett vallási alkalmakra.

[…]

Ugyanakkor a konklúziónak szánt fejtői összefoglalóból az is kiderül, hogy Fejtőt ezúttal sem a tudományos érdeklődés hajtotta csupán, hanem ismét bensőséges motivációja lehetett a kötet megírására. Ez igaz még akkor is, ha a személyes érintettséget és személyes véleményét igyekezett háttérbe szorítani a kutakodás során. Amit fentebb olvashattunk a „hatalmas” zsidó „kulturális örökségről”, a zsidó nép múltjának tudatos vállalásáról, mintha ugyancsak egy önmagának szánt „önéletrajzi” elemzés, üzenet lenne: Nem Istenről, hitről és teológiáról van itt szó, hanem egy olyan történet személyes célzatú, mégis igényes és alapos feldolgozásáról, amely Fejtőt és családját is tragikusan érintette, és amellyel neki is végtelenül nehéz lehetett együtt élnie. Fejtő azonban – joggal emelik ezt ki róla[3] – nem az üldöztetésből és a Soá tragédiájából kívánt identitást konstruálni magának, hanem az Istennel való pöréből, és abból a kulturális örökségből, amelyet a zsidóság az évezredek során felhalmozott. Ha a Magyarság, zsidóság a fejtői identitáskeresés sajátosan magyar, történeti lába, akkor A zsidó és az Úristen, illetve a késői Isten, ember, ördög a másik, spirituális, teológiai lába. A hit és az agnoszticizmus határán billegő Fejtő spirituális, keresztény-zsidó identitása tehát e két lábra épül, s az olvasó a szerző személyes útkeresését szinte „élesben”, egyenes adásban követheti.

 

Jegyzetek

[1]     Fejtő, Ferenc, A zsidó és az Úristen, Logos Kiadó, Budapest, 1997.

[2]             „Világnézetemben gondoskodom ilyen szükséges őrületről is, néhány megrögzött ideáról, amelyről nem akarok lemondani. Ilyen „fixa idea” az, hogy azonosítom magamat a póruljártak s általában a „szegények” ügyével.”  Lásd: Fejtő Ferenc, Érzelmes utazás, Magvető, 1989, pp. 215-220.

[3]     Például A század utasa előszavában ezt olvashatjuk: „Fejtő nem osztja a választott nép vízióját, amely a szenvedésben és a mártíriumban ünnepli jegyességét Jahvéval (…)” Lásd: Fejtő Ferenc – Maurizio Serra, A század utasa, Holnap Kiadó, Budapest, 2002, p. 28.

  • ‫דוד רטי‬‎

    Az azert szep tole hogy a zsidokat a poloskakkal hasonlitotta ossze. Az is hogy szentelt vizbe martott ujjal vetett keresztet.
    E ket teny miatt megerdemli a szep nekrologot, ami nyilvan tevedesbol jelent itt, biztos mashol
    akartak megjelentetni.

    • Miriam

      Igazad van. Talan meg csak azt tennem hozza,amit Radnoti
      irt {igaz,vagy 73 eve} akin- kiterese sem segitett.
      “Oly korban eltem en e foldon
      Mikor a kolto is csak hallgatott
      Es varta,hogy megszolal ujra
      Mert melto atkot itt
      Ugysem mondhatna mas
      A rettenetes atkok tudoja,Esaias.”
      Remeljuk, hogy a tortenelem-nem ismetlodik.

    • Óriási különbség van aközött, hogy egy ilyen hasonlatot valaki nyilvánosan vagy a naplójában ír le.
      Gondoljon arra, hányszor szidalmazzuk, átkozzuk el, mondjuk el mindennek legjobb barátainkat – magunkban.
      Egy naplóban az ember saját magával vitatkozik és viaskodik.
      Mindamellett az látható, sajnos, hogy a poloska hasonlatot a fajvédő kultúrából merítette.

      • Rebeka

        Így igaz, a naplóban tárulkozunk ki teljes valónkban, DE éppen ezért megdöbbentő Fejtő gondolatvilága, melyből a nagyméretű öngyűlölet világlik elő. Örüljünk(?) ha csupán poloskáknak nevezte a zsidókat, és nem “patkányok lázadásának”, mint ahogyan azt Wass Albert írta. Szomorú és mellbevágó.

  • Balu

    Nézzük mit mond: azt, hogy semmi sem fekete vagy fehér, ám a konklúziót nem lehet megúszni, amiben viszont a zsidóságot támogató. Nem cseng minden tisztán pozitív jellemzés butának, ömlengőnek, felszínesnek?
    Az első megjegyzése kifejezetten okos: van kapcsolat monoteizmus, kiválasztottság és nacionalizmus és igen: idegengyűlölet között. A poloska hasonlat ugyanoda konklúdál, mint az előző megállapítása: a hagyományait megélő zsidó erős. Mondhatnám úgy is, hogy a poloskát úgy értik itt félre, mint a mesében a király a só hasonlatot. Igazából pozitív.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Orbán Viktor hanukai üdvözlete

Tisztelt Zsidó Honfitársaim! Az egyre hidegebb nappalok és az egyre hosszabb éjszakák mindannyiunkban felébresztik a fény és az ünnep utáni...

Hanuka: A polgárháború megszentelése és a globalizáció elleni lázadás csodái

Elgondolkodni a csodák idején: a Hanuka története, ahogy még sosem gondoltál rá. Majd huszonkét évszázada Antiochus – a magát földre...

Close