Schwezoff Dávid életútja nemcsak vallási, hanem politikai kérdés

Írta: Szombat szerkesztősége - Rovat: Politika

Az Oberlander Báruch által vezetett Budapesti Cháredi Zsidó Közösségek Ortodox Rabbinátusa állást foglalt a Budapesti Zsidó Hitközség frissen megválasztott ügyvezető igazgatója, Schwezoff Dávid múltjának nyilvánosságra kerülése kapcsán.

Schwezoff Dávid

Schwezoff Dávid, a vitatott múltú BZSH ügyvezető igazgató. Fotó: Kallós Bea, MTI

Mint nyilvánosságra került, Schwezoff transzvesztita bárokban énekelt, katolikus gyülekezet kántoraként működött, valamint a Tudozsido.com információi szerint az Evangélikus Hittudományi Egyetem lelkészképzésében is részesült. Korábban, még Csereklye Viktor néven, ifjúsági színészként is tevékenykedett.

Az ortodox rabbinátusi állásfoglalás úgy tekint Schwezoffra, mint vallási megtérőre, akinek múltja a vallási szabályok szerint nem hánytorgatható fel.

Magunk is így gondolnánk, ha egy egyszerű zsidóról lenne szó. Schwezoffot azonban a magyarországi zsidóság egyik legfontosabb gazdasági és politikai vezető posztjára választották meg, és ma délután a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége képviselő-testületi ülésén a Mazsihisz ügyvezetői posztjára is megválaszthatják.

Pozíciója nem vallási, hanem súlyosan politikai. A vele szemben e napokban nyilvánosan megfogalmazott kritika – melyet immár a BZSH és a Mazsihisz vezetői is hangsúlyoztak, és Heisler András a visszahívását is kezdeményezte – a magyarországi zsidóság egészének érdekeit képviseli. Schwezoff nyilvánosan nem jelezte előéletét, választói így nem tudhatták maradéktalanul, kit is választanak meg. Múltjának kacskaringói, esetleges további homályos részletei, személyének múltbeli befolyásolhatósága, ingatag identitása olyan potenciális támadási felületet nyújtanak a magyarországi zsidósággal szemben, mely alkalmatlanná teszi őt ilyen magas rangú vezetői tiszt betöltésére.

Csak remélni tudjuk, hogy az ortodox rabbinátus álláspontja mögött nem politikai érdekek húzódnak, tudniillik egy olyan személy pozícióba emelésének szándéka a BZSH-Mazsihisz keretein belül, aki az Ortodox Rabbinátus, netán a hozzá közelálló Chabad mozgalom számára fontos.

Minthogy a BZSH, illetve a Mazsihisz vezetőválasztása zajlik, célszerű volna az ügyet a BZSH és a Mazsihisz világi és vallási vezetőinek hatáskörében hagyni.

Ha pedig az Ortodox Rabbinátus vagy az azt létrehozó közösségek számára Schwezoff Dávid személye ilyen kiemelkedően jelentős, esetleg biztosítsanak számára saját berkeiken belül vezető pozíciót.