Szombat előfizetés 2017

Identitás-szédelgők

Írta: Rubin Eszter - Rovat: Hagyomány, Politika

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Kapedli és kokárda  – a nemzeti ünnep alkalmából a magyar-zsidó identitással foglalkozó különszámunk néhány cikkét ajánljuk újraolvasásra.

A Szombat körkérdése a 21. századi magyar-zsidó identitásról.

Lapunk az alábbi körkérdést intézte a szellemi és közélet néhány szereplőjéhez:

“2013-ban az EMIH egy kokárdás, kapedlis kisfiú portréjával kampányolt az 1 százalékos adófelajánlásokért, s Identitás néven, ugyancsak a kisfiú portréjával facebook oldalt hozott létre a következő jelmondattal: „Emlékezzünk azokra a zsidó hazafiakra, akik a magyar szabadságért küzdöttek”.

Értjük és tudjuk, fontos lenne pozitív viszonyt kialakítani zsidó és magyar identitásainkhoz.

Körkérdésünk arra irányul, hogy megtudjuk, Ön hogy látja: ilyen harmonikusan összefér-e ma kapedli és kokárda, két markáns jelkép a 20. század történelme után.

Mi az – ha van ilyen –, ami továbbvihető a száz évvel ezelőtti ideálból? Ön szerint mik lehetnek a 21. század magyar, illetve magyarországi zsidó identitásai?”

A beérkezett válaszok lapunk 2014. márciusi számában jelentek meg. Honlapunkon elsőként Tamás Gáspár Miklós reflexióit olvashatták. Most Rubin Eszter válaszát közöljük. (A szerk.)

12 - Rubin-Eszter1

Az EMIH 1%-os kampánya azonban egy olyan, részben megtévesztő nosztalgiára épített, amely igazán széles körben sosem valósult meg Magyarországon. A haszkala – zsidó felvilágosodás – és a vele járó komoly asszimilációs törekvések nem hozták meg a vágyott eredményt a zsidóság számára. Hiába vettek részt számosan a 48-as szabadságharcban, hiába próbáltak egyre jobban azonosulni a magyarság normáival, az igazi befogadás és betagozódás sosem történt meg, amint ezzel a magyar zsidóságnak keserű csalódások árán szembesülnie kellett.

Minél inkább próbáltak a zsidók hasonulni a befogadó nemzethez, annál több követelményt támasztottak feléjük. Mégis elhitték, ha elhagyják vallásukat, kikeresztelkednek, karácsonyt tartanak, ha majd úgy viselkednek, úgy öltözködnek, és általában pont olyanok lesznek, mint a magyarok, ha már kicsit sem viselkednek zsidósan, akkor elfogadják őket.

Nem így történt, az asszimiláció zsákutcának bizonyult, az ebből levont tanulságok a hagyományok megőrzését, az asszimiláció helyett integrációt, a politikai nemzet ideájának megvalósítását helyezik előtérbe. Ennek azonban Kelet-Európában nincsenek hagyományai, valamint úgy tűnik, igény sincs rá.

Hiába a szép szimbólumokra építő kampány, mindez pusztán soha meg nem valósult hamis ábránd. Kipa és a kokárda, mint markáns jelképek eddig még sosem fértek össze, sőt egyre távolabb kerülnek egymástól – nem tudnak összeérni, hiszen ki látott már kokárdás haszidot?

Valahogy manapság mindenki mindig más akar lenni, mint ami. Nagyon szeretnek rágódni azon, mit jelent az, hogy zsidó, sőt van-e egyáltalán zsidó. Majd levonni a konklúziót, hogy zsidó márpedig nincs, illetve nem jelent semmit. Deklarálni, hogy nem is lehet meghatározni, ez vajon vallás-e vagy rassz, ha az előbbi, akkor aki vallástalan, nem is lehet zsidó. És a szokásos lózungok: mindez nem számít, nemhogy nem számít, nem is létezik, emberek találták ki, hiszen minden ember egyforma. Tulajdonképpen az egész identitáskérdés illuzórikus kártyavár. Hiszen ha egy nagy szakállú szemüveges ortodoxról levesszük a szakállat, valószínűleg Woody Allen-t találjuk alatta, tehát ha nem öltözünk be zsidónak, a nudista strandon minden ember egyforma. Kivéve persze a zsidók.

Pedig a definíció egyértelmű: a halacha[1] alapján zsidó az, akinek az édesanyja zsidó, vagy érvényes betéréssel rendelkezik. Itt mindjárt jön a következő tétel, melyik rabbi, illetve Bét Din[2] által aláírt betérés számít érvényesnek, melyik betérést hol és kik fogadják el. A magyarországi neológ betérés elfogadható-e a világ bármely más részén. Előállhat-e az abszurd helyzet, hogy érvényes neológ betérés után ortodox szabályok szerint is be kell, be lehet-e térni. Vagy az illető marad a senki földjén, speciális státuszban, mely szerint a világ más tájain nem, csak Magyarországon számít zsidónak.

Betérni kizárólag abban az esetben szabad, ha a gijur[3] zsidó lélekkel, ámde más testbe született[4]. Ennek ellenére a magyarországi gyakorlat szerint a betérések nagy része zsidó párral kötendő házasság, zsidó esküvő céljából történik. Más esetekben valamilyen romantikus ábránd vezérli a betérni szándékozókat a zsidóság felé, szemük előtt szinte kizárólag a nehezen elérhető cél, maga a vizsga letétele lebeg, és csak utána döbbennek rá sokan, hogy zsidónak lenni nehéz, sok córesszel jár. Valamint a pártalálási lehetőségek ezzel nemhogy kitágultak volna, de erősen beszűkülnek. Az új felszállók azonban egy ideiig lelkesek, nagy százalékban ők tartják fenn a zsidó hagyományok továbbélését.

Vannak aztán az identitás-szédelgő dac-zsidók, akik bármikor lazán leszögezik:

ahol zsidóznak, ott zsidó vagyok, zsidónak tartom magam. Általában egy olyan eseményhez kötik identitásukat, amelyben zsidókat bántalmaztak. Súlytalanul dobálóznak a szavakkal anélkül, hogy valódi tartalmával tisztában lennének. Gátlástalanul tűznek sárga csillagot, önmegbélyegzésre biztatnak. Ezzel szemben sokkal inkább követendő út büszkének és tiszteletre méltónak mutatkozni, mint megalázottnak és szánalomra méltónak.

Szeretik a zsidóságot védelemre szoruló bántalmazott csoportnak látni, akiket tulajdonképpen az antiszemitizmus tesz zsidóvá. Alig várják, hogy szolidáris tömegként melléjük állhassanak megvédelmezni őket, s ha végre eljön majd a gyűlöletmentes világ, akkor nem lesznek többé zsidónak bélyegezve, és minden ember egyforma lesz. Szeretnék a zsidókat mártírként beállítani, így alkalmasnak láttatni arra, hogy bármely politikai ügy zászlajára tűzzék őket, valamint alkalomadtán e zsidó zászlóval takarózhassanak. Totális fogalomzavar és komoly identitásválság tapasztalható ez ügyben.

A zsidóság egy nép, amelynek saját vallása van. Még inkább egy olyan vallás, amelynek saját népe van.

Zsidó az, akit a zsidó közösség elfogad zsidónak. És ami nagyon fontos: zsidó az, akinek nemcsak a nagyszülei, de a gyermekei is zsidók lesznek.

A született zsidók azonban gyakran nem akarnak zsidók lenni, nem tudnak mit kezdeni a zsidókkal, fel vannak háborodva, ha zsidónak titulálják őket. Lezsidózásként értelmezik, habár a zsidó neutrális szó, ugyanúgy mint bármely más nép neve. A pozitív identitás megélése úgy tűnik elválaszthatatlan a vallás-hagyományőrzés máig fel nem feslő szövetétől. A szekuláris tagadók így inkább választják az önmeghatározásra, azonosulásra alkalmatlan holokauszt-identitást, amelytől kizárólag szenvedni és menekülni lehet. Vagy a „mit jelent az, hogy zsidó, van-e egyáltalán zsidó?” kérdéskör kilátástalan mókuskerekében futnak körbe-körbe, amely végeláthatatlan tépelődés magában hordozza a zsidó lét örök kérdéseit, így magát a választ is, mely érvénytelenné teszi a kérdést.

Jó lenne, ha Magyarországon is megvalósulhatna egyszer a politikai nemzet fogalma – az amerikai álom, amelyben magától értetődő a származás és az állampolgárság egyidejű identitása.

Jó lenne, ha a magyar zsidók és a zsidó vallású magyarok szívesebben tűznének kokárdát, mint megbélyegző jelképeket, ha inkább lennének büszkék e kettős identitásukból fakadó értékekre, és lennének/lehetnének e pozitív hagyományok részesei és örökösei. De ez egyelőre utópisztikus elképzelés. A különböző kultúra, hagyományok és vallás sajátosságai egyelőre elválasztó tényezők, és ez belátható időn belül nem fog megváltozni.

 

[1]     Zsidó vallási törvények

[2]     Rabbinikus bíróság

[3]     Betérő

[4]     Forrás: Agáda

 

Címkék:2014-03

  • Todaraba San

    Felmerül aztán a kérdés, hogy valóban identitás-szédelgő-e az, akit Tudózsidóné annak tart. Rubin Eszter kijelenti valakiről, hogy te ilyen és ilyen vagy, ezek és ezek a motívumaid. Az egyik probléma ezzel a motívum önkényes meghatározása, amely érvtípussal leginkább az antiszemita szélsőjobbnál találkozhatunk (v.ö: “A zsidó azért tesz így és így, mert ez szolgálja leginkább ilyen és ilyen [világuralmi ésatöbbi] céljait); a másik pedig az illető személyek viselkedésének nem egyfajta (isteni) cél felé vivő , úgymond Isten által ezekre a személyekre rótt feladatként, hanem valamiféle káros, sőt, nevetséges hóbortként való meghatározása. Joga van ehhez Rubin Eszternek? Másképp teszem fel a kérdést, mert joga, az van hozzá. Van ehhez Rubin Eszternek alapja? Ki ő tulajdonképpen, hogy másokkal kapcsolatos feltételezéseit mint tényeket szögezi le? Milyen alapon hoz ítéletet?

  • MikeB

    Minden klubnak meg vannak a maga tagsági és belépésiszabályai a, így a zsidó vallás, a Judaizmus különböző klubjainak, illetve vallási közösségeinek is.

    Mások a követelmények a haszidoknál, mint a modern ortodoxoknál vagy az izraeli főrabbinátusnál, és mások a követelmények az amerikai konzervativoknál vagy a hozzájuk hasonló magyar neológoknál, mint az amerikai reform közösségekben. Erről hiábavalóság panaszt emelni.

    Aki pedig csak az apai oldalon zsidó, és hivatalosan egy hagyományőrzö, vallásos zsidóvá kíván válni, vagy betérhet az ortodoxoknál, ami nem könnyű, vagy (Magyarországon) a neológoknál, ami könnyebb, vagy pedig az amerikai reform zsidóknál, ami azonban könnyű már egészen a súlytalanság pontjáig. Pedig ők képezik a zsidók többségét Amerikában. Ha pedig nem kíván egy hagyományőrző, vallásos közösség tagjává válni, akkor ey az egész ügy amúgy is tök okafogyott számára.

    Mindemellett pedig mi sem természetesebb, hogy egy ember zsidónak (is) érzi magát, ha egyik szülője zsidó (volt), és mások is annak tartják azokban a társadalmi közegekben, amikben éli az életét, attól teljesen függetlenül, hogy tagja-e vagy sem egy zsidó vallásos közösségnek.

    Ez egyébként egy teljesen érdektelen ügyet képez politikai nemzetekben, mint Amerika vagy Ausztrália, azonban egyszerűen kivitelezhetetlen Magyarországon vagy bárhol másütt Kelet Európában, mert nincs meg ottan ehhez a megfelelő talaj, amit az immár több mint másfél évszázados asszimilációs próbálkozások különböző formáinak kivétel nélküli kudarca ékesen kimutat mind Magyarországon, mind pedig általában Kelet Európában.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Utak és nem út

Kapedli és kokárda - a nemzeti ünnep alkalmából a magyar-zsidó identitással foglalkozó különszámunk néhány cikkét ajánljuk újraolvasásra. A Szombat körkérdése a...

Ferenc pápa Auschwitzba látogat

Nyilvánosságra hozták szombaton a katolikus egyházfő nyári programjának tervezetét. A Vatikáni Rádió közleménye szerint Ferenc pápa július 27. és 31. között...

Close