Granasztói György: Ész, erkölcs és emlékezet

Írta: Granasztói György - Rovat: Emlékezetközösség, Politika, Történelem

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Emlékezetközösség – a Szombat körkérdése

A Szombat az alábbi körkérdést küldte a kulturális, tudományos és a közélet néhány vezető személyiségének lapunk kiemelt témája kapcsán:

Van-e, vagy nincs Magyarországon emlékezetközösség?

Hogyan közelíthetők egymáshoz a 20. századi traumáit hordozó közösségek, melyek más-más élményekre emlékeznek, és a másik fájdalmáról talán nincs elég mély tudásuk, vagy nem vesznek róla elég mélyen tudomást.

Véleményünk szerint a magyar társadalmi emlékezet, és a magyarországi zsidó emlékezet eltérően őrzi a 20. századi Magyarország élménycsomópontjait, miközben sokan tartozhatnak a két halmaz közös részhalmazához.

Felvetnénk néhány példát, és kérnénk, írásában ezekre is reflektáljon, de kíváncsian várunk más példákat is.

Magyar emlékezet  /  Zsidó emlékezet

1919    vörösterror                  /fehérterror
1920    Trianon                       /numerus clausus
1940    Erdély visszacsatolása /1938-41 zsidótörvények
1944-45orosz megszállás /gettósítás, deportálás, nyilasterror
1956    forradalom            /elsősorban vidéken antiszemita atrocitások

Kérjük, tekintse e levelünket a felkérés mellett vitaanyagnak, s ha nem ért egyet felvetéseinkkel, ezt is jelezze írásában.

Kíváncsiak vagyunk, hogy amennyiben Ön is érzékeli a felvetett élménykülönbségeket, természetesnek tartja-e, hogy a társadalmi csoportok emlékezete akár jelentősen eltérjen, vagy szükségesnek tartja, hogy változzon a helyzet, s ha igen, milyen eszközökkel lehet Ön szerint javítani a viszonyokon, és elérni a kívánatos állapotot.

Honlapunkon eddig Kőszeg FerencStumpf András,  Csaplár VilmosHorkay Hörcher Ferenc és Erős Ferenc válaszát közöltük. Alább Granasztói György reflexióit olvashatjuk.

05_Granasztói György portré 

Granasztói György

Ész, erkölcs és emlékezet

Az emlékezetközösségre vonatkozó kérdés zavarba hozza a történészt. A múlt és a jelen kapcsolatáról komoly viták alakultak ki az elmúlt években, és az egyik vitasorozat éppen az emlékezet szerepével kapcsolatos. A kulcs tehát az emlékezet. Az alábbiakban ezért tisztázó szándékkal ki szeretnék fejteni néhány szempontot az emlékezettel kapcsolatban, majd kísérletet teszek arra, hogy válaszoljak, ha nem is magára a kérdésre, de mindenképpen arra a nyugtalanságra, netán aggodalomra, amelyet kihallani vélek például ebből a mondatból: „Hogyan közelíthetők egymáshoz a 20. század traumáit hordozó közösségek, melyek  más-más élményekre emlékeznek, és a másik fájdalmáról talán nincs elég mély tudásuk, vagy nem vesznek róla elég mélyen tudomást.”

Első megközelítésben minden emlékezésről elmondható, hogy nem úgy írja le az életet, ahogy volt, hanem úgy, ahogy visszagondol rá az, aki megélte. Ez a megélt tapasztalat hatalmas erejű és szubjektív. Esetekhez, eseményekhez kapcsolódik, amelyeknél jelen voltunk, tanúi voltunk, részt vettünk bennük, s őrizzük a benyomásokat, amelyeket belénk véstek. Az emlékezés mindig egyedi, nem sokat foglalkoztatja az összevetés, az általános, az összefüggésekbe helyezés. Ezért nincsen szüksége az emlékezőnek arra, hogy bizonyítsa állításait. A tanú elbeszélése mindig az ő igazsága – vagyis az a kép, amelyet a saját lelkében őriz. Saját példámat hozom fel. Egyszer éles sajtókritikában részesültem. Előzménye az volt, hogy egy interjúban megemlítettem, 1956 októberében rövid ideig nemzetőr voltam. Támadóm azon gúnyolódott, hogy ilyesmit bárki állíthat. Az háborított fel, hogy a személyes igazságomat vonta kétségbe, miközben úgy éreztem, hogy 1956 emlékezetközösségébe tartozom.

Az emléknapok és az emlékhelyek száma gyorsan nő, az emlékezet, a közös emlékezet tudatformáló ereje, úgy tűnik, jelentősebb, mint valaha. Különösen egyedi drámaisággal tárul elénk ez a magyarországi zsidóság vészkorszakával, tágabb értelemben a Shoah-val összefüggésben. Ez az emlékezetközösség igen erős. A zsidóság holokausztjának egyedisége csak részben függ össze olyan körülmények egybeesésével, mint a gázkamrák használata, a zsidógyűlölet, a fajgyűlölet, a modern technika és az ipari szervezettség jelenléte. A tömeges népirtás mindezeken túl azt jelentette, hogy az embert emberi mivoltában és kultúrájában is meg akarták semmisíteni. És azt is jelentette, hogy az áldozatokat, a túlélőket, a túlélők közösségét sem a neveltetés, sem a kultúra, sem a tapasztalat nem készíthette fel arra, ami bekövetkezett. Ez mind benne van a XX. század ezen egyedülálló tragédiájában, amit a közös emlékezet állít elénk a legerőteljesebben.

Az emlékezetből kibontakozó tragédiának az egyszeri jellege belerobbant a múltról való gondolkodásba, hiszen a túlélők visszaemlékezései, vagy az audiovizuális archívumok anyagai átalakítják a történelemről való gondolkodást. Az emlékezetközösség szerepe mostanra általában is nagyobb lett, miközben mind nyilvánvalóbb, hogy az emlékezet a múltat egyedivé teszi. Mélyen személyes, szelektív, bizonyos helyzetekben fenntartás nélkül viszonyul az események időrendjéhez, a racionális magyarázatok, értelmezések nem különösebben foglalkoztatják.

Így érthető meg, hogy éppen az egyedi, a közvetlen miatt történetiség és emlékezet ellentétben van egymással. A történész, aki egy haláltáborban készült fényképen felismeri a foglyokat, tudja, hogy az SS-ek milyen szándékkal terelték őket különböző irányokba, statisztikákat ismer vagy készít, más részletek alapján pedig további információkat is képes kielemezni. A visszaemlékező tanú számára a múltnak ez a darabja sokkal többet mond: felidézi az érkezést, a zajokat, a szagokat, a szorongást, az érzelmeket, a reménytelen elhagyatottság érzését a táborban, a hosszú, borzalmakkal teli utat és a teljes kimerültséget… Ne is folytassuk! A zsidó emlékezetben az egyediséget az ilyen és hasonló emlékek együttese képezi, az isonzói, a donkanyari vagy éppen ötvenhatos emlékezetek hasonló emlék-együttesei ugyancsak ilyen módon egyediek.

Miközben a történelem és a közös emlékezet egyidős az emberiséggel, egymással az előbb említett teljes ellentétbe csak a XX. század eleje óta kerültek. A történeti gondolkodás több nagy fordulatával magyarázható a változás. Bár fejtegetésemnek ez aligha alkothatja részét, a problémára utalni kell. Például újabban értelmetlenné vált a „történelmi emlékezet” kifejezés. Történelem és emlékezet azért került határozott ellentétbe egymással, mert immár élesen elválnak: a történelem a múltra vetett külső pillantást jelent, miközben az emlékezet belső kapcsolatot tételez fel a benne szereplő tényekkel. Így az emlékezet a múltat folytatja a jelenben, miközben a történelem zárt időbeliségben rögzíti a múltat, racionális eljárások segítségével. Az emlékezet középpontjában az élet megélt részletével összefüggő szubjektív érzékenység áll, és átszeli a korokat. A történelem szétválasztja a korszakokat.

Ennek az új és különleges ellentétnek a következménye, hogy a népirtások témái eddig alig-alig voltak képesek kutatási irányzattá szerveződni. Az emlékezetközösségnek még csak születőben van a tudománya. Mintha a nagy társadalmi patológiák, a törések, mint momentumok történetiségét nehezebb lenne megragadni, szemben a társadalmi vagy politikai normák változásaival és folyamataival.

Az emlékezet, az emlékezetközösség maga is konstrukció. Az emlékezet még be nem fejezett építkezés, az emlékezetközösség tehát az identitás építésének a része. Újra és újra átjárják a később szerzett ismeretek, azok a megfontolások, amelyek követik az eseményeket, amelyeket azután újabb tapasztalatok követnek és akár módosítják is a visszaemlékezést. Az egyéni vagy közös emlékezetet, mint a múlt vízióját, láttuk, mindig áthatja a jelen.

A bevezetésül idézett fenti mondatról azt mondtuk, hogy nyugtalanságot, aggodalmat sugall. Aggódás a különféle traumák közös emlékezeteinek egymás iránti közömbössége miatt, sőt amiatt, hogy más-más fájdalmak emlékei, akár egymással szembe feszülő identitások alkotó elemévé válhatnak.

Láttuk, a nagy traumák emlékezete szükségképpen egyedi, a történelem az, amely általános keretekbe képes foglalni ezeket az egyediségeket. Így válhat elvben az emlékezet, a közös emlékezet a történelem részévé. Ezért állítható, hogy az emlékezetközösség nem csak a jelennek a része, hanem a történelemnek is. Másrészt az emlékezet és történelem szembenállása olyan dilemma, amely megértetheti velünk, hogyan oldható fel a nyugtalanság az emlékezetközösségek különállásával kapcsolatban. Befejezésül még a következőre kell rámutatni.

A magyar értelmiségi közgondolkodás egyik fogyatékossága, hogy abból indul ki, az igazság mindig egy és oszthatatlan. A szembenállónak gondolt fél iránt érzett indulat emiatt válhat elemien erőssé. Eközben a társadalmakról, közösségekről szerzett ismereteink mind azt jelzik, hogy az igazsággal kapcsolatban többféle meggyőződés élhet párhuzamosan. Elég, ha a két legkirívóbb, szélsőséges meggyőződést említjük.

A mai magyar közgondolkodásban, megfelelő jogi és rendfenntartó keretek között jelen van a fasiszta és a kommunista gondolkodásmód nihilizmusa. Ezt nem lehet tagadni. Fénykorában a maga módján mindkettő a demokrácia civilizációjának tudatos elpusztítására törekedett, s ez hallatszik ki ma is az utózöngéikből. Nyugtalannak tehát nem az egymás mellett élő emlékezet közösségek különbségei miatt kell lennünk. Attól kell félnünk, azt kell megakadályozni, hogy a totalitárius rendszerek politikai nihilizmusa, mint tovább élő mentalitás ne tudjon erőre kapni, ne tudja megkérdőjelezni, pusztítani azt, ami a civilizációnkat egyben tartja. A józan ész és az erkölcs együttesét. Az ész erkölcs nélkül cinizmussá válhat. Az erkölcs józanság és megfontolás nélkül babonás megszállottsághoz vihet, amely fanatikus kegyetlenségbe torkollik.

Ebből következik, hogy a XX. század valamennyi nagy traumájának emlékezete a demokrácia civilizációját építi. Nem patetikus kívánság, hanem egyszerű belátás, amikor az aggodalom feloldásáról azt lehet állítani, hogy az egy paradoxonon alapul. Az emlékezetek közösségei éppen egyediségüket őrizve óvják és építik az ész és az erkölcs civilizációját.

Címkék:2013-03

Akiknek a Hamasz sem elég radikális

A Hamász őrizetbe vett egy szalafistát az Izrael elleni rakétatámadások után A Gázai övezetet kormányzó Hamász iszlamista palesztin szervezet őrizetbe...

Megkaphatnánk a jegyzőkönyvet? – Zolirabbi beszól Sessler Györgynek

Radnóti Zoltán rabbi saját blogján kommentálta a hírt, mely szerint Sessler György, a Munkaszolgálatosok Országos Egyesületének elnöke  jelölte a Zsidó Világkongresszus...

Close