Berezovszkij öngyilkos lett, majd megbánta bűneit

Írta: Szombat/MTI - Rovat: Politika

Holtan találták fürdőkádjában Borisz Berezovszkijt, az ismert orosz milliárdost, aki angliai kastélyából folytatta ádáz küzdelmét Vlagyimir Putyin elnök és rendszere ellen.

berez

 

Berezovszkij 1946-ban született Moszkvában, zsidó családban. Az egyetemen matematikát tanult. Abban az időben ugyanis a zsidó fiataloknak nem sok esélyük volt, hogy az irodalom, a történelem vagy a filozófia kényes területére bebocsáttatást nyerjenek. A moszkvai egyetemen matematikát tanított és a döntéselmélet elismert szakemberének számított. A rendszerváltás elhozta neki az esélyt, hogy teóriáját a gyakorlatban is kipróbálja. A Szovjetunió szétesését követő vadprivatizáció egyik emblematikus figurája lett, Borisz Jelcin elnök belső bizalmasa, a közvélemény által ellenszenvvel figyelt „hét bankár” egyike. 1997-ben a Forbes magazin a világ kilencedik legbefolyásosabb üzletemberének nevezte. Vagyonát akkor 3 milliárd dollárra becsülte.

Putyin hatalomra jutása után Berezovszkij helyzete megingott. Az új elnök ugyanis a rendteremtés jelszavával került hatalomra, és a közvélemény ezen mindenek előtt az ellenszenves oligarchák megfékezését értette. Putyin igyekezett hírnevét megalapozni, így új lendületet kaptak a Berezovszkij ellen korábban folyó vizsgálatok. A mágnás médiabirodalma válaszul bírálni kezdte Putyin autoriter politikáját, a véres csecsenföldi háborút. E küzdelemben Berezovszkijnak nem sok esélye volt az orosz államgépezettel szemben, és 2001-ben külföldre menekült. Angliában telepedett le, onnan folytatta Putyin elleni küzdelmét, a demokrácia nevében, az autokrácia ellen. Arról is hírek terjedtek, hogy 2004-ben nagylelkűen finanszírozta az ukrajnai narancsos forradalom erőit. Az orosz hatóságok kikérték, de Anglia ezt elutasította. Azóta több merényletet is elkövettek ellene, amivel a mágnás az orosz titkosszolgálatokat vádolta.

Protest in London

2011, London: Berezovszkij az általa csalónak nevezett oroszországi választások ellen tüntet az orosz követség előtt.

Berezovszkij halála után érdekes hírek láttak napvilágot.

 

„Elismerte, hogy nagyon sok hibát vétett”

Moszkvai ügyvédje szerint Berezovszkij öngyilkos lett. Ezt a verziót erősíti a Forbes orosz verziójának honlapján ismertetett, a magazin egyik újságírójával halála előtt folytatott – nem rögzített –  beszélgetése is, amely szerint az orosz mágnás úgy fogalmazott, hogy nem látja értelmét az életének.

“Már nincs értelme az életemnek. Nem akarok politizálni. Nem tudom, mihez fogjak. Hatvanhét éves vagyok” – mondta péntek este, néhány órával halála előtt Ilja Zseguljevnek, a Forbes egyik újságírójának.

Az újságíró ugyan megígérte a Nagy-Britanniában élő orosz nagyvállalkozónak, hogy nem hozza nyilvánosságra a beszélgetést, de miután értesült a haláláról, úgy döntött, mégis megteszi.

Alekszandr Dobrovinszkij, Berezovszkij moszkvai ügyvédje az orosz állami televíziónak azt mondta: ügyfele az utóbbi időben rettenetes lelki állapotban volt, és öngyilkosságot követett el. “Tele volt adóssággal. Gyakorlatilag összeomlott. Árusította festményeit és más tárgyait” – mondta Dobrovinszkij. A Berezovszkij család egyik barátja azonban elvetette az öngyilkosságot.

“Semmit nem szeretnék most jobban, mint visszatérni Oroszországba. Nem fogtam fel, hogy mennyire kedves nekem Oroszország, és hogy nem vagyok képes ilyen sokáig emigrációban élni” – jelentette ki Berezovszkij az újságírónak.

Az orosz államfő szóvivője közölte szombaton: Berezovszkij bocsánatot kért Vlagyimir Putyintól és haza akart térni. A szóvivő az orosz mágnás halálhírére reagálva elmondta, hogy hónapokkal ezelőtt Berezovszkij levélben fordult Putyinhoz, elismerte, hogy nagyon sok hibát vétett. Lehetőséget kért arra, hogy visszatérhessen Oroszországba.

Mindez illeszkedik a hagyományokba: a 20. század orosz történelmének fényében valahogy ismerősnek tűnnek ezek a halál előtti (vagy utáni?) nagy bűnbánó vallomások.

Százmillió fontos perek

Berezovszkij a Chelsea futballklub tulajdonosától – korábbi üzlettársától és barátjától – hárommilliárd font kártérítést követelt. Keresete szerint Abramovics fenyegetéssekkel és megfélemlítéssel kényszerítette őt arra, hogy 2001-ben eladja a Szibnyeft olajtársaságban lévő részesedését a tényleges érték töredékéért, 1,3 milliárd dollárért.

berez3

2012: A média kereszttüzében, a bíróság épülete előtt.

Abramovics ugyanakkor azzal az érvvel kérte a kártérítési igény elvetését, hogy Berezovszkijnak soha nem volt részesedése a Szibnyeftben, az 1,3 milliárd dollárt “politikai keresztapaként nyújtott segítségért és védelemért” kapta a cég létrehozása idején. A londoni kereskedelmi bíróság tavaly elvetette Berezovszkij keresetét, és meg nem erősített brit sajtóértesülések szerint Berezovszkijnak kellett több tízmillió – egyes források beszámolói alapján 100 millió – fontot kifizetnie perköltség és egyéb kötelezettségek címén.

A brit sajtó forrásai szerint ez – és más, ugyancsak sikertelen peres ügyei – megrendítették az egykor dúsgazdag mágnás anyagi helyzetét, és Berezovszkij az utóbbi időszakban már személyes vagyontárgyait volt kénytelen értékesíteni, hogy pénzügyeit valamiképp stabilizálja.

 

Egy héttel a tárgyalás előtt

Az öngyilkosság-teória ellenére vegyi, biológiai és nukleáris szennyezőanyagok kezelésében jártas, különlegesen kiképzett rendőrségi szakértők kezdték átkutatni vasárnap hajnalban az orosz oligarcha Londonhoz közeli házát. A területileg illetékes rendőrség szóvivője bejelentette azt is, hogy Berezovszkij holttestét nem szállították még el a házból. A néhai orosz nagybefektető, aki számos alkalommal nyilvánosan és élesen bírálta Vlagyimir Putyin orosz elnök rendszerét, a Londontól délnyugatra fekvő Ascotban – a brit uralkodó első számú rezidenciájának, a windsori kastélynak a közelében – lakott.

A rendőrségi szóvivő a BBC beszámolója szerint “elővigyázatossági intézkedésnek” nevezte, hogy vegyi, biológiai és nukleáris szennyeződések felderítésére és felszámolására kiképzett szakértők is bekapcsolódtak a ház átkutatásába. A ház köré a rendőrség nagy kiterjedésű kordont vont és több utat lezárt. A szóvivő ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a hatóságok megítélése szerint a helyi lakosságot semmiféle veszély nem fenyegeti.

Berezovszkij néhány héten belül tanúként jelent volna meg azon a nagy-britanniai igazságügyi vizsgálaton, amely Alekszandr Litvinyenko egykori orosz állambiztonsági tiszt meggyilkolásának hátterét hivatott feltárni.

litvin

Litvinyenko nem sokkal halála előtt.

Litvinyenkót – aki Berezovszkijjal csaknem egy időben, 2000-ben emigrált Londonba – 2006 novemberében, a szervezetébe juttatott hatalmas adag polónium 210-es sugárzó izotóppal ölték meg. A mérgező anyagot a Scotland Yard vizsgálata szerint Litvinyenko teájába csempészték a londoni Millennium Hotel bárjában, ahol a dezertőr exügynök 2006. november 1-jén két másik orosszal találkozott. Berezovszkij a gyilkosság után nem sokkal, egy londoni sajtótájékoztatón kijelentette, hogy Litvinyenko megölése mögött személyesen Putyin állt.

Nagy-Britannia 2007-ben hivatalosan vádat emelt a fő gyanúsított, Litvinyenko volt ügynöktársa, Andrej Lugovoj ellen, akit nem sokkal később parlamenti képviselőnek választottak hazájában. Lugovoj jelen volt azon a londoni találkozón, amelyen a Scotland Yard vizsgálata szerint Litvinyenkót megmérgezték a sugárzó anyaggal.

Sem az orosz állam, sem Lugovoj nem ismerte el soha felelősségét Litvinyenko haláláért, és Moszkva elzárkózott a gyanúsított kiadatásától. A kiadatás megtagadását diplomaták kölcsönös kiutasítása követte, és a két ország viszonya azóta is fagyos.

 

Címkék:Berezovszkij, oligarcha, öngyilkosság, Putyin

[popup][/popup]