Szombat előfizetés 2017

A Mazsihisz-rendszer válsága

Írta: Novák Attila - Rovat: Politika

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223


A rendszerváltás amúgy nem indult reménytelenül, hiszen az 1991-ben a
MIOK-ból megalakult Mazsihisz legalábbis a nevében szakított az
„izraelita” múlttal és a centralizáltsággal, hogy zsidó és demokratikus
lehessen. Ám ma már látjuk, hogy mindezek ellenére nem sikerült
túllépnie a szűkkeblű felekezeti képviseleti intézmény határain, és nem
is vált sokkal demokratikusabbá…

A Mazsihisz imázsa katasztrofális: annyira polarizálta a zsidó társadalmat, hogy sokan ab ovo elutasítanak mindent és mindenkit, aminek bárminemű köze van a Hitközséghez s ennek komoly és megalapozott okai vannak. A külső társadalomban sincs jó imázsa a Mazsihisznek, sokan a szocialista kormánnyal való kritikátlan együttmenetelést és a hivatalos antifasizmus politikai játszmájának mesterét látják benne, nem  egy tiszteletben álló zsidó testületet és a zsidó önkormányzatiság szervét. Ebben a helyzetben tudott előrenyomulni az intranzigensen ultraortodox Chabad mozgalom, amiben – az asszimiláció előrehaladtával – sokan tévesen az „igazi zsidóság” megtestesülését látják s ez maga is elősegíti a téves optika kialakulását.

Persze semmi sem fekete-fehér, a Mazsihiszben mint szervezetben – munkavállalóként, de még a Rabbitestületben és a vezetőségben is – számos becsületes és szimpatikus ember is dolgozik. A probléma a struktúrában és a vezetési módszerekben, illetve – tágabban – abban a perspektívátlanságban és gondolattalanságban van, mely a Hitközségre mint testületre  jellemző, s amely mindenre és mindenkire ráveti az árnyékát, olyanokra is, akik amúgy azt nem érdemelnék meg.

Erózió

A Mazsihisz leépülési folyamata nem most indult meg. A nemzedékek romlása az elmúlt évtizedekben folyamatos volt, a zsidók szélesebb közösségével már régen elvesztette a kapcsolatát, ezért komoly felelősség terheli. A zsidó értelmiségieket azért nem említem, mert nekik alig van kapcsolatuk a Hitközséggel, ami nemcsak a Mazsihisz hibája, hanem a zsidó közösségi életet, annak problémáit túl partikulárisnak és szűkkeblűnek tartó, a zsidó szervezeti élettől ab ovo idegenkedő zsidóké is. A Holokauszt, majd a kommunista diktatúra, a zsidó szervezeti élet erőszakos homogenizálása, a zsidók körében egyébként is jelentős elvilágiasodás mind-mind rányomta a bélyegét a magát vallási alapon definiáló Hitközségre, melynek fő humán bázisa mégiscsak Budapesten, a Vészkorszak előtt is asszimilált zsidó központban van.

 

Mazsihisz válsága Foró Panyi Szabolcs2.jpg
Feldmájer Péter felszólal a Magyar Zsidó Kongresszuson (Fotó: Panyi Szabolcs)

A rendszerváltás amúgy nem indult reménytelenül, hiszen az 1991-ben a MIOK-ból megalakult Mazsihisz legalábbis a nevében szakított az „izraelita” múlttal és a centralizáltsággal, hogy zsidó és demokratikus lehessen. Ám ma már látjuk, hogy mindezek ellenére nem sikerült túllépnie a szűkkeblű felekezeti képviseleti intézmény határain, és nem is vált sokkal demokratikusabbá, annak ellenére, hogy ténylegesen hordozza az önkormányzatiság elemeit. A színvonal-romlás amúgy – legalábbis, ha történelmi perspektívában nézzük – látványos és meredek. Goldzieher Ignác, a nagy orientalista, aki pénzügyi problémái miatt mintegy harminc évig a Pesti Izraelita Hitközség titkáraként dolgozott (1905-ben vált meg hivatalától), buzgón korholta főnökei, főleg Wahrmann Mór elnök műveletlenségét (aki mégiscsak egy rabbi unokája volt!), merthogy a PIH élén általában a tudományokban nem annyira jártas, ám ügyes, jómódú, és nem éppen simamodorú üzletemberek álltak. Mit szólna ma Goldzieher a Hitközség belső állapotaihoz, emberei szinvonalához, a zsidó közösségen belüli és a nagyobb társadalomban betöltött presztizséhez? Költői a kérdés.

A Mazsihisz fő problémája abban áll, hogy – azon kívül, hogy üzemelteti a zsidó élet fenntartásához elengedhetetlenül fontos és szükséges infrastruktúrát (óvoda, iskola, rituális konyha, temető, szociális ellátórendszer, stb.) – a saját vállalásait nem teljesíti, nem felel meg annak a célkitűzésnek, amelyet pedig oly büszkén hirdet, hogy képviseli (nem csak megjeleníti) a magyarországi zsidókat. („Ellátja a zsidósággal kapcsolatos képviseleti feladatok központi koordinálását…”; Alapszabály, Első rész 3. § (2) c). Ez a reprezentáció több szempontból is megbicsaklik. A Hitközség hivatalosan tartja magát ahhoz az elképzeléshez, hogy a zsidóság vallásfelekezet, ám ennek szűkkörű értelmezését képviseli. Ebben sem a reform-zsidók, sem a Chabad Lubavics ortodoxai nem kapnak helyet, csak a neológia (mely kifejezés amúgy nem is szerepel az Alapszabályban), ez a 19. századi magyarországi unikum, míg a hagyományos magyar (főleg budapesti) ortodoxia (erősen haszidellenes hagyományokkal és litvis szimpátiákkal) autonóm tagozatként működik. Ám a Mazsihisz nem fogadta be kebelébe a rendszerváltás után megjelent reformmozgalmat és az ultraortodox Chabad Lubavicsot sem, pedig mind a két csoport kinyilvánította ezt az akaratát. A rendszerváltás után megjelent reform-mozgalom esetében még a Sulchán Áruchra való hivatkozás (formálisan) elegendőnek bizonyult a visszautasításhoz, de az ultra-ortodox Chabad-Lubavicsot ilyen indokkal nem lehetett kikosarazni.

A stratégia hiánya

Ugyanakkor a Mazsihisz – ha a befogadás megtörtént volna – sok mai gondnak elejét tudta volna venni. Egyáltalán: a magyarországi zsidó élet szervezeti centruma a Mazsihisztől átkerült volna egy ernyőszervezetbe, melyben a Hitközség csak az egyik aktor (bár ettől pozíciója akár nagyon erős is maradhatott volna). Nem állt volna elő az a helyzet, hogy a magyarországi zsidó élet belső döntéseiből és pénzügyi forrásaiból a Mazsihiszen kívüli zsidó szervezetek ki vannak zárva. Ugyan a lojálisabbak igényeit kielégíti a Hitközség által dominált Mazsök, ám a kapu előtt időnként ott toporzékol sok joggal dühös és frusztrált szervezet. A generációváltás sem old meg semmit sem, mert a fiatalabb nemzedékben már feltűntek a Mazsihisz (és a magyar belpolitika) negatív vonásai által szocializált, annak hatalmi technikáit kiválóan űző, a zsidó közösség ügyeit a saját személyi-hatalmi ambícióknak alávető vezetők, akikkel semmit sem nyer a közösség.

a központ.jpg
A  Síp utca (Fotó: erzsebetvaros.hu)

A Hitközségnek semmilyen stratégiai elképzelése nincsen arról, mit kezdjen abban a politikai helyzetben, amelyben (valószínűleg hosszabb ideig) jobboldali kormánya lesz az országnak, és ahol lobbiereje kevésbé érvényesülhet. Leszögezném, nem az a baj, hogy kapcsolatban állnak politikai pártokkal, hiszen ez elkerülhetetlen, különösen, ha egy adott politikai erő kormánypárt. Ugyanakkor minden nagy politikai erőtől (a radikális jobb- és baloldalt leszámítva) egyforma távolságot kellett volna tartania, ami – finoman szólva – nem történt meg. A szocialistákkal remekül kiismerik magukat (Suchman Tamás, a Miniszterelnöki Hivatal szocialista politikai államtitkára korábban a Mazsihisz alelnöke volt), az ügyvezető igazgatót, nem tudni miért, de 2002 óta a szociálliberális kormány több alkalommal is állami kitüntetésben részesítette.

A Mazsihisz próbálkozik azért a – közvélemény-kutatási adatok szerint közel kétharmadon álló – jobboldallal is kapcsolatokat építeni. Ad hoc gesztusokat tesznek. Így például a sokáig Izraelben élt Szabó György fideszes önkormányzati képviselő cikkei, vagy Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatójával készült interjú megjelenik a szervezet (egyébként nem kézivezérelt) honlapján, ami egyáltalán nem baj, de hirtelensége inkább a belpolitikai realitástól való ijedelmet tükrözi, nem átgondolt törekvést, hogy nem csak a baloldallal, hanem a jobboldallal is dialógusban álljon a Hitközség.

Mivel a Chabad Lubavics – látva a Síp utca kiemelten jó kapcsolatát a szocialistákkal – a Fidesszel alakított ki rendkívülien jó nexust, ezért nem lesz könnyű dolga a Hitközség vezetőinek, hogyha az új kormánnyal kell majd a pénzmegosztásról tárgyalniuk. A lubavicsiak egyébként nem tesznek mást, mint a magyar zsidó közjogi helyzetet definiáló állami politikát, mely a Mazsihiszt (mint történelmi egyházat) tartja az állam fő zsidó partnerének – akarják megváltoztatni. Ugyanazt teszik tehát, mint a Mazsihisz, csak a politikai paletta másik térfelén lévő erőkkel, a minden bizonnyal kormányra kerülő jobboldal segítségével akarják a saját javukat elősegíteni, minden bizonnyal azért, hogy az államtól a Hitközségnek mint zsidó „történelmi egyháznak” juttatott forrásokból részesüljenek s ezzel megváltoztassák a zsidóságon belüli status quot.

A helyzetnek nem örülök, mert – a zsidóságért amúgy rendkívül sokat tevő, aktív – Chabad intranzigens ortodoxiája és centralizáltsága nem felel meg a magyar zsidóság többsége által vallott értékeknek (még a szervezeti zsidóságban élőknek sem), s politikai alapon történő forráshoz juttatása ugyanúgy nem lenne igazságos, mint a mostani helyzet fenntartása. (A zsidóságnak mint történelmi egyháznak juttatott éves összegekről van szó.) A Chabadnak, csakúgy mint az összes zsidó szervezetnek, létszámával és feladataival arányos költségvetési támogatásban kellene részesülnie, melyet azonban az összes zsidó szervezetet (így a Chabadot is) magában foglaló ernyőszervezetnek demokratikus alapon kellene elosztania, és nem az államnak – az eddigi szokásjog alapján.

 

Az „antiszemitizmus elleni harc”

A Hitközség egyáltalán nem foglalkozik az antiszemitizmus elleni küzdelemmel, legalábbis olyannal nem, mely túlmenne a politikai motivációjú odamondogatáson, vagy pedig azon a politikai szerepen, melyet vezetői régóta felvállalnak: csatlakoznak a szocialisták egy-egy antifasiszta akciójához, gyűléséhez, vezetőik olykor antifasiszta beszédeket mondanak. A cikkcakkos politikára jó példa, hogyan kezelték Semjén Zsoltot, a KDNP parlamenti frakcióvezetőjét. A Hitközség ügyvezetője Semjén ominózus parlamenti beszédére hivatkozva (mely véleményem szerint egyáltalán nem volt antiszemita) azt nyilatkozta 2007 szeptemberében, hogy a KDNP-s politikusnak el kell tűnnie a „politika színteréről, a parlamentből.” Egy év sem telt el, s 2008. augusztus 3-án már a jövő egyházpolitikájáról tárgyaltak egymással. Ebből az derül ki, hogy nincs igazán átgondolt politikai stratégiája és taktikája a Hitközségnek, elemi indulatok és a hirtelen alkalmazkodás egyaránt és egyformán motiválják. Támogatták a holokauszt-tagadás büntethetőségéről szóló szocialista törvényjavaslatot, csak abba nem gondoltak bele, hogyan lehet egy ilyen törvényt betartatni egy olyan országban, ahol más, már elfogadott jogszabályokat sem tarta(t)nak be.

Ám az antiszemitizmus nem pusztán nagypolitika és deklarációk ügye, hanem rengeteg egyéni eset is van, mellyel foglalkozni kellene. A Mazsihisznek ugyan van Jogi Irodája, de nem foglalkozik a konkrét antiszemita sérelmekkel (legalábbis nem ismerünk ilyen nyilvánosságra került esetet), tehát nem foglalkozik zsidó érdekvédelemmel. Meg sem próbálkozik azzal, hogy a zsidó közösségen belül és kívül – proaktív módon – tegye magát ismertté, s hogy általában antiszemitizmus és antiszemiták elleni jogsegélyszolgálatot lásson el. Ugyanígy nincsenek a Hitközségnek antiszemitizmust monitorozó kutatói, vagy akár ezzel foglalkozó honlapja sem (bár csekély összegekkel támogat ilyen kezdeményezéseket). az egész magyarországi antiszemitizmus és gyűlöletbeszéd témája kizárólag a belső identitás megerősítésére szolgál, illetve olykor kamarillapolitika keretében „foglalkozik” vele a Mazsihisz.

A Hitközség arra is alkalmatlannak tűnik, hogy a modern nyilvánosságban szerepet játsszon. Míg a magyar zsidó hagyományoktól távolabbi Chabad Lubavics teljes vertikumú modern médiarendszert tart fenn, a Mazsihisznek arra futotta – s már ez is előrelépés –, hogy megújítsa amúgy nem kézivezérelt honlapját. Ezért a Hitközség kevésbé is látszik a nyilvánosságban, nincs sajtóosztálya vagy médiával foglalkozó nívós szakemberei. Kiválóan jellemzi a helyzetet az, hogy abban az országban, ahol számos zsidó (identitású/származású) és kiválóan felkészült, nyelveket beszélő újságíró van, a Hitközség sajtóreferensi posztját sokáig egy olyan személy töltötte be, akinek nem volt komoly múltja a sajtómunkások között, ám a Magyar Hírlap publicistája és az Echo TV egyik műsorának vezetője lett a közelmúlban, s a Széles-birodalomban elkezdett pályája idején még a Bzsh vagy a Mazsihisz munkatársa volt. Nem tudni, miért töltötte be ezt a pozíciót (talán az ügyvezető igazgató tudna erről bővebb felvilágosítást adni), de a Hitközség és a zsidóság szempontjából legalábbis visszás volt a helyzet.

A Sulchán Áruch, mint etalon?

A Hitközségnek más ügyekben sincsen stratégiai elképzelése. Például a zsidó demográfiai helyzettel kapcsolatban, hiszen a zsidó népesség tekintélyes része vegyesházasságból jött vagy abban él, ugyanakkor kötődik, vagy legalább is kötődni akar a zsidóságához, de nem feltétlenül a zsinagógán keresztül.

Annak sem találták meg a módját, hogy korrekt és tiszta viszonyokat teremtsenek a zsidó vallásra való áttérés terén. Hivatalosan ragaszkodnak a Sulchán Áruchra etalonként hivatkozó alapszabályához: csak olyan hitközségeket fogadnak be, mely „kinyilvánítja, hogy a Sulchan Aruch szabályait  követő személyek közössége és ezen szabályok szerint működik” (Alapszabály. Második rész, I. fejezet 6.§ 1/a). Ez nem felel meg a mai budapesti zsidóság értékvilágának, de még a neológia gyakorlatának sem. Hiába a kiskapu, mely nem az egyén, hanem a közösség hitvallását teszi kötelezővé a Sulchán Áruch mellett – a Hitközség és szintén e kódex alapján álló Rabbitestülete (IV. Fejezet, 22. §) 19. századi formákhoz ragaszkodik, miközben az élet rég elment mellette. Ráadásul  az erősen ultraortodox befolyás alatt álló izraeli belügyminisztérium nem ismeri el a betérítéseit. Amikor a fiatal rabbikból álló konzervatív csoport megpróbálkozott tiszta és átlátható viszonyokat teremti e téren, visszakozásra kényszerítették őket.

Természetesen e cikk szerzője lenne az utolsó, aki azt állítaná, hogy a halachikus megfontolásokat ki kellene iktatni a Mazsihisz életéből, vagy hogy a zsidó hagyomány (annak összes formája) ne lenne fontos. De 2009-ben az a minimum, hogy ne valamiféle vágyott (és elmúlt) tradicionális közösségből, hanem a mai, modern és többdimenziós valóságunkból (és a fejlődő, változó halachikus tradícióból) induljanak ki a Hitközség világi és vallási vezetői. A XVI. században keletkezett Sulchán Áruch mintaként való felhozása s egyébként is az inkább az ortodoxiához való vonzódás a vallási kérdésekben (miközben az ortodoxia nem tartja eléggé „zsidónak” a neológiát) még inkább növeli a feszültséget a való élettel, és teszi puszta mimikrivé a neológia vallási életét, ahol inkább nagyfokú őszinteségre és a különféle áramlatok befogadására lenne szükség.

 

mazsihisz válsága_Megszavazzuk_fotó Panyi Szabolcs.jpg
Szavaznak a Kongresszuson (Fotó: Panyi Szabolcs)

Nagyon problémás a Hitközség és a többi zsidó szervezet viszonya. A Mazsihisz 2008-ban létrehozta a számos zsidó szervezetet magában foglaló Magyar Zsidó Kongresszust (ennek tagja az MCSZ és számos tagszervezete is), de a Kongresszusnak sem hatalmi jogköröket, sem pénzforrást nem adott. Működése így nem a nyitás egyik jele, hanem éppen ellenkezőleg, a Hitközség kísérlete, hogy a külvilág számára prezentálja: a Kongresszusban résztvevő szervezetek a Mazsihisz szövetségesi rendszerébe tartoznak.

A Hitközség válsága nagyon mély., belső ellentmondásokkal teli, A környezet változásaira való reagálás hiánya, a mozdulatlanság és a kontraszelekció mára erodálták a szervezetet. A poszt-Zoltai-korszakban valószínűleg komoly hatalmi harcok is várhatók, trónkövetelők lesznek, s ezek önmagukban is szétzilálhatják a Mazsihiszt. Már csak ezért is érdemesebb lett volna időben megosztani a hatalmat, az ezzel járó jogkörökkel és pénzforrásokkal együtt, s nem várni, amíg a Mazsihiszen kívüli erők diktálják az iramot. Azt hiszem, most már késő, hiszen szűklátókörű és nemtörődöm vezetőinek (tisztelet a kivételnek!) akarata találkozott a Holokauszt után megfogyatkozott és kontraszelektálódott – főleg budapesti – zsidóság gyengeségével, demokrácia iránti bizalmatlanságával, széthúzásával. A vesztes pedig a magyar zsidóság lesz, nem más.
 

Címkék:2010-01

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

A Jobbik és a média: elhallgatás vagy kibeszélés?

Milyen módon viszonyuljanak a Jobbikhoz a rádiók és a televíziók a médiatörvénynek a rasszista beszédet tiltó rendelkezéseiből kiindulva? Mikortól lehet...

Szállodaablakból dobtak pokolgépet egy zsinagóga elé

Kairó központjában kisebb pokolgéppel merényletet követett el egy ismeretlen férfi vasárnap egy zsinagóga ellen, de a házi készítésű szerkezet nem...

Close