Szombat előfizetés 2017

A Halimi-gyilkosság

Írta: Gadó János és Petőcz András írásai - Rovat: Politika

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

GADÓ JÁNOS

A Halimi-gyilkosság

A tavaly novemberi zavargások óta Ilan Halimi meggyilkolása kavarta a legnagyobb vihart a francia nyilvá­nosságban. Az ügy két héten át sze­repelt a lapok címoldalain, de a nemzetközi sajtó is számos cikkben foglalkozott vele.

A huszonhárom éves zsidó fiatalember eladó volt egy mobiltelefon-üzletben Párizs XI. kerületében. A Boulevard Voltaire-en vagy húsz ilyen üzlet működött egy­máshoz közel, s a legtöbbnek zsidó tu­lajdonosa volt.

Ilant január 20-án interneten találkára hívta egy fiatal lány, aki néhány nappal korábban járt nála a boltban. A randi helyszínén azonban emberrablók vára­koztak, akik a Párizs környéki Bagneux városának egy lakótelepére hurcolták a szerencsétlen fiatalembert, s ott három héten át tartották fogva egy szuterénben. A haramiák félmillió euró (125 millió forint) váltságdíjat követeltek a szerény körülmények között élő szülők­től, s amikor azok értésükre adták, hogy nem tudnak ennyi pénzt előteremteni, ezt a választ kapták: „Gyűjtsetek a zsi­nagógában, a zsidóknak van pénzük.”

Az ezt követő háromhetes rémálom során az emberrablók naponta jelent­keztek lián apjánál, s az idő előrehalad­tával egyre agresszívebben követelték a vérdíjat. Nyomatékül időnként telefo­nálás közben is kínozták a szerencsétlen túszt, hátha a jajkiáltások hallatán a szülők jobban erőlködnek a váltságdíjat összegyűjteni. Mikor világossá vált, hogy a pénzt nem fogják megkapni, megölték Ilan Halimit: a kudarc feletti dühükben benzinnel leöntötték és élve elégették, majd testét egy vasútállomás közelében a sínekre hajították.

A rendőrség a gyilkosság másnapján közzétette a csalétekként használt lány fantomképét (miért csak akkor?), aki két nappal később önként jelentkezett. Vallomása alapján azonosították a „bar­bárok bandája” nevű bűnszövetkezetet, s annak tizenhárom tagját őrizetbe vet­ték. A „barbárok agya” az Elefántcsont­partról származó Youssouf Fofana az afrikai országba menekült, de az ottani hatóságok kiadták a franciáknak.

A bűnbanda szadista kegyetlensége, erkölcsi nihilizmusa, s mindehhez az ál­dozat zsidó volta (s az élve elégetéséhez köthető súlyos képzettársítások) kivág­ták a biztosítékot: a francia közvélemény felhördült. Nem kis dolog ez, hiszen az intifáda kitörése óta (2000. szeptember) számtalan alkalommal érték kisebb-nagyobb inzultusok a francia zsidókat, túl­nyomórészt (azonosíthatóan) afrikai származású fiatalok részéről. Ezek ská­lája számtalan szóbeli inzultustól és fal­firkától kezdve zsidó iskolások megtá­madásáig és zsinagógák felgyújtásáig terjedt, s a francia közvélemény és média igyekezett kisebbíteni ezek jelentőségét, mondván: ez a közel-keleti konfliktus hozadéka és nem antiszemitizmus.

A Halimi-gyilkosság azonban nem fért be ebbe a kategóriába. Mint 1980-ban a Copernic utcai zsinagóga felrobbantása­kor, majd 1990-ben a Carpentras-i te­mető meggyalázásakor, most is tízezrek vonultak az utcára tiltakozni az antisze­mitizmus ellen. A tüntető menet élén ha­ladt egyebek közt Nicolas Sarkozy bel­ügyminiszter, Jean Marié Lustiger, Pá­rizs érseke, valamint élvonalbeli politiku­sok és a zsidó közösség vezetői. A Rue de la Victoire-n található zsinagógában maga Jacques Chirac köztársasági elnök és Dominique de Villepain miniszterel­nök vett részt a gyászistentiszteleten.

Az ügyet vizsgáló bíró a rasszista indítékot is fölvette a vádpontok közé. De vajon mi­ért vádolhatok e köztörvényes, bűnözők antiszemitizmussal, amikor nyilvánvalóan a pénz­szerzés motiválta őket elsősor­ban? Hiszen alig tettek antisze­mita kijelentéseket, csak a zsi­dókkal kapcsolatos rossz klisé­ket emlegettek (minden zsidó­nak van pénze). A baj azonban itt van: a banda (vagy minden­ható vezére) ezt a primitív álta­lánosítást átvitte a közvetlen gyakorlat­ba: elraboltak egy zsidót, mindegy, hogy melyiket, hiszen „a zsidók” úgyis kifizetik érte a váltságdíjat. (Mint később kiderült, a banda korábban már hatszor próbálkozott sikertelenül em­berrablással, s a kiszemelt áldozatok közül négy zsidó volt. Aligha véletlen, hogy a boulevard Voltaire-t, e zsidó(s) negyedet választották vadászterület­nek.) A primitív előítéletek közvetlen, agresszív kivitelezése a gyakorlatban nem jellemző a mai európai szélsőjobb­ra, amely egyrészt szofisztikáltabban érvel, másrészt többnyire megelégszik a verbális agresszióval.

A nyers fizikai erőszak mindenekelőtt a francia panelvárosok világára jel­lemző. Ezeken a lakótelepeken él az isz­lám országokból származó francia ál­lampolgárok zöme, akiknek jelentős ré­sze őshazájától már elszakadt, új hazájá­ba nem tudott beilleszkedni, s a kettő közötti mentális senki földjén kirekeszt­ve érezve magát, frusztrációjában vad ellenideológiákkal vigasztalódik. Az iszlám fundamentalizmus úgy kell ne­kik, mint egy falat kenyér, hiszen fel­menti őket a sorsuk iránti felelősség alól, és másban keres bűnbakot. Lehe­tetlen megmondani, hogy ezt a közeget mennyire hatotta át az újfajta totalitárius ideológia, hiszen a francia társadalom ide nemigen lát be: még a rendőrség sem szívesen teszi ide a lábát, mert az utcákat uraló bandák kőzáporral fogad­ják őket. Az elővárosokban működő számtalan mecsetben többnyire arabul (vagy más, nem francia nyelven) prédi­kálnak, s a franciáknak leginkább fogal­muk sincs arról, hogy mi hangzik el ilyenkor. A „le van szarva Franciaor­szág” falfeliratok, s a Marseillaise kifü­tyülése egyes focimeccseken (Algéria- Franciaország) sejteti azonban, hogy a befogadó társadalom alapértékeinek el­fogadásával is bajok vannak.

Ilan Halimi elrablóinak bűntanyáján is találtak szélsőséges iszlám irodalmat a hatóságok, ezt azonban nem hozták közvetlen összefüggésbe a bűnténnyel. De nem is szükséges az iszlámista ideológiában való magas fokú jártasság: elég annak passzív tudata, hogy mi áldozatok vagyunk, tehát nem kell betar­tanunk az „elnyomók” törvényeit. S eh­hez a mentalitáshoz szívesen csatlako­zik minden lumpen elem: az ő számuk­ra már csak a törvények nem tisztelete a fontos. Az emberrablókat ez a gátlásta­lanság hatotta át: az ő közegükben nem érvényesek a francia társadalom alap­vető értékei.

A gyilkosság nyilvánosságra kerülé­sét követő napokban a francia nyilvá­nosságban politikusok, publicisták és más közéleti személyiségek egymással versengve ítélték el az antiszemitiz­must, roppant óvatosak voltak azonban, amikor az elkövetők vallási-etnikai hátteréről nyilatkoztak (többségük muzul­mán vallású/hátterű volt). S e téren meglehetősen élesen szétvált a fősodrú francia és a zsidó nyilvánosság. Előbbi­ben igen óvatosan, utóbbiban jóval nyíltabban kezelték a bűncselekmény és az iszlám fundamentalizmus össze­függéseit. Előbbi arra helyezte a hang­súlyt, hogy a kettő között nem állapít­ható meg közvetlen kapcsolat, utóbbi viszont a fent említett, közvetett össze­függésekről beszélt.

Úgy tűnik, a francia (és az európai) köz­vélemény még alig nézett szembe a leg­újabb kihívással: az antirasszizmus csoda­szernek vélt ideológiája mára gyakorlati­lag működésképtelenné vált, mert össze­mos tettest és áldozatot. A modem de­mokráciára leselkedő legnagyobb veszély, az iszlám fundamentalizmus előszeretettel utasítja vissza a kritikát az antirasszizmus álorcája mögé bújva: „Persze, az a bajod velem, hogy arab/fekete/moszlim va­gyok!” Szembe kell azonban nézni azzal a ténnyel, hogy ezen új, intoleráns, kire­kesztő ideológia hordozói többségükben a nem európai népek közül kerülnek ki. A progresszív európai közvélemény még a fehér, európai rasszizmus és kirekesztés elleni küzdelemnél tart, holott ezt a ve­szélyt – elsősorban a kontinens nyugati fe­lén – egyre inkább háttérbe szorítja az isz­lám fundamentalizmus. Ha az új kihívásra adandó választ a progresszív európai elit nem képes megfogalmazni és szellemi fegyvertárába beépíteni, akkor Európa ismét kiszolgáltatottan nézhet majd szembe az új veszedelemmel.

Címkék:2006-04

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Egészen egyszerű fiatalember volt

PETŐCZANDRÁS „Egészen egyszerű fiatalember volt” Ilan Halimi január 20-án tűnt el párizsi, XII. kerületi lakásá­ból. Február 13-án találtak rá a...

Van jó deportálás?

KONRÁD GYÖRGY Van jó deportálás? Etnikai tisztogatás? Már a szó is utálatos. Akit elűz­nek, elhurcolnak, az pi­szok? Annak az eltüntetése...

Close