Szombat előfizetés 2017

A baloldali antiszemitizmusról

Írta: Heller Ágnes - Rovat: Politika

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Magyarországon az antiszemitizmus hagyományosan a jobboldalhoz kötődik. Persze a baloldalon nálunk is számosan voltak antiszemiták, de anélkül, hogy a baloldali antiszemitizmus irányzatának sajátos vonásai pregnánsan megjelentek volna. Így volt ez a magyar szociáldemokrácia és liberalizmus virágkorában, s lényegében így folytatódott a Rákosi és a Kádár korszakokban is.

Igaz, nálunk is voltak zsidóellenes atrocitások kommunisták részvételével a felszabadulás után, mint például Miskolcon, de a Kielce-i pogromhoz hasonló zsidóellenes tömegmegmozdulásra nálunk nem került sor. Szemben Csehszlovákiával, nálunk a kirakatpereknek sem volt antiszemita felhangjuk, s szemben Lengyelországgal, a reformmozgalmak sem tüntették ki magukat antiszemita hangulatkeltéssel. A Szovjetunióban dívó cselekvő, kirekesztő és aktív kommunista antiszemitizmusnak, mely a kozmopolitizmus elleni kampánnyal kezdődött, s az orvos per előkészítésében kulminált, s amelynek katasztrofális kimenetelét Sztálin halála akadályozta meg, csak távoli visszhangja jutott el hazánkba. Ennek a különleges helyzetnek okait most nem tudom elemezni, s következményeit csak megemlíthetem. Az egyik, hogy a zsidóság egy része védettnek tudta magát a magyarországi diktatúrában, a másik, hogy a zsidókérdés nem került terítékre és az antiszemitizmus a nyilvános fórumokon kimondatlanul s kimondhatatlanul lappangva élt és fertőzött tovább. A rendszerváltás után újult erővel megjelent ugyan, de a magyar hagyományoknak megfelelően megint csak a jobboldalon, elsősorban a szélsőjobboldalon. Ezért aztán a mai baloldali antiszemitizmust jellemző gyűlölködően irracionális Izrael-ellenesség és az arab-moszlim világ heroizálása is teljesen idegen a magyar baloldali és liberális közvéleménytől. Nálunk még az Izrael elleni gyűlölködés és az ehhez kapcsolódó összeesküvés-elmélet is a szélsőjobboldalra jellemző, lásd Csurka, vagy Lovas erre vonatkozó, úgynevezett gondolatait. Lovas persze tisztában van azzal, hogy testvéri gondolatokra és szívekre talál a nyugat-európai kommunista pártok egyes vezető értelmiségeinek sorai között. Erről szól a szélsőségesen antiszemita, kommunista Nobel díjas íróhoz, Saramangohoz írt, igen baráti, Kertész Imrét gyalázó, nyílt levele. Mindezt el kellett mondanom mentegetődzésképpen, hogy elsősorban nyugat-európai példákra fogok hivatkozni. 

Hogy mit tekintünk antiszemitizmusnak, azt gyakorlatilag könnyebb kitapintani, mint fogalmilag meghatározni. Az utóbbi annál nehezebb, mivel a zsidóellenes sztereotípiák története több mint kétezer esztendőt ölel fel, míg az antiszemitizmus története talán csak kétszáz esztendőt. Kétségtelen egyfajta kontinuitás a pogány judeofóbia, a keresztény antijudaizmus és a modern antiszemitizmus között, elsősorban a zsidóellenes mitológia területén, mint amilyen az összeesküvés-elmélet vagy a vérvád. Ezekben, mint azt Jakov Katz meggyőzően elemezte, az egyes sztereotípiacsokrok helyét mindig másfajta sztereotípiacsokrok foglalták el. Hozzátehetném, s ez már szorosan a mi tárgyunkhoz tartozik, hogy a baloldali antiszemitizmus és a jobboldali antiszemitizmus sztereotípiacsokrai különböznek egymástól, bár a mitológiai színezetű vérvádakat mindkettő gyakran tartalmazza.

A mai moszlim-arab zsidógyűlölet – melyet jobb híján és tévesen az antiszemitizmushoz sorolunk, holott inkább judeo-démonizálásnak kellene neveznünk – a pogány judeofóbia és a modern antiszemitizmus egyfajta ötvözete. Efféle volt már a náci ideológia is, mivel a keresztény antijudaizmus fővádja sem a náci, sem a moszlim gyűlöletszótárban nem foglalhat el vezető helyet. Hogy a zsidók ölték meg Krisztust, nem lehet vérvád egyikben sem.

Számos oka van annak, hogy a nyugat-európai baloldal szemet huny a moszlim judeo-démonizálás felett, ám egyik, bár nem a legfontosabb ok éppen az, hogy e baloldali mozgalmakat eredetileg az egyházellenesség jellemezte, s így a zsidógyűlöletet szívesebben osztják, ha Krisztus megölését nem keverik bele a történetbe. Ilyenkor még az iszlám fundamentalizmus vérvádjai ellen sincs kifogásuk, hiszen ezt – modernül szólva – a „multikulturalizmus” rosszul értelmezett értékei védik.

Andrew Markus az iszlámizmus esetében nem a zsidóság démonizálásáról, hanem dehumanizálásáról beszél. Mint tudjuk a náci propagandából, e kettő nem mond ellent egymásnak. Hogy a zsidók uralják a világot, s hogy a zsidók tetvek: együtt szerepeltek a náci mitológia szótárában. Ahogy együtt szerepelnek az iszlámizmus mitológiai szótárában is, Markus erre számos példát említ. Így például, elmondja, hogy a Palesztin Hatóság által jóváhagyott pénteki prédikációk keretében nyolc elvet hangsúlyoznak, melyek közül öt a zsidóságot általában érinti, három pedig Izrael Államot. Ezek szerint a zsidók Allah ellenségei, a zsidókat Allah mindörökre megátkozta, s a moszlimok vallási kötelessége a zsidók ellen harcolni, mi több, vallási kötelesség zsidókat ölni. Vagy az iráni televízióban bemutatott, s az arab televíziókban sikerrel játszott egyik film arról szól, hogy zsidó orvosok megvakítanak moszlim lányokat, hogy szemeiket zsidókba ültessék át, méghozzá az izraeli miniszterelnök vezetésével. Nos, az a nyugat európai baloldali, aki mindezt nem tekinti antiszemitizmusnak, hanem „a megszállás elleni jogos felháborodás kifejezésének”, éppen úgy elveszette ítélőképességének minden maradványát, mint az, aki Hitlernek hitelt adott. S valóban elgondolkodtató és nem sok reményre bíztató, hogy gyűlölettől és ideológiától vezettetve, a nyugat-európai baloldalon olyan sokan esnek bele ebe a csapdába. A magam részéről csak azt tenném hozzá, hogy mindezt az iszlám mint vallás számlájára írni szintén a józan ítélkezés deficitjére vall. Az iszlámizmus totalitáriánus világnézet, mely éppen úgy nem következik az iszlámból, ahogy a Gulág nem következett Marx Károly írásaiból.

Mielőtt a mába visszatérnék, előbb még néhány szót szeretnék szólni a baloldali antiszemitizmust általában jellemző sztereotípiákról. A mai baloldali antiszemitizmus, mely Izrael-ellenességével tüntet, ugyanis nem ma keletkezett. Története van és hagyományai, s mai változata részben ennek a hagyománynak a folytatása.

A modern világ a francia felvilágosodás gyermeke, és saját kontextusukban a francia felvilágosítók ahhoz a szárnyhoz tartoztak, melyet a parlament ülésrendje nyomán baloldalinak szoktunk nevezni. Közöttük Voltaire már meg is fogalmazta a modern baloldali antiszemitizmus néhány főtémáját. Ő a zsidó Bibliát célozta meg. Nemcsak primitív és barbár mesének, előítéletek és babonák tárházának tekintette, amit önmagában, bármilyen ízlésbicsaklásról tanúskodjon is, nem lehet antiszemitizmusnak tekinteni, hanem egyben az úgynevezett örök zsidó karakter megtestesítőjének. A zsidóság prototípusai az ősapák, így a fiát meggyilkolni kész, a feleségét áruba bocsátó Ábrahám, de mindenekelőtt Jákob, aki becsap mindenkit, még legközelebbi családtagjait is; aki csaló, csalárdsággal meggazdagodó. A későbbi baloldali antiszemitizmus, a szocialista mozgalmakban fellépő antiszemitizmust is beleértve, ezt a témát variálja, de másokkal is megtetézi.

A baloldali antiszemitizmus s ezen belül a szocialista mozgalmakban megjelenő antiszemitizmus, mint mondtam, más sztereotípiákat köt csokorba, mint az úri, konzervatív antiszemitizmus. Itt nem mondják a zsidókról, hogy piszkosak, elmaradottak, énekelve beszélnek, hazátlan bitangok; hogy örökké elégedetlenek, forradalmárok, vagy hogy megölték istent. Itt nem marasztalják el a zsidókat a baloldali mozgalmakhoz való csatlakozásuk miatt. A baloldali, s elsősorban a szocialista és radikális szocialista antiszemitizmus alapmodellje a zsidóság és a kapitalizmus sommás azonosítása. A zsidókat nem nemzetietlennek tekintették, mivel a nemzetet magát tekintették elavultnak. Nem vallásukat tekintették babonának, mert minden vallást annak tekintettek. De ők is hitték, mint jobboldali ellenfeleik, hogy a zsidónak a bőre alatt is pénz van, hogy született kizsákmányoló, aki, ha nem is keresztény szüzek vérével táplálkozik, de szívja a szegény munkások vérét.

A marxista irányzathoz tartozók ebben Marxnak a zsidókérdésről szóló tanulmányára vagy inkább pamfletjére hivatkoznak. Furcsa egy pamflet ez.  Első részét semmiképpen nem jogos antiszemita hangulatúnak leírni. Arról van itt szó, hogy a politikai emancipáció helyett emberi emancipációra lenne szükség, tehát nem a vallás – ebben az esetben a zsidó vallás – emancipációjára, hanem a vallástól, minden vallástól való emancipációra. Ateista hitvallás ez, s így minden vallás ellen irányul. A pamflet második részében azonban Marx valóban azonosítja a pénzt, azaz pénzéhséget és a pénz szerelmét a zsidósággal. Eleanor Marx, Marx legfiatalabb lánya, aki zsidó szakszervezetekben dolgozott, azzal mentegette apjának e ballépését, hogy az nem ismert zsidókat saját családján kívül. A magam részéről inkább azt hinném, hogy ezek asszimilációs gesztusok voltak. Marx Blanqui, Proudhon és egyéb antiszemita francia radikális szocialisták szája íze szerint beszélt, még akkor is, ha mást akart mondani. De akárhogyan is történt, erre a pamfletre hivatkoztak azok a marxisták, akik a zsidóságot a kapitalizmussal azonosították. Persze mindehhez nem volt szükség Marxra. Így például az orosz nihilista mozgalom, a Narodnaja Volja, együtt és egyszerre indított harcot a cár, a nemesség és a zsidóság ellen az 1879-ben kiadott kiáltványában. De arra is volt példa, hogy egyes szociáldemokraták pozitív szerepet tulajdonítottak az antiszemitizmusnak, mivel az a kispolgári rétegeket harcra készteti a zsidó kapitalisták ellen. Erre válaszolt Viktor Adler azzal a sokat idézett mondattal, hogy az antiszemitizmus a hülyék szocializmusa. Igen optimista kijelentés volt ez, különösen, ha tekintetbe vesszük, hogy akkoriban egy sor kiváló német művész és gondolkodó tüntetett antiszemitizmusával. Igaz, a német szociáldemokrata mozgalmon belül Adler mondása közel járt az igazsághoz, ha azt is tekintetbe vesszük, hogy Dühring volt a kor legvérmesebb szocialista antiszemitája. S azt is tudjuk, hogy Dühringet mind Engels, mind pedig Nietzsche nevetség tárgyává tette.

Van azonban egy döntő különbség a baloldali és jobboldali antiszemitizmus között, jobban mondva, volt egy ilyen döntő különbség egészen a huszadiki század hetvenes éveiig.  

Minden, a baloldalon elhangzó antiszemita kijelentés felháborodást keltett a baloldalon. Nem emberjogi alapon, de azon az alapon, hogy az antiszemitizmus a szocializmus értékeinek megcsúfolása. Engels, akkoriban a legnagyobb tekintély a német szociáldemokrata pártban, sikerrel vette rá Bebelt, hogy a pártvezetőség nevében ítélje el az antiszemitizmus forradalmi potenciáljára vonatkozó, az előbb említett 1893-as állásfoglalást. Míg a francia szocialisták között dívott az antiszemitizmus, addig Jaurez befolyásos és széleskörű mozgalmat indított a Dreyfus elleni ítélet megsemmisítése és a perújrafelvétel érdekében. Mikor a New Statesman címlapján 1918-ban egy Dávid csillag szúrta át az angol lobogót, a szerkesztőség annyi dühös levelet kapott, hogy három héttel később elnézést kért az olvasóktól. Míg a jobboldalon is hallatszottak, bár ritkán, egyes tiltakozó hangok, de ezekre nem lehetett náluk számítani. A középjobboldalon még a nem antiszemiták is természetes jelenségnek tekintették az antiszemita megnyilvánulásokat, s gyakran rokonszenveztek is velük. A baloldalon azonban lehetett arra számítani, hogy mindig akadnak olyanok, gyakran tömegesen is, akik tiltakozni fognak az antiszemitizmus minden megnyilvánulása ellen.

Mindez megváltozott a huszadik század hetvenes évei körül. A Holokauszt méreteinek tudatosítása, továbbá az emberjogi mozgalmak megerősödése egyre inkább oda vezetett, hogy a középjobboldalon is anomáliának tekintsék az antiszemita megnyilvánulásokat. Lassan, elsősorban Amerikában és Nyugat-Európában (talán az egy Anglia kivételével) elhalványul az antiszemitizmust toleráló vagy elismerő középjobboldali tradíció. Bár a szélsőjobboldal máig hű maradt antiszemita múltjához, a nyugat európai középjobboldalon ma ritkábbak a tömeges antiszemita megnyilvánulások, mint a baloldalon. S ez valóban új jelenség. Ez az új jelenség Izrael Állam létével, továbbá a nemzetközi politika alakulásával függ össze.

A cionizmusellenesség nem új jelenség a baloldalon, de legalábbis eredetében semmiképpen sem tekinthető antiszemita megnyilvánulásnak. Mivel a baloldal az első világháború előtt nacionalizmusellenes, azaz internacionalista volt, a cionizmust mint nacionalista mozgalmat természetes ellenségének tekintette még akkor is, ha  szocialista cionistákról volt szó. Rosa Luxemburg nemcsak a cionizmust tartotta reakciósnak, hanem a lengyel nép államalkotó törekvéseit is. Ha ellene vagyok a nemzetek önrendelkezési jogának, akkor persze a cionizmusellenesnek is kell lennem….

Szeretnék köszönetet mondani a Monash egyetem antiszemitizmus konferenciája résztvevőinek, különösen Andrew Markusnak és Sol Encelnek, akik előadásaikat rendelkezésemre bocsátották.

A cikket teljes terjedelmében a Szombat februári, nyomtatott számában olvashatják.

 

Címkék:2007-02

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

„Engedelmes Belgium”

Belga történészek arra a következtetésre jutottak, hogy Belgium a második világháború idején nemcsak, hogy aktívan közreműködött a náci rezsimmel a...

Abbász a palesztin fogságban lévő izraeli katona elengedésére szólít

2007. február 16. A Hamászhoz kötődő palesztin fegyveresek fogságába esett izraeli katona szabadon bocsátására szólított fel a palesztin elnök, nem...

Close