Szombat előfizetés 2017

Lehet egy zsidó arab is?

Írta: Naim Kattan - Rovat: Kultúra-Művészetek, Történelem

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

 

Sokan vannak, akik arabul beszélnek, de nem muzulmánok. De előfordult valaha is, hogy egy arabul beszélő zsidó azonosulni akart volna egy olyan nemzettel, mely a cionizmust legfőbb ellenségének tekinti?

Ezzel a kérdéssel foglalkozott az iraki zsidó származású, jelenleg franciául publikáló Naim Kattan a Covenant hasábjain.

Ki a zsidó és ki az arab? Könnyebb felismerni, hogy ki a zsidó, mint meghatározni. Zsidó az, aki elfogadja származását, életmódjával jelzi hovatartozását, vagy egyszerűen kinyilvánítja azt. Zsidó lehet valaki történelmileg, a hagyományokat követve, vagy életvitelszerűen. Lehet valaki úgy egy zsidó közösség tagja, hogy közben más a nemzetisége vagy állampolgársága, mint a többségé. De azokat is gyakran lezsidózzák, akik le akarják tagadni, vagy el akarják titkolni zsidóságukat, merthogy mi mások szemében is zsidók vagyunk. Izrael Állam megalakulása lökést jelentett azok számára is, akik közömbösek voltak saját zsidó származásukkal kapcsolatban. Az Izrael iránti szimpátia általában a származásra utal, sőt, sok esetben a hovatartozás elfogadására is.

-

Jemeni zsidó gyerekek

Sokkal bonyolultabb kérdés, hogy ki vagy mi az, hogy arab? Az ‘arab’ elsősorban egy nyelv: a Korán nyelve, egy szent nyelv, melyen keresztül Allah beszélt az ő Prófétájával. Ez a nyelv azonban már az iszlám előtt is létezett. Az iskolában meg kellett tanulnom a muallaqat-ot, azt a verset, mely Mekka minden boltjában és piacán olvasható. Mohamed a Koresh törzsből származott, melyet elsősorban nyelve alapján nevezhetünk arabnak. Az iszlám előtti korszak neve jahaliyya, avagy a tudatlanság kora; a Koránban pedig Mohamed a költészet ellen emelt szól. A Korán nyelvezete, mely az akkori köznyelvet tükrözi, sokkal egyszerűbb volt, mint a korabeli költőké. Mohamed óta az arab nyelvet az iszlámmal azonosítják. Egy muzulmán, éljen bárhol a világon, csak arabul olvashatja a Koránt és csak ezen a nyelven imádkozhat. Manapság azonban a muszlimok többsége – Indonéziában, Iránban, Törökországban, Afrikában, stb. – nem beszél arabul. A közel 500 évig tartó ottomán uralom összeomlása után a nyugati hatalmak – angolok és franciák – érkeztek, majd, a nyugatiak hatására is, a nahda, az arab világ ébredése következett, melynek egyik fő eleme az iszlám megújulása volt. A 20. század eleji arab irodalmi újjászületést számos kereszténynek, többségében libanoni kereszténynek is köszönhetjük. Közéjük tartozik Kahlil Gibran, Mikhail Naimy, Elia Abu Madi. Az egyiptomi Albert Cossery, Georges Henein és Edmond Jabes franciául írt, csakúgy, mint a libanoni Salah Stetie, Amin Maalouf és Venus Khoury Ghata. Akkor hát a nyelv, a vallás vagy a születési hely alapján tekinthetünk valakit arabnak? Erre nehéz választ adni.

Az iraki zsidók, az itteni muzulmánhoz és keresztényhez hasonlóan arabul beszéltek. A sajtóban használt írott nyelvet mindenki megtanulta az iskolában. A modern iraki irodalom sokat köszönhet olyan zsidóknak, mint Anwar Shaul, Mourad Michael és Meir Basri. Az 1930-as években egy fiatal zsidó értelmiségi csoport alapította az első irodalmi folyóiratot, az Al-Hassid-ot.

03_kattan

Naim Kattan

1941-ben a Rashid Ali al-Gailani vezette nácibarát kormány került hatalomra, mely hadat üzent Angliának. A vereséget a farhud, vagyis pogrom követte. Az iraki zsidók, a babiloni fogságba hurcoltak leszármazottai soha többé nem érezhették úgy, hogy ehhez az országhoz tartoznak.

Tíz évvel később az iraki kormány engedélyt adott a zsidóknak, hogy házaikat, javaikat hátrahagyva elhagyják az országot. Az emigránsokra Izraelben sok nélkülözés és fájdalom várt. Idővel azonban le tudták győzni az akadályokat, ma már ők is aktív résztvevői a sokszínű politikai, gazdasági és kulturális életnek.

 

Nacionalizmus és szocializmus

De térjünk vissza az arabokhoz. Az I. világháború idején az angol T. E. Lawrence az ottomán birodalom elleni arab felkelést támogatta. 1918-ban Anglia és Franciaország kettéosztotta a régiót, területeik élére pedig független kormányokat ültettek. Az arab országok nacionalizmusa a fegyveres erőknél egyre nagyobb szerepet játszó, jómódú középosztály érdekeit és törekvéseit tükrözte. A náci propagandát, mely a gyarmati függésből való felszabadulást ígérte, lelkesen fogadta az egyiptomi Gamal Abdel-Nasszer és Anvar Szadat. Ezen a ponton a vallási jelentésen túl politikai tartalommal is bővült az ‘arab’ kifejezés.

Bár e mozgalom legfőbb ösztönzője az iszlámista Al-Afghani volt, a II. világháború idején megerősödő politikai nacionalizmus szekuláris, sőt, sokak szerint, szocialista jellegű volt. A mozgalom szülőatyja a keresztény Michel Aflaq volt, aki a bejrúti Amerikai Egyetemen tanult, majd kiadta az Al-Tali’a című folyóiratot.1947-ben lefektette a Ba’ath párt alapjait, mely Szíriában és Irakban hatalomra is került. Nasszer elnök megválasztása után kiadott egy könyvet, melyben azt írta: legfőbb álma, hogy a mecseteket politikai összejövetelek helyszínévé tegye. Az algériai Ben Bellához és a tunéziai Habib Bourgibához hasonlóan ő is a szocializmust építésébe kezdett. Az „arab nacionalizmus” tehát a szocialista átalakulás irányát jelentette, de továbbra is fontos tényező maradt az identitás politikai megerősítése.

08_Israelis dressed as Yemenite Jews

Izraeli nők jemeni zsidó öltözetben

Milyen szerep várt ebben a közegben a zsidókra? Aki nem volt nyíltan cionista, az is potenciális veszélyt jelentett, és kimondva vagy kimondatlanul ellenségnek számított. Az olyan keresztények, mint Butrosz Gáli vagy Tariq Aziz, az egyiptomi és iraki kormány tagjai lehettek, ők nem jelentettek veszélyt. Az arab országok többségében a szocialista kísérlet összeomlása magával rántotta a támaszául szolgáló arab nacionalizmust. A baloldali ellenzék megtizedelődött, azok számára, akik a helyükbe léptek, a megkérdőjelezhetetlen dicsőséges múlt lett mindennek az alapja. A muzulmán fundamentalizmus lett a változás, az új világrend egyetlen lehetséges útja. Ebben a zűrzavarban egy zsidó csak úgy hallathatta a hangját, ha hangosan a cionizmus és Izrael ellen fordult – ritkán, de ilyen is akadt. A zsidókat, többé-kevésbé nyíltan, hazájuk elhagyására kényszerítették. Aki maradt, az zsidó-arabként csak úgy határozhatta meg önmagát, ha nyíltan a nacionalizmus mellé áll és kijelenti: a cionizmus a legfőbb ellenség.

 

Izraeli arab könyvek – zsidóktól

Aki az arab világban született, az sosem tud teljesen elszakadni a nyelvtől és a kultúrától. Húsz éve kiadták az Izraelben megjelent arab könyvek jegyzékét, melyből kiderült, hogy ezek egynegyedét zsidók írták. Az iraki származású, nyelvüktől és szülőföldjüktől elszakított Isaac Bar Moshe és Samir Naqqash továbbra is arabul írnak. Az iraki zsidók többsége, például Sami Michael, Shimon Ballas vagy Lev Hakak már héberül publikálnak. Irakban a zsidók az imádság és a Tóra nyelveként ismerték a hébert.

„Montreali, francia nyelvű kanadai lettem, de az arab kultúra továbbra is a bennem él, jelen van érdeklődésemben, írásaimban. Sok más iraki származású zsidóról is elmondható ugyanez. Az arab nyelv a kulturális kapcsolatot jelenti a különböző országokban letelepedett írók között, akik az utóbbi években kezdik felfedezni magukban a libanonit, az egyiptomit vagy az irakit. A zsidók, akiket elűztek, vagy kénytelenek voltak elhagyni szülőföldjüket, továbbra is kapcsolatban állhatnak hazájukkal, kultúrájukkal, miközben izraelinek, amerikainak, angolnak, franciának vagy éppen kanadainak vallják magukat. De honvágyam sok más elemmel is bővült az évek folyamán. A Szülővárosok (Les villes de naissances) című könyvemben azt írtam, hogy egymást követően három városban: Bagdadban, Párizsban és Montrealban születtem. Montrealt választottam lakhelyül, mert e város megérti a másik kettőt.

Nemrégiben Alexandriában járva azt tapasztaltam, hogy e hajdan kozmopolita város ma lényegében egyiptomi és muszlim. Egyértelmű az arab nyelv jelenléte, nemcsak mint az egyiptomiak, hanem mint az iszlám nyelve is. Mindenhol: a buszokon, a kávéházakban, minden utcasarkon ott vannak a Korán-idézetek. Minden 15 évnél idősebb nő kendőt visel. Azt láttam, hogy az iszlám kiszorította az „arabizmust”, mely elvesztette az arab nyelvű országokat egyesíteni képes hatékony politikai erejét. És ez teszi problematikussá az arab országokban élő keresztények és zsidók jelenlétét. A mai Alexandria polgárai egyiptomi muzulmánok, akiknek nyelve és kultúrája arab. Hol lehet az én helyem? Hová álljon egy francia ajkú kanadai zsidó? Az anyanyelvem arab, kulturális gyökereim szintén oda nyúlnak vissza. És ez nem csak az én problémám. Több ezer, sőt akár millió, eredetileg arab országban született keresztény és zsidó kényszerült áttelepülni Európába vagy Amerikába. Az arab kultúra ezeknek a zsidóknak a kulturális öröksége. Képesek kifejezni magukat azon a nyelven. Már ha találnak beszélgetőtársat.

http://jewishrefugees.blogspot.com/2006/11/can-jew-also-be-arab-naim-kattan.html

Margitta Nóra fordítása

Címkék:2013-01

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Jeruzsálem: ortodox zsidók rátámadtak egy ortodox katonára

 

A holland király az amszterdami zsinagógában

Close