Rogán Antal alaposan kivizsgáltatná a HÖK-ös listák ügyét

Írta: MTI - Rovat: Hírek - lapszemle

rogan-antalA Fidesz frakcióvezetője szerint ha igaz, hogy az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Karán a hallgatói önkormányzat éveken át listázta az új diákokat, akkor alaposan ki kell vizsgálni az ügyet, amely egyébként megkérdőjelezi a diákszervezetek működését is.
Rogán Antal szerdai tájékoztatóján kérdésre válaszolva kijelentette, semmilyen listázást nem tart helyesnek, nem ért vele egyet.

Azt mondta, ha a hírek fedik a valóságot, akkor egy ilyen lista keletkezésének körülményeit alaposan ki kell vizsgálni, és arról tájékoztatni kell a közélet szereplőit, ez ugyanis a diákszervezetek működését igen erősen megkérdőjelezi.

“Hiszen joggal tételezhetjük fel, ha ezzel foglalkoznak a diákszervezetek, és ott ilyen listák készülnek, akkor ott valami nagyon súlyos probléma van” – hangsúlyozta a kormánypárti frakcióvezető.

Az ATV még kedden arról írt: a HÖK éveken át listázta az új hallgatókat az ELTE Bölcsészettudományi Karán, a gólyatáborba jelentkezőket világnézetük, pártszimpátiájuk, felekezeti hátterük és vélt származásuk alapján jellemezték. Az adatbázis egyik szerkesztője és a hallgatói önkormányzat elnöke elismerte a listák létét, de azt állítják, a kényes részleteket “utólag hamisította valaki”, míg az ELTE rektorhelyettese azt mondta, ha ez megtörtént, az nem egyetemi, hanem rendőrségi ügy – olvasható a hírportálon.

Az egyetem azonnali vizsgálatot indított az esetleges hallgatói listák ügyében.

[popup][/popup]