Arkangyalos emlékmű május végén?

Írta: MTI - Rovat: Hírek - lapszemle

Május végére módosította a német megszállás áldozatainak tiszteletére állítandó emlékmű megvalósításának határidejét a kormány. Az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny szerda este közzétett számában jelent meg.

E szerint hatályát veszti a Magyarország német megszállásának emléket állító, Budapest V. kerületben felállításra kerülő emlékmű megvalósításával összefüggő egyes kérdésekről szóló, tavaly december 31-én megjelent kormányhatározat. Ebben a beruházás határidejére március 19-ét jelölték meg.

A most megjelent, új címet viselő – Magyarország német megszállása áldozatainak emléket állító, Budapest V. kerületben felállításra kerülő emlékmű megvalósításával összefüggő egyes kérdésekről szóló – kormányhatározat szerint az emlékmű megvalósítására irányuló beruházást május 31-ei határidővel írták elő a Miniszterelnökség számára.

A most megjelent kormányhatározat is rögzíti: a kormány társadalompolitikai szempontból fontos célnak tartja, hogy Magyarország német megszállásának 70. évfordulója alkalmából megvalósuljon a megszállás áldozatainak emléket állító emlékmű. A kormány egyetért azzal, hogy az emlékművet Budapest V. kerületében, a Szabadság téren állítsák fel.

Ennek érdekében a Miniszterelnökséget vezető államtitkárnak – az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos bevonásával – megállapodást kell kötnie az ingatlan tulajdonosával, Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. Kerület Önkormányzatával. Ezzel együtt a kormány felkérte az V. kerület önkormányzatot, hogy az emlékmű elhelyezése érdekében hozza meg a szükséges önkormányzati döntéseket.

Az emlékmű megvalósítására irányuló beruházás előkészítése és a beruházás megvalósításának irányítása az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos feladata.

A Magyar Közlöny 2013. december 31-ei számában jelent meg az a kormányhatározat, amelynek értelmében Magyarország német megszállásának 70. évfordulójára emlékművet állítanak Budapesten, a Szabadság téren. A Magyar Közlöny ugyanezen számában kormányrendelettel az emlékmű megvalósítását nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánították.

Az V. kerületi önkormányzat január 22-én előzetes tulajdonosi hozzájárulást adott az alkotás felállításához. Az emlékmű elkészítésére kiírt pályázatot Párkányi Raab Péter szobrászművész nyerte. A látványterv szerint a kompozíció két fő eleme Gábriel arkangyal és a rá lecsapó német birodalmi sas, az alakok egy 13 oszlopból álló, hét méter magas timpanonos kapuzatban állnak majd.

Az emlékműállítás terve élénk reakciókat váltott ki a közéletben. Több szervezet és az ellenzéki pártok élesen bírálták a koncepciót, azzal érvelve, hogy a magyar állam felelősségéről kívánja elterelni a figyelmet, valamint összemossa az áldozatokat és az elkövetőket. A kormányzat úgy reagált: az emlékmű a náci megszállás minden áldozatáról megemlékezik.

[popup][/popup]