A zsidómentő sarudi főjegyző
Emlékezet / Bohém volt, nagyvonalú és szerette az életet. Nem mellesleg pedig rengeteget dolgozott: felépítette Sarud teljes intézményrendszerét.
Forrás: HEOL
Mégsem ezért őrizte meg Hauer László nevét az emlékezet: Sarud két világháború közti főjegyzője zsidó családokat mentett a deportálások idején.
– Nagyapám talán fel sem fogta, hogy mit kockáztat – meséli dr. Molnár Attiláné dr. Lenvay Ágnes az unoka.
– Szerette az életet, és mint minden régi vidéki úr kedvelte a vendégeskedést, a mulatságokat. Erkölcsileg soha egyetlen politikai erő sem környékezte meg, így amikor a zsidó családokat megmentette, senkinek sem jutott volna eszébe, hogy épp a sarudi főjegyzőnél keresse a deportálandó és a biztos halálba küldendő üldözötteket.
Hauer László legidősebb fiának révén ismertek fővárosi zsidó családokat. Így kerültek Sarudra Anknerék, akik itt vészelték át, mint a „család távoli rokonai” a deportálások időszakát. Később a család Ambrusra magyarosította a nevét, egyikük hosszú éveken át a Magyar Rádió publicistájaként is ismert volt. Hasonlóan menekültek meg a sarudi Nagy család tagjai, ahol az asszony volt zsidó származású, s ez abban az időben veszélybe sodorta a gyerekeket is – és még több más helybeli família is. Ennek köszönhető, hogy Sarudról nem volt deportálás. Volt, akinek sikerült a tengeren túlra távoznia, s később még hírt is adott magáról.
Nagyapám keresztlevelet adott a zsidó családoknak, így mentette meg őket a biztos haláltól – emlékezik vissza Lendvay Imre unoka. – Erről hosszú ideig nem is beszéltünk, a család megtartotta magának a régi titkot.
Hauer László egy régi főjegyzői família sarja volt. Édesapja, aki 1860-ban született Gyöngyös város főjegyzője volt. Fia, László itt született 1881-ben, középiskoláit itt végezte, a jegyzői tanfolyamot pedig a fővárosban. Karácsondon, Horton, Átányban, Újlőrincfalván jegyzősködött, majd 1917-ben Sarudra került, ahol élete végéig, 1951-ig élt.
– Működésének időszaka a magyar vidékfejlődés egyik kiemelkedő korszaka volt – folytatta Lendvay Imre. – Ebben az időszakban épültek ki a vidéki községek intézményhálózatai, így a hivatalok, a hozzá tartozó épületek, az iskolák és a fúrt kutak.
– Nagymamám emlékei szerint, amikor nagyapám Sarudra került, akkor egy sáros kis falukép tárult elé – mondja dr. Lendvay Ágnes. – Az egészséges ivóvíznek nagy szerep jutott, hiszen ritka volt. Kutakat fúratott, mégpedig úgy, hogy egyenletesen osztotta el azokat a falu belső és külső területei közt, még Hídvégre is jutott egészséges víz.
Hauer László idejében épült meg az emeletes iskola, a községháza, hozzá a segédjegyzői és a főjegyzői lak is. Közben a főjegyző elnöke volt a Levente-, a Lövész- és a Tűzoltó Egyesületnek is. Talán ennek a hatalmas munkabírásnak köszönhette, hogy a sarudiak szerették és tisztelték, jó humora, embersége pedig átsegítette az esetleges konfliktusokon.
A család fiatalabb leszármazottjai a világháború után magyarosították a nevüket: Hauer László nevelt fiára tekintettel, akit Horkaynak hívtak, a Hauert Horkayra cserélték. A család közben elköltözött Sarudról, mára csupán az unokák tudják, ki volt az, aki annak idején megmentette a sarudi zsidó családokat a deportálástól, sőt még fővárosiakat is befogadtak a legvészterhesebb napokban.
Hogy mennyire tisztelték, jól mutatja, hogy Hauer Lászlónak 1945 után sem kellett megválni Sarudtól és a főjegyzői laktól. Mi több, 1951-ben bekövetkezett halálakor a falu saját halottjának tekintette és sírhelyét örök időkre biztosították neki. Sírja ma is látogatható a sarudi temetőben.
