Szombat előfizetés 2017

Heti Midrás

A „Heti Midrás” sorozat célja a Midrás Tánhumá bemutatása. A midrás, „halachikus-agadikus” (moralizáló-mesélő) szöveg, mely többek között választ ad a Tóra megválaszolatlan kérdéseire. A Midrás Tánhumá szerzője és névadója feltehetőleg Tánhumá bar Ábá, aki a IV. században élt. A Midrás Tánhumá, a babilóniai fogság óta kialakult évi, ciklikus bibliaolvasást követi. Ez a hagyomány Mózes Öt Könyvét ötvennégy fejezetre osztja – ezek az úgynevezett heti szakaszok. A Midrás Tánhumá fejezeteiből hétről-hétre kiválasztunk a tórai hetiszakaszhoz kapcsolódó néhány részletet, és átültetjük magyar nyelvre. A sűrűn előforduló bibliaidézeteket is mi fordítjuk, Bernstein Béla munkájának figyelembevételével. A héber nyelvű Midrás Tánhumá forrása: http://kodesh.snunit.k12.il

Rovatunk támogatója

pincus_logo.JPG

The L.A. Pincus Fund for Jewish Education in the Diaspora
L. A. Pincus Alapítvány a zsidó oktatásért a diaszpórában

 

Heti Midrás (54)

„Ez pedig az áldás” (héb.: ve zot hábráchá) a Tóra utolsó fejezete. Ezzel véget ér az évi ciklus, és ennek olvasása után, újra olvasni kezdjük a Tórát, elölről, a Teremtés könyvétől. Az utolsó heti szakaszt az őszi ünnepek végén, a Tóra ünnepén (Smini Áceret, Szimhát Torá) olvassák fel. Ebben Mózes megáldja a törzseket, Jákob (Izrael) ivadékait, akik a próféta kezében néppé váltak: 
 „Ez pedig az áldás, mellyel megáldotta Mózes, Isten embere, Izrael fiait az ő halála előtt. És mondta: Az Örökkévaló Szinájról jött és sugárzott neki Szeirről, fénylett Párán hegyéről és eljött a szentség tízezrei közül, jobbja felől a törvény tüze számukra. És szerette is a népet, minden szentjei a te kezedben vannak és ők lábaidnál elterülve fogadják szózataidat. A tan, melyet parancsolt nekünk Mózes, öröksége Jákob gyülekezetének. Így lett királlyá Jesurunban, midőn összegyűltek a nép fejei, együvé Izrael törzsei” (5Mózes 33, 1-5).

 

Midrás Tánhumá, ez pedig az áldás (ve zot hábráchá)

„Az ő halála előtt” (1). El tudod képzelni, hogy a halála után áldotta volna meg Izraelt? Akkor miért (írja, hogy) „halála előtt”? (Arra utal, hogy) a halál angyala „előtt”. Mivel abban az órában, amikor a Szent, áldott legyen, azt mondta neki (Mózesnek), menj fel (2) és halj meg, a halál angyala már biztosra vette (a dolgot) mondván: a Szent, áldott legyen, már a kezembe adta Mózes lelkét, odament hozzá és fölébe állt.

Így szólt neki Mózes: a Szent, legyen áldott, már megígérte nekem, hogy nem ad a kezedbe.

Az angyal ezt válaszolta: az Isten küldött hozzád, mert Te ezen a napon meghalsz.

Így szólt neki Mózes: menj innen, mert áldani akarom az Istent: „nem halok meg, hanem élek, és hirdetem az Úrnak cselekedeteit!” (Zsoltárok 118, 17).

Így szólt (a halál angyala): mit büszkélkedsz? Van más is, aki áldást mondhat: „az egek beszélik Isten dicsőségét” (Zsoltárok 19, 2).

Mózes így válaszolt: elhallgattatom őket és az áldást majd (én) mondom: „figyeljetek egek, hadd szóljak” (5Mózes 32, 1).

(A halál angyala) másodszor is eljött. Mit tett Mózes? Kimondta az Isten nevét, és az (a halál angyala) elszökött onnan. Eljött hozzá harmadszor is. Így szólt Mózes: mivel az ég küldte, el kell fogadjam az ítéletet. És így szólt: „a szirt, tökéletes az Ő műve…” (5Mózes 32, 4).

Így szólt rabbi Jichák: Mózes lelke reszketett, mikor el kellett távozzon belőle és (Mózes) így beszélt hozzá:

Lelkem, mit szólsz ahhoz, hogy a halál angyala lesz az urad?

A lélek így válaszolt: nem lesz az, mert a Szent, legyen áldott, megígérte nekem, hogy nem ad a kezére. 

Mózes így szólt neki: mondjad azt, hogy láttad őket, hogy sírnak, és velük sírtál (3): „minthogy megszabadítottad lelkemet a haláltól, szemeimet a könnyhullatástól…” (Zsoltárok 116, 8).

(Mózes újra) szólt neki (a lelkének): mondjad azt, hogy az alvilágban (héb.: gehenom) elutasítottak.

A lelke így folytatta: „és lábamat az eséstől” (Zsoltárok, 116, 8).

(Mózes) ezt mondta neki: hová szándékozol menni?

A lélek így válaszolt: az Úr nevében fogok járni-kelni az élők országában.

Mikor ezt meghallotta, ezt mondta neki Mózes: „térj meg lelkem a te nyugodalmadba” (Zsoltárok 116, 7).

Így szólt rabbi Ábá, mivel (a lélek) elhagyta őt, így szóltak a „lentiek” (az élők): „Tórát parancsolt nekünk Mózes”. És a fentiek azt mondták: „az Úr igazát és törvényét tette Izrael népe”, és maga a Szent, legyen áldott, maga is dicsérte őt (Mózest), mondván: ?? ?? ???? ??? ?????? ????
„És nem támadott többé Izraelben olyan próféta, mint Mózes, akit ismert volna az Úr színről-színre”, (5Mózes 34, 10).      

 

____________________________________________________

1. midrás szemelvény 54/3
2. a Nevo hegyére
3. a többi gyászoló lélek

 

 

 

Heti Midrás (53)

Mózes utolsó fohászkodása kozmikus, az egész világnak szól. Mintha az égből beszélne, vagy mintha a Prédikátort (bölcs Salamon) hallanánk:
„Figyeljetek egek, hadd szóljak és hallja meg a föld szám szózatát. Permetezzék mint az eső tanításom, hulljon mint a harmat szózatom, mint permetezés a sarjadékra és zápor a fűre. Mert az Örökkévaló nevét szólítom, adjatok dicsőséget Istenünknek!
A szirt, tökéletes az Ő műve, mert minden útja jog; a hűség Istene hamisság nélkül, igazságos és egyenes Ő. Elromlott számára – nem is gyermekei, saját gyalázatukra – a ferde és fonák nemzedék. Az Örökkévalónak így fizettek, alávaló, oktalan nép? Nem-e Ő a te atyád, aki téged szerzett, Ő alkotott és szilárdított meg téged?” (5Mózes 32, 1-6).

Midrás Tánhumá, figyeljetek egek (háázinu)

„Figyeljetek egek” (1). Így szól az Írás: „a munkálkodó lelke magának munkálkodik; mert az ő szája kényszeríti őt”, (Példabeszédek 16, 26).
Mit akart azzal Mózes, mikor a halála órájában az eget és a földet szólította? Úgy tanultuk, hogy felszólította őket, mondván: a Szent, áldott legyen, úgy határozott, hogy most meg kell haljak, ti készüljetek fel, hogy tisztelettel fogadjatok, és úgy tekintsetek rám, mint aki él, és örökké a Tóra szavait tanítja. 

„Figyeljetek egek”, mondtam már nektek: „tanúkul hívom ellenetek ma az eget és a földet” (5Mózes 30, 19), és vigyázzatok, hogy ne vádaskodjatok Izrael ellen a halálom után, hanem vegyétek úgy, mintha élnék, és könyörületért folyamodnék hozzátok.

Így szólt Ézsaiás: „Halljátok egek és figyelj rá föld, mert az Örökkévaló szólt!” (Jesájá, 1, 2). Mit mond (és hogyan) Ézsaiás? Látjuk, hogy a próféták azonos nyelven beszélnek. Mózes azt mondta, hogy
„figyeljetek egek, hadd szóljak és hallja meg a föld szám”, Ézsaiás pedig: „halljátok egek és figyelj rá föld”.

Rabbi Ákivá a különbséget (2) így magyarázza: mikor Mózes a Tórát mondta (az ötödik könyv utolsó sorát), (már) az égben volt, és úgy társalgott az éggel, mint ahogy az ember a barátjával társalog, mondván: „figyeljetek egek”. A föld már távolinak tűnt neki, mondván: „hallja meg a föld szám”.

Ézsaiás, aki a földön volt, az eget távolinak látta, és így kezdte: „halljátok egek” és aztán, „és figyelj rá föld”, mert azon állt.

„Mert az Örökkévaló szólt”. Ezt mondták neki: mesterünk, Ézsaiás, mikor a Szent, legyen áldott, beszélt, akkor a föld hallgatott, de mikor „a föld reng az egek is csepegnek vala Isten előtt, ez a Sinai hegy (is) az Isten előtt, az Izrael Istene előtt (Zsoltárok 68, 9), és „a nagy vizek zúgásainál, a tengernek felséges morajlásánál felségesebb az Úr a magasságban”, (Zsoltárok  93, 4).

Mikor? (3).  „Amikor az Isten mondta ezeket a dolgokat”(2Mózes 20, 1). (Képzeld), ha ez veled történik, és életben maradsz!

Példa az uralkodóról:

amint belépett az országába, elébe járult a parancsnoki testület. De mivel az uralkodó beszélni akart velük, (a félelemtől) megőrültek. Ekkor jött egy odavalósi városlakó, és azt mondta nekik (a parancsnokoknak): az uralkodó szeret engem, én megszoktam, hogy egymással beszélünk. Azt válaszolták: mi nem vagyunk képesek vele beszélni, de ha ő szeret téged, közvetíts, beszélj vele a nevünkben.

Izrael így szólt Ézsaiáshoz: a Szent, legyen áldott, minket a fiainak nevezett: „elsőszülötteim, Izrael”, (2Mózes 4, 22), „hallgassatok rám, Jákob háza és Izrael házának minden maradéka, a kiket magamra raktam anyátok méhétől fogva, és hordoztalak születésetek óta” (Jesájá 46, 3).

Mivel velünk beszélt Szinájban, a szavaitól (a félelemtől) elhagyott minket a lelkünk. Ha (újra) beszélne velünk, biztos meghalnánk. De mesterünk, jer közelebb és figyelj, ahogy Mózes tette.

Kitől kapta Ézsaiás a koronát? 

„És most így szól az Úr, a ki engem anyám méhétől szolgájává alkotott, hogy Jákobot Ő hozzá megtérítsem, és hogy Izrael hozzá gyűjtessék” (Jesájá 49, 5). Erről szól a „Halljátok egek és figyelj rá föld”.

__________________________________________________

1. midrás szemelvény 53/2
2. Mózes és Ézsaiás mondása között
3. amikor elhangzottak a törvényadás szavai

 

 

 

 

Heti Midrás (51)

„Ti álltok ma mindnyájan az Örökkévaló, az Istenetek színe előtt, fejeitek, törzseitek, véneitek és felügyelőitek, Izrael minden férfija; gyermekeitek, feleségeitek és idegened, aki táborod közepette van, favágódtól vízmerítődig. Hogy belépj az Örökkévaló, a te Istened szövetségébe…” (5Mózes 29, 9-11).

Mózes, aki nem mehetett be az Ígéret Földjére, még az utolsó pillanatban, élete utolsó napján az Isten elé állt (1) és szövetséget kötött népe számára (a midrás szerint ez volt a harmadik, Szinájban kötött szövetség).

A „favágóról és vízmerítőről” azt írja Rási, hogy Mózes idejében kánaániták közül is csatlakoztak az izraeliták táborához és betértek.

Midrás Tánhumá, itt álltok (nicávim)

„Fejeitek, törzseitek…” (2). Annak ellenére, hogy számba vettem a törzsek fejeit, a véneket, a felügyelőket, előttem mindnyájan egyenlők vagytok (a szövetség mindenkire egyformán vonatkozik), mivel írva van: „Izrael minden férfija”. 

Más dolog: mindnyájan felelősek vagytok egymásért. Még akkor is, ha csak egyetlen cádik van köztetek, az egész világ (mindenki) az ő jogán létezik, mint ahogy írva van: „a cádikon áll a világ”, (Példabeszédek 6, 25). És ha közületek egyvalaki vétkezik, az egész nemzedék bűnhődik. Ezt találjuk Ákán ben Zeráh esetében, aki vett a tiltott kincsből (3). Ákán vétke viszonylag enyhe, de a nemzedék (mégis) felelős: „Ákán, Zerah fia hűtlenséget követett el az örök szentséggel és Izrael egész községén volt harag; ő csak egy ember volt s nem egyedül pusztult el bűnében!” (Josua, 22, 20).

A „jóból” (lásd. szövetség), a nemzedék még ennél is nagyobb mértékben veszi ki részét: „Izrael minden férfija”, nemcsak a kiválóságok, hanem gyermekeitek, asszonyaitok és az idegenek köztetek.

Miért írják így, hogy „Izrael minden férfija”? Mert a hús-vér emberben több a féltés a férfiak iránt, mint a nők iránt, de nem így a Szent, legyen áldott, akinek könyörülete egyformán kiterjed a nőkre és férfiakra, a cádikokra, a gonosztevőkre, ahogy írva van: „favágódtól vízmerítődig”.

A favágókról mondta rabbi Jichák ben Távli, hogy a Giv’oniak (Gibeoniták) Mózeshez fordultak, aki nem fogadta (el) őket, és aztán Jósuához, aki viszont elfogadta őket. Erről írja Jósua könyve (9, 4): „Gibeon lakói pedig hallották, mit tett Józsua Jerikóval és Ájjal (4). Cselekedtek tehát ők is ravaszsággal: mentek és tettették magukat követeknek; szereztek ugyanis kopott zsákokat szamaraikra, meg kopott boros tömlőket, repedteket és összefoltozottakat…”.

___________________________________________________________

1. lásd. Rasi magyarázatát, Nicávim fejezet
2. midrás szemelvény 51/2
3. Jerikó ostrománál Józsua megfogadta, hogy nem nyúl a város kincseihez
4. két város, melyet Józsua elfoglalt és elpusztított

***


Heti Midrás (52)

„Mózes ment és elmondta ezeket a szavakat egész Izraelnek. És mondta nekik: Százhúsz éves vagyok én ma, nem bírok többé kivonulni, meg bevonulni; az Örökkévaló pedig azt mondta nekem, nem fogsz átvonulni ezen a Jordánon. Az Örökkévaló, a te Istened, ő vonul át előtted, ő fogja elpusztítani ezeket a népeket előled, hogy elfoglaljad azokat; Józsua, ő vonul át előtted, amint szólt az Örökkévaló…” (5Mózes 31, 1-4).

Ahogy közeledik Ros Hásáná (újév), a Tóra olvasás ciklusa lezárul, a midrások szövege lerövidül. Ebben is egy öregember (Mózes) fáradtságát érezzük, aki már úgy érzi, hosszú élete során mindent közölt velünk.   

Midrás Tánhumá, Mózes ment (vájelech)

„Ezeket a szavakat”, (1). Ezt mondja az írás: „nemde fölírtam neked kiváló dolgokat, tanácsokkal és tudással” (Példabeszédek 22, 20).

Tanácsokkal, (héb.: ?????) a gimátria (2) szerint hatszázhat. Noé hét parancsolatával együtt hatszáztizenhárom.

Ézsajásnál olvassuk: „szőlője volt barátomnak Ben Semen sarkában” (Jesájá 5, 1).

A szőlő Izraelt jelképezi: „azon napon énekeljetek a bortermő szőlőről”, (Jesájá 27, 2), és „bekerítette s megtisztította kövektől és beültette nemes venyigével” (Jesájá, ugyanott).

„bekerítette”, az Ábrahám, azzal, hogy elűzte magától Ismáelt;
„megtisztította”, az Izsák, akitől Ézsau származott;
„és beültette nemes venyigével”, az Jákob, akinél minden „ültetés” jól fogant (gyermekei) mind szépek és jók voltak, mint a jófajta” venyige, (3), mely mind igaz mag. 
 
A venyige szó gimátriája (is) hatszázhat, mely Noé hét parancsolatával együtt hatszáztizenhárom.

Írva van: „az Örökkévaló bölcsességgel alapította a földet”,   (Példabeszédek 3, 19). A bölcsesség nem más, mint a Tóra.
De mi a (Tóra) neve? Ámon. Mivel (ugyanott) írva van (Példabeszédek 8, 30): „Voltam nála növendékül (4)”. 

A Szináj-beli törvényadásig nem is nevezték Tórának.

Valójában a parancsolatok száma miatt nevezik Tórának.

A Tóra, (héb.:  ????) gimátriája hatszáztizenegy, és a hiányzó kettőt az Isten (héb.: gvurá) tette hozzá: „egyet beszélt Isten, kettő az, mit hallottam: hogy Istené az erő” (Zsoltárok 62, 12).

Ez a Tóra, melyet Mózes parancsolt: „a tan, melyet parancsolt nekünk Mózes, öröksége Jákob gyülekezetének” (5Mózes 33, 4), a Tóra számértéke szerint. És a kettőt Isten parancsolta, ahogy Jetro hallotta (című) szakaszban magyaráztam (5).
t
(A Tóra) Jákob fiainak öröksége és nem a világ többi nemzetéé: „tudtára adja igéjét Jákovnak, törvényeit és rendeleteit Izraelnek. Nem tett úgy egy nemzetnek sem” (Zsoltárok 147, 19,20).

Azt írják a tanról (a tanulásról): nap-nap: „Voltam nála növendékül, voltam gyönyörűségül, napról napra, játszadozva előtte minden időben”, (Példabeszédek 8, 30). Egy nap nem kevesebb, mint ezer év: „Mert ezer esztendő a te szemeidben, akár a tegnapi nap, midőn elvonul s az őrszak az éjjelen” (Zsoltárok 94, 4).

Mivel (mire) írták a tant (Tórát) mielőtt az embereknek adták?  Ezüstre és aranyra. De előbb a világot teremtették és azzal az ezüstöt és aranyat! Valójában a Szent, áldott legyen, karjára volt írva a tan. Ezért minden ember tudja, hogy éjjel-nappal tanulnia kell a tant…

_____________________________________________________

1. midrás szemelvény 52/2
2. gimátria: a szavak számbeli értéke; a Tóra összes parancsolatainak száma hatszáztizenhárom
3. venyige, héb. szorek, nemes szőlő ágra utal
4. a fordításban növendék szerepel, héb.: Ámon, melynek több jelentése van, pl. növendék, hűséges, ámen, stb.
5. rabbi Tánhumá saját magától idéz

 

 

 

 

Heti Midrás (50)

„És lesz, ha hallgatsz az Örökkévaló, a te Istened szavára, hogy megőrizd és megtedd mind a parancsolatait, melyeket én ma neked parancsolok, akkor tesz téged az Örökkévaló, a te Istened legmagasabbá mind a népek fölé. És rád szállnak mindeme áldások és elérnek téged, ha hallgatsz az Örökkévaló, a te Istened szavára. Áldott leszel a városban és áldott leszel a mezőn. Áldott lesz méhed gyümölcse, földed gyümölcse és barmod gyümölcse: marháid fajzása és juhaid szaporodása. Áldott lesz kosarad és teknőd. Áldott leszel jöttödben és áldott leszel mentedben. Az Örökkévaló teszi majd, hogy ellenségeid, kik ellened támadnak, vereséget szenvedjenek előtted; egy úton vonulnak ki ellened, de hét úton menekülnek majd előled…” (5Mózes 28, 1-8).

Ígéretek halmaza az áldással teli jóslat, mely hasonlít a Smá (Halljad Izrael) imádság második szakaszára („és lesz, ha hallgattok parancsolataimra”).

Az erre vonatkozó midrás azonban nem az ígéretekről, hanem az élet végéig tartó tanulásról beszél, arról a tudásról, bölcsességről, arról a „talmudról”, melyet az Isten szavára figyelő halandó élete során elsajátít. Mire való ez a tudás?

Midrás Tánhumá, amikor bemész (ki távo)

„És lesz, ha hallgatsz” (1). Ha csak egy keveset hallasz, a végén sokat fogsz hallani.

Más dolog: „és lesz, ha hallgatsz”.
(Mikor) hallathatod a talmudod, (bölcsességed) hangját a Szent, áldott legyen, színe előtt?

Mikor hallatja talmudját? Abban az órában, amikor eltávozik az élők sorából, ahogy írva van:  „A dolognak végén (halála idején) az egész így értendő” (Kohelet 12, 13).

Rabbi Meir szerint: amíg a lelke „rendben van”, (talmudja) szabatosan, világosan hangzik. Aki már az alvilágba készül, az nem fogja talmudját „rendezgetni” (már nem lesz abban a helyzetben), mert Jób szavai így szólnak: „vakhomály, rend nélkül”, (2), (Jób 10, 22).

Más dolog: „és lesz, ha hallgatsz”. Imádságod meghallgattatik, mint Honi(é), a körök rajzolójáé (3). Mikor Izraelben esőre vártak, összegyűltek nála, és arra kérték, imádkozzon értük, mert esőre van szükségük. (Honi) azonnal kört rajzolt a porba, és a kör közepére állt, hogy eleget tegyen a próféta előírásának: „őrhelyemre állok” (Habakuk 2, 1). Akkor csepegni kezdett az eső. Erre ő azt mondta: én nem ezt kértem, hanem azt, hogy a vízgyűjtők, árkok és ciszternák megteljenek! (4)
Erre felhőszakadás lett. Ekkor azt mondta, én nem ezt kértem, hanem csendes, áldásos (a mezőgazdáknak való) esőt. Ekkor „szabályos” eső esett. Mi vette rá, hogy (Honi) esőért imádkozzon, és hogy az Isten meg is hallgassa?  Az, hogy a Tóra „szavaira” hallgatott.

Más dolog. És (mi) van, ha e világon hallod a Tóra szavait? A túlvilágon Isten szájából fogod hallani. Rabi Joná, rabbi Máná apja így szólt rabbi Lévi nevében, aki rabbi Ábá-tól tanulta: Izraelnek nem ezen a világon kellett volna kapni a Tórát! De miért? Mivel a túlvilágon úgyis az Isten szájából fogják tanulni, akkor minek odaadni nekik már ebben a világban? Azért, hogy amikor az Isten (ott fenn) tanításba kezd, mindenki tudja, melyik fejezetnél tart. Ez az „evilági” „és lesz, ha hallgatsz” tartalma.

Más dolog. Ha hallhattad a Tóra szavait a hangok (szigorú) hangjával (törvényadáskor?), hallani fogod azt a hangot is, melyről azt írják, hogy az „öröm és vidámság hangja (Jirmijá, 7, 34).

Más dolog. „És lesz, ha hallgatsz”. Ha mestered hangjára hallgatsz, a végén téged is hallgatni fognak (a tanítványok).

„Hogy megőrizd és megtedd mind a parancsolatait”. Azért tanulj, hogy „megtedd”. Rabbi Johánán szerint: aki csak tanul, anélkül, hogy (a parancsolatokat) „megtenné”, jobb, ha már a születésekor a nyakára tekeredik a köldökzsinór.

Ha sikerül „megőrizni és megtenni”, akkor „tesz téged az Istened (5), a legfelső”. Azt kérdi rabbi Lévi, mi az, hogy legfelső? Mint a hüvelykujj.
Ha sikerül, a többi négy ujj(ad) fölé kerekedik, ha nem, alulmarad, és a te Istened csak feltétellel „tesz téged” (más népek fölé).

Ha nem sikerül, akkor az idegen (héb. há-gér), aki veled lakik, felülkerekedik…   

 

________________________________________________________

1. midrás szemelvény (50/4)
2. a halottak országa, az alvilág
3. Honi a híres esőcsináló (körök rajzolója, héb.: hámeágel) 
4. a 19 sz. végéig ásott és természetes vízgyűjtőkben tárolták az esővizet
5. a többi népek fölé (lásd. bevezető)  

 

 

 

Heti Midrás (49)

Nem véletlen, hogy a Tórában az alábbi három „eset”: „a szép termetű nő”, „a két feleség, kik közül az egyik gyűlölt” és a „makacskodó és ellenszegülő fiú” esete egymás után következik. Korábban a Misna, majd a Midrás Tánhumá, és ezek nyomán Rasi a T’nách magyarázatában megállapították, hogy az egyik vétekből lesz a másik, úgy és abban a sorrendben, ahogy azok az Írásban egymást követik. Ugyanez vonatkozik a micvákra (parancsolatok), melyek teljesítése további micvá megtételéhez, teljesítéséhez vezeti az embert. Lássuk a heti szakasz három egymást követő részletét:

„Ha kivonulsz háborúba ellenséged ellen és kezedbe adja őt az Örökkévaló, a te Istened és te foglyokat ejtesz közüle, és látsz a foglyok között szép termetű nőt, megkedveled őt és elveszed magadnak feleségül: Akkor vidd be házadba és nyírja le haját és igazítsa körmeit; vesse le fogsága ruháit magáról, maradjon házadban és sirassa meg apját meg anyját egy teljes hónapig, azután menj be hozzá és légy férjévé, és ő legyen a te feleséged. És lesz, ha nem találsz majd kedvet benne, bocsásd el szabadon, de eladni ne add el pénzért; ne hatalmaskodjál fölötte, mivelhogy megaláztad őt”.

„Ha lesz egy férfiúnak két felesége, az egyik szeretett, a másik gyűlölt, és szülnek neki fiúkat, a szeretett és a gyűlölt; és lesz az elsőszülött fiú a gyűlölté: Akkor lesz, amely napon örökségül adja fiainak azt, amije lesz, nem teheti elsőszülöttnek a szeretettnek fiát a gyűlöltnek fia elé, aki az elsőszülött; hanem az elsőszülöttet, a gyűlöltnek fiát, ismerje el, hogy adjon neki kétszeres részt mindenből ami nála találtatik, mert az tehetségének zsengéje, övé az elsőszülöttség joga.”

„Ha lesz valakinek makacskodó és ellenszegülő fia, nem hallgat atyja szavára, sem anyja szavára, megfenyítik őt, de nem hallgat rájuk: Akkor fogják meg őt atyja és anyja, és vigyék ki városának véneihez, helységének kapujába, és szóljanak városának véneihez: Eme fiúnk makacskodó és ellenszegülő, nem hallgat szavunkra, dőzsölő és iszákos, És kövezzék meg városának mind az emberei kövekkel, hogy meghaljon: Így irtsd ki a gonoszt közepedből; egész Izrael pedig hallja és féljen! ”, (5Mózes 21, 10-21).

Midrás Tánhumá, ha kivonulsz (ki técé)

„Ha kivonulsz a háborúba”, (1). Bölcseink így tanították: micvá micvát követ (von maga után), és vétek vétket, (2). „És látsz a foglyok között…”. „És nyírja le haját és igazítsa körmeit”, hogy ne tessék neked, (3). Mit ír a (Tóra) ez után? „Ha lesz egy férfiúnak két felesége”. (Ha) ketten vannak, (két feleség) a házban, örökös a viszálykodás. És ez nem elég, mert kettőjük közül az egyik „gyűlölt”, vagy mind a kettő. És mi következik ez után (a Tórában)? „Ha lesz valakinek makacskodó és ellenszegülő fia…” Minden (4) a „szép termetű nő”-(eseté)ből következik, ezzel együtt a (szüleinek) ellenszegülő, lázadó fiú.

Dávid (királyról) említik, hogy a háborúban megkívánta Mááchá bát Tálmái-t, G’súr királyának lányát, és ettől (a nőtől) született Ávsálom (5), aki később meg akarta őt ölni, és mindenki szeme láttára, fényes nappal lefeküdt apja tíz ágyasával, és Izrael népét megosztotta, emiatt több tízezren pusztultak el, közöttük Simei ben Gerá, Seva ben Bichri, és Ahitofel. Mefibosetet is megölte és Civát tette Saul háza fölé (6)

A Misna szerint Rabbi Joszé ezt kérdi: vajon a bíróság a „makacskodó és ellenszegülő fiút”, csak azért kövezteti meg, mert fél litra húst (1/3 kg) megevett és fél log keveretlen (sűrű) bort (1/2 liter) megivott?

A Tóra azonban tudja (mindez hová vezet), tudja, hogy az ellenszegülő fiú végül is majd a semmirekellő barátaival (azokkal, akikkel együtt dorbézolt) elherdálja apja vagyonát, rossz dolgokba keveredik, útonálló lesz és embereket bántalmaz.

Róla mondja a Tóra: életében bűnös, a halálában ártatlan (a halála által), mivel a gonoszok halála neki is és a világnak is egyaránt megnyugvás.

„Makacskodó és ellenszegülő fiú”. Mi van ez után? „Ha lesz valakin bűn, halálos ítélettel és megölik és fölakasztod őt egy fára”, (5Mózes 21, 22). Ha életben marad (elkerüli a halálos büntetést), akkor sem menekül meg, mert tanultuk (lásd. a midrás elején), hogy vétek vétket von maga után, és micvá micvát.

Honnan van ez (a szabály):  „Ha madárfészek kerül eléd az úton valamely fán vagy a földön, fiókák vagy tojások, és az anya ül a fiókákon vagy a tojásokon, ne vedd el az anyát a fiakkal együtt. Bocsásd el az anyát, és a fiakat elveheted, hogy jó dolgod legyen és hosszú életű légy”, (7)?

és milyen (micvák) következnek ezután?: 

„Ha új házat építesz, csinálj korlátot tetődre,…”, (ezért) új házad lesz és a tetején korlát.
És ez után?
„Ne vesd be szőlődet kétfélével…”, (ezért) szőlőd lesz és beveted a mezőt. És ez után?
„Ne szánts ökrön és szamáron együtt…”, (ezért) ökröd és szamarad lesz.
És ez után?
„Ne ölts fel vegyes szövetet…”, (héb.: sáátnez), (ezért) szép ruháid lesznek gyapjúból és lenből.
És ez után?
„Bojtokat készíts ruhád négy szögletére…”, (ezért) a „cicit” (szemlélő bojt) micvájában részesülhetsz.
És ez után?
„Ha valaki feleséget vesz magának…”, (ezért) asszonyod lesz, és fiúgyermekeid lesznek. Hisz tanultuk, hogy micvá micvát követ és vétek vétket.

E törvények (útmutató módon) egymás után következnek (a Tóra) szövegében. 

 

_______________________________________

1. midrás szemelvény (49/1)
2. micvá micvát von maga után: (héb. micvá goreret micvá), a Pirké Ávot (Atyák fejezetei) elhíresült mondása
3. a szép fogoly-nő azért nyírja le a haját, hogy az őt feleségül megkívánó katona ne szeresse
4. a Tánhumá így érvel: a szép fogoly nőből lesz az a más(od)ik feleség, akit a férfi majd (meg)gyűlöl, és végül ő (ez az asszony) ad életet a makacskodó és ellenszegülő fiúnak
5. Ávsálom Dávid király fia, aki apja ellen lázadt
6. az említett nevekkel kapcsolatban lásd Sámuel könyvét
7. a midrás ezután folyamatosan idéz Mózes 5. könyvének 22. fejezetéből
 

 

 

 

Heti Midrás (48)

„Bírákat és felügyelőket rendelj magadnak minden kapuidban, melyeket az Örökkévaló, a te Istened ad neked, törzseid szerint, hogy ítéljék a népet igazságos ítélettel. Ne hajlítsd el az ítéletet, ne ismerj tekintélyt és ne fogadj el megvesztegetést, mert a megvesztegetés megvakítja a bölcsek szemeit és elferdíti az igazak szavait. Igazságot; csak igazságot kövess, hogy élj és elfoglaljad az országot, melyet az Örökkévaló, a te Istened ad neked” (5Mózes 16, 18-20).

Az életbevágó jogi határozatok, (1) a mindenkori Szanhedrin (2) kezében voltak. A „nagy” Szanhedrin testülete hetvenegy bíróból állt és Jeruzsálemben ülésezett, közel a Szentélyhez. A többi nagyvárosban ezt a feladatot a huszonhárom tagú, úgynevezett „kis” Szanhedrin töltötte be. A Szanhedrin élén sokáig a főpap állt (héb. kohén gádol), de később, amikor a bíráknak a főpapba vetett bizalma megtört, választott elnök (héb. nászi) vezette a bírák tanácsát.

Midrás Tánhumá, bírákat és felügyelőket (softim)

„Bírákat és felügyelőket” (3). Ezt mondja az írás: „Tudtára adja igéjét Jákobnak, törvényeit és rendeleteit Izraelnek” (Zsoltárok 147, 19),

igéjét: ez a Tóra;
törvényeit: ezek a midrások (törvény-magyarázatok);
rendeleteit: ezek a jogszabályok.

A Szent, áldott legyen, a Tórát és törvényeit kizárólag Izraelnek (4) adta.

Honnan tudjuk, hogy ha egy izrael(ita) és egy idegen pereskedik, az izraelitának tilos azt mondania: jer velem a ti törvényetek (bíróságotok) elé, mégpedig annyira, hogy tiltó micvát szeg meg!?
Az előző zsoltárból:
„nem tett úgy egy nemzetnek sem, (kik) rendeleteit nem ismerik, hallelúja!”. Hiszen a többi nemzet (nép) számára (csak) Noé fiainak hét törvénye érvényes, ezért is mondja a zsoltár „(kik) rendeleteit nem ismerik”.

A Talmudban hallottunk arról, hogy Ben Zákáj (5) még a füge szárát (is) megvizsgálta, mert az alatt (a fügefa) valakit megöltek. Noé fiai, (akikre csak hét törvény vonatkozik) végrehajtanak halálos ítéleteket akár egyetlen tanú (vallomása) alapján is, egyetlen bíró (által), és figyelmeztetés (6) nélkül.

Izraelben ez nem történhet meg, mivel ott (még) az anyagi kár pereit is három bíró tárgyalja, de az életbevágó pereket legalább huszonhárom. (Mert) az is írva van, hogy: „ne álljon elő egy tanú valaki ellen bármi bűnnél és bármi véteknél, bármely vétségnél, mellyel vétkezik; két tanú vallomására, vagy három tanú vallomására állapíttassék meg a dolog” (5Mózes 19, 15).

Kivizsgálás és kihallgatás is szükséges (Izraelben). Hogyan vizsgálják (ki) a tanúkat? Bevezetik (a bírák elé) és megfenyegetik őket. Hét kihallgatásnak (kérdésnek) vetik alá őket, kérdezvén:
melyik napon történt (az eset)?
melyik héten?
melyik évben?
mely hónapban?
a hónap hányadik napján és hol?
vajon ismeritek-e (azt, akiről tanúskodtok)?
vajon figyelmeztettétek-e őt?
Úgy, ahogy ezt a Szanhedrinben (7) tanuljuk.

Izrael vezetőiről az a hír járta, hogy kitűntek a törvénykezésben. Sámuelről írják: „menni szokott évről évre, körüljárt Bét-Élbe, Gilgálba és Micpába, és ítéletet tartott Izrael fölött mind e helyeken”, (1Sámuel 7, 16).

Dávid is ebben ( a törvényben) tűnt ki a legjobban: „Így uralkodék Dávid az egész Izrael felett, és ítéletet és igazságot szolgáltat vala egész népének (1Krónikák 18, 14).

Hasonlóképpen Josáfát, mikor királysága megerősödött, „uralkodék pedig ő helyette az ő fia, Josáfát, és megerősíté magát Izrael ellen” (2Krónikák, 17, 1).

Josáfát nem a királyság ügyeivel törődött, nem a meggazdagodással, se a hírnévvel, se mással, hanem a törvénykezéssel. Mit jelent az, hogy „megerősödött”?  Azt, hogy hatalmában állt a bírák kinevezése. „És az ő szíve felemelkedett az Úr útjain, és még jobban kiirtá Júdából a magaslatokat és az Aserákat” (2Krónikák, 17, 6). Durvaságra utal-e az, hogy „az ő szíve felemelkedett”? Nem. Ez arra utal, hogy az Isten törvényeit követő bírákat nevezett ki: „hogy őrizzék meg az Örökkévaló útját, cselekedvén igazságot és jogot” (1Mózes 18, 19).

És (Josáfát) meghagyta a bíráknak: „ne ismerjetek tekintélyt az ítéletben, a kicsinyt, mint a nagyot hallgassátok meg, ne féljetek senkitől, mert az ítélet Istené” (5 Mózes 1, 17).

_____________________________________________________

1. emberéletről szóló jogi határozatok, (héb.diné nefásot)
2. szanhedrin: görög eredetű szó, jelentése: együtt ülésezik
3. midrás szemelvény: 48/1
4. Izrael: Jákob és ivadéka (egyénre is mondjuk, hogy „Izrael”); aki pedig nem Izrael, azt az ókori zsidó törvény szempontjából „Noé fiai” közé sorolják
5. Rabbi Johánán Ben Zákáj vizsgálta ki az ügyet, a Szanhedrin részéről
6. Izrael törvénye szerint senki nem ítélhető el figyelmeztetés nélkül, de a tanúkat is figyelmeztetni kell a vallomástétel előtt
7. a Talmud egyik fejezete

 

 

 

 

Heti Midrás (47)

Az ősrégi Schem városa két hegy között fekszik. Az egyik az átok hegye, a másik az áldásé, és mintha a két hegy (az Evál és a Grizim) két figyelmeztető zászló lenne: „add az áldást a Grizim hegyére az átkot pedig az Évál hegyére”. A két hegy között húzódó völgy komorsága, problematikája ma is, ennyi idő után is feltűnő. Itt vezet a „válaszút”, melyen az országába bevonuló (honfoglaló) népnek döntenie kell: a jót vagy a rosszat, a törvény vagy a bűn útját választja. 

„Lásd, én teszek ma elétek áldást és átkot. Az áldást, ha hallgattok az Örökkévaló, a ti Istenetek parancsaira, amelyeket én ma nektek parancsolok; és az átkot, ha nem hallgattok az Örökkévaló, a ti Istenetek parancsaira és eltértek az útról, melyet én nektek ma parancsolok, járván más istenek után, melyeket nem ismertek. És lesz, ha bevisz téged az Örökkévaló a te Istened az országba, ahova bemész, hogy azt elfoglaljad, akkor add az áldást a Grizim hegyére az átkot pedig az Evál hegyére”, (5Mózes 11, 26-29).

Midrás Tánhumá, lásd (re’e)

„Lásd, én teszek ma elétek áldást” (1).

Azt mondta az Írás: „e néphez pedig szólj: Így szól az Örökkévaló, íme én elétek teszem az élet útját és a halál útját”, (Jirmijá 21, 8);
és ezt is: „oktató dal, Ászáftól, figyelj, népem tanomra, hajtsátok fületek szájam beszédjeire!” (Zsoltárok 68, 1);
és ezt is: „Csak őrizkedjél és őrizd nagyon a te lelkedet, hogy el ne felejtsd a dolgokat, melyeket szemeid láttak…” (5Mózes 4, 9);
és ezt is: „azt a napot, melyen álltál az Örökkévaló, a te Istened előtt a Hóreben” (5 Mózes 4, 10), hogy megtanuld: aki a Tórától megvonja magát, az olyan, mintha nem hinne az Istenben. Mert a Tórát Izraelnek csak azért adta, hogy érte éljen, éjjel, nappal:
„elmélkedjél róla nappal és éjjel” (Josua 1, 8).

Az is írva van: „hanem az Örökkévaló tanában telik kedve és az ő tanáról elmélkedik nappal és éjjel”, (Zsoltárok 1, 2). Aki a Tórának él, és annak törvénye szerint, olyan, mintha (ő) kapta volna azt a Szináj hegyén.

Ezért szól a Könyv így: „hanem ismertesd meg azokat fiaiddal és fiaid fiaival”, és ezután így folytatja: „ azt a napot, melyen álltál az Örökkévaló, a te Istened előtt a Hóreben”.

Ászáf (2) így kezdte:
„Figyelj, népem, tanomra, hajtsátok fületek szájam beszédjeire!”; Salamon pedig ezt mondta: „mert jó tanulságot adtam nektek, tanomat el ne hagyjátok” (Példabeszédek 4, 2).

De az emberek ezt kérdik Ászáftól: te miféle Tóráról beszélsz, mikor így szólsz: „Figyelj, népem, tanomra”? Hiszen azt (a Tórát) mi már (egyszer) megkaptuk Szináj hegyén!

Ő (Ászáf) így válaszolt: Izrael gazfickói beszélnek így, hogy a Próféták (könyve) és az Írások (3) az nem a Tóra, és nem is hisznek bennük, mondván: „és nem hallgattunk Istenünk, az Örökkévaló hangjára, hogy Tórája szerint éljünk, melyet a szolgái, a próféták által elénk helyezett” (Dániel 9, 10), hiszen a Próféták és az Írások, ez is mind Tóra. Ezért írták: „Figyelj, népem, tanomra” (4).

A „figyelj, népem, tanomra” így kapcsolódik a Példabeszédekhez: „A bölcsnek szíve oktatja száját, és ajkain gyarapítja a tanulságot.” (16, 23). Mikor Izrael vétkezik, a „jó” elkerüli ő(ke)t. Ha jóban részesülnek (és ők is jót tesznek), gyarapítják a Tórát. Tanultuk, hogy mikor azt a dolgot cselekedték (az aranyborjú imádása), nem részesültek a „jóban” (5): „És volt, midőn közeledett a táborhoz és látta a borjút és a táncot, akkor felgerjedt Mózes haragja, ledobta kezeiből a táblákat és összetörte azokat a hegy alján” (2Mózes 32, 19).

Mikor Mózes kegyelemet kért a nép számára, azt mondta neki a Szent, legyen áldott: Mózes, az egész világot csak a Tóráért teremtettem: „ szádba tettem szavaimat és kezem árnyékával betakartalak, hogy megplántáljam az egeket és megalapítsam a földet és azt mondjam Cionnak: népem vagy! (Jesájá 51, 16). Ezek meg egy bika képmására cserélték az én dicsőségemet, és te összetörted a kőtáblákat! Hogy is létezhet világ Tóra nélkül? Mózes ekkor azt kérdezte: mit tegyek? Faragj két új kőtáblát, olyat, mint az elsők voltak.

Erről szól: „A bölcsnek szíve oktatja száját”, és mikor ott állt Ászáf, ezt mondta: „vezetted népedet, mint juhokat, Mózes és Áron által”, (Zsoltárok, 77). És hogyan folytatta: „figyelj, népem, tanomra”.

____________________________________________________

1. Midrás szemelvény 47/1
2. Ászáf: Dávid király zsoltáros költője
3. Írások (héb.: Ktuvim), pl. Salamon írásai, Eszter könyve, Dániel könyve, stb.
4. a Tóra jelentése: tan
5. ebben az esetben a jó: a Tóra-adás 

 

 

 

 

Heti Midrás (46)

„És lesz jutalmául annak, hogy hallgattok a rendeletekre, megőrzitek, hogy megtegyétek azokat, megőrzi neked az Örökkévaló, a te Istened a szövetséget és a szeretetet, melyről megesküdött őseidnek. És szeret téged, megáld és megsokasít, megáldja méhed gyümölcsét és földed gyümölcsét, gabonádat, mustodat és olajodat, marháid fajzását és juhaid szaporodását a földön, melyről megesküdött őseidnek, hogy neked adja. Áldottabb leszel mind a népéknél, nem lesz közötted magtalan férfi és magtalan nő, sem barmod között meddő” (5Mózes 7, 12).

A heti szakasz héber címe: „ekev”. Az „ekev” kötőszó mindennapi jelentése: nyomában, eredményképpen, következtében, sarkában, stb. Ezt a szót „hordozza” Jákob a nevében – (J)ákov –, aki születése pillanatában az előtte kibújó Ézsau (ikertestvére) sarkába kapaszkodik.

A hatszáztizenhárom parancsolat közül van könnyen betartható és keményebb, szigorúbb parancsolat. Van, aki azonban nem veszi komolyan a „könnyű” parancsolatokat, és (a sarkával) rájuk tapos. A midrás ezt (is) az „ekev” szóval fejezi ki. 

Midrás Tánhumá, és lesz jutalmául (ekev)

„És lesz jutalmául annak, hogy hallgattok…”,(1). Ezt kérdi a zsoltár (49, 6): „Miért féljek bajnak napjaiban, mikor bűn környez sarkaimon”.
A Szent, neve áldott, áldott legyen azért, mert Izraelnek Tórát adott, melyben hatszáztizenhárom parancsolat van, közöttük könnyű és nehéz.

A „könnyű” parancsolatokkal az emberek nem igen törődnek, eldobják azokat, és a sarkukkal rátaposnak, éppen ezért Dávid félt az Ítélet napjától, és így szólt:

Világ ura, a Tóra nehéz parancsolataitól nem félek, de akkor mitől félek? A könnyű parancsolatoktól, melyek valamelyikét netán megszegem, csak azért, mert könnyű előírásról van szó. Pedig Te azt mondtad: mind a könnyű, mind a nehéz parancsolatban egyaránt légy körültekintő (óvatos).

Ezért kérdi a zsoltár: „miért féljek bajnak napjaiban”.

„És lesz jutalmául annak”. Az Írás így szól: „kívánatosabbak azok aranynál és sok színaranynál, és édesebbek méznél, s csurgó színméznél.” (Zsoltárok 19, 11) – ugyanazon zsoltár folytatása: „szolgád is meginteti magát általuk; megőrzésükben nagy jutalom van” (2).

Lásd, miként dicséri Dávid a Tóra rendeleteit: „kívánatosabbak azok aranynál és sok színaranynál!”. Mint ahogy a lisztfajták közül legjobb a finom fehér liszt, mely fennmarad a szitán (3), de még ennél is finomabbak, kedvesebbek a Tóra rendeletei, melyek „édesebbek méznél, s csurgó színméznél”. 

Rav Hanina mondta: ha azt mondjátok, hogy az italok közül nincsen édesebb, mint a méz, a Tóra szavai (még ennél is), mindennél édesebbek: „melyek „édesebbek méznél, s csurgó színméznél”.

Dávid így szólt a Szenthez, (áldott legyen):

Világ Ura, (azt gondolod talán), hogy torkig vagyok vele, mert édesebb, mint a méz? Isten ments! A Te szolgád nagy gonddal őrzi (a könnyű) rendeleteket, mert „megőrzésükben nagy jutalom van”. Írva van: „mily nagy a te jóságod, melyet tartogatsz tisztelőidnek, míveltél a benned menedéket keresőknek, az ember fiainak előtte”, (Zsoltárok 31, 2). Ez a „könnyű” parancsolat jutalma.

*

„Abban az időben mondta az Örökkévaló nekem: Faragj magadnak kőtáblát, amint az elsők voltak…” (5 Mózes 10, 1), (4).

Erről így szól az Írás: „Mindennek megvan a kora, és ideje van minden dolognak az ég alatt” (Kohelet, 3, 1). A világ teremtésének megvolt az ideje, ugyancsak az özönvíz nemzedékének, hogy a vízbe pusztuljanak. Noénak idő adatott, hogy belépjen a bárkába, és hogy elhagyja a bárkát. Ábrahám és az ősatyák teremtéséhez idő kellett. Időbe tellett, hogy őseink kivándoroljanak Egyiptomba, és ahhoz is, hogy onnan kivonuljanak, idő, hogy szolgákká legyenek. A kőtáblák összetörésének is megvolt az ideje, és annak is, hogy más kőtáblák készüljenek. Ahhoz is idő kell, hogy mások az aranyborjú bűnét elkövessék.

„Faragj magadnak két kőtáblát”. Salamon azt mondta: (külön) ideje van a kődobálásnak, és a kövek összegyűjtésének. A kövek „dobálása”: ez az első két kőtábla. A kövek „összegyűjtése”: az újbóli (második) kőtáblák készítése: „készíts (faragj) magadnak két kőtáblát”. Rabbi Jehosua szerint (Mózes) idegen isteneket (szobraikat) tett tönkre.

Más: „faragj magadnak”: de a „hulladék”(5) a tied legyen. Rabbi Lévi és rabbi Johánán kérdik: miből faragta (a kőtáblákat)? Egyikük ezt válaszolja: az Isten trónja alul vette, a másik: (Mózes) sátrából.
Teremtett neki (az Isten) egy kőfejtőt és onnan kifejtette a két kőtáblát. De a kőhulladékot magával vitte, és gazdag lett, mivel szanprinon (6) kő volt.

Amit Salamon mond: „kezei aranyhengerek, tarsis kövekkel foglalva” (Énekek Éneke 5, 14).
„Kezei aranyhengerek” – ezek a kőtáblák. És mennyi volt mindegyik táblán? Öt parancsolat mindegyiken. A kőtáblák mintha hengerek lennének (7), egymáshoz képest („kezei aranyhengerek”).
„Tarsis kövekkel foglalva”: azt a midrás úgy magyarázza, hogy a kőtáblák szanprinonból voltak.

Más: „faragj magadnak” (mondta a Teremtő). Ez téged illet, ez a tied. Mózes azt válaszolta: nekem adtad, és jó szemmel nézed (a kőtáblákat). Nekik adtad (a Tórát). Esküszöm, királlyá teszlek, és azt faragod (elutasítod) (8), akit akarsz, és azt engeded (közel) magadhoz, akit akarsz. 

 

______________________________________________

1. midrás szemelvény 46/1, 9
2. a zsoltár idézetben megtaláljuk a heti szakasz címadó kötőszavát, a fordítás – értelmezés „forrását”: „ekev ráv” –  nagy jutalom
3. A szitálás ókori módja nem a ma ismeretes szitát használta, hanem egy tálról magasba dobták az őrleményt, mikor is a pelyvát elvitte a „szél” és a finomabb liszt visszahullott a tálra
4. a 46/9 szemelvény az idő jelentőségéről szól, a prédikátor Salamon bölcsességei nyomán
5. a hulladék (héb.: pszolet), a „pászál” (farag) tőből származik, és a faragás közben keletkező hulladékára utal
6. szanprinon (héb.) valószínűleg zafír, melynek keménysége mellett természetfeletti tulajdonságai is voltak (lásd. 6. magyarázat)
7. lásd. Bertanura misna magyarázatában (Pirké Ávot), a két kőtábla (tömbje) egymáshoz illesztve kockát adott, és elválasztva egymástól, guríthatók, a „nap kereke” formálja őket
8. szójáték: a farag (héb. poszel), jelenti azt is, hogy elutasít
 

 

 

 

Heti Midrás (45)

Mózes súlyos büntetést kapott azután, hogy a sziklából vizet fakasztott. Az volt a büntetése, hogy nem léphet be az Ígéret földjére. Fejezetünkben Mózes könyörgéssel (imával) próbál „fellebbezni”. Az Isten hajthatatlan, és aki ezt hallja, a szeme megtelik könnyekkel. A midrás értetlenül kérdi: vajon egyként ítél az Isten jót és gonoszt? Akkor mi értelme van az imának? Íme, Mózes imája:

 

„És könyörögtem az Örökkévalónak abban az időben, mondván: Uram, Istenem te elkezdted megmutatni szolgádnak nagyságodat és erős kezedet; hisz ki oly Isten az égben és a földön, aki cselekednék a te cselekedeteid és hatalmad szerint? Hadd vonuljak át, kérlek, hogy lássam azt a jó országot, mely a Jordánon túl van, azt a jó hegyet (1) és a Libanont (2). De fölgerjedt az Örökkévaló ellenem miattatok és nem hallgatott rám; azt mondta az Örökkévaló nekem: Elég! ne szólj hozzám többé ebben a dologban. Menj föl a Piszgá csúcsára, vesd föl szemeidet nyugatra, északra, délre és keletre és nézd meg szemeiddel, mert nem fogsz átvonulni ezen a Jordánon” (5Mózes 3, 23-28).

Midrás Tánhumá, és könyörögtem (váethánán)

„És könyörögtem…”, (3). Ez van az Írásban: „egyre megy”, és így folytatódik: „azért azt mondom, gáncstalant és gonoszt semmisít ő meg.” (Jób 9, 22). Mózes azt kérdi: Világ Ura, (valóban) egyre megy? Mindenki egyforma a te szemedben, Te ugyanúgy ítélsz igaz embert és gonoszt?

Ugyanezt kérdi Salamon: „minden mindenkinek egyformán: azon egy esete van az igaznak és a gonosznak, a jónak meg a tisztának és a tisztátalannak, az áldozónak és annak, aki nem áldoz; olyan a jó, mint a vétkező, olyan, aki esküszik, mint aki eskütől fél ?”(Kohelet 9, 2).

„Az igaznak”. Ez Noé! Rabbi Pinhász, rabbi Johánán nevében, rabbi Eliezer nevében, aki a galileai rabbi Joszé fia, mondja: mikor Noé kijött a bárkából, megharapta őt az oroszlán és megsérült, ettől kezdve nem volt alkalmas arra, hogy áldozzon, és helyette a fia, Sém áldozott.

És „a gonosznak”. Ez Nékó fáraó! Mikor (Nékó) meg akarta kaparintani Salamon trónját, nem ismerte azt a (titkos) szerkezetet, mely a trónban működött, és megharapta őt a trónban lévő (elrejtett) oroszlán, és megsérült.  (Azóta) ő is sántikál, és a másik is.

„a jónak”. Ez Mózes! Ahogy írva van: „és látta őt, hogy jó”, (2Mózes 2, 2), mivel körülmetélten (4) született.

„a tisztának”. Ez Áron! Aki megtisztítja Izrael népét bűneitől.

„a tisztátalannak”. Ezek a kémek (5). Köztük volt olyan, aki dicsérte Erec Izrael földjét, volt, aki rosszat mondott róla, de egyikük se mehetett be (6)

„az áldozó”. Ez Josijáhu, akiről mondják: „És adományozott Josijáhu a nép fiai számára juhokat és fiatal kecskéket, mindet pészachi áldozatul”, (2Krónikák 35, 7).

„és aki nem áldoz”, az Áháb, aki felszámolta az oltár feletti áldozást, ahogy írva van: „és áldozott Áháb magának bárányt és marhát” (7). Magának áldozott, és nem a (szabályos) áldozat kedvéért (nem az Istennek). Az egyiket (Josijáhut) nyílvessző ölte meg: „a lázadók a királyra lőttek”, a másik, (Áháb) szintén nyíl által (halt meg): „Egy ember pedig jóhiszeműen meghúzta az íjat és találta Izrael királyát” (1Királyok 22, 34).

„olyan a jó”, az Dávid, mint írva van: „Küldött tehát és elhozta – ő pedig piros volt, meg szépszemű és szép tekintetű” (1Sámuel 16, 12).

„mint a vétkező”, ez Nebukodnecár (8), akiről azt írják: „és vétkeidtől igazság által szabadulj” (Dániel 4, 24).

Az egyik (Dávid) felépítette a Szentélyt és negyven évig uralkodott, a másik (Nebukodnecár) pedig lerombolta és (szintén) negyven évig uralkodott.

„Aki esküszik”, az Cidkijáhu (9), akiről írva van: „Fel is lázadt Nebukodnecár király ellen, aki Istenre megeskette őt; s megkeményítette nyakát, megszilárdította szívét, semhogy megtért volna az Örökkévalóhoz, Izrael Istenéhez” (2Krónikák 36, 13).

Mi az, hogy (Cidkijáhu) fellázadt? (Egyszer) meglátta (10) Cidkijáhu, hogy
(Nebukodnecár) nyulat eszik, nyersen. Erre Nebukodnecár azt mondta Cidkijáhunak: esküdj meg nekem, hogy nem árulod el senkinek. Megesküdött neki. De aztán Cidkijáhu megbánta az esküjét (mert másoknak is fel akarta fedni, hogy Nebukodnecár megszégyenüljön). Ezután kikérdezte őt (a bölcsek tanácsa) az esküje felől, és felmentette (az eskü alól). És Cidkijáhu elmondta másoknak. Nebukodnecár megtudta, hogy rossz hírét kelti, hivatta a Szanhedrint és Cidkijáhut. Így szólt nekik: látjátok, mit tett velem Cidkijáhu? Vajon nem esküdött meg nekem?  Cidkijáhu azt válaszolta: ők megkérdeztek engem (a Szanhedrin) az esküm felől. De hogy kérdezhetnek meg valakit az esküje felől?  Ezt válaszolta (a Szanhedrin): megkérdezhetnek, ha életveszélyről van szó! Erre azt kérdezte (Nebukodnecár): Mikor? Még aznap (az eskü napján). Azt kérdezte a Szanhedrintől: (annak) a jelenlétében (akinek megesküdött) mentik fel az eskü alól? Azt válaszolták: igen, a jelenlétében! Akkor miért nem mondtátok meg Cidkijáhunak, hogy nem menthető fel esküje alól (hisz én nem voltam jelen)?!
„Földön ülnek, hallgatnak Cion leányának vénei” (Echá 2, 10). Rabbi Jichák szerint: elvették tőlük az írószerszámaikat és párnáikat (mert tévedtek a háláchában).

Aki „az eskütől fél”, az Sámson (11), „aki azt mondta nekik: esküdjetek meg nekem, hogy ti magatok nem támadtok reám”, (Bírák 15, 12). És ez (is) megvakítva halt meg: „és Cidkijáhu szemét kiszúrták” (2Királyok 25, 7).

Heten hasonlítottak Ádámra, az első emberre. Ezek közül az egyik Cidkijáhu (szemei révén). Vasdárdát szúrtak a szemébe. De előtte Nebukodnecár megölte (a szeme láttára) a fiait, és aztán vakította meg. Sámsont is ebbe halt bele (12):„lefogták a filiszteusok, és kiszúrták a szemeit” (Bírák 16, 21).

„Minden mindenkinek egyformán”. Mózes azt mondja a Szentnek, a neve áldott: Világ Ura, mindenki egyforma a te szemedben, te gáncstalant és gonoszt megsemmisítesz? A kémek megharagítottak azzal, hogy az ország (Kánaán) rossz hírét keltették, de én, aki a fiaidat szolgáltam előtted a pusztában, negyven évig, egy vagyok velük?

 

____________________________________________________

1. a jó hegy: Jeruzsálem (Rasi)
2. Libanon: a Szentély (Rasi)
3. midrás szemelvény: 45/1
4. a csecsemő Mózesen nem látszott az előbőr
5. 12 kémet küldött Mózes, hogy kikémleljék Kánaán földjét
6. Rasi, a Kohelet (Prédikátor) magyarázatában is idézi (a Midrás Tánhumát), de akkor hogyan értjük, hogy Jósua és Káleb mégis bemehettek?
7. Josijáhu, Júdea királya, Áháb, Izrael királya: az egyik jó, a másik gonosz, de a midrás szerint egy a sorsuk
8. Babilon királya
9. Cidkijáhu, Júdea utolsó Dávid házi királya fellázadt II. Nebukodnecár ellen
10. hasonló történet a Talmudban is szerepel (Nedarim, 9. fejezet, 65 old.); ennek lényege: ha valaki megesküszik valakinek, csak akkor menthető fel esküje alól, ha mindketten jelen vannak, az eskütevő és az is, akinek megesküdött
11. Sámsont megvakították, ugyancsak Cidkijáhut
12. Sámson nem a megvakításba halt bele (se Cidkijáhu)
 

 

 


Heti Midrás (44)

Az Ötödik Könyv (Deuteronomium) első fejezetéhez érkeztünk. Az Ötödik Könyv egyszerre dörgedelmes és simogató hangjai között úgy érezzük, hogy egyik lábunkkal még a pusztában állunk, a másikkal pedig már Cion földjén. A hangulat emelkedett és ünnepélyes. A nép parancsot kap az indulásra. Ez a vándorlás utolsó, negyvenedik éve. A midrás feleleveníti a pusztában történt csodákat, melyek majd szinte változatlanul megismétlődnek az új hazában, Cionban. 

 

„Az Örökkévaló, a mi Istenünk szólt hozzánk a Horeb-en, mondván: Eleget laktatok már a hegy alatt. Forduljatok meg és vonuljatok és menjetek az Emori hegyéhez és minden szomszédjaihoz a síkságon, a hegyen, az alföldön, a déli vidéken és a tenger partján, a Kánaáni országába, a Libanonra, a nagy folyamig, a Prát folyamig. Lásd, elétek adtam az országot, menjetek be és foglaljátok el, az országot, melyről megesküdött őseiteknek: Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak, hogy nekik adja és magzatuknak utánuk” (5Mózes 1, 6-8).

Midrás Tánhumá, ezek a szavak (Dvárim)

„Ezek a szavak” (5Mózes 1, 1), (1). Áldasson a Királyok Királyának neve, a Szent, áldott legyen, áldasson és magasztosuljon az emléke. Hogy mindazt a csodát, amit cselekedett Izraellel a pusztában, megtegye velük a Cion földjén is.

A pusztában így mondták: „ezek a szavak”.
Cionban  (majd) így mondják: „teszek sötétséget előttük világossággá és a görbe helyeket rónává – ezek a dolgok, melyeket megcselekszem és nem hagyom el” (Jesájá 42, 16);
a pusztában így mondták: „az egész nép látja a hangokat”, (2Mózes 20, 18);
Cionban: „vidámság hangja, öröm hangja”, (Jirmijá 33, 11); 
A pusztában: „a föld rengett, az egek csepegtek” (Zsoltárok 68, 9);
Cionban: „megrengetem az eget és a földet” (Hágáj 2, 6);
a pusztában: „az Úr előttük megy nappal”, (2Mózes 13, 21);
Cionban: „ mert az Úr előttetek megy, és követni fog Izrael Istene”,   (Jesájá 52, 12);
a pusztában: „és örvendezni fog feletted az Úr”, (5Mózes 30, 9);
Cionban: „vidám leszek Jeruzsálemben, boldog a népem között”, (Jesájá 65, 19);
A pusztában: „örvendenek majd puszta és sivatag” (Jesájá 35, 1);

Mire gondolt Ézsaiás, mikor ezt mondta? Azokra a szavakra, melyekkel Hosea a Tórát (a törvényt) megszegő Izraelről szólt: „a pusztához teszem hasonlatossá, és olyanná változtatom őt, amilyen a sivatagi föld” (Hosea 2, 3). Ezért mondta Ézsaiás: „örvendenek majd puszta és sivatag”.

Minden vigasz, melyről Ézsaiás beszél, kétszeresen megvalósul (ezt a szóismétlésekből tudjuk):
„szóljatok Jeruzsálem szívéhez, és hirdessétek néki, hogy vége van nyomorúságának, hogy bűne megbocsáttatott; hiszen kétszeresen sújtotta őt az Úr keze minden bűneiért” (Jesájá 40, 2).

Tehát a vigasz kétszeres:
 „Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet, így szól Istenetek!”, (Jesájá 40, 10); vagy: „Én, én vagyok megvigasztalótok!” (Jesájá 51, 12);
vagy : „Kelj föl, kelj föl, öltözd fel az erőt” (Jesájá 51, 9);
vagy: „Serkenj föl, serkenj föl, kelj föl Jeruzsálem” (Jesájá 51, 17);
vagy: „Örvendezvén örvendezek az Úrban” (Jesájá 61, 10);
vagy: „Virulva virul és örvend ujjongva” (Jesájá 35, 2).

„Örvendenek majd puszta és sivatag”. Miért mondja ezt? Hogy megértsd, hogy mikor a Szent, legyen áldott, felfedi magát (azaz a Sechiná), (2), Izrael előtt, nem fed(het)i fel magát egyszerre, mivel a nép ezt nem bírná ki. Ha hirtelen (egyszerre) megmutatkozna, mindenki meghalna. Lásd, mit írnak erről: „Hiszen soha nem hallottak és fülökbe sem jutott, szem nem látott más Istent te kívüled, aki így cselekszik azzal, aki Őt várja” (Jesájá 64, 3).

József esetéből is tanulhatsz: mikor annyi év után megmutatkozott testvérei előtt, magát egyszerre „felfedve”, mind meghaltak (3):
„Én vagyok József! Él-e még atyám?
De testvérei nem bírtak felelni neki, mert megrémültek tőle” (1Mózes 45, 3). Hát még ha ezt tenné a Szent, legyen áldott (4)!

Mit tesz a Szent? Apránként, lassan fedi fel magát, először felvidítja a pusztát („örvendenek majd puszta és sivatag”),
aztán így folytatja: „ujjongj vadon és virulj, mint a nárcisz”,
aztán: „virulva virul és ujjong”, aztán „a Libanon dicsősége adatik meg neki”,
aztán: „ők látni fogják az Örökkévaló dicsőségét, Istenünk díszét” (5).

Ezért mondta Dávid: „Mivelhogy az Úr megépítette a Ciont, megláttatta magát az ő dicsőségében” (Zsoltárok 102, 17); és (Ézsaiás) mondja: „mert szemtől-szembe látják, hogy mint tér vissza az Úr Cionba” (Jesájá 52, 8); „íme Istenünk, akit vártunk és aki megtart minket; ez az Úr, akit vártunk, örüljünk és örvendezzünk szabadításában!” (Jesájá 25, 9).

 

_____________________________________________________

1. midrás szemelvény (44/1)
2. Sechiná – Isteni jelenlét
3. a midrás szándékosan túloz
4. „kal va homer”
5. folyamatosan idéz Ézsaiás könyvének 35. fejezetéből

 

 

Heti Midrás (42-43)

„És szólt Mózes Izrael fiai törzseinek fejeihez, mondván: ez az, amit parancsolt az Örökkévaló: Ha valaki fogadalmat tesz az Örökkévalónak, vagy esküt tesz, hogy megkösse magát megszorítással, meg ne szegje szavát; mind aszerint amint kijön szájából, cselekedjék” (4Mózes 30, 2-3).

Miért kellett a fogadalomtétel szabályait a törzsek fejedelmeinek is kihirdetni? Az eskü és a fogadalom rendkívüli fontossága miatt, mely teljesen átszőtte az emberek nap-napi életét, és azok betartása, vagy megszegése az egyén, a család, vagy akár egy egész város létére kockázatos lehetett: „Történt Har haMelech-el (1): akinek (birodalmában) kétezer város pusztult el, igazi eskütétel miatt, férj és feleség között, apa és lánya között” (lásd: alábbi midrás).

Midrás Tánhumá, és szólt Mózes a törzsek fejeihez (Mátot) (42)

„Ha valaki fogadalmat tesz az Örökkévalónak”. Erről a következőket tanítja mesterünk (Rabbi Tánhumá) (2). Mi az hogy: „konám” és „nedarim”, (3)? Így tanítja a misna, (4): megfogadom, hogy nem alszom, megfogadom, hogy nem beszélek, megfogadom, hogy nem hálok vele (a feleségemmel). Nem szegheti meg (adott) szavát. Azonban arra esküdni, hogy nem alszom, vagy esküdni arra, hogy nem járok: (ez) tilos, (5).

Az eskü szigorúbb, mint a fogadalom, de a fogadalom is (lehet szigorúbb), mint az eskü. Ez hogy lehet? Megfogadom, hogy nem építek szukát, megfogadom, hogy nem lóbálok lulávot (6), megfogadom, hogy nem kötöm fel az imaszíjat. E fogadalmak nem szeghetők meg, még akkor se, ha micváról (parancsolatról) van szó. De eskü esetében megszeghetem, mert micvá megszegésére nem tesznek esküt (7), (vagyis a fenti fogadalom nem érvényes eskü formájában). 

Az mondta nekik a Szent, legyen áldott, legyetek óvatosak a fogadalmakkal, ne vigyétek túlzásba (8). Mert aki túlzásba viszi, (fogadalmakkal határt szeg), annak a vége az lesz, hogy az esküjét is megszegi. Aki esküt szeg, a Szent, legyen áldott, elhagyja, és soha nem bocsát meg néki, ahogy írva van: „mert nem hagyja büntetlenül az Örökkévaló azt, aki kiejti az ő nevét hiába” (2Mózes 20, 7).

És máshol: „hanem esküszöl, él az Örökkévaló, hűségben, jogosságban és igazságban…” Jirmijá (4, 2) (9). És folytatta a Szent, legyen áldott: ne gondoljátok, hogy engedélyeztem, hogy az én nevemben esküdjetek. Semmiképpen nem esküdhettek a nevemben, csak ha megvan bennetek az erkölcsi mérték, ahogy írva van:

„az Örökkévalót, a te Istenedet féljed, őt szolgáld, hozzá ragaszkodjál és nevére esküdjél” (5Mózes 10, 20),

és olyanok lesztek,  mint az a három, kiket istenfélőknek neveztek, és ezek:
Ábrahám, Jób és József. Ábrahámról írva van: „mert most tudom, hogy istenfélő vagy és nem vontad meg fiadat, a te egyetlenedet tőlem” (1Mózes 22, 12).
Jóbról írják: „mert nincs olyan, mint ő a földön: ember, a ki gáncstalan és egyenes, istenfélő és rossztól távozó” (Jób 1, 8).
Józsefről írva van: „ezt tegyétek, hogy éljetek, az Istent félem én” (1Mózes 42, 18).

Az Örökkévalót féld, a te Istenedet, és őt szolgáld.

Ha csak a Tórának és a micváknak élsz, és nincs más munkád, erre vonatkozik az előbb elhangzott „és őt szolgáld”. És csak őt kövesd, („ragaszkodj hozzá”). Hogyan ragaszkodhat az ember a Sechiná-hoz? Hisz azt mondták:„az Örökkévaló, a te Istened emésztő tűz, buzgó Isten” (5Mózes 4, 24).

Ez arra tanít, hogy ha valaki a lányát egy bölcs talmudistához adja feleségül, aki tanul és tanít, lássa el (az após) azt a talmudistát minden jóval, vagyonával is szerencséltesse – ez a „ragaszkodj hozzá” értelme. Ha ilyen vagy, és ilyen mértékekkel rendelkezel, szabad megesküdnöd. Ha nem, nem tehetsz esküt.

Történt Har-haMelech-el, akinek (birodalmában) (hiábavaló) eskü miatt, mely férjre és feleségre, apára és lányára vonatkozott, annyi ember pusztult el, mely kétezer várost megtöltene. (A Midrás rábá szerint például ilyen esküt is tettek: „esküszöm, hogy lakomázni fogok itt vagy ott”).

A férj feloldhatja (10), felbonthatja asszonyának sanyargatásra vonatkozó fogadalmát, vagy az asszony és közte lévő dolgokkal kapcsolatban, ugyanígy az apa, aki felbonthatja lánya fogadalmát, mely sanyargatásra vonatkozik, közte és a lány között.

 

______________________________________________________

1. Har haMelech (Király-hegy), Alexander Jánái uralkodó neve a midrásban, állítólag a király birtokaira utal a név
2. midrás szemelvény 42/1
3. „konám” és „neder”, (héb.) fogadalom
4. „Násim” (asszonyok) c. traktátus misnája, második fejezet
5. a midrás két kategóriát hasonlít össze: esküt és a fogadalmat, a fenti példák: „nem járok”, „nem alszom” abszurd fogadalmak, és eskü (formájában) büntetés jár értük
6. szuká (sátor) építése ünnepi parancsolat, ugyancsak a pálmaág (luláv) meglóbálása
7. a példa mutatja, hogy az eskü a fogadalomnál „magasabb” kategória
8. a nép száján könnyebben fogan a fogadalom, mint az eskü
9. „él az Örökkévaló”: eskütételi formula része
10. „minden fogadalmat és minden megszorító esküt, mely önmaga sanyargatására való, férje megerősít, és a férje felbont” (4Mózes 4, 14)

 

****

Negyven évig tartó sivatagi élet, vándorlások és állomáshelyek, ahogy Mózes felírta: „Ezek Izrael fiainak vonulásai, akik kivonultak Egyiptom országából seregeik szerint, Mózes és Áron által. Mózes pedig felírta kiindulásaikat vonulásaik szerint az Örökkévaló parancsára; és ezek az ő vonulásaik kiindulásaik szerint. Elvonultak Rámszeszből az első hónapban, az első hónap tizenötödik napján; a peszách után való napon vonultak ki Izrael fiai fölemelt kézzel, egész Egyiptom szeme láttára. Az egyiptomiak pedig eltemették azokat, akiket sújtott az Örökkévaló közöttük, minden elsőszülöttet; és az ő isteneiken is végzett az Örökkévaló ítéletet. És elvonultak Izrael fiai Rámszeszből és táboroztak Szukkószban…”, (4Mózes 33,  1-5). A midrás a túlélés „művészetéről” szól, arról, hogy az életet mindennél jobban őriznünk kell. Mit nyújtott a sivatagi tapasztalat!

Midrás Tánhumá, ezek Izrael fiainak utazásai (Mászé) (43)

Mesterünk (R. Tánhumá) azt kérdezi (1), ha a császár sorozói üldöznek, vagy útonállók, megszeghetjük-e a szombat szentségét?
Bölcseink ezt tanították (2): akit a sorozók vagy útonállók üldöznek, meneküljön el. Mert azt találjuk Dávidnál, amikor Saul meg akarta ölni, hogy elszökött.

Bölcseink, emlékük áldott, azt mesélik: történt egyszer, hogy királyi jegyzők érkeztek szombaton Cipori (galileai város) hírességeihez. (Az emberek) azt kérdezték Elázár ben Pártá-tól: gonosz jegyzők jöttek a városunkba a királytól, mit mondasz, szökjünk el? (Ben Pártá) nem szívesen tanácsolta, hogy (szombaton) szökjenek meg, ehelyett célzatosan így válaszolt: miért engem kérdeztek? Kérdezzétek meg Jákobot, Mózest és Dávidot.

Jákobról ezt írták: „Jákob Árám földére bujdosott”, (Hosea 12, 12); Mózesről: „Mózes elmenekült Fáraó elől és letelepedett Midián országában és leült a kútnál” (2Mózes 2, 15); Dávidról: „Dávid pedig megfutamodott és elmenekült azon éjjel” (1Sámuel 19, 10), ezen kívül: „eredj népem, menj be kamaráidba és zárd be mögötted ajtódat, rejtőzzél el kis pillanatra, míg elmúlik a harag” (Jesájá 26, 20).

Az honnan ered, hogy „pikuáh nefes” (3) a szombatnál is fontosabb? Abból a mondatból, hogy: „őrizzétek meg törvényeimet és rendeleteimet, melyeket megtesz az ember, hogy éljen általuk; én vagyok az Örökkévaló”, (3Mózes 18, 5). A törvények arra valók, hogy „éljünk általuk” (és ne haljunk meg általuk).

A „milá (4)”-ról írva van: „a nyolcadik napon metélje körül…”. Metélje körül, még akkor is, ha szombat van! A „kál váhomer” szabálya (5) szerint, az előbőr, az ember 248 „testrészének egyike, mely „kicsinysége” ellenére is fontosabb a szombatnál, annál inkább, az ember egész teste (bármely egyéb testrész) fontosabb a szombatnál!

A Szent, legyen áldott, így figyelmeztette Izraelt: fiaim, parancsolataimat, a Tórát, őrizzétek, lássátok, mennyi csodát tettem veletek, attól kezdve, hogy kivonultatok Egyiptom földjéről, az üldözőitek elestek, ti átvonultatok a tengeren, ellenségeitekbe félelmet ültettem, mint írva van: „akkor megrémültek Edom törzsfői, Moáv hatalmasait elfogta a rettegés, elcsüggedtek Kánaán lakói mind” (2Mózes 15, 15). Megsemmisítettem az Emoritákat, Szihont, Og-ot. Azalatt a negyven év alatt a sivatagban egyetlen órára se hagytalak titeket magatokra, sokan támadtak rátok, de nem engedtem, hogy megfutamodjatok.

Mennyi kígyót és skorpiót pusztítottam el: „ki vezetett téged a nagy és félelmetes pusztán át, ahol mérges kígyó és skorpió, meg szárazság van, ahol nincs víz; aki előhozott neked vizet a sziklaszirtből”, (5Mózes 8, 15), és nem engedtem, hogy kárt tegyenek bennetek. Ezért is mondta a Szent, legyen áldott Mózesnek: írd fel Izrael fiainak vonulásait, hogy tudják, mennyi csodát tettem velük, minden egyes úton: „Mózes pedig felírta kiindulásaikat vonulásaik szerint az Örökkévaló parancsára”.

 

_____________________________________________________________

1. Midrás szemelvény 43/1
2. ez a „szöveg-formula” arra utal, hogy a midrás a misnából idéz
3. milá (héb.) : körülmetélés
4. pikuah nefes (az élet őrizése): életveszély esetén a szombat parancsolata megszeghető
5. „kál vá-homer” héb.: könnyű és nehéz, kis és nagy, stb.) talmudi szabály: ha valami „könnyű esetre” érvényes, akkor a „nehezebb” esetben annál inkább az

 

 

 

Heti Midrás (41)

 

Pinhász felmagasztalt tette, Zimri és a midiánita nő (Kozbi bát Cur) kivégzése nem csak Isten engesztelése volt egy járványméretű pusztítás okán, hanem egy háború kezdő aktusa: a sivatagban vándorló nép első nagyszabású háborúja Jitró népével, a midiánitákkal. „És szólt az Örökkévaló Mózeshez, mondván: szorongassátok a midiánitákat, hogy megverjétek őket; mert szorongattak ők benneteket fondorlataikkal, melyekkel fondorkodtak ellenetek, a Peor dolga által és Kozbi, Midián fejedelmének lánya, az ő testvérük által, aki megöletett a csapás napján, a Peor dolga miatt” (4Mózes 25, 16).

Midrás Tánhumá, Pinhász (Pinhász)

„És szólt az Örökkévaló Mózeshez, mondván: „szorongassátok a midiánitákat”. Miért (mondta)? Mert ők is szorongatnak benneteket. Erről azt mondták bölcseink, emlékük legyen áldott: „aki ellened kel, hogy megöljön, előzd meg, hogy megölhesd” (1,2), (Szanhedrin 8).

Rabbi Simon mondja: és az honnan van, hogy aki barátját megtéveszti (3), rosszabb mintha megölné? Mert ha (csak) megöli, az ebben a világban történik, de (az áldozattól) nem veheti el a túlvilági életét. De akit megtévesztenek (rossz útra visznek), mindkét világát elveszítheti.

Két nemzet állt Izraellel szemben karddal, és két másik (nemzet) gonoszsággal. Az egyiptomiak és az edomiak karddal. Az egyiptomiak, mint ahogy írva van: „szólt az ellen, üldözöm, elérem, zsákmányt osztok, betelik velük lelkem; kirántom kardom, kiirtja őt kezem” (2Mózes 15, 9), és Edom: „De Edom azt mondta neki: nem fogsz átvonulni rajtam, különben karddal megyek ki ellened” (4Mózes 20, 18).

És ketten gonoszsággal, a moábiták és az ámmoniták, (4). Azokról, akik karddal támadtak, azt is mondják: „ne utáld az edomitát, mert testvéred ő; ne utáld az egyiptomit, mert idegen voltál az ő országában” (5Mózes 23, 8). De azok, akik gonoszsággal fogadták Izraelt, hogy megtévesszék (rossz útra vigyék), írva van: „Ne jusson be ámmonita és moábita az Örökkévaló gyülekezetébe; tizedik nemzedéke se jusson be az Örökkévaló gyülekezetébe, mindörökké” (5Mózes 23, 4).

Ne sikerüljön nekik ebben a világban. Erről szól a „szorongassátok a midiánitákat”. Mi az, hogy „szorongassátok a midiánitákat”? (Szorongasd), annak ellenére, hogy azt írtam: „mikor egy város elé vonulsz, szólítsd fel azt békére” (5Mózes 20, 10). De ezekkel (a midiánitákkal) „ne keresd az ő békességüket és az ő javukat minden napjaidon át, örökké” (5Mózes 23, 7). (Mert) akkor az történik, hogy miután könyörületet gyakoroltál, a végén megcsúfolnak, háborút és bajt hoznak rád. Honnan tudjuk? Dávidtól, mert írva van: „mondta Dávid: hadd tegyek szeretetet Hánúnnal, Náhás fiával” (2Sámuel 10, 2). Erre a Szent, legyen áldott, így válaszolt: a szavamat megszeged, mert én azt írtam: „ne keresd az ő békességüket és az ő javukat”, és te mégis jót teszel velük?

„Ne légy túlságosan cádik” (Kohelet 7, 16). Ez azt jelenti, hogy az ember soha ne adja fel a Tórát. De ő (Dávid király) küldötteket menesztett, hogy az ámmonitákat megvigasztalja, és jót tegyen velük, de a végén megszégyenült: „ekkor vette Hánún Dávid szolgáit, lenyíratta szakálluk felét, felében levágatta ruháikat alfelükig és elbocsátotta őket” (2Sámuel 10, 4). Megszégyenült, és aztán háborúba keveredett Árám Náhárájimmal, Zová és Mááchá királyaival és az ámmonitákkal, összesen négy nemzettel. Még erről: „mikor látta Joáv, hogy ellene fordul a harcnak éle, elölről és hátulról is” (2Sámuel 10, 9).

Miért ez történt (Joávval)? Mert jót akart tenni azzal, akiről a Szent, legyen áldott, azt mondta: „ne keresd az ő békességüket és az ő javukat”. Ezért írják, hogy „szorongassátok a midiánitákat”.

„Szorongassátok a midiánitákat”: annak ellenére, hogy a Tórámban azt írtam, hogy „ha ostromolsz egy várost hosszú időn át, harcolván ellene, hogy bevedd azt, ne pusztítsd el fáját” (5Mózes 20, 19), de velük (a midiánitákkal) ne ezt cselekedd, hanem a fáikat is pusztítsd ki.  

Egyszer Jehorám, Izrael királya a moábitákkal háborúzott: „ment tehát Izrael királya, meg Jehuda királya (Jehosáfát) és Edóm királya és kerülőben jártak hét napi úton; de nem volt víz a tábor számára, sem a barom számára, mely velük ment” (2Királyok 3, 9) és ekkor sírni kezdtek.

„És szólt Izrael királya: aj, bizony azért hívta az Örökkévaló e három királyt, hogy Moáv kezébe adja őket” (5). „Erre így szólt Jehosáfát: nincs-e itt egy prófétája az Örökkévalónak, hogy általa megkérdezhessük az Örökkévalót? (Ekkor megszólalt valaki Izrael királyának szolgái közül és így szólt: Itt (van) Elisá, Sáfát fia, aki vizet öntött Elijáhú kezére).”

Ezt azért kérdezte (Jehosáfát), hogy rámutasson Jehorám szándékos gonoszságára (6), „mondván Jehosáfát: ő nála van az Örökkévaló igéje! És lementek hozzá Izrael királya, meg Jehosáfát és Edóm királya”.

Miért nem nevezi a szöveg Jehosáfát-ot királynak? Hogy mindenki lássa a cádikhoz méltó szerénységét, hogy nem akar a próféta (Elisá) előtt királyi öltözékben mutatkozni, hanem mint egy egyszerű barát. Mások szerint azért, mert a sorsa meg volt pecsételve, miszerint Áháb-bal együtt életét veszti, (7). Ezért van az, hogy az Írás az évszámot a fia révén jegyzi.

De jutalomképpen, mivel lementek a próféta elé, láthatták az összes csodát. Mikor Izrael királya Elisával találkozott, így szólt a próféta: „és szólt Elisá Izrael királyához: Mi közöm hozzád? Menj atyád prófétáihoz és anyád prófétáihoz!”, (2Királyok 3, 13). Ekkor könyörögni kezdett: „mondta neki Izrael királya: Ne így!”. Mert (a király) soha nem kért jóslatot a prófétától.

Ekkor így szólt Elisa: „most pedig hozzatok nekem egy hárfást! Volt ugyanis, amint hárfázott a hárfás, rajta volt az Örökkévaló keze”.

Aztán még azt is mondta (Elisa): „de ez csekély az Örökkévaló szemeiben, (aki) még Moávot is kezetekbe adja; s megvertek minden erősített várost és minden kiváló várost, és minden jó fát ledöntetek, és minden vízforrást eltömtök, minden jó telket kövekkel rontotok el” (2Királyok 3).

Kérdezték tőle (Elisától): nem azt mondta a Szent, legyen áldott, hogy ne pusztítsd el a fát? És te mégis azt mondod „és minden jó fát ledöntetek”? Ő (Elisa) így válaszolt: Isten valóban minden népről ezt mondta, de ez itt (Moáv) az ő szemeiben csekély (üres) és szégyenteljes: „csekély az Örökkévaló szemeiben”.

Erre vonatkozik a „szorongassátok a midiánitákat”.

___________________________________________________________


1. midrás szemelvény 41/3
2. a híres idézet héberül: „im bá lehorgechá, haskem lehorgo” (Szanhedrin, 8)
3. anyagiakban, vagy még inkább szellemiekben, hitben
4. moábita, ámmonita: a Jordán folyótól keletre élő népek
5. Izrael, Jehuda és Edom királyai
6. Jehorám „megkerüli” a prófétát, és hamisan nyilatkozik „Isten akaratáról”
7. a „gonosz” Áháb és a „jó” Jehosáfát szövetséget kötöttek, de nem haltak meg együtt 

 

 

 

Heti Midrás (40)

Bálák és felbérelt prófétája, Bilám (Bálám) történetére mindenki emlékszik. Ennél kevésbé népszerű Pinhász kegyetlen cselekedete, mellyel Izrael erkölcseit védelmezte, és a népet, a bálványimádó Moábitáktól eltávolította. Pinhász istenfélelméről és a kettős gyilkosság körülményeiről magyarázattal szolgál a heti midrás. Íme a cselekedet és annak előzménye:

„Mikor Izrael Sittimben lakott, elkezdett a nép paráználkodni Moáb leányaival. És ezek meghívták a népet, az ő isteneik áldozataihoz, és a nép evett és leborult az ő isteneik előtt. Izrael csatlakozott Báál-Peorhoz és föllobbant az Örökkévaló haragja Izrael ellen. És mondta az Örökkévaló Mózesnek: Vedd a nép minden főnökeit és akasztasd föl őket az Örökkévaló színe előtt fényes nappal, hogy elforduljon az Örökkévaló föllobbant haragja Izraeltől. És mondta Mózes Izrael bíráinak: Öljétek meg mindegyik a maga embereit, akik csatlakoztak Báál-Peorhoz. És íme, egy férfiú Izrael fiai közül jött és vezette testvéreihez a midiánita nőt Mózes szeme láttára és Izrael fiai egész községének szeme láttára; ezek pedig sírtak a gyülekezés sátorának bejáratánál. Ezt látta Pinhász, Elázár fia, Áron papnak a fia, fölkelt a község közepéből és dárdát vett a kezébe; bement az izraelita férfi után a kamrába és átdöfte mindkettőjüket, az izraelita férfit és a nőt a hasán. Erre megszűnt a csapás Izrael fiai között. Voltak pedig, akik meghaltak a csapás alatt: huszonnégyezren.” (4Mózes 25, 1-9).

Midrás Tánhumá, Bálák (Bálák)

Ezt látta Pinhász, Elázár fia. Senki más nem látta? Hát nincs leírva, hogy mindez Mózes és Izrael egész gyülekezete előtt történt? Hanem látta azt, amit csináltak, és akkor eszébe jutott egy háláchá (rendelet) eszébe: aki arámi (nővel) közösül, a kanaim (1,2) megölik. És erre „fölkelt a község közepéből”.

Hol állt (eddig)? (Ott álltak többen) és tanakodtak az ügyben, hogy vajon a férfi halálbüntetést érdemel-e. Pinhász ott állt közöttük és önként vállalkozott (a vétkes megölésére): „és dárdát vett a kezébe”. Kivette a dárda vashegyét és kezébe vette (a tarsolyába). 

Pinhász (remélte), hogy a dárda fanyele is elégséges lesz, mert félt, hogy a törzsbeliek (3) körülveszik őt. Mikor a közelükbe ért, ezt kérdezték (Zimri emberei), minek jöttél? Azt mondta, én is a szükségemet akarom végezni (4). Odaengedték, és bement (a kamrába). Mert ha nem mondja ezt, nem engedték volna oda, és ezután: „bement az izraelita férfi után a kamrába és átdöfte mindkettőjüket”. Mindkettőjüket átdöfte, kettőjük tisztátalanságában, (lásd 4.), hogy Izrael ne mondhassa később (enyhítő körülményként), hogy ott nem volt semmiféle tisztátalanság. (Pinhász) félte (lásd. 2.) a Szent, legyen áldott, nevének tisztaságát.

Pinhásszal tizenkét csoda történt:

első: a szerelmesek, szokás szerint (az aktus után) szétváltak, de az angyal egymáshoz „tapasztotta” őket;
második: az angyal befogta a szájukat, hogy ne kiáltozzanak;
harmadik: a „kubá” felé irányított, hogy a „férfiassága” látszódjon a kamrában, hogy mondhassák a körülállók: ő is bement, hogy a szükségét végezze.
negyedik: a vas (melyet a lándzsa végére közben visszatett) meghosszabbodott, hogy mindkettőjüket keresztüldöfhesse;
ötödik: elég erő volt a karjaiban, hogy két embert egyszerre keresztüldöfjön;
hatodik: a dárda-fa elég erős volt ahhoz, hogy ne törjön el;
hetedik: nem dőltek el (a szerelmesek) a csapástól, hanem állva maradtak, a helyükön;
nyolcadik: a dárda vége kijött a másik oldalon, hogy ezzel is mutassa a szégyenüket;
kilencedik: nem véreztek, hogy Pinhászt ne szennyezzék be;
tizedik: a Szent, áldott legyen, lelket tartott bennük (a szerelmesekben), hogy ne haljanak meg (azonnal);
tizenegyedik: az angyal magasabbra tette a kamra szemöldökfáját, hogy mindenki láthassa őket, amint  „lógnak”;
tizenkettedik: (Zimri) törzsbeli társai meg akarták támadni (Pinhászt), de odajött az angyal és félresöpörte őket.

Ezután, mikor Pinhász látta, hogy a Szent, legyen áldott, el akarja pusztítani őket (Izraelt), a földre dobbantott, és állva imádkozott, hogy eltűnjön a pusztító angyal, ahogy írva van: „és Pinhász könyörületet kért (jó kimenetelű ítéletet), (5) és megszűnt a pusztítás” (Zsoltárok, 106, 30). Mert ő (Pinhász) „határozta meg az ítéletet”. A Va-jefalel, az ítélet (is) (6), hasonlóan: „ahogy a bírák meghatározzák” (2Mózes 21, 22). 

„Meghaltak vala a csapásban huszonnégy ezren” (4Mózes 25, 9. „Számoljátok össze…” (7). Ebből azt tanuljuk, hogy ha pusztítás van, mindig számlálni kell (összeszámolni a halottakat).

Azt mondja a nyáj gazdája a pásztornak. Számold össze, mennyi hiányzik! Gondold el, mennyien hiányoztak (pusztultak el) egyetlen eltévelyedés miatt. Huszonnégyezren. Az Írás erről így szól: „királynak indulata: halál követei, de bölcs ember megengeszteli azt” (Példabeszédek 16, 14).

Példa a királyról, aki előtt fiatalok csoportja állt, és az egyik káromolni kezdte a királyt, aki megharagudott rájuk. Az egyik fiatal odament a káromló fiatalhoz, és megütötte, ekkor rögtön megszűnt a király haragja. Ugyanígy, Pinhász volt az, aki kiengesztelte a Szentet, áldott legyen, kinek haragja lecsillapodott, és nem pusztult el az egész nép: „(a) bölcs ember megengesztel”.

Azt mondta a Szent, áldott legyen: ebben a világban bűn által számláltattok meg, de a jövő világban: „annyi lesz az Izráel fiainak száma, mint a tenger fövenye, a mely meg nem mérettethetik és meg nem számláltathatik” (Hosea 10, 1). Legyen minél hamarabb, napjainkban, Ámen.

__________________________________________

1. midrás szemelvény: 40/21
2. kánáim (zelóták): szélsőségesek; a héb.: „kine” ige féltékenységre, fanatikus viselkedésre utal
3. Zimri törzsétől
4. a szeretkező pár (Zimri és a midiánita nő) a kamrában voltak (héb.: kubá), mely egyébként árnyékszékül szolgált. A moábita szokás összefüggött a nő hátsó felének felfedésével, sőt egymás előtt ürítettek.
5. a legtöbb fordítás az „ítélkezett” kifejezést használja, ez nem pontos
6. a héberben (????) az „imádság” és „ítélet” (per, perdöntés, ítélet, stb.) elválaszthatatlan
7. a bálványimádást követő pusztítás után meg kell számolni a népet

 

 

 

 

Heti Midrás (39)

A „Hukát” komor és rejtélyes fejezet. Elhangzik benne a vörös tehén hamvának parancsolata, szó esik a szomjas és fáradt nép lázongásáról, és a vízfakasztásról, melynek Mózesre nézve szomorú következménye lett, és végül Áron haláláról: „Elindultak Kádesből és elérkeztek Izrael fiai, az egész község, a Hór hegyéhez. És az Örökkévaló szólt Mózeshez, meg Áronhoz a Hór hegyén, Edom országának határán, mondván: Takaríttassék el – gyűjtessék össze –(1) Áron a népéhez, mert nem fog bemenni az országba, melyet Izrael fiainak adtam, mivelhogy ellenszegültek parancsomnak a pörlekedés vizénél. Vedd Áront és fiát, Elázárt és vidd föl őket Hór hegyére. Vetesd le Áronnal az ő ruháit és öltöztesd fel azokba Elázárt, az ő fiát; Áron pedig takaríttassék el és ott meghal. Mózes cselekedett, amint az Örökkévaló parancsolta; fölmentek a Hór hegyére az egész község szemei láttára. Mózes levettette Áronnal a ruháit és felöltöztette azokba Elázárt, az ő fiát; Áron pedig meghalt ott, a hegy tetején. (4Mózes 20, 22-28)

Midrás Tánhumá, Ez a tannak törvénye (Hukát)

„És az Örökkévaló szólt Mózeshez, meg Áronhoz a Hór hegyén… gyűjtessék össze Áron a népéhez” (2). Ebből azt tanuljuk, hogy a cádikoknak jelentik a haláluk napját, hogy „koronájukat” (még időben) átadhassák a fiaiknak. Miért nem halt meg Áron úgy, mint Mirjám, hogy csak (utólag) bejelentik, hogy Áron összegyűjtetett? Példa erről: volt egyszer egy király és annak két kincstári felügyelője, akik semmit nem tettek királyuk szándéka ellen. Az egyik tartott (a kincsek között) egy ékes köpenyt, melyet a király szeretett volna (felölteni). Így szólt a király: annak ellenére, hogy a köpeny az enyém (a birtokomban van) nem veszem fel addig, amíg nem szólok erről.

Éppen így, szólt a Szent, legyen áldott: ez a két cádik soha semmit nem tett a szándékom ellenére. Nem viszem őket el (e világból), mielőtt szólnék nekik. Ezért írta: „gyűjtessék össze Áron népéhez”.

Erre Mózes (így válaszolt): Uram, hadd éljen még (Áron), Reuven és Gád emberei között, (3). Erre az (Isten) így felelt: ahogy Izrael népéről döntöttem (vele is az lesz), Áron halála (elnapolása) csak akadályozza a „honfoglalás” tervét. Azt akarod, hogy ne haljon meg, és addig Izrael fiai ne léphessenek be Erec Jiszráel földjére? Erről írta: „melyet Izrael fiainak adtam”.

*

„És az Örökkévaló szólt Mózeshez: …vetesd le Áronnal az ő ruháit.” Azt mondta neki (Mózesnek) a Szent, legyen áldott, (vetkőztesd le). Megvigasztalod, mert koronáját a fiaira hagyja, amit te nem tehetsz.
„Mózes levettette Áronnal a ruháit és felöltöztette azokba Elázárt, az ő fiát.”

Ha a főpap, szent papi ruhákba (öltözve) elhagyja a Szentély hegyét (Hár HáBájit) negyvenet kap, (vessző csapást), (4); melyek (a ruhák) gyapjúból és lenvászonból voltak. Ugyanezen a módon szólt neki (Mózesnek), mikor Áront főpapnak felkenték, („vedd Áront”), mint amikor a hegyre felküldte őt meghalni: „Vedd Áront és fiát”.

„Mózes cselekedett, amint az Örökkévaló parancsolta”. Ebből azt tanuljuk, hogy Mózes, mikor Áronnal közölte az ítéletet, halasztás nélkül cselekedett.

„És látta az egész gyülekezet, hogy Áron meghalt”. Mikor a hegyről lejött Mózes és Elázár, mindenki köréjük gyűlt, és azt kérdezték, hol van Áron? Azt válaszolták, hogy meghalt. Azt kérdezték: hogy bánthat a halál angyala ilyen embert? Aki (Áron) ellenállt a halál angyalának: „és a halottak és az élők közé állt, és megszűnt a járvány” (4Mózes 17, 13).

Jobban tennétek, ha visszahoznátok őt, különben megkövezünk titeket! Ekkor Mózes imába kezdett: Világ Ura, ments meg a gyanú alól. A Szent, legyen áldott, azonnal a jelenlévők elé varázsolt egy (sír)barlangot: „és látta az egész gyülekezet, hogy Áron meghalt”. 

_______________________________________


1. a „takaríttassék el” helyett helyesebb a „gyűjtessék össze” kifejezés, mert az ősi temetkezési módszer lényege a csontok összegyűjtése
2. midrás szemelvények: 39/15, 17
3. Reuven és Gád törzse (az utóbbi fele) Kánaán földjén kívül marad, így Áron, akinek a „bemenetel” szintén tiltva volt, élhetett volna ezek között
4. Áron nem távozhatott az élők sorából a szent (főpapi) ruházatban

 

 

 

 

Heti Midrás (38)

Koráh neve (Károli fordításában: Kóré) súlyos viszályt jelöl, közte és Mózes között. A bukott lázadókat és vezetőjüket élve elnyelte a föld: „És megnyitá a föld az ő száját, és elnyelé őket és Kórét, meghalván az a gyülekezet, mivelhogy megemészte a tűz kétszáz és ötven férfiút, akik intő például lőnek. Kóré fiai pedig nem halának meg” (4Mózes 26, 10-11). Koráh, Lévi törzsének leszármazottja, akárcsak Mózes.
A fejezet nyitó sora így hangzik: „Koráh, Jichár fia, Kehát fia, Lévi fia fogta…”. Mit fogott?  Hiányzik a mondatból a tárgy. A lázadó Koráh „fogta magát” és kivált Izrael gyülekezetéből, mert ellenezte Áron főpapi kinevezését. Onkelosz így fordítja arámira: Koráh kivált, elkülönült.

Midrás Tánhumá, Koráh (Koráh)

„És Koráh, Jichár fia, Kehát fia, Lévi fia…” (1). Az Írás erről ezt mondja: „a felingerelt atyafiú [erősb] az erős városnál, és [az ilyen] versengés olyan, mint a vár zárja” (Példabeszédek 18, 19). „A felingerelt atyafiú” Koráh, aki nem ért egyet Mózessel és fellázadván elveszti a becsületét. A „felingerelt” (héb.: „nifsá”), úgy is érthető, hogy „a lázadó”, mint: „Moáv királya ellenem lázadt”, (2Királyok 3, 7), vagy az, aki elpártol: „akkor pártolt el Livna, abban az időben.”, (2Királyok 8, 22). 

A viszály olyan, mint a vár zárja. (Ez) a viszály kiközösíti őt (2), elválasztja, mint a vár zárja, mikor az Istennek és Mózesnek ellentmond.

A héb.: vá-jikáh („és vette” vagy „és kivált”) „puha” dolgokra vonatkozik: melyekkel Koráh maga mellé állította Izrael nagyjait, és a Szanhedrint.

E (vájikáh) kifejezés példáiról Mózessel kapcsolatban: „maga mellé vette azért Mózes és Áron e férfiakat”, (4Mózes 1, 17); vagy, „vegyed Áront és az ő fiait”, (3Mózes 8, 2); vagy, „vigyetek veletek beszédeket, és térjetek vissza”, (Hosea 14, 3).

A Genezisből: „és elvivék az asszonyt a Fáraó udvarába” (1Mózes 12, 15).

Visszatérve Koráh-ra: Koráh puha, kellemes dolgokkal megvásárolta az emberek szívét.

Miért különbözött össze Koráh? Elicáfán ben Uziel miatt, aki atyjának testvére volt, és a család (a törzs) fejedelme lett. Ahogy írva van: Elicáfán ben Uziel, a Kehátiak feje (fejedelme).

Így szólt Koráh: Apám testvérei négyen voltak: „Kehát fiai: Ámrám, és Jichár, és Hevron és Uziel” (2Mózes 6, 18). Ámrám az elsőszülött, akinek fiából, Áronból főpap lett és testvéréé, Mózesé lett a királyság. És ki érdemes arra, hogy a fejedelemséget magához vegye? Hát nem a második (gyerek)? Én, Jichár fia érdemes vagyok arra, hogy családom (törzsem) fejedelme legyek. De ő (3) mégis Uziel fiát tette fejedelemmé. Testvérem gyermeke atyáskodjon felettem? Én ebbe nem egyezek bele, és minden rendelkezését eltörlöm. Ez Koráh viszályának lényege.

 

 *

„És Koráh… kivált…”. Mit írtak még erről a (viszályról)? „Szólj Izrael fiainak, és mondjad nékik, hogy készítsenek magoknak bojtokat az ő ruháik szegleteire”. Ekkor Koráh izgatottan Mózeshez fordult: de azt is mondtad, hogy: „és tegyenek az (imasál) szeglet bojtjára kék zsinórt”, (4), (4Mózes 15, 38).

Koráh: az a tálit, mely teljes egészében kék, „mentesül” az imarojtoktól, (5).
Mózes: a tálitra mindenképpen kötelesek vagyunk imarojtot tenni.
Koráh: ha a tiszta kék tálit nem „menti fel” magát, akkor épp az a kék zsinór „felmenti”?
Koráh: az a ház, mely amúgy is tele van könyvekkel, nem ment fel a mezuza (6) kötelessége alól?
Mózes: még az ilyen házra is kötelesek vagyunk mezuzát felszegezni.
Koráh: az egész Tóra, 275 fejezetével sem menti fel a házat a mezuza kötelessége alól, és akkor épp az a két szakasz (mely a mezuzán van) felmenti?
Mózes: ezeket a dolgokat (melyeket te mondasz) senki se írta elő, ez mind a te szíved (képzeleted) szüleménye.

„És Koráh… kivált…”. „Kivonta, vette”, mint a szakadásra utaló szavak. Hogy Koráhot a szíve vezette volna? Erről Jób könyve (15, 12) tesz említést: Merre ragadt téged a szíved, és merre pillantottak a te szemeid? Mózes ezt mondja nekik: nem elég nektek, hogy Izrael Istene kiválasztott titeket a népből, és most ti mind csak úgy elpusztultok (megtérés nélkül)?

Bölcseink, emlékük áldott, Koráhról azt mondták: bölcs ember volt Koráh, a frigyláda hordozói közül való: „Kehát fiának szent munkát (szolgálatot) adott, a vállukon vitték…” (4Mózes 7, 9), Koráh, Jichár fia, Kehát fia.  

Mikor Mózes ezt mondta: „és tegyenek az (imasál) szeglet bojtjára kék zsinórt”, mit tett Koráh? Azonnal készíttetett kétszázötven kék imasálat, és abba burkolózott mind a kétszázötven férfi, a Szanhedrin vezetői, akik Mózes ellen lázadtak: „És támadának Mózes ellen, és [velök] Izrael fiai közül kétszáz és ötven ember”, (4Mózes 16, 3).

Kik voltak ezek: törzsek fejedelmei, gyülekezetek vezetői, jó nevű emberek. Koráh lakomát rendezett nekik (a lázadóknak), ahová mindnyájan eljöttek kék imasáljaikban, és ekkor jöttek Áron fiai, hogy magukkal vigyék (áldozati) ajándékaikat (amely a papi családnak jár), a melle húsát, és a jobb combot. De ekkor Koráh emberei elébük álltak, és azt kérdezték: ki mondta nektek, hogy ezt tehetitek? Ugye Mózes? Nem adunk nektek semmit, mivel az Isten erről nem beszélt ő vele! Ezek elmentek és jelentették Mózesnek, mi történt. Mózes eljött, hogy kibékítse a feleket. De Koráh és emberei ellenkeztek, mint írva van: „és támadának Mózes ellen, és [velök] Izrael fiai közül kétszáz és ötven ember”.

Kik voltak ezek? Elicur ben Sdeur és barátai megneveztek közülük néhányat. A Tóra nem adja ki a neveket, de jeleket mégis ad róluk, így a történetekből ismerjük őket.  

_______________________________________________________

(1) Midrás szemelvény: 38/1, 2
(2) Koráhot
(3) Mózes
(4) a két idézet az imasálra (tálit), vonatkozik és annak a négy sarkára kötött imarojtokra (melyek Mózes idejében kék fonalat is tartalmaztak)
(5) Koráh elképzelése szerint a kék színű imasálra még külön, kék imarojtot tenni felesleges; „tálit, mely teljes egészében kék” közmondás, mely az erkölcsi mértékre (gúnyosan) utal
(6) még imaház ajtófélfájára is fel kell tenni a mezuzát, noha a házban lévő tekercsekben (könyvekben) amúgy is szerepelnek a mezuzára írt szövegek

 

 

 

 

Heti Midrás (37)

„Küldjél magadnak embereket, hogy kikémleljék Kánaán földjét, melyet Izrael fiainak szántam” (4Mózes 13, 1). Rási, magyarázatában a Midrás Tánhumát idézi: „miért kapcsolódik Mirjám esete a „kémek” fejezetéhez? Azért, mert Mirjámot, testvére (Mózes) rágalmazásáért (leprával) büntették, és azok a gonosz emberek, akik ennek tanúi voltak, ebből semmit nem tanultak”. A tizenkét kém (is), midőn Kánaánból visszatér, megrágalmazza az Ígéret Földjét, illetve annak „rossz hírét” kelti. A rágalmazás bűne alól csak két ember, Jósua és Káleb maradt mentes, ők el is jutottak Kánaánba. 

Midrás Tánhumá, küldjél magadnak embereket, (sláh lechá ánásim)

„Küldjél magadnak embereket”. (1). Ezt megelőzően mit ír (a Tóra)?
„Mirjám és Áron Mózes ellen beszéltek a kusita (2) nővel kapcsolatban” (4Mózes 12, 1). Ezután következik a „Küldj magadnak embereket”. Ehhez kapcsolódik: „nem tudják, és nem értik, mert bekenvék szemeik és a szívük nem eszmél” (Jesájá 44, 18).

Mit akar (a Tóra) mondani a két szöveg egybefűzésével? Hiszen a Szent, áldott legyen, előre tudta, hogy (a kémek) rágalmazni fogják az országot. De megmutatta a következményt, hogy ne jöhessenek azzal a kifogással, hogy nem tudták, mi lesz a büntetés. (3) A Szent, áldott legyen, egybefűzte a két szöveget, hogy mindenki tudja, mi a rágalmazónak kijáró büntetés.

Ha valaki tudni szeretné, mi a rossz nyelvek, a rágalmazás büntetése, mi a következmény, nézzen csak Mirjámra. De mégse akartak tanulni. Erről mondják: „nem tudják, és nem értik”. Azért következik a kémek története Mirjám esete után, hogy lássuk, hogy „bekenvék szemeik és a szívük nem eszmél”.

„Küldjél magadnak embereket (kémeket)”. Mikor a Szent, áldott legyen, Mózestől ezt kérte, nem igazán gondolt arra, hogy valóban kellene kémeket küldeni. Ezt honnan tudjuk? Onnan, hogy már kifejtette az ország (Kánaán) dícséretét: „az Örökkévaló, a te Istened, jó országba visz téged” (5Mózes 8, 7), és ezt mondta, amikor még Egyiptomban volt a nép: „lemegyek, hogy megszabadítsam őt az Egyiptombeliek kezéből és felvigyem őt (a népet) arról a földről, jó és tágas földre, tejjel és mézzel folyó földre” (2Mózes 3, 8).

A továbbiakban így ír (a Tóra): „az Örökkévaló megy előttük nappal felhőoszlopban” (2Mózes 13, 21). Akkor mire vonatkozik a „küldjél magadnak embereket”? Ezt Izrael (a nép) kérte. (4) Mert amikor közeledtek (Kánaán felé), azt mondta nekik a Szent, áldott legyen, (Mózes): „Íme elődbe adta az Örökkévaló, a te Istened ezt a földet, menj fel, bírjad azt, miképpen megmondotta” (5Mózes 1, 21).

Ekkor az egész nép körülvette Mózest, ahogy mondták: „ti mindnyájan elém járuljatok”. Ezra a következőket mondta: „és vonakodának engedelmeskedni, és meg nem emlékezének a te csodatételeidről, a melyeket velük cselekedtél” (Nehemjá 9, 17). Még az is írva van, hogy „az Örökkévaló frigyládája előttük ment háromnapi járásnyira” (4Mózes 10, 33).

És ekkor kérték: „küldjünk magunk előtt embereket, akik kikémlelik az országot” (5Mózes 1, 22), mivel nem volt bennük hit. Dávid ezt mondja: „Nem őrizték meg az Isten szövetségét, és nem akartak járni az ő törvényében” (Zsoltárok 68, 10).

Rabbi Jósua a király és fia példájával magyarázta, hogy miként viselkedett Izrael. A király jó házból való és gazdag lányt talált a fiának feleségül, kihez fogható nincs az egész világon, erre ezt mondta a fia, megyek és megnézem magamnak. Mert nem hitt apja szavának. Ekkor a király elszomorodott, és így gondolkodott: ha azt mondom a fiamnak, hogy nem nézheted meg a menyasszonyjelöltet, akkor az majd azt feleli, biztos azért nem nézhetem meg, mert csúnya! Nem is mutatta meg a fiának, de végül is azt mondta, rendben, nézd meg és megtudod, hogy nem csaptalak be. De mivel nem hittél nekem, megesküszöm, hogy a házadba soha nem vezetheted őt be, hanem majd csak a te fiadnak adom.

Így szólt a Szent, áldott legyen, Izraelnek: szép az ország, de nem hisznek nekem, hanem azt mondják: küldjünk embereket magunk előtt. Ha megpróbálom megakadályozni, azt válaszolják, biztosan nem jó az az ország, mert nem akarja, hogy lássuk. Csak nézzék meg, de (engem) eskü kötelez, hogy közülük senki nem léphet be oda (5), csak az ő fiaik: „és a ti kicsinyeitek, akikről szólátok, hogy prédául lesznek, és a ti fiaitok, akik nem tudnak most sem jót, sem gonoszt, azok mennek be oda, mert nékik adom azt, és ők bírják azt” (5Mózes 1, 39).

Mikor Mózestől kérte (a nép), hogy küldjön előre embereket (kémeket), Mózes elgondolkodott, majd így szólt: nem tehetek semmit, anélkül, hogy a Szenttel, áldott legyen, tanácskoznék. Mózes tanácskozni ment, mondván: a fiaid ezt és ezt kérik. Így válaszolt neki az Isten: Mózes, ezt nem először csinálják. Amikor nevettek a szavaimon Egyiptomban: „de most ez az ő megszégyenülésük Egyiptom földjén” (Hósea 7, 16). Már „jártasak” ebben. De erre (a kémek küldésére) nincs szükségem: „(az Isten) tudja, mi van a sötétségben és világosság lakozik vele” (Dániel 2, 22).

Azt mondta neki (Mózesnek) a Szent, áldott legyen, tudom, mit akarnak, de ha már megkértél, akkor „küldjél magadnak embereket”, te magadnak. Honnan tudjuk? (6). Mert írva van: „ezek az emberek nevei, kiket Mózes küldött, hogy kifürkésszék az országot”

______________________________________________

(1) midrás szemelvény 37/5
(2) kusita: fekete bőrű
(3) Mirjám leprás lett a rágalmazás miatt
(4) a nép maga akart követeket, kémeket küldeni
(5) azok, akik még Egyiptomban születtek, nem láthatták meg a Kánaánt, csak a gyermekeik, akik a sivatagban születtek
(6) hogy Mózes az, aki az embereket küldte

 

 

 

 

Heti Midrás (36)

A Frigysátor (Ohel Moed) munkálatainak megkoronázása az a pillanat, amikor Áron meggyújtja a mécseseket: „beszélj Áronhoz, és mondd meg néki, mikor meggyújtod a mécseseket, hét mécses fog világítani, a menóra előtt” (4Mózes 8, 2). A régi magyar fordítás így szól: „felrakja” a mécseseket, azonban a héber „háálá”, a meggyújtásra vonatkozik, a mécses magasba csapó lángjára.

Rasi azt mondja, hogy a mécsesek meggyújtása azért követi a törzsi fejedelmek oltáravatási szertartását („Nászo” fejezet), mert Áronnak fájt, hogy (ő és a többi lévita) nem sorakozhatott fel együtt a fejedelmekkel. Rasi a Midrás Tánhumá-ból idéz: „az Isten így szólt Áronhoz, az életedre! Te kiválóbb dolgot fogsz cselekedni, te fogod előkészíteni és meggyújtani a menóra mécseseit.”

Midrás Tánhumá, mikor meggyújtod a mécseseket (beháálotechá)

Mikor meggyújtod a mécseseket (1). Miről ír (a Tóra) az előző fejezetben? „És áldoztak a fejedelmek” (4Mózes 7, 10). Ezt mindjárt követi: „beszélj Áronhoz, és mondd meg néki, mikor meggyújtod a mécseseket”. Ezzel azt mondja (a Tóra): „akik Őt félik, nincs fogyatkozásuk” (Zsoltárok 34, 9). Az előző fejezetben írva van, hogy tizenegy törzs áldozott, de a Lévi törzse nem áldozott.
Efrájim és a többi fejedelem áldozott, a léviták fejedelme nem. És ki a léviták fejedelme? Áron, ahogy mondták: „Áron nevét írd fel a Lévi (törzs) pálcájára” (4Mózes 17, 18).

Mivel Áron nem áldoz(hat)ott a fejedelmekkel, így szólt: jaj nekem, talán nem vagyok méltó a Lévi törzséhez? A Szent, áldott legyen, hozzáküldte Mózest, mondván , szólj Áronnak, hogy ne féljen, mert nagy dologgal bízom meg: „beszélj Áronhoz, és mondd meg néki, mikor meggyújtod a mécseseket…”.  És az áldozatok? (Csak) addig lesznek, amíg a Szentély fennáll, de a mécses örökké lobogni fog a menóra előtt. (Ez) az áldás (2), mellyel fiaimat megáldod, soha nem szűnik meg.

„Hét mécses fog világítani, a menóra előtt”. Miért a menóra „előtt”, (és nem a menórán)? Hogy ne csúfolják meg a menórát! Amint írva van: „Azok, kik csúfolják a szerény kezdetek napját, (3) örülni fognak, mikor meglátják Zerubável kezében a függőónt, e hét (dolog) az Örökkévaló szeme, mely átpillantja az egész földet” (Zechárjá 4, 10).

Ez a menóra. És mi ez a „hét”? A hét mécses, hét (az akkor ismert égitestek száma) csillagnak megfelelően, melyek „átpillantják”, „jönnek-mennek” az égen, és én a kedvem lelem bennük, és ti nem szégyenkeztek előtte (a menóra előtt). Erről írják: a hét mécses a menóra (arca) előtt világít.

Talán arra gondolsz, hogy neki (az Istennek) szüksége van a (menóra) fényére? Lásd, mit írnak a Szentély ablakairól! „Zárt, (fényt át nem eresztő) ablakok voltak a cellák és az ajtótér felé” (Jehezkel 40, 16). Nem egyszerűen „ablak”, hanem olyan ablak, mely kívül széles és belül keskeny, hogy a belső térből kívül tartsa a fényt.

Rabbi Beráchjá háKohén azt mondta: ez a fény az égi tűz-jelenség (4) története, mely megmutatkozván elkápráztatja az egész világot: „és az állatok képe a fáklya módján izzó parázs…” (Jehezkel  1,13). Én (a jelenség) elkápráztatom az egész világot, és épp nekem lenne szükségem a (menóra) fényére? (Talán azért,) hogy felemeljelek benneteket.

Rabbi Hániná azt mondta, a Szent, áldott legyen, szerint a szemünkben van fekete és fehér, de nem a szemfehérrel látunk, hanem a szem feketéjével. A Szent, aki mindenestül fény, minek lenne szüksége a fényre?

„A menóra előtt”. A mécsest (a menóra mécseseit) hús-vér ember gyújtja meg egy égő mécsesről. Vajon a sötétséggel is képes mécsest gyújtani? A Szent, áldott legyen, a sötétségből is fényt gyújt: „és sötétség volt a mélység felett” (1Mózes 1, 2).
És mi történt ezután? „És mondta az Isten: legyen fény”.

Ezt mondta a Szent, áldott legyen, fényt teremtettem a sötétségből, szükségem van a mécsesetek fényére? Akkor miért mondtam nektek? Azt akarom, hogy te (is) gyújts fényt (5), ez legyen az „örök mécses” (2Mózes 27, 20).

_____________________________________________________

(1) midrás szemelvény 36/5
(2) kohén áldás (papi áldás), amelyet a kohének felemelt kezekkel mondanak
(3) a Szentély újjáépítésének kezdetén, mikor még csak az alapzatot látták, sírtak a papok; Zerubável vezette a babilóniai visszatérők első csoportját
(4) Ezékiel híres látomása
(5) számodra, saját magadnak; előlegezi a Rambam véleményét a szentélybeli áldozatokról (lásd: A tévelygők útmutatója) 

 

 

 

Heti Midrás (35)

 

A népszámlálás befejeztével az izraeliták tábora útra kész. Mózes előírásai szerint „becsomagolják” a Gyülekezet Sátrának minden kellékét, még az oltárt is. Ebben a feladatban mindenkinek megvan a kijelölt helye. A sátor takaróiért például Gerson fiai a felelősek. A „Nászo” törvényekkel is foglalkozik, köztük a házasságtörő asszony esete: „szól aztán az Örökkévaló Mózesnek, mondván: Szólj Izrael fiainak, és mondd meg nékik: Ha vétkezik valakinek a felesége, és hűtlenné válik iránta; és hál valaki ő vele közösülve, és az ő férje előtt titok marad, és elrejtetik, hogy ő megfertőztetett, bizonyság pedig nincs ellene, sem bűnön nem kapták; de felgerjed ő benne a féltékenység lelke, és féltékenykedik a feleségére, mivelhogy az megfertőztetett; vagy felgerjed ő benne a féltékenység lelke, és féltékenykedik a feleségére, jóllehet az meg nem fertőztetett” (4Mózes 5, 11-14). A midrás részletesen leírja (1) a „hűtlen asszony” (héb.: isá szotá) vizsgálatát. Ugyanerről olvashatunk a Misna „Nasim” c. traktátusához tartozó „Szotá” fejezetében is.

 

Midrás Tánhumá, számold meg Kehát fiait (Nászo)

„Ha vétkezik valakinek a felesége”. Mesterünk kérdi: ha valaki féltékeny a feleségére, miként cselekedjen? A bölcsek a következőképpen határoztak: ha féltékeny a feleségére, (2) felkíséri őt a jeruzsálemi Nagy Törvényszékhez (héb.:Bet-din há-gádol), ahol figyelmeztetik az asszonyt, ahogy a főben járó bűnök tanúinál szokásos. Ezután elviszik őt (az asszonyt) a (Szentély) keleti kapujához, a Nikanor kapuhoz, (3) ahol asszonyok szülés után és bőrbetegek (lepra) tisztulnak, valamint a házasságtörőt (asszonyt) „itatják”.

A kohén (a pap) megtölt egy cserépedényt fél log (4) vízzel, melyet a mosóedényből vesz. Ezután bemegy a csarnokba, és ott jobbra fordul. Itt találja a 40×40 cm nagyságú benyílót, melyben márvány edény, ehhez kanál, mellyel az edény aljáról hamut vesz. A hamut a cserépedényben lévő vízhez keveri, ahogy írva van: „a Szentély (oltár) padlójából való hamuból (végy a vízhez)”. Ezután a kohén megírja az esküt (5): „ha nem hált veled senki, és ha el nem hajoltál tisztátalanságra a te férjed mellett, tisztulj meg ettől az átokhozó, keserű víztől” (4Mózes 5, 19).

A kohén a továbbiakban ezt írja: „ha pedig hűtlen voltál, és más férfival közösültél, tegyen tégedet az Örökkévaló átokká, és eskü és fogadalom [példájává] a te néped között, megfonnyasztva az Örökkévaló a tomporodat, és a hasadat dagadttá tévén”.

Erről mondta Salamon (király):

– „Mikor vétkezik valaki felebarátja ellen, és esküre köteleztetik, hogy megesküdjék, és ő ide jő, megesküszik az oltár előtt ebben a házban: Te hallgasd meg a mennyekből, és vidd véghez, és tégy igazat a te szolgáid között, kárhoztatván az istentelent, hogy fején teljék a mit keresett; és az igaznak igazat adva, megfizetvén néki az ő igazsága szerint” (1Királyok 8, 31-32).

Ha (az asszony) valóban hűtlen volt, még be se fejezi az italt, zöld lesz az arca, a szeme kidülled, az erei megduzzadnak, és ekkor a kohén felkiált:

– vigyék ki innen, vigyék ki innen, még beszennyezi a csarnokot. 

Ahogy a víz próbára teszi az asszonyt, ugyanúgy próbára teszi a (csábító) férfit. Ahogy írva van: (és jött a víz).

A hűtlen asszony mostantól kezdve, ahogy a férje számára tiltott, ugyanúgy tiltott az idegen férfinek is (akivel hált). Mert tisztátalan.

És (mi van akkor) ha megissza a vizet, és tisztának bizonyul?
Ha addig meddő volt, ezután teherbe esik;
ha eddig nehéz szülései voltak, ettől kezdve könnyen szül.
ha eddig csúnyákat szült, szépeket szül ezután,
alacsonyakat szült, magasat szül ezután,
feketéket szült, világos bőrűt szül ezután,
lánygyermeket szült, fia lesz ezután.
Az asszony megtisztul és termékeny lesz.

A Szent, áldott legyen, azt mondta Mózesnek: vedd figyelembe a hűtlen asszony eseténél, hogy a (próbára tett) asszony ismerje a papot (tudja annak a nevét), aki eljár ellene, és a pap is tudja, kiről van szó.

Ha (az asszony) érdemeket szerzett, (6) elhalaszthatják a keserű ital büntetését. Egy évre, két évre, akár három évre. Rabbi Simon szerint semmilyen érdem nem odázhatja el a keserűvíz próbáját, mert ha mindenkinek elodázod a büntetést, ezzel a tiszta asszonyok rossz hírét kelted, akik már átestek ezen a próbán.

Rabbi Meir szerint az (asszonyi) érdem bármikor elodázhatja a keserűvíz próbáját, mert ha vétkezett (a büntetés úgyis eléri): meddő marad, elszárad, és ugyanabban a betegségben meghal:

„hat (dolgot) gyűlöl az Örökkévaló, de hét (dolog) utálat az ő lelkének” (Példabeszédek 6, 16). Rabbi Joszi Háglili szerint e hét dolog a vétkes asszonnyal kapcsolatos:
 
– magasan hordott tekintet, amint a hűtlen asszony idegen férfira emeli a tekintetét.  „Mivel Cion leányai felfuvalkodtak, és felemelt nyakkal járnak, szemeikkel pillognak” (Jesájá 3, 16).
– a hazug nyelv: paráználkodik egy férfivel, akitől teherbe esik, és férjének azt hazudja, hogy a gyerek tőle van;
– kezek, melyek tiszta vért ontanak. A parázna férfi úgy lép be (azzal a gondolattal) a hűtlen asszonyhoz, hogy ha rajtakapják, megöli a férjet, vagy ő maga elpusztul;
– gonosz tervekkel játszó szív, a parázna nő és férfi szíve csak gonosz terveket forral, és várják a pillanatot, mikor, melyik nap, melyik órában?
– a gonosz tett elé futó lábak (melyek) sietnek a vétket elkövetni;
– „hazugságot lehelő hamis tanú” (Példabeszédek 6, 19): ha elfogják őket, hazudnak és esküdöznek, mondván, együtt beszélgettünk egyéb dolgokról;
– a testvérek között viszályt kelt, mivel Izraelben mindenki testvér és barát: „testvéreimért és barátaimért” (Zsoltárok, 122, 8).

„aki a testvérek között viszályt kelt”: aki felebarátja feleségével paráználkodik, a férj meggyűlöli, de a parázna férfi se tud többé a szemébe nézni. Az asszony hűtlenségének ez a hét súlyos következménye.

________________________________________________

1. midrás szemelvény 35/1
2. a házasságtörés esete vagy gyanúja áll fenn
3. a Nikanor kapu a Szentély női udvarát köti össze az előcsarnokkal
4. fél log: három tojásnyi
5. az eskü szövegét (a tintát) lemossák a cserépedény vizében
6. asszonyi érdemek: pl. leány korában apja Tórára tanította, vagy hagyomány hű módon neveli gyermekeit
 

 

 

 

Heti Midrás (34)

Mózes negyedik könyve népszámlálással kezdődik: „Szólt az Örökkévaló Mózesnek a Szináj pusztájában, a Gyülekezet Sátrában, a második hónapnak elsején, az Egyiptom földjéről való kijövetelük után a második esztendőben, mondván: Vegyétek számba Izrael fiainak egész gyülekezetét, az ő nemzetségeik szerint, atyáiknak háznépe szerint, a neveknek száma szerint, minden férfiút főről főre, húsz esztendőstől fogva és feljebb, mindent, aki hadba mehet Izraelben; számláljátok meg őket a seregük szerint, te és Áron” (4Mózes 1, 1-3).

„Mivel kedvesek voltak a szemében, gyakran számlálta őket (1). Először akkor számolta meg őket, mikor elhagyták Egyiptomot, de mivel az aranyborjú (bűne) miatt sokan elpusztultak, újra megszámolta őket, hogy megtudja, hányan maradtak életben, Isten jelenlétének védelme alatt megszámolta őket (Mózes). Niszán hó első napján felállították a Gyülekezet Sátrát, és Ijár hó elsején megszámolta őket (2)”.

A népszámlálás úgy történt, hogy minden húsz éves és ennél idősebb (és hadviselésre alkalmas férfi) fél sekelt adott, aztán az érméket összeszámolták, illetve lemérték, súly szerint.

 Midrás Tánhumá, Szináj pusztájában (bámidbár)

„Szólt az Örökkévaló Mózesnek”, (3): boldog lehetsz Mózes, hatszázezren állnak (előtted) és itt állnak a kohaniták, a leviták (4) és az öregek is, de (az Úr) senki mással nem beszélt csak veled: „szólt az Örökkévaló Mózesnek a Szináj pusztájában”. És miért Szináj pusztájában? Erről azt tanították bölcseink: három módon adták a Tórát: tűzben, vízben és a (Szináj) pusztában.

Tűzben: „az egész Szináj hegy pedig füstölögött, mivelhogy leszállott arra az Örökkévaló tűzben és felment annak füstje, mint a kemencének füstje, és az egész hegy nagyon rengett” (2Mózes 19, 18).

Vízben: „Ó, az Örökkévaló, mikor kijöttél Szeirből és kivonultál Edomból, rengett a föld, a menny csepegett, a felhőkből eső esett” (Bírák könyve 5,
4).

Pusztában: „Szólt az Örökkévaló Mózesnek a Szináj pusztájában”.

És miért ebben a három „közegben” adta (a Tórát)? Hogy lásd, mint ahogy e három dolog minden létezőnek „ingyen” van, ugyanígy a Tóra, minden létező számára szabadon elérhető: „Ó mindnyájan, kik szomjúhoztok, jertek e vizekre, ti is, kiknek nincs pénzetek, jertek, vegyetek és egyetek, jertek, vegyetek pénz nélkül, ingyen, bort és tejet” (Jesájá 55, 1). És a pusztában? Miért a Szináj pusztában? Mert aki nincstelenné lesz, mint ahogy a sivatag puszta és „nincstelen”, nem „vásárolhatja” meg a Tórát.

*

„Szólt az Örökkévaló Mózesnek a Szináj pusztájában”.
(Szináj pusztájának) hat neve volt:
az Isten hegye,
a Básán hegye,
a púpok hegye (5),
a kívánt hegy,
a Hóreb hegye (6),
a Szináj hegye.

Isten hegye, ahol az Isten törvénykezett, ahogy írva van: „és ezek a rendeletek” (2Mózes 21, 1);
Básán hegye, ahova jön a Szent, áldott legyen (7)
A púpok hegye: mert (az Isten) formát adott a hegyeknek: „púpos vagy törpe, vagy kinek hibás a szeme…” (3Mózes 21, 20) (8);
kívánt hegy: megkívánta ezt a helyet, hogy ott lakjon: „ezt a hegyet kívánta Isten lakóhelyéül”(Zsoltárok, 68, 16);
Hóreb hegye, mert ott beszélt a kardról (9): „halállal lakoljon a parázna férfi és a parázna nő” (3Mózes 20, 10), vagy „halállal lakoljon a gyilkos” (4Mózes 35, 16);
a Szináj hegye, mert itt gyűlölte meg (10) a Szent, áldott legyen, a bálványimádókat, és itt szabta ki számukra az ítéletet „a nép és az ország, amely nem néked szolgál, elvész, és a népek mindenestől elpusztulnak” (Jesájá 60, 12); Rabbi Ábá Káhána fia, rabbi Johánán nevében azt mondta: (akik) „mindenestül elpusztulnak”, ott (a Szináj hegyén) lettek elítélve. 

 

*

„Mindenki zászlajával, atyái házának jele szerint” (11). Erről ezt írja az Énekek Éneke (6): „ki az, aki úgy néz ki, mint a hajnal, és (olyan) szép mint a hold, tiszta, mint a nap és rettenetes, mint egy zászlós tábor (had)” . Szent és nagy volt Izrael a zászlaival a népek csodálkozva nézték és azt kérdezték: ki ez, aki úgy néz ki, mint  a hajnal? És ezt mondták a népek: „térj meg ó Sulamit, térj meg, hogy nézzünk téged”. Mit jelent az, hogy térj meg (jöjj vissza) Sulamit? Légy velünk, gyere velünk, naggyá teszünk titeket, hercegek lesztek, uralkodók. „Térj meg, hogy nézzünk téged”. A „nézz” azt jelenti, hogy uralkodj. Jitró azt mondta Mózesnek: „nézz ki az egész nép közül” (12) (2Mózes 18, 21).

Ekkor Izrael ezt kérdi: „mit néztek Sulamiton?” Milyen adhat ez nékünk? Talán a „Máhánáim-beli táncot”? (Énekek Éneke 6). Tudtok ti adni nékünk olyan szépséget (nagyságot), melyet Istenünk adott, mikor a zászlaival felsorakozott a sivatagban Juda tábora, Rúben tábora, Efrájim tábora, Dán tábora? Ehhez hasonlót tudtok adni? „Mit néztek Sulamiton?”

Miközben bűnözünk, ő megbocsát nekünk (13): „a táborod szent volt” (5 Mózes 23, 15). Mikor látta őket Bálám (Izraelt), a szemével el akarta őket pusztítani, de nem bánthatta őket: „és mikor felemelte Bálám az ő szemeit, látta Izraelt, amint letelepedett az ő nemzetségei szerint (látta a táborokat), és Istennek lelke volt ő rajta” (4Mózes 24, 2).

„Letelepedett az ő nemzetségei szerint” – ezek a zászlós törzsek, táborok. Azt mondta magának, ki bánthat ilyen válogatott embereket? Ebből is láttuk, hogy a zászlók nagyságot és dicsőséget sugároztak, és erről szól a „Mindenki zászlajával, atyái házának jele szerint”. 

 

___________________________________________________

1. Rasi (4Mózes 1, 1-3)
2. a Gyülekezet Sátrát a kivonulás évfordulóján, a második év első napján állították fel, és egy hónappal később volt a népszámlálás
3. midrás szemelvény 34/6, 7, 11
4. a levitákat nem számolták meg, egyik magyarázat szerint mentesek voltak az aranyborjú bűne alól
5. (héb. hár hágávnunim)
6. (héb.: hár Hemed); Horeb és kard írásmódja azonos
7. „ahova jön” héberül: „bá–sám” (ez úgy hangzik, mint Básán)
8. akár az embereknek
9. ezekért a bűnökért kard általi halálbüntetés jár
10. Szináj és „gyűlöl” (héb. : szone) hasonló hangzású szavak
11. a fejezet második rész a Szináj-beli táborok felállásáról ír, minden törzsnek zászlaján színes jel volt (vagy csak egyszerűen szín), hogy meg lehessen a törzseket különböztetni
12. a teljes idézet: és nézz ki magad az egész nép közül derék, istenfélő férfiakat, igazságos férfiakat, akik gyűlölik a haszonlesést és tedd közöttük elöljárókká, ezredesekké, századosokká, ötvenedesekké és tizedesekké.
13. megbocsát (héb.: mohel), és körtánc (héb.: mahol)

 

 

 

 

Heti Midrás (33)
 
Csodálatos ígéret, mintha az Édenkertből való kiűzetés komor képére végre fény derülne: „Ha az én rendeléseim szerint jártok, és az én parancsolataimat megtartjátok, és azokat megcselekszitek, esőt adok néktek idejében, és a föld megadja az ő termését, a mező fája is megtermi gyümölcsét. És a ti cséplésetek ott éri a szüretet, és a szüret ott éri a vetést, és elégségig ehetitek kenyereteket, és bátorságosan lakhattok a ti földeteken. Mert békességet adok azon a földön, hogy mikor lefeküdtök, senki fel ne rettentsen” (3Mózes 3-6).

A midrás szerint Salamon királynak bölcsessége okán járt a béke, a gazdagság, de ha még a törvényt (a rendeléseket) is betartotta volna, örökéletű lehetett volna. 

Midrás Tánhumá, ha rendeléseim szerint jártok (behukotáj)

„Ha az én rendeléseim”(1). Ezt mondja az Írás: „hát nincsenek-e  meghatározva a napjai, a hónapjai számát is tudod, megszabtad törvényeit melyet nem hághat át” (Jób 14, 5). Mit jelent az, hogy „nincsenek  meghatározva napjai”? Mikor a Szent, neve áldott, megteremtette a világot, minden egyes ember napjainak számát meghatározta:

„és legyenek jelek és meghatározói ünnepeknek, napoknak és esztendőknek” (1Mózes 1, 14). És kinek adta? (2) Izraelnek, mint írva van: „közli igéit Jákobbal, törvényeit s végzéseit Izraellel” (Zsoltárok 147, 19).

„A hónapjai számát is tudod, megszabtad törvényeit, melyet nem hághat át”. A Szent, neve áldott, azt mondta Izraelnek: ha az én rendeléseim szerint jártok, a Sátán nem nyúl hozzátok. A szövegben így szerepel: „melyet nem hághat át”. De ha nem tartjátok be törvényeimet (rendeléseimet) a Sátán bántalmazni fog benneteket: „ahányszor eljön, elragad titeket; mert minden reggel eljön, nappal és éjszaka; borzalom megértetni e tanítást” (Jesájá 28, 19).

Ha betartod a rendeléseket, akkor nem jön (a Sátán). Így szóltam Salamonnak, mikor a bölcsességet kutatta: „azt is, amit nem is kértél, megadtam neked, gazdagságot és dicsőséget” (1Királyok 3, 13). Ha a Tóra és törvényei szerint jársz el, a halál angyala se érinthet: „ha az útjaimon jársz, megőrizvén a végzéseimet és parancsolataimat, miképpen járt a te atyád, Dávid: meghosszabbítom életed idejét” (1Királyok  3, 14).
Ha az első ember betartotta volna a törvényt, melyet adtam néki, soha nem halt volna meg. Erről szól az Írás: „Ha az én rendeléseim szerint jártok”.

*

„Ha az én rendeléseim szerint jártok”: „elveti őket az én Istenem, mert nem hallgattak reá, és bujdosókká lesznek a pogányok között” (Hósea 9, 16).

Így szólt a Szent, a neve áldott, azt mondtam, békességben lesztek: „És elplántálom őket az ő földjükbe; és nem szaggattatnak ki többé az ő földjükből, amelyet adtam nékik, azt mondja az Örökkévaló, a te Istened” (Ámosz 9, 15). De mikor?

„Ha az én rendeléseim szerint jártok…, elégségig ehetitek kenyereteket”. De nem így cselekedtetek „és alattomban oly dolgokat cselekedtek az Izrael fiai, amelyek ellenére voltak az Örökkévalónak” (2Királyok 17, 9). Ellenemre való dolgot cselekedtetek, én is olyasmit bocsátok rátok, mely a Tórában nem szerepel: „mind azt a betegséget és mind azt a csapást is, melyek nincsenek megírva e törvénynek könyvében, reád rakja az Örökkévaló, míglen kipusztulsz” (5Mózes 28, 61).

Mik azok a dolgok, melyek ellenemre voltak? Amint Ézsaiás mondta: „elhagyták az Örökkévalót, megutálták Izrael Szentjét” (Jesájá 1, 4).
De ha lehet, ne úgy mondjátok „elhagyták”, hanem „elhagytak engemet”. Miért? Mivel a nevem: az Örökkévaló, „az Örökkévaló nagy irgalmasságú és igazságú” (2Mózes 34, 6). Gonoszságotokban engem kegyetlenné tettetek, bennem a könyörületet kegyetlenségre változtattátok, ahogy írva van: „olyan volt az Örökkévaló, mint valami ellenség; elnyelte Izraelt” (Échá 2, 5).

És még azt is mondja (Ézsaiás): ők pedig engedetlenek voltak és elszomorították Szentséges lelkét, és ő ellenségükké lett, hadakozott ellenük” (Jesájá 63, 10).

 

______________________________________________________


1. Midrás szemelvény: 33/1, 33/2
2. ünnepeket, napokat és esztendőket

 

 

 

 

Heti Midrás (32)

A termőföld „szombatja” a hetedik esztendő, melyben a föld pihen, („smitá”) és hétszer hét esztendő után következik a jubileumi év („jovél”), melyben az eladott birtok mindenképpen „visszatér” az eredeti tulajdonoshoz, a Józsua idejében történt földosztás szerint. De mi történik akkor, ha valaki magszorultságában eladja a saját birtokát, és azt vissza szeretné kapni a jubileumi év előtt? „Ha elszegényedik a te atyádfia, és elad valamit az ő birtokából, akkor álljon elő az ő visszaváltója, aki rokona és váltsa ki, amit eladott az ő atyjafia. Ha pedig nincs valakinek kiváltó rokona, de maga tesz szert annyira, hogy elege van annak megváltásához: Számlálja meg az eladása óta eltelt esztendőket, a felül lévőt pedig térítse meg annak, a kinek eladta volt, és újra övé legyen az ő birtoka. Ha pedig nincsen módjában, hogy visszatéríthesse annak, akkor maradjon az ő eladott birtoka annál, aki megvette azt, [egészen] a jubileum esztendejéig: a jubileum esztendejében pedig szabaduljon fel, és újra övé legyen az ő birtoka” (3Mózes 25, 25-28). Az alábbi midrás a szegénység és a megváltás kapcsolatáról ír.

Midrás Tánhumá, Szináj hegyén (behár)

„Ha elszegényedik a te atyádfia, és elad valamit az ő birtokából, akkor álljon elő az ő visszaváltója, aki rokona”. Ki ez a visszaváltó (1)? Én vagyok a megváltó (2), amint írva van: „Ezt mondja a Seregek Ura: megnyomoríttattak Izrael fiai és Júda fiai együtt és mindnyájan, akik fogságra vitték őket, és (rabságban) tartották őket, nem akarják őket elbocsátani. De az ő megváltójuk erős, a Seregek Ura az ő neve, bizonnyal felveszi az ő perüket, hogy megnyugtassa e földet, és Babilon lakóit megrettentse” (Jirmijá 50, 33-34).

A szegénynek hét neve (3) van. „Ha elszegényedik a te atyádfia”. Így szól az Írás: „számtalanszor megmentette őket, de ők felháborították szándékaikkal és mélyre süllyedtek bűneikben” (4) (Zsoltárok 106, 43).
A Bírák korában Izrael fiai bálványoknak hódoltak, és a népek között rabszolgasorba süllyedtek: „És gonoszul cselekedtek az Izrael fiai az Örökkévaló szemei előtt, és elfelejtkeztek az Örökkévalóról, az ő Istenükről, és a Bááloknak és Áseráknak (5) szolgáltak. Ezért felgerjedt az Örökkévaló haragja Izrael ellen, és Kusán kezébe adta őket” (Bírák 3, 7-8). És mit tettek? „az Örökkévalóhoz kiáltottak az Izrael fiai, és az Örökkévaló szabadítót támasztott az Izrael fiainak, aki megszabadította őket: Otniélt, Kénáz fiát” (Bírák 3, 9). Azonnal megtértek és megváltattak. (6).

Egy másik alkalommal is így történt: „Izrael fiai ismét gonoszul cselekedtek az Örökkévaló szemei előtt, és megerősítette az Örökkévaló Eglont, Moáb királyát Izrael ellen”. Ekkor Izrael fiai azonnal bűnbocsánatot kértek és az „Örökkévaló megváltót támasztott nékik: Ehudot, Géra fiát, aki Jemininek volt a fia” (Bírák 3, 12-15). És megváltattak általa.

„Számtalanszor megmentette őket, de ők mélyre süllyedtek bűneikben”. Mit jelent az, hogy „mélyre süllyedtek bűneikben”? Azt, hogy elszegényedtek (7) a (szomszéd) népekhez képest: „Izrael igen megnyomorodott a Midiániták miatt” (Bírák 6, 6). Mi az, hogy Izrael elnyomorodott? Rabbi Jichák és rabbi Lévi. Az egyik így magyarázta: a jócselekedeteiknek szűkében voltak. A másik: még déli áldozatra (minhá) sem telt nekik. Mert erről szól: „Hogyha pedig szegény és nincs módja [azokhoz]…” (3Mózes 14, 21). Tehát a „mélyre süllyedtek” azt jelenti, hogy elszegényedtek…

„És Boáz evett és ivott, (8) és vidám lett az ő szíve. És elment, hogy lefeküdjék a garmada szélén; és (Ruth) oda jött halkan” (Ruth 3, 7). Mi az, hogy halkan? Ahogy mondja: ruhájába burkolózva (9). „És történt pedig éjféltájban, hogy felrettent a férfiú, és (valami) megragadta őt, mert lám, asszony fekszik a lábainál” (Ruth 3, 8). Mi az, hogy „megragadta”? (10). Ugyanaz (a kifejezés) szerepel Sámson történetében: „Sámson megragadta a két oszlopot” (Bírák 16, 29).
Ekkor a cádik (Boáz) kiabálni kezdett és ő (Ruth) kezeivel megragadta.  Boáz azt kérdezte:
– Ki vagy te? Ruth így válaszolt:
– Ruth vagyok, a te szolgálód (rokona is).
– Mit keresel itt?
     – (Ruth): a Tóra szavának engedelmeskedni jöttem, ahol írva van: „ha elszegényedik a te atyádfia, és elad valamit az ő birtokából”. Tartsd be a Tóra parancsolatát.
     – (Boáz): mivel a Tóra miatt jöttél, „ezen az éjszakán hálj itt, és reggel, ha az megvált téged, jó: váltson meg; (Volt Boáznak egy idősebb testvére, akinek a neve Tov), ha pedig nem akar téged megváltani, akkor én váltalak meg” (11) 

 

___________________________________________________

1. midrás szemelvény 32/3
2. az Isten
3. hét kifejezés a szegénység-re: (héb.:) áni, rás, techachim, miszkén, mách, evjon, dál. 
4. az ismételten használt „mách” kifejezés a mélyre süllyedésre, az erkölcsi elszegényedésre vonatkozik
5. Báál, Áserá – bálványok nevei
6. a midrás visszatér a „megváltás” témaköréhez
7. itt a „dál” szót használja
8. a földbirtok „megváltásáról” Ruth könyvében értesülünk
9. „halkan” héberül „bál’át”, a szó rokon értelme „burkolózva”… „lotá”
10. a régi magyar fordításban szereplő „odafordult” nem felel meg a midrási magyarázatnak
11. a megváltás Noémi birtokára vonatkozik, melyet Noémi elszegényedése miatt kényszerül áruba bocsátani (Ruth Noémi fiának özvegye)

 

 

 

 

Heti Midrás (31)

A gyász, a halott érintése és a halottal járó bármilyen tevékenység (szállítás, mosdatás, temetés, stb.,) rituális tisztátalanság forrása, (1) és a kohén (pap) számára komoly elővigyázatosságot követel: „Szólt az Úr Mózesnek: Szólj a papoknak, Áron fiainak, és mondd meg nékik: (senki) ne legyen tisztátalan a halottól az ő népe között; kivéve a legközelebbi vérrokonát (Rasi: jegyesét vagy feleségét), anyját, atyját, fiát, leányát és fiútestvérét, vagy a hozzá legközelebb álló hajadon leánytestvérét, aki még nem ment férjhez: (ezektől) tisztátalanná válhat” (3Mózes 21, 1-3).
Ezen kívül a főpapot és a szolgáló papot számos parancsolat köti, például csak szűzlányt vehet feleségül, nem köthet házasságot elvált asszonnyal, özveggyel, prostituálttal, tiltott házasságból született nővel, stb. 

Midrás Tánhumá, szólj a papoknak (emor)

„A pap, aki nagyobb a testvéreinél” (2) (3). Miért hívják „főpapnak”, héb.: kohén gádol (nagy pap)? Mert öt dologban „nagy”: szépségben, erőben, gazdagságban, bölcsességben és az évek számában.

Szépség, hogy paptársainál szebb legyen; erő, kitűnjön erejével. Emlékezz, ahogy Áron (4) egymaga „lendítette” a levitákat, huszonkét ezret egy nap alatt. Hogyan lendítette őket? Elővezette, a levegőbe emelte, majd lerakta őket. Tény, hogy nagyon erős volt; és a gazdagság? Ha nem volt gazdag, a többi pap azzá teszi.

Történet Pinhászról, a kővágóról, akit kineveztek főpapnak. Kohanita testvérei mind eljöttek oda, ahol követ fejtett, és az előtte lévő vágatot megtöltötték arany dinárokkal.

„A pap, aki nagyobb a testvéreinél”. Honnan tudjuk, ha a pap nem elég nagy, a társai naggyá teszik? Onnan, hogy ez nemcsak a főpapra, hanem a királyra is vonatkozik.

 

Dávid, mikor meg akart küzdeni a filiszteus Góliáttal, azt mondta neki Saul király: – nem küzdhetsz meg ezzel a filiszteussal, mert még túl fiatal vagy, az pedig (Góliát) gyerekkora óta harcos (1Sámuel 17, 33).

Dávid így felelt:
– a te szolgád atyja pásztora volt, és jött az oroszlán a medvével és bárányt ragadtak el a nyájból, én utánamentem és leütöttem, a fogai közül kimentettem, de nekem támadt, a pofáját megragadtam és agyonütöttem. A te szolgád megölte az oroszlánt és a medvét, és ez a pogány (körülmetéletlen) filiszteus csak egy ezek közül (1Sámuel 17, 34-36).

Ekkor ezt kérdezte Saul:

– ki mondta neked, hogy te le tudod győzni?   

Dávid ezt válaszolta:
– az Örökkévaló, aki megmentett az oroszlántól és a medvétől, a filiszteus kezétől is megment.

És Saul felöltöztette Dávidot a (saját) harci ruhájába. Pedig ezt írták Saulról: „a vállától magasabb volt az egész népnél” (1Sámuel, 9, 2). Miközben (Dávidot) öltöztette, látta hogy a ruha egyáltalán nem bő rajta, és ekkor ferde szemmel nézett rá. Dávid látta hogy Saul elsápad, és így szólt:
– nem tudok ebben mozogni, soha nem próbáltam, és levette magáról (a harci ruhát).

Ebből azt tanuljuk, hogy ha alacsony emberből király lesz, a termete megnő. Miért? Azáltal, hogy felkenik a királyt (vagy a papot), minden társánál kiválóbb lesz.

 

Ezt mondta Dávid:
– boldog vagyok az olajtól, mellyel felkentek, és hozzátette: „ezért örül az én szívem és örvendez a lelkem; testem is biztonságban lakozik” (Zsoltárok 16, 9).

*

„És az első napon vegyétek a szép fának gyümölcsét, a pálmafa ágait, sűrű levelű fa lombját, és a patak mellett való fűzgallyakat” (3Mózes 23, 40). Salamon királyról azt tartják, hogy „bölcsebb volt minden embernél” (1Kir. 4, 31). (Salamon) mindent félretett, hogy e „négy fajtán”(5) gondolkozzon, mondván: „három (közülük) csodálatos, de a negyediket nem ismerem” (Példabeszédek 30, 18). A „lulávról” (6) így elmélkedett Salamon király: Ha azt mondod: „a szép fa gyümölcsét”, honnan tudod, hogy (a szép fa gyümölcse) éppen az „etrog”, hisz minden fa terem gyümölcsöt? Először a kezébe veszi a datolyapálma levelét (a pálmafaágat, mely még zárt), ez a luláv. Majd ehhez (hozzátesz) egy fűzfaágat. De ki mondta neked, hogy a harmadik a mirtusz? Az Írás, mely így szól:„menjetek ki a hegyre és hozzatok olíva és vad olajfa leveleket, és mirtusz leveleket és pálmafaágakat és fűzfa leveleket, hogy ünnepelhessétek a Szukot (ünnepét)” (Nehémijá 8, 15), (7).

De a „négyről” (azt, hogy miért éppen négyet választottak) nem tudtatok. Ezt egy másik helyen találjuk: „hárman vannak, kiknek nagy a léptük és négyen kik jó gyaloglók” (Példabeszédek 30, 29). Az utóbbi (a négy jó gyalogló) a lulávban szereplő három zöld ág (negyedik az etrog gyümölcse), avagy egész Izrael, mely (Szukot) ünnepe előtt lót-fut, hogy áldhassa az Örökkévalót és a bűneire bűnbocsánatot (8) nyerjen. Mint a „jó gyalogló”.

A luláv megnő, felmagasodik a Szent, áldott legyen, előtt: „Négy kis földi dolog, de rendkívül bölcs” (Példabeszédek 30, 24). Ez a négy fajta jellemzője. Kicsi és bölcs, de a Szent, áldott legyen, szemében „nagy”. Bölcs, mert bölcsességről és igazságról és szeretetről tesz tanúságot az előtt, aki a szavával világot teremtett. Ki magyarázta meg nekünk, hogy a „négy fajta”, az etrog (citron), a pálmafaág, a mirtusz és a fűz együttese? A bölcsek, kiknek példabeszédeiben írva van: „Négy kis földi dolog, de rendkívül bölcs”.

 

_________________________________________________________


1. a halott érintése által kiváltott tisztátalanság minden tisztátalanság közül a fő helyen áll (héb.: avi avot hátumáá)
2. midrás szemelvény 31/4, 31/20
3. a szolgáló papoknál
4. Áron főpap a szolgáló levitákat a beavatásukkor a levegőbe lendítette
5. Szukot ünnepén használatos négy (növény)fajta (héb.:árbáá minim); a szép fa gyümölcse, amint a midrás kifejti, a sárga színű etrog (citron), a sűrű levelű fa lombja pedig a mirtusz (héberül: hádász)
6. a luláv a datolyapálma ága, mely még nem nyílt ki, de ugyanakkor lulávnak nevezik a három fajta zöld ág együttesét: pálmaág, fűzfaág, mirtuszág, melyhez járul a (szép fa) gyümölcse, az etrog (citron), mai héberben: pri ec hádár, citrusfa gyümölcse
7. a Nehémija könyvéből vett idézettel igazolja  a „négy fajta” harmadik ágának a nevét: ez a mirtusz
8. Szukot ünnepe az Engesztelő napot (Jom kipur) követi

 

 

 

 

Heti Midrás (29-30)

A Leviticus (Vájikrá) tizedik fejezete Áron két fiának rejtélyes és kegyetlen haláláról számol be – talán villám ölte meg őket? „Nádáv és Ávihu, Áronnak fiai, vették egyenként a tömjénező lapátjukat és tüzet tettek arra, füstölő szert és az Örökkévaló elé vitték az idegen tüzet, a melyet nem parancsolt nékik. És tűz jött ki az Örökkévaló előtt, és elemésztette őket, és meghaltak az Úr előtt.” Vajon Áron fiai (Nádáv és Ávihu) szentek voltak, vagy bűnöztek? A midrás kizárja az első lehetőséget, és a füstölőáldozat bűnét a következőképpen magyarázza: „Nádáv és Ávihu azért haltak meg, mert tanítómesterük, Mózes előtt törvényt tanítottak.” De mégis, Nádáv és Ávihu felett soha nem szűnt meg a gyász.

 

Midrás Tánhumá, Áron két fiának halála után (áháré mot)

 

Áron két fiának halála után (1). Rabbi Eliezer nevében azt tanuljuk:
Nádáv és Ávihu azért haltak meg, mert tanítómesterük, Mózes előtt (2) háláchát (törvényt) tanítottak.

Történt egy tanulóval, hogy tanára előtt törvényt tanított. Rabbi Eliezer így szólt feleségének Imá Sálom-nak: ez még az éjszakát se éli túl és meghal. Így történt. Nem múlt el az éjszaka, mikor meghalt. Erre azt kérdezték (rabbi Eliezer) tanítványai: mesterünk, te próféta vagy? Ő így válaszolt: nem vagyok próféta, se próféta fia, csak elismernek a mestereim. Aki mestere előtt törvényt tanít, életével fizet.

És (rabbi Eliezer) így tanította: (háláchá): tanítvány csak akkor taníthat háláchát mestere előtt (helyett), ha tőle legalább 12 mil távolságra van, amint Izrael táborai voltak az (isteni hangtól), (3).  „A Jordán mentén táboroztak, Bet Jesimot–tól Ábel Sittim-ig” (4Mózes 36, 49) (4).

Egyszer Rabbi Náhumot, rabbi Jirmijá fiát falusiak arra kérték, hogy tanítson, és tanított. De (a tudós) falusiak hozzátették: te azt tanítottad nekünk, hogy a tanítvány csak akkor taníthat háláchát, ha mesterétől legalább 12 mil távolságra távolodik, Izrael tábora (kiterjedéséhez) hasonlóan. Vajon a te mestered nem Cipóriban él? (5). Rabbi Náhum így válaszolt: esküszöm, ha tudom, nem tanítottam volna (nálatok). A nap végét már nem érte meg.

A (Tóra) négy helyen említi Áron (két) fia halálát és bűnüket. És miért? Azért, mert „másban” (vétekben) nem találta őket bűnösnek. Rabbi Elázár háModai így magyarázta: hogy lássátok, a Szent, áldott legyen, számára milyen nehéz megpróbáltatás volt Nádáv és Ávihu halála. Ahol a halálukat említi (az Írás), megemlékezik a bűnről is. Miért?  Azért, hogy az emberek ne mondják, hogy (ezek) titokban rossz dolgokat követtek el, ezért életükkel fizettek.

Bár Káprá, rabbi Jirmijá  Elázár fia nevében mondta, Áron két fia négy dolog miatt halt meg:

a közelítés miatt, az áldozat miatt, az idegen tűz miatt, és amiatt, hogy nem tanácskoztak: 
– a közelítés: az oltár, a szent hely tiltott megközelítése;
– az áldozat: az ő áldozatukat senki se kérte, vagy parancsolta;  
– az idegen tűz: tüzet (parazsat) vettek az oltár mellől;
– mert nem tanácskoztak: erről rabbi Hijá azt tanítja: „vették egyenként a tömjénező lapátjukat”, mindegyikük (magától) cselekedett.

Rabbi Mani Sáb-ból, és rabbi Jehósua Szichninből, rabbi Lévi nevében: Áron fiai négy olyan dolog miatt haltak meg, mely halálbüntetéssel jár:
– kéz és lábmosás nélkül mentek (a Szentélybe), amiért halál jár: „a Gyülekezet Sátrába jőve mosakodjanak vízzel, hogy ne haljanak meg”(2Mózes 30, 20);
– nem voltak (teljesen) felöltözve, mondván: „és legyenek azok Áronon és az ő fiain, a mikor bemennek a gyülekezet sátorába, vagy a mikor az oltárhoz járulnak…, hogy bűnt ne vigyenek oda, és meg ne haljanak” (2Mózes 28, 43). Milyen (ruhadarab) hiányzott?
Rabbi Lévi szerint a kabát, mert ez kapcsolatos a halálbüntetéssel:
„És legyen az Áronon (a kabát), a mikor szolgál, hogy hallják annak csengését… hogy meg ne haljon” (6) (2Mózes 28, 35),
– nem voltak fiaik – ez is a halálbüntetéssel kapcsolatos: „Nádáv és Ávihu meghalt, mikor idegen tűzzel áldoztak az Örökkévaló előtt…, fiaik pedig nem voltak nékik.” (4Mózes 3, 4),
– ittasan léptek a szentélybe: „bort és szeszes italt ne igyatok te és a te fiaid veled, mikor bementek a Gyülekezet Sátrába, hogy meg ne haljatok.” (3Mózes 10, 9).

Ábá Hánin szerint (Nádáv és Ávihu) nőtlenek voltak, mivel az Írás azt mondja: „megbocsátott neki és házának”. A „háza” nem más, mint a feleség. Rabbi Lévi szerint beképzeltek voltak, és ezt mondták: hol találunk magunknak megfelelő asszonyt?! Számos „elhagyott” feleség várt rájuk, de ők csak ezt mondogatták: apánk testvére király (Mózes), apánk főpap, anyánk testvére fejedelem, mi pedig a főpap (örökösei) vagyunk, melyik nő lenne nekünk megfelelő?!

Rabbi Menáhma rabbi Jehosua bar Nehémijá nevében: róluk mondta Dávid: „Ifjait tűz emésztette meg, és szüzei nem énekeltettek meg” (Zsoltárok 78, 63). Miért emésztette meg a tűz (az) ifjait (Áron két fiát)? Azért mert a szüzek nem énekelhettek, (7).

„És monda Mózesnek: „Jöjj fel az Örökkévalóhoz te és Áron, Nádáv és Ávihu” (2Mózes 24, 1). Ez arra tanít, hogy Mózes és Áron elől mentek, mögöttük Nádáv és Ávihu, és utánuk az egész nép. És közben (Áron két fia) ezt mondogatták: mikor hal már meg ez a két öreg, hogy végre mi vezethessük a népet?  Rabbi Judán rabbi Avo nevében azt mondta: mindkettő, (fennhangon) mondták (a szájukkal), egymásnak mondták. Rabbi Pinhász szerint csak magukban gondolták. Rabbi Beráchjá szerint a Szent, áldott legyen, azt mondta nekik „ne örvendj a holnapnak, mert nem tudod, mit hoz a nap” (Példabeszédek 27, 1). (A következő napon) rengeteg csikó pusztult el és szőnyeg lett belőlük az anyjuk hátán.(8)

Izrael nemeseit nem bántotta(?): „Izrael fiainak választottjaira nem emelte a kezét: jóllehet látták az Istent, mindazonáltal ettek és ittak” (2Mózes 24, 11). Rabbi Pinhász szerint ebből látszik, hogy megérdemelték volna, hogy bántsák őket.

Rabbi Hosájá mondta: süteményt (is) vittek a Szinájba!? Írva van: „látták az Istent, miközben ettek és ittak”. Úgy bámultak (9) Isten jelenlétére (Sechiná), mint aki evés-ivás közben a társára néz. Rabbi Johánán szerint (a bámulás) akár evés: a „királynak arca fényében élet van; jóakarata olyan, mint a tavaszi eső fellege.” (Példabeszédek 16, 15).

Rabbi Tánhumá szerint (az idézet) arra tanít, hogy ott álltak és közömbösen bámulták a Sechiná-t.

A Szihnin-beli rabbi Jehosua, rabbi Lévi nevében azt mondta:
–    Mózes azonban nem ezt tette, (nem bámulta) a Sechiná-t:
–    „eltakarta Mózes az arcát, mert félt az Istenre tekinteni” (2Mózes 3, 6).
–    Mózes félelmének következtében (Izrael fiai) „féltek közelíteni hozzá” (2Mózes 34, 30).
–    arca elfedésének jutalmaképp: „az Örökkévaló hasonlatosságát látja” (4Mózes 12, 8)
–    mivel „eltakarta az arcát”, jutalomképp „az ő arcának bőre sugárzott” (2Mózes 34, 30).

Nádáv és Ávihu is bámulták a Sechinát, de nem gyönyörködtek benne. 

 

*

 

 

Ember, sőt egész nép is lehet szent. „Szentnek lenni” nem egyszerű kívánalom. Lássunk egy sort a Szentség kívánalmaiból, a hagyományos értelmezéssel (zárójelben): „Ne járj rágalmazóként a néped között („járás” – modern szóval – „terjesztés”, mely a rágalom tartozéka); ne nézd felebarátod vérét (amint meghal és te megmenthetnéd), én vagyok az Örökkévaló. (3Mózes 19, 16). Van a szentségnek olyan kívánalma is, mely csak az Ígéret földjére vonatkozik. Például a fák gyümölcsével kapcsolatban: „Mikor bejöttök az országba és akármilyen gyümölcsfát ültettek”… „három esztendeig legyen az körülmetéletlen (10), meg ne egyétek” (3Mózes 19, 23).

 

Midrás Tánhumá, Szentek legyetek (kedosim)

 

„Mikor bejöttök az országba és akármilyen gyümölcsfát ültettek”. Ezzel az Írás (ezt akarta mondani): „Most nem olyan vagyok a nép maradékához, mint az első napokban, így szól a Seregek Ura. Mert a vetés békében van, a szőlőtő megadja gyümölcsét, a föld is megadja termését, az ég harmatot ad, és örökössé teszem e nép maradékát” (Zakariás, 8, 11-12).
Mit jelent az, hogy most nem vagyok olyan, mint az első napokban? Mivel Izrael kivonult Egyiptomból, és a sivatagban bolyongott, a Szent, áldott legyen, (jutalomként) lehozta nekik a mannát és a fürjet, és vizet fakasztott a kútból, és minden törzs külön vízcsatornát épített magának, melybe fügefát és gránátalmát ültetett, mely egy nap alatt gyümölcsöt hozott, hasonlóan a teremtésbeli időkhöz: „gyümölcstermő fát csinált, gyümölcsöt a neme szerint” (1Mózes 1, 11).
Mikor Ádám vétkezett, gabonát vetett, melyből tüske és bogáncs hajtott ki.
Arról mit szól az Írás, amikor a (csodás) kút is kiszáradt? „ez nem vetésnek való hely, se fügének, se szőlőnek, se gránátalmának”. De miért? „És inni való víz sincsen” (4Mózes 20, 5).
A Szent, áldott legyen, így szólt Mózesnek, mondd meg Izraelnek, mikor bementek az országba, minden jót visszaadok nektek: „Mert az Örökkévaló, a te Istened jó országba visz be téged; bővizű patakoknak, forrásoknak és mély vizeknek országába, melyek a völgyekben és a hegyeken fakadnak. A búza, árpa, szőlő, füge és gránátalma országa ez, az olíva és a méz földje. Ország, melyben nem szegénységben eszed kenyered, és ahol semmiben sem szűkölködsz, ország, melynek köve vas, és melynek hegyeiből rezet vághatsz” (5Mózes 8, 7-9).
De az országba érkezésük után vétkezni kezdett a nép: „bejöttetek és megfertőztétek az országomat” (Jirmijá 2, 7), és (az ország) nem termett jó gyümölcsöt. (Azért se) mivel nem tartották be a zsengék törvényét (11), sok búzát vetettek, de keveset arattak.
A jövőben nem ezt teszi a Szent, áldott legyen (hanem jó lesz hozzájuk): Most nem olyan vagyok a nép maradékához, mint az első napokban, így szól a Seregek Ura. Mert a vetés békében van, a szőlőtő megadja gyümölcsét, a föld is megadja termését.

 

______________________________________________________________

1. Midrás szemelvény: 29/6, 30/7; a két heti szakaszt (áháré mot, kedosim) együtt olvassák
2. „a tanítómestere előtt tanít”: a kifejezés olyan helyzetre vonatkozik, melyben a tanítás (vagy szentélybeli áldozat) a mester tudta és beleegyezése nélkül történik
3. 1 mil = 2000 könyök; a mestertől való távolságtartást (12 mil) a Máhárál (a prágai Lőv rabbi) így magyarázza: az Úr hangjától Izrael tábora kellő távolságban (ez a 12 mil) kell legyen
4. ebből azt tanuljuk hogy az izraeliták táborainak kiterjedése 12 mil volt (Rasi)
5. valószínűleg Cipóri-hoz közel fekvő galileai faluról van szó
6. a főpap kabátja szélén harangocskák lógtak
7. nem remélhették, hogy a két Áron fiú feleségül veszi őket
8. hátaslovon lévő takaró
9. a héber ??? ?????? („bámultak”, „táplálták szemeiket”)
10. az orlá (szó szerint körülmetéletlen) a gyümölcsfára is vonatkozik
11. az első kalászból (zsengék – héb.: bikurim) áldozatot hoznak Jeruzsálembe 

 

 

 

Heti Midrás (27-28)

A rituális tisztaság bonyolult törvényei meghatározták a régiek életét: „Szólj Izráel fiainak, mondván: Ha az asszony megtermékenyül és fiat szül, tisztátalan legyen hét napig; az ő havi betegségének ideje szerint legyen tisztátalan. A nyolcadik napon metéljék körül a [fiú] előbőrét. Azután harminchárom napig maradjon [otthon] a vértől való tisztulás miatt; semmi szent dolgot ne illessen, a szent helyre se menjen be, míg el nem telnek az ő tisztulásának napjai. Ha pedig leányt szül, két hétig legyen tisztátalan, mint havi betegségekor, és hatvanhat napig maradjon [otthon] a vértől való tisztulása végett.” (3Mózes 12, 2-5).

Midrás Tánhumá, ha egy asszony megtermékenyül, (tázriá)

„Ha az asszony megtermékenyül, és fiat szül”, (1). Ezt mondja az Írás: „bárcsak lennék azokban a hónapokban…”. Bárcsak azokat a napokat élném, amikor az anyám méhében voltam és „amikor Isten őrzött engem” (Jób 29, 2). A magzat az anyja méhében jó helyen van. Jób így folytatja: „lámpája a fejemre világított és én a sötétben jártam” (Jób 29, 3). Ebből azt is megtudjuk, hogy a magzatra, anyja méhében jóságos fény vetül. „Fiatal koromban Isten oltalma volt a sátram felett” (Jób 29, 4).

Ahogy az eső veri a földet és besarazza, úgy „piszkol és bepiszkolódik” a magzat az anyja méhében. Ahogy a magzat piszkos lesz, úgy az embert is bepiszkítják a bűnök, és jönnek a bajok. (Jób) így fohászkodik: „bárcsak lennék a hajdani hónapokban”, bárcsak (újra) itt lennének azok a napok, amikor anyám méhe védett. „Fiatal koromban Isten oltalma volt sátram felett”.

Rabbi Ábáhu szerint, mikor az újszülött a világra jön, tele van váladékkal és vérrel, de mindenki szereti őt. Az anya imádja újszülöttjét, hát még, ha fiú! Ahogy az Írás kezdi: „ha az asszony megtermékenyül, és fiat szül”.

Ezt mondja az Írás: „Elölről és hátulról körbezártál (megalkottál)” (2) (Zsoltárok 139, 5). Ez kire vonatkozik? Ádámra, az első emberre. Rabbi Johánán: Ádámról a teremtés két „jod-dal” „beszél”: „és teremtette az Örökkévaló Isten az embert” (1Mózes 2, 7) (3), (4). A „két” „jod” közül az első a jelen világra való teremtés, a második az eljövendő világra való. A háziállatok, a vadak, a szárnyasok teremtése egy teremtés, és egy jod-dal írták: „és teremtette az Örökkévaló Isten a földből a mező állatát” (1Mózes 2, 19).

A (fenti zsoltáridézet): „elölről és hátulról körbezártál (megalkottál)” rabbi Simon ben Lákis szerint a teremtés kezdete és a teremtés vége, (5). Mi ennek az értelme? Ez írták: „és Isten lelke lebeg a víz felett”, (1Mózes 1, 2)? Az első ember lelke. Ennek megfelel az „elölről és hátulról körbezártál”. Rabbi Elázár ben Pedát szerint az „elölről és hátulról” (a teremtés) hatodik napjának kezdete és a hatodik nap vége. Hogyan értsük? A Szent, áldott legyen, a hatodik napon hat dolgot teremtett: az élőlényt, a háziállatot, a csúszómászókat, a föld állatait, Ádámot és Évát, és (ezek közül) az első az emberi lélek, (az) „élőlény”, (1Mózes 2, 19), (6).  Az „élőlény”
pedig az ember lelke, ahogy írva van: „és az ember élő lélekké vált” (1Mózes 2, 7). Ez volt a hatodik nap eleje.

A hatodik nap teremtésének „hátul-ja” mind az, ami ezután teremtetett a hatodik napon. Ez az „elölről és hátulról körbezártál (megalkottál)” értelme.

Rabbi Smuel ben Náhmáni: mit jelent az, hogy „Elölről és hátulról körbezártál (megalkottál)”? Két arcot (egy emberben): a férfiét és a nőét, „férfinek és asszonynak teremtette őket, és megáldotta őket, és szólította a nevüket Ádámnak mely napon teremtetének”
(1Mózes 5, 2). Ez (is) az „elölről és hátulról körbezártál.”

Így szólt Ádám: miután a Szent, áldott legyen, megteremtette a háziállatot, a szárnyast, a csúszómászót és mindenféle állatot, megteremtett engemet. Így van az embrióval: mielőtt elhagyja anyjának méhét, a Szent, áldott legyen, (a magzati fejlődés fokozataira egyenként) rámutatva (azt mondja neki): ebből ehetsz, abból nem ehetsz, mert az számodra tisztátalan. Ezt ehetitek, azt ne egyétek. A magzat a Tóra parancsolatait (már) az anyaméhben magába fogadja. Erre vonatkozik a bevezető idézet: „Ha az asszony megtermékenyül”.  

 

tazria_2.jpg

 

 

A vér okozta tisztátalanságon kívül a Tóra részletesen taglalja a bélpoklosság (héb.: cáráát) különböző vállfajait. A bibliai „bélpoklosság” számtalan bőrbetegség gyűjtőneve. A bélpoklosság még a ház falát is megtámadhatja. A Szentírás szerint minden a „nyelvtől” függ: „élet és halál a nyelv hatalmában van” (Példabeszédek 18, 21). A „rossz nyelvek embere” olyan, mint a bélpoklos.

Midrás Tánhumá, ez legyen a bélpoklos törvénye (mecorá)

„Ez legyen a bélpoklos törvénye”. Az Írás szerint: „élet és halál a nyelv hatalmában van” (Példabeszédek 18, 21). Minden a nyelvtől függ. Aki Tórát tanul, élethez „jut”, mivel a Tóra „az élet fája azoknak, akik megragadják, és akik megtartják boldogok” (Példabeszédek 18, 21). A nyelv orvosság a gonosz szóbeszédre; ugyanott: „gyógyít a nyelv, az élet fája; benne a hamisság a lélek gyötrelme” (Példabeszédek 15, 4).

Aki a gonosz nyelvek (rágalom) rabja, életével fizet. A rágalom még a vérontásnál is nagyobb vétek, mert aki gyilkol, az (csak) egy életet vesz el, de aki másról gonoszságot híresztel, három életet olt ki: a sajátján kívül azét, akiről rosszat híresztel, és azét, aki ezt meghallgatja.

Doég (7) megrágalmazta Áhimelechet, Áhituv fiát, aki elpusztult: „A király pedig mondta: meg kell halnod Áhimélech, néked és a te atyád egész háza népének” (1Sámuel 22, 16). De Saul király is elpusztult (aki a rágalmazó Doég-ot meghallgatta): „Meghalt Saul az ő gonoszsága miatt, mivel vétkezett az Örökkévaló ellen, mert nem tartotta be az Örökkévaló szavát, sőt a jós(nőt) is megkereste, hogy megkérdezze” (Krónikák könyve 10, 13). „Akkor Saul monda nékem (8): kérlek, állj mellém és ölj meg engem, mert dermedtség fogott el engem” (2Sámuel 1, 9). Ez a papok ellen elkövetett bűn miatti bűnhődés. A „dermedtség” emlékeztet a Nóv-i papok ruhájára: (9) „aranyberakással csináld” (2Mózes 28, 13).

Doég kiírtatott ebből a világból és a túlvilágból egyaránt:  „Meg is ront az Isten téged, teljesen eltakarít, kigyomlál téged a te hajlékodból, és kiszaggat téged az élők földjéről, szela” (10) (Zsoltárok 52, 7).

Melyik rosszabb (halál): a kard, vagy a nyíl? Azt mondják, a nyíl. A kard csak közelről veszélyes, az áldozat közelében, másképp, nem jelent veszélyt, a nyíl messziről is eléri áldozatát, feltéve, hogy (az) szemmel kísérhető. A nyíl a rossz nyelvekre hasonlít: „sebző nyíl a nyelvük, a szájuk gonoszságot beszél” (Jirmijáhu 9, 7). Az Írás hozzáteszi: „a foguk dárda és nyíl, a nyelvük éles kard” (Zsoltárok 57, 5).

Látod, mily szörnyű a rágalom! Szörnyűbb, mint a vérontás, a szemérem elleni vétek, vagy a bálványimádás.
Példák:
Vérontás – „nagyobb a bűnöm, hogy elviseljem” (11) (1Mózes 4, 13);
A szemérem elleni vétek – „hogyan tegyek ilyen nagy gonoszságot” (12) (1Mózes 39, 9);
Bálványimádás – „ez a nép nagy bűnt követett el” (13) (2Mózes 32, 31).

A rossz nyelveknél nem azt írják, hogy „nagy” (mint e három esetben), hanem, hogy „nagyok”: „Vágja ki az Örökkévaló, a hízelkedő ajkakat, a nyelvet, a mely nagyokat mond” (Zsoltárok 12, 4). Erről szól az „élet és halál a nyelv hatalmában van”.  

 

____________________________________________________________

 

1. midrás szemelvény 27/1, 28/2; a két heti szakaszt (tázriá, mecorá) együtt szokás olvasni
2. arccal és háttal
3. a jod a héber ábc tizedik betűje és a „teremtés” szó (héb.: jecirá) kezdőbetűje
4. az (embernél) a „teremtette” szó dupla joddal kezdődik (héb.:vájjécer).
5. a teremtés kezdete és vége „átfogja” a teremtést. A fent idézett fordítással ellentétben az eredeti szórend fordított: vég és kezdet alkottál: „áhor ve kedem cártáni”
6. a „nefes hájá” élőlényt és (élő) embert jelent
7. Doég, az edomita, Saul szolgája, aki a Nóv beli papokról (Áhimélech ben Áhituv) hazugságot mondott Saulnak. A főpap és a többi, összesen nyolcvanöt, Doég keze által pusztult el, Saul parancsára. Az, akiről a rossz hírt keltették, és aki ezt meghallgatta (Saul király), meghalt.
8. Saul, a fegyverhordozójától kéri, hogy ölje meg
9. héberül „dermedtség” sávác (agyvérzés), ugyanakkor a sávác „berakást” is jelent (a papi ruhán)
10. a Saul király elől menekülő Dávid ezt a zsoltárt Doégról és annak bűnhődéséről írta. Doég, a gonosz nyelvek embere, nem kerülhette el a büntetését
11. Káin gyilkossága
12. József vonakodik Potifárnével hálni
13. az aranyborjú bűne

 

 

Heti Midrás (26)

A „S’mini” nem választható külön az előző fejezettől („Cáv”), mely így végződik: „De a Gyülekezet Sátrának kapuján ki ne menjetek hét napig, addig a napig, a melyen betelnek a ti beavatásotoknak napjai, mert hét napig tart a ti beavatásotok” (3Mózes 8, 33), és a folytatás: „és lőn a nyolcadik napon, hogy szólította Mózes Áront és az ő fiait, és Izráelnek véneit”.

A papok beavatása hét napig tartott, ugyanúgy, mint a hagyományos gyász, a „sivá” . A nyolcadik napon véget ért a beavatás, aztán a papok a munka sűrűjébe vágtak. A nyolcadik napon a gyászoló „felkel”. A midrás azt állítja, hogy Áron a beavatási hét során gyászolt, mivel Mózes erre szólította őt. Vajon lehet előre gyászolni? Áron úgy gyászolt, mint az Isten, aki hét napig szomorkodott az Özönvíz áldozatai miatt, az Özönvíz bekövetkezése előtt. De kit gyászolt Áron? A két fiát, Nádáv-ot és Ávihu-t (1).

Midrás Tánhumá, és lőn a nyolcadik napon, (S’mini)

Így szól az Írás: „aki betartja a parancsolatot, nem ismerhet rosszat” (Prédikátor könyve 8, 5). Ki volt ez? Áron (2). Mint írva van: „de a Gyülekezet Sátrának kapuján ki ne menjetek hét napig. A Gyülekezet Sátrának kapujában üljetek éjjel-nappal” (3). Mózes így szólt Áronhoz és fiaihoz: őrizzétek a gyászt hét napig, amíg az (a saját halálotok feletti gyász) utol nem ér benneteket. „Őriztétek az Örökkévaló őrhelyét”: mert gyászolt a Szent is, a neve áldott, hét napig, mielőtt elkezdődött az Özönvíz. Honnan tudjuk, hogy gyászolt? „És bánta az Örökkévaló, hogy megteremtette az embert (a földön) és a szívében szomorúságot érzett” (4), (1Mózes 6, 6).

A szomorúság valójában gyász: „és gyászra fordult a győzelem azon a napon az egész népre nézve, mert a nép azon a napon hallotta, hogy beszélik: szomorkodik a király a fia miatt” (5): (2Sámuel 19, 3). Ezra így szólt a népnek, amikor az emberek sírtak, egymás és testvéreik vállán (6): „Menjetek, egyetek zsírosat és igyatok édeset… mert az Úrnak öröme a ti erősségetek” (Nehemjá 8, 10).

heti_midrás_26.jpg

És akkor („abban az órában”) a Szent, neve áldott, hét napos gyászt tartott, mielőtt az Özönvizet hozta: „és lőn a hetedik nap, mire a vízözön megjelent a földön” (1Mózes 7, 10). És így szólt Áronnak és fiainak: úgy, ahogy a Szent, neve áldott, az ő világáért gyászolt, mielőtt jött az Özönvíz, ti is őrizzétek a gyász napjait, míg a ti időtök nem jön el. Őrizték is, de nem tudták, miért őrzik. Ahogy a Prédikátor mondta: „aki betartja a parancsolatot, nem ismerhet rosszat, a bölcs szíve érti az időt és annak ítéletét” (Prédikátor könyve 8, 5).

Ez Mózes (a bölcs), akinek már mondta a Szent, neve áldott: „megjelenek Izrael fiainak és megszenteltetnek a dicsőségem által” (2Mózes 29, 43), másképpen: megszenteltetek a tisztelőimben.

Mózes segített (Áronnak) a hét beavatási napon. De nem szólt semmit, nehogy az ítélet haragja (7) kárt tegyen benne: mivel „megszenteltetnek a dicsőségem által”.

Mózes nem úgy mondta Áronnak, hogy őrizzétek a gyászt hét napig, hanem: a Szent, neve áldott, így mondta nekem, így parancsolta. Mivel a hétnapos gyász után jött a nyolcadik nap, Nádáv és Ávihu is áldozni mentek, de az ítélet ereje lecsapott rájuk és elégtek: „tűz jött ki az Örökkévaló előtt” (3Mózes 10, 2).

Mózes odalépett Áronhoz és ezt mondta: így szólt nekem az Örökkévaló: „megszenteltetek a hozzám közelállók által”. Ez hol hangzott el? A Szináj sivatagban. Ott megjelentem Izrael fiai előtt, és megszenteltettem a dicsőségem által. Még hozzátette (Áronnak): mikor az Úr azt mondta nekem, hogy „a hozzám közelállók által megszenteltetek”, én azt gondoltam, most engem, vagy téged fog elpusztítatni, de most már tudom, hogy ők (8) nagyobbak, mint Te vagy én. És Áron (ezt hallván) elnémult, vigasz volt ez számára.
Erről szól a mondás: „aki betartja a parancsolatot, nem ismerhet rosszat”. 

______________________________________________________
   
1. Nádáv és Ávihu „idegen tűzet” (nem szabályos áldozatot) áldozott (3Mózes 10, 1), ezért halállal bűnhődtek. Apjuk, Áron „előre” meggyászolta (velük együtt) a közeli halálukat mely a nyolcadik napon következett be
2. midrás szemelvény 26/1
3. a gyászoló ül a sivá idején
4. ezzel folytatja: „eltörlöm az embert, akit teremtettem, a föld színéről”
5. Dávid a fiát, Absalomot gyászolta
6. a nép sírt, mikor a törvény beszédét hallgatta (Nehemjá)
7. a gyász ill. beavatás idején az ítélet mértéke (midát HáDin) készen áll, hogy bárkire lesújtson
8. Nádáv és Ávihu, Áron fiai
 

 

Heti Midrás (25)

A Vájikrá második fejezete kilenc pozitív és kilenc negatív (héb.: ászé” és „lo táászé”) parancsolatot tartalmaz. Közülük van az oltár tüzének (pozitív) parancsolata: „Parancsold meg Áronnak és az ő fiainak, mondván: ez az égőáldozat törvénye, ez az elégett áldozat a máglyán, az oltáron. Egész éjszaka, reggelig az oltár tüze lobog rajta…” (3Mózes 6, 2). Az oltár tüzeinek képe azonban ennél sokkal bonyolultabb. A Széfer HáHinuch (1) szerint a Szentély oltárán naponta három tüzet raknak: az egyik, a „nagy tűzrakás”, melyre az égőáldozatot helyezik az összes többi áldozattal együtt, oldalt van a második, ennél jóval kisebb máglya, melyből vesznek egy-egy lapáttal a füstölőáldozathoz, a harmadik máglya jelképes – ez az úgynevezett parancsolati tűz – rajta semmi nem ég.
  
Midrás Tánhumá, parancsold meg Áronnak (Cáv)

„Ez az égőáldozat törvénye” (2). Mit jelent az, hogy égőáldozat? (3). Az, amely felszáll a Szenthez, a neve áldott, és engesztelést hoz Izrael bűneire.

Ábrahám égőáldozatként kost áldozott: „És körülnézett Ábrahám, és látta, hogy íme, ezután kos akadt szarvánál fogva a szövevénybe” (4) (1Mózes 22, 13). Mi az, hogy „ezután”? A Szent, neve áldott, „ezután” küldte neki a kost, miután látta Ábrahámnál a szívből és lélekből jövő szándékot, hogy fiát, Izsákot égőáldozatként feláldozza. A bölcsek szerint a kost, melyet Izsák helyett áldoztak fel, a teremtés hatodik napjának végén teremtették.

„És fogta a kost…”.  A Szent, neve áldott, megígérte (Ábrahámnak), hogy elfogadja a (fiának) égőáldozatát. A bölcsek, emlékük áldott, azt mesélik: (Ábrahám) Izsákot rég levágta volna, ha nem késlelkedik a kés vizsgálatával. Közben az Isten megsajnálta Izsákot és így szólt a körülötte állóknak: nézzétek a cádikot, milyen gondosan jár el a törvényeim szerint. (5) Azonnal utasított egy angyalt, hogy mentse meg (Izsákot), (aki) „így szólt: Ábrahám, Ábrahám, ő válaszolt: ímhol vagyok”.

Vajon miért mondta (az angyal) kétszer „Ábrahám, Ábrahám”? Mert nagyon sietett, hiszen látta, hogy (Ábrahám) szándékában áll Teremtője szándékát teljesíteni, vagyis (a fiát) levágni. Honnan tudjuk hogy a kést (valóban) megvizsgálta? Írva van: „és vette a kést, hogy levágja…” (1Mózes 22, 10). Ha összeszámolod az „és vette a kést” betűit, azt találod, hogy tizenkettő (6). Ez a vágáshoz szükséges vizsgálatok száma, (melyet a körmön és az ujjbegyen végeznek) a kés (éle) három irányában. A kés vizsgálatainak száma a következőből is kiderül: „levágtátok ez-zel” (1Sámuel 14, 34), ahol az „ez” (héb.: ze) számértéke tizenkettő.

Abból, hogy „az Örökkévaló így szólt Mózesnek, hogy mondja meg Áronnak”, megtudjuk, hogy Mózes csak azt mondja Áronnak, amit a Szenttől, a neve áldott, hallott. Ezért is mondja róla a Szent:
„nem így az én szolgám, aki egész házamban hűséges” (4Mózes 12, 7).

Sámuelről is ezt mondta: „és megtudta egész Izrael, Dántól Beer Sevá-ig, hogy Sámuel az Örökkévaló hű prófétája” (1Sámuel 3, 20). Mikor a prófécia szavai (a látomás) jelentkeztek Sámuelnél: „az Isten lámpása (menóra) még nem aludt ki, és Sámuel az Örökkévaló csarnokában fekszik” (1Sámuel  3, 3). Vajon Sámuel tényleg a szent csarnokban feküdt? (7) Nem, amint a következő idézetből kiderül: „az Isten lámpása még nem aludt ki az Örökkévaló csarnokában, ahol az Örökkévaló frigyládája áll, és Sámuel a helyén (a csarnokon kívül) feküdt”.

„És szólította az Örökkévaló Sámuelt, aki így felelt: ímhol vagyok.” (Sámuel) nem értette ki az, aki szólítja, mert még gyerek volt: „a gyerek Sámuel gyarapodott és hűséggel szolgálta az Örökkévalót és az embereket” (1Sámuel 2, 26). Aztán „odafutott Élihez (a főpap) és azt mondta, ímhol vagyok, mert hívtál…”. Azt gondolta, hogy Éli hívja, „Nem (én) hívtalak fiam, térj vissza az ágyadba” (1Sámuel 3, 5).

„És szólítá az Örökkévaló harmadszor is Sámuelt, ő pedig felkelvén, Élihez ment és monda: ímhol vagyok, mert hívtál engem. Akkor megértette Éli, hogy az Örökkévaló hívja a gyermeket. Monda is azért Éli Sámuelnek: menj, feküdj le, és ha szólít téged, [ezt] mondjad: szólj Örökkévaló, mert hallja a te szolgád.” (1Sámuel 3, 8). De ő (Sámuel) nem azt mondta, hogy „szólj Örökkévaló”, hanem egyszerűen „szólj”, mert azt gondolta: nem tudom, ez valóban az Örökkévaló, vagy egy angyal, vagy valaki más.

(Sámuel) Mózessel azonos rangú, mivel a Szent, neve áldott így szólt Mózesnek: „nem így az én szolgám, Mózes, aki hűséges hozzám az én házamban” (4Mózes 12, 7). És Sámuel: „és megtudta egész Izráel, Dántól Beer Seváig, hogy Sámuel az Örökkévaló hűséges prófétája” (1Sámuel 3, 20). Ezért mondta (az Úr Jeremiásnak): „még ha Mózes és Sámuel elém állnak, a lelkem akkor se könyörül meg ezen a népen” (Jirmijá 15, 2).

(Sámuel) Mózessel és Áronnal azonos rangú: „Mózes és Áron az ő papjaival, és Sámuel az ő nevét segítségül hívókkal együtt” (Zsoltárok, 109, 6) világosságot hozott Izraelnek: „az Isten lámpása még nem aludt ki, és Sámuel az Örökkévaló csarnokában fekszik, ahol az Isten frigyládája áll” (1Sámuel 3, 3).

De Mózes és Sámuel különböztek Ezekiéltől, aki mindent kimondott, amit csak látott: „amely esztendőben meghalt Uzijáhu király, láttam az Örökkévalót ülni magas és emelt trónon és (palástja) széle betölti a csarnokot” (Jesájá 6, 1). Ezért nevezi őt az Írás „ember”-nek.

Négyféle emberről írják, hogy halott, miközben él: a szegény, a leprás, a vak és akinek nincs fia. A leprás? „mely esztendőben meghalt Uzijáhu király”. Miért mondták, hogy meghalt? Mivel leprás lett…

Akinek nincs fia? Ez Ráhel, aki így szólt Jákobnak: „adj nékem gyermekeket, különben meghalok” (1Mózes 30, 1). Miért számít a vak is halottnak? „a sötétségbe ültetett, mint a halottat” (Échá 3, 6), és a szegények? „Mivel meghaltak mindazok az emberek, akik az életedre törtek” (2Mózes 2, 19). Valóban meghaltak? Nem, csupán elszegényedtek.

„Ez az égőáldozat törvénye”. Bölcseink szerint az égőáldozatban szentség volt, mert nem a (közönséges) vétkek vezeklésére szolgált. (8). A vétekáldozat (9) rablás, vagy kizsákmányolás engesztelésére szolgált. Az égőáldozat mögött nem volt se bűn, se rablás, csak a (szív) hitbéli kételye. Ezért, akinek a szívében kétely fészkelt, égőáldozatot hozott (vagy felajánlott): „és ami a ti lelketekben támad, (oda felszáll)” (Jehezkel 20, 32). Az égőáldozat a szív kételye miatt van.

Jóbról tudjuk, hogy a fiaiért áldozott: „mikor pedig a vendégség napjai sorra lejártak, elküldött értök Jób és megszentelte őket, és jó reggel felserkent és égőáldozattal áldozott mindnyájuk száma szerint” Kérdezték is őt: miért áldozol? Így válaszolt: „hátha vétkeztek a fiaim és gonoszt gondoltak az Istenről az ő szívükben” (Jób 1, 5). Látjuk, hogy van orvosság a szív kételyére, ez pedig az égőáldozat.

_____________________________________________________________

1. Szefer HaHinuch: A nevelés könyve
2. midrás szemelvény 25/13
3. az égő áldozat (melyet teljesen elégetnek) héberül „olá”, mely annyit tesz: felszáll, a magasba emelkedik
4. héberül „áhár” szó jelentése ezután, utána, stb. azonban a Bibliafordításokban tévesen „mögötte”, „háta megett”-nek fordítják
5. a vágás szabályai megkövetelik a kés gondos vizsgálatát (lásd.: Hulin tratktátus)
6. a „vájikáh et há-mááchelet” héber betűinek száma: 12
7. Sámuel fekhelye nem lehetett a frigyláda közelében, ezért a szöveg másképp olvasandó
8. ellentét mutatkozik a midrás bevezető tételével szemben, (erről azt mondhatjuk, hogy az égőáldozat semmiképpen sem kapcsolódik egyéni vétekhez)
9. héb.: ásám

 

 

Heti Midrás (24)

A Tóra harmadik kötete a Leviticus (héb.: Vájikrá) a papi tevékenységet végzők (kohaniták és leviták) könyve, elsősorban a szentélybeli munkájukkal foglalkozik (1). Ez pedig az áldozatokkal kapcsolatos. Az áldozati munkát az Első Szentély pusztulásával kezdődően részben felváltja az imarend, melynek kialakulása a babilóniai fogságban kezdődik. A száműzöttek hazatérésével érdekes helyzet áll elő: az új Jeruzsálemi Szentélyben folytatódnak az áldozatok, de ezzel egy időben már léteznek zsinagógák. A Jeruzsálemi Szentély mellett ülésezett a Nagy Szanhedrin. Az igazságszerető Salamon király figyelemmel követte az igazságszolgáltatók munkáját, és sokszor úgy érezte, hogy „a jognak helyén lakozik a gonosz” (Prédikátor könyve 3, 16).
 
Midrás Tánhumá, és szólította Mózest (Vájikrá)

„És szólt az Örökkévaló Mózeshez, mondván: Ha valamely lélek vétkezik és hűtlenséget követ el az Örökkévaló ellen” (3Mózes 5, 20-21). (2) Erről Rabbi Tánhumá a következőt tanítja: mit mond a törvény azzal a zarándokkal kapcsolatban, aki vándorbottal a kezében és erszény-övével a derekán lép a Szentélybe?  Így tanították a bölcsek: vándor ne lépjen a Szentély Hegyére vándorbottal a kezében és erszénnyel a derekán, az út porával a lábán, ne viselkedjen „könnyelműen” még a Szentély romjai előtt sem.

Így szólt a Szent, a neve áldott: „őrizzétek a szombatjaimat és féljétek a szentélyeimet”. Hogyan kapcsolódik a szombat őrzése a Szentélyhez? (3). Így vélekedik a nagy rabbi Híjá: ahogy a szombat törvénye örökérvényű, ugyanúgy a Szentély szabályai is örökérvényűek.

Salamon király megfigyelte, hogyan ferdítik el gonosz emberek a törvény szavát a Szentélyben (vagyis a Szentély mellett ülésező Szanhedrinben) (4). Figyelemmel követte a bírák döntéseit, akár emberéletről volt szó, akár vagyoni ügyekről, vagy rituális vétkekről. Így figyelmeztetett: „a jognak helyén lakozik a gonosz” (Prédikátor könyve 3, 16).

Lássuk, mi lett a (törvénytelenség) következménye (5): „és jöttek Bábel királyságának nagyjai és leültek a középső kapuban, Nergál-Száréczer, Számgár-Nebú, Szárszekhim, az udvari tisztek feje”, (akik Jeruzsálem lakosságát elhurcolták) (Jirmijá 39, 3). „Az elhagyatott Cion hegyén rókák futkároztak” (6) (7) (8) (Échá 5, 18).

„A jognak helyén lakozik a gonosz”: „Kell az, hogy az Úr szentélyében papot és prófétát öljenek?!” (Échá 5, 18). (9). Hiszen Zakariás (próféta) vére (is) (Cion) köveire folyt: „ott volt vére, a csupasz sziklán hagyta” (Jehezkel 24, 7).

„A jognak helyén lakozik a gonosz”. Ez a „hely” a középső kapu, (ahhoz a helyhez közel), ahol valaha a Nagy Szanhedrin ülésezett. Mivel ott lakozott a gonosz: „a földbe süllyedtek kapui” (Échá 2, 9), (a babilóniaiak ostromának következtében).

A Szentélyt, a Világ Igazának fenntartott helyet, ahol a Sechina lakozott, Menáse (király) (10) is meggyalázta, mert bálványt állított.

„A jognak helyén lakozik a gonosz”: azt mondta a Szent, neve áldott, „kinek a kezében minden élő lelke” (Jób 12, 10). Embert teremtettem és a kezemben tartom, de a törvény is az én kezemben van „és a kezem büntetni fog” (5Mózes 32, 41)…

(Jeremiás próféta) Áháb-ot és Cidkijá-t (11) okolja Judea (népének) száműzetéséért, mondván: „tegyen téged az Isten olyannak, mint Áháb és Cidkijá, akiket Babilon királya a tűzön sütött meg” (Jirmijá 29, 22). Miért égtek meg ezek a gonoszok? Azért mert a csúfság és a vétek felé futottak. Erre mondják: „az ember (még) a tudatlanságában is rossz, a lábával fut és vétkezik” (Példabeszédek 19, 2.)

Ezért utasította a Szent, a neve áldott, Mózest, hogy mondja meg Izrael fiainak: „ha pedig egy lélek (ember) vétkezik, tudatlanságból” (3Mózes 4, 27). Tehát vétkezik! Korábban láttuk: „A jognak helyén lakozik a gonosz”. De ha a „jog helye” bűntől mentes, vétkes lehet-e az ember a Szent, neve áldott, szemében? Gondolhatnánk, hogy az Írás (:„ha pedig egy lélek vétkezik, tudatlanságból”) megtévesztő. (12).

Két ember története, az egyik városlakó, a másik a palota lakója, a király szolgái közül. Mindkettő vétkezett. A bíróság előtt kiderül, hogy mindketten ugyanabban a vétekben bűnösök. Mit tesz (a király)? A palotabelit megbünteti, és a városlakót felmenti.
Erre azt kérdezik a király emberei: mindketten egyformán bűnösök, és te a városlakót elengeded, a palotabelit pedig megbünteted?
A városlakót azért engedem el (mondta a király), mert nem ismeri a király előtt szokásos szabályokat, míg a palotabéli nap-nap előttem van és pontosan ismeri a szabályokat, hát nem vétkes!?

A történet másképpen is magyarázható: a városlakó a test: „megalkotta az Örökkévaló Isten az embert a föld porából” (1Mózes 2, 1) és a palotalakó a lélek: „lehelt az orrába éltető lelket” (1Mózes 2, 1). Mindketten (a test és a lélek, a városlakó és a palotabeli) egyformán bűnösek. Hogyan? A test nem élhet lélek nélkül, de ha nincs test, bűnös lélek sincs. Ezért a (király) elengedi a testet és megbünteti a lelket, ahogy írva van: „a bűnös lélek (ember) halállal lakol” (Jehezkel 18, 4). De mégis csodálkozunk (a szövegen): „tévedtek és nem teszitek mindazokat a parancsolatokat…” (4Mózes 15, 22).

Dávid (király) így mondta: „a tévedést ki veszi észre? A rejtett dolgoktól tisztává tégy engem! Gonosz szándéktól is tartóztasd szolgádat, ne uralkodjék rajtam; akkor gáncstalan leszek, és tisztává leszek a bűnöktől” (Zsoltárok 19, 13-14). (És folytatja): ha így teszel, „legyenek kedvességre szájam beszédei”. (A zsoltárból) azt tanuljuk, hogy aki tévedésből (tudatlanságból) vétkezik, (az is) vétkes.

Talmudban (tanulásban, tanításban) elkövetett tévedés szándékos vétek (13). Ezzel (is) kapcsolatos a „ha pedig egy lélek vétkezik”. (Itt a szöveg szándékosan) a jövőre (14) gondolva nem „embert” hanem „lelket” említ.

A Szent, neve áldott, maga elé hívja a lelket, és azt kérdezi tőle: miért szegted meg parancsolataimat? A lélek: a parancsolatokat a test szegte meg, nem én. Mióta kiváltam belőle, nincs rajtam vétek. Ekkor a testet kérdi: miért vétkeztél? Az így válaszol: a lélek vétkes, mióta elhagyott, nem követtem el semmi rosszat! Erre mit tesz a Szent, neve áldott? Fogja mindkettőjüket, és egyként ítélkezik felettük…

____________________________________________________________

1. a vallás az áldozatokat és az imádságot munkának nevezi
2. midrás szemelvény: 24/6; a következő sorok a Misnában is előfordulnak (Brachot, 9/5)
3. talmudi összehasonlítási módszer („gzérá sává)
4. nem csak a „viselkedés”, de a jog is a Szentélyhez kapcsolódik, lévén a Szanhedrin (bíróság) a Jeruzsálemi Szentély közelében
5. az Első Szentély pusztulásáról van szó
6. Cion hegye a Szentély közelében található, nyugat felől, de Cion egész Jeruzsálemre is vonatkozik
7. az Échá („Jeremiás siralmai”) a pusztulás képét festi
8. a város elhagyatott halmain rókák csatangolnak, de majd ismét felvirágzik. Rabbi Akiva szerint a jeremiási látomás megvalósult, de a Zakariásé is megvalósul, miszerint öregek üldögélnek békében, Jeruzsálem utcáin 
9. a törvénysértés következménye az Échá-ban (Jeremiás siralmaiban) ábrázolt apokaliptikus kép
10. Menáse, Judea királya, feltehetően Ézsaiás prófétának (akit a szöveg Világ Igazának nevez) gyilkosa
11. Áháb, Izrael királya, Cidkijáhu, Júdea királya
12. „vétkesnek” nevezi az Írás (Példabeszédek) azt is, aki tudatlanságból vétkezik (nem szándékosan)!?
13. a Talmudban (tanulásban és tanításban) elkövetett tévedés, hanyagság, nem „tévedésből” elkövetett véteknek, hanem „szándékos véteknek” számít
14. a halál utáni ítéletre
 

 

Heti Midrás (23)

A Kivonulás könyvének utolsó fejezete is a Bizonyság Hajlékának tartozékairól szól. Az Exodus első évfordulójára készen állt a sivatagi szentély, a Bizonyság Hajléka: „Lőn azért a második év első hónapjában, a hónap első napján, hogy felállították a hajlékot” (2Mózes 40, 17). Minden a helyére került, a hétágú menóra, a füstölő, a frigyláda, benne a két kőtáblával, a tetőzet, a díszes kerítés, és az áldozatokhoz szükséges tartozékok. A „szétszedhető” szentély, akár egy sátor, vándorlásra alkalmas. A nép, sivatagi élete során közel félszáz helyen állomásozott.

Midrás Tánhumá, ezek a Hajlék tartozékai (pekudé)

A Bizonyság Hajléka: (1), ez maga a Tóra. A Tóra és az áldozatok jogán megmentelek benneteket a Géhenom-ból, (2) mondta Szent, a neve áldott. Tudd meg, hogy Ábrahámnak a Szent, neve áldott, (előre) megmutatta a Tórát, az áldozatokat, a poklot, és a szolgaságot.

A Tórát: „és eljött a Szent (angyalainak) tízezreivel, jobbja felől a törvény tüze” (5Mózes 33, 2). És írva van: „az egész nép látta a hangokat (mennydörgést) és a tüzes csóvákat (fáklyákat)” (2Mózes 20, 15).

Az áldozatokat:„vegyél nekem egy hároméves üszőt” (1Mózes 15, 9). (3)

A poklot: „midőn a nap lement és sötétség lett, íme, egy kemence, füst és tűzláng, mely átvonult ama darabok között” (1Mózes 15, 17).

A szolgaságot: „és íme félelem, nagy sötétség borul rá” (1Mózes 15, 12).

Azt mondta a Szent, a neve áldott, Ábrahámnak: amíg fiaid e két dologgal (a Tórával és az áldozatokkal) el vannak foglalva, a másik kettő alól fel vannak mentve, de egy napon a Szentély elpusztul, az áldozatok megszűnnek, akkor fiaidnak mit választasz? A poklot vagy a szolgaságot? (Ábrahám) megijedt és nem tudta mit feleljen.

Rabbi Hániná bár Pápá azt mondta: Ábrahám (fiai számára) a szolgaságot választotta, mondván: Jobb a fiaim szolgasága, mint, hogy közülük akár egy is a pokol mélyére kerüljön. A Szent, neve áldott, beleegyezett: „ha Szirtjük nem adta el őket, az Örökkévaló kiszolgáltatta őket” (5Mózes 32, 30) (4)

Ez Ábrahám: „tekintsetek a sziklára, amelyből vágattatok és a kút nyílására, melyből vájattatok” (Jesájá 51, 1).

„Az Örökkévaló kiszolgáltatta őket” azt jelenti, hogy a Szent, a neve áldott, megegyezett Ábrahámmal. Ezt mondta Dávid király: „hagytad, hogy emberek leigázzanak, tűzben és vízben jártunk, de kihoztál minket a bőségre” (Zsoltárok 66, 12). „Hogy emberek leigázzanak”, ez a szolgaság (királyságok szolgasága). „Tűzben és vízben jártunk”, ez a pokol. „Kihoztál minket a bőségre”, erről azt mondta a Szent, neve áldott: ebben a világban királyságokat szolgálnak. A jövőben félreállítom a királyságokat, melyek a vízhez hasonlók, és megmentelek titeket a pokoltól: „átmész a vízen, és veled leszek, tűzben jársz, és nem égsz meg, láng nem perzsel téged”.

*

„És elhozták a Hajlékot Mózeshez” (2Mózes 39, 33). Jelamdénu rábénu (5): mik azok a szabályok, melyek a békesség kedvéért vannak? Bölcseink a következőképpen tanították:

Először Kohén (6) olvas, utána Lévi és végül Izrael, a békesség kedvéért. Hogy lásd, a béke milyen fontos a Szentnek, a neve áldott, hogy amikor a nép bement az Ígéret Földjére (7), így szólt az (Isten) Mózesnek: „kezedbe adtam Szihont, Hesbon királyát, az emoreust, és annak földét; kezdj hozzá, foglald el [azt], és hadakozz vele” (5Mózes 2, 24) (8).

_________________________________________________________

1. midrás szemelvény: 23/8, 23/10
2. géhenom: (magyarul gyehenna) pokol
3. Ábrahám látomásában (1Mózes 15) a Tóraadástól kezdve a rabszolgaságig mindent megjövendölnek
4. cúr: szirt, szikla, ezek Isten nevei, de ez esetben Ábrahámra vonatkozik
5. „Jelamdénu rabénu”: rabbi Tánhumá tanítja nekünk…
6. a templomi olvasás sorrendje, békesség=hogy ne veszekedjenek azon, a Tóra olvasás sorrendjén
7. Mózes a bejövetel előtt kánaánita népekkel hadakozik
8. Mózesnek először a békés megoldást kell felajánlania ezért a 24-es mondat a 26-ossal együtt értendő: a háborús felszólítás ellenére Mózes először követeket küld az ellenséges királyhoz: „és követeket küldék a Kedmot pusztából Szihonhoz, Hesbon királyához békességes beszéddel” (5Mózes 2, 26). 

 

Heti Midrás (22)

A szentély és kellékeinek elkészítése nagy vállalkozás. A munkához ácsokat, takácsokat, kelmefestőket, aranyműveseket toboroznak, akik élén Becálél mester áll: „Mózes pedig mondta Izrael fiainak: „Lássátok, az Örökkévaló Becálél nevét szólította, Uri fiát, Húr fiát, Júda törzséből, és betöltötte őt isteni szellemmel, bölcsességgel, értelemmel és ismerettel minden munkában”. Becálél „isteni szellemére” a neve is utal, Be-cál-él annyit tesz, mint Isten árnyékában.

temple.jpg
 
Az alábbi midrás a név jelentőségéről elmélkedik:
„az embernek életében három neve van, az egyiket a szüleitől kapja, a másik az, amelyen szólítják, a harmadik, melyet kiérdemel”. 
Midrás Tánhumá, Mózes egybegyűjtötte (vájákhél)
„Lássátok, az Örökkévaló Becálél nevét szólította” (1). Mesterünk azt kérdezi: a „kilájim” (2) tilalmának megszegéséért milyen büntetés jár? Rabbi Simon bár Joháj ezt válaszolja: „ne viselj magadon kilájim (sáátnez) ruhát” (3Mózes 19,19). Ez akkor is tilos, ha száz másik ruhát vesz fel alá. De ha maga alá teríti, hogy a teste ne érjen hozzá, a (kilájim) megengedett. A törvény azt mondja: „ne viselj magadon kilájim (sáátnez) ruhát”. A lényeg, hogy „magadon” tilos, de magad alatt (ha ráülsz, vagy ráfekszel) szabad.

A Szent, neve áldott azt mondta a népének: „őrizzétek parancsolataimat (héb.:micvá), törvényemet”. De miért? Mert a micvá bére maga is micvá (3), és a vétek „bére” maga is vétek.

Ben Ázáj szerint így tanította rabbi Meir: minden teljesített micvá után angyalt állítanak az ember mellé, hogy őrizze (azt, aki a jót cselekedte). Ha egy jót cselekedett, egy angyalt állítanak mellé, ha sokat, sok angyalt, hogy őrizzék: „mert az ő angyalait rendeli melléd” (Zsoltárok 91, 11). Az, aki sok parancsolatot tart be, jó nevet „vásárol”.

Az embernek életében három neve van, egyiket a szüleitől kapja, a másik, amelyen szólítják, a harmadik, melyet kiérdemel. A három név közül a harmadik a legfontosabb. Tudd meg, hogy Becálélt azért bízták meg a Gyülekezet Sátrának munkálataival, mert jó nevet érdemelt ki. Írva van: „Becsesebb a név a nagy gazdagságnál, ezüstnél és aranynál jobb a kedvesség” (Példabeszédek 22, 1).

Honnan tudjuk (hogy jó nevet érdemelt ki)? Abból (az idézetből), hogy „Lássátok, az Örökkévaló Becálél nevét szólította”. Meg abból is, hogy „a jó név jobb a jó olajnál és a halál napja a születés napjánál” (Prédikátor könyve 7, 1).

Megkérdezték Salamont (4): mit jelent az, hogy „a jó név jobb a jó olajnál”? Salamon így válaszolt: mikor valaki megszületik, még nem tudunk róla semmit. De ha valaki jó névvel tér örök nyugovóra, az jó cselekedetre ösztönöz. Jönnek és ápolják, jól bánnak vele. Nevére áldást mondanak, dicsérik, hogy mennyi jót tett, mennyi Tórát tanult, mennyi parancsolatot teljesített, és azt kérik, hogy a halotti nyoszolyája legyen a cádikok közelében (5).

Miért nem mondta (Salamon), hogy a jó név jobb, mint a jó bor, vagy a jó méz, és a jófajta italok helyett éppen olajat említ? Mivel az olaj, ha vizet öntenek rá, nem keveredik, de a többi folyadék felhígul a víztől. Így van a jó névvel is.

„A jó név jobb a jó olajnál”. A jó név felszáll, a jó olaj leszáll. A jó név felszáll: „és nagy néppé teszlek téged, megáldalak, és naggyá teszem nevedet” (1Mózes 12, 2). És a jó olaj leszáll: „akár a jó olaj az arcon, lefolyik a szakállra” (Zsoltárok 133, 2). A „jó olaj” kevés időre vonatkozik, a „jó név” örökérvényű, ahogy a zsoltár mondja: „legyen neve örökre, amíg nap lesz” (Zsoltárok, 72, 17). A próféták és a bölcsek megegyeznek abban, hogy a jó olaj (hamar) véget ér, a jó név azonban soha: „örökké tartó nevet adok neki, mely ki nem írtatik” (Jesájá 56, 5).

A jó olaj a gazdagok sajátja, a jó név a szegényeké és a gazdagoké egyaránt. A jó név előfordul az élőknél és a halottaknál, a jó olaj csak az élőknél. Mennyit jár a jó olaj? A hordótól a konyháig. A jó név a világ egyik végétől a másikig. A jó olaj bűzlik a halotton:

„a halált hozó légy bűzössé, erjedővé teszi a kenőcskeverő olaját” (Prédikátor könyve 10, 1). A jó név, halottal érintkezve sem bűzös, ahogy írva van: „fölhágott, ráfeküdt a gyermekre, rátette száját az ő szájára, szemeit az ő szemeire és kezeit az ő kezeire és rá hajlott; erre megmelegedett a gyermek teste” (2Királyok 4, 34).

A jó olaj, ha rácseppen a vízre, elvész. De a jó név nem vész el: „az Örökkévaló szólt a halnak, az pedig kiokádta Jónást a szárazföldre” (Joná 2, 11). Ha a jó olaj a kemencére cseppen, elég, a jó név nem ég el a kemencében se: „és akkor előjött Hánánjá, Misáél és Ázárjá a kemencéből” (Dániel 3, 26).

Rabbi Jehuda bar Simon azt mesélte, hogy a jó olaj gazdái élve bementek valahová és halottként vitték el őket, de a jó hírű emberek a halottak közül is élve távoztak. Nádáv és Ávihu (6) áldoztak és megégtek, pedig felszentelő olajjal voltak bekenve: „ekkor tűz jött ki az Örökkévaló színe elől és megemésztette őket” (3Mózes 10, 2).

„Jobb a halál napja, a születés napjánál” (Prédikátor 7, 1). Kevesen tudták, mikor született Mirjám (Mózes nővére), de halála napján eltűnt a kút (7). Kevesen tudták, mikor született Áron, de halála napján eltűnt a füstoszlop (8). Kevesek tudták, mikor született Becálél, de hogy mikor nevezték ki a szentély munkálataihoz, azt mindenki tudta.

„Egy jó név jobb a jó olajnál”. Jobb Becálél neve Áron fiainak nevénél, akiket felkentek. Becálélről a Szent, neve áldott, saját maga tanúskodik: „lássátok, az Örökkévaló Becálél nevét szólította”.

____________________________________________________________

1. midrás szemelvény 22/1
2. Kilájim: keverék; a Tóra bizonyos vetőmagvak, háziállatok, fonalak, stb. keverését, párosítását tiltja, például a gyapjú és pamut együttesét, melyet „sáátnez”-nek is nevez.
3. a micvá jelentése „parancsolat”, ugyanakkor a parancsolat betartása, a „jó szándék”, a „jó cselekedet” is „micvá”. Azt is mondják: micvá goreret micvát – jó tett jó tettet von maga után.
4. a Prédikátor könyvének szerzője a hagyomány szerint Salamon király
5. a mennyekben
6. Nádáv és Ávihu, Áron fiai, kik engedély nélkül áldoztak
7. Mirjám meghal: „és nem volt vize a népnek” (4 Mózes 20, 2); ezt a dátumot megjegyezték, hasonlóan Áron halála napját
8. a füstoszlop Izrael népét vezette a sivatagban

 

 

Heti Midrás (21)

A szentély folyamatos működéséhez a nép adományaira van szükség. „És szólt az Örökkévaló Mózeshez, mondván, mikor megszámlálod Izrael fiait, akkor adja ki-ki lelke váltságát az Örökkévalónak, midőn megszámlálják őket; hogy ne legyen rajtuk csapás, midőn megszámlálják őket (1). Ezt adja mindenki, aki átmegy a számláláson, fél sékelt, a szentség sékelje szerint – húsz géra a sékel – fél sékelt ajándékul az Örökkévalónak” (2Mózes 30, 13). A Szentély felszentelése, valamint a Szombat, mint az örök szövetség jelének bejelentése után Mózes átveszi a bizonyság két tábláját (a kőtáblákat), melyet Isten „az ujjával írt”. Eközben a türelmetlen nép (Áront kényszerítve) bálványt készít, az aranyborjút: „Ő elvette kezükből és alakította azt a vésővel és csinált belőle öntött borjút; és ők mondták: Ez a te Istened Izrael, aki felhozott téged Egyiptom országából” (2 Mózes  32, 4). Ha a nép negyven napig várt Mózesre, miért nem bírt ki még egy napot? Vagy akár hat órát? A Talmud válasza: a bűn megnyitotta a megbánás kapuit.

Midrás Tánhumá, mikor megszámlálod Izrael fiait (ki tiszá)

„Midőn látta a nép hogy Mózes késlelkedik lejönni a hegyről” (2Mózes 32, 1) (2). Hat órát késett. (Közben) összegyűlt negyvenezer jöttment, akik Izraellel együtt vándoroltak ki Egyiptomból, velük a fáraó két varázslója, a nevük Junusz és Jombrusz, akik a fáraónak varázsoltak, ahogy írva van: „és cselekedtek azok is, Egyiptom írástudói az ő bűvészetük által ekképpen” (2Mózes 7, 11), és mindnyájan Áron köré gyűltek, ahogy írva van: „összegyűlt a  nép Áron körül”, kérdezvén, miért nem jön le már a hegyről?  Az a nap a negyvenedik nap volt, és annak a hatodik órája. Áron és Húr azt válaszolták (a népnek): nemsokára jön. De nem ügyeltek arra (hogy szavuk meggyőző legyen), mondják azt is, hogy a Sátán megmutatta nekik Mózes fekhelyét a hegyen, és úgy látszott, mintha ujjal mutatnának (Mózes) irányába. Ekkor az emberek elé állt Húr és rájuk förmedt. A nép nekiment és megölték. Mikor Áron ezt látta, szörnyen megijedt, és megpróbálta elterelni a figyelmüket, de ekkor azt mondták neki: mozogj, készíts nekünk bálványt! A Teremtő előtt világos volt, hogy ezek mit akarnak. Áron így szólt: vegyétek ki feleségeitek füléből az aranykarikákat. Áron nehezen teljesíthető dolgot kért, és az asszonyok valóban vonakodtak, mert még a szemük előtt volt a csoda, melyet velük tett az Isten Egyiptomban, a tengeren és a Szináj sivatagban.

(A férjek) asszonyaik elé álltak, de az asszonyok ezt válaszolták: Isten ments, hogy a Szent, neve áldott, ellen, aki csodát és hőstettet vitt végbe, bármilyen pogány dolgot cselekedjünk. A (héber) szövegből kiderül, hogy az asszonyok nem hallgattak férjeikre (3): „és leszedte magáról az egész nép az arany függőket” (csak a férfiak).

Rabbi Jirmijá szerint, mikor elé hozták az arany függőket, Áron az égre emelte a szemét: „Te, aki az égben trónolsz, hozzád emeltem a szememet” (Zsoltárok 123, 1). Te, aki minden gondolatot ismersz, (tudod) hogy akaratom ellenére cselekszem. Áron a tűzbe vetette (a függőket) és ekkor odajött a két (egyiptomi) varázsló és varázslatba kezdtek. Vannak, akik azt gondolják, (hogy nem Áron volt, hanem) Micha, (4) aki az egyiptomi kényszermunkában megzavarodott. Ő vetette a tűzbe azt az aranylapocskát (is), melyre Mózes (annak idején azt a varázsigét) írta, hogy „szállj fel bika” (5), felhozván a (tenger mélyéről) József vaskoporsóját. (Micha) behajította a lapocskát az olvasztókemencébe a függők közé, és onnan reszketve kiemelkedett a bégető (arany)borjú. A nép már kiáltotta is: te vagy Izrael Istene. Ekkor így szóltak a szolgáló angyalok: „elfelejtették Istent, segítőjüket, ki csodákat művelt Egyiptomban” (Zsoltárok 106, 21). Mit tett Áron? Azt kérte, hogy halasszák a dolgot holnapra: holnap az Úr ünnepe! Egy mennyei hang (6) emígy kiáltott: „hamar elfelejtették tetteit” (Zsoltárok, 106, 13). Így szólt a Szent, a neve áldott: ebben a világban vétkeztetek, a gonosz ösztön vezetett titeket, a jövőben majd kigyomlálom belőletek: „kiveszem testetekből a kőszívet” (Jehezkel 36, 26).

*

„És szólt az Örökkévaló Mózeshez: Eredj, menj le (…)  És mondta az Örökkévaló Mózesnek: „Láttam ezt a népet és íme kemény nyakú nép az” (2Mózes 32, 7, 9). Így magyarázta rabbi Tánhumá, rabbi Ábá fia: „(van) felhő, meg szél, de eső nincs; ember, ki hazug adománnyal dicsekszik,” másképpen: „türelemmel meggyőzhető a katona ember” (Példabeszédek 25, 14, 15). Aki társának ajándékot ígér és nem ad, hasonlít arra a felhőre, meg a szélre, melyből eső nem ered.

Ilyen a „sivatag nemzedéke” (7), akik így szóltak: „mindent, amit az Örökkévaló kért, megtesszük és meghallgatjuk”, (2Mózes 24, 7). És minden (törvényt) megszegtek és aranyborjút készítettek. Mivel a Szent, neve áldott, látta ezt, így szólt Mózesnek: „eredj, menj le”. „Mert romlott (a néped)”. A „romlott” azt jelenti, hogy cselekedeteik rosszak: „gonosz a (nép), (ezek) nem az Ő gyermekei, romlott, elvetemült nemzedék” (5Mózes 32, 5).

Az aranyborjúval együtt járt a paráználkodás és a vérontás, ahogy írva van: „és leült a nép enni és inni, azután fölkerekedtek mulatozni”. A „Mulatozás” nem más, mint paráználkodás: „bejött hozzám a héber szolga, akit hoztál nekünk, hogy mulatozzon velem”, (8) (1Mózes 39, 17). De a „mulatozás” vérontás is: „a legények felkeltek és mulatoztak” (9), (2Sámuel 2, 14). Nincs erre szörnyűbb példa, mint Húré, akit megöltek.

Mózes felbőszült, hogy a Szent, neve áldott, ilyen kemény szavakkal illeti őt miattuk. Ezek (Józseféhez hasonló) kemény szavak voltak: „beszélt velünk a férfiú, az ország ura keményen, olyanoknak tartott bennünket, mint akik kikémlelik az országot”, (10) (1Mózes 42, 30). Ekkor megjelent előtte öt pusztító angyal: a Düh, a Harag, az Indulat, a Rombolás és a Pusztítás. Mózes azonnal dörömbölni kezdett a könyörület kapuin, azok mindegyik sarkán és emlékeztette (az Istent) az Atyák révén nyert jogokra, mondván: emlékezz Ábrahámra, Izsákra és Izraelre, és akkor három a pusztító angyalok közül mindjárt eloldalgott onnan, maradt a Harag és az Indulat. Mózes ekkor újra rávetette magát (a könyörület kapuira) és tovább kopogott: „az Örökkévaló elé vetettem magamat” (5Mózes 9, 18). Így folytatta: Világ Ura „rettegtem a haragtól és az indulattól”.

A Szent, neve áldott így válaszolt: nem lehet, hogy üres kézzel távozz. Maradjon egy nekem és egy neked (a pusztító angyalok közül). „Kelj fel, Örökkévaló, haragodban” (Zsoltárok 7, 7), és nekem marad az indulat. „Elpusztította volna őket, ha Mózes, az ő választottja nem lett volna résen, hogy elfordítsa haragját, hogy el ne veszítse őket” (Zsoltárok 106, 23).

______________________________________________________

1. a közvetlen népszámlálást tiltja a Tóra (az atyáknak tett ígéretből kifolyólag, mely szerint a kiválasztott nép megszámlálhatatlan); a fél sékeles érmék megszámlálása lehetővé teszi, hogy az adományozók számát (a 20 évnél idősebb férfilakosság) közvetve megállapítsák. A régészek nemrég találtak 2000 éves ezüst fél sékeles érméket, melyek gránátalmafát ábrázolnak, a felirat: szent Jeruzsálem
2. Midrás szemelvények 21/19, 21/20
3. az állítmányból (héb.: vá-jitpárku) kiderül, hogy csak a férfiak függőit olvasztották be
4. Micha neve a Tánách-ban a bálványkészítéssel párosul, lásd. „Micha szobra” (Bírák könyve)
5. a midrásban szereplő Micha megtalálta a kivonuláskor „megnyílt” tenger fenekén a Mózes által a vízbe vetett aranylapocskát, és azt felhasználta az aranyborjú készítéséhez. Erre az aranylapra írta Mózes azt a varázsigét, melynek segítségével felhozta József vaskoporsóját a tengerből. (A fáraó vaskoporsóba tetette József földi maradványát és a tengerbe süllyesztette, hogy megakadályozza a héberek kivonulását, mert tudta, hogy kötelesek József maradványait a Kánaán földjére vinni
6. héb.: (ruáh hákodes) itt semmiképpen nem fordítható úgy, hogy „szentlélek”, hanem mennyei hang, vagy szent fuvallat, stb.
7. az egyiptomi kivonulás nemzedéke
8. Potifárné megvádolja Józsefet
9. e szavak után Dávid és Saul legényeinek véres közelharca következik
10.  József testvérei Egyiptomban 

 

Heti Midrás (20)

„Te pedig parancsold meg Izrael fiainak, hogy hozzanak neked tiszta, préselt olíva olajat a világításra, hogy az örök mécses állandóan égjen. A gyülekezés sátrában a függönyön kívül, mely a bizonyság előtt van, rendezze el azt Áron és fiai estétől reggelig, az Örökkévaló színe előtt, örök törvény ez nemzedékeiken át Izrael fiai között” (2Mózes 27, 20-21). Miért is kell külön fény a Sechiná mellett? A menóra fényéről így ír a zsoltár: „A te fényedben nézzük a fényt” (Zsoltárok  36, 10). Ezek a szavak emlékeztetnek a Midrás Tánhumá varázslatos bevezető szavaira: „Mivel írták a Tórát? Fekete tűzzel, fehér tűzre”. Az alábbi részletben megtudjuk, hogy Noé galambja, mikor a bárkánál megjelent, csőrében az olajfaággal, fényt hozott a világnak, a szentély olajmécsesének (menóra) fényét.  

Midrás Tánhumá, Te pedig parancsold meg, (Tecáve)

„Te pedig parancsold meg”, (1). Erről szól a vers: „íme, te szép vagy kedvesem, íme, te szép vagy, szemeid galambok” (Énekek éneke 1, 15). Rabbi Ákivá szerint az egész világ nem ér fel azzal a nappal, melyen az Énekek Éneke Izraelé lett, mivel az Írás minden szava szent, de az Énekek Éneke a szentek szentje (2). Ugyanerről szól rabbi Elázár ben Ázárjá példája: a király adott egy véka gabonát a péknek és megparancsolta, hogy válasszon le belőle ennyi és ennyi búzát, ennyi és ennyi zabot, ennyi és ennyi korpát, és a maradék finom lisztből süssön kalácsot. Így van az Írással (3) is, melynek minden sora szent, de (ezen belül) az Énekek Éneke a szentek szentje (úgy mint a megtisztított gabonából való kalács). 

A Szent, neve áldott, a népét dicséri a versben (az Énekek Énekében): „íme te szép vagy kedvesem”. Íme te szép vagy, szép vagy cselekedeteidben, szép vagy atyáid cselekedeteiben, szép vagy otthonodban, szép vagy a mezőn, otthon, az ajtóban állva: „és írd azokat házad ajtófélfáira” (5Mózes 6, 9).
Szép vagy a mezőn: a (termés) adományokban, a tizedben, a marokszedésben, a mező szélén hagyott (peá) kalászban (4).
Szép vagy a házadban: szép vagy a tetőn (5): „ha új házat építesz, csinálj korlátot a tetődre” (5Mózes 22, 8).
Szép vagy ebben a világban, szép vagy az eljövendő világban is.

„Íme, te szép vagy kedvesem, íme, te szép vagy”. Rabbi Simon ben Pázi mondta: A Szent, neve áldott, kétszer dicsér, de ő (a kedves – a nép) csak egyszer dicséri Őt: „íme, szép vagy te barátom, kedves is” (Énekek éneke 1, 16). Vajon miért dicsér a Szent, neve áldott, kétszer? Azért, mert ha kedvese (Izrael) nem jár a kedvében, még (időben) meggondolhatja a második dicséretet. De ő, a kedves, aki erre nem képes, a dicsérete egyszeri.

„Íme, te szép vagy kedvesem, íme, te szép vagy”. Mitől (szép)? „szemeid galambok”. Ez a Szanhedrin, (6) mely a galambhoz hasonlít. A szemek galambok, a szemek vezetik a testet, ahogy Izrael is mindenben a Szanhedrint követi, bármit dönt, akár a tisztátalanság, akár a (rituális) tisztaság ügyében (7). „Szemeid galambok”. Ahogy minden egyes galamb visszatalál a saját dúcába, ugyanúgy Izrael, ahol a törvény minden tanulója tudja a helyét (8);
„Szemeid galambok”. A galamb, kinek párja van, és nem tágít attól, ugyanígy Izrael, miután megismerte Istenét, többé nem hagyja el.

Mit tesz a galamb? Az összes szárnyas, mikor levágják, holtában vergődik, de a galamb békésen odanyújtja a nyakát. Ahogy Izrael adja magát a halál kezébe, úgy egy nép se teszi Istene szentségéért Írva van: „éretted pusztulunk minden nap” (kidus hásém) (Zsoltárok 44, 23).

Rabbi Jichák szerint a Szent, neve áldott, azt mondta népének:
a galambra emlékeztetsz, mely társától magot kér, mondva, egy vagyok veletek.

Miként hasonlít a galambra? Amikor Noé a bárkában volt és „kibocsátotta a hollót, az kiszállt és visszatért, majd kibocsátotta a galambot(…) és megjött hozzá a galamb estnek idején és íme: leszakasztott olajfalevél a szájában” (1Mózes 8, 7,11). Azt mondta a Szent, a neve áldott, lám, a galamb fényt hozott a világba (olajfa levelét), mivel a galambra hasonlíttok, hozzatok (ti is) olíva olajat, és gyújtsátok meg előttem a mécsest, ahogy írva van: „Te pedig parancsold meg Izrael fiainak, hogy hozzanak neked tiszta, préselt olíva olajat.”

___________________________________________

1. midrás szemelvény 20/5
2. szentek szentje, a szentély belső terme, ahová csak a főpap léphet be, egyszer egy évben.
3. Tánách
4. a mező szélén szándékosan meghagyják a kalászt a szegényeknek, ez a „peá”
5. a midrás példákat hoz különböző parancsolatok betartására, melyek emelik a kedves (Izrael) „szépségét”
6. Szanhedrin: a bírák gyülekezete
7. rituális szabályok ügyében (héb.: tumáá ve táhárá)
8. a törvény tanulóinak kijelölt helyük van a Szanhedrinben

 

 

Heti Midrás (19)

„Szólj Izrael fiaihoz, hogy hozzanak nekem ajándékot; minden embertől, akit szíve arra ösztönöz” (2Mózes 25, 2). Az adomány a szentély felépítéséhez és kellékeihez szükséges: „és készítsenek nekem szentélyt, hogy lakjam közöttük. Egészen úgy, amint én mutattam neked a hajlék (1) mintáját és minden edényeinek mintáját, úgy készítsétek” (2Mózes 25, 8-9). A szentély központi szerepet játszik a zsidó nép történetében. A szentély az isteni jelenlét (sechiná) otthona: „És én találkozom veled ott és elmondom neked a födélről, a két kerub közül, melyek a bizonyság ládáján (frigyláda) vannak, mindazt, amit neked parancsolok Izrael fiai számára” (2Mózes 25, 22). Ma, szentély nélkül hol talál köztünk helyet az isteni jelenlét?

 

Midrás Tánhumá, hozzanak nekem ajándékot, (Trumá)

„És ez az ajándék, melyet tőlük elvegyetek (2) arany és ezüst és réz. És azúrkék és bíbor és karmazsinvörös és lenvászon és kecskeszőr. Vörösre festett kosbőr és táhásbőr és sittimfa. Olaj a (hétágú menórához) világításra, illatszerek a kenetolajhoz és fűszeres füstölőszerhez” (2Mózes 25, 3-6) (3). Azt mondta nekik a Szent, a neve áldott: (a szentélyhez szükséges anyagok) nem a saját (kincseitekből) valók, hanem a tenger zsákmányából (4), melyet nektek adtam. Ahogy a (zsoltárban) szerepel: „galamb szárnyai ezüsttel borítva és tollazata aranyos zöld” (Zsoltárok 68, 14). És azúrkék és bíbor. Az azúrkék, a csiga vére (5), ahogy a világ atyjai (6) kigondolták. A karmazsinvörös: „ne félj Jákob férge (karmazsinja)” (Jesájá 41, 14) (7). A kosbőr szintén Jákobra utal, mint írva van: „a kecskegödölyék bőrét felöltötte a kezeire” (1Mózes 27, 16) (8). A Szent, a neve áldott, azt mondta: „nem a menny és az egek táplálnak, én a kecskegödölyék bőrében lakozom.”

Az azúrkékről, a bíborról, a kosbőrről, a menóra olajáról, stb.,
Rabbi Jehuda, rabbi Simon fia azt mondja, a Szent, neve áldott így szólt Izrael népéhez: ha azt gondolnátok, hogy jót tettetek velem a tizenhárom adománnyal, gondoljatok arra a tizenháromra, amelyet veletek cselekedtem Egyiptomban: „hímzett ruhába öltöztettelek, lábbelit adtam neked táhás bőrből, finom szövetbe bujtattam a tested, selyemmel borítottalak, ékszerrel ékesítettelek, a kezedre karkötőt tettem, sálat a nyakadra, az orrodba karikagyűrűt, a füledbe függőket, a fejedre dicsőséges koronát” és „finom lisztből, olajból és mézből készült kenyérrel etettelek” (Jehezkel 16, 10-13).
A tizenhárom ajándékot, mellyel jót tettetek velem, mégis elfogadom. Dávid (király) így szólt: „hadd éneklek az Örökkévalónak, mert jót tett velem” (Zsoltárok 13, 6).

Az eljövendő világban majd viszonzom a tizenhárom ajándékot: „és teremt az Örökkévaló Cion hegyének minden helye fölé és gyülekezetei fölé felhőt nappal, meg füstöt és lángoló tűznek fényét éjjel, mert a dicsőség felett oltalom lesz. És sátor lesz árnyékul nappal a hőség ellen, menedékül és oltalmul zivatar és eső ellen” (Jesájá 4, 5-6) (9). Ti viszonoztátok, és én úgy veszem, hogy jót tettetek velem. Ezt követően (Ézsaiásnál) így szólt: „Hadd énekeljek a kedvesemről” (Jesájá 5, 1), ahogy Dávid is: „hadd éneklek az Örökkévalónak, mert jót tett velem”.

*

„És az ajándék?”: „Vörösre festett kosbőr és táhásbőr”.
Ezt tanítja rabbi Jehuda és rabbi Nehémijá:

Rabbi Jehuda szerint (a táhás) nagytestű tiszta, sivatagi állat volt egyetlen szarvval a homloka közepén, színes bőrrel, hat árnyalatban, mikor elfogták, sátorlapokat készítettek belőle (a bőréből).

Rabbi Nehémijá szerint (a táhás) csodálatos jelenség, mert abban az órában, mikor teremtették, el is tűnt.
Mire kellett a táhásbőr? Írva van: egy sátorlap (10) hossza harminc könyök. Hol találunk harminc könyök hosszú sátorlapot? Ez csoda. Abban az órában, amikor teremtették, örökre el is tűnt.

________________________________________________

1. a Gyülekezet Sátra, később a Jeruzsálemi Szentély
2. az ajándék begyűjtői (héb.: gábáj)
3. midrás szemelvények: 19/5, 19/6; a kutatók szerint a táhás feltehetően tengeri emlős volt, de a következő midrás szemelvény másképpen vélekedik; a sittim-fa magyarul akácia;
4. a szöveg az Egyiptomból hozott kincsre utal
5. a tengeri bíborcsigából (murex) kétféle festék készül, azúrkék és bíbor
6. világ atyjai: tíz nemzedék, (Ádámtól Noéig) akik kigondolták a festékkészítés ősi receptjét
7. Ézsaiás szövegében a fordítások a féreg (héb.: toláát) szót használják, arra a rovarfajtára utalva, melynek petéiből nyerik a vörös pigmentet, a vörös karmazsint (héb.: toláát sáni), az Írás (Jákob esetében) a fejedelmi vörös színre utal
8. Rebeka Jákobra állatbőrt kötözött, hogy vak apja Ézsaunak gondolja, és ő kapja az atyai áldást
9. a midrás szerint Ézsaiás látomása az eljövendő világról szól
10. a Gyülekezet Sátrának sátorlapja 

 

 

Heti Midrás (18)

Az „és ezek a rendeletek” (váéle hámispátim) c. fejezet a héber jog első kompendiuma. Ez az egyetlen fejezet az összes parancsolat tíz százalékát tartalmazza, (1) a legkülönbözőbb témakörökből: testi és anyagi kár, boszorkányüldözés, pénzkölcsönzés, halálbüntetés, rabszolgák jogai, bírák szidalmazása, idegenek, özvegyek és árvák ellen elkövetett csalás, stb. A címben szereplő „rendelet” nem adja vissza a héber „mispát” jelentésgazdagságát. Erre utal az alábbi zsoltáridézet.

Midrás Tánhumá, és ezek a rendeletek (váéle hámispátim)

„És ezek (a rendeletek)”, (2). Az Írás mondja: „a Király ereje az igazságszeretet, te megerősítetted az egyenességet, jogosságot és igazságot szereztél Jákobban” (Zsoltárok 99, 4). A Királyok Királyának (3) ereje, nagysága, dicsősége és hatalma az „igazságszeretet”. Emberi szokás szerint, aki erős, az nem a törvény útján érvényesül, hanem azon átgázol, rabol, erőszakoskodik, teremtőjét semmibe veszi, barátaival és rokonaival kivételez, akit nem szeret, azzal igazságtalanul bánik. De a Szent, neve áldott, ő a Királyok Királya (az igazságszerető), aki csak a törvény szerint jár el.

Mit jelent az, hogy „te megerősítetted az egyenességet”? Rabbi Alexandri ezt mesélte: szamárháton bandukolt két ember, akik gyűlölték egymást. Egyiknek leroskadt a szamara. A társa odament és látta, hogy az (állat) nem bírta a terhet, és így szólt: nem azt írja a Tóra, hogy „ha látod haragosod szamarát leroskadva terhe alatt, távol legyen tőled, hogy magára hagyjad, segítsd fel vele együtt” (2Mózes 23, 5).

Mit tett ekkor? Felmálházta (felsegítette a leroskadt) szamarat és tovább kísérte a társát. Beszélgetni kezdett vele, majd segített újra egy keveset, megigazították együtt a terhet, és az lett a vége, hogy megkedvelték egymást. A társa magában azt mondta: már nem hiszem, hogy gyűlöl engem, lám mennyire megsajnált, amikor a szamárral megszorultam. Ezután bementek egy fogadóba, ettek, ittak és összebarátkoztak. Erről szól, hogy „te megerősítetted az egyenességet”.

                                                    *

„És ezek a rendeletek”. Ezt mondta az Írás: „tudtára adja igéjét Jákobnak, törvényét Izraelnek, nem tett így egy nemzettel sem, kik törvényeit nem ismerik” (Zsoltárok 147, 19-20).

Ákilász (4) a prozelita, Hadriánusz nővérének fia, zsidó hitre akart térni, de félt elárulni nagybátyjának, a császárnak.
Ezért így szólt: kereskedő szeretnék lenni.
(A császár) azt felelte: talán nincs elég ezüstöd, aranyad? A kincstáram nyitva áll előtted.
Ákilász így folytatta: kereskedni szeretnék, világot látni, embereket megismerni, a tanácsodat kérem, miként cselekedjek?
A (kereskedelem) rosszul megy, de csak légy kereskedő, majd fellendül, és te meggazdagodsz.

(Ákilász) Izrael Földjére (5) ment Tórát tanulni. Egy idő múlva megismerkedett Rabbi Eliézerrel és rabbi Jehosuával, akik meglátták rajta a változást. Egymásnak ezt mondták: lám, Ákilász Tórát tanul. Mikor közöttük élt, sokat kérdezett és ők türelmesem válaszoltak.

Majd visszatért nagybátyjához (a császárhoz), aki így szólt:
megváltoztál, gondolom, nem ment jól a kereskedés, vagy talán bántottak?
Ákilász nemmel válaszolt, és hozzátette: hogy is bántanának, hisz a rokonom vagy.
A császár: De mégis, mitől változott meg az arcod?
Ákilász: mert azon kívül, hogy Tórát tanultam, körülmetéltettem magamat.
A császár: ki mondta neked, hogy ezt tegyed?
Ákilász: de hisz tanácskoztam veled. Mikor azt mondtam, hogy kereskedő szeretnék lenni, te azt válaszoltad: a kereskedelem rosszul megy (a földön van), (6) de te csak légy kereskedő, míg fellendül, és jól jársz. Eztán bejártam az összes országot, de sehol nem láttam olyan nyomorúságot, mint a „földön” (Izrael földjén) melynek a jövője azonban ígéretes.

Erről mondta Ézsaiás: „Így szól az Úr, Izrael megváltója, Szentje, a megvetett lelkűhez, a nép undorához, a zsarnokok szolgájához: Látjátok királyok! és majd fölkelnek, fejedelmek, és leborulnak az Úrért, a ki hű, Izrael Szentjéért, a ki téged kiválasztott.” (Jesájáhu 49, 7).

Ekkor Sziknadrosz, a császár tanácsadója közbeszólt: a királyok majd szolgálnak, leborulnak az előtt, akit te legyőztél (7). 
Hadriánusz pofon legyintette és (gúnyosan) azt mondta, gyógyír a sebre (majd azt kérdezte): látsz te itt szolgát, aki előtt leborulnak? Akire mondhatnád, hogy a királyok előttük állnak (szolgálnak)? Sziknadrosz így válaszolt: tudod, mit tegyél vele (Ákilásszal)? Mivel zsidó hitre tért, öld meg.
A császár ezt válaszolta: de hisz ő a nővérem fia, és már az anyja hasában áttért.
Ekkor Sziknadrosz felment a tetőre, leesett és meghalt.

Eközben ujjongó hang hallatszott: „Így vesszenek el ellenségeid mind, ó Örökkévaló” (Bírák könyve 5, 31).

Így folytatta Hadriánusz: Sziknadrosz meghalt. De áruld el, miért tetted ezt (a körülmetélést)?
Ákilász: Tórát akartam tanulni.
A császár: Tórát tanulni rendben van, de minek kellett ehhez a körülmetélés?
Ákilász így válaszolt: a katonádnak csak akkor adsz ajándékot, ha fegyvert ragad, és életét áldozza érted, ugyanígy, a körülmetéletlen soha nem tanulhat Tórát.  Írva van: „tudtára adja igéjét Jákobnak” (Zsoltárok 147, 19), (mindenkinek), aki körül van metélve, mint Jákob…

____________________________________________

(1) a parancsolatok száma 613, ebből 248 pozitív és 365 negatív (azaz tiltó parancsolat)
(2) midrás szemelvények: 18/1, 18/5
(3) az Isten
(4) Ákilász feltehetőleg Onkelosz, aki arámi nyelvre fordította a Tórát
(5) héb.:  Erec Jiszráel
(6) „rosszul megy – a földön van” – mintha azt mondanám: „a padlón van”, a szójáték az Erec (föld) szó körül forog, mely Izrael földjét jelenti
(7) a jövendölés szerint a királyok annak fognak szolgálni, akit Hadriánusz legyőzött. A midrás „aktualizálja” Jesájáhu (Ézsaiás) szövegét a Bar Kochba felkelés leverése kapcsán

 

 

Heti Midrás (17)

Jitró (1) midrása a vallás egyik legfontosabb tételéről beszél, mely szerint a Szináj hegyi kinyilatkoztatás az írott és a szóbeli törvényre egyformán vonatkozik: a két kőtábla csak jelképes, hiszen az írott törvény tételeivel egy időben hangzik el a Tóra mindenre kiterjedő magyarázata is, az úgynevezett „szóbeli Tóra” (a Talmud). „És Isten elmondta mindezeket az igéket, mindent egyszerre”, mondja a midrás. Mennydörgésszerű hang szavalta a törvények százait, ezreit, csodálatos hangzavar a Szináj hegy óriási színpadán. A Ramban (2) szerint, az élő szóban átadott Tóra olvasata többféle lehetett: akár parancsolatok, akár nevek (szavak) titkos sorozata.

Midrás Tánhumá, midőn hallotta Jitró (Jitró)

„És Isten elmondta mindezeket az igéket, mondván, én vagyok az Örökkévaló…” (3): (2Mózes 20, 1-2). Rabbi Jichák azt tanította: még azt is (elmondta az Isten), amit a próféták jövendölni fognak. Jövendöléseiket a Szináj hegyi megnyilatkozás során előlegezte. Honnan tudjuk? Ami létezik, itt van velünk, ezen a napon: „nem egyedül veletek kötöm én ezt a szövetséget és ezt az esküt, hanem avval, aki itt van velünk állva, ma az Örökkévaló, a mi Istenünk színe előtt és avval, aki nincs itt velünk ma” (5Mózes 29, 13-14). Akit megteremtettek, az itt áll, a világon van. És aki nincs itt, aki még csak a jövőben teremtetik, arról is úgy szól az Írás: „velünk ma”. Ezek a lelkek a jövőben teremtetnek. Rájuk nem vonatkozik az, hogy „állnak”, de benne foglaltatnak az összességben. „És így szól Isten igéje Máláchi kezében” (Máláchi 1, 1). Nem Máláchi, hanem „Máláchi kezében”. Ebből azt tanuljuk, hogy a jövendölés már a kezében volt a Szináj hegyén (4). Ézsaiás így szól: „gyertek közel és halljátok ezt: kezdettől fogva nem beszéltem titokban; mióta megvan, én ott vagyok, és az Úr, az Örökkévaló küld engem, és a szelleme” (Jesájá, 48, 16). Ézsaiás azt mondta: (már) akkor kaptam a jövendölést, amikor a Tórát adták. Én már ott vagyok, mióta a Tóra létezik, de az Úr, az Örökkévaló és a szelleme csak most küld, csak most jött el az ideje, hogy próféciát mondjak.

De nemcsak a prófétákról, hanem az összes bölcsről, akik éltek, és akik csak a jövőben születnek meg, így mondják: „Ezeket az igéket mondta az Örökkévaló egész gyülekezeteteknek a hegyen, a tűz, a felhő és a sűrű homály közül fennhangon, de nem többet” (5Mózes 5, 19). És mit jelent az, hogy „fennhangon, de nem többet”? Ők mondták (bölcseink, emlékük áldott), hogy a Tízparancsolat egyszerre hagyta el az Isten száját. Nehéz dolog ez, melyet a növendék ki se képes mondani, meg se képes érteni. Ezért írja az Énekek Éneke (5, 6): „lelkem elszállt beszéde alatt”.

„Fennhangon, de nem többet”. Egy hangból hét hang fakadt, hetven nyelven (5). Rabbi Smuél bár Náhmán, rabbi Jonátán nevében kérdezte: mit jelent, hogy „az Örökkévaló hangja erővel”? (Zsoltárok 29, 4). Azt is mondhatnánk, egyetlen angyal erejével se birkózhat a halandó, mint írva van: „teste olyan, mint a társiskő, és arca, mint a villám, a szemei olyanok, mint az égő fáklyák, karjai és lábai, mint az izzó réz, beszédének hangja, mint a sokaság zúgása” (6) (Dániel 10, 6). És a Szentről, a neve áldott, írják: „vajon nem töltöm be a mennyet és a földet?” (Jirmijáhu 23, 24). És akkor erővel kell szóljon? Igen, olyan erővel, melyet még Mózes képes elviselni.

*

„És Isten elmondta mindezeket az igéket”, mindent egyszerre. Egyszerre megöl és életre kelt, lesújt és meggyógyít. Egyszerre kiált a vajúdó asszony, a tengeren hányódó, a karaván utasa, a börtönben sínylődő, keleten, nyugaton, északon, és délen: „aki világosságot alkot, és sötétséget teremt, békét tesz és rosszat teremt; én az Örökkévaló teremtem mindezt” (Jesájá 45, 7), mindent egyszerre. Porból ember, emberből por, ahogy írva van: „aki reggellé változtatja a homályt” (Ámosz 5, 8). Reggellé a homályt, mely ismét új napot szül. Továbbiakban: „a Nílusban lévő víz vérré változott” (2Mózes 7, 20), és a vér újból vízzé lett. Élő testből halott lett, a halottból élő. A pálcából kígyó, a kígyóból pálca, a tengerből szárazföld, a szárazföldből tenger. Ámosz így folytatja: „aki a tenger vizeit szólítja és kiönti a föld színére, annak Örökkévaló a neve” (Ámosz 5, 8). Erről szól az „és Isten elmondta mindezeket az igéket”.

És ezt megelőzően, mit mond (a Tóra)? „Az egész Színáj hegye füstölt”. Hogyan lehetséges ez? A Talmud szerint, úgy, hogy az Örökkévaló tűzben szállt alá a hegyre. Ez azt jelenti, hogy a Tóra teljes egészében tűz. Tűzben adták és tűzhöz hasonlatos. Mert a tűz természete ilyen; ha ember túlságosan közel van hozzá, megégeti magát, ha pedig eltávolodik tőle, fázik. A legjobb, amit az ember tehet, ha a bölcsek fényében melegszik.

____________________________________________

1. Jitró Mózes apósa
2. Rámbán: Nahmaidész
3. midrás szemelvény: 17/11, 17/12
4. Máláchi próféta, ezer évvel a Tóraadás után
5. A középkori magyarázó, az orleani Bechor Sor szerint a világon ősidőktől fogva 70 nyelv létezik, melyet a Tóraadás figyelembe vesz.
6. Dánielnek, a Tigris folyó partján megjelenik az angyal

 


Heti Midrás (16)

„És volt, midőn elbocsátotta Fáraó a népet, nem vezette őket Isten a filiszteusok országának útján, mert közel volt az, mert azt mondta Isten, nehogy megbánja a nép, háborút látva és visszatérjen Egyiptomba” (2Mózes 13, 17). Az aggodalom nem volt alaptalan, mert röviddel a Nádas tengeri (Vörös tenger) megmenekülés után fel kellett venni a harcot Ámálekkel, pedig a hébereknek még nem volt képzett seregük. De az ütközetet is csoda kíséri: amíg a próféta kezei a magasba mutatnak, Izrael fiainak serege verhetetlen. A harcosokat Józsua vezeti, a magaslaton ülő Mózes két karját pedig Áron és Húr támogatják.

Midrás Tánhumá, midőn elbocsátotta a Fáraó a népet, (Besáláh)

Így szólt Mózes Józsuának: (1) „válassz ki nekünk férfiakat, és ütközz meg Ámálekkel, holnap a domb tetején leszek és Isten pálcája a kezemben” (2Mózes 17, 9). Ebből azt tanuljuk, hogy Mózes tanítványát, Józsuát olyanná formálta, mint ő maga. Mondhatta volna azt is, hogy „válassz ki nekem”, de ő azzal tanított, hogy azt mondta: „válassz ki nekünk”. Józsua tanítvány volt, akit Mózes a saját képére formált. Ebből tanuljuk azt, hogy a tanítványod becsülete legyen fontos számodra, mint a saját becsületed. És kitől származik az, hogy felebarátod becsülete legyen épp olyan fontos, mint a mesteredé? Árontól, aki így szól Mózeshez, „kérlek, uram ne ródd fel nekünk vétkeinket, amit oktalanul cselekedtünk, és amit vétkeztünk” (4Mózes 12, 11). De hiszen a bátyja volt!? Ebből azt tanuljuk, hogy mesterként tisztelte. És azt honnan tanuljuk, hogy a mester becsülete olyan, mint az istenfélelem? Józsuától: „és szólt Józsua, Nun fia, Mózes szolgája ifjúkorától fogva, és mondta: Uram, Mózes, börtönözd be őket” (4Mózes 11, 28) (2). Uram, Mózes, ahogy a Szent, neve áldott, bezárta őket (3), te is megteheted.

Geháziról (4) olvassuk, midőn Elisá szólt neki, „övezd föl derekadat, vedd kezedbe a pálcámat és menj: ha valakit találsz, ne köszöntsd, és ha téged köszönt valaki, ne válaszolj neki” (2Királyok 4, 29). Geházi elindult, a pálcára támaszkodva, majd emberek kerültek az útjába, és azt kérdezték, hová mégy? Életre keltem a halottat, válaszolta. Erre ezt mondták, hát nem a Szent, a neve áldott, aki az életünkkel rendelkezik? Azt válaszolta, rabbi is ölhet, és életre kelthet.

mózes_vöröstenger.jpg 

Mózes átkel a  népével a Vörös tengeren

 
„Válassz ki nekünk férfiakat”, hősöket, istenfélő embereket, és lépj ki a ködből. „És ütközz meg Ámálekkel, holnap a domb tetején leszek”. A „teteje” megfelel az atyák, a „domb” az anyák cselekedeteinek. „Isten pálcája a kezemben lesz”. Így szólt Mózes: Világok Ura, ezzel a pálcával hoztad ki a népet Egyiptomból, ezzel hasítottad szét a tenger hullámait, ezzel a pálcával tettél csodákat, és ezzel a pálcával teszel (újabb) csodát, e percben.

 

*

És Józsua úgy cselekedett, amint Mózes mondta, hogy ütközzön meg Ámálekkel: „és volt, mikor Mózes fölemelte a kezét” (2Mózes 17, 10-11). Vajon Mózes kezei vívták a harcot? Nem, hanem amikor Izrael fiai a magasba néznek, és szívüket Égi Uruk kezébe helyezik, felülkerekednek (az ütközetben), ha nem, lehanyatlanak. Ehhez hasonlóan: és mondta az Örökkévaló Mózesnek: „készíts magadnak egy kígyót” (4Mózes 21, 8). Miért? Mivel a rézkígyó öl és életre kelt? Nem, hanem amikor Izrael fiai a magasba néznek, és szívüket Égi Uruk kezébe helyezik, meggyógyulnak, különben elpusztulnak (5).

Ehhez hasonlóan: „a vér jel a számotokra” (2Mózes 12, 13). A vér a halál angyalának, vagy Izrael népének kellett? Izrael fiai vérrel jelölték meg ajtaikat, és megjelent nekik a Szent, neve áldott, és vigyázott rájuk: „láttam a vért és megkíméltem őket”. Nem engedte, hogy a halál angyala megközelítse házaikat. Rabbi Elázár kérdi: mit mond arról a Talmud, „hogy felülkerekedett Izrael és felülkerekedett Ámálek”? Amikor Mózes felemeli a karját, Izrael elmélyül a Tórában, melyet (majd) Mózes átad nékik. És mikor a karját leeresztette, „Mózes karjai elnehezültek”, mint az, ki egyszerre három korsó vizet tart. Vettek egy követ és alátámasztották (a karját). Nem volt párna a kezük ügyében, vagy ülésre való alkalmatosság? Ebből azt tanuljuk, hogy közös, könyörgő imába feledkeztek. (Mózes karjait) Áron és Hur támogatták, egyikük egyfelől, a másik másfelől. Ebből azt tanuljuk, hogy háromnál kevesebb ember nem járulhat a frigyszekrény elé. 

___________________________________________


(1) Midrás szemelvények: 16/26, 16/27
(2) a két börtönre ítélendő, Eldád és Médád azt jövendölik, hogy Mózes meghal, és Józsua viszi fel a népet Kánaán földjére. Józsua mestere becsületét védi velük szemben
(3) sátor fogságában voltak
(4) Geházi Elisá próféta szolgája (Királyok könyve)
(5) aki a rézkígyóra nézett, meggyógyult a kígyómarástól

Heti Midrás (15)

Fáraó meghajol a tíz csapás alatt, és szabadon engedi a zsidó népet. Az egyiptomi kivonulás az új törvényeken, a parancsolatok sokaságán keresztül vezet a szabadság felé. Közülük egyik az imaszíjak (héb.: tfilin) parancsolata. Érdekes módon, az imaszíjakat a Tóra az elsőszülöttséghez köti: „És volt, midőn makacskodott a Fáraó, hogy bennünket el ne bocsásson, akkor megölt az Örökkévaló minden elsőszülöttet Egyiptom országában, ember elsőszülöttétől a barom elsőszülöttéig, azért áldozom én az Örökkévalónak az anyaméh minden megnyitóját, a hímeket; fiaim minden elsőszülöttét pedig megváltom. Azért legyen jelül kezeden és homlokkötőül szemeid között, mert erős kézzel vezetett ki bennünket az Örökkévaló Egyiptomból” (2 Mózes 13, 15-16). Az imaszíj, a hétköznapi reggeli ima tartozéka, a tíz csapás közül a legszigorúbbra emlékeztet. Heti midrásunk a két imaszíj minden részletéről beszámol.

Midrás Tánhumá, menj be Fáraóhoz (Bo)

pray_with_tfilin.jpg„Azért legyen jelül (1) kezeden” – a felső karon (bicepszen). Homlokkötőül a szemeid között – a fejed búbján. Pontosan hol? Rabbi Jánáj iskolájában így magyarázták: azon a helyen, ahol a csecsemő koponyája még lágy. Az imatokban lévő négy (Biblia) idézet a következő (2): „nekem szentelj minden elsőszülöttet” (2Mózes 13, 1-10); „mikor elvisz téged az Örökkévaló a Kánaán országába” (2Mózes 13, 11-16); „halljad Izrael” (5Mózes, 6, 4-9); „és ha hallgattok parancsolataimra” (5Mózes 11, 13-21).

Olyan házban, ahol (nyitott) Tóra és (kicsomagolt) tfilin (3) van, férfi és nő ne háljon együtt, amíg a könyvet (a Tórát) és a tfilin-t nem tették vissza (a helyére). Rává szerint, ha köpenyt borítanak rá, a (Tórára) és a tfilinre, olyan, mintha a (Tóra) a helyén lenne. A kéz imatokjában lévő négy idézet egyetlen pergamenre van írva, míg a fej imatokjában négy külön pergamentekercs van, minden egyes idézet számára egy-egy külön álló rekesz. Honnan tudjuk, hogy négy (külön rekesz) van? Mert Hafti-ban (4) a „tot” az kettő, Afrikában a „fot” szintén kettő, az összesen négy (5). Négy rekesz és négy pergamentekercs a fej imatokjához, és egy (rekesz és tekercs) a kézre való imatokhoz, összesen öt. Honnan tudjuk, hogy a kéz imatokjában egy rekesz van? Írva van: azért legyen jelül kezeden (6). A „jel” – egyes számban – egyet jelöl, a („kezeden” kifejezésben szereplő) rendhagyó „hé” betű (szám értéke) pedig ötöt. Azt tanuljuk: a fej tokjában négy „totáfot” a kéz tokjában egy „totefet” (tekercs), összesen öt.

Lehet a kézre való imatoknak (is) négy rekesze? A Talmud szerint (a Tóra) azt írja, hogy nem, mert a „jelül a kezeden”, egyes számot jelöl. Hova tesszük fel a kéz imatokját? A kézfejre? Mint a fej imaszíját, melyet a fejhez (homlokhoz) illesztünk? Nem, mert a Talmud szerint, „és legyenek ezek az igék, melyeket ma parancsolok neked, a szívedben” (5Mózes 6, 6), azt jelenti, hogy a kéz imatokja (a karon van, a bal bicepszen) a szív irányába mutat.

Így tegyen este (vajon este is imádkozzon imaszíjjal)? (A tfilin használata) a Talmud szerint az „őrizted ezt a törvényt annak idejében, évről évre” (2 Mózes 13, 10) idézetre utal (7). Tehát nappal (imádkozik imaszíjjal), este nem. És szombaton, ünnepnap? Erre szintén az „évről évre” a magyarázat. Vannak napok, mikor az ember felteszi a homlokára és a karjára, és vannak napok, mikor nem, ezek a szombat és ünnepnapok.

Teheti a jobb kezére? A Talmud szerint csak a balkézre teheti: „kezem alapította a földet és jobbom mérte ki az eget” (Jesájá 48, 13), egy másik idézet: „kezét kinyújtja az ék után, jobbját a munkások pörölye után” (Bírák könyve 5, 26) (8). Honnan tudjuk, hogy a (kéz imatokja) csak egyetlen rekeszt tartalmaz? Mert a szöveg így szól: „legyen neked jelül” (9) (2Mózes 13, 9), és nem másnak. A kéz imaszíjának mértékéről (hosszúságáról) Rámi bár Ábá, rabbi Simon ben Lákis nevében azt tanította, a középső ujjig (tart) (10). A (szíj) szélessége annyi, mint egy árpaszem.

A parancsolat szerint először a karra tesszük fel (az imaszíjat), és áldást mondunk: „áldott az Örökkévaló, Istenünk, a világ királya, aki megszentelt minket parancsolataival és megparancsolta nekünk az imaszíj felhelyezését”. Ekkor a fej imaszíját helyezi fel, és újra áldást mond – a másodikat: „áldott az Örökkévaló, Istenünk, a világ királya, aki megszentelt minket parancsolataival és megparancsolta nekünk az imaszíj parancsolatát”. Ha a kar és a fej imaszíjak (felhelyezése) között (a két áldás között) beszélget, véteknek számít, ilyenkor meg kell ismételni, akkor is, ha „háborút kell félbeszakítson” (11).

Ha a két imaszíj feltétele (12) közben a Kádishoz, vagy a Kedusá-hoz (13) jut(nak), és válaszol, nem hagyja félbe, hanem megismétli a fej imaszíj áldását (14).

Mindkét tfilin feltétele áldással jár. Egyszerre is mondhat áldást a kettőre. Ha az (imádkozás előre haladt), és az említett Kádisnál és Kedusánál (tartanak), és eközben megszakította az imaszíjak feltételét, újból áldást mond mindkettőre. Hétköznapi beszélgetés (imaszíj felvétele közben) nem súlyos vétek. Mikor leveszi, először a fejéről veszi le, aztán a kezéről.

Vajon nők is használnak imaszíjat? A Talmud erre így válaszol: „legyen az Örökkévaló tana a te szádban” (2Mózes 13, 9) (15). Csak (az visel imaszíjat), aki Talmud-Tórára (tanházba) jár. Nők nem járnak tanházba. Kiskorúak köthetnek imaszíjat? A Talmud szerint nem, mert az „őrizted” (2Mózes 13, 10) nem vonatkozhat gyerekekre, akik még nem tudnak vigyázni, de ha elmúlt bár-micvá, köteles.

Soha nem kell megvizsgálni az imatokot? A Talmud szerint „évről évre”. Ebből az következik, hogy 12 hónapban egyszer megvizsgálja, ezt mutatja a következő idézet: „egy évig legyen kiváltása” (3Mózes 25, 29), Hillel szerint 12 hónapra vonatkozik. Bet Sámáj szerint (16), soha nem kell megvizsgálni. Sámáj így tanítja: ezek a szüleim házából örökölt tfilinek (soha nem vizsgálták meg őket).

De a négy idézetet (az imatokon belüli tekercsen) megfelelő sorrendben kell írni. Ha nem úgy írták, el kell zárni (az imatokot).

_____________________________________

(1) midrás szemelvény: 15/14 
(2) A két imaszíjat reggeli imánál teszik fel: egyet a fejükre (fej imaszíj – homlokkötő), és egyet a balkarjukra (kéz imaszíj – kézkötő). Mindkettő fekete, kocka alakú imatok, melyhez fekete bőrszíj járul. A magyar imaszíj, vagy homlok és kézkötő kifejezés, az imatokra és bőrszíj tartozékra együtt vonatkozik
(3) használaton kívül, az imaszíjat (tfilin-t) bársonytokban szokás tartani.
(4) Hafti- helységnév, a midrás az imatok egyiptomi eredetére céloz
(5) a kettőt egybeolvasva, az imatok héber nevét kapjuk: totefet, (többes számban, totafot, ó-egyiptomi eredetű szó) 
(6) a „kezeden” ???????????   szokatlan módon „hé” betűvel végződik; a  „hé” számértéke öt
(7) Az „évről évre” – héb.: „jámim jámimá” fordítása nem egyszerű, de fontos tudni, hogy a „jámim”, napot és nappalt (is) jelent
(8) a két idézetben a „kezem” és a „kezét” balkezet jelöl. A Bibliában a „kéz” szó bal kezet jelöl, mert ha a jobb kézre gondol, kiírja, hogy „jobb” kéz 
(9) a „jelül” egyes számra utal (egy rekesz, egy tekercs) 
(10) a középső ujjtól a bicepszig
(11) e talmudi kifejezés arra utal, hogy ne őrizzen vétket 
(12) imaszíjak felrakása után reggeli ima következik
(13) Kádis és Kedusá közben fennhangon válaszolnak az előimádkozónak
(14) a két imaszíjra különböző áldás vonatkozik
(15) a „szádba”, férfire vonatkozik 
(16) Bet Sámáj és Bet Hillel (Sámáj és Hillel iskolái) között örök vita van a Talmudban

Heti Midrás (14)

Az égő csipkebokor előtt az Örökkévaló „bemutatkozik” Mózesnek, megmondja a nevét. Azt a nevet, melyet betű szerint soha nem szabad kimondani: „Azért mondd Izrael fiainak: Én vagyok az Örökkévaló, kivezetlek benneteket Egyiptom rabmunkái alól, megmentelek benneteket az ő szolgálatukból, megváltalak benneteket kinyújtott karral és nagy ítéletekkel” (2Mózes 6, 6). A midrásból megtudjuk, hogy az istennevet csak Mózes hallotta, rajta kívül senki, még az atyák sem. Mózes a zsidó nép szabadítója. Vajon mihez kezd a nép a szabadsággal? „Bocsásd el népemet, hogy szolgáljanak engem”.

Midrás Tánhumá, megjelentem Ábrahámnak (Váerá)

„Szólt Isten Mózeshez (1), és mondta neki: Én vagyok az Örökkévaló.” (2Mózes 6, 2). Kinek nincs helye az eljövendő világban? Mesterünk (Tánhumá) így tanítja; aki az Örökkévaló nevét betű szerint kiolvassa, vagy aki azt állítja, hogy a Tóra nem beszél feltámadásról, vagy, hogy a Tóra nem az égből (Istentől) való, vagy az az epikureus, aki Istent káromol, és az, aki a sebre ráolvas (2) (mondván) „mindazt a betegséget, mellyel Egyiptomot sújtottam, nem bocsátom rád, mert én vagyok az Örökkévaló, a te gyógyítód – mindezek számára nincs hely az eljövendő világban” (2Mózes 15, 26). Ábá Saul szerint az is (vétkezik) aki a Név betűit csak elgondolja. Súlyos vétek az istenkáromlás.

Ben Ázáj szerint, valószínű, hogy még a Szent, neve áldott, se mondta ki a (saját) nevét, ezért mondott előtte két szót: „Kezdetben teremtette” és (csak) utána mondta, „az Isten”. Rabbi Simon ben Elázár, Rabbi Simon bár Jocháj (nevében) azt mondta, hogy Mózes nem ejtette ki az istennevet, mielőtt huszonegy szó elhagyta volna ajkát: „Figyeljetek egek, hadd szóljak és hallja meg a föld szám szózatát (…), és csak ez után mondta ki: az Örökkévaló nevét szólítom” (5Mózes 32, 1-3).

Tudd meg, hogy még az atyáknak se árulta el a nevét. De miért árulta el Mózesnek? Mert megváltotta Izrael népét.

Mit írnak arról, hogy Mózes számon kérte az Örökkévalótól, „Uram, miért tettél rosszat ezzel a néppel?” (2Mózes 5, 22). Ha valaki, nála nagyobb embernek azt mondja, miért tettél rosszat, súlyos vádat emel. De (Mózes) nemcsak mondta, hanem (még hozzá is tette): „mióta bementem a Fáraóhoz, hogy szóljak a nevedben, rosszat tesz e néppel” (2Mózes 5, 23). Erre a Szent, neve áldott, azt felelte Mózesnek, kár azokért a hászidokért, akik már nincsenek velünk (3). Hányszor jelentem meg El-Sádáj (4) képében Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak, és nem árultam el nekik, hogy a nevem az Örökkévaló, mint ahogy neked megtettem, de ők soha nem kételkedtek bennem.

Azt mondtam Ábrahámnak, „kelj fel, járd be az országot hosszában és széltében…” (1Mózes 13, 17). (Ábrahám) sírhelyet keresett, hogy Sárát eltemesse, és nem talált, csak négyszáz sékel ellenében, és soha nem kételkedett bennem. Izsáknak azt mondtam, élj ebben az országban, (…) „mert neked és a gyermekednek adom ezeket a földeket” (1Mózes 26, 3). Aztán Izsák ivóvizet keresett és nem talált; „Gerár pásztorai Izsák pásztoraival viszálykodtak, mondván, miénk a víz” (1Mózes 26, 20), de (Izsák) mégsem kételkedett bennem. Jákobnak azt mondtam, „a földet, melyen fekszel, neked adom” (1Mózes 28, 13). Le akart telepedni, de nem talált helyet, csak száz kszitáért (5), de nem kételkedett bennem.

Te viszont, aki az én küldöttem vagy, és a fáraóhoz mész az én nevemben, a nevemet firtatod!? Azt, hogy mit teszek a fáraóval, majd meglátod a fáraó elleni háborúban, de a harmincegy király elleni háborút, melyben a tanítványod, Józsua bosszút áll, nem fogod látni. Ebből tudjuk, hogy az Örökkévaló (már ekkor) kirótta Mózesre a büntetést, miszerint nem mehet be az Ígéret Földjére. Ezért a „szólt az Isten Mózeshez”, az ítélet mértékét fejezi ki. (6) De az „és mondta neki, én vagyok az Örökkévaló”, a könyörület mértéke, (mert) megváltom Izraelt és beviszem az Ígéret Földjére. Erről szól a „megjelentem Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak El-Sádáj képében.”

„Azért mondd Izrael fiainak, én vagyok az Örökkévaló, kivezetlek benneteket” (2Mózes 6, 6). Az Írásban minden „azért”(7) esküt jelöl. Például: „Azért megesküdtem Éli házának…” (1Sámuel, 3, 14).

Mózes elment a nép közé: „Mózes beszélt Izrael fiaival, de a nép az elgyötörtség és a nehéz munka miatt nem hallgatott rá.”(2Mózes 6, 9), (8). Mózes visszatért, és így szólt: Izrael fiai nem hallgatnak rám. Ekkor azt mondta neki az Örökkévaló; beszélj a fáraóval.

A példabeszéd azt tartja, hogy az akácia fának (9) nincs gyümölcse, ezért csak kivágni érdemes (és a fából eszközöket készíteni). „Az Örökkévaló beszélt Mózessel és Áronnal, és parancsot küldött velük Izrael fiainak és a fáraónak” (2Mózes 6, 13). Egyenlővé tette a kettőt (a fáraót és Izraelt). Azt mondta nekik a Szent, neve áldott; királynak kijáró tisztelettel bánjatok vele, mert szükségem lesz rá, hogy bemutassam rajta az ítéletemet. Ezért Mózes így szólt (a fáraóhoz): „(arra kérlek), hogy háromnapi járóföldre a sivatagba mehessünk, és az Örökkévalónak áldozzunk, nehogy pestissel sújtson, vagy karddal” (2Mózes 5, 3). (10) Mózes nem azt mondta, nehogy téged (a fáraót) pestissel sújtsanak, vagy karddal, hanem, „nehogy pestissel sújtson…”, minket (Izrael fiait). Ez a (fáraó) tiszteletére utal. 

 ____________________________________________

 

1. midrás szemelvény: 14/1, 14/2
2. vajákos
3. hászid—istenfélő (itt: az ősatyákra gondol és az iránta tanúsított tiszteletükre, megfeddi Mózest)
4. istennév: Izrael ajtainak őre
5. ókori pénznem
6. ítélet (din) mértéke az Elohim istennévhez, a könyörület mértéke (ráhámim), az Örökkévaló (a Tetragrammaton) nevéhez kapcsolódó kategória.
7. azért (héb.: láchen
8. a csipkebokor jelenés után
9. akácia (héb.: sittim), a példabeszédben az akácia a fáraóra utal
10. az Örökkévaló lehetőséget ad a fáraónak, hogy békében elengedje a zsidókat, ugyanakkor az idézett szövegrész előre jelzi a majdani csapásokat.
 

 

 

Heti Midrás (13)

Mózes második könyve, a Kivonulás első fejezetében találkozunk először Mózessel, aki az ötödik könyv végéig „velünk marad”. József halálától Mózes születéséig száz esztendő telt el, eközben Jákob családja néppé növekedett. Hogyan lett milliós nép egyetlen családból, száz év alatt? A Midrás Tánhumá csodáról beszél: az asszonyok hatos, vagy akár tizenkettes ikreket szültek. Ez a hirtelen gyarapodás az új királynak (a fáraónak), „aki nem ismerte Józsefet”, komoly gondot okozott. A bábák parancsot kaptak, hogy öljenek meg minden újszülött fiúgyermeket. De Mózes megmenekül, magához veszi a fáraó lánya és a királyi udvarban nő fel.


Midrás Tánhumá, ezek a nevei Izrael fiainak (Smot)

„És meghalt József”, és az összes testvére, ennek ellenére „Izrael fiai pedig szaporodtak és nyüzsögtek, sokasodtak és elhatalmasodtak, igen nagyon, és megtelt az ország velük” (2Mózes 1, 6-7) (1). Rabbi Jánáj szerint, minden asszony hat gyereket hordott a hasában. Vannak, akik azt mondják tizenkettőt, mert a „szaporodtak” kettőt jelent (2), a „nyüzsögtek”, a „sokasodtak”, az „elhatalmasodtak” is, és az „igen nagyon” és a „megtelt az ország velük” is kettőt – ez összesen tizenkettő. Rabbi Jonátán szerint, a „megtelt az ország velük” (azt jelenti, hogy) úgy szaporodtak, mint a nád.

Mikor az egyiptomiak látták (a szaporulatot), szigorú rendelkezéseket hoztak a (héberek ellen), amint írva van: „új király támadt” Egyiptom fölött. Azért vezetett be szigorú rendelkezéseket, mert „új király” volt?

„Új király támadt”. De hiszen ez (a régi), a fáraó, (3) (aki ismerte Józsefet). Az egyiptomiak azt ajánlották neki, hogy vesse rabszolgasorba a zsidókat. Erre (a fáraó) azt válaszolta: bolondok vagytok, hiszen mostanáig belőlük éltünk, hogy is aláznám meg őket?! József nélkül nem léteznénk. Mivel nem hallgatott rájuk (tanácsadóira), három hónapra megfosztották a trónjától, de aztán mindent megígért és visszatették a trónjára. Ezért mondja az Írás: „új király támadt Egyiptom fölött”.

Így szólt a próféta (4): (a héberek) „elárulták az Örökkévalót, és idegen fiakat nemzettek, most (egyetlen) hónap megeszi őket, földjeikkel egyetemben” (Hoseá 5, 7), mivel nemzenek, és nem metélik körül (fiúgyermekeiket). Ebből tudjuk, hogy József halála után megszegték a körülmetélés törvényét, mondván, legyünk olyanok, mint az egyiptomiak. Ezt látva, a Szent, neve áldott, félretette a szeretetét, ahogy a zsoltár mondja: „megváltoztatta szívüket (5), hogy gyűlöljék az ő népét” (Zsoltárok 105, 25), hogy majd a „hónap egye őket” (6).

„Új király lett felettük”, aki súlyos rendeleteket hozott. Ezért mondta az Írás: „új király támadt Egyiptom fölött, aki nem ismerte Józsefet”. Valóban nem ismerte?

Rabbi Ávin példája arról szól, hogy valaki a herceg (arc)képére köveket dobált. Erre a király azt mondta, vágjátok le a fejét, de most, azonnal, mert holnap majd az én képemre fog követ dobni. Így van a fáraóval is, most nem ismeri Józsefet, holnap majd nem fogja ismerni az Örökkévaló Istent se (2Mózes 20, 2).

„Felnyitotta és meglátta a gyermeket” (7), és íme, „egy síró fiú”. Nem azt mondta, hogy síró gyerek, hanem „fiú”. Ebből azt tanuljuk, hogy kis gyermek volt, de a hangja fiúé. Fiú, mint (a gyermek) Sámuel: „és a fiú Sámuel az Örökkévalót szolgálja” (1Sámuel 3, 1).

A fáraó lánya megcsókolta, átölelte és megkedvelte, ki se vitte a királyi palotából. Annyira szép volt (a kis Mózes), hogy mindenki látni akarta. Aki látta, nem tudta levenni róla a szemét. Még a fáraó is ölelgette, csókolgatta, de ő (tanítómesterünk, Mózes) levette a (fáraó) fejéről a koronát és a sarokba hajította, (épp úgy), ahogy a jövőben tette. A Szent, neve áldott, ezt mondta Hirámnak (8), „tüzet keltek benned, mely téged elpusztít” (9) (Jehezkel 28, 18).
A fáraónak a lánya nevelte őt (azt a Mózest), aki később apja és országa ellen fordul.

A Messiás számon kéri (10) azoktól, akik idegen isteneket szolgálnak. Velük nevelkedik a királyságban, ahogy írva van; „ott legel a borjú, ott hever és emészti az ágakat” (Jesájá 27, 10).

Mózes húsz évig élt a fáraó palotájában. Van, aki azt mondja, negyven évig (11).(12) Ezen kívül, negyven évet Midiánban és negyvenet a sivatagban. Van, aki szerint húszat a fáraó házában, hatvanat Midiánban, és negyvenet a sivatagban. Honnan tudjuk, hogy a fáraó házában csak húsz évet töltött? Onnan, hogy amikor látta a két hébert egymással dulakodni (13), az egyik (ezekkel a szavakkal) fordult Mózeshez: „ki tett téged férfinak (bírónak) fölénk”? Nem gondolták, hogy „férfi” (azaz felnőtt). Ez arra mutat, hogy még nem volt húsz éves.

__________________________________

(1) midrás szemelvények: 13/5, 13/8; a II. könyv és első fejezetének címe: Nevek (héb.:Smot) 
(2) a talmudi magyarázat szerint, a szövegben szereplő szavak többes száma (pl. sokasodtak stb.) legkevesebb két utódra utal
(3) a Beresit Rábá szerint is nem más, mint a régi fáraó
(4) a midrás azt magyarázza, mi lett volna, ha keverednek az egyiptomiakkal
(5) az egyiptomiakét
(6) a nyomorra céloz és az „új” királyra; héberül a „hónap” és „új” szavakat egyformán írjuk
(7) a kis Mózest, kosárban a Nílus vízére tették
(8) Hirám, hosszú életű föníciai király, aki magáról azt képzelte, hogy isten
(9) A fáraó megszereti a gyermek Mózest, aki később megpecsételi a sorsát
(10) Mózes egyiptomi múltját
(11) Mózes 120 évig élt
(12) Midián, Jitrónak, Mózes apósának országa
(13) felismerték benne azt, aki megölte az egyiptomi hajcsárt, ezután Mózesnek menekülnie kellett Egyiptomból

 

 

Heti Midrás (12)

„Midőn közeledtek Izrael napjai a halálhoz, akkor hívatta fiát, Józsefet és mondta neki: Ha ugyan kegyet találtam szemeidben, tedd, kérlek, kezedet csípőm alá, hogy cselekszel velem szeretetet és hűséget: ne temess el kérlek, Egyiptomban.” (1Mózes 47, 29). József valóban felviszi Jákob földi maradványait az Ígéret Földjére.

Az ősök megérezték a halál közeledtét. A midrás elmondja, hogy megadással, alázattal néztek a halál elébe, talán a Kohelet (Prédikátor) szavaira gondoltak: „az ember nem ura a léleknek, nem börtönözheti azt be, és nem tartóztathatja fel a halála napját”. A midrás szerint a cádik, akkor is, ha idegenben hal meg, az Ígéret földjére jut. 

Midrás Tánhumá, és élt Jákob Egyiptomban tizenhét évig (Vájehi)

„Midőn közeledtek Izrael (Jákob) napjai a halálhoz” (1). Az Írás szerint, az ember nem ura a léleknek, nem börtönözheti azt be, és nem tartóztathatja fel halála napját. „(Ebben) a háborúban (2) nem léphet helyünkbe senki, a gonoszság se menti meg gazdáját” (Kohelet – Prédikátor 8, 8). A Szichnin-i Rabbi Jehosuá, rabbi Lévi nevében ezt mondta: a Szent, legyen áldott, a trombitákat (3), melyeket Mózes készített a sivatagban, elrejtette, mikor Mózes halálának órája elérkezett, nehogy valaki más beléjük fújjon, és hogy (a törzsek vénjei) összegyűljenek (4). Ezzel az Írásnak (Kohelet) hitelt adott, mely szerint (senki) nem tartóztathatja fel halála napját.

Másik történet a halál feltartóztathatatlanságáról a Zimri „ügye”, (5) melyről az Írás így szól: „és bement az izraelita férfi után a kamrába és átdöfte mindkettőjüket, az izraelita férfit és a nőt a hasán. Erre megszűnt a csapás Izrael fiai között” (4Mózes 25, 8). Hol volt ekkor Mózes? Vajon Pinhász (6) nem Mózessel volt? (Nem), (Pinhász azon volt, hogy) valósággá tegye, amit az Írás mond; „nem tartóztathatja fel halála napját”. A halál nem más, mint meghajlás. Pinhászé a dicsőség és Mózes meghajlik (meghal) (7).

Dávidról azt írják; „Dávid király öreg volt” (1Királyok, 1, 1), és mikor meghalni készült: „és Dávid napjai a végük felé közeledtek” (1 Királyok 2, 1). Jákob is, mikor halálát közeledni látta, meghajtotta magát József előtt, mondván: ha ugyan kegyet találtam szemeidben. Mikor (mondta ezt)? Amikor a halálát közeledni látta; midőn közeledtek Izrael napjai a halálhoz. Rabbi Simon ben Lákis: a Szent, legyen áldott, azt mondta neki (Jákobnak): de hiszen téged csak a földbe tesznek, nem halsz meg.

„Midőn közeledtek Izrael napjai”: megmagyarázta neki a Szent, neve áldott; (az utolsó nap) is felkel, oly természetességgel mintha valaki éppen a barátjához menne (látogatóba).

„Közeledtek”: erről Mestereink, emlékük áldott, azt mesélik: akiről azt írják, hogy a halála közeledett, nem érte meg elődei életkorát. Dávidnál ezt írták: „Dávid napjai a végük felé közeledtek”. Nem is érte meg Boáz, Ovéd és Isáj életkorát. Ovéd, Mestereink szerint, emlékük áldott, négyszáz évig élt. Dávid pedig csak hetven évig; nem érte meg atyái életkorát.

A közeledő vég Mózesnél is elhangzott: „napjaid a végéhez közeledtek” (5 Mózes 31, 14) és valóban, Ámrám (Mózes apja) százharminchét évet élt, Mózes csak százhúszat.

„Midőn közeledtek Izrael (Jákob) napjai”. Ő sem érte meg atyái életkorát. Ábrahám százhetvenöt évet élet, Izsák száznyolcvanat, Jákob száznegyvenhetet.

„Akkor hivatta fiát, Józsefet”. Miért nem Rúbent, miért nem Júdát? Rúben az elsőszülött, Júda király (lesz), de nem őket, hanem Józsefet hívta. Ebből azt tanuljuk, hogy azé a tisztelet, akinek az „óra kedvez”, és aki a végakaratot teljesíteni képes (József) (8). Így folytatta: „ha ugyan kegyet találtam szemeidben: ne temess el, kérlek, Egyiptomban”. „Miattad jöttem Egyiptomba, miattad mondtam, immár meghalhatok” (1Mózes 46, 30).

Mostanság, ha valakit a hajón ér a halál, a lelke akkor is megtér atyáihoz. „Ha majd elnyugszom atyáimmal, akkor vigyél el engem Egyiptomból és temess el az ő szokásuk szerint, ahogy ők kedvelik, (de az én) sírhelyemen, amelyet ástam magamnak” (1Mózes 50, 5).

Rabbi Hánánjá szerint, aki az Ígéret Földjén kívül hal meg, és nem ott temetik el, annak két halála van. Ezért mondja az Írás: „és te Páshur, és házad népe Babilon fogságába mentek, ott (9) halsz meg, és ott temetnek el, te és mind a barátaid, akiknek hazugsággal prófétáltál” (Jirmijáhu, 20, 6). (Páshurnak) két halála volt.

Így kérte Jákob: „ne temess el, kérlek Egyiptomban”. Rabbi Simon azt kérdezi: e szerint, a cádik, akit idegenben temetnek el, rosszul jár? És mit tesz a Szent, legyen áldott? Járatokat fúr nekik a földben, azokat barlanggá (szélesíti) és ők, (a cádikok) addig mennek és gurulnak, amíg Izrael földjére nem érkeznek. Mikor Izrael földjére jutnak, a Szent, legyen áldott, életet lehel beléjük és talpra állnak. Az Írás szerint: „és felhozlak titeket sírjaitokból, én népem, és Izrael földjére viszlek titeket, aztán lelkemet belétek töltöm és élni fogtok” (Jehezkél, 37, 12,13). Rabbi Simon ben Lákis szerint a szöveg világos (10): mivel Izrael földjére érkeznek, a Szent, legyen áldott, életet ad nekik, ahogy írva van; „életet ad a benne élő népnek és lelket a rajta élőknek” (Jesájá 42, 5).  

Történt Rabbival (11) és rabbi Elázárral, hogy miközben Tibériás határában jártak, megpillantották valakinek a koporsóját, aki Izrael földjére „jött”, hogy itt temessék el. Rabbi azt kérdezte rabbi Elázártól: mit használ ennek, aki idegenben halt meg, hogy itt temetik el? Hisz róla szól; és birtokomat beszennyeztétek (Jeremiás 2, 7). Életetekben nem jöttetek, most idejöttök, és halálotokkal tisztátalanságot (12) hoztok az országba. Rabbi Elázár így válaszolt: ha Izrael földjén temetik el, a Szent, neve áldott, majd megtisztítja (amit ez okozott), „megtisztítja népe földjét” (5 Mózes 32, 43).

Mikor rabbi Johánán meghalt, így szólt azoknak, akik a temetés körül szorgoskodtak: színes öltözékben temessetek el, ne fehérben, se feketében, nehogy a cádikok között szégyenkezzek (13). Rabbi Josijá, mikor meghalt, azt kérte a közel állóktól, hívjátok ide a tanítványaimat. Azt mondta nekik, fehér öltözékben temessetek el, hogy ne szégyenkezzek cselekedeteim miatt a Teremtőm előtt. A szent Rabbink, mikor meghalt, három dolgot kért: (temetésemen) az özvegyem ne hagyja el a házat, ne sirassanak Izrael városaiban, és ne engedjék, hogy idegen megérintse ágyamat, csak az nyúljon hozzám, aki életemben is ápolt. (Rabbi) tizenhét évig élt Cipóri (14) városában, és magában ezt szokta mondani: Jákob tizenhét évig élt Egyiptomban, Júda tizenhét évet Cipóriban.

Szent Rabbink tizenhárom évig aggódott a fogai egészségéért, de ez alatt tizenhárom év alatt Izraelben egyetlen nő sem halt meg szülésben, és nem vetélt el (15). A tizenharmadik év végén Rabbi megharagudott a híres rabbi Híjára. Ekkor eljött hozzá Illés (emléke áldott) Rabbi Hijá alakjában, és megérintette a beteg fogat, mely azonnal meggyógyult. A következő napon eljött rabbi Hijá, és a foga iránt érdeklődött. (Rabbi) ezt válaszolta: mióta tegnap megérintetted, meggyógyult. Ekkor (Hijá) kitört: ó, ti szülő asszonyok, ó, ti csecsemők! Mivel rabbi Hijá bevallotta, hogy tegnap nem is járt nála, Rabbi már tudta, hogy ez a jó emlékű Illés volt. Ettől kezdve tisztelettel volt rabbi Hijá iránt.

_____________________________________________

(1) midrás szemelvény: 12/2, 12/3
(2) háború a halállal szemben  
(3) Mózes két ezüst trombitája a nép gyülekezéseire és az utazásra való felszólításra szolgált  
(4) nehogy megpróbálják Mózes halálát elnapolni  
(5) a nép Báál Peornak, (tiltott moábita bálvány) áldozott, ugyanekkor Zimri, tüntetőleg tiltott szerelmi kapcsolatot folytatott egy idegen nővel  
(6) Pinhász (Áron unokája) ölte meg Zimrit (és szeretőjét), hogy a pusztító járványt megállítsa  
(7) Mózes halogatta volna a (kegyetlen) büntetést; a szöveg arra is utal, hogy Pinhásszal ellentétben, Mózes nem mehetett be az Ígéret Földjére
(8) Mivel József nagy ember Egyiptomban, a fáraó jobb keze, hatalmában áll, hogy teljesítse apja végakaratát.  
(9) két halála volt: kétszer szerepel a mondatban az „ott”  
(10) héb.: mikrá málé, „a szöveg önmagát magyarázza” 
(11) “Rabbi”: Rabbi Júda há-Nászi, akit szentként tiszteltek  
(12) a halott érintése tisztátalanságot okoz 
(13) nem tartotta magát elég cádiknak 
(14) Cipóri: város Galileában; ott élni (Rabbi számára) olyan volt, mint a száműzetés, Jákobhoz hasonlóan, aki Egyiptomban élt élete végén 
(15) A Rabbi „beteg” foga és a sikeres szülések között összefüggés lehetett

 

Heti Midrás (11)

Jákob fiai már indulnának vissza Kánaán földjére, de József „visszatartja” a legkisebbik testvért, Benjámint. „Ekkor Júda József elé lép” és elmondja, hogy mit jelentene ez öreg apjuknak, Jákobnak: „midőn eljövök szolgádhoz, az én atyámhoz és a fiú nincs velünk az ő lelke pedig össze van kötve lelkével” (1Mózes 44, 30). Mielőtt József felfedi kilétét testvérei előtt, vitát folytat Júdával, ő azonban visszautasítja a vádaskodásokat. Izrael sorsa Júda és Benjámin kezében van: valamikor, a távoli jövőben csak az ő törzsük marad meg, és a léviták. Miután József felfedi kilétét testvérei előtt, Jákob is „lejön” Egyiptomba. Végül is a világméretű éhínség egyesíti a családot, de idegenben.


Midrás Tánhumá, ekkor Júda József elé lép (Vájigás)

„Ekkor Júda József elé lép” (1Mózes 44, 18) (1). Vádaskodva szól (Józsefhez): uram, kérlek, légy velünk elnéző. Hadd szóljon a szolgád az uram fülébe. Talán így kellett volna: mondhatok-e valamit az uramnak? Júda szavában a keménység a szelídséggel keveredik.

Júda: Te, aki olyan vagy, mint a fáraó. Ahogy a fáraó, a te urad kedveli a nőket, úgy látod, hogy Benjámin jóképű, és azt kívánod, bárcsak a szolgád lenne. Olyan vagy, mint a fáraó. Nagyok vagytok a helyeteken, de mi is azok vagyunk a magunk módján. Mikor uram megkérdezte szolgáit, kezdettől fogva vádaskodva fordult hozzánk. Több országból jöttek Egyiptomba élelmet vásárolni, de senkinek se tettél fel kérdéseket. Uram (azt gondolod), vajon a lányodat elvenni jöttünk, vagy a testvérünket akarod feleségül? Nekünk semmi rejtenivalónk nincsen előtted.

József: Júda te, a testvéreid közül a legbeszédesebb, a serlegből látom (2), hogy testvéreid között akad nálad ügyesebb, te fecsegő!

Júda: én a kezesség miatt viselkedem így, melyet (Benjáminért) vállaltam.

József: miért nem vállaltál kezességet a testvéredért (3), mikor eladtátok őt az izmaelitáknak húsz ezüstért, és öreg apádnak szenvedést okoztál azzal, hogy azt mondtad neki, széttépték a vadak Józsefet, pedig ő nem is vétett ellened? De azt, hogy (Benjámin) vétkezett és ellopta a serleget, feltétlenül meséld el az apádnak. Megy a kötél a vödör után!

Júda, mikor ezt meghallotta, felkiáltott és hangosan, keserűséggel zokogott. Hogyan térjek vissza apámhoz úgy, hogy a fiú nincs velem?  József így válaszolt: gyere vitatkozzunk, mi ketten. Tessék, vádaskodj. Júda ekkor hívta Náftálit: menj kutasd ki, hány piac van Egyiptomban. Az hamar visszatért, mondván; tizenkettő.
Júda ezt mondta: ebből jó magam kardélre hányok hármat, (közületek) pedig mindenki elpusztít egyet, akkor nem marad közöttük (az egyiptomiak között) egyetlen élő ember. A testvérek erre ezt válaszolták: Júda, Egyiptom, nem Schem (4). Ha elpusztítod Egyiptomot, az egész világot pusztítod el. Ekkor, „József nem bírta magát tovább türtőztetni” (1Mózes 45, 1). Rabbi Smuél bár Náhmán szerint József nagy veszélynek volt kitéve, mert ha testvérei most megölik, a világon senki sem tudja meg, (hogy valójában mi történt köztük). (5). Akkor mégis, miért szólította fel az egyiptomiakat, hogy menjenek ki a teremből ? (6) Mert ezt gondolta magában, inkább haljak meg, csak ne hozzak szégyent testvéreimre az egyiptomiak előtt.

Júda így szólt: kezdettől fogva vádaskodtál ellenünk. Azzal kezdted, hogy kémek vagyunk, majd azzal vádoltál, hogy az ország belsejét akartuk kifürkészni, harmadszor azzal, hogy elloptuk a serlegedet. Én, a cádik, apám életére esküszöm, te meg a gonosz fáraó életére esküszöl. Ha kivonom kardomat a hüvelyéből, egész Egyiptom halottakkal telik meg.

József: ha kivonod kardodat, én a nyakad köré tekerem.
Júda: ha a számat kinyitom, lenyellek.
József: ha kinyitod a szád, betömöm egy kővel.
Júda: mit mondjunk apánknak?
József: mondd néki ezt, „ment a kötél a vödör után”.
Júda: hazug vádakkal illetsz minket.
József: nincs hazugabb tett, mint egy testvér eladása.
Júda: Schem lángja ég a szívemben.
József: menyed, Támár tűzét siratom.
Júda: engem a harag pusztít, senki se hisz nekem.
József: összetöröm a te haragodat
Júda: most elindulok, és vérrel festem Egyiptom piacait.
József: ti örök életetekben „festők” voltatok, testvéretek ingét vérrel festettétek, atyátoknak pedig azt mondtátok, a vad tépte széjjel.

Mivel József látta, hogy a vérengzés a szándékukban áll, azt mondta magában, jobb, ha bevallom nekik, ki vagyok, semmint, hogy Egyiptomot elpusztítsák.

József így szólt: nem azt mondtátok, hogy ennek (Benjáminnak) a testvére meghalt? Én pedig megvásároltam őt, no, ide is hívom hozzátok. Máris hívta: József, Jákob fia, gyere ide! József, Jákob fia, gyere ide és beszélj a testvéreiddel, akik eladtak téged! A testvérek a ház négy sarkát fürkészték, erre József azt kérdezte, mit bámultok? Én vagyok a József, a testvéretek! Ők annyira megrettentek, hogy nem hagyta el hang a torkukat.

Erről Rabbi Johánán ezt mondta; ó, jaj nekünk! Mi lesz a büntetésünk az Ítélet napján! Amikor József azt mondta testvéreinek, én vagyok József, ők megrettentek. Hát ilyen lesz az, amikor a Szent, a neve áldott, törvénykezik. „Ki mer szembe nézni azzal a nappal, aki megéri az Ő jövetelét, és aki ott áll, mikor Ő megjelenik” (Máláchi 3, 2), vagy „nem láthat engem ember, és élve marad” (2Mózes 33, 20). Mire emlékeztet az, hogy láttára „megrettentek testvérei”? Arra, mikor a Szent, neve áldott, számon kéri a parancsolatok betartását, és a Tórával szemben elkövetett bűnöket.

Ekkor a Szent, neve áldott, csodát tett, és a testvérek nyelve megoldódott. József így szólt hozzájuk: „szemeitek látnak, mint testvérem Benjámin szemei, ahogy az én szám szól hozzátok” (1Mózes 45, 12) a szent nyelven (7). De nem hittek neki, amíg fel nem nyitotta köntösét, és megmutatta nekik a szövetség jelét. Miért tette? Mivel mikor elhagyta őket, még nem volt még szakálla, most szakállasan úgy néz ki, mint egy király. Mivel felismerték, meg akarták ölni. Ekkor leszállt egy angyal és a ház négy sarkába szórta őket. De ugyanabban a percben Júda akkorát üvöltött, hogy Egyiptom falai leomlottak, és József leesett a székről, a fáraó lecsúszott a trónjáról. Mindketten a földre estek, a József előtt álló vitézek nyaka kitekeredett, és így maradt a haláluk napjáig, ahogy írva van: „oroszlánüvöltés, a vad hangja, és az oroszlánkölykök fogai kitörettek” (Jób, 4, 10). Ezért mondja az Írás, hogy a hangja elhallatszott a fáraó palotájáig. A hang Júda hangja volt. „Az Örökkévaló (meg)hallotta Júda hangját” (5Mózes, 33, 7).

Mikor József látta, testvérei mennyire szégyenkeznek, így szólt, gyertek ide hozzám. Egyenként megcsókolták és egymás vállán sírtak: „Megcsókolta összes testvérét, és sírt rajtuk” (1Mózes 45, 15). Mint ahogy József testvérei csak a sírás által vigasztalódtak meg, a Szent, neve áldott, így fogja megváltani a népét. Sírással, ahogy írva van, „sírással jönnek és könyörgésekkel, patakok vizéhez vezetem és menesztem őket, egyenes úton, és út közben nem fognak megbotlani, mert Izrael atyja lettem, és Efráim az én elsőszülöttem” (Jeremiás 31, 89). 

_________________________________________

(1) a fejezet neve héberül vájigás (és elé lép); midrás szemelvény: 11/5
(2) József Benjámin csomagjába becsempészi a saját serlegét
(3) az ő (József) eladásáról van szó
(4) Jákob fiai vérengzést hajtottak végre Schem-ben, testvérük Dina megbosszulásáért
(5) a midrás folytatásából kiderül – ha (Józsefet most) testvérei megölik, apja soha nem tudja meg, mi történt vele
(6) kiküldte az egyiptomiakat, hogy a család egymásra találásának ne legyenek tanúi
(7) azt is hallották, hogy József héberül beszélt velük 


Heti Midrás (10)

A fejezetben Jákob gyászáról és az egyiptomi gabonavásárról esik szó. Mikor József halálhírét hozzák, Jákob szabályszerűen betartja gyászt, mert Isten eltitkolja előtte a valóságot. Jákob nem boldogul egykönnyen az élet csapásaival, bajaival: fohászt készít ellenük, egyfajta kámeát, mellyel ráveszi a Teremtőt, hogy tegyen végre pontot a szenvedéseire. Hogyan? Úgy, hogy az Isten neve (El) mellé, odailleszti a „sá-dáj” szót. Ez a szó azóta is fel van „szegezve” minden zsidó otthonban a jobb oldali ajtófélfára (mezuzá). (1)

Midrás Tánhumá, történt két év múltán (Mikéc)

„El sádáj (2) irgalmazzon nektek” (1Mózes 43, 14), mondja az Írás (3). Így imádkozik Hozzá minden hászid, a megfelelő időben. Mi az, hogy megfelelő időben? Rabbi Ábá szerint, megfelelő idő az öregkor. Ha az ember megöregszik, minden képessége elhagyja. Öreg korában az ember azért fohászkodik, hogy lásson a szemeivel, ehessen a szájával, és járjon a lábán. Izsákról azt írják, „Mikor Izsák öreg lett, elhomályosultak a szemei” (1Mózes 27, 1); Jákobról pedig: „Izrael szemei nehezek voltak az öregségtől” (1Mózes 48, 10). A szája nem engedelmeskedik; mikor Bárzilái azt mondja Dávidnak: „ízét érzi-e szolgád annak, amit eszem, és amit iszom, avagy hallja-e még énekesek és énekesnők hangját? Minek legyen hát szolgád uramnak, a királynak még terhére?” (2Sámuel 19, 36).

A „megfelelő idő” a halál. Rabbi Ismáél szerint kilencszázhárom halálnem létezik, mivel „halálból kiút az Isten” (Zsoltárok 68, 21). A „kiút” szó számértéke éppen kilencszázhárom (4). A halálnemek közül legrosszabb a diftéria és a legjobb a csók.

„Megfelelő időben” imádkozunk a lélekért. Rabbi Ismáél szerint nincs nehezebb dolog a lélek távozásánál. Hogyan távozik (a lélek)? Rabbi Johánán így magyarázta: mint egy vastag kötél, amint kijön a nyelőcsőből, úgy hagyja el a lélek a testet. Rabbi Hániná szerint, mint egy (darab) köröm a nyelőcsőből. Smuél szerint úgy távozik a lélek a testből, mint egy fordított létra. Milyen nehéz a lélek távozása!

„El Sádáj irgalmazzon nektek”. Az Írás ezt mondja; „szorongás és minden erőfeszítés nélkül is a segítségedre lesz?” (Jób 36, 19). Azt mondja rabbi Elázár: ne okozz szégyent azzal, hogy a bőség idején nem imádkozol. A Szent, neve áldott, azt mondta, ahogy esőt és harmatot hozok a fűre és az emberek örömére, te ugyanúgy imádkozz előttem, és áldd meg a cselekedeteimet. Soha ne mondd, hogy minek imádkozzam, hisz bőségben élek, majd ha bajba kerülök, imádkozom. Előzd meg a bajt, és imádkozz. Rabbi Elázár, Ben Szirá (5) könyvéből idéz: „akkor is tiszteld az orvost, mielőtt a segítségére szorulsz”.

Mit jelent az, hogy „minden erőfeszítés”? Rabbi Johánán szerint így cselekedtek azok a cádikok, akik hősi erőfeszítéssel tűntek ki. Tudd meg, hogy Jákob atyánk, mikor még nála lakott Benjámin, előre imádkozott érte. El Sádáj irgalmazzon nektek. A fohász arra utal, hogy Jákobnak sok megpróbáltatásban volt része. Mikor még az anyja hasában volt, Ézsau verekedett vele: „belsejében tolakodtak a fiúk” (1Mózes 25, 22); és „mivel karddal üldözte testvérét, és (Isten) elfojtotta (eltakarta) érzelmét” (Ámosz 1, 11). Ézsau elől (Jákob) Lábánhoz szökött, és nála élt húsz évig, nagy gondok között: „nappal megemésztett a hőség és a fagy éjjel” (1Mózes 31, 40). Miután megszabadult, Lábán az életére tört, és három napon át üldözte. Mikor végre megmenekült Lábántól, jött Ézsau, aki szintén meg akarta ölni, ő erre nagy ajándékot adott neki, kétszáz kecskét. Megmenekülvén Ézsautól, jött a baj Dínával (a lánya). Elmúlt a baj Dína körül, lett baj Ráhelnél. Végre, a sok gond után pihenni akart egy keveset, ekkor jött a szomorúság József miatt. Panaszos a siráma: „nem volt békességem, nem volt nyugtom, se pihenésem” (Jób 3, 26). Aztán Simon, majd Benjámin. (Jákob) ezért fűzte az imájába az „El sá-dáj”-t. Az Isten, aki az égnek és a földnek azt mondhatta, elég, az én megpróbáltatásaimra is mondja azt, hogy elég (6)! (Más): mikor a Szent, neve áldott, az eget és a földet teremtette, és azok egyre nyúltak, növekedtek, míg végre megparancsolta nekik, elég! Ezért a neve El Sádáj.

Mikor József testvérei megérkeztek, (József) feltekintett és meglátta Benjámint, anyja fiát, megörült, mert felfedezte benne apjának képmását. Azonnal megparancsolta háza gondnokát, töltsd meg a vendégek zsákját élelemmel. Menásét (7) is utasította, töltsd meg a zsákját, és tedd a tetejére az én serlegemet, az ezüst serleget. Reggeli pirkadatkor elküldték a vendégeket. Ekkor így szót József, ha éjjel küldöm őket, senki se bírt volna velük, mert mindegyiküket az állatokhoz hasonlítják (8): „Juda oroszlánkölyök” (1Mózes 49, 9). Dánról is mondták, „hogy fiatal oroszlán” (5Mózes 33, 22), azt is, hogy Dán kígyó lesz az úton. Náftáliról pedig, hogy „elszabadult nőstényszarvas”(1Mózes 49, 17).

Elhagyták a várost, de nem jutottak messzire. József azt mondta (a tisztjének): ha eltávolodnak, senki se bír velük. Addig üldözzétek őket, míg maguk mögött érzik a nagyváros erejét, ha elérted őket, mondd nekik: miért fizettetek rosszal a jó helyett? „Nemde ez az, (a serleg) amiből iszik az én uram” (1Mózes 44, 5). „És erre megszaggatták ruháikat (9)” (1Mózes 44, 13). Azt mondta nekik a Szent, neve áldott, miattatok, egy hazugság miatt atyátok megszaggatta ruháját, most ti is, csak úgy a semmiért, megszaggatjátok a tiéteket. Rabbi Jichák szerint a törzsek (a testvérek) Benjámin miatt szaggatták meg ruháikat, és a Benjámin törzséből származó Mordecháj pedig egész Izraelért: „Mordecháj megtudta mindezt” (Eszter 4, 1).

Mindegyik felmálházta a szamarát, és közben Benjámin vállát csapkodták, mondván, jaj te tolvaj, tolvaj anyád (10) fia. Így szégyenkezett atyánk a te anyád miatt. A bántalmazás miatt (Benjámin) kiérdemelte, hogy a Sechiná (11) a vállán nyugodjon, ahogy mondják: „védelmezi őt minden időben, és vállai között lakozik” (5Mózes 33, 12).

Bementek Júda, meg testvérei József házába. Mi az, hogy József házába? De hiszen minden nap kijárt tárgyalni a térre! De azon a napon nem ment ki, mondván, nem szégyenítem meg testvéreimet az egyiptomiak előtt. Ők pedig leborultak előtte a földre. Mi a szolgáid vagyunk, valóra váltva (József álmát), mely szerint „a nap és hold és a tizenegy csillag meghajolnak előttem” (1Mózes 37, 9). Mit tettetek (kérdezte József), nem gondoltátok, hogy úgyis kitalálom? Mit mondjunk az én uramnak, válaszolt Júda? Mit mondjunk az első pénzről? Mit a másodikról, hogy magyarázzuk a serleget? Isten megtalálta szolgája bűnét. Ne azt mondd, hogy megtalálta, hanem megtalálja. Egyszerre soha nem látsz két testvért az ivóban, együtt, de mi együtt voltunk a bűnös ágyásban, ugyanabban a bűnben. Azt válaszolta (József): a testvéretek (Benjámin) nem volt veletek. A testvérek így válaszoltak: ha őt elfogják, vele együtt fogjanak el mindnyájunkat. József: mi történt az idősebbik testvéretekkel (annak idején Józseffel), aki nem lopott, és nem okozott nektek szomorúságot, és ti az atyjának azt mondtátok: „a vadállat széttépte”. És mi legyen azzal a testvérrel, (Benjámin) aki lopott és szomorúságot okozott nektek? Egy cádik ballépése az egész világot élteti (táplálja), (12) hát még mit tesz a Szent, neve áldott, az ő jogán!

 

_________________________________________

(1) Mózes igéit tartalmazó pergamentekercs
(2) El Sádáj, ismertebb magyarázat szerint: somér dáltot Jiszráel: Izrael ajtainak őre)
(3) midrás szemelvény: 10/10
(4) a „kiút” (héb. Tocáot) számértéke 903; a héber betűknek számértéke van, ennek megfelelően a szavaknak is.
(5) Ben Szirá, i.e. II. században élt, könyve az apokrif írások közé tartozik
(6) El sá-dáj: úgy is értelmezhető, „Isten, elég már”
(7) Menáse: József fia
(8) Jákob áldásai
(9) a gyász jele
(10) arra céloz, hogy Ráhel ellopta Lábán házából a teráfokat
(11) Sechiná: Isten szelleme
(12) Lásd: Heti Midrás 2.

 

 


Heti Midrás (9)

„És Jákob lakott apja országában, Kánaán földjén” (1Mózes 37, 1). A héber „vájésev” szó, ómen-szerű kifejezés, jelentése: (és) élt, ült, lakott. Hallatára, első pillanatban békét, nyugalmat, biztonságot feltételezünk, mégis mögötte van a rossz, a fájdalom, a veszteség. A midrásban felsorolt példák e felől nem hagynak kétséget. A midrás, Jákobnak Ézsautól való félelméről elmélkedik, kettőjük erkölcsi elkülönüléséről. De minden idők legnagyobb veszélye, mely a nép létét fenyegeti, Ámálék, Ézsau unokája. Ámálék fenyegető árnya ma is jelen van. Jákobot, életében, nemcsak az angyalok serege védi, hanem fiának, Józsefnek legendás erénye is.


Midrás Tánhumá, lakott Jákob apja országában (Vájésev)

A „vájésev” (1), bajt, szomorúságot hordoz. (Példák): Izrael (Jákob) Egyiptom országában lakott, a Gósen földjén/ „Izrael napjai a halálhoz közeledtek” (1 Mózes 47, 29); és leült a nép enni, inni és felkeltek mulatozni/ „és elpusztult azon a napon a népből háromezer férfi” (2Mózes 32, 6; 28); leültek kenyeret enni/ és íme, izmaeliták karavánja; (2), „Júda és Izrael nyugalomban éltek (laktak)” (1Királyok könyve 5, 5)/ „és támasztott az Örökkévaló Salamonnak ellenséget” (1Királyok 11, 14); „Izrael Sittimben lakott/ és a nép paráználkodni kezdett” (4Mózes 25, 1). A „vájésev” mindig rosszat von maga után. „És Jákob lakott apja országában/ és József (testvéreinek) rossz hírét keltette atyjuknak” (1Mózes 37, 1-2).

Korábban Ézsau nemzetségének vezéreiről ír, „Mágdiélről, Irámról” (1Mózes 36, 43). „Jákob megrettent Ézsau nemzetségének vezéreitől”, mondván; ki mer szembeszállni ilyen vezérekkel? Ez arra a történetre emlékeztet, amikor a kovácshoz karaván érkezett nagy len rakománnyal, és (a kovács) azon tanakodott, hová tegye ezt a sok lent. Egy okos arra tévedt, és így szólt: minek aggódsz, elég egy szikra az üllőről, és végez a lennel. Mikor Jákob atyánk meglátta Ézsau vezéreit, ezt mondta; ki mer szembeszállni ezekkel? Azt válaszolta a Szent, neve áldott; a te szikrád elemészti őket, ez pedig József, mint írva van: „lészen Jákob háza tűzzé és József háza lánggá, Ézsau háza pedig szalma, felgyújtják és megemésztik” (Ovádjá 1, 18). Ezért fogalmazott így a Tóra: „És Jákob lakott atyja országában, Kánaán földjén. Ezek Jákob nemzetségei József tizenhét éves…” (1Mózes 37, 1-2). (3)

Miért foglalkozik a Tóra Ézsau nemzetségeivel? Vajon a Szentnek, neve áldott nincs más írni valója, mint Timná vezér és Lótán vezér? A Szent, a neve áldott, a világ teremtése óta nyomon követi a népek eredetét és tudomása van a szégyenletes dolgaik felől. Például, amikor Hám nemzetségéről ír és Hám fiairól, Kusról és Micrájimról, azt írja: Kus nemzette Nimródot, (aki) felkeltette az (Isten) haragját azzal, hogy „hős lett a földön” (1Mózes 10, 8); majd folytatja, „Micrájim nemzette a Ludim, az Anamim (nemzetségét),…, és a Kászluhimokat, ahonnan a filiszteusok jöttek…”(1Mózes 10, 13-15). (Egyesekről) nem azt mondja, hogy „akiket nemzettek”, hanem, hogy „jöttek”, tudatva, hogy rossz emberek.

Ézsau leszármazottjaival is foglalkozott (a Tóra), szólván: ezek Ézsau nemzetsége, és megnevezte a gonoszságaikat. Miből tudjuk, hogy rossz emberekkel van dolgunk? Azt írja, hogy „Elifáz (4) gyerekei, Témán, Omár, Cefi, Gátám, Kenáz, Timná és Ámálék” (1Krónikák 1, 36); (máshol): „Timná Elifáz ágyasa lett” (1Mózes 36, 12). Ez mutatja, hogy a saját lányával hált. Hogyan? (Elifáz) Szeir feleségével hált, aki tőle teherbe esett és szülte Timnát, akit aztán elvett Szeir lányaként, pedig a saját lánya volt…

                    *

„És történt e dolgok után” (1Mózes 39, 7). Rabbi (Tánhumá) azt kérdi: ki a legmegbízhatóbb ember? Így mondják bölcseink; három megbízható ember létezik. A gazdánál, aki pontosan fizeti a tizedet és a Szentélynek szánt adót, nincs megbízhatóbb; a szegény embernél, akinél ha zálogot hagynak, nem nyúl hozzá, nincs megbízhatóbb. A nőtlen embernél, aki nyilvánosházak között lakik a faluban, és mégsem esik bűnbe, nincs megbízhatóbb. De ennél is megbízhatóbb József, aki az Egyiptomiak között élt, akikről Ezekiél azt írja: „szamárhús a húsuk” (Jehezkel 23, 20), (5). Ekkor (József) mindössze tizenhét éves, és még soha nem vétett a szemérem ellen, akkor se, mikor úrnőjével egyedül volt a házban, aki minden nap csábította. (Potifár neje) minden nap, háromszor cserélt ruhát, azt a ruhát, amit reggel hordott, nem vette fel délben, amit délben, nem viselte este. Mindezt azért, hogy magára vonja József figyelmét. Bölcseink, emlékük áldott, azt mesélik: egyszer összegyűltek az egyiptomi lányok, hogy József szépségében gyönyörködjenek és mint tett Potifár felesége? Kést adott a kezükbe, hogy etrogot (6) hámozzanak, majd odahívta Józsefet és elébük állította. Ekkor a lányok, József szépségétől lenyűgözve, mind megvágták a kezüket. Azt mondta nékik: nekem, aki minden órában látom őt, mennyivel nehezebb. Állandóan csábította (Józsefet) de ő ellenállt a csábításnak.

__________________________________

(1) Midrás szemelvény: 9/1, 9/5
(2) akik Józsefet rabszolgaságba hurcolják
(3) „Jákob nemzetségei József…”. Az eredeti szórend: „nemzetségei Jákob József…”, jelképesen arra utal, hogy József Jákob számára védelmező szikra
(4) Elifáz, Ézsau fia
(5) az ókori Egyiptomban szerették a vadszamár húsát
(6) az etrog citromhoz hasonló gyümölcs, honos a Földközi Tenger vidéké
n

 

Heti Midrás (8)

„És küldött Jákob követeket maga előtt Ézsauhoz, az ő testvéréhez” (1Mózes 32, 4). Miért fél ennyire ikertestvérétől? Talán „bűntudatot” érez, hogy ellopta tőle az elsőszülöttség jogát? Nem, Jákob csak az atyáknak tett Ígéretre gondol. Az Ézsauval való találkozás előtti éjszaka sorsdöntő. Ekkor viaskodik az angyallal, akit a midrás fejedelemnek nevez. Jákob tőle kapja az örökérvényű Izrael nevet. A következő nap Jákob követeket küld maga előtt, élükön a fejedelemmel. Érdekes párhuzamot von a midrás: Jákob követe ugyanaz az angyali sereg, vagy előcsapat, melyet Isten a Törvényadás előtt küld a Szináj hegyére.

Midrás Tánhumá, és küldött Jákob követeket (Vájisláh)

„És küldött Jákob követeket” (1Mózes 32, 4) (1). Az Írás ezt mondja: „az Örökkévaló a hangját hallatta hada előtt, mert hatalmas az ő tábora…” (Joél 2, 11). Joél a Tóraadásról szól. Mikor a Szent, neve áldott, Izraelnek Tórát adott, húszezer harci szekér szállt le vele, mint írva van, „Isten szekere húsz és két ezer” (2) (Zsoltárok 68, 18). Rabbi Ávdimi szerint angyalok (3) huszonkétezer harci szekere szállt le a Szináj hegyén. Mi jött először? A hang. Ahogy írja: „voltak hangok és villámlások…” (2Mózes 19, 16). Aki a hangokat adta, adta a Tórát, „az Örökkévaló a hangját hallatta hada előtt”. Úgy is mondhatjuk, hogy az „Örökkévaló a hangját hallatta”, a mennydörgés, mely a Szent hadaival jár. Mikor dörög az ég, minden hangos, a teremtmények tudják, hogy esni fog az eső. A mennydörgést követi a villám (4). Más magyarázat szerint „az Örökkévaló a hangját hallatta”, az újévi sófár hangja. A „hada előtt” pedig Izrael, aki reszket és fél a sófár hangjától, és megtér, hogy Jom Kipur napján ártatlannak találtassék: „…nagy és rettenetes az Örökkévaló Napja, ki bírja azt ki!” (Joél 2, 11). Jom Kipur napján bezárul az élők és a halottak könyve. 

Honnan tudjuk, hogy Írás az Újév és a Jom Kipur közötti tíz napról beszél? Ézsaiás így figyelmezteti Izraelt, mondván: „mosakodjatok, tisztuljatok, távolítsátok el tetteitek gonoszságát a szemem elől, tanuljátok, jól magyarázzátok a törvényt” (Jesájá 1, 16-17). Ez pedig a megtérés: „Gyertek, nézzük meg, mondja az Örökkévaló” (Jesájá 1, 18). Az a tizedik nap, az ítélet napja, melyen a Szent, neve áldott, Izraelt bűneitől tisztára (5) mossa: „bár vétkeitek olyanok, mint a bíbor, (mégis) kifehérednek mint a hó” (Jesájá 1, 18).

„Hatalmas az ő tábora”. Ezek az angyalok, akik ítélnek és felmentenek. Hatalmas az Ő szavának végrehajtója, de ki nagyobb náluk? Rabbi Huná, rabbi Hijá nevében azt állítja, hogy Izrael, aki a cselekedetet a hallás (a parancsolatok meghallgatása) elé helyezte, mondván, „amit az Örökkévaló mondott, megcselekedjük és meghallgatjuk” (2Mózes 24, 7). Ez arra tanít, hogy a cádik (6), még a szolgáló angyaloknál (7) is nagyobb.

Tudd meg, mi történt Ézsaiással (héb.: Jesájá) miután azt mondta, „tisztátalan ajkú ember vagyok, és tisztátalan ajkú nép között élek” (Jesájá 6, 5). Így szólt a Szent, neve áldott: Ézsaiás, magadra mondhatod, hogy tisztátalan vagy. Izraelről mondod, hogy tisztátalan ajkú, mikor a hallás előtt cselekszik, és minden nap kétszer kimondja a nevemet. Őt nevezed tisztátalan ajkúnak? Még ugyanott: „hozzám repült egy a szeráfok közül és kezében parázs, (8) melyet fogó(k)-kal vett el az oltárról” (Jesájá 6, 6). Mi jelent az, hogy parázs? Azt, hogy ’jaj neked, te száj’, mely az én fiaimról gonoszat mond (9). Mi az, hogy fogó(k)? A többes szám arra utal, hogy két fogó volt. Az angyal (szeráf) vett egyet, hogy kiemelje a parazsat, de megégette magát, majd visszatért és vett egy másik fogót, ezzel tartotta az elsőt, és így érintette meg Ézsaiást: „megérintette a számat, és mondta (a szeráf), lám ez megérintette az ajkadat, bűnöd eltávozott, vétked megbocsáttatik” (Jesájá 6, 7). A büntetetést azért kapta, mert azt mondta, hogy „tisztátalan ajkú nép között élek”. (Az angyal) kettős fogóval vette kézbe a parazsat, melyet szeráf se foghat meg puszta kézzel, így megérintve Ézsaiás száját, aki mégsem égett meg.

Azt mondta, „hatalmas az ő tábora”. Ki nagyobb ennél? A parancsolatait végrehajtó cádik. Mózes negyedik könyvében szerepel, amikor a panaszkodókra tűz csapott: „megégette őket az Örökkévaló tüze, és megemésztette a tábor szélét” (4Mózes 11, 1). Rabbi Jichák szerint, ott állt mesterünk, Mózes és gyapjú kötegeket szórt a tűzre, melyet ezáltal a földbe fojtott (eloltott). Így szól az Írás: „alábbhagyott a tűz” (4Mózes 11, 2). Ebből az a tanulság, hogy a cádik a szolgáló angyaloknál is fontosabb. Hasonlóképpen Jákob, aki megragadta a fejedelmet, legyűrte, és aztán Ézsau elé küldte.   Ahogy írva van: „és küldött Jákob követeket”.

_______________________________

(1) midrás szemelvény: 8/2
(2) a zsoltár említette szám (héb.:„ribotájim álféi sinán”) rabbi Ávdimi szerint huszonkétezer
(3) Követ és angyal héberül azonos: mál’ách
(4) a hang fontossága miatt a sorrend megfordul (mennydörgés-villám)
(5) a jom kipuri bűnbakra kötött vörös fonál kifehéredésére utal
(6) igaz ember
(7) szolgáló angyalok, héb.: máláché sáret
(8) Az oltár padlójáról való izzó parázs, héb.: ric-pa, (mai jelentése padló), a kifejezés két szótagja, a „ric” és a „pa (pe)” két szóra vonatkozik: „fuss” és „száj”
(9) a „rossz nyelv” (héb.: láson há-rá) súlyos véteknek számít


Heti Midrás (7)

„És elhagyta Jákob Beer-Sevát és Horonba ment. Elérkezett egy helyre és meghált ott, mert lement a nap, vett a hely köveiből és a feje alá tette; és lefeküdt azon a helyen. És álmodta, hogy íme, létra áll a földön, a teteje az eget éri; és íme, Isten angyalai föl és alá járnak rajta” (1Mózes 28, 10-12).
Mindig csodálkoztam azon, hogyan tudtak az ősök aludni párna helyett, kővel a fejük alatt. Hát ilyen lidérces álommal, melyben Isten angyalai valójában Izrael leigázói, száműzői, idegen fejedelmek. Föl és alá járnak a „történelem létráján”. A Midrás Tánhumá keletkezésének idején az ókori Róma világhatalom. Róma „fejedelme” még felfelé igyekszik a lajtorján. De nemsokára aláhull, mint a többi uralkodó.


Midrás Tánhumá, és elment Jákob Beer Sevából (Vájecé)

És álmodta, hogy „íme létra van állítva a földre, a teteje az eget éri; és íme, Isten angyalai föl és alá járnak rajta” (1Mózes 28, 12) (1). Rabbi Smuél, Náhmán fia azt mondta, ezek a nemzetek fejedelmei. Közülük, folytatta rabbi Smuél, Náhmán fia, a Szent, neve áldott, megmutatta Jákob atyánknak Babilónia fejedelmét, aki hetven fokot ment fel, és leszállt (birodalma lehanyatlott), Média (fejedelmét), aki ötvenkettőt, és leszállt, Görögországét, aki száz fokot ment fel és leszállt, Edomét, (2) aki szintén felment, de nem tudni, hány fokot. Ekkor Jákob atyánk megijedt és azt kérdezte: (Edom) talán nem fog lejönni? De a Szent, neve áldott, azt mondta; „ne félj szolgám Jákob, ne rettegj Izrael” (Jeremiás 30, 10). Akkor is, ha neked úgy tűnik, hogy felfelé kapaszkodik, hozzám, én leszállítom, ahogy megmondtam; „ha felemelkedsz, mint a sas és a csillagok közé fészkelsz, onnan is leszállítalak, mondta az Örökkévaló” (Ovádjá 1, 4).

Rabbi Beráchjá, rabbi Helbo és rabbi Simon ben Josziná nevében azt tanítja, hogy a Szent, a neve áldott, megmutatta Jákob atyánknak Bábel fejedelmét, amint föl és alá megy (a lajtorján), és a Méd uralkodót, amint fel és alá megy, majd Görögországét, amint fel és alá megy, és Edomét. Ezután a Szent, neve áldott, azt mondta Jákobnak, Jákob, miért nem mégy te is fel? Abban a percben Jákob megrettent és azt kérdezte, ahogy ők visszajöttek, úgy nekem is le kell majd szállni? Ha felmész, számodra nem lesz visszaút, felelte a Szent. De Jákob nem hitte el, és nem ment fel. Rabbi Simon ben Josziná ezt így magyarázta: vétkeztek, és nem hittek az „Ő csodás tetteiben” (Zsoltárok 78, 32). Azt mondta neki a Szent; ha felmentél volna, és hittél volna, nem kellett volna visszajönnöd. Mivel nem hittél, fiaid e négy királyságot (3) fogják szolgálni e világban, adóval, bérlettel, fejadóval. Jákob (még kételkedve) azt kérdezte: valóban, soha? (4)

Azt mondta, „ne félj szolgám Jákob, ne rettegj Izrael” (Jeremiás 30, 10). A messzeségből is megváltalak téged, utódaid visszatérnek a száműzetésből, Galliából, Hispániából és ezek szomszédságából. Jákob (Izrael) visszatér Babilóniából, és nem háborgatják, a Médek földjéről, és boldogan él, Görögországból, és nem bántják, csak úgy, mint Edomból. Pusztítani fogok az összes országban, melyekben szétszórtalak, a nemzetekben, kik földjük (vetéséből) nem hagynak semmit, (5). Izrael hagy kalászt a mezején. (Ezért) nem pusztítalak el, csak próbára teszlek e világban, hogy tiszta legyél bűneidtől a jövőben. Erről szól az „és álmodta”. 

 

*

„Az Isten megemlékezett Ráhelről” (1Mózes 30, 22). Rabbink, (Tánhumá) azt kérdezte, ha (valakinek a) felesége állapotos, vajon azt imádkozza-e: legyen meg az Ő akarata, hogy szüljön nekem fiúgyermeket? Tanítóink szerint, ha a feleség állapotos, és azt imádkozza, legyen az Ő akarata, hogy fiúgyermek szülessen, hiábavaló ima. Rabbi Huná, rabbi Joszi nevében így tanítja; de ennek ellenére, ha a feleség állapotos, és az ura azt mondja: legyen meg az Ő akarata, hogy a feleségem fiúgyermeket szüljön, egyáltalán nem hiábavaló fohász. Még akkor sem, ha az asszony már a szülőszékben van. Kérhet fiúgyermeket, mert a Szentnek, neve áldott, nem nehéz a lányt fiúvá változtatni, s a fiút lánnyá. Jeremiás így mondja; „lementem a műhelybe, és íme, ő munkát végzett a korongon, és elromlott az edény…, ismét más edényt készített belőle, amint helyesnek tetszett a fazekas szemében” (Jeremiás 18, 3). Mit válaszol a Szent, neve áldott, Jeremiásnak? Nem tehetek–e veletek, Izrael háza úgy, mint ez a fazekas?

Lea, miután hat fiúgyermeket szült, azt jövendölték, hogy Jákobból tizenkét törzs születik, ő már hatot szült, és a hetedikkel várandós. A két szolgálólánytól kettő-kettő, ez összesen tíz. Ekkor Lea az Úr elé állt, és így panaszkodott: Világ Ura, Jákobból tizenkét törzs születik, nekem már van hat, most a hetedikre várok, a szolgálóknál kettő-kettő, összesen tíz gyermek. Ha nálam fiúgyermek (lesz), akkor a testvérem, Ráhel annyit se ér, mint egy szolgáló? A Szent, neve áldott, meghallgatta az imát és a benne lévő magzat tüstént leánnyá változott, mint írva van, „azután (Lea) lányt szült, kinek neve Diná” (1Mózes 30, 21). Mivel az igaz (6) Lea elé járult (imádkozott), azt mondta neki a Szent, neve áldott: könyörületes vagy, ezért én is könyörületes leszek vele (Ráhellel): „az Isten megemlékezett Ráhelről”.

_____________________________

(1) midrás szemelvény: 7/2, 7/8
(2) Edom: az ókori Róma rabbinikus megnevezése
(3) négy királyság: (Új) Babilónia, Média, Perzsia és Görögország. Lásd: Dániel könyve
(4) Jákob kérdése az előző mondatra utal, még mindig kételkedik
(5) törvény, a termésből maradékot hagyni (pl. a mezőn, aratásnál)
(6) héb.: cádik(á)

Heti Midrás (6)

„És volt, midőn megöregedett Izsák, elhomályosodtak szemei, hogy nem látott és szólította Ézsaut, az ő nagyobbik fiát” (1Mózes 27, 1). De a vak Izsákot rászedték, és az elsőszülöttnek járó áldást nem Ézsau, hanem Jákob kapta. A csalás kiderült: „és megrémült Izsák” (1Mózes 27, 33). De talán nem is volt rémület, hanem megnyugvás, mivel Rebeka és Jákob, Izsák vakságát kihasználva, elrendezték azt, amit a jövendölés amúgy is elrendelt. Az emberi ármánykodás a Gondviselés tervébe illeszkedik. A cselekvési szabadság azonban korlátozott. Ha a Gondviselés ellen lázadunk, előfordul, hogy a test, az érzékszervek és a végtagok nem engedelmeskednek. 

Midrás Tánhumá, ezek Izsák utódai (Toldot)

„És megrémült Izsák”(1Mózes 27, 33), (1). Így szól az Írás; „a fül hall, a szem lát, mindkettőt az Örökkévaló teremtette” (Példabeszédek 20, 12). A Szent, neve áldott, csak fület és szemet készített? Nem, hanem az ember összes szervét kifaragta! Mit jelent az, hogy a fül hall? Azt találod, hogy a Szent, neve áldott, három dolgot teremtett az emberen, mely az akarattól függ, és hármat, mely az akarattól független. Akarattól függ a kéz, a száj és a lábak. Hogyan? A kéz, ha akar, az Égnek tetsző dolgokat készít, sátoros ünnepi sátrat, lulávot (2), sófárt, imarojtokat, imaszíjat, mezuzát, (3). A kéz lopni is tud, ártatlan ember vérét ontani, másokat bántalmazni, és számtalan egyéb rosszat. A száj Tórát áhít, szép dolgokról beszél, dicsér, áld, imádságos verset mond. De másokról rosszat is mond, átkozódik, szitkozódik, hamis esküt tesz. A láb hozzásegít a micvához (4), a beteget látogatod, a gyászolót vigasztalod, temetésre jársz, alamizsnát adsz. De oda is elvisz, ahol bűn fészkel, a házasságtöréshez, a gyilkossághoz, a lopáshoz. Akarattól független a szem, a fül, az orr. A szem, hogyan? Például a piacon törvényszegést tapasztal, vagy olyasmit, mely elítélendő, meglát valakit, aki nincs az ínyére, egy rendőrt. Mit tegyen? Eltűri (látja), ami nem tetszik.

A fül hallja a szitkozódást, az átkozódást, de mit tehet? Hallja, amit nem szeret hallani. Az orr tisztátalan ételt szagol és pogányok tömjénét, szennyes sikátorok bűzét, olyasmit, amit nem kíván. Mit tehet? Beszívja a nem tetsző szagokat. De ha a Szent, neve áldott, akarja, akkor az (ember) akaratától függő érzékek sem engedelmeskednek, ahogy ezt Mózesnél, Bálámnál, Jónásnál, Jeremiásnál és Jeroboámnál (5) láttuk. Mózesnél a következőképpen: Rabbi Smuél, Náhmán fia szerint, a Szent, neve áldott, hét napig győzködte Mózest az égő csipkebokornál, „most menj, a fáraóhoz küldelek” (2Mózes 3, 10). Azt válaszolta, „kérlek, Uram, nem vagyok én a szónak embere, se tegnaptól, se tegnapelőttől, se amióta te szóltál szolgádhoz” (2Mózes 4, 10). Tegnap („tegnaptól”), tegnapelőtt („tegnapelőttől”) és „amióta”, ez három nap, ezen kívül van (a mondatban) három „se”, ez együtt hat, a hetedik pedig az a nap, amelyen beszél, összesen hét nap (6). Azt mondta (Mózes), küldd csak, aki által küldeni akarod, erre azt válaszolta a Szent, neve áldott: Mit gondolsz, a lábad engedelmeskedik? És (Mózes) elindult, az akarata ellenére.

Jónásnak azt mondta a Szent, neve áldott; „indulj, menj Ninivébe, abba a nagyvárosba” (Joná 1, 2); És felkelt Jónás, hogy Társisba szökjön az Örökkévaló elől. Lement Jafóba (7). Végül, a tengeren elérték a bajok, elnyelte a hal. A hal gyomrából hívta az Urat. A haja és a szakálla kihullott a hőségtől a hal belsejében. Végül Jónással ugyanaz történt – mégis elindult, akarata ellenére.

Jeremiás, mondta neki a Szent, a neve áldott; ismertelek, mielőtt megalkottalak az anyaméhben. Így válaszolt, „jaj, Uram, az Örökkévaló, én nem tudok beszélni, ehhez még fiatal vagyok” (Jirmijáhu 1, 5-6). A Szent, neve áldott, így szólt, ne mondd azt, hogy fiatal vagy, hanem oda menj, ahová küldelek, és azt mondd, amit parancsolok. Az akaratod ellenére mész és beszélsz.

Ha a Szent, neve áldott, akarja, az ember még a kezeinek se ura. Mikor Ido, (8) a próféta megjelent Jeroboám király előtt: „lám, Isten embere jött Júdeából Bet El-be és az Örökkévaló szavát hozta, és Jeroboám az oltár előtt áll és füstölni készül, és az oltár felé kiáltotta (a próféta) az Örökkévaló szavát: oltár, oltár, ezt üzeni az Örökkévaló, íme Dávid házában fiú születik, kinek neve Josijáhu és levágja rajtad a magaslatok papjait, (9) akik rajtad áldoznak és embercsontokat égetnek rajtad” (1Királyok 13, 1-2). Miért mondta kétszer, „oltár, oltár”? Az egyik oltár Bét Él-ben, a másik Dán-ban volt, ott volt az a két borjú is (10). És az embercsontok? Az embercsontok Jeroboám csontjai. A próféta egyszerűen „embercsontot” említ, nem a király csontjait. Ebből látjuk, hogy (Ido) tisztelte a királyt. Jeroboám (erre) azt válaszolta, hiszen ez bolond. Ido folytatta: „ez a jel, íme az oltár meghasad, és kiömlik a rajta lévő hamu” (1Királyok 13, 3).  Az oltár meghasadt és kiömlött a hamu az oltárból, az adott csodajel szerint. „Amikor meghallotta a király az Isten emberének a szavát, melyet az oltár felé kiáltott Bét-Élben, kinyújtotta Jeroboám a kezét az oltár fölé, mondván: fogjátok meg! Erre elszáradt a keze, melyet ellene emelt, és nem tudta visszahajlítani”. Mikor az oltár előtt állt és a bálványnak áldozott, nem száradt el a keze, de amikor a prófétára emelte, elszáradt. Ebből az a tanulság, hogy a Szentnek, neve áldott, fontosabb a cádik, mint a király. Így szólt (az Isten a királyhoz), mit gondolsz, a saját kezed ura vagy? „Ekkor így szólt a király az Isten emberéhez, könyörögj, kérlek az Örökkévalóhoz, a te Istenedhez, és imádkozzál értem, hogy a kezem visszahajolhasson hozzám. És könyörgött az Isten embere az Örökkévalóhoz, és visszahajolt a király keze ő hozzá, és lett, mint annak előtte” (1Királyok 13, 5).

A lábak se engedelmeskednek az akaratnak, „az Örökkévalótól valók a férfi léptei, és az ember miképp értheti az útját” (Példabeszédek 20, 24). Az ember csak megy, de nem tudja, hová. A jóba, rosszba, halálba, vagy az életbe. Elizeus (Elisá) így szólt az arámi hadaknak: „nem ez az út, és nem is ez a város, jertek utánam, hadd vezetlek benneteket” (2Királyok 6, 19).

Hogy a száj se engedelmeskedik az embernek, azt Bálámtól és Izsáktól tudjuk. Bálám, mint mondták, „nem akart az Örökkévaló, Istened Bálámra hallgatni és az átkot áldásra változtatta az Örökkévaló, a te Istened” (5Mózes 23, 6).

Izsák, mikor bejött hozzá Ézsau, remegni kezdett és átkozni kezdte. Azt mondta neki a Szent, neve áldott, mit akarsz? Azt hiszed, hogy ura vagy a szádnak? (Izsák) egyet gondolt, és azt mondta, „ő is áldott legyen”. Erről szól, hogy „a fül hall, a szem lát”. 

_____________________

(1) midrás szemelvény: 6/12
(2) pálmaág
(3) írásos tekercs az ajtófélfán
(4) micvá: parancsolat, jótétemény
(5) Izráel királya
(6) Rasi magyarázata, (lásd, 1Mózes 4, 10)
(7) Jafó (Jaffa) az ókorban is tengeri kikötő volt
(8) Ido: megjövendöli Josijáhu király születését
(9) magaslatok papjai: bálványimádók
(10) Jeroboám bálványai, aranyborjak

Heti Midrás (5)

A „Sára élete” című fejezetben vajmi kevés szó esik Sára életéről. A családi sírbarlang megvásárlása és Sára temetése után megtudjuk, hogyan gondoskodik az idős Ábrahám, Izsáknak feleségről. Izsák soha nem hagyja el az Ígéret Földjét. Ábrahám szolgát (1) küld Árám Náháráim országába, hogy hozza el a fiának a menyasszonyt, Rebekát. Ábrahám Sára halála után még egyszer megnősül. „És Ábrahám ismét vett magának feleséget, a neve Keturá” (1Mózes 25, 1). Keturá hat fiút szült, de mégis, minden örökség Izsáké, az ígéret, a folytatás, az öröklét. Az alábbi midrás Ábrahám dicséretéről szól, aki a „legszebb az emberek közül”. A midrás szerzője Ábrahámnak adományozza az ismeretlen messiáskirály koszorúját (2). Szó esik az öregedésről is, arról a visszafordíthatatlan változásról, melyet Ábrahám előtt nem ismert az emberiség.

Midrás Tánhumá, Sára élete (Hájé Szárá)

 „Ábrahám öreg” (1Mózes 24, 1), (3). Rabbink (Tánhumá) azt tanította, hogy (Ábrahám) épp a szamáron ült, mikor eljött az ima ideje. Mit tegyen? Tanítóink úgy vélekedtek, hogy mikor a szamáron ül és eljön az ima ideje, leszáll. Ha nem tud leszállni, mert izgul, hogy pénz van a szamáron (a poggyászban), vagy fél az idegenektől, az útonállóktól, imádkozzon a szamáron. Rabbi Johánán szerint, aki imádkozik, annak nyugodtnak kell lennie, hiszen a Szent előtt imádkozik. Ábá Sául szerint, ha valaki az imára irányítja gondolatát, biztosan meghallgatják, mint írva van; „felkészíted a szívüket, és meghallgatod őket” (Zsoltárok 10, 17). Nem volt még olyan ember, aki annyira képes volt szívét és gondolatát az imára összpontosítani, mint Ábrahám atyánk, aki a Szent, neve áldott, előtt azt mondta; „távol legyen tőled, hogy ilyen dolgot cselekedj” (1Mózes 18, 25). Mivel a Szent, neve áldott, meghallotta, hogy (Ábrahám) kéri, ne pusztítsa el a világot, (4) megdicsérte őt, mondván: „legszebb vagy az emberek közül”, (Zsoltárok 45, 3). (Ábrahám) azt válaszolta: ez nem az én szépségem. Ha én és a fiam, belépünk egy városba, az emberek nem különböztetik meg atyát a fiától. Száz-kétszáz éves kort megért az ember és egyáltalán nem látszott meg rajta az öregedés. Ábrahám folytatta: Világ Ura, meg kellene különböztetned az atyát a fiútól, a fiatalt az öregtől, hogy az idős tiszteletet kapjon a fiataltól. Így válaszolt a Szent, neve áldott: esküszöm, veled kezdem. (Ábrahám) aludni ment azon az éjszakán, és reggel felkelt. Mikor felkelt, látta, hogy a haja és a szakálla megőszült. Azt kérdezte; Világ Ura, velem tettél példát? (5) Így válaszolt: „gyönyörű, ékes korona az ősz fej” (Példabeszédek 16, 31), „és öregnek dísze az ősz haj” (Példabeszédek 20, 29). Ezért mondták: „Ábrahám öreg”.

„Ábrahám öreg”. Rabbi Jósuá, Náhmáni fiának véleménye szerint négy oka van annak, hogy az emberre „rátámad” az öregedés: a félelem, a saját fia okozta harag, (6) a rossz feleség, és a háborúk. A félelemről – ahogy Dávidnál írva van; „Dávid nem mehetett elébe, hogy az Istenhez fohászkodjon, mert az „Örökkévaló angyalának kardjától rettegett” (1Krónikák 21, 30). Utána írva van: „Dávid megöregedett” (1Krónikák 23, 1). A saját fia okozta haragról Élinél (7) (olvassuk): „Éli nagyon öreg volt és hallotta, mit cselekedtek a fiai egész Izraellel” (1Sámuel 2, 22). A háborúkról Józsua története szól, akiről írva van, hogy miután harmincegy királlyal háborúzott, „megöregedett” (Jehosua 23, 1). A rossz feleség példájáról pedig Salamon története tanúskodik, akiről ezt írják: „öregkorára szívét a feleségei idegen istenek felé hajlították” (1Királyok 11, 4).

(Ezzel szemben) Ábrahámot a felesége tisztelte és uramnak szólította, öreg az én uram, így mondta. Róla (Sáráról) ezt írják; „derék asszony, férjének koronája” (Példabeszédek 12, 4). Ez is mutatja, hogy az Örökkévaló mindenben megáldotta Ábrahámot.

____________________________

(1) Ábrahám szolgája, sáliách lekidusin: házassági küldött
(2) az alább idézett zsoltárban (45) szereplő király
(3) midrás szemelvény: 5 /1, 5/2
(4) Ábrahám Szodomáért imádkozik
(5) a „párbeszédek” imádságra utalnak
(6) a saját fia miatt érzett harag, bánat, héb.: káász bánim
(7) Éli, főpap Silo-ban, akinek életét a fiai megkeserítették

Heti midrás (4)

A vájérá („és megjelent neki”) Izsák születésének ígéretével kezdődik: „és megjelent neki az Örökkévaló Mámré tölgyeinél”, és az immáron harminchét éves „fiú” feláldozásával végződik, az ákédá (1) történetével. A Midrás beszámol arról, ami a Morijá földjén, az oltár körül, apa és fia között történt, és megpróbálja megfejteni Izsák feláldozásának rejtélyét. Talán a „Félelem és Reszketés” is másképpen íródott volna, ha Kierkegaard ismeri a midrást. Aki valóban félt és reszketett, az nem Ábrahám, hanem fia, Izsák. Az alábbi részlet „átlép” a következő fejezetbe (Sára élete), mivel a midrás elképzelése szerint a Morijá földjén történtek Sára halálát okozták. Vajon Izsákból égő áldozat lett? Szó esik Izsák „megváltó” hamvairól.

Midrás Tánhumá, és megjelent neki az Örökkévaló (Vájérá)

 „És látta a helyet messziről” (1Mózes 22, 4) (2). Azt mondta Izsáknak, látod, amit én látok? (Izsák) azt válaszolta, formás hegyet látok, melyhez felhő tapad. Szolgáit is megkérdezte, mit láttok? Mi csak sivatagot látunk, felelték. Erre azt mondta, üljetek le itt a szamárral, mivel a szamár nem lát, ti sem, szamár népség, üljetek csak a szamárral, akire hasonlítotok. Én és a fiú, tovább megyünk, odáig. Mi az, hogy „odáig”? (3) A végén meglátjuk. Így mondta nekem a Szent, neve áldott, „így”(„odáig”) lesz a te magodból. Ott leborulunk, és aztán visszatérünk hozzátok, ezzel elárulta, hogy mindketten visszatérnek épségben. „És kezébe vette a tüzet, és a kést” (1Mózes 22, 6). Kést, minek? (4) Mert „ehetővé” teszi azt az ételt, melyet az ember a szájához vesz (5).

Ekkor Izsák az apjához fordult és így szólt: Édesapám! Fiam, itt vagyok. „És mondta, itt a tűz és a rőzse, hol van az égőáldozatnak való bárány?” (1Mózes 22, 7). Ebben a percben nagy ijedtség és félelem szállta meg Izsákot, mert nem látott semmit (apja) kezében, és megérezte, hogy mi fog történni. Tudni akarta, hol az égőáldozatnak való bárány. Apja azt mondta; ugye a Szent, neve áldott, kiválasztott téged? (Izsák) így válaszolt: ha kiválasztott engem, akkor a kezében vagyok, de kár az életemért. Együtt folytatták az utat, az egyik, hogy áldozzon, a másik azért, hogy feláldozzák. Izsák, feláldozásának napján 37 éves volt. Elérkeztek arra a helyre, amelyet az Isten mutatott, és ő megkötözte Izsákot. Amikor le akarta vágni, arra kérte: apám, jól kötözd meg a kezemet, a lábamat, mert nyugtalan vagyok, és ha meglátom a kést, netán megvonaglok és hiábavaló lesz az áldozat. (6) Kérlek, ne tégy bennem hibát. Ábrahám a kés után nyúlt, hogy levágja, ekkor Izsák folytatta: ne akkor közöld anyámmal a hírt, ha a kút szélén, vagy a tetőn áll, nehogy a halálba vesse magát. Gyorsan felépítették az oltárt, az oltárhoz kötözte és fogta a kést, hogy levágja, hogy vérének negyedét vegye. Ekkor jött a sátán és meglökte Ábrahám kezét, aki elejtette a kést. Amikor lehajolt, hogy felemelje, angyali hang szólt az égből, „ne emeld kezed a fiúra” (1Mózes 22, 12). Ha nem szól, levágta volna. Ekkor a Sátán Sárához ment, aki őt Izsáknak hitte, és azt kérdezte tőle: fiam, mit tett veled az apád? (7) Izsák (a Sátán) felelt; apám magával vitt, hegyen völgyön, aztán felvitt egy hegytetőre, oltárt épített, elrendezte a tűzifát, az oltárhoz kötözött, fogta a kést, hogy levágjon, és ha nem mondja neki a Szent, neve áldott, ne emeld a kezed a fiúra, már nem élnék. Alig fejezte be, Sára holtan esett össze. „És eljött Ábrahám, hogy Sárát gyászolja és sirassa” (1Mózes 23, 2).

Honnan jött? A Morijá földjéről, ahol áldozat közben Isten angyala az égből szólította: „Ábrahám, Ábrahám” (1Mózes 22, 11). Miért kétszer, mikor Ábrahám sietségében már-már a fia életét vette? Miközben elhangzott a „ne emeld kezedet a fiúra”, Ábrahám azt kérdezte, ki vagy? Angyal vagyok. Mikor a Szent, neve áldott, azt mondta nekem, vedd a fiadat, ezt ő maga mondta nekem, ha akar még valamit tőlem, kérje ő maga. (Ezért) az angyal másodszor is szólt Ábrahámnak, aki az első hívásra nem engedelmeskedett. Ábrahám így szólt, az Úr előtt; Világok Ura, az ember a barátját próbára teheti, mert nem tudhatja, magában mit gondol. De Te, a szívek ismerője, tudod, mi lakik bennem. (Az Úr) így felelt; „most megtudtam, hogy féled az Istent” (1Mózes 22, 12). A Szent, neve áldott, azonnal kinyitotta a mennyet borító ködöt, „megesküdtem, mondta az Örökkévaló” (Jirmijáhu 22, 5). (8) Azt mondtad, megesküszöl, én is esküszöm, hogy addig nem tágítok az oltár mellől, amíg nem mondom el azt, ami a szívemet nyomja. Mondjad (szólt az Úr). Nem azt ígérted nekem, „számláld meg a csillagokat, ha meg tudod számlálni, (így), (9) ennyi lesz az utódod”? (10) Igen, válaszolt az Úr. De kitől (kérdezte Ábrahám), Izsáktól, felelte. Tegnap azt mondtad; Izsák lesz az utódod, most pedig azt kéred, hogy áldozzam fel égőáldozatként? Akkor megtartóztattam magam, és nem válaszoltam. Majd, ha Izsák fiai, bűneik miatt bajba kerülnek, ugye emlékezni fogsz az áldozatra, felszámítod nékik, mintha Izsák hamva még az oltáron lenne, megbocsátasz nekik, és megváltod őket? Azt mondta a Szent, neve áldott, te elmondtad, amit akartál, most én beszélek. Izsák fiai bűnösek lesznek, de én (minden évben) Újévkor ítélkezek felettük. Ha azt akarják, hogy Izsák áldozata jogán mentsem fel őket bűneik alól, fújják meg előttem a kürtöt. (11) Kérdi Ábrahám, miféle kürtöt? Azt mondta, nézz hátra. Ábrahám körülnézett és látta, mögötte „egy kos, szarvával a bozótba akadt” (1Mózes 22, 13). (Csoda) a tízből, melyet a nappal és az éjszaka között teremtettek. (12)

Szarvával a bozótba akadt. Azt mondta neki a Szent, neve áldott, fújjatok a kos szarvába előttem, megmentem, megváltom őket bűneiktől. Ahogy Dávid dicsér; „Ő a megváltás szarva, (13) üdvösségem és menedékem” (Zsoltárok 18, 3). „Letöröm a száműzetés igáját a nyakukról és megvigasztalom őket Cionban, ahogy mondták, mert megvigasztal az Örökkévaló…, ámen”.

___________________________

(1) Ákédá, (héb.): megkötözés, feláldozás
(2) midrás szemelvény, 4/23
(3) szójáték: azonos kötőszó (héb.: ko=így, oda, stb.) fordul elő a jövendölésben (1Móz 15, 5)
(4) szójáték: kés, héberül mááchelet, kapcs. az „evett” tővel: áchál
(5) lásd, vágási (shitá) szabályok, Talmud
(6) testi hibás, vagy szabálytalanul vágott állat nem áldozható fel égő áldozatnak
(7) Izsák vérzett
(8)  „megesküdött” ; az ősatyáknak adott ígéretről van szó
(9) ismét a kezdetben szereplő kötőszó („ko”), lásd. 3 sz. hivatkozás
(10) 1Mózes 15, 5
(11) Újévkor szaru kürtbe (héb.: sófár) fújnak. Utalás a „fennakadt” kos szarvára
(12) szombat előestéjén csodálatos dolgok teremtődtek, (lásd.  Pirké Ávot)
(13) a Messiás „felkentségre” utal (olajjal teli szarv)


Heti Midrás (3)

A „menj el” fejezet egy paranccsal és ígérettel kezdődik, „És mondta az Örökkévaló Ávrámnak: menj el a te országodból, a szülőföldedről és atyádnak házából abba az országba, melyet neked mutatok. És nagy néppé teszlek téged.” Ábrahám, (héb.: Ávráhám) ekkor a neve még Ávrám, azonnal útra kel. A midrásból megtudjuk, hogy Ábrahám, aki ismerője Isten parancsolatainak, épp úgy imádkozik, mint mi. Az imádság lényege akkor és most, az Égi Királyság szolgálata, illetve a jó szándék, a szolgálat terhének felvállalása. Mivel Ábrahám „helyesen” imádkozik (azaz szándékkal) és a törvény szerint él, Isten, a feje fölé védőpajzsot feszít. Ábrahám pajzsáról, (héb.: mágén Ávráhám) minden nap megemlékezik az imádság(1)

Midrás Tánhumá, menj el a te országodból (Lech-lechá)

„És mondta az Örökkévaló Ábrámnak, menj el a te országodból” (1Mózes 12, 1).(2) Rabbink, (Tánhumá) így tanít: hogy van az, hogy az ember (Izraelből) még útközben is magára vállalja az Égi Királyság szolgálatát? Rabbi Idi és rabbi Huná, rabbi Jehudá és rabbi Joszi nevében, akik rabbi Smuél nevében azt mondták, útközben nem veheti magára az Égi Királyság szolgálatát, hanem álljon meg valahol, irányítsa szívét félve az égre, izzadtan, reszketve, istenfélelemmel telve, készen az Örökkévaló nevének kimondására, és ekkor mondja: „S’má Jiszráél, Ádonáj elohénu Ádonáj ehád”,(3) (halljad Izrael…), (5Mózes 6, 4), ki-ki a szíve szándéka szerint, és utána áldjon, (báruch sem k’vod málchuto). Amikor a (szövegben) a „szeretted”-hez érkezik, ha úgy akarja, folytatja útját, állva marad, vagy leül, ahogy (az imában) írva van, a házadban ülve, az úton járva, mikor lefekszel, mikor felkelsz.

Aki a parancsolatok betartásában pontos, nagy a jutalma, ahogy Ábrahámnak, ki pontosan járt el a parancsolatok betartásában, ezért az Úr szerelmesének hívták, „magja Ábrahámnak, aki (engem) szeret” (Jesájá 41, 8). Rabbi Smuél, Náhmáni fia, rabbi Johánán nevében azt mondta, Ábrahám atyánk házában még az „éruv távsilim” szabályát(4) is betartották, „hallgatott a szavamra és tartotta őrhelyemet, parancsolataimat, törvényeimet és tanaimat” (1Mózes 26, 5). „Tanaim”(5) száma sok, akkor mégis miért írták, hogy „egy Tórátok, egy törvényetek legyen” (4Mózes 15, 16)? (A „tanok”), azok a törvénybeli részletek, melyeket Ábrahám figyelembe vett. A Szent, neve áldott, azt mondta neki, pontosan betartod a parancsolataimat, de a bálványimádókkal együtt élsz. Hagyd el őket és menj el az országodból.

„Ezek után, így hangzott az Örökkévaló igéje”. Ez a magyarázat: „az igazaknak bölcsességet tartogat és védelmet a tökéletesnek” (Példabeszédek 2, 7). Mi az, hogy bölcsességet tartogat? Mielőtt a világot teremtette, a Szent, neve áldott, félretette (visszatartotta) a Tórát és várt, Ábrahám eljöveteléig, aki (a törvényeket) megtartotta. Mivel Ábrahám(6) „hallgatott szavamra és tartotta őrhelyemet, parancsolataimat, törvényeimet és tanaimat” (1Mózes 26, 5). Rabbi Lévi, rabbi Smuél, Náhmán fia nevében azt mondta, a Szent, neve áldott, kilencszáznyolcvan nemzedék elől rejtette (a frígyet), míg Ábrahámmal szövetségre lépett. „Örökre emlékezve a frigyre, törvénykezve ezer nemzedékre” (Zsoltárok 105, 5). Valójában csak húsz nemzedékig, Ádámtól Noéig tíz, Noétől Ábrahámig tíz, az összesen húsz, majd Ábrahámnak adta. Rabbi Johánán, a galileai rabbi Joszi nevében azt mondta, kilencszáznegyvenhét nemzedékig tartogatta a Tórát, a Szent neve áldott, hogy aztán a Sivatag Nemzedékének adja, mivel egyenes emberek voltak, igazaknak bölcsességet tartogatott. Rabbi Smuél, a Náhmáni fia mondta, Ábrahám még az eruv távsilim szabályát is betartotta, mivel Ábrahám hallgatott a szavamra. Azt mondta néki a Szent, neve áldott, mivel a Tórának éltél, esküszöm, védeni foglak, ahogy a kardforgató harcost védi a pajzs, mely ellenáll akkor is, ha nyilak és kövek repülnek rá. Így védelek téged, de nem csak téged, hanem fiaidat is, ha törvényeimmel úgy élnek, ahogyan te. Így leszek a pajzsuk, „Isten útja tökéletes, pajzs annak, aki benne hisz” (2Sámuel 22, 31). Pajzs (védelem) a tökéletesnek. 

________________

 (1) 18 áldás
 (2) midrás szemelvények: 3/1; 3/11
 (3) főzési szabály, arra az esetre, ha az ünnep péntekre esik
 (4) Tanok:Talmud
 (5) a „mivel” szó héber megfelelője (ékev, ákáv) jelentheti: késleltetni, visszatartani
 (6) a „mivel” szó héber megfelelője (ékev, ákáv) jelentheti: késleltetni, visszatartani

Heti Midrás (2)

Noé heti szakaszában szó esik az emberiség bűneiről és a büntetésükről. Az Özönvíz a Teremtést követő örökös javító folyamat része. A katasztrófa után, Noé, háza népe és az állatok elhagyják a bárkát. Noé oltárt épít, és áldoz. Isten megbékélni látszik azzal, ami a teremtésben megváltozhatatlan: „nem átkozom (büntetem) többet a földet az ember miatt, akinek szíve ösztöne ifjúkorától fogva rossz” (1Mózes 8, 21). Ezért még inkább csodálkozunk, ha valakiről elmondható, hogy igaz és tökéletes. Ki igaz, és ki tökéletes? Noé. Az emberek azonban nem, a megbékélés ezért időleges. Csakhamar elérkezünk a Bábeli Torony nemzedékéhez.

Midrás Tánhumá, Noé (Noáh)

Ezek Noé nemzetségei, „Noé igaz és tökéletes ember volt az ő nemzedékében, Noé az Istennel járt” (1Mózes 6, 9). (Noé), háromszor egy sorban, miért? Egy azok közül, akik három világot láttak. Noé, Dániel és Jób. Noé látta a világ benépesülését, látta a pusztulását, és ismét látta, amint benépesül, Dániel látta az Első Szentélyt, látta annak pusztulását, majd látta a Második Szentélyt. Jób látta saját háza épülését és pusztulását, és látta, amint újból felépül és benépesül.

Noé igaz ember, („igaz”, héb.: cádik.) Igaz embernek nevezik, mivel a Szent, neve áldott, teremtményeit táplálja. Két embert neveztek igaznak, akik az emberiséget táplálták, Noét és Józsefet. Így írnak róla (Józsefről), „mivel pénzért eladták a cádikot” (Ámos 2, 6). Másutt: „és táplálta József” (1Mózes 47, 12). Rabbi Áhvá, rabbi Zéirá fia szerint Noé fiai is, akik a bárkában voltak, és az állatok, a vadak, a szárnyasok, mind cádikok, mivel az özönvíz előtti nemzedékben, „minden élő, romlott volt a földön” (1Mózes 6, 12). Háziállat vaddal párosodott, vad háziállattal, mindegyik (állat) az emberrel, az ember mindegyikkel. Ezért írták erről; „íme, elpusztítom őket a földdel együtt” (1Mózes 6, 13). Honnan tudjuk, hogy a Teremtéskor a háziállatoknak, a vadaknak, a szárnyasoknak és a csúszómászóknak megparancsolták, hogy ne párosodjanak idegen fajokkal? Írva van; „és teremtette az Isten az állatot a fajtája szerint” (1Mózes 1, 25). Azt mondta nekik a Szent, neve áldott; minden egyes fajta párosodjon a saját fajtájával, amelyik pedig nem az ő fajtája, az tiltott.

Tökéletes. Egy, a hét körülmetélt közül a világon, akik így születtek. Az első ember körülmetélve született, fia, Sét is körülmetélve született; „nemzette hasonlatossága és képmása szerint és nevezte Sétnek” (1Mózes 5, 3). Noé körülmetélve született, amint írva van; tökéletes volt az ő nemzedékében. Jákob körülmetélve született; „Jákob tökéletes ember volt, és sátorlakó” (1Mózes  25, 27). József is körülmetélve született; ezek Jákob nemzetségei, József, aki az apjára hasonlított.(1) Mózes körülmetélve született; „látta őt, hogy szép” (2Mózes 2, 2). Jób körülmetélve született; „tökéletes és egyenes” (Jób 1, 1).

A (saját) nemzedékeiben. Nem a másokéban. Rabbi Jehudá és rabbi Nehémiá. Egyikük azt mondta: Tökéletes volt az Özönvíz és a Bábeli Torony nemzedékében, de Ábrahám nemzedékében elveszett ember lett volna. A balzsam olaj példája: piszkos „környezetben” (a saját helyén) erősen párolog, de más helyen nem érződik az illata. A másik szerint (rabbi Nehémia); (Noé) tökéletes volt a saját korában, de még inkább az lett volna más nemzedékben, hasonlóan ahhoz a rózsaolajos fiolához, mely rossz helyen jó illatot terjeszt, de jó illatok között még inkább.

Az Istennel járt. A Szent, neve áldott, támogatta (Noét), hogy ne süllyedjen le az Özönvíz nemzedék (erkölcseihez). Mint az a király, akinek a fia apja küldetésében iszappal elárasztott helyre kerül, a király segít, hogy ne merüljön el a sárban. Ábrahámnak az Isten azt mondta „járj előttem” (1Mózes 17, 1). Úgy tett, mint a többi (ős)atya; „az Isten, aki előtt atyáim jártak” (1Mózes 48, 15). A Sechiná (Isten jelenléte) elé siettek, előtte jártak, hogy akaratát teljesítsék.

„Csinálj magadnak bárkát gófer fából”(2). Ráv Huna, rabbi Joszi nevében így tanította: a Szent, neve áldott, százhúsz évig figyelmeztette az özönvíz nemzedékét, hogy bánják meg bűneiket. Mivel nem tértek meg, azt mondta Noénak; csinálj magadnak bárkát gófer fából. Noé megfogadta, megtért, és cédrusfákat ültetett. Mikor megkérdezték tőle, mire valók a cédrusok, azt válaszolta; a Szent, neve áldott, megparancsolta nekem, hogy építsek bárkát, hogy magamat és házam népét megmentsem, mert özönvizet akar a földre bocsátani. Azok csak nevettek és gúnyolódtak rajta. Ő tovább öntözte a cédrusok palántákat, s azok növekedtek. Mikor megkérdezték tőle, mit művelsz, ugyanúgy válaszolt, de ismét kigúnyolták. Az idő lejártával kivágta és felfűrészelte a fát, ekkor is megkérdezték, mit művelsz? Ismét válaszolt, és figyelmeztette őket. Mivel nem akartak megtérni, rájuk hozta (az Úr) az özönvizet és „kipusztította az egész mindenséget” (1Mózes 7, 23).

„Menjünk le, és zavarjuk ott össze a nyelvüket” (1Mózes 11, 7). Annyira megzavarta nyelveiket, hogy egy se értette a társa nyelvét. Az első nyelv, amelyen mindenki beszélt, (az egész emberiség) a szent nyelv(3) volt, ezen a nyelven teremtették a világot is. Így szólt a Szent, neve áldott; e világban teremtményeimet megosztotta a gonosz ösztön, és most hetven nyelv választja őket szét. De az eljövendő világban egy emberként szólítják majd a nevemet, és engem szolgálnak, ahogy írva van, „érthető nyelvvé válok a népek előtt, és mindenki az Örökkévaló nevét szólítja, egy emberként Őt szolgálják” (Cefánjá 3, 9). Megszünteti Izrael népének rabságát, amint írva van: „boldogan szolgáljátok az Örökkévalót” (Zsoltárok 100, 2). A világ többi népe azonban félve fogja őt szolgálni. Ez épp olyan, mint az a gyermek, aki a saját apját szolgálja; mondván, ha valamit rosszul teszek, apám nem fog megharagudni, mert szeret – ezért boldogan szolgál. Az idegen rabszolga(4) félve szolgál; mondván, ha valamit rosszul cselekszem, uram megharagszik rám. Innen a félelme. Idegen nemzetekről szól ez az írás is (zsoltár): „mi ez az izgalom a nemzetekben, e népek ürességet beszélnek” (Zsoltárok 2, 1). A zsoltár vége: szolgáljátok az Örökkévalót (Isten)félelemmel, reszketve örvendjetek és csókoljátok a fiút(5). Dávid(6) figyelmeztette őket (az idegeneket), vigyázzatok, és ne járjatok hamis úton, nehogy csalatkozzatok és eltévedjetek. Kisebb vétkek miatt is megharagszik rájuk (az Isten). De Izraelhez így szól, „örömmel szolgáljátok az Örökkévalót és járuljatok elé vígassággal” (Zsoltárok 100, 2). Ez a köszönet zsoltára. 

________________________

(1) A héber nyelvű idézetben Jákob és József neve egymás mellett áll, mely az azonosságra utal (a „tökéletességet” illetően).
(2) gófer: ciprusfa
(3) a héber nyelv
(4) a héber és az idegen rabszolga (héb.:eved ivri/ eved nochri) összehasonlítása
(5) a felkentet, (a királyt)
(6) Dávid király: a zsoltár szerzője

 

Heti Midrás (1)

A Midrás Tánhumá, Beresit („Kezdetben”) c. fejezetének nyitánya plátoni hangzású: Isten, a teremtés művelete előtt a „Tórával tanácskozik”. A Tóra eszmei léte megelőzi a teremtett világot. Ezután a Tánhumá azt kérdi, hogyan íródott az örökkévaló Tóra, és felel: „fekete tűzzel, fehér tűzre”. Elképzelni is nehéz. A tűz elpusztítja az anyagot, a betűket mégis belerótták. Íme a héber betűk misztikája. Az alábbi részletben szó esik a betűk misztikájáról, a lélek erejéről, a midrási kozmológiáról, a Teremtő, az angyalok és az ember világának arányairól.

Midrás Tánhumá kezdetben (Beresit)

Kezdetben (héb.: Beresit) teremté az Isten. Így mondta az Írás, „cádik fején áldás, a gonoszak száján erőszak”  (Példabeszédek 10, 6). Miért kezdte a világ teremtését b-vel (héb.:bét) és nem az első betűvel, az a-val (héb.:álef)? Azért, mert az „álef” az „átkozottra” (héb.: árur) vonatkozik, míg a „bét” az „áldottra”, (héb. :baruch). Így szólt a Szent, neve áldott(1), „a világot áldással teremtem”. De még így is, hogy a világot áldottként teremti, az emberek megharagítják a Teremtőt. (Ha a világ) az „átok” jegyében (foganna), még inkább megharagítanák!

Még egy oka van annak, hogy a világot „bét”-tel teremtette: hogy megtudják a teremtmények, hogy két világ létezik (a „bét” számértéke kettő), az e világ, és az eljövendő világ. Aki jót cselekedett az e világban, gyümölcsét (a jót), most és a jövőben fogyasztja. A cádukiak (szadduceusok) ezt tagadják(2) és így vélekednek, „ahogy a felhő jön és eltűnik, úgy száll (az ember) a sírba, és nem jön fel többé” (Jób 7, 9). (Róluk) mondta a Szent, neve áldott; hogy gonoszak száján erőszak.

Hadrianus megkérdezte Ákilászt(3), mi az, amin a világ nyugszik? A lélek. Ha tudni (érteni) akarod, hozass egy tevét. Hozott és terhet rakott rá. Felszólította, állj, felállt. Ülj, mondta neki és az leült. Még több terhet rakott rá, a nyakára kötelet, mondván (Ákilász a császárnak), húzd. Húzta egyikük egyfelől, a másik másfelől és megfojtották a tevét. Ekkor azt mondta; mondd a tevének; álljon fel. Hadrianus azt válaszolta; hisz’ megfojtottad, hát, hogy álljon fel? Megfojtottam, vagy talán valami hiányzik a testéből? Azt mondta (a császár), kiölted belőle a lelket. Így szólt (Ákilász), mi van akkor, ha nem (is) a teve cipeli a terhet, hanem a benne levő lélek, hát nem a Szent, neve áldott, a Királyok Királya lelke az, mely az egész világ (terhét) hordja? Hadrianus hallgatott.

Lásd, a Szent, neve áldott, dicsőségét, a földtől egészen az égig. Az ember termet épít, magassága, a hosszúság és a szélesség fele. Az égi magasság a Mennyek hosszúságának és szélességének fele, ahogy írva van, „hisz Isten égi magasság, lásd, a csillagok feje meddig ér” (Jób 22, 12). A Nap egy óra alatt a Föld fölé emelkedik, és nincs egyetlen ember a világon, aki ne látná a feje felett, pedig az égen kisujjnyinak látszik, mert az ég magas. Széles a Nap, mikor felkel. Ugyanígy, mikor lenyugszik. Amikor az égbolt tetején van, kisujjnyinak látod, az ég magassága miatt, mégsem mondanád, hogy a Nap nagyobb a Földnél. Csillag, mely az alatta lévőknek (fényt) ad. (Ha) a csillag félreáll, jön a másik, mely az alatta lévőknek fényt ad. Amint a fejed felett látod, ugyanúgy látja minden létező a feje felett. És akkora, mint egy gyertya, hiszen „Isten égi magasság” (Jób 22, 12). A Menny vastagsága a földtől az égig. Lemérheted azokból a csillagokból, melyek lejöttek Siserával(4) hadakozni. Elszabadultak a mennyből és lejöttek a földre háborúzni, (vagy) az ajtóba vert szegből, melyet ha kihúznak, megtudod az ajtó vastagságát. Így, az égre rögzített csillag, ha lejön a földre háborúzni, megtudod, a Menny milyen vastag, a földtől az égig. Ha ilyenek a teremtményei, milyen lehet Ő, a Szent, neve áldott! Így mondja, „hatalmas az Úr és nagy a dicsősége” (Zsoltárok 145, 3), nagyobb a teremtményeinél.

Hús-vér király ül a trónján, a lába nem éri el az alant lévő deszkát. A Szent, neve áldott, „széke az ég, zsámolya a föld” (Jesájá 66, 1). Hús-vér király ül a padon, mások a jobbján és a balján. A Szent, neve áldott, királyként ül a trónján, betölti azt és a világ a lábai előtt hever. Ahogy az Írás mondja, „vajon nem töltöm be az eget és a földet, mondja az Úr” (Jirmijáhu 23, 24). Hús-vér király, a jobbján és a balján ülnek a vele egyenlők, a Szent, neve áldott, a trónján ül, és mindenki előtte áll. „Láttam az Örökkévalót, ahogy a trónján ül, az égi nagyságok jobbján és balján mellette állnak” (1Királyok 22, 19). Másutt, „tízezerszer tízezer áll előtte” (Dániel 7, 10). „És felette szeráfok álltak”, (Jésájá 6, 2), „az egyikhez közelítettem, aki előtte állt” (Dániel 7, 16). Magas termetű, hús-vér király, szolgái között akad hozzá hasonlóan magas. De a Szent, neve áldott, nagy az Isten, „dicsősége mértékét nem tudhatjuk” (Zsoltárok 145, 3). Hús-vér király szolgái között akad hős és bölcs, de ki olyan, mint a Szent, neve áldott? „Nagy vagy és nagy a neved a hősiességben” (Jirmijáhu 10, 6). Vagy ugyanott, „a nemzetek bölcsei között és királyságaikban nincs hozzád hasonló” (Jirmijáhu 10, 7).

Angyalai nagyok, de hozzá nem mérhetők. Történt, hogy egy angyal kinyúlt a mennyből és megragadta Ezekiel hajfürtjét, „kéz formája nyúlt felém, hajam fürtjét megragadva” (Jehezkel 8, 3). Máshonnan azt tanuljuk, hogy a Mennytől a földig, a távolság nem nagyobb, mint az angyal keze, „kéz nyúlt elénk és felírta a szöveget” (Dániel 5, 24). Tudatja veled, hogy szolgái (angyalai) mértéken felül állnak, de a Szent, neve áldott, sokszorosan mértéken felüli. Nagy az Isten dicsősége, „mértékét nem tudhatjuk” (Zsoltárok 145, 3). „Kezem világot teremtett, a jobbom eget” (Jésájá 40, 12). A Szent székhelyéből, neve áldott, megtudod, ki Ő. Az egek, melyek a tenger, a lakott föld és a sivatag fölé borulnak, és nem töltik be a trónját. Egy lépéséből megtudod, „ki Ő, ki mérne lépésével vizet és eget” (Jésájá 40, 12). Ugyanott, kisujjából megérted ki Ő, aki a föld porát az ujjával méri. Jaj a bűnös hús-vér (embernek), ki előtte vétkezik. Boldog az, aki előtte ártatlan. Jaj annak, kinek számadást kell adni. Boldog, aki jutalmát elnyeri, lám, „tűzben jön az Örökkévaló” (Jésájá 66, 15). 

________________________

(1) A Szent, neve áldott: (héb.: há Kádos, báruch hu), Isten megnevezése
(2) A szadduceusok tagadják az eljövendő világ létét
(3) Ákilász: feltehetően azonos Onkelosszal, aki a Tórát arámi nyelvre fordította.
(4) ellenséges hadvezér, (Bírák Könyve, 4)

 

 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás