Szombat előfizetés 2017

Vízibalett, magyar módra

Írta: Archívum - Rovat: Archívum, Színház

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Ben Turán: Idefigyelj, folyadék! (Múlt és Jövő Kiadó, 1996)

Miért íratott velem az Admiralitás egy megvalósíthatatlansági ta­nulmányt?”

(Rosenfeld matróz)

Sajátos nemzeti sorsanalízist nyújt Ben Turán drámája. A főszereplő egy Magyar Királyi Európalattjáró, vagyis egy magasz­tos feladatra szánt vízi jármű alakjában megtestesülve: maga a magyar nemzeti énkép, amint Európa valóságos fenekén úszkál a maga irreális, sőt szürreális törté­nelmével. Sarkított kifejezéskészlettel, de dús humorra), pazar nyelvi dekorációval keríti körül Turán az eszmei jármű útját, fedélzetén a történelmi korok jellegzetes figurái és magatartásformái tartanak a ho­mályosan vágyott, de egyikük számára sem érthető jövő felé. Helyzetértékelő ké­pesség híján, a lehetséges megoldásokat inkább barbár indulatokkal, böhönye és ködös büszkeséget forralgatva próbálnak eljutni az ígéret közelebbi földje: Európa felé. Ha nem benne, hát alatta. Amint a darabból választott fenti mottó is jelzi, egy jelentés nélküli tragikus erőfeszítés­ről szól a mű.

Műfaját maga a szerző édesvízi dráma­ként definiálta. A megjelölés nem pusztán a dráma előadásmódjára utal, bár a példá­val szolgáló megoldás a valahai londoni Sadlers-Well színház vízi színpada volt. Tu­rán műfajbővítésében benne van a tenge­re fosztott Magyarország, a szétszabdalt és Európából kiszorított illúzió-föld minden tragédiája. A „vízi színpadra” szánt, de leg­alábbis gondolatilag abból fölmerült drá­ma a víz-történelem fogalompár komplex metaforáját azonban nem teljesen fejti ki, a téma és variációi megmaradnak a helyzetkomikumok és nyelvi bravúrok közegé­ben. Annál több mozgástere marad a szereplőknek. Karakterük szövevényes dra­maturgiával bomlik ki a barokkosított közhelyparádéból, ha lefosztjuk róluk a min­den színre lépő alakra jellemző, önkifeje­zés-kényszerbe fúló szóözönt a főbb típu­sok konfliktusaiból szinte archaikus drá­mai alapséma állítható fel. A tengeralattjá­ró személyzetéhez allegorikus figurák tár­sulnak, nagyon is konkrét szándékokkal és cselekvésekkel: Maris, a női princípium mint az örök vágyakozás kézzelfogható tárgya ül ölből ölbe a fedélzeten, Mikháel arkangyal pedig az isteni segítségnek bot­lábú, delíriumba zuhanó lebonyolítója gyanánt lézeng a földi cselekményben. Ők a legénységgel együtt az örök jelen, a múlt árnyképeiből alig kiszabadult és a jövő za­varos képétől megrémült kényszerűség­ből vízre szállók. Őrajtuk rohan át krono­logikus rendben az egész magyar történe­lem, Attilától Rákócziig, Bemtől Kádárig. A szerző intenciója értelmében a történelmi figurák a „nagy magyar vérrevüben egy hisztérikus önszuggesztió megtestesülé­sei”, a félresikerült nemzettudat hívta élet­re őket és idézi a habokból ide, az európa­lattjáró fedélzetére. Szcénájuk rendre fel­borítja a jelen „haladási” irányát. Vad csa­tazajban fejtik ki a hozzájuk fűződő histo­rikus eszményeket, majd komoly piro­technikai beavatkozással kísérve, eltűn­nek. Anélkül, hogy múltbéli helyzetükből a jelen szereplői bárminemű tanulságot merítenének.

Megfordított, modernizált Ember tragédiája-parafrázisnak mondanám Turán drá­máját. A Madáchnál központi gondolat­ként megjelenő emberi végcél azonban itt kevésbé filozofikus dimenziókba száll alá. Az európalattjáró utasai „csupán” kollek­tív és egyéni identitásukat keresik. A dia­lógusok nemcsak közvetlen drámai szöve­gek, hanem áthallásos jelek is, a jelenre és a múltra egyszerre utaló dadaista fragmentek. A mondatok közötti laza kapcso­lat a Ionesco-féle abszurd drámát idézi, a szorosra zárt helyzetek és az azokat szét­vető nyelvi csipkézet a történelmi drámák paródiájához közelíti a művet. A véglete­kig vitt iróniában kiégnek a komikus hely­zetek, az egész megfordul, és tragikus helyzetképpé áll össze. Monumentális tör­ténelmi tabló helyett kíméletlen szembe­nézést kényszerít olvasójára Turán.

Mindez több szempontból is figyelemre méltó. Részint azért is, mert az újjáélesz­tésre váró – a legutóbbi időben egyéb­ként sikeres és termékeny drámapályáza­tokkal ösztönzött – magyar dráma szinte aggasztó mértékben beleragadt a történe­ti parabolákba. Részint pedig azért, mert olyan kísértet, amely a színpad és a drá­ma nyelvén együtt keresett volna valóban új megoldásokat a Monteverdi Birkózó­kör felbomlása óta és Halász Péter Kam­ra-béli előadásain kívül, nem történt itt­hon. Turán drámája egy egészen egyedü­lálló kihívást jelent a hazai színházi élet szirmára. A hagyományos dramaturgia ab­szurd, akciódús és ugyanakkor szövegközpontú fellazítása, a párhuzamosan fu­tó szituációk és a mai köznyelv rongyossá koptatott szleng-szótárából építkező nyel­vezet különleges feladatot ró a társulatra és a nézőre egyaránt. Az Idefigyelj, folya­dék! jelenlegi formájában, terjedelmi és dramaturgfai túlzásai miatt előadhatatlan. De a szerző által ajánlott, rövidített és átszcenírozott változat minden bizonnyal termékeny botrányt okozna.

Götz Eszter

Címkék:1996-12

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Sosztakovics a zsidókról

Dmitrij Sosztakovics, századunk egyik legnagyobb zeneszerzője élete utolsó éveiben tollba mondta emlékezéseit Solomon Volkov zenetörténésznek, azzal a kívánsággal, hogy e...

Életmű

Antalffy Mária - Antalfi Mária grafikái „Különböző mesterektől és az Iparmű­vészeti Főiskolán tanultam kerámiát és szobrászatot. 21 éves korom óta...

Close