Szombat előfizetés 2017

Szélsőjobboldali előretörés Nyugat-Európában

Írta: Konrád Miklós - Rovat: Archívum, Külpolitika

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

A múlt években sorozatosan ért meglepetések után már blazírtan fogadjuk el: a szélsőjobboldal betörése a nyugat-európai életbe a kilencvenes évek egyik főbb jellegzetességgel. A választásokon kitörnek megszokott marginalitásukból, tartósan beilleszkednek az európai politikai mezőnybe. Ha emellett a Németországban szinte már mindennapos fajgyűlölő agressziókra gondolunk, vagy az idegengyűlölet általános elterjedésére, Nyugat-Európa sem nyújt éppen megnyugtató képet.

A felelős bűnbak

Franciaország, bár ezzel nemigen büszkélkedhet, előfutárként szerepelt, Le Pen, a francia Nemzeti Front elnöke világhírre tett szert, neve szimbólum: a Wall Street Journal nemrégen „Amerikai Le Pen”-ként titulálta David Duke-ot, a Klu Klux Klan-vezetőt és louisianai kormányzójelöltet.

Le Pen páratlan tehetséggel és sikerrel tudta kihasználni a gazdasági válságból fakadt félelmeket, indulatokat. Tíz év alatt a teljes marginalitásból a francia politikai élet középpontjába emelkedett, személye körül kristályosodott ki a belpolitikai vita, pártja megtörte a 40 éve szilárduló bipolarizmust. Le Pen számára kedvezően szolgált a nyolcvanas évek elején megért politikai változás. A francia belpolitika két hagyományos irányzata válságba került. Három évtizeden át a baloldalon a kommunista egalitarianizmus és társadalmi szolidaritás, jobboldalt a keresztény értékeken alapult társadalmi rend és harmónia strukturálta a francia politikát. A nyolcvanas évek elején a kommunizmus megkezdte végleges hanyatlását, a jobboldal elvesztette társadalmi gyökereit, kapcsolatát a polgárokkal. Az így keletkezett politikai űrt használta fel Le Pen. Az 1988-as elnöki választásokon, a választók 14,5%-a (több mint 3 millió ember) szavazott egy emberre, akinek fajgyűlölő és antiszemita nézeteiről nem lehet nem tudomást venni.

Le Pen ideológiája egy démonológia. Túldramatizálja a társadalmat fenyegető veszélyeket, irracionális félelmeket ébreszt. Kitaposott ösvényeken járva felszolgálta a mindenért felelős bűnbakot: a bevándorlót, az „idegent”, a zsidót.

Le Pen rasszista, ha nem is vallja be. De szónoklataiban rendszeresek a fajgyűlölő célzások. Ezzel a fajgyűlölet mintegy része lett egy olyan ország politikai nyelvé­nek, ahol ez elvileg, jogilag büntethető. Le Pen tipikus „karizmatikus” vezető, kitűnő szónok, maró humorával, demagóg logikájával nehezen tudnak szembeszállni a hagyományos pártok kicsiszolt politikusai. Emezek különben alig tettek valamit a Nemzeti Front megfékezésére, hiszen a baloldal a jobboldali választások szétszóródásának köszönhette Mitterrand második győzelmét az 1988as elnökválasztásokon, míg a jobboldal eközben könnyűszerrel vádolhatta a hatalmon lévő szocialista pártot a Nemzeti Front felemelkedésének felelősségével.

Le Pen ma az új francia hisztéria. De eltúlozni sem kell a jelentőségét. A szavazatok 10-15%-ával valószínűleg begyűjtötte a tiltakozó szavazatok összességét. A Nemzeti Front nem lett igazi párt, csak a tiltakozó szavazók heterogén klánja; a konzervatív értékrendek védelmét a választók továbbra is De Gaulle utódaira bízzák.

A kisember védelmezője

A szomszéd országok közül Belgiumot érte el először a szélsőjobboldali hullám. Meglepetésként is érte a kis kétnyelvű királyságot, amely bízott benne, hogy az ilyen fajta tiltakozó szavazat nem zavarhatja meg a bonyolultan strukturált hagyományos belga politikai életet. Az 1991es novemberi általános választásokon a szélsőjobboldal 8%-ot kapott, miután 1987-ben be kellett volt érni 2%kal. A fejlődés legfőképp a flamand városokban volt látványos. Antwerpenben a Flamand Blokk 25%-ot ért el, ezzel az eredménnyel a kikötőváros első pártja lett. A „Blokkers”-ek, ahogy hívják őket, bár gyűlölik a francia nyelvű belgákat, határtalan csodálattal nyilatkoznak Le Penről, s új státuszuknak megfelelően egy szalonképes párt arculatát szeretnék mutatni. A Flamand Blokk is a bevándorlás témáját felhasználva lépett ki a marginalitásból, azelőtt főleg a Waffen 55-be belépett belga önkéntesek emlékét ünnepelgették. Mai jelszavuk: „a mi népünk mindenekelőtt”. Ausztriában, a teljesen periferikus neonáci csoportok mellett, amelyek 1000 aktivistából és kb. 5000 szimpatizánsból állnak (a bőrfejűeket is beleértve), a nagy szélsőjobboldali párt a Jörg Haider vezette Szabadság Párt. Az 1991-es önkormányzati választásokon, 23%-kal megelőzték Bécsben a Keresztény Konzervatív Pártot. 1932 óta nem volt erre példa. A kisportolt, 42 éves Jörg Haider, bár liberálisnak vallja magát, nehezen búja néha türtőztetni Hitler iránti csodálatának kifejezését. 1991-ben kénytelen volt lemondani karinthiai kormányzóposztjáról, miután dicsérő szavakkal illette Hitler gazdasági politikáját. Jellemében Haider áll talán legközelebb Le Penhez. Ő is karizmatikus szónok, közvetlen az emberekkel, idegengyűlöletét szóviccekbe burkolja, gyilkos kijelentései mindig érzékeny pontján találják politikai ellenfeleit. Propagandájában is közel áll Le Penhez. Mint az osztrák „kisember védelmezője” mutatja fel magát, szemben a „dölyfös politikai establishment”-tel. Ő is szeretné védeni honfitársait a bevándorló hordák ellen, a bevándorlók Ausztriában is a közéleti vita középpontjába kerültek.

Megfertőzött” vér

De a szélsőjobboldalnak talán a legmeglepőbb megnyilvánulása a Svájci Autóvezetők Pártja. Az 1991-es általános választásokon 8 képviselőjüket választották be a 200 fős parlamentbe. Ebben a kormány is segítette őket, amely a választás előtt pár nappal jelentette be a benzin 30%-os áremelését. Közel állnak hozzájuk a „hagyományosabban” szélsőjobboldali, kifejezetten idegengyűlölő

Svájci Demokraták, akik öt képviselővel büszkélkedhetnek. Mindkét párt főleg a német nyelvű területeken aratott sikereket.

De a múlt év szélsőjobboldali megmozdulásai legnagyobb erővel és érthető okokból külföldön a legnagyobb visszhanggal az egyesített Németországban mutatkoztak. A bőrfejűek és más neonáci aktivisták felvonulásai, az agressziók a vendégmunkások szállásai ellen szinte mindennapossá váltak 1992-ben. A számítások szerint az 1990-es 1000 főből 6000 főre növekedett a neonáci aktivisták száma, ezekből 4000 bőrfejű. Minden bajt hisztérikusan a vendégmunkásokra fognak, „megfertőzött német vérről” beszélnek, a csak homályosan ismert, de annál lelkesebben átvett náci ideológiát vallják magukénak. Tagjaikat főleg a volt Kelet-Németország területén verbuválták, egy, a gyors változásoktól megzavarodott, a gazdasági válságban a társadalom peremére kivetett munkanélküli fiatalság körében. Nehezen áttekinthető réteg: erősen strukturált, erősen hierarchizált kis bandák keletkeznek egy lokálführer körül, de gyorsan szét is esnek, váltják egymást.

A német szélsőjobboldal második rétege kevésbé vallja magát nyíltan neonácinak, szalonképes szeretne lenni, jóval tömegesebb is. Körülbelül 34 ezer ember csatlakozott ezekhez a kis pártokhoz, amelyek között kiemelkedik a müncheni milliomos és kiadó, Gerhard Frey vezette Deutsche Volksunion, 25 ezer taggal. ADVU 1991-ben 6,2%-kal lépett be a brémai parlamentbe.

De a legfontosabb német szélsőjobboldali párt a volt Waffen SS, Franz Schönhuber Republikánus Pártja. Elhatárolják magukat az utcai neonáci megmozdulásoktól, alkotmánytisztelőnek vallják magukat, kormánykoalícióról beszélnek, ha reménytelenül is, a moderált jobboldallal. Bár titkon remélik, nekik fog végső soron használni az idegengyűlölő közhangulat, a múlt évben úgy tűnt, hogy a szélsőséges kisebb mozgalmak túllicitálása inkább az ő lábuk alól vette el a talajt. Mégis, 10,7%-kal bejutottak a baden-würtenbergi parlamentbe, s országos szinten a szavazatok 7,6%-ával kreditálják őket. Válasz az 1994-es választásokon.

Fentiek és lentiek

Milyen közös vonásokat lehet találni a nyugat-európai szélsőjobboldali mozgalmak között? A svájci szélsőjobboldal hirtelen felemelkedése után rendszerint gyorsan visszasüpped marginális helyzetébe. Így volt ez a hatvanas, majd a nyolcvanas évek elején. A németországi neonáci mozgalmak eddig főleg látványosak, ami még nem biztosítja beilleszkedésüket hosszú távon egy, az őket maradéktalanul elítélő politikai mezőnybe. Három ország van (Franciaország, Ausztria, Belgium), ahol a szélsőjobboldal, úgy látszik, szervesen beépült a politikai életbe.

Demagóg politikájuk több ponton egyezik. Népies mozgalmak, elsősorban a kis középosztályhoz szólnak. A kis osztályok ösztönös bölcsességét magasztalják, a közvetlen demokráciát, ezzel ellensúlyba helyezve egy hagyományos, persze korrupt politikai rendszert, amelynek politikusai távol állnak a „kisember” mindennapi gondjaitól. Jörg Haider pejoratívan a „fentiekről” beszél, szemben a lentiekkel, akiknek ő lenne egyedüli védelmezője.

Egy másik arculata népiességüknek a rasszizmus és az antiszemitizmus. Erre a francia zsidó közösség kétféle módon reagál. Szóvivői rendszeresen rámutatnak Le Pen szónoklatainak antiszemita karakterére, amikor csak lehet, perbe is fogják, a pereket meg is nyerik. Le Pen karrierjének ez szemlátomást nem árt. A szélsőséges cionista mozgalmak, mint a BETAR, a TAGAT vagy a GAJ, enyhén, másképpen reagálnak. Ennek eredménye 1991 áprilisában tizenegy sérült volt, amikor vasrudakkal felfegyverkezve „megzavartak” egy fasiszta író, Marc Augier emlékére tartott összejövetelt Párizs belvárosában. Az ő módszerük tehát az erőszak. Nem tűnik hatékonyabbnak.

A francia, belga vagy ausztriai szélsőjobboldali pártok antiszemita karaktere bár kétségtelen, idegengyűlöletük a vendégmunkásokkal szemben még alapvetőbb motívum. Mindháromnak közös és kedvenc témája a bevándorlás, és itt jogosan hibáztathatjuk a hagyományos pártokat. Ezen a téren csak a szélsőjobboldal szempontjához képest tudtak állást foglalni. Nem tudták a problémát önálló módon látni, csak a szélsőjobboldalhoz mérve. Ez az utóbbit legitimizálta és az egész politikai osztály jobbra tolódásához vezetett. A politikai vezetők hibája ugyancsak, hogy máig nem képesek szembesülni egy új történelmi mintával: századok hagyományától eltérően, Európa egy bevándorló föld lett és az is marad még több évtizedig. A folyamatot, ha szükséges, fékezni lehet, de megállítani nem.

A szélsőjobboldal pedig nem képes, vagy nem akarja felfogni, hogy a vendégmunkásokat nem lehet csak úgy kidobni az országból most, hogy állítólag már nincsen rájuk szükség, a hatalom morálisan is felelős értük, hiszen túlnyomó többségüket az állam hívta volt be, a hatvanas és hetvenes években egy gazdaságilag fellendülő országba, hogy ellássák azokat az alantas munkákat, amelyeket a többiek sem akkor, sem ma valószínűleg nem hajlandók elvállalni. A francia vendégmunkások különben még ma is gazdaságilag jövedelmezők, hiszen többet adnak, de kevesebbet kapnak a társadalmi segélyekből.

Negatív szavazat

De a bevándorlók is megváltoztak, behozták otthon éhező családjukat, a társadalom egy számottevő rétegévé váltak, „másságuk”, „egzotikus” életmódjuk kiélezte egy, a gazdasági válságtól frusztrált társadalom ellentéteit.

A szélsőjoboldal felemelkedését nem lehet azonban csak a bevándorlásból fakadó problémákkal vagy a gazdasági válsággal magyarázni. A válság már 1974 óta tart, a bevándorlást Franciaország már tizenöt éve szigorúan korlátozza. A választópolgárok bizonyos százaléka hagyományosan a szélsőséges pártokra szavazva fejezi ki elégedetlenségét: a kommunizmus bukása mérlegszerűen segítette elő a Nemzeti Front előrelépését. Ezért sem lenne jogos a szélsőjobboldali pártokra szavazókat feltétlen „szélsőségesnek” tekinteni. A tiltakozó szavazat negatív szavazat, a gazdasági válságban a társadalom peremére kirekesztett polgár elégedetlenségét kifejezve „leszavazza” a hagyományos pártokat, de ettől még nem fasiszta.

 

Címkék:1993-02

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Más a lépték?

Beindult az üzlet Magyarországgal. Sok minden történik, jók a perspektívák. Olyannyira, hogy az izraeli szakember megkönnyebbülten nyugtázza, hogy megszűnőben van...

Ízek iskolája

Hónapok óta feküdt egy tervezet Juhász Zoltánnak, a Vendéglátóipari Szakközépiskola felnőttoktatási igazgatójának fiókjában. A nyugdíjas szakember nemigen remélte, hogy régóta...

Close