Szombat előfizetés 2017

Sorsok, sorsvetések

Írta: Archívum - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Kora tavasszal szállingóztak az első hírek arról, hogy a patinás Győri Balett purimi témájú előadásra készülődik, és a mű zenei anyagát klezmer-zeneszámok adják majd. A mindkét oldalt (t.i. klezmer és balett) ismerők első reakciója a szkep­szis volt. Az ember egyszerűen képtelen­ségnek tartotta a pörgős és gyors, zsidó öröm/bánat zene és a megfontoltan, ko­mótosan hömpölygő balett színpadi együttállását. Mindemellett biztos volt benne: ha ez a különc vállalkozás jól sül el, akkor valami igazán rendkívülivel gazdagszik a magyar táncművészet.

A június elején Győrött, majd nem sokkal később a fővárosban is bemuta­tott táncjáték alkotó- és szereplőgárdá­jának jellemző sajátja, hogy túlnyomó többségük nemhogy nem zsidó, de a zsidó hagyományokkal a próbaidősza­kot megelőző beszélgetéseken szerez­te első ismereteit. A Purim című előadás pedig a hagyományos zsidó színjáték legtöbbször feldolgozott té­májának, Eszter Könyvének mindeddig páratlan, táncos adaptációja.

A társulat igazgatója és művészeti vezetője, Kiss János Liszt-díjas tánc­művész B. Turán Róbertet, a Zsidó Mú­zeum drámaíró igazgatóját kérte fel, ír­jon tánc-librettót a Megila cselekmé­nyes szövegéből. Az előadás zenei anyagát a Jávori Ferenc vezette Buda­pester Klezmer Band készítette el: a zenekar a táncelőadásokhoz a világon eddig még szinte soha nem használt klezmerzenét, eredeti zenei anyagukat előadásról-előadásra élőben, a színpa­don játssza, a táncosok valódi partne­reiként, jóval többet adva a tőlük már megszokott, virtuóz, szenvedélyes előadásnál. A koreográfiát a kortárs stí­lusokkal dolgozó Juhos István, majd őt váltva a győri társulati tag William Fomin, orosz-kubai koreográfus készí­tette el.

A Győri Balett Purim előadása nem csatlakozik a széles körben dívó aktualizálási hullámhoz: csupán életet lehel egy kiváló érzékkel megtalált történet­be, az Eszter Könyve, a fordulatos, ta­nulságos, két és félezer éves széphistó­ria egykor népszerű, mára elfeledett, a színpadról a zsinagógába visszaszorult történetébe.

A rövid, tömör és izgalmas mű egyi­ke azon kevés zsidó szent iratnak, amelyben semmilyen formában sem szerepel a Kimondhatatlan Név: a szín­házat a görög, majd római hódítás ide­jén, szellemi önvédelemből különösen veszélyes, istentelen szokásnak bé­lyegző talmudi tiltás („Tartijjot vökirkeszáot”), sok más szigorú megkötéssel együtt az év egyetlen nagy, vidám örömünnepén, purimkor átmenetileg ér­vényét vesztette.

A gonosz Hámán kezeitől megmenekült, az életükre törő gonosz főminisz­ter fölött diadalt arató perzsa zsidók ünnepét már a középkor kezdetétől színpadias elemek jellemezték. Már a Megila templomi felolvasása is számos teátrális jegyet mutat (dobogás, ke­replőzés, a hívek bevonása a szöveg recitálásába, Hámán fiai nevének külö­nös sorolása, stb.). A XII.-XIII. századtól ismert purimi játékok, az ún. purimspiel-ek pedig a korabeli, középkori ke­resztény népi, ünnepi játékok által me­gihletve mutatták be játékosan Eszter királyné történetét.

A zsidó színház gyakorlatilag ennek a históriának – a sokáig egyedül játszani engedélyezettnek – jegyében érett nagy­korúvá: az 1870-es évek legelején fel­bukkanó Abraham Goldfaden, „min­den jiddis színházak atyja”, maga is purimspílerként kezdte pályáját, mint zsitomíri jesivabóher, hogy aztán a rabbihiva­tást lecserélje Thália szolgálatával. Esz­ter Könyve egyfajta szimbólumává vált tehát a Haszkala (a zsidó felvilágosodás) jegyében meginduló szellemi harcnak: a kemény tiltást megtörni készülők egyet­len kapaszkodója. A jiddis színház első alkotói generációinak jelentős része a purimi játékokon lépett először közön­ség elé Ukrajna, Fehéroroszország, Lit­vánia vagy Moldva valamelyik stetl-jében, hogy aztán Adlerhez, vagy Gordinhoz hasonlóan, ünnepelt csillagként vo­nuljon vissza élete alkonyán, immár az újvilágban. A népi színjáték mellett a már a környezet magasszínházi kultúrá­jának jegyeit magán viselő, ám még mindig csak alkalmi (tehát állandó ját­szóhellyel általában nem rendelkező, így társulatba nem szerveződött) középkori zsidó színházi kezdeményezések is Esz­ter Könyvét adaptálták a purimi és az ün­nep körüli napokban tartott előadásaik­hoz Prágától Amszterdamon át Mantováig, a XVI. századtól a jiddis színház születésének idejéig.

Tény: Eszter történetét táncjátékká a feljegyzések alapján még soha, senki­nek nem jutott adaptálni. A Győri Balett kiváló táncosai a barokkosán dús, for­dulatos tánclibrettó alapján készített él­vezetes koreográfiában egy eleven hús­vér történetet adnak elő. A szöveg fel­támad, a történet sodor és elgondol­kodtat.

Eszter királynő, Mordeháj nevelt lá­nya, Ahasvéros király mátkája a szépsé­gével és bölcsességével hódító, népe sorsáért aggódó hősnő esszenciális fi­gurája: de hasonlóan emblematikus ala­kok a történet további szereplői is. Hámán minden idők és tájak örök zsidófa­lója; Mordeháj a bölcs népvezér, az ön­feláldozó pátriárkafigura; Ahasvéros a megtéveszthető, félrevezethető, ám alapjáraton tisztességes uralkodó; Bigszán és Szeres a két udvaronc pedig a sunyi, gyáva ármánykodó örök sakkfigu­rái. Minden idők purimspílt játszó zsidói ezekbe az alakokba láthatták bele, a megfelelő leosztásban Ferenc Józsefü­ket, Istóczyjukat, Himmlerüket, Kasztner Rezsőjüket, Mátyás királyukat, Antonescu marsalljukat, Szenes Hannájukat, Endréjüket-Bakyjukat és így tovább.

A Győriek táncosai – és mindene­kelőtt a bonyolult, összetett jellemáb­rázolást sikeresen megoldó Cserpák Szabina-Eszter, a vívódó és szerelmes Pátkay Balázs-Ahasvéros, a jellemes és büszke Demcsák Ottó-Mordeháj, il­letve a minden ízében gaz és gátlásta­lan Müller Ervin-Hámán – olyan, mély érzelmekkel átitatott, ám manipulatív, hatásvadász eszközöktől mentes előadást játszik, amely egyesíti a haj­danvolt purimspílek tiszta szenvedélyét, az ókori történet bölcsességét a táncoló emberi test látványa adta mű­vészi élménnyel. A klezmer pedig, min­den szokatlanság ellenére, remekül funkcionál balettzeneként: az élményt szokni kell ugyan, ám néhány perc után az ember felszabadultan gyönyörködik e merész társítás adta megoldásokban, a koreográfusoknak a hagyományos hangszeres kelet-európai zsidó zenét a megújult balett formavilágával össze­hozó kísérletén.

Mindeközben pedig elmereng azon, mekkorát nézett volna a századelő pusztító pogromait megszenvedő, sze­rencsétlen sorsú, egyszeri falusi klezmerzenész, vagy kortársa, a fanatikus balettrajongó, a fényes cári korona va­lamelyik istenített balettmestere, vagy virtuóz balerinája egy ilyen fúzióról. Már ha egyáltalán tudhattak egymás lé­téről akkoriban. Száz évvel ezelőtti, oroszországi purimokon, a kijelölt Ra­jon határain belül, zsidók lakta nyomo­rúságos falvak ezreiben adták elő maszkos alakoskodók Eszter történe­tét. A végnapjait élő cári udvarban pe­dig a zsákutcába kerülő, majd Gyagilevvel újjászülető Orosz Cári Balettnek tapsolt az úri közönség. 1999-ben klezmerre balettoznak: az élet különös dol­gokat produkál. A Győriek Purimja pe­dig rendkívülisége mellett önmagában is kiváló alkotás.

Halász Tamás

Címkék:2000-01

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

A hét-fő

  A hét-fő Rácz Péternek   „Mi hiányzott a teremtett világból? Csupán a nyugalom. De megjött a szombat s a...

“Termékeny marginalitás”

„Termékeny marginalitás” (Kőbányai János: Riport, Balassi Kiadó, 1997, 434 oldal, 1400 forint; Hagyo­mányszakadás után, Múlt és Jövő Ki­adó, 1999, 283...

Close