Szombat előfizetés 2017

Nyomás alatt

Írta: Gadó János - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

 

Nyomás alattRadikálisok és pragmatisták a vallásos cionista mozgalomban

Az igen heterogén vallásos cionista tábor állandóan forrong. A lakosság mintegy 15 százalékának rokonszenvét élvező, ám politikai befolyásában ennél jóval erősebb mozgalom az iz­raeli közéletben sajátos helyzetben van: ideológiája szinte nap mint nap konfrontálódik a valósággal.

A mozgalom, amelynek kiemelt ideo­lógiai, politikai célja a Jordán folyótól nyugatra eső területek, Szamária és Júdea betelepítése, a csapatkivonási tár­gyalások során állandóan a torkán érez­heti a kést. Minden négyzetméter, min­den ház és minden apró település el­vesztése csapás annak az eszmének, amely a megváltás művének előkészüle­tét látja Izrael állam megszületésében, növekedésében, és az ősi bibliai terüle­tek benépesítésében. A szekuláris balol­dal számára értelmetlenség és fanatiz­mus annak a néhány száz telepesnek a hajthatatlan kitartása, akik Hebron gyűlö­lettől szikrázó légkörében élnek százöt­venezer arab között. A telepesek viszont küldetést látnak benne, hiszen ha az ősa­tyák nyughelyének városában, e szent helyen nem élnek zsidók, akkor Erec Iszraél még nem a zsidók földje, tehát a Messiás sem jöhet el…

A hebroni csapatkivonást legtöbbjük súlyos csapásként élte meg: a zsidók föl­adták az ősi várost Hebron húsz százalé­ka viszont továbbra is izraeli fennható­ság alatt maradt – éppen az ott élő pár száz zsidó biztonsága érdekében, akikre most több ezer izraeli katona vigyáz. Ez a helyzet a vallásos cionisták győzelme­ként is értékelhető: egyetlen lakást sem kellett elhagyniuk. A kivonulási tárgyalá­sok sem fenyegetik Júdea és Szamária zsidó településeit: az ominózus 13 szá­zalék, amelyről több mint fél éve tárgyal­nak (eleddig eredmény nélkül), zsidók ál­tal nem lakott területeket foglal magá­ban. Nemrégen Ehud Barak, az ellenzé­ki Munkapárt vezére is járt a telepesek között, és megerősítette, hogy egyetlen települést sem hajlandók föladni. Nem csak a nagyobb, stratégiai jelentőségű te­lepülések megtartásához ragaszkodnak, hanem a 10-20 családos politikai-ideoló­giai jelentőségű telepeket sem kívánják felszámolni. Mindez arra utal, hogy a val­lásos cionisták politikai befolyása már in­tézményesült az országban.

Senki nem garantálja azonban az ille­gális települések fennmaradását. A vallá­sos cionisták közül a radikálisabbak idő­ről időre kirajzanak megszilárdult telepe­ikről, és egy újabb hegytetőn ütik föl a sátorfájukat – gyakran a szó szoros értel­mében – hiszen a cél éppen Júdea és Szamária benépesítése. A palesztin ható­ság ilyenkor tiltakozik, az izraeli határ­rendőrség kivonul, az összetákolt bódé­kat lebontja, a telepeseket visszaviszi, esetleg eljárást indít ellenük. Aztán a te­lepesek másnap éjjel megint kivonulnak, fölverik sátraikat, és a játék kezdődik elölről. A radikálisok – korántsem ok nél­kül – azt remélik, hogy a hatóságok végül megadják a fennmaradási engedélyt. Ez a taktika az esetek egy részében már eredményesnek bizonyult. A palesztinok ilyenkor dühödten tiltakoznak, hiszen úgy érzik, helyesen, hogy e keményvona­las vallásos cionisták kész helyzetet akar­nak teremteni, terjeszkedéssel akadá­lyozva meg a területek visszaadását A Hamasz ezért előszeretettel vadászik a telepesekre, késeli meg, robbantja fel és lövi le őket. Az izraeli titkosszolgálat fel­tevései szerint a Hamasz talán taktikát változtatott – ha ugyanis a gyilkos fanatiz­muson túl politikai érzékük is van, és számolnak az izraeli közvéleménnyel, akkor a baloldalon várhatnak valamelyes megértést. A Ha’arec egyik kommentáto­ra nemrég például azt írta: igenis van kü­lönbség egy ártatlan Tel-Aviv-i járókelő és egy szélsőséges telepes ellen elkövetett merénylet között Netanjahu kormányfő viszont úgy fogalmazott, hogy a zsidó vér kiontása nem maradhat büntetlenül, füg­getlenül attól, hogy ki volt az áldozat.

A valódi és vélt agresszorokkal szem­ben a telepesek nem haboznak fölvenni a kesztyűt: a visszaütés, viszontrombolás, törés-zúzás már nem is szerepel a hí­rek között, legalábbis Hebronban nem, ahol a legsűrűbbek az összecsapások. A város legutóbb akkor került a lapok cí­moldalára, amikor egy palesztin merény­lő ágyában leszúrta Slomo Ra’anan rab­bit. Válaszul a felbőszült zsidó radikálisok a város piacán törtek-zúztak tehetetlen dühükben. Az izraeli rendőrség ebben az évben eddig 143 vizsgálatot indított a hebroni zsidók ellen. Az állandó életvesz­élyben élő hebroniak ezt az izraeli ható­ságok ellenséges magatartásaként érté­kelik, és keserű frusztrációval emlegetik, miközben a baloldal azzal vádolja a ható­ságokat, hogy nagyon is keveset tesznek a telepesek megfékezésére.

Jobb- és baloldal felfogása roppant tá­vol áll egymástól: a telepesek és az ara­bok gyakorlatilag hadiállapotban állnak egymással, miközben a baloldal a békés polgári társadalomhoz illő magatartást kér számon az izraeli hatóságokon. Az eltérést jól szemlélteti a kerítés ügye: a telepesek ellen egyre gyakrabban ismét­lődő merényletek után a hadsereg cél­szerűen látná a területek zsidó telepeit kerítéssel körülvenni. A telepesek ez el­len tiltakoztak, mivel ez defenzív straté­gia, megfosztaná őket a terjeszkedés le­hetőségétől, ami pedig éppen mozgal­muk éltető eleme. A gyilkosságokra a te­lepesek mindig újabb területek elfogla­lásával válaszolnak, ekképp érzékeltetve az arab oldallal, hogy gyilkosságaik ép­pen a szándékaikkal ellenkező ered­ményre vezetnek.

A folyamatos hadiállapotban élő hebro­niak és a többi radikális telepes a maguk nézőpontjából árulásnak tartják, hogy amire ők – hitük szerint a Messiás eljöve­telét előkészítve – a szó szoros értelmé­ben az életüket teszik föl, azt az izraeli kormány egy tollvonással átadhatja az ellenségnek. frusztrációjukat még csak nö­veli, hogy míg az előző, baloldali kor­mány idején remélhették a dolgok jobbra fordulását a választásoktól, erre most már nincs többé esély: a területek tizen­három újabb százalékát épp az a jobbol­dali kormány készül visszaadni, amely­ben az ő pártjuk, a Nemzeti Vallásos Párt is helyet foglal. Az izraeli belbiztonsági szolgálat ezért igen komolyan veszi azt a lehetőséget, hogy a szélsőségesek körei­ből egy újabb Jigal Amirhoz hasonló merénylő támadhat, aki a kormány „áru­lásáért” (értsd: a területek visszaadásáért) akarna elégtételt venni. A baloldali Jerusalem Report öles címlap-sztoriban ele­mezte ennek lehetőségét, de a tőle jobb­ra álló Jerusalem Post is több (visszafo­gottabb hangnemű) írást szentelt egye­bek közt a hebroni zsidóknak.

Mivel a Nyugati part és Gáza területén élők száma ma már több tízezerre rúg mozgalmuk is rétegződött: mérsékeltek és radikálisok vitáznak a követendő stra­tégiáról. (Az izraeli baloldal szemében persze az összes telepes egykutya.) Aharon Domb, a mozgalom vezetője, aki tíz­egynéhány éve maga is lelkesen rohant hegytetőről hegytetőre új és új telepeket alapítani, és saját elmondása szerint nem okoztak neki álmatlan éjszakákat a radi­kálisaik által elkövetett arabellenes bom­bamerényletek, ma már, megfontolt poli­tikusként, érzi a veszélyeket. Ha messianisztikus dühében egy csoport könnye­dén túlteszi magát a törvényeken, akkor nincsenek többé határok. Erre a veszély­re Baruch Goldstein Makhpéla-barlangbeli mészárlása, majd a Rabin-gyilkosság döbbentett rá sokakat. Mindkét, eddig el­ képzelhetetlennek vélt cselekedet elkö­vetője a vallásos cionisták köréből került ki. A közösséget sokkolták a gyilkossá­gok, de az átfogó lelkiismeret-vizsgálat el­maradt – nem utolsósorban a baloldal rá­juk zúduló szitok-átok özöne miatt. Utób­biak az egész közösséget egyetemlege­sen tették felelőssé az eddig példátlan cselekedetért, azért, hogy egy zsidó meg­ölt egy másik zsidót. A humanisták tábo­rából való kirekesztés persze bősz ellenreakciókat váltott ki: az önkritikával nem rendelkező radikálisok körében megszü­letett az összeesküvés-elmélet: eszerint Rabin gyilkosa, Jigal Amir valójában csak báb volt a titkosszolgálatot kézben tartó Simon Peresz, Rabin vetélytársa kezé­ben, aki ilyen körmönfontan szabadult meg riválisától. A képtelenséget a telepe­sek lapja, a Nekuda megfontolandó véle­ményként közölte, és a jobboldali tábor egy részében ez ma már közkeletű állás­pont

Megszólaltak azonban másféle hangok is. Mivel a vallásos cionizmus nagy súlyú politikai mozgalom, vezetői és képviselői kapcsolatot tartanak a többi politikai erő­vel, és ez mérsékelt magatartásra ösz­tönzi őket. Aharon Domb ma már elítéli a radikális telepes rabbi, Eljakim Levanon szavait, aki azzal fenyegetőzött, hogy „ha Netanjahu kivonul a területek­ről, akkor még erőteljesebben fognak vá­laszolni, mint a Rabin-kormány idején.” A homályos fenyegetőzést akár a Rabin-gyilkosságra tett utalásként is lehet értel­mezni, és akadhat a közösségben olyan, aki ezt pontosan ilyen cselekedetre való felhívásként értékeli. „Bírálóinknak itt igazuk van” – szögezte le Domb. Őnála is tovább ment Uri Elicur, egykor szintén radikális telepes, aki elvállalta Netanjahu kormányfő kabinetfőnökségének irányí­tását. Telepes társai, amint hírét vették kinevezésének, röplapokat gyártottak, melyben új Flavius Josephusként mu­tatták be őt (A Zsidó háború szerzője a rómaiak ellen vívott függetlenségi harc tetőfokán, az ügy reménytelenségét lát­va, átállt az ellenséghez.) A Gus Emunim ultraradikális szervezet alapítójaként jegyzett Elicur mára pragmatikussá lett. Elvei fenntartása mellett úgy véli, a me­rev szembenállás nem vezet eredmény­re: jelen kell lenni az egyezkedésen, és a károk minimalizálására kell törekedni. „Az ilyen pragmatizmussal egyetlen új te­lepet sem építettünk volna föl” – háborognak a telepesek héjái. Elicur azonban 1982-ben, a Sínai-félszigeti kivonulásnál már keserű tapasztalatokat szerzett ar­ról, hogy alkalomadtán milyen keveset ér a radikalizmus: a félszigeten fölépített Ja­niit település lakói nem voltak hajlandók elhagyni házaikat és a végsőkig kitartot­tak, de az izraeli hadsereg katonái evaku­álták őket. Elicur ebből azt a következte­tést vonta le, hogy nem érdemes a társa­dalom nagyobb hányadával szemben el­szigetelődni, mert magukra hagyva alul­maradnak a többségi választásokon ala­puló parlamenti demokráciában.

Miközben a vallásos cionisták körében továbbra is virágzik a radikalizmus (amint azt egyebek közt a Szentély azon­nali újjáépítését szorgalmazó mozgalom nagysikerű újévi összejövetele is bizonyította), a másik oldalon olyanok is van­nak, akik keresik a párbeszédet a társa­dalom többi részével. Ezek közül legis­mertebb a Meimad, a politikailag mér­séklet vallásos cionista mozgalom, amely azonban elsősorban intellektuális téren jelentős. A Meimad-nak eddig csekély befolyása volt, nem is tartozott a val­lásos cionisták politikai táborához, a kö­vetkező választáson önálló pártként akar indulni. De a szekértáboron belül is meg­jelentek a szélesebb társadalommal való párbeszéd hívei. A Jeszodot (alapok) mozgalom a vallásos cionista iskolák ok­tatói számára kínál „demokratikus tré­ninget”, melynek során a halacha és a demokratikus értékek összeférhetőségéről vitatkoznak.

Jichak Lévi kulturális miniszter, a Nemzeti Vallásos Párt vezetője legutóbb „társadalmi szerződés” tervezetével kel­tett feltűnést. Javaslata, amelyet a szekuláris baloldal meglepve fogadott, valláso­sok és szekulárisok együttélésének közö­sen elfogadandó alapelveit tartalmazta. Noha az alapelvek meglehetősen szigo­rúak, a jelenlegi status quót tekintik kiindulópontnak (ortodox monopólium a há­zasság, válás és betérés terén), amiért a baloldal aligha fogadja majd el, a javas­lat újdonsága a (legalábbis elviekben hangoztatott) kompromisszum-készség­ben, a szekulárisok felé tett gesztusban rejlik. Bírálói szerint viszont Lévi a Mei­mad ötletét „lopta el”, ugyanis a mérsé­kelt vallásos cionista mozgalom ez év elején kiadott egyik dokumentumában szerepel a „társadalmi szerződés” kifeje­zés. Ez, Lévi tervezetéhez hasonlóan, vallásosak és szekulárisok együttélésé­nek megvitatandó alapelveit tartalmazta. Ebben a tervezetben, melyet a Munka­párt radikális baloldali kulcsfigurájával, Joszi Beilinnel vitattak meg, jóval több engedmény szerepel, mint Jichak Lévi javaslatában. A Meimad gyakorlatilag le­galizálná a polgári házasságot, enged­élyezné a szombati kulturális tevékeny­séget és szórakozást, és erősen visszanyesné a vallásos bürokráciát.

*

A vallásos cionizmus azáltal, hogy ide­ológiája nap mint nap a politika próbakö­vén méretik meg, erősen elkülönül a töb­bi izraeli politikai mozgalomtól. A szekuláris pártok egyértelműen a politikai de­mokrácia mellett kötelezték el magukat. Az Izraelben nagy politikai befolyással rendelkező harédi (ultra-ortodox) közös­ségek a zsidó hagyományt, a Tórát állítják életük középpontjába, Izrael állama és annak demokratikus intézményei szá­mukra csak pragmatikus célok szempont­jából fontosak. Közösségeik politikai be­rendezkedése a teokráciához közelít, rab­bijaik szava számukra előbbre való bár­mely politikusénál. Állam és Tóra együtt, elvi-ideológiai szinten csak a vallásos cio­nisták számára fontos. Az Izraelben évek óta folyó kultúrharc lényege éppen e ket­tő szembenállása: egyfelől állam és de­mokrácia másfelől a vallásos felfogás és életvitel ütközése okoz konfliktusokat, így a vallásos cionizmus éppen a politi­kai-ideológia csaták kereszttüzében él.

Továbbá: sem a szekuláris pártok szá­mára fontos politikai demokráciát, sem a harédiek Tóráját, hagyományhű élet­módját nem veszélyeztetik az aktuálpoli­tikai fejlemények. A vallásos cionisták ál­tal megálmodott nagyobb Izrael viszont, amely az 1967-es győztes háború után került elérhető közelségbe, az oslói megállapodások nyomán halálos veszélybe került. A fentiek következtében a vallá­sos cionisták olyan politikai és ideológiai presszió alatt élnek, amely folyamatosan vagy a kompromisszum-készség vagy a radikális szélsőség felé hajtja őket.

Címkék:1998-11

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Egy lépés előre, egy lépés hátra

Egy lépés előre, egy lépés hátra (Részletek a Jerusalem Report interjújából Jichak Lévi izraeli oktatási miniszterrel, a Nemzeti Vallásos Párt...

Mozgásszínházak Nemzetközi Találkozója  – a zsidó színház fénykörében Webmester: Ambrózy Lőrinc – Last modified:  

Mozgásszínházak Nemzetközi Találkozója A zsidó színház fénykörében Tizenkettedik alkalommal rendezték meg októberben Magyarországon a Nemzet­közi Mozgásszínház Találko­zót. Az idén, Izrael...

Close