Szombat előfizetés 2017

Nők a kamera előtt és mögött

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

2007. július 19 / Surányi Vera 

Míg a korábbi években a politikai konfliktusok domináltak az izraeli játékfilmekben, az utóbbi időben a magánéleti problémák, a másság, az identitás, a vallás és a nyugati életstílus között feszülő ellentétek kerültek előtérbe. A nők váltak a filmek többségének főszereplőivé, míg korábban csak mellékszereplők voltak. A 11. Izraeli Filmtavaszt rendezték meg idén, május végén, az Örökmozgóban.

  Karov_LaBayit  
  Részlet az Otthonhoz közel c. filmből  

Az izraeli filmek idén különösen jól szerepeltek a nemzetközi porondon. A számos díj közül kiemelkednek a Berlinben szerzett elismerések: Joseph Cedar a legjobb rendező díját kapta az utolsó izraeli egység libanoni kivonulásáról szóló Beaufort című filmjéért, a hetvenes évek kibuc-életét idéző Édes sár (r: Dror Shaul) Kristály Medvét nyert az ifjúsági filmek kategóriájában, a Buborékok (r: Eitan Fox) a Panoráma szekció második díját, és az Otthonhoz közel pedig a Művész Mozik díját kapta. Az idei Izraeli Filmtavasz programjában ez utóbbit sikerült bemutatni, ám a többi film magyarországi bemutatója még várat magára. Talán jövőre már ezeket is megnézhetjük itthon. Hét év telt el azóta, hogy az Izraeli Film Alapítvány igazgatója, Katriel Schory 2000-ben meghirdette az alapítvány legfőbb célját: „Szerezzük vissza a nézőket az izraeli mozikban”, s ez mára teljesült. 2006-ban több mint kilencszázezer néző vett jegyet a hazai filmekre, a szám kétszerese volt az előző évinek. Tavaly történt meg először, hogy a toplistát izraeli film vezette.

A macsóközpontúság vége

  Beaufort  
  Beaufort – Joseph Cedar filmje  

Mi lehet az oka az izraeli filmgyártás felfutásának? Egyrészt több film készül, az alapítvány is több pénzzel rendelkezik. Az izraeli filmek jó nemzetközi fogadtatása miatt több a koprodukcióban készült alkotás. Az évi tíz-tizenkét játékfilmből két-három film biztosan az élmezőnybe kerül. A filmek témája is változott. Míg a korábbi években a politikai konfliktusok domináltak a játékfilmekben, az elmúlt néhány évben a magánéleti problémák, a másság, az identitás, a vallás és a nyugati életstílus között feszülő ellentétek kerültek előtérbe. Megfigyelhető, hogy a nők váltak a filmek többségének főszereplőivé, míg korábban csak mellékszereplők voltak. Az izraeli filmben megjelent a független, emancipált nő képe, aki képes sorsát irányítani férfi segítsége nélkül is. Elég csak utalni a nálunk is bemutatott Kadosh (r: Amos Gitai, 1999) egyik szereplőjére, aki szerelméhez való ragaszkodása miatt elhagyja a vallási közösséget, vagy a három gyerekét egyedül nevelő anyáról szóló Törött szárnyakra (r: Nir Bergman, 2002), vagy akár az Oroszországból Izraelbe vándorolt Janára, akit férje elhagyott és gyermekét várva egyedül kell boldogulnia egy idegen országban (Jana barátai, r: Arik Kaplun, 1999), és a Kései házasságra (r: Dover Kokasvili, 2001), amelyben egy grúz, mélyen vallásos család egyetlen fia elvált, egyedül élő asszonyt választ társául. Az elmúlt évek során az izraeli film macsóközpontúsága szertefoszlott, a filmek témája sokkal árnyaltabbá vált és ezzel egy időben népszerűségük is növekedett. Új filmes generáció bukkant fel, s ennek képviselői sokkal nyitottabban beszélnek az őket érintő intimebb témákról, amelyek természetesen azelőtt is léteztek, de a társadalom, s ennek következtében a filmgyártás is tabuként kezelte őket. Ezt a tendenciát tükrözi az idei válogatás is, a négy játékfilm mindegyikének és a négy dokumentumfilmből háromnak nő a főszereplője és a nyolc filmből ötöt nők rendeztek. A válogatásnak két fontos szempontja volt, fesztiválon díjazott filmek legyenek és olyanok, amelyek vitára ingerelték a hazai nézőket.

  Otthonhoz kozel  
  Az Otthonhoz közel két főszereplője.  

A 11. Izraeli Filmtavasz nyitófilmje, az Otthonhoz közel először beszél a nők szerepéről az izraeli hadseregben. „A nők szinte soha nem beszélnek arról, hogy mit csinálnak a hadseregben, ez a férfiak kedvelt témája…” – nyilatkozta Vidi Bilu, az Otthonhoz közel egyik rendezőnője. Az izraeli hadseregről rendhagyó filmet először Eytan Fox készítette 2002-ben. A Jossi és Jaggerben két tiszt titkos szerelme bontakozott ki. A gyönyörűen fényképezett, lírai alkotás botránykő volt Izraelben, mivel nem elég, hogy nyíltan beszélt a homoszexualitásról, de igazi, szenvedélyes kapcsolatot ábrázolt, méghozzá katonai közegben. Ez is egyik bizonyítéka volt annak, hogy nincsenek már tabutémák Izraelben, mindenről lehet filmet csinálni, ami igaz, ami érinti a magánéletet. És a közönség jól fogadta, otthon és külföldön igazi sikert aratott, számos díjat söpört be. Az Otthonhoz közel című alkotásban két fiatal katonalány hadsereghez való viszonyát láthatjuk. Az egyik néző azon dohogott a mozi előterében a film után, hogy a két lány aláássa az izraeli katonaság tekintélyét azzal, hogy úgy viselkednek, mint éretlen tinédzserek, a fiúk, és a szórakozás jobban érdekli őket, mint a rájuk bízott feladat teljesítése. Ám a rendező bevallott célja az volt, hogy felborzolja a kedélyeket azzal, hogy két tinédzserlányt választott filmjének főszerepére. A lányok feladata a palesztinok igazoltatása Jeruzsálem utcáin, ám ehhez fel kell ismerniük ki palesztin és ki izraeli. Tapasztalatlanságuk néha veszélybe sodorja őket, máskor pedig derűs perceket szereznek a nézőknek. A rendezők még azzal is fokozták a feszültséget, hogy a buszon, ahol szintén ellenőriztek a katonák, egy izraeli nőt öltöztettek palesztinnak, de ez egyetlen nézőnek sem tűnt fel. „Ebből is látszik, hogy hasonlítunk egymásra” – mondta a rendező. A két lány felettese már elkötelezettebben teljesítette szolgálatát, ő nem hunyt szemet a lányok „szabálytalan” viselkedése felett.

Egyre több a szingli

Az egyik tiszt szerepét játszó Irit Sukival, a fiatal izraeli színésznővel, a fesztivál díszvendégével, a nők katonai szolgálatáról beszélgettem. Elmondta, hogy Izraelben mindenkinek természetes, hogy a középiskola után a katonaság következik, legyen férfi vagy nő. Ez olyan „izraeli” dolog – mondta. A nőket nem küldik a frontra, általában a hátországban teljesítenek fontos feladatotokat. Sokan vannak azonban, akik a színjátszó csoportba szeretnének bejutni, mivel a hadsereg külön színházi társulattal rendelkezik, színdarabokat, zeneműveket adnak elő. Szerencsésnek tekinthető az, akit felvesznek, hiszen ez éppolyan szolgálatnak számít, mint az egyéb feladatok. A nők könnyebben kapnak felmentést is a bevonulás alól, családi vagy vallási, lelkiismereti okokból. Meglepő, de általában a nők szívesen vonulnak be. Sokuk számára a katonaság szabadabb életet, a családi ellenőrzés alól való menekülést jelent. Nem utolsó sorban pedig új társaságot, új barátokat ismerhetnek meg, még a férjhez menési esélyeket is növeli a szolgálat – tette hozzá mosolyogva a színésznő. Ugyanakkor, miként a film rendezői utaltak rá egy interjúban, az egyenrangúság a katonai szolgálatban nem jelent egyenlő esélyeket a társadalomban. A nők hiába teljesítenek jól a hadseregben, ha visszatérnek családjukhoz, esélyeik nem változnak. Kevés nő van a parlamentben, egyenlő munkáért nem kapnak egyenlő bért, társadalmi megbecsültségüket nem befolyásolja a szolgálat. Ez akkor is így van, ha az elmúlt években változott a nők helyzete. A nyugati országokhoz hasonlóan egyre több a szingli, egyre inkább természetessé kezd válni, hogy egy nő egyedül vállal gyermeket, és az is, hogy csak harmincöt vagy negyvenévesen gondol családra. Pillanatnyilag Irit Suki számára is fontosabb a színészi pálya kiteljesítése, forgatókönyvet is ír, magán színésziskolában tanít, a jövőben pedig színházban szeretne rendezni. Elégedett jelenlegi sorsával, hiszen azt csinálhatja, amit szeret és ebből még meg is tud élni.

Több izraeli elmondta, hogy elegük van az olyan filmekből, amelyek az arab–izraeli konfliktus problémáját dolgozzák fel; ezt a témát láthatják eleget az izraeli televízióban. Az átlagnézőt manapság jobban érdekli, ha személyes, intim élettörténeteket láthatnak a filmvásznon, egyszerű emberekét, olyanokét, akikkel azonosulhatnak. A programban szereplő Három anya (r: Dina Zvi-Riklis) Alexandriában született, majd Izraelbe települt hármas ikrek meseszerű története, sok nézőt vonzott Izraelben. A három, ma már középkorú hölgy életét át- meg átszőtte az egymáshoz fűződő szoros kapcsolat, az, hogy egymás életét boldoggá tegyék. Egyikük még saját gyermekét is átadta gyermektelen nővérének. A hatalmas áldozat azonban boldogtalanságot szült, az eredeti anya állandó lekiismeret-furdalásban élt, az átadott gyermeket pedig elvette az állam, mivel csak engedéllyel és bírósági végzéssel lehetett volna az örökbeadást legalizálni. A történetet egyikük lánya filmesítette meg, aki felderítette a féltve őrzött családi titkokat.

Beduin nők kamerával

  Beduin_nok_kameraval  
  Beduin nők kamerával  

Külön szót kell ejteni a dokumentumfilmekről. A több mint tizenöt éve működő Sam Spiegel világhírű filmiskola végzős hallgatói sokszor kezdik pályájukat rövidebb lélegzetű dokumentumfilmek készítésével. A dokumentumfilmeket játssza az izraeli televízió, így sokkal nagyobb nyilvánosságban van részük, mint például a magyar dokumentumfilmeknek. Nem ritka, hogy egy-egy történet szereplőinek életét két-három évig kíséri a stáb, miként ezt a Filmosztály (r: Uri Rosenwaks) című filmben tették. Derűs pillanatokat okozott a fekete beduin asszonyok látványa, akik filmkamerával a kezükben álltak a sivatag közepén. Az izraeli filmrendező azt vette a fejébe ugyanis, hogy megtanítja őket filmet készíteni. Tanítványai azonban nem csak a filmkészítést sajátították el mesterüktől, hanem azt is, hogyan kell dolgokra rákérdezni, hol az ő helyük a világban, és honnan származnak. Sokuk számára megrendítő élmény volt megtudni, hogy több évtizede még rabszolga-kereskedők adták-vették felmenőiket. A tanfolyam következtében már nem passzív szemlélői tovább életüknek.

A Test (r: Mechir Hagoof) című film megrendítő alkotás. A film ritmusának hibáit is feledtette az „üzenet”, hogy bármilyen elviselhetetlen körülmények adódnak az ember életében, meg kell próbálnia együtt élni s megbirkózni vele. Négy fiatal lány szenvedett különböző súlyos és kevésbé súlyos sérülést egy bombamerénylet következtében, egyikük tolókocsiba kényszerült. Ohad Naharin, az izraeli Bathseva Dance Company egykori híres táncosa, aki korábban maga is súlyos gerincsérülést szenvedett, egy újfajta táncnyelvet dolgozott ki, amellyel megtanította a lányokat arra, hogyan viszonyuljanak testükhöz másként, s ezzel új perspektívát nyitott az számukra az életbe való visszatéréshez. A filmhéten bemutatott filmekben voltak olyan hősök is, akiknek nem kellene nagy erőfeszítést tenni azért, hogy tartalmasabban éljék életüket. A Boldogság kötelező (r: Julie Shlez) főszereplője Joy, Bridget Jones izraeli változata, egy televíziókat árusító üzletben dolgozik, ahol megsokszorozva figyelheti a bugyuta kvízműsorokat, hogy otthon ugyanazt tegye, immár saját képernyőjére tapadva. A kiüresedett, céltalan magányból az áruházi kollégájával, a matracárussal kialakult szerelem, és az a hirtelen támadt vágy zökkenti ki, hogy végre akar valamit. Szerepet vállal egy valóságshowban, hogy összebékítse egymástól elidegenedett családtagjait. A film szellemesen egyensúlyozza a groteszkbe hajló történetet; nem Joy kárára, inkább érte szórakozunk a vígjáték fordulatain.

Az izraeli filmre, mint más országok filmgyártására, nagy hatással van az amerikai és az európai film, de a történetek, az élethelyzetek Izrael jelenét tükrözik, s ez minden jel szerint nagy érdeklődést vált ki mind a hazai, mind a nemzetközi közönségben.

Címkék:2007-09

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Izrael nem adja a Golán-fennsíkot

2007. július 22. Az izraeli kormányfő nem hajlandó az 1967-ben megszállt Golán-fennsíkról való kivonulás követelményét elfogadni még a béketárgyalások előtt,...

Az öreg hölgy napjai

Hámor Szilvia / 2007. július 21. "Mama, vigyázzon a lépcsővel" - kiált utána a kórház portása, csupa jóindulatból. Már megszokta,...

Close