Szombat előfizetés 2017

Mit csinálnak ezek itt?

Írta: Rajki András - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Izraelben 270 000 olyan új ólé él, akik a volt Szovjetunióból érkeztek és halachikus értelemben nem zsidók. Az idén bevándoroltak 75%-a ebbe a kategóriába tartozik.

Bátorítsa-e Izrael az ilyen típusú aliját? És ösztönözze-e a betérést azoknál, akik már Izraelben vannak?

Cionizmus – elvek és valóság

A cionizmus lényege, hogy a zsidók „menjenek fel” Erec Jiszraelbe, azaz hogy Erec Jiszraelt zsidók telepítsék be. A cionisták mindig ostorozták a galuti zsi­dókat a rengeteg vegyes házasság miatt. „Küldjétek a gyerekeiteket hozzánk!” mondták. „Ha egyszer Izraelben vannak, itt garantáltan nem választanak maguk­nak nem-zsidó házastársat.” De a helyzet mára megfordult. A robbanásszerűen nö­vekvő arab lakosság és a hatalmas ex-szovjet bevándorló-hullám lassan, de biztosan elmossa a cionista álmokat.

Izrael Állam első negyven évében a zsidó lakosság zöme halachikusan is zsi­dó volt. A vegyes házasságok száma ép­pen ezért elhanyagolható maradt. A rabbinikus bíróság keményen cionista ke­zekben volt, legyen akár a szefárdi Bencion Uziel, akár az askenázi Slomo Goren a főrabbi. A cionista állami vezetés fő célja az volt, hogy minél több zsidót csábítsanak Izraelbe. Megszületett a Visszatérési Törvény, amely szerint ha a bevándorolni kívánó személy négy nagy­szülője közül csak egy is zsidó, már au­tomatikusan izraeli állampolgár, a gyere­keivel és az unokáival együtt. Ez volt az izraeli törvényalkotók „válasza” a nürn­bergi törvényekre, amelyek szerint még a negyed zsidók is zsidónak számítanak. Aztán jöttek a sorsfordító kilencvenes évek: a volt szovjet köztársaságokból ér­kezett egymillió bevándorló teljesen új feladat elé állította Izraelt. Most először fordult elő, hogy nem-zsidók tömegeit kellett asszimilálni a zsidó társadalmon belül. Évről évre több olyan izraeli állam­polgár van, aki héberül beszél, a Cahalban (azaz az Izraeli Hadseregben) szol­gál, több napos szabadságot kap Ros Hasanakor, ellenőrzi a gyereke házi fel­adatát a másnapi Biblia-órára – és nem zsidó. Nemcsak hogy nem az, hanem nem is igen érdekli az egész ügy.

Amikor az izraeli törvényalkotók meg­alkották a Visszatérési Törvényt, bizto­san nem ez a jövőkép élt a fejükben. De a tény tény marad: Izrael olyan mo­dem nyugati ország lett, amely vonzza a bevándorlókat, amelyek növekvő töme­ge lassan kikezdi a nemzeti azonosság alapfogalmait. A probléma persze más európai nemzetállamokban is jelen van: Angliában sem ismeretlen az a kép, amikor az Oxfordban vagy Cambridge-ben végzett brit áruház-tulajdo­nosnak sötét a bőre és otthon, Pakisz­tánból bevándorolt szüleivel urdu nyel­ven beszél. De Izraelben mégis más szí­nezete van a dolognak, mert a nemzeti azonosság nem nyelvi, hanem vallási alapokon áll. Ellentétben az európai nemzetállamokkal, Izraelben az állam számos funkcióját (például anyakönyv­vezetés) a Főrabbinátus látja el.

A cionisták eredetileg úgy gondolták, hogy a vegyes házasság és az asszimilá­ció fogalmát végleg elfelejthetik, amint elhagyják a galutot. Eszükbe sem jutott, hogy a vegyes házasság és az asszimilá­ció követni fogja őket Cionba is. Izraelben nemcsak hogy 270 000 olyan új ólé él, akik a volt Szovjet­unióból érkeztek és halachikus értelem­ben nem zsidók, hanem 280 000 legális és illegális vendégmun­kás is, akiknek eddig ötezer gyermeke született az országban. Ma, a 6 és fél mil­liós izraeli lakosságnak mindössze 72 százaléka zsidó halachikus értelemben. Ezen felül a nem arab lakosság körében 84 000 olyan nő él házasságban (akár zsidóval, akár nem zsidóval), akiknek a gyerekei halachikus értelemben nem számítanak zsidónak, illetve ha megszü­letnek, nem fognak annak számítani.

A mindennapi életben a valós gond akkor kezdődik, ha az izraeli társada­lom egyik nem zsidó tagja – mondjuk a hadseregben, vagy a munkahelyén – beleszeret egy zsidóba, vagy fordítva. Idáig még rendben is lenne a dolog, csakhogy nem házasodhatnak össze, legalábbis az országban nem, hiszen mint mondtuk, az anyakönyvvezetés feladatát a Főrabbinátus látja el és egy rabbi csak zsidókat adhat össze egy­mással, nem zsidókat soha.

Van egy másik, még fájdalmasabb gond is. Nem zsidókat nem lehet zsidó házastársuk, vagy zsidó gyerekük, sem zsidó bajtársaik mellé temetni. A leg­több zsidó temetőben van ugyanis – szi­gorúan elválasztva a zsidó síroktól – egy külön részleg, ahová a nem zsidó izrae­lieket temetik. A szabály alól azért van­nak kibúvók is: kivételt képeznek ugyan­is a nem vallásos kibucok saját temetői, továbbá az egyetlen állami gondozásban lévő „világi” temető Beer-Sevában.

Ma a Főrabbinátust nem a cionisták, hanem az ultra-ortodoxok tartják a ke­zükben. Emiatt a betérés nagyon ne­héz: a felmérések szerint az izraeli nem zsidók egyharmada szívesen áttérne, de az ortodox életvitelhez – amihez je­lenleg a Főrabbinátus az áttérést köti – valahogy nem fűlik a foguk.

Sok nem-ortodox rabbi szerint a megoldást az jelentené, ha az áttérés feltételein lazítanának. A haifai rabbinikus bíróság vezetője, Gedalja Axelrod szerint azonban a jelenlegi feltételek még túl enyhének is számítanak, hi­szen előfordulhat – és persze elő is for­dul -, hogy valaki csak addig buzgó or­todox, amíg meg nem kapja a hőn áhí­tott papírt, utána sutba dobja a tefilint és vidáman autózik szombat délelőtt is. Axelrod rabbi szerint az ilyenektől meg kellene vonni a zsidó „státust”.

Cionizmus és politika

A Visszatérési Törvényt egyre többen bírálják, főleg a volt Szovjetunióból ér­kező zsidók köréből. Egyesek azt állít­ják, hogy a nem zsidó aliját a kormány azért erőlteti, mert a kedvezőtlen de­mográfiai irányzatokat valamilyen mó­don ellensúlyozni kell – azaz egyszerű­en túl sok ultraortodox zsidó és még több arab gyerek születik.

Egy másik bíráló, Juli Edelstein – je­lenleg miniszterhelyettes – azt állítja, hogy a volt szovjet köztársaságokban gyakorlatilag már alig élnek zsidók és a Szohnut cinikus vezetői, csak hogy kitöltsék a kvótákat, szándékosan nem zsidókat hozatnak át Izraelbe. Ezt sze­rinte olyan módon teszik, hogy járják a vidéket és betérnek minden faluba. Ar­ra ösztönzik a falusiakat, hogy addig ku­tassanak a ládafiában, amíg nem talál­nak valamilyen bizonyítékot arra, hogy legalább egy nagyszülőjük zsidó volt.

Júliusban a Knesszet két ide vonat­kozó javaslatot is tárgyalt. Az egyik ja­vaslat szerint a Visszatérési Törvényből ki kellett volna venni az „unoka” zára­dékot. A másik javaslat szerint meg kel­lett volna engedni a polgári házasságot és a polgári válást. A honatyák mindkét javaslatot elutasították.

Néhány példa az együttélésre”

Levi és Natasa

A moszkvai Natasa (aki nem zsidó) 36 éves volt, amikor félzsidó férjével és a kislányával, Júliával alijázott. Asdodban telepedtek le, ahová 1990 óta 70 000 bevándorló érkezett a volt Szovjet­unióból. (Közülük 15 000 nem zsidó.)

A házasság nemsokára tönkrement és Natasa elvált. Eltelt néhány év és megismerkedett egy rokonszenves izra­eli férfival, Levivel. Házasságról persze szó sem lehetett, de élettársként együtt élhettek. Közben Juliát behívták a had­seregbe. Mikor leszerelt, kérvényezte a rabbinátusnál a betérést. A feltétel az volt, hogy az egész család – Julia, az anyja és az élettárs, Levi is – folytassanak ortodox életmódot. A három em­ber összeült és végül úgy döntöttek, hogy nem vállalják a dolgot. Julia tehát nem lett zsidó, azonban a probléma egyre súlyosabb, ugyanis már két éve jár egy izraeli fiúval. Ha össze akarnak házasodni, elutazhatnak Ciprusra – de hiába kötnek házasságot, ha gyerekük születik, az nem lesz zsidó.

Igor és Ljuba

A 34 éves Igor Mezensztov 1998-ban döntött úgy, hogy családjával végleg el­hagyja a szülőföldjét, Oroszországot és Izraelben telepszik le. Nagy kockázatot vállalt: sem ő, sem Ljuba, a felesége nem zsidók. Egyedül Ljuba apja, Jakovlev volt zsidó, de az alijához ennyi is elég. A Visszatérési Törvény szerint ugyanis a Mezensztov-család teljes joggal alijázhatott és válhatott izraelivé annak ellenére, hogy otthon, Krasznodarban még semmi közük sem volt a zsidósághoz.

Megérkeztek a lodi repülőtérre és né­hány nap múlva mindannyian megkapták az izraeli személyi igazolványt és a teljes bevándorlói csomagot, melynek értéke majdnem 50 000 sekel (10 000 dollár). Egyedül az idős Jakovlev személyi igazol­ványába került a szó, hogy „Jehudi”, azaz zsidó, a többiekébe azt pecsételték be, hogy „Ruszi” – orosz. De a dolog sem Igort, sem Ljubát nem zavarta. Eszük ágá­ban sem volt áttérni sem, általában min­denféle ideológia hidegen hagyta őket. Csak a jobb élet reményében jöttek el a kilátástalan Krasznodarból.

Hát ha valami, akkor a jobb élet ed­dig elkerülte őket. Igor, aki odahaza te­herautósofőr volt, eleinte éjjeliőrként dolgozgatott, majd a rendőrségnél vál­lalt állást, mint konyhai kisegítő. A mini­mum órabért kapja, 21 sekelt (kb. 1000 forint). Haifán bérel lakást az egyik lakótelepen. Nyár van, légkondici­onálás persze nincs, a lakás forró, akár egy kályha. A csinos Ljuba munkanélkü­li, ő vigyáz a négy gyerekre. A gyerekek­nek úgysincs hová menniük: a család­nak autója nincs, az iskola államilag tá­mogatott nyári tábora 350 sékel és Igor ezt nem engedheti meg magának.

A 9 éves Násztya (Anasztaszja) per­gő nyelvvel beszél héberül. Elmondja, hogy az osztályában sok a hozzá hason­ló nem zsidó, de ez senkit sem érde­kel. Nagyon szereti a zsidó ünnepeket, amelyekről az iskolában tanul és nyaggatja az anyját, hogy gyújtson gyertyát péntek este.

Nem elég, hogy Igor állandóan szemre­hányást tesz magának és az apósának, hogy eljöttek Krasznodarból, ráadásul ta­valy decemberben egy arab a közvetlen közelben bombát robbantott egy bu­szon, magával rántva a halálba 15 izrae­lit – főleg idős orosz bevándorlókat. Jö­vőre még egy csapás közeleg: a most 17 éves nagyfiút elviszik katonának. „Ho­vá?” kérdezi magától Igor. „Itt a zsidók harcolnak az arabokkal, ehhez nekünk semmi közünk. Mit keresünk mi itt?”

Jigal és Hanna

Igor Klebanszkij Tbilisziben szüle­tett. Igazi szovjet gyerekként nőtt fel. Bár tudott arról, hogy egyik nagypapája zsidó, de ez semmilyen irányban sem befolyásolta az életét. De Igor 1992-ben Bakuba költözött és ez mindent megváltoztatott. Ott ugyanis hallott arról, hogy az amerikai Joint helyi irodája judaizmus-tanfolyamot indít, és kíváncsi­ságból elment az elsőre. Vé­gül aztán elvégezte a tanfo­lyamot és közben rájött arra, hogy ő bizony zsidó. Elvált grúz feleségétől és elvette Hannát, a vallásos zsidó lányt. Kisgyerekük született, otthon pedig betartották a szombatot és kóser konyhát vezettek. Igor elutazott Moszkvába is, hogy a főrab­binál kérvényezze az átté­rést, de az eljárás túl hosszú­ra nyúlt és Igornak nem volt türelme kivárni a végét: a kis család 1999-ben alijázott. Metánján telepedtek le, ahová 1990 óta 56 000 bevándorló érkezett a volt Szovjetunióból. (Ezek fe­le olyan családból származik, amelyben legalább az egyik szülő nem zsidó.)

Megérkezésük másnapján el kellett mennie a belügyminisztérium helyi iro­dájába regisztráltatnia magát. Kérte, hogy személyi igazolványába azt írják be, hogy „Jehudi”. De a tisztviselő erre nem látott semmilyen bizonyítékot és az igazolványba bizony az került, hogy „Ruszi”. Igor Klebanszkij (Izraelben már Jigal Klebanszki) azonnal beiratkozott az orosz olék áttérési tanfolyamára, ahol közölték, hogy el kell járnia a he­lyi ortodox zsinagógába. De ott kelle­metlenül érezte magát, ugyanis még nem lehetett beleszámítani a „minjanba”, sőt megkérdezték tőle: „Ata goj?’ „Te gój vagy?” Így az ortodoxokkal szakított és helyette egy reform-zsina­gógába kezdett el járni, ahol szívesen fogadták. Mire a második gyereke megszületett, elérte, hogy a zsinagóga rab­bija ajánlólevelet írjon a rabbinikus bí­róságnak, miszerint a levél felmutatója rendszeres templomjáró hívő.

A levelet először az áttérési tanfolyam vezetőjének mutatta meg, aki gratulált és egyúttal sajnálattal közölte, hogy a reform-rabbi levele nem jó. Az áttérés­hez ortodox rabbi ajánlólevele kell. Rá­adásul a tanfolyam vezetője udvaria­san, de határozottan megkérte Jigalt, hogy ne járjon el többé a tanfolyamra.

Jigal ettől kezdve a Neeman-Bizottság vegyes (ortodox-reform-konzervatív) tanfolyamára járt és azt sikeresen el is végezte. Beadta a kérvényét a rab­binikus bíróságra, amire 500 sékeles (100 dolláros) okmánybélyeg dukált. Vizsgáznia kellett egy rabbi előtt: el kellett magyaráznia, mi a teendő Ros Hasana előestéjén és el kellett monda­nia néhány áldást. A vizsga könnyű volt, de a legtrükkösebb kérdés csak a legvégén hangzott el: Hová jár a nagyobbik gyereke óvodába? A válasz – miszerint a WIZO világi óvodájába – nem elégítette ki a rabbit és felkérte Ji­galt, hogy írassa át a gyereket egy orto­dox óvodába.

Jigal megtette és néhány hónap múl­va újból megjelent a bíróságon, ahol már nem egy, hanem három rabbi kér­déseire kellett válaszolnia. Minden si­mán ment – három órán keresztül – mindaddig, amíg az egyik rabbi meg nem kérdezte, hogy melyik zsinagógát látogatja. Jigal megmondta, mire a rab­bik csóválni kezdték a fejüket. „Nem jó”, mondták. Ortodox „schul” kell. Hozzon onnan ajánlólevelet, addig nincs betérés.

Jigal megtette és két hónap múlva új­ból megjelent a bíróságon. A vizsga most csak másfél órát tartott és végül a rabbik zsidónak minősítették Jigal Klebanszkit. Gratuláltak és egyúttal közöl­ték, hogy az áttérést igazoló okiratot csak azután adják ki, ha Jigal körülmetélteti magát, majd megmerül a mikvében, és ismét elveszi Hannát feleségül, ezúttal „rendesen” – azaz ortodox szer­tartás szerint.

Timor

Timor Klemberg 21 éves, 1991-ben érkezett Izraelbe. Apja otthon Odesszá­ban tornatanár volt, Izraelben szobafes­tő lett. Anyja nem zsidó. Timor Ukrajná­ban zsidó volt, Izraelben azonban gój. Nincs is körülmetélve, ami – itt nem részletezendő körülmények miatt – már többször okozott súlyos gondokat neki.

Timor, aki harcoló alakulatnál szolgál­ta le a 3 évét az izraeli hadseregben, száz százalékosan izraeli, a személyi iga­zolványa szerint azonban orosz. Ha vala­ki akár az iskolában, akár a hadseregben meglátta az igazolványa feliratát, rögtön három lépéssel hátrább lépett és még az izraeli lányok is óvatosabbá váltak. Nyílt titok, hogy a hadsereg elit alakulataiba ál­talában nem vesznek be nem zsidókat. Ennek ellenére Timor több orosz barát­jával együtt az elit Givati Ezrednél szol­gált, megjárta Hebront és Gázát. Nagy fájdalmat okozott neki, hogy amikor egyik nem zsidó orosz bajtársa elesett, a temető sarkában kaparták el.

Timor nem szeretne ilyen sorsot ma­gának. Buzgón látogatja a betérési tan­folyamot, hogy ne kelljen gyűjtögetnie a pénzt a ciprusi „kirándulásra”, ha egy­szer meg szeretne nősülni.

A Jerusalem Report cikkei nyomán Rajki András

Címkék:2002-11

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Izrael állam születése és a szovjet zsidók

  Izrael állam születése és a szovjet zsidók A Kremlnek a zsidó állam létrehozá­sa érdekében 1947-1948 folyamán az ENSZ-ben és...

Az Eichmann-per és a magyar politikai vezetés

Az Eichmann-per és a magyar politikai vezetés Ha nem ragaszkodunk a napi pontossághoz, akkor kimond­hatjuk: negyven esztendeje an­nak, hogy Adolf...

Close