Szombat előfizetés 2017

Marranizmus: történelmi metafora prédikátoroknak

Írta: Turán Tamás - Rovat: Archívum, Esszé

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Irodalmi kalauz

A vietnami háború után és a ’67-es közel-keleti háború nyomán lábra kapott alternatív zsidó kezdeményezések egyikének, egy washingtoni csoportnak az értesítőjében ol­vashatjuk az alábbi közleményt, a 60-as évek végén: „Heti szeminárium a marxiz­musról, anarchizmusról, zsidóságról. Hozd el Buber: Ösvények Utópiába, Marcuse: Esszé a felszabadításról című könyvének egy-egy példányát. Hangosan olvasunk belőlük, mint a Talmud-tanulásnál; ha kérdés merül fel, megállunk és megbeszéljük.” 1

Annyit rögtön látni: nem olyan zsidók­ról, nem olyan zsidóságról van szó, amilyen a Nagykönyvben meg van írva.

Aki Marcuse könyvét tanulja úgy, mint a Talmudot, épp asszimilálódik; aki a Talmudot próbálja olvasni, olyanformán, mint Buber könyvét (elismerés neki, ha sikerül) az „visszatérő” (bal tesuva, hozer la-mutav).

Eszünkbe ötlik a vicc a Talmud-tanulás és a cigarettázás kapcsolatáról. Melyik a „főprofil” (ikkar), melyik a mellékes (tafél)?

Talmud? Marcuse, esetleg fizika, egyéb?

Már, vagy még? Ami a metaforát illeti, a „marranus” szó használatával addig és annyiban érhetjük be, ameddig és amennyiben az asszimiláció és a hűség centrifugális és centripetális erőinek nem összegzett vagy nem összegezhető együtthatóiról van szó.

A szó szűkebb értelemben azokat a zsidókat jelöli, akik az ibériai „vészkorszak” (1391-1498) kényszerkeresztelései nyomán a nyilvánosság előtt katolikusként jelentek meg, otthonukban és egymás között azonban több-kevesebb zsi­dó szokással élve egy bizonyos árnyékzsidóságot őriztek meg. Aki vallásának nyilvános megtagadására nem volt haj­landó, az előírásszerű mártíriumot (kíddus ha-Sétn) választot­ta. A kripto-zsidóság jelenségei azonban sem térben, sem időben nem korlátozhatók a késő-középkori keresztény Spa­nyolország és Portugália közegére. Már az i. e. 2. sz-i vallásüldözéskor voltak, „akik a közeli barlangokban összegyűl­tek megülni a szombatot”2 „fejvesztés” terhe mellett. A zsi­dó jog számtalan különbségtétellel él a közösség előtt elkö­vetett cselekedetek, a nyilvános viselkedés, illetve a társa­dalmi kontroll alá alig vonható magán- és családi élet vonatkozásában.

*

Az alábbiakban megpróbáljuk a marannus-probléma ál­talunk vélt körvonalait egy bibliográfiai tájékoztató eszköze­ivel kijelölni.

Ami a szűkebb értelemben vett történelmi feldolgozáso­kat illeti, két alapvető művet kell megemlítenünk. Az egyik Y. F. Baer History of the Jews in Christian Spain című klasszi­kus munkája (1961-66), a másik Cecil Roth 400 oldalas mo­nográfiája, mely a könyv megírásának idejéig követi a marannus diaszpórák történetét, vallási szokásaikat is bemutat­va (A History of the Marannos, Philadelphia 1932), és aki tu­catnyi részlettanulmányt írt ezen kívül a marranusokkal kapcsolatban. A múlt század második felében az ibériai zsi­dó történelem és irodalomtörténet első számú tudósa az a

Mayer Kayserling volt, aki 1870-től 1905-ben bekövetkezett haláláig a Dohány utcai zsinagóga német nyelvű hitszóno­kaként működött. Hatalmas munkásságából kiemeljük a Geschichte der Juden in Portugal című könyvét (Berlin, 1867), a spanyol és portugál zsidó irodalmat feltérképező bibliográfiáját (Bibliotheca Espaflola-Portugueza-Judaica, Stras­bourg, 1890), valamint angolra és héberre is lefordított, több kiadást megért Christoph Columbus und der Anteil der Juden an den spanischen und portugiesischen Entdeckungen cí­mű munkáját (Berlin, 1894). A magyarorszá­gi zsidó tudomány nagyjai közül Kaufmann Dávidnak is van témánkba vágó történelmi dolgozata: „Die Marranen von Pesaro und die Repressalien der levantinischen Juden in Ancona” (Gesammelte Schriften, Bd. II, Frank­furt a/M. 1910,285-291).

Kényszerkeresztelések – igaz, csak ve­gyes házasságból született utódok esetén – már a vizigótok alatt, a 6. sz. végén előfor­dultak. Egyes tudósok ezzel hozták össze­függésbe a Kol Nidré elóimádkozójának be­vezető szavait: „Az égben székelő tanács nevében, a földön ítélkező bétdin nevében, Isten tudtával és a gyülekezet tud­tával megengedjük, hogy együtt imádkozhassunk a hitsze­gőkkel (abarjanim),3 Sőt, a marranusok már az Eszter-törté­netben a maguk álruhás hűségére ismertek, és szinkretisztikus vallásukban Eszter királynét szentként ünnepelték. (A konformitásai ellenére is „népével” szolidáris „udvari zsidó” típusa persze végső soron már József alakjában felfedezhető: „József megismerte testvéreit, de azok nem ismerték meg őt” [Gn. 42.8] stb. József nem „asszimiláns karrierista”, hiszen testvérei adták el; ennek későbbi drámai következményeit beszéli el a Midrás Elle Ezkerá, majd az ezt feldolgozó ismert jóm kippuri pijjut, bepillantást engedve egyúttal a misztikus ún. Hekhalot-irodalom keletkezésébe is.) A marranus liturgia szövegeit, vallási szokásaikat, a hagyomány karcsúsodásának fázisait N. Slouschz mutatta be: „Ha-anuszim be-Fortugal”, Resumot (Tel-Aviv) V. (1927) 3-58, VI. (1930) 1-54.

Az iszlám alatt élő zsidóságnak is megvolt a maga undergroundja. Maimonides is családjával együtt a kényszeriszlámosítás elől menekült Észak-Afrikába. [Lásd sze­melvényünket a 30. oldalon. A szerk.] Kizárt, hogy Maimoni­des családja is rákényszerült az iszlám szóbeli hitvallás megtételére. A zsidó tudományban efölött kialakult vita iro­dalmát A. Berliner ismertette: „Zur Ehrenrettung des Maimonides”, in J. Guttmann, ed: Moses ben Maimon… Bd. II, Lpzg. 1914,104-130; lásd még S. W. Baron: A Social and Reli­gious History of the Jews, Vol. III., Philad. 195T, 290-292. A Sabbatai Cvi álmessiási mozgalma nyomán a 17. sz.-ban isz­lám hitre tért zsidók szektájának, a dönméknek történetét és ideológiáját számos tanulmányban Gershom Scholem kutat­ta. Az Encyclopaedia Judaica-beli összefoglaló cikkén kívül egy könnyen hozzáférhetőt említünk: „The Crypto-Jewish Sect of the Dönmeh (Sabbatians) in Turkey”, in: The Messia­nic Idea in Judaism, N. Y. 1971,142-166, mely tárgyáról kime­rítő bibliográfiát is közöl. XX. századi utódaikról magyarul Ezriel Carlebach útleírásában olvashatni: Exotikus zsidók, Bp. [1938?] 92-113. Egyéb, ma is létező, a kényszerek megszűn­tével is az illegalitás szektaszerű életét élő iszlám zsidókról ír többek között Joachim Prinz 200 oldalas, olvasmányos összefoglalásában: The Secret Jews, N. Y. 1973. A XIX. század­ban Perzsiában keletkezett, magukat „újmuzulmánoknak” nevező zsidók üzleteiket szombaton kiskorúakra bízzák. Ha a tulajdonos után érdeklődnek, a kisfiú azt válaszolja: „Szombat van. A papa beteg. Szombaton mindig beteg.”

A messianisztikus „tettlegesség” és a marranus kétlakiság egymáshoz való affinitását illusztrálja egyfelől a dönmék példája. Éppen a beteljesületlen messiási várakozás, sőt, lát­ható világi megcsúfoltatás szorítja dacos illegalitásba a prófé­tát és híveit. A sabbatiánus ideológia Sabbatai Cvi iszlám hit­re térésében nem kudarcot vagy árulást lát, hanem száműze­tést, tehát kihívást. Descensus ad inferos, vagy a lurianikus képzetvilágban: jerida le-corekh alija, leereszkedés a felemelke­dés és a felemelés végett. G. Scholem kutatta fel és mutat­ta be ezt az ideológiát. Hatalmas Sabbatai Cvi-monográfiáján kívül (átdolgozott, angol kiadás: Princeton, 1973) kiemeljük „Redemption through Sin” című tanulmányát (The Messianic Idea… 78-141.) Másfelől szembetűnő a XVI-XVII. sz.-i marannusok megváltási jelekre való izgékonysága – a megalázottak Scholemnek W. Benjamin idézte versfordulatával élve4 – „elröppenni kész” reménye. Prinz említett könyvének ezzel kapcsolatos áttekintése mellett ezért fontos „esettanulmány­ként” említendő az a cikk, amely Spinoza marranusból Amszterdamban „visszatért” tanítója politikai működésének messianisztikus motívumait mutatja be: Ismar Schorsch: „From Messianism to Realpolitik: Menasseh b. Israel and the Readmission of the Jews in England,” Proceedings of the Ame­rican Academy for Jewish Research 45 (1978), 187-208. A marannus ideológia ma talán legjelesebb kutatója Yosef Hayim Yerushalmi, a Columbia egyetem professzora: From Spanish Court to Italian Ghetto: Isaac Cardoso A Study in 17th Century Marranism and Jewish Apologetics (N. Y. 1971). Nagy erudícióval megírt könyvterjedelmű esszében követi nyomon a zsidó kollektív memória ráképező-ráemlékezó (vö. 20. old. A szerk.) liturgikus és legendás formái mellett (ide tartozna a 10 elveszett törzs, a 36 caddik motívum is) a historiográfia ki­bontakozását is (Zakhor: Jewish History & Jewish Memory, 2. ki­ad. N. Y. 1989), külön fejezetet szentelve a spanyol kiűzetés meglódította XVI. századi zsidó történetírásnak. A nyolc fon­tos szerzőből öt ibériai menekült, vagy azok leszármazottja volt. Könyvének témája is, stílusa is a már említett Y. F. Baer ragyogó könyvecskéjére emlékeztet (Galut, Berlin 1936), mely önállóan tárgyalja a „marranus” történetírókat, és kitér emellett baljós olvasmány a XV. századi keresztény Spanyolországban kialakult „fajtisztasági” retorikára is. Az ink­vizíció, tudjuk, voltaképp az Egyházba „bekebelezett” kripto-zsidóság kiküszöbölésére irányult, és „mellékhatásai” a zsidóságra mint az egyházon belüli „zsidózó” visszahajlást tápláló környezetre terjedtek ki. Az egyházi társadalom a térítést sikertelennek értékelvén már csak biológiai kritériu­mokkal (vö. Enc. Jud. „Limpieza de Sangre” vértisztaság) volt képes az általa érzékelt „zsidó elem” azonosítására. En­nek a purifikációs rögeszmének is mint a nácizmusnak megvannak a maga revizionista történetírói, akik mindebben leginkább reakciót, tanulékonyságot látnak, és semmiféle „eredetiségre” igényt nem tartanak esetünkben a fogság utáni zsidóság házassági törvényeire hivatkozva (B. Netan­yahu: „Américo Castro and His View on the Origins of the Pureza de Sangre”. Proc. of the Amer. Acad, for J. Res., Jubilee Volume. Jerusalem 1980, 397-457.

Talán nem egészen véletlen, hogy a marranus problémát tárgyaló szakirodalom jelentős része az eddigiekből is kitű­nik a 30-as években íródott. Ezekben az években dolgozta fel a marranusokkal kapcsolatos vallástörvényi döntvényiro­dalmat H. J. Zimmels 200 oldalas monográfiájában (Die Marranen in der rabbinischen Literatur, Berlin, 1932), S. Assaf pedig hosszabb tanulmányában (Anuszé Szfarad u-Fortugal beszifrut ha-tesuvot”, Zion 5 [1933]). Az első rabbinikus állásfoglalás, mely szinte bizonyosan a marranus-problémára vo­natkozik, Rabbénu Gersom XI. sz.-i rendelete. Így hangzik: „Kiátkozás [terhe mellett tilos] megszégyeníteni nyilvánosan a vétkeikből visszatérőket”. Az első idevágó konkrét eset­hez fűződő döntvény Rasitól származik. Kényszerkeresztelkedettek házasságot kötöttek más, magukfajta zsidók je­lenlétében. Később mindketten visszatértek a zsidósághoz. Érvényes-e a házasság? Rasi igenlő választ ad, hivatkozva többek közt a későbbi irodalomban gyakorta idézett talmudi elvre (Sanh. 44a): „A zsidó, ha vétkezett is, zsidó marad.” A kényszer-kitértek (anuszim), továbbá gyerekeik, illetve a visszatérők státusa házasság, válás, tanúskodás, öröklés, val­lási funkciók betöltése stb. szempontjából visszatérő problé­ma a rabbinikus irodalomban, különösen a XIV-XVII. század között. Elbírálásukat befolyásoló tipikus szempontok az alábbiak: Kifejezett életveszély fenyeget, vagy csak a társa­dalmi nyomás kényszere hat? Betartják-e a zsidó előírásokat, ha az adott helyzetben ez nem életveszélyes, vagy nem? Visszatértek-e a zsidó életszabályok követéséhez, amint erre módjuk nyílt akár kivándorlás árán vagy beletörődtek és beleszoktak a „kényszerhelyzetbe”? [vö. RaMbaM szemelvé­nyünket a 30. oldalon A szerk.]

Döntvényekből rajzolódik ki a Mo­hács előtti magyar zsidó történelem egy, már a maga korában Európa-szerte elhíresült epizódja, Sneur Zalman ben Efrajimnak, magyaros nevén Szerencsés (Fortunatus) Imrének „marranus” hányattatású sorsa is. Igen előkelő spanyolországi családjának többsége 1492-ben kikeresz­telkedik, 6 az emigrációt választja; né­hány év múltán már igen befolyásos ud­vari pénzember Budán. Egy keresztény nővel való viszonya miatt kitérésre kény­szerül. Ezután befolyása révén többször fenyegető veszedelmet hárít el a helyi zsi­dók feje fölül, és más módon is segíti őket. Előző házasságából származó két fia kérdését a budai hitközség tolmácsolja egy konstantinápolyi és egy páduai rab­bihoz: megengedhető-e, hogy kitért ap­juk nevén szólíttassanak a Tórához? Meg­engedik. E döntvények főszereplőjének azonosságát a magyar történelemből is­mert Szerencsés Imrével Lőw Lipót állapí­totta meg; a vonatkozó dokumentumokat fordításban Kohn Sámuel adta ki (Héber kútforrások és adatok Magyarország törté­netéhez, repr. Bp. 1990, 75-81. vö., továbbá vő: A zsidók története Magyarországon, Bp. 1884, 271-286.) Szerencsés Imre családi hátterét Büchler Sándor (Emlékkönyyv Mahler Ede… Bp. 1937,406-414), figurájá­nak magyar irodalmi utóéletét egy-két újabb történelmi adat kíséretében Scheiber Sándor (Folklór és tárgytörténet II., Bp. 1977, 465-477) világította meg.

A vészkorszak alatt kikeresztelkedettek problémájával kapcsolatban Magyarországon Jisszakhar Slomo Teichthal egy responzumáról van tudomásunk, megjelent a Jerusat Pié­ta című döntvénygyűjteményben (Bp. 1946, Nr. 27, 75-77). A pozsonyi hitközség álláspontjáról kérdezik a véleményét, melynek értelmében azokat, akik keresztlevelet (Taufschein) szereztek be maguknak, nem hívják föl a Tórához. Bár ez in­dokolt afféle elrettentés gyanánt, és voltaképp illuzórikus reményeket táplálnak e súlyos tettük kapcsán mondja Teicht­hal mégsem volna helyes ilyen módon eltaszítani és vég­képpen más vallás karjaiba taszítani azokat, akik egyrészt többnyire csak „papíron” hagyták el hitüket, másrészt zsidó törvényszék előtt szabályszerűen általában még ez sem bizo­nyított. A háború után Róth Ernő foglalkozott egy, a kényszer-kikeresztelkedettekkel kapcsolatos problémával (Az Orsz. Rabbi Egyesület Értesítője, 1947. jún., 4. o.)

A társadalmi nyomás és a mimikri egy szubkulturális zsargont is kialakít. A marranusok „E dos nossos” kifejezése5 megfelel az asszimiláns nyelv Unser-eins-ének. A „zsidó származású” ma általában eufemisztikus sokszor persze adekvát kifejezése természetesen a marranusok közt is használatban volt.6 A XVI. sz.-i spanyol drámában az esperanza, remény szó (Ernst Bloch, Walter Benjamin írásainak is vezérmotívuma) kódszó gyanánt jelezték a zsidó származá­sú karaktereket. Páratlanul izgalmas dokumentuma a „for­radalmi” nyelv-manipulációnak, benne a kisebbségi zsargonképződésnek a filológus Victor Klemperer saját, korabeli naplójegyzetei alapján írt könyve: A Harmadik birodalom nyel­ve (Bp. 1984). Minden német főiskolán kifüggesztettek egy feliratot: „Ha a zsidó németül ír, hazudik; a jövőben kény­szeríteni kell, hogy a könyveire, amelyeket németül tesz közzé, a ‘Fordítás héberből’ megjegyzés kerüljön (32. o). Leo Strauss, a politikai filozófia iskolateremtő történésze mutatott rá tanulmányfüzérében (Persecution and the Art of Writing, N. Y. 1952) arra, hogy a filozófiatörténet ma már „klasszikus” szerzői – köztük Maimonides, Halévi, Spinoza – a maguk korában és közegében bizony heterodox vagy fel­forgató gondolatokat dédelgetvén a „sorok között írás” kü­lönféle irodalmi módszereihez, illetve más „ezoterikus” módszerekhez kellett folyamodjanak azok közlésekor. Ami Spinozát, az „első vallástalan zsidót” illeti, követi őt ebben a társadalmi háttérre, ületve a hatástörténetre koncentráló friss, kétkötetes Spinoza-monográfia szerzője (Yirmiyahu Yovel: Spinoza and Other Heretics, Princeton, 1989), aki a „The Marrano of Reason” alcímű kötetben a következőkben látja Spinoza szellemi környezetének, a marranus jelenség­nek főbb összetevőit: „evilági beállítottság; hasadt vallási identitás; metafizikai szkepszis; az üdvözülés alternatív módjai utáni törekvés; a külső és a belső élet ellentéte; a ket­tős nyelv és a kétértelműség tendenciája”. Könyve kincsesbánya a modern zsidó identitásprobléma e XVII. századi forrásvidékének tanulmányozásához.

Végigtekintve a fenti jellemzésen, mondanunk sem kell, hogy a későbbi évszázadok, különösen a XIX-XX. század szá­mos jelentős szellemi teljesítménye, életműve e motívumok valamilyen konstellációjának jegyében született. A végtelen­ségig tágítható irodalomból hadd emeljük ki Hermann Co­hen írását Heinéről („Heine und das Judentum”, Jüd. Schriften II, Berlin 1924, 2-44), Buber írását Kafkáról („Kafka und das Judentum”, Werke I, München-Heidelberg 1964, 773ff), Scholem könyvét W. Benjáminról (Walter Benjamin die Geschichte einer Freyndschaft, Frankfurt/M 1975), Isaac Deutscher esszégyűjteményét (The Non-Jewish Jew and other Es­says, Oxford, 1968), és Ruth Link-Salinger tanulmányát: Gus­tav Landauer in Historical Transmissions, Proc. of the Amer. Acad, for J. Res. 41-42 (1973-74), N. Y. 1975,169-205. Magyarországon Scholem nyomán Tordai Zádor, líraibb formá­ban Mezei András érintette a „nem-zsidó zsidó” problémát.

*

Posea, min, apikorosz, többféle mumar, kofer zakén mamre, mesummad, abarjan, anusz a normatív zsidóság határmezs­gyéire került zsidók megannyi válfaja a rabbinikus termino­lógiában: hűtlen, szektárius, szabadgondolkodó, hitszegő, eretnek, lázadó hitehagyott, törvényszegő, kényszerített.

Miért fontos metafora a marranizmus? Jesaja 61. fej. 9. versét: „Híresek lesznek utódaik a nemzetek közt, és ivadékaik a népek között. Bárki látja ókét, fölismeri…” a midrás7 így kom­mentálja: A zsidó, bárhova megy, nem tagadhatja le, hogy zsidó, mert megismerszik.

A midrási tétel nem feltétlenül történelmi igazság. Ám a fentebb írottak talán alátámasztják, hogy ez a fogalom is se­gíthet az esetleg leszakadtnak vélt erőket: az anonym zsidósá­got, integrálni a tágabb értelemben vett zsidó történetírás ke­retei közé. Az asszimiláció-történetírás kiadja az útjukat, a marranizmus-történetírás megadhatja a vízumot is, ha köz­ben ügyel arra, hogy át ne lépjen a pletyka, a ráolvasás, a fel­jelentés műfajainak területére.

Jegyzetek

1Judaism (N. Y.) 29,1980. Summer, 336.

2Makk. 6.11.

3Enc. Jud. X., Berlin 1934, c. 208.

4Angelus Novus, Bp. 1980,966.

5C. Roth, op. cit., 363.

6Zimmels, op. cit., 77-78.

7Midr. Sir ha-Sirim VI. 17.

Címkék:1992-06

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Levél az üldöztetésről, avagy: Értekezés a mártíriumról (részlet)

Az alábbi levél valószínűleg 1165-ben íródott a marokkói Fezben, ahonnan Maimonides családjával együtt röviddel ezután továbbállni kényszerült. Egy kényszer-muzulmán zsidó...

Szívem Keletre vágyik

Szívem Keletre vágyik Szívem Keletre vágyik, s vagyok messze Nyugaton, hogy lenne étel ízes, és édes a nyugalom, miként teljesíthetném...

Close