Szombat előfizetés 2017

Közös gyökerek

Írta: Vadász Ferenc - Rovat: Archívum, Történelem

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Zsidó-keresztény magyar család Kanadában

KOMÁROMBAN, csehszlovákiai szülővárosomban voltam múlt év májusában, Bíró Luciánnak, a kilencvenéves korában elhunyt bencés tanárnak temetésén. Eljöttek egy­kori tanáruk búcsúztatására a tenge­rentúlon élő, csallóközi származású, Magyarországon vendégeskedő tanít­ványai is. Néhány katolikus pap – egyikük Benedek-rendi tanár San Franciscóban, másikuk, aki Kanadá­ban látja el szolgálatát, harmadikuk pedig, aki ott tölti nyugdíjas éveit.

Az utóbbiak közül az egyik hírt hozott egy régi komáromi családból származó két fivérről, akik közül az idősebből – a háború alatt Buda­pesten megkeresztelkedett zsidó fiú­ból – katolikus pap lett. Az maradt a mai napig. A bencés rend megbe­csült, köztiszteletnek örvendő tagja, a teológia nyugalmazott professzora, öccse – népes család feje – sike­res vállalkozó, aki a Budapesten szerzett életmentő papírokkal élte túl a vészkorszakot, ő zsidó maradt, liberális gondolkodású, jómódú üz­letember, sok magyar szociális és kulturális kezdeményezés mecénása, készséges támogatója. Az idős kato­likus papot és öccsének zsidó csa­ládját – gyermekeit, unokáit – az eltelt évtizedekben mindvégig szoros családi kötelékek, zavartalan, szere­tetteljes kapcsolatok fűzték és fűzik egybe.

Akitől e családról, sorsuk alaku­lásáról értesültem, elmondta azt is, hogy két földinknek, az 1938-ig fennállott első Csehszlovák Köztár­saság Komáromban működő Bene­dek-rendi magyar főgimnáziuma nö­vendékeinek életét annak idején két budapesti plébánostól kapott ke­resztlevél mentette meg.

Két hős plébános

Informátorom, aki komáromi diákként ismerte a fentebb említett két R-fiút, már csak arra emléke­zett, hogy egyikük megmentője a zugligeti, másikuké a törökőri plé­bános volt. Mindketten sok üldözött családnak és személynek nyújtottak akkoriban segítséget, s ezért ők ma­guk is megtorlásoknak voltak kité­ve. Az embermentő bátor papok ne­vét és tevékenységét Hetényi Varga Károly Akiket üldöztek az igazsá­gért című kötetének (Ecclesia, 1985.) jóvoltából sikerült megismernem.

Egyikük Huszár Elemér dr., a há­ború éveiben, közel a nyolcvanéves életkorhoz, példátlan lelkierővel védte, oltalmazta a magyar földre menekült, kiutasítástól félő lengye­leket, franciákat, szlovákokat, tekin­tet nélkül vallásukra, politikai hova­tartozásukra. Már közvetlenül az el­ső világháborút követő években, te­rézvárosi káplánként is segítséget nyújtott jó néhány zsidó családnak, amely a garázdálkodó fehér különít­mények terrorja miatt életveszélybe került. Ezek utódai, leszármazottai negyedszázad múltán ismét nála – ezúttal a zugligeti plébánián – ke­restek menedéket. Igazolta számukra, hogy családjuk már annak ide­jén felvette a keresztséget, és a ka­tolikus egyházhoz tartozásukról szó­ló igazolást adott olyan jelentkezők­nek is, akik ezekkel a papírokkal menekültek meg attól, hogy a halál­táborokba hurcoltak sorsában kell­jen osztozniuk.

Huszár plébánosnak csakúgy, mint Török Zoltánnak, törökőri lelkész­társának, a „szabálytalan” kereszt- levelek miatt hamar meggyűlt a ba­ja az állami és egyházi hatóságok­kal. Az áttérési jegyzőkönyveket, naplókat, anyakönyveket, a bujká­lóktól, munkaszolgálatosoktól elkob­zott keresztleveleket a rendőrség és az ügyészség szigorúan ellenőrizte, kiállítójuk ellen, ha „gyanús” adato­kat talált, bűnvádi eljárást indított. Egyházi fölötteseik sem hagyták megtorlatlanul, ha például az em­bermentő misszió résztvevői nem tartották be a megkeresztelkedők részére előírt hosszadalmas előké­születi – hittantanulási időt, vagy nem kérték tőlük annak igazolását, hogy a zsidó hitközség kötelékéből elbocsátották őket.

Dr. Ambrus Zoltán védőügyvéd, az életmentő papok üldöztetéséről szó­ló, 1947 januárjában a Képes Fi­gyelő című hetilapban közzétett visszaemlékezésében, egyebek között nyilvánosságra hozta azt a leiratot, amelyben Serédi hercegprímás fel­szólította Török Zoltánt, hogy plé­bániájától haladéktalanul váljon meg.

*

MAGYARORSZÁG

HERCEGPRÍMÁSA

5460/1943.

Tisztelendő Plébános Úr!

Érseki helytartóm közölte Tisztelendőségeddel az anyakönyvi ügyek­ben felmerült panaszokat és rámutatott súlyos visszaélésekre és gon­datlanságokra, amelyek Tisztelendőségedet terhelik. Egyben e hó 7-ig adott határidőt Tisztelendőségednek, hogy lemondását plébániájáról be­nyújtsa és önkéntesen távozhassék.

Tisztelendőséged a jelzett napig nem nyilatkozott, jóllehet önmagá­ban is be kell látnia, hogy ilyen körülmények közt plébánost munka­kört már nem tölthet be. Mielőtt azonban a kánoni eljárást megindítanám, még egyszer módot akarok nyújtani Tisztelendőségednek, hogy kánoni eljárás nélkül távozhassék plébániájáról. Ezért felszólítom, hogy e hó 31-ig plébániájáról való lemon­dását nyújtsa be. Amennyiben ez a kitűzött határnapig nem történnék meg, kénytelen volnék a kánoni el­mozdító eljárást megindítani. Annak lefolytatásáig nem lehet azonban szó arról, hogy az előzmények után Tisztelendőséged anyakönyveket ke­zeljen. Megtiltom tehát, hogy Tisz­telendőséged soraim vétele után anyakönyvi bejegyzést foganatosít­son vagy anyakönyvi kivonatot ki­adjon. Erre egyidejűleg káplánját, dr. Bán Imrét hatalmaztam fel.

Magamat Tisztelendőséged imáiba ajánlottan vagyok

jóakaró főpásztora: Jusztinián bíboros érsek

Esztergom, 1943. július 15.

Huszár plébánosról dr. Lotz An­talnak, a csanádi egyházmegye főle­véltárosának visszaemlékezése nyo­mán Hetényi Varga Károly könyvé­ben a többi közt ez olvasható: „Akad olyan nap, amikor 30-40 személy van bejegyezve a kereszteltek anya­könyvébe … Voltak a hívek között, akik az evangélium felolvasása után tüntetőleg kivonultak a templom előtti lépcsős teraszra … éjjel fel­írták mésszel a kerítésre: “Fő­rabbi”.

A zugligeti plébános nyújtott se­gítséget Szomory Dezső írónak is … A Gestapo elől végül maga Huszár plébános is a pálosok Gellért-hegyi sziklakolostorába menekült… 1945 őszéig legjobb barátjánál, Szabolcsi Bencénél lakott a Rados-villában …

Török Zoltán nyolcvannégy éves korában, 1967-ben a székesfehérvári papi otthonban hunyt el.

A két hős plébános jóvoltából megmenekült, a vészkorszakot túlélt zsidó R-fivérek – a későbbi bencés professzor és testvéröccse -, mint­hogy szüleiket, hozzátartozóikat el­vesztették, a segélyező szervezetek támogatásával a háborút követően elhagyták szülőföldjüket, majd a közbeeső állomások után Kanadában leltek új hazára. Otthon érezték magukat Albertában, Ontarióban, Vancouverben és másutt is, ahová hivatásuk szólította őket.

Semmiféle identitászavar

Új hazára találtak, ahol aligha akadt mértékadó személyiség, aki kétségbe vonná akár a hajlott korú O. S. B. prior, Father Benedictine R. Maurus, akár testvéröccse, az ot­tani magyar kulturális intézménye­ket támogató üzletember Mr. Eugen R. teljes jogú kanadaiságát. Mint ahogy Franciaország sem kérdőjelezi meg a közeljövőben hazánkba láto­gató Jean-Marie Lustiger bíboros­nak, Párizs zsidó származású kato­likus érsekének francia-keresztény identitását.

Figyelemre méltók és mélyen elgondolkoztatók azok a megállapítá­sok, amelyeket J.-M. Lustiger tett – sok egyéb között – 1982 elején, bí­borossá avatása előtt, két izraeli zsidó újságíróval folytatott beszél­getése során.

Az 1927-ben párizsi zsidó szülők gyermekeként született érsek a neki feltett egyik kérdésre azt válaszolta:

Ha nem akarom elveszíteni önbe­csülésemet, szüleim tiszteletét, ak­kor nem mondhatok le arról, hogy zsidónak mondjam magam … Per­sze nem vagyok vallásos zsidó, de kitérésemmel (tizennégy évesen lett katolikus. – A szerk.) nem kíván­tam a zsidóságtól elszakadni. Hova­tartozásomat szüleimtől örököltem, rajtuk keresztül a Teremtőtől… Egy olyan vallásra tértem át, amely ma­gában hordozza régi hitemet is … Kisfiúkoromban ugyanolyan zsidó tudat élt bennem, mint a többi fran­cia zsidó gyerekben. Nem volt fran­cia nevem. Áháronnak hívtak az is­kolában is, a pap nagyapám után. Szüleim szegények voltak, nem tud­tam úgy öltözködni, mint a többi gyerek. De többnyire osztályelső voltam. Még egy ok, hogy felfigyel­jenek rám. Amikor a párizsi Montaigne-iskolába kerültem, összever­tek, mert zsidó vagyok, sokan nem engedtek közel magukhoz …”

Az érsek elmondta, hogy szülei – bátran vagy éppen könnyelműen – tizenegy éves korában Németország­ba küldték nyaralni és németül ta­nulni. Az egyik őt vendégül látó család náciellenes érzelmű volt, de egy másiknál a fiú, aki a Hitlerjugendhez tartozott, tőrét villogtat­va gyakran így kiáltozott: Egy nyári éjszakán megölünk minden zsidót. Reá – mondta az érsek -, gondol­kodásmódja alakulására, a hitleri eszmékkel szemben álló német ke­resztények voltak nagy hatással. Ezek minden nap életüket kockáz­tatták hitükért. Hazatérve, kisgye­rekként hozzákezdett a Biblia tanulmányozásához. Mint mondta, az utolsó betűig elolvasta az Ó- és az Újtestamentumot. Ilyen előzmények után lett a katolikus teológia növen­déke, így szentelték pappá, így lett érsek, majd bíboros.

Életrajzíróinak tanúsága szerint semmiféle identitászavar nem tá­madt J.-M. Lustiger lelkében, nem okozott konfliktust a származása, évtizedeken át nem jelentett aka­dályt, hogy magas egyházi hivatá­sát gyakorolja.

Ahogy Lucián atya komáromi te­metésén értesültem róla, nem za­varja Kanadában élő földijeinek, az R-fivéreknek az életét sem bármi­féle előítélet, hátrányos megkülön­böztetés, akár magyar, akár zsidó származásuk vagy zsidó múltjuk miatt. Vajon mikor éri el – megér­jük-e? – hazai társadalmunk felvilágosultsága, európaisága azt a fo­kot, amikor a közös gyökerek foly­tán természetes lesz keresztények és zsidók zavartalan együttélése, ami­kor az egyik embert nem érdekli már a másik származása, csak tettei, munkájának eredményei határozzák meg kinek-kinek értékét, megbecsültségét.

199

Címkék:1991-01

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

A „fugu-terv”

Titkos japán elgondolások a zsidók „megmentésére” A JAPÁNBAN ISMERT HAL, a fugu különös állat. Közönséges hal­ételként tálalva halálos méreg, szak­szerűen...

Antiszemita zavargások az 1848. évi forradalom és szabadságharc kezdetén

Az egykori feudális társadalmak polgári átalakulása világszerte, az olyan nemzeti társadalmakban is, ahol zsidó lakos viszonylag kevés volt, nagy társadalmi-politikai...

Close