Szombat előfizetés 2017

Ízlések és szempontok – Két prózaantológia

Írta: Várnai Pál - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Ízlések és szempontok

Két prózaantológia

(Itt nincsenek pillangók? Mai zsidó próza. Válogatta Pécsi Katalin. Bp. PolgART Kiadó, 2000, 461 old., 2990 Ft)

(Budapesti aggadák. Holocaust utáni próza. Összeállította Kőbányai János. Bp. Múlt és Jövő Kiadó, 1999, 343 old., 2000 Ft)

Ismét kiderült, hogy a Holocaust után nemhogy verset, de prózát is lehet írni. Az itt méltatásra kerülő két könyv megjelené­se is erről tanúskodik. Jelen recenzió kísér­letet tesz ezeknek az ugyanarról a korról szóló, de más indíttatásból összeállított zsi­dó prózai gyűjteményeknek a rövid elem­zésére és összehasonlítására.

Saját tapasztalatból is tudom: nincs kel­lemetlenebb recenzió annál, mint amely a válogatás szempontjait firtatja, ízlésbeli kritériummal mér. Elmondja, kit vett volna be, kit hagyott volna ki, holott, mint tud­juk, ízlésről vitatkozni meddő dolog. Meg­próbálom hát visszafogni magam. Ha még­is ízlésről merek szólni, azt azért teszem, mert Pécsi Katalinét nem vitatni, hanem dicsérni szeretném. Amikor előszavában kifejti, hogy a könyv „a szerkesztő elfogultságainak a gyűjteménye”, igazolva látom elfogultságait. Hogy „kedvenc” műveiből válogatott? Miért is ne? Az „Európai Iroda­lom Történeté”-ben Babits is azzal az iro­dalommal foglalkozik, amely hatott rá, ami megmaradt benne. Terjedelmes, nagyigényű olvasókönyv ez, tudomásom szerint az utóbbi évtizedek leggazdagabb zsidó prózai válogatása. Szerepelnek ben­ne amerikai, francia, izraeli, lengyel, ma­gyar, olasz, orosz zsidó írók, a nemzetkö­zi hírűek mellett olyanok, akik csak kör­nyezetükben, esetleg szomszédságukban ismertek. A szerkesztő témakörök, illetve nemzeti hovatartozás és földrész szerint is csoportosította az írásokat, öt részben. Merész vállalkozás, amely jórészt sikerült, bár az átfedéseket nem mindig tudta elkerülni. Az első rész a Holocaust témaköré­vel foglalkozik, a másodikban a túlélők és a második generáció szólalnak meg, a har­madikban közismert amerikai zsidó írók műveiből kapunk ízelítőt, a negyedik cselekménye Palesztinában és Izraelben ját­szódik, és végül az ötödik, befejező rész Alain Finkelkraut provokatív, francia nyelvű esszéjének címét viseli (A képzelet­beli zsidó). Bőséges és változatos anyag ez, melyben minden olvasó találhat szá­mára kedves írót vagy írókat; vakációra is magával viheti, sőt az etnocentrikus olva­só még arra a bizonyos lakatlan szigetre is. Olyan kiemelkedő külföldi szerzők írá­saiból válogathat, mint Aharon Appelfeld, Tadeusz Borowski, Saul Bellow, Bernard Malamud, Philip Roth. I. B. Singer, Elie Wiesel. Hazai remekművekből is találhat részleteket a magyar olvasó, pél­dául Kertész Imre Sorstalanság vagy Zsolt Béla Kilenc koffer című regényéből.

Konferenciákon, de különösen a Szom­bat hasábjain az utóbbi években sok vita folyik arról, hogy mit is értsünk „zsidó iro­dalmon”. Pécsi felfogásában „a zsidó én­azonossággal foglalkozó művek” tartoznak ide. Ennek a leszűkített meghatározásnak a könyvben szereplő művek többsége ele­get tesz. Egyike a kivételnek Bruno Bettelheim kiváló esszéje, az „Egyéni és tömeg­viselkedés szélsőséges helyzetekben”, amely kívül esik a fenti definíción, jóllehet hasznos háttéranyagként szolgál. Már csak ezért sem indokolható a több mint harmincoldalas részlet közlése. Bár Bettelheim megközelítésével valamelyest rokon, Primo Levi nagyszerű tanulmányának, az Akik odavesztek és akik megmenekültek itt közölt szemelvényei jobban ideillenek. Sajnálatos viszont, hogy az egyetlen nem zsidó Tadeusz Borowski nemcsak Auschwitzról, de a condition humaine-ről szóló zseniális novellafüzéréből, a Kővilágból mindössze két oldalra futotta. Az ő eseté­ben a válogatás igazán nem ütközött volna nehézségbe, hiszen a novellafüzérek egyes darabjai magukban is teljesen önállóak.

Itt elérkeztünk a gyűjtemény összeállítá­sának fő problémájához, hogy ne mond­jam, gyengéjéhez. A szerkesztő maximalis­taként teljességre törekedett, s ahhoz a szokatlan módszerhez folyamodott, hogy néhány novella és esszé kivételével jobbá­ra regényrészleteket választott, ám ezzel nagy fába vágta a fejszéjét Nem szándéko­zott jelentős vagy népszerű szerzőket ki­hagyni, őket „megbüntetni” csak azért, mert kizárólag regényírók. Márpedig na­gyon nehéz egy regényben pont azt a részt megtalálni, amelyik reprezentatív és önma­gában is teljes értékű. Ez „az egyiknél sike­rült”, pl. Aharon Appelfeld Badenheim 1939, Zsolt Béla Kilenc koffer, Kertész Im­re Sorstalanság, Romain Gary Genghis Kohn tánca, Helen Epstein A holocaust gyermekei című regényeinek részleteinél; „a másiknál nem”, mert a nem túl szerencsésen kiválasztott rész értelmetlennek, erőltetettnek hat. Nem szabadna ugyanis olyan részleteket közölni, amely úgy kezdődik, hogy „Másnap egy vérző szemű, ázott kutya kullogott fel a hatodikra…” (Bernard Malamud, A lakók) Malamud igen jeles író, bízvást szerepelhetett volna itt va­lamelyik novellájával is. Nádas Péter Családregényének részlete is sután, amolyan in medias res kezdődik: „…a fürdőszobá­ból valami furcsa puffanás.” Saul Bellow regényének, a Herzognak itt közölt részle­tei sem a legjobbak. S a másik Nobel-díjastól, I. B. Singertől is lehetett volna regényrészlet helyett egy másik novellát találni – oly sokat írt -, ha már két írásával kellett itt szerepelnie. A novelláikkal jelen lévő szerzők esetében az olvasónak nincsen hi­ányérzete. Stanislav Benski, Claude Gutman, Giorgio Pressburger, Szántó T. Gábor írásai, hogy csak a jobbakat említ­sem, önmagukban is megállják a helyüket. Gutman novelláit különben maja Pécsi Ka­talin fordította, az új fordítások zöme is őt dicséri. Végül, meglepően önálló novella­ként Andrzej Szcypiorski A szép Seidenmanné című regényének rövid fejezete, a kötet egyik legszebb írása.

Néhány író többször is szóhoz jut, má­sok kimaradtak, nyilván nem ok nélkül. Ám ha már regények is bekerültek, fájó az egyik legszebb háború utáni zsidó témájú regény, André Schwarz-Bart Az igazak ivadékának hiánya. A pár oldalas, megindí­tó befejezés könnyen beilleszthető lett vol­na. A zsidó identitás ürügyén megkerülhe­tetlen Jean Améry is. Számításba jöhetett volna még Kertész Ákos regénye, a Zaka­riás is, hiszen ez is a hovatartozás kérdésé­vel foglalkozik. Ami a „zsidó énazonossá­got” illeti, a lengyel-zsidó Jerzy Kosinski műve, a Festett madár határeset, hiszen a főszereplő kisfiúról végig nem derül ki faji hovatartozása: cigány ő, zsidó, vagy eset­leg más kisebbséghez tartozik? A közölt részletből azt sem tudhatjuk meg, hogy mennyire kegyetlen könyv ez. Főhőse el­szenvedi mindazt a rettenetét, melyet Ro­main Gary „Education européenne”-nek nevez. Gary különben Emil Ajar néven is helyet kap a válogatásban. (Valójában há­rom különböző név alatt publikált.) Végül, hagyományos zsidó irodalmat művel Be­nedek István Gábor. Talán ő is említést érdemelt volna. (Ismét hangsúlyozom, hogy e sorok írójának a válogatással kap­csolatos szubjektív észrevételei semmit nem vonnak le annak értékéből.)

Pár szót a könyv formai kiviteléről. A borítón Anna Margit Itt nincsenek pillan­gók? című műve látható, a hátlapot egy terezini gyermekrajz illusztrálja. Kívül szép és ízléses, de a papír minősége már kívánnivalót hagy maga után. Sajnálatos a sok sajtóhiba is, olykor halmozottan. A sor végi elválasztásra is több figyelmet fordíthattak volna.

*

A másik antológia összeállítóját és ki­adóját nem szükséges bemutatni az olva­sónak. Kiadóként, szerkesztőként, íróként egyszemélyes intézményként Kőbányai János óriási munkát végez a magyar-zsidó irodalom és kultúra hagyományainak éb­rentartásáért. Értő és szép utószavában Kőbányai megmagyarázza, hogy „holoca­ust utáni irodalmon” ő tulajdonképpen „mai zsidó prózát” ért, továbbá azt is, hogy mit jelent az aggada: történetet, elbeszé­lést. Ebben a válogatásban Kőbányai „a magyar zsidóság kollektív történetét, egy meg nem írt regényt, (…) a zsidó lélek és tapasztalat” regényét adta közre. Az utószó azt sem hallgatja el, hogy zártkörű iroda­lomra kell számítanunk, olyan szerzők írá­saira, akik azonosulnak a zsidóságukkal, részt vesznek annak életében, a Múlt és Jövő folyóirat vagy más zsidó intézmények munkatársai. Maradjunk annyiban, hogy a szerkesztő érvelését itt túl sommásnak és kevéssé meggyőzőnek érezzük, bár szem­pontjait tiszteletben tartjuk. A választás kri­tériuma tehát nem esztétikai, hanem ma­gatartásbeli. Megjegyezném továbbá, hogy a Kőbányai által említett tizennyolc szerző helyett én húszat számoltam össze a tartalomjegyzékben, ha a Pressburger ikrek kö­zösen írott novelláját kettőnek veszem, huszonegyet. A Budapesti aggadákat a szer­kesztő mestere, Komlós Aladár emlékének ajánlja, akit többször is idéz, s akitől ihle­tet merít. Összesen huszonhat novellát tar­talmaz az antológia, ebből hat szerzőtől két-két írás szerepel. Vajon miért?

Pécsi Katalinnal ellentétben Kőbányai János kizárólag a magyar zsidó életből vá­logatott, szerzői magyar zsidó sorsokról, ta­pasztalatokról számolnak be, akkor is, ha közülük néhánnyal ma angol, francia vagy héber nyelvterületen élnek, hiszen emléke­ik közösek. Kőbányai rutinos szerkesztő. Lehetséges, hogy Pécsi Katalinnál valami­vel alacsonyabbra tette a mércét, viszont amit ígért, azt maradéktalanul beváltotta: biztosabb kézzel válogatott. Az, hogy csu­pán magyar zsidó szerzők novelláit és rövidebb írásait gyűjtötte egybe, lényegesen könnyebb és reálisabb célkitűzésnek bizo­nyult. A másik, a PolgART gondozásában megjelent könyv sokszínűbb, de egyenet­lenebb. A Budapesti aggadák egysége­sebb, és mint olvasmány már terjedelmé­nél fogva is áttekinthetőbb. Az elmúlt fél évszázad magyar zsidó életének keresztmetszetét találjuk ebben a válogatásban. Olvashatunk numerus daususról, háború­ról, gettóról, lágerről, kommunizmusról, ’56-ról, szerelemről, örömről és gyászról, s nem utolsó sorban a „holocaust gyermeke­inek” dilemmáiról. Valamennyire azért itt is egyenetlen a színvonal, talán kevesebb a kiemelkedő írás. Már csak azért is, mert magyar írót például még nem jutalmaztak Nobel-díjjal. Úgy tűnik, a hangsúly valóban nem az esztétikumon, hanem az üzeneten van. Egy kor ábrázolását célozta meg Kőbányai, és ez sikerült is neki. A kötetben az olvasottabb szerzők (Dalos György, Kertész Imre, Konrád György, Mezei András, Giorgio Pressburger, Vámos Mik­lós) mellett jelen vannak – legalábbis ná­lunk – kevésbé ismertek is. A Budapesti ag­gadák egyik tanulsága (amely egyúttal a másik könyvre is vonatkozik), hogy egy írás minősége nem okvetlenül áll arányban a szerző ismertségével. Ennek ékes bizonyí­téka például a Honorárium, Schőn Dezső Primo Levire emlékeztető novellája a túl­élésről. Nem kívánok rangsorolást felállíta­ni, amikor megemlítem azokat az írásokat, amelyeket a legjobbnak vagy legalábbis a számomra leginkább tetszőnek találtam. Ilyen Kertész Imrének az általam már első megjelenésekor megcsodált novellája, a Világpolgár és Zarándok, amely kivétele­sen nem Budapestről és nem is magyar zsi­dókról, hanem Káinról és Ábelről szól. Az­után Benedek István Gábornak a rá oly jel­lemző anekdotikus és nagyon zsidó törté­nete, A bojt traktátusa. Ide sorolhatnám még Giorgio és Nicola Pressburger novel­láját, a Frajna, a rókát, Konrád György gye­rekkoráról szóló önéletrajzi írását, vala­mint Dalos György több kiadást megért szellemes anekdotáit és végül a Párizsban élő művészettörténész és író, Ádám Biró ízes családtörténetét, a George bácsit.

Bár magam is szerkesztettem már novel­lagyűjteményt, nem érzem magam igazán illetékesnek, hogy a tárgyhoz érdemben hozzászóljak. A Budapesti aggadákat min­denesetre jól megszerkesztett, külalakját tekintve is vonzó könyvnek találom.

Talán megkönnyítené az olvasó dolgát, különösen egy világirodalmi gyűjtemény, de Kőbányai külhoni szerzőinek esetében is, ha rövid életrajzi leírásokat kapna, ahogy azt például a Nagyvilág című folyói­ratnál megszoktuk.

Várnai Pál

Címkék:2001-02

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

2001. januári szám

Summary Gadó György: Hamis kérdés Radnóti Zoltán: Öncélú szenzációhajhászás Ruth R. Wisse: A liberalizmus a zsidókért és a zsidók ellen...

Summary

Summary At the beginning of 1999 Hungarian Jews were allocated 30 000 forints by the Hungarian state as compensation for...

Close