Szombat előfizetés 2017

Antiszemitizmus – 1995

Írta: Archívum - Rovat: Archívum, Esszé, Világ

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Az alábbiakban az Antisemitism World Report 1996 (Je­lentés a világban tapasztalható antiszemitizmusról) cí­mű kiadványból közlünk néhány rövid részletet. A közel 350 oldalas kötet, amelyet immár ötödik éve ad ki az egyik legtekintélyesebb amerikai zsidó szervezet, az American Jewish Committee, átfogó képet igyekszik nyújtani a világ bármely táján előforduló antiszemita je­lenségekről, azok súlyáról, társadalmi környezetéről és a hosszabb távú trendekről. 61 országot vizsgál meg közelebbről a kiadvány, melynek anyagát jelentős rész­ben az érintett országok zsidó szervezetei vagy kutatói gyűjtöttek össze. Ahol a megfigyelésre jelentős infrast­ruktúra állt rendelkezésre, ott kimerítően tárgyalhatták az antiszemita jelenségeket, másutt – konkrét adatgyűj­tő apparátus hiányában – csak a főbb trendeket próbál­hatták meg fölvázolni. Ez magyarázza a szembeötlő aránytalanságokat: legnagyobb terjedelemben az Egye­sült Államokról olvashatunk a kiadványban, míg a viru­lens nacionalizmustól fertőzött kelet-európai országok­ról jóval kevesebb információ áll rendelkezésre. (Ezzel egyébként a kötet szerkesztői is tisztában vannak.) Az alábbiakban a kötet bevezetőjéből idézzük az összefog­laló részeket.

Rasszista megnyilvánulások és viszonyuk az antiszemitizmushoz

Az Antisemitism World Report 1996 (továbbiakban: Jelen­tés – a szerk.) egyik legszembeötlőbb megállapítása a szá­mos országban erősödő rasszista légkör. Része ez egy folya­matos trendnek, ahogy arra az 1992-es első Jelentés rávilá­gít, és amit azóta is minden kiadás kiemel. Dacára annak, hogy a kormányok és a nemzetközi testületek egyre inkább tudatára ébrednek a rasszizmus veszélyeinek, nem tesznek megfelelő intézkedéseket megfékezésére, amit pedig tesz­nek, az nyilvánvalóan nem hozza meg a kívánt eredményt.

Az emigránsok, menedékjogot kérők, menekültek számát erősebben korlátozó intézkedések, melyek két éve kezdtek megszaporodni, folytatódtak 1995-ben és nemcsak Európá­ban. Bár több kormány azt állítja, hogy az ilyen szabályozá­sokat a faji feszültségek csökkentése és a szélsőséges cso­portok semlegesítése érdekében hozzák, sokan mégis úgy vélik, hogy ezekkel valójában – ha nem is szándékosan – rasszista érzelmeket szolgálnak. (…)

A rasszista megnyilvánulásokat elszenvedő kisebbségek nagyjából ugyanazok, mióta az első Jelentés megjelent: így a romák – szerte Európában -, Németországban a törökök, az afrikai amerikaiak az USA-ban, az ázsiaiak és a feketék Ang­liában, az észak-afrikaiak Franciaországban, valamint a sötét bőrűek Oroszország kaukázusi köztársaságaiból. A zsidók nem elsődleges célpontjai a faji erőszaknak, zaklatásnak, megfélemlítésnek és közmegvetésnek.

Általános vélekedés, hogy a felfokozott rasszizmus növek­vő antiszemitizmushoz vezet. Az 1995-ös jelentés azonban mintha nem támasztaná alá ezt az állítást. Az a meggyőződés sem tűnik indokoltnak, hogy miközben a rasszisták esetleg más csoportokat vesznek célba, csak a megfelelő pillanatra várnak, hogy igazi ellenségük és célpontjuk, a zsidók ellen forduljanak. Ideológiailag az antiszemitizmus bizonyíthatóan a rasszizmus legmélyebben gyökerező, legerőteljesebb for­mája marad, szélsőséges csoportokból pedig, akik számára ez a központi dogmatár, nincs hiány. Annak azonban nincs jele, hogy a romák üldözése, a németországi törökök elleni faji erőszak, vagy az ázsiaiak zaklatása az Egyesült Királyság­ban igazából a zsidókra irányuló valamiféle pótcselekvés, il­letve, hogy a rasszisták számára ezek a kisebbségek helyet­tesítik a zsidókat. (…)

A tavalyi Jelentés megállapította, hogy az antiszemitizmus a korábbinál kevésbé nyílt formában fejeződik ki, ennél fog­va talán nehezebben vizsgálható. Az 1995-ös tények alátámasztják ezt az állítást, némi stabilizációt, sőt az antiszemi­tizmus hagyományos megnyilatkozásainak csökkenését mu­tatják. Fontos felismerni, hogy a nyíltan fasiszta és náci ide­ológiák valamelyik változatát valló szélsőjobbos csoportok nem szolgáltatnak elegendő támpontot az antiszemitizmus mértékének megítélésére. Természetesen figyelni kell az ilyen csoportokra is, de ahogy az világosan kitűnik e kiadás bizonyítékaiból, ez a fenyegetés marginális.

Az antiszemitizmus jelentősége az európai szélsőjobb számára

Amikor a Jelentés számba veszi a fasiszta és náci források­ból merítő csoportok jelentőségét, különbséget tesz a gyak­ran nyíltan antiszemita, ám demokratikus választási harcba nem bocsátkozó, radikális és szélsőséges csoportok, vala­mint az olyan szélsőjobboldali pártok között, amelyek nyilvá­nosan tartózkodnak az antiszemitizmustól, hangoztatják, hogy ők már szakítottak fasiszta gyökereikkel és a politikai rendszer segítségével próbálnak hatalomra jutni.

E megkülönböztetés érvényes volt 1995-ben is: míg a két csoport közötti alapvető ideológiai rokonság erős maradt, út­jaik erősen elágaztak. A választási elismerésre törekedő pár­toknak – mint amilyen Le Pen Nemzeti Frontja Franciaor­szágban, Haider Szabadságpártja Ausztriában és Fini nem­zeti Szövetsége Olaszországban – szilárd választói bázisuk van, néhány esetben jelentős helyi hatalommal rendelkez­nek, Olaszországban pedig részt vesznek a kormánykoalíció­ban1. Fia figyelembe vesszük, hogy milyen változékony sze­rencsével jártak azok a szélsőjobboldali pártok, amelyek a második világháborút követő időkben próbáltak a választá­sok révén előrejutni, akkor a jelenlegi pártok erőfeszítéseit sikeresnek kell tartanunk. Régen a választási népszerűség ilyen kitörései egy idő után, alig pár éven belül a visszájukra fordultak. Most azonban semmi jele annak, hogy ezek a pár­ tok eltűnnének, sőt úgy látszik, szilárdan tartják magukat és továbblépésük – akár a kormányba is – nem zárható ki.

Miközben e pártok emigránsellenes érzelmei és politikája, rasszizmusa, valamint szélsőséges nacionalizmusa kristály- tisztán látszik, jóval nehezebb azt meghatározni, hogy szá­mukra mi az antiszemitizmus funkciója és jelentősége. Erős bizonyítékai vannak az antiszemitizmus megnyilvánulásainak helyi szinten (bár nem Olaszországban), a pártvezetők pedig időnként alig leplezett antiszemita célzásokat tesznek. Így történt ez 1995-ben is. Ám a zsidók nem elsődleges célpont­jai ezeknek a pártoknak, annak is nagyon kevés jele van, hogy azzá lesznek, arra pedig semmi sem utal, hogy ezek a pártok csupán addig palástolják antiszemitizmusukat, míg hatalmat nem szereztek és akkor majd először is a zsidók el­len fordulnak. Nem mintha az ilyen megállapítás okot adna az elégedettségre, hiszen bármely politika, amely kisebbsé­gek jogait csorbító módszereket alkalmaz, szükségképpen hat a zsidókra is.

Ami a különböző milíciákat illeti, annak ellenére, hogy idő­ről időre elkövethetnek erőszakos, sőt néha gyilkos inciden­seket – 1995-ben a legpusztítóbb az oklahomai bombame­rénylet volt – nem jelentenek komoly antiszemita fenyege­tést. Ezek gyakran feloszlanak, széthullanak, komoly hatásuk nincs a politika fővonulatára.

Szembesülés a múlttal Kelet-Európában és a Baltikumban

Az öt évvel ezelőttivel összevetve, Közép- és Kelet-Európában a helyzet (Oroszország kivételével) szilárdabbnak tűnik. Az akkoriban fenyegetően növekedni látszó antiszemita hullám, mely ezekben az országokban kárt okozott a zsidóknak és az újsütetű demokráciáknak egyaránt, nyilvánvalóan alábbhagyott. Amíg az antiszemitizmust támogató pártok a kormányzó koalíciók kisebb tagjai Szlovákiában és Romániá­ban2, antiszemita megnyilvánulások ritkán bukkannak fel a politika főbb színterein. Az olyan fenyegetőnek látszó pártok, mint Csurka István Magyar Igazság és Élet pártja vagy elhal­ványodtak, vagy nem fejlődtek tovább.

Mindazonáltal, ha az antiszemitizmus mégis nyilvánosan felszínre kerül, rendszerint nagyon harsány formát ölt és mé­lyen gyökerező, rosszindulatú sztereotípiákat használ ki. Ez történt Lengyelországban Jankowski atyával, aki egy gdans­ki prédikációban a zsidókat „sátáni mohósággal” vádolta, Lech Walesa korábbi köztársasági elnök jelenlétében. Ez történt Romániában is, amikor egy hetilapban a tulajdonos – aki nem más, mint a romániai környezetvédő mozgalom ve­zetője – közzétette cikkét, melyben gyakorlatilag „rituális gyilkossággal” vádolta a zsidókat. Ezek a példák jelzik, mi­lyen messzire kell némely kelet-európai országnak eljutnia, míg végre antiszemita örökségével megbirkózik.

Oroszországban az antiszemitizmus továbbra is igen aktív, rengeteg kisebb-nagyobb mértékben antiszemita csoport működik, ilyen jellegű publikáció lát napvilágot. Mindazonál­tal a rasszista megnyilvánulások többségét nem zsidók szen­vedik el. Egy 1996 áprilisában az American Jewish Committee számára kiadott közvélemény-kutatás azt mutatja, hogy a zsidókkal szembeni ellenségeskedés viszonylag alacsony szintű. Ha a kommunisták szerzik meg az elnöki hatalmat3, és a nemzeti erők befolyása nő, akkor ez a visszatérés egy autoritáriusabb hatalomhoz kevésbé liberális társadalmat je­lent majd mindenkinek, nemcsak a zsidóknak. Ugyanakkor egyelőre megválaszolatlan kérdés, hogy mekkora az antisze­mitizmus jelentősége a kommunista ideológia „új”, naciona­lista verziójában, amit Gennagyij Zjuganov, az Orosz Kom­munista Párt vezetője képvisel.

Kelet-Európa és a korábbi Szovjetunió antiszemitizmusá­val kapcsolatban az egyik legnehezebb probléma az, hogy miként kezelik a korábbi kommunista országok nem kom­munista múltjukat (ezt a Jelentés korábbi kötetei is hangsú­lyozzák). Ennek változatos formái vannak. Mindenekelőtt: gyors ütemben folyik a kommunista korszak előtti történelmi szereplők rehabilitálása, tekintet nélkül arra, hogy az illető­nek esetleg profasiszta nézetei voltak, vagy éppen aktívan részt vett zsidóellenes tevékenységben. Noha az ilyen figurák rehabilitálásának csak ritkán, vagy egyáltalán nem fő oka an­tiszemita hátterük, a zsidók mégis érthető módon bizonyta­lanul érzik magukat ilyen légkörben, hiszen ez utat enged az antiszemitizmusnak (1995 áprilisában a szlovák zsidó közös­ség nyílt levelet tett közzé, amelyben kifejezte „növekvő fé­lelmét a fasizmus híveit rehabilitáló kampány miatt”). Természetesen az ilyen politika alapján aligha várható, hogy ezek az országok őszinte értékelést adnak az ottani antiszemitiz­musról. Másodsorban tapasztalható egyfajta vonakodás a ho­locaustban való bűnrészesség elismerését illetően. Harmad­részt él egy hiedelem, miszerint a zsidók vezető szerepet ját­szottak bizonyos országok, mint pl. Lettország háború utáni szovjet megszállásában.

Antiszemita megmozdulások figyelése: hátráltató tényezők

A Jelentés korábbi kiadásaiban idézett számok összessé­gükben a kérdéskör változékonyságát jelzik, illetve nem su­gallják feltétlenül, hogy az antiszemita incidensek száma vi­lágszerte tartósan nőne. A Jelentés által feldolgozott öt év alatt egyetlen országban sem volt megfigyelhető folyamatos emelkedés.

Bár az ilyen a statisztikáknak kellő figyelmet kell szentelni – az antiszemitizmus helyzetét elemző minden átfogó értéke­lés tekintetbe veszi ezeket – az összeállításukkal kapcsolat­ban felmerülő kérdések némileg problematikussá teszik őket. Erősen megnehezíti az összehasonlítást a szabványos felmérési módszerek hiánya is.

Ugyanez igaz a statisztikák értelmezésére. Nem vonhatunk le statisztikákon alapuló következtetéseket anélkül, hogy ne vennénk figyelembe: az erőszakos cselekmények, szóbeli sértések viszonylagosak; hogy ne figyelnénk az antiszemita és a rasszista megnyilvánulások közötti kapcsolatra, a rasszista és az általában vett kriminális cselekmények ará­nyában bekövetkező változásokra és így tovább. Szakszerű felmérés éppen azokban az országokban folyik, amelyek egyébként is a legjobban felkészültek az antiszemitizmus ke­zelésére. Azokban az országokban, ahol az antiszemitizmus igen aktív és dinamikus, továbbá ahol a kormány és a jog­rendszer a legkevésbé felkészült, hogy az antiszemitizmust leküzdje – mint például Oroszországban – ott rendszeres megfigyelés nem folyik.

Holocausttagadás

A holocaust tényeinek nyílt vagy burkolt tagadása tovább­ra is az egyik alapvető eszköz az antiszemiták fegyvertárá­ban. 1995-öt e téren kevés új cselekmény jellemezte, és egy­re több bizonyítéka van annak, hogy e jelenség elleni formá­lis és informális harc sikerrel jár. Belgiumból és Svájcból ér­kező beszámolók megállapítják, hogy a holocaustot tagadók tevékenysége csökken, mióta a holocaust tagadását bünte­tendőnek minősítő törvénycikk megszületett. A fő holoca­usttagadók, mint David Irving, 1995-ben viszonylag kevés publicitást kaptak nézeteik terjesztéséhez. Több országra nö­vekvő nyomás nehezedik, hogy a holocaust tagadását törvé­nyen kívül helyezze; ez is jelzi, hogy az antiszemitizmus e formája milyen erős ellenszenvet és elutasítást ébreszt. To­vábbá az American Jewish Committee által több országban lefolytatott közvélemény-kutatás is azt mutatja, hogy a holo­caust tagadásával csak kevesen azonosulnak, bár az egész témáról való tudatlanság bizonyos helyeken arra utal, hogy e téren még több felvilágosításra lenne szükség. A legtöbbször hangoztatott félelem az, hogy a holocaust tagadása mértéka­dó véleményeket is befolyásol, és ezáltal legitimitást nyer. Ez egyszer Franciaországban már lehetségesnek látszott, ahol a holocaust tagadását akadémikusok – bár nem történészek – egy csoportja is hirdette. De még Franciaországban is csök­kent ez a veszély. (…)

Rasszizmus a cybertérben

A Jelentés elsőként bizonyította a rasszizmus és antiszemi­tizmus terjedését a számítógép-hálózaton, jelesül az Interne­ten. Azóta ezzel a témával több szervezet foglalkozott, a kormányokat figyelmeztették a rasszista propaganda ilyen esz­közökkel való terjesztésének veszélyeire, valamint sürgették a rendőrséget és a joghatóságokat, hogy tegyenek lépéseket. Ahol a számítógépen terjesztett anyag illegális, mert megsze­gi az érvényben lévő, diszkriminációt és uszítást tiltó rende­leteket, ott a hatóságoknak fel kellene készülniük a vádeme­lésre. Azokat az indítványozott gyakorlati intézkedéseket, melyekkel az embereket megvédenék a nemkívánatos anya­gok minden formájától, alkalmazni kéne az Interneten nép­szerűsített rasszista anyagokra is. Nem bizonyítható azonban az a nézet, miszerint a cybertér egyedül képes lenne mozgó­sítani a rasszistákat és antiszemitákat ott, ahol a propaganda terjesztésének más formái folyamatosan csődöt mondanak.

Az iszlám és arab antiszemitizmus

A Jelentés elsőként vetette föl az iszlám forrásokból eredő antiszemitizmus problematikáját is; itt különösen Nyugat-Európában élő személyekről és csoportokról volt szó. Ami a biztonságot illeti, úgy tűnik, az iszlám antiszemitizmus nö­vekvő veszélyt jelent a zsidók és a zsidó közösségek számá­ra. Eltekintve azonban néhány 1995-ben lezajlott incidens­től, ez inkább potenciális, mint aktuális veszélynek látszik.

Az iszlám antiszemitizmus szorosan kapcsolódik a Közel- Keleten végbement fejleményekhez. Bizonyos csoportok és vallási személyek átváltottak a Koránon alapuló antijudaizmusról egy olyan antiszemitizmusra, melynek jellemzőit nyil­vánvalóan az európai rasszista antiszemitizmusból vették át.

Továbbá, ahogy a békefolyamat előrehalad, az ilyen csopor­tok még elszántabban törekednek e folyamat megakadályo­zására, ennél fogva valószínűbb, hogy zsidó célpontokat vá­lasztanak, egynek tekintve zsidókat és izraelieket.

Magán a Közel-Keleten az 1995-ös adatok a békefolyamat miatt az antiszemita nyomás bizonyos általános csökkenését sugallják. Ugyanakkor az Izraellel való kapcsolat fejlődéséből – amely a Jordániával megkötött béke és a palesztinokkal va­ló kiegyezés eredménye – nem következik szükségképpen az, hogy az arab és iszlám világ kedvezőbb képet alakít ki a zsidókról. Egyre inkább kifejeződik az a félelem, hogy az iz­raeliek megpróbálják majd gazdaságilag uralni a Közel-Kele­tet – ahogy katonailag is tették -, bizonyosfajta gazdasági imperializmust működtetve. Ez a vélemény a zsidókról és az iz­raeliekről alkotott klasszikus antiszemita nézetekből táplál­kozik.

Fordította Kovács Márta

Jegyzetek

1 Amióta a Jelentés napvilágot látott, a jobboldali olasz kormánykoa­líció már felbomlott (a szerk.).

2 Amióta a Jelentés napvilágot látott, mind a Corneliu Vadim Tudor ve­zette Nagyrománia Párt, mind Gheorghe Funar Román Nemzeti Egy­ségpártja kilépett a kormánykoalícióból.

3 Amióta a Jelentés napvilágot látott, a kommunista Zjuganov veresé­get szenvedett Borisz Jelcintől.

Címkék:1996-10

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

A föld gyümölcsét teremtő…

Az ősz jövetelével hátat fordítottam a betonfalaknak s a hegyeknek indultam úszó szeleket irányítani s a tájnak szerető vad-ura lettem...

Sehová és mindenhová

Tizenkét diák és egy tanár. A tanár a 80-as évek köze­pén, a kisfiúk közül még egyik sem töltötte be a...

Close