Szombat előfizetés 2017

“Aki semmit nem tesz azért, hogy ismerje és gyakorolja ezt a kultúrát, az ellene tesz…” – Beszélgetés Székely Gáborral, a Mazsike lemondott elnökével (sztg)

Írta: (sztg) - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Szeptemberi hatállyal lemondott Székely Gábor, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület elnöke és Feldmájer Sándor elnökségi tag, aki konferenciák és más kulturális események szervezésében vállalt jelentős szerepet az elmúlt két évben. A lemondott elnököt arról kérdeztük, miért döntött úgy, hogy nem vállalja tovább a tisztséget.

Többször is megfogalmazódott bennem a lemondás gondolata. Megvá­lasztásomat a Mazsikén belül szemben álló két csoport szorgalmazta, és a ki­egyensúlyozó szerep fontossága mel­lett akkor úgy gondoltam, van Magyar- országon legalább százezer olyan zsi­dó, akit sem a hagyományos zsidóság, sem a reformirányzat nem képes meg­szólítani; nem érinti meg őket a cioniz­mus, és a meglévő egyéb szervezetek, intézmények sem, mint például a Bálint ház. Kevesebb, mint ötezer lehet azok száma, akiket így vagy úgy elér az összes meglévő zsidó szervezet, bele­értve a Hitközséget is. Azt hittem, képe­sek leszünk ezen változtatni, de be kel­lett látnom, tévedtem, nem találtuk meg az eszközöket, és ami ennél szo­morúbb, e pillanatban úgy látom, hogy ez a feladat kivitelezhetetlen. Tucatnyi próbálkozás történt a rendszerváltás óta igazi eredmény nélkül, ezek egyike csak a Mazsike kudarca.

Nem látod eredménynek például a szarvasi tábor sok száz gyereket elérő, talán egész életre szóló élményt adó működését sem?

– A szarvasi tábor, a Lauder-iskola, az Amerikai Alapítványi Iskola, a lubavicsi mozgalom és a többi szervezet valóban produkál részeredményeket, de igazi áttörés, valljuk be, nincs. Az összes törekvés együttesen sem pro­dukál működő közösséget és társadal­mi súlyú változást. A mindennapi zsi­dóság tudata alapvetően ma is negatív száz-kétszázezer ember számára. Az antiszemitizmus okozta élmény haté­kony ellenszere a zsidóság természe­tessé válása lehetett volna, ám ezt nem sikerült elérnünk, márpedig ez lett volna az igazi feladat. Óriási prob­léma, hogy a zsidóság nehezen gyako­rolható, komoly ismereteket igénylő vallás. Az életmód kialakítása, a kóserság, a szombattartás mind súlyos feladat, különösen azoknak, akik nem otthonról hozzák a szokásokat. Aki nem tartja a hagyományt, vagy aki részben tartja, sokszor nyomasztó, bűntudatos érzés fogja el. Lehet, hogy csak jom kippurkor éli át e hiányt, le­het, hogy csak az nyomasztja, hogy nincs tudása arról, amiről a nagyapjá­nak még volt, de tény, hogy a zsidók nagy része ilyen felemás lelkiállapot­ban viszonyul a zsidóságához, ezért gyakran emiatt is távol tartja magát a vallási élettől.

A probléma megoldása talán még­sem egy évi öt-tízmillió forintból gaz­dálkodó társadalmi szervezet feladata volna, mint inkább a legnagyobb zsidó szervezeté, a Hitközségé.

– A Hitközség kétségtelenül nem tett meg mindent azért, hogy visszahódít­sa a híveket. Egyszerűen érthetetlen számomra, hogy ebbe nem fektetnek energiát, annál inkább a politikai tevé­kenységbe, és – bár tudom, sokaknak nem tetszik majd, amit mondok – az antiszemitizmus elleni közvetlen harc­ba, ami nem feltétlenül az ő feladatuk lenne. Úgy tűnik, mintha ez kötné le a hitközségi vezetés teljes kapacitását. Hasonlóképpen zavaró az is, hogy akár a kárpótlás, akár a szociális tevé­kenység mellett elsikkad a lélekgondozás, az emberekkel való foglalko­zás. nem biztos, hogy az ingyen ebéd jelenti az igazi segítséget. Azt gondo­lom, hogy a rabbinikus tevékenység része a zsidók visszaútjának meg­könnyítése a zsinagógához. Tíz esztendő alatt talán lehetett volna ezen a mentalitáson változtatni, szintúgy szakembereket képezni, netán kül­földről hozatni, akik a felmerülő igé­nyeket – válólevél, kóser vágás, hogy csak néhányat említsünk, amiről vita folyt – kielégítsék. A neológiának is ki kellett volna termelnie a maga vallási funkcionáriusait, ha az ortodoxia nem óhajt segítséget nyújtani a mindenna­pokban. Csalódást jelent számomra a reformzsidóság sikertelensége is. Személyesen nem vonz ez az irányzat, mégis úgy gondoltam, ez lehetőséget jelent a visszatérők számára. Megle­het, rövid ideje működnek, de azt lá­tom, náluk sincs eredményt jelentő ér­deklődés.

A zsidó intézmény- és szervezetrend­szer egésze diszfunkcionálisan műkö­dik. A Hitközségnek egy befelé néző, nem politizáló, hanem a hitélettel fog­lalkozó szervezetnek kellene lennie, amit nem az minősít, hogy melyik ve­zetője hányszor jelenik meg a külön­böző tévécsatornákon, a Mazsikének pedig – ha egyáltalán szükség van rá – egy világra tekintő szervezetnek, amit a vallásos élet mellett, s nem helyette használnak a zsidók.

Túl nagy szerepet játszott a kárpót­lás az elmúlt években. Távlatosan ép­penséggel demoralizál, hogy ebből a forrásból igen jelentékeny pénzösszeg került az intézményrendszerbe. Ha ar­ra épül egy közösség, amit maga ad össze, sokkal erősebb, mint így. Ha azt nézzük, mennyiben fordították a zsidó jövő megalapozására a közössé­gi kárpótlást és az egyházi ingatlanok­kal kapcsolatos jóvátételt, szintúgy azt látjuk, hogy ez a folyamat célt téveszt. Szépek az újjáépített zsinagógák, csak nincs bennük zsidó. Félreértés ne es­sék: a kulturális célra juttatott támoga­tások nagy része sem hatékony abban a tekintetben, hogy a közösség jövőjét építenék. Épp ez a problémám a Mazsikével. Nem képes mozgósítani az embereket, következésképpen nem tölti be a feladatát, ezért létezése föl­ösleges.

Nem találtunk a vallás helyett mást, ami a zsidóság összetartó ereje lehet­ne, talán azon egyszerű oknál fogva, mert nincs is más. Lehet, hogy nem kell a hagyomány az embereknek, de nincs egyéb eszköz, ez a válasz a Mazsike kudarcot vallott kísérletére is. A vallásos zsidóság újjáépítése jelent­hetné a zsidóság megmaradását, ez azonban egy szűk kisebbség útja le­het csak itt a szekularizáció, a holoca­ust után, amikor azt élték át apáink, hogy elhagyott bennünket az Isten. A vallásellenes évtizedekben az embe­rek választásra kényszerültek, vagy úgy érezték, hogy rákényszerülnek. Vagy a zsidóságot, vagy az egyéni ér­vényesülést választották, az ortodoxia és a zsidóság szellemi vezetői pedig elhagyták Magyarországot. Ez jelentet­te a harmadik csapást: a fáklyavivők letették a fáklyát. A vallás élménysze­rűsége ma kevesek számára adatik meg, a zsidó tudásért kevesen tesz­nek, ezért a magam részéről meglehetősen pesszimistán látom a magyarországi zsidó jövőt.

Lehet-e mégis tenni valamit a je­lenlegi helyzetben, túl azon, hogy do­kumentáljuk: a magyar zsidóság törté­nete mondjuk fél évszázadon belül vé­get ér.

A zsidó intézményrendszerben már van annyi pénz, hogy külföldi rabbik közreműködését vegyük igénybe. Eb­ben sem vagyok optimista, ám erre még csak kísérlet sem történt. Ha köz­reműködésük révén nem válik széle­sebb körökben napi igénnyé zsidó ta­nulmányok folytatása, a történet való­ban véget ér.

Nem felelősöket kell keresni, hanem a kitörési pontokat, de közben nem árt realistának maradni. Amíg a zsidók nemcsak szomorú tényként kezelik azt az állapotot, amibe történelmi okoknál fogva kerültek, hogy tudniillik a hitük­kel együtt a kultúrájukat is elvesztet­ték, hanem ez szinte identitásukká vá­lik, és azt mondják: zsidó vagyok, de ateista, és ez jól van így, addig nincs kiút, ráadásul ebben a gondolatban minden hamis. Aki semmit nem tesz azért, hogy ismerje és gyakorolja ezt a kultúrát, az ellene tesz. Tudom, a mai, rohanó világ nem kedvez a szellemi el­mélyedésnek, de néhány tucat ember kellene csak, akik életük legfontosabb ügyének tekintik a zsidó gondolkodás és életmód fenntartását, és ezzel a szikrával képesek másban is fellobbantani az érdeklődést és a felelősségtudatot.

Emlékszem az apámra, akinek min­den heti erőfeszítése és élete központi kérdése volt, hogy Egerben péntek es­tére legyen minjen a templomban, vagy hogy a temetőnek rendben kell lennie. Azt hiszem, ez talán fontosabb volt számára minden egyébnél. Ez az érzés belőlem is hiányzik, és másban sem látom. Ezen kellene valahogy for­dítani.

(sztg)

Címkék:2000-09

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Ki(k)nek a kultúrája a kultúra Izraelben?

Ki(k)nek a kultúrája a kultúra Izraelben? Theodor Herzl Ősújország című regényében a helyi a rab­sággal békés egyetértésben élő palesztinai zsidók...

Kárpótlási hírek – A Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány tájékoztatója

Hírek NÖVEKVŐ ERŐSZAK IZRAELBEN Csak június közepén, egy hét leforgása alatt nyolc embert gyilkoltak meg Izraelben. A gyilkosságokat nem a...

Close