Szombat előfizetés 2017

A zsidó iskolák végzettjei 2005

Írta: Gadó János - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

GADÓ JÁNOS

A zsidó iskolák végzettjei

2005

Az alábbi összefoglaló egy kétéves kutatást követő első publikáció. A ta­nulmány szerzője köszönetét mond mindazoknak, akik anyagilag, szak­mai útmutatásukkal, közreműködésükkel, kritikai megjegyzésekkel hoz­zájárultak az írás létrejöttéhez. Köszönet illeti a brit Yad Hanadiv Foun­dation, az izraeli Pincus Fund, valamint a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány kuratóriumát, amelyek a kutatási tervet támogatásra ér­demesnek találták. Köszönet illeti Kovács András szociológust szakmai közreműködéséért, a három vizsgált zsidó iskola igazgatóit és pedagó­gusait a szakmai segítségért és az ösztönző kritikai megjegyzésekért, egy­kori diákjaikat válaszaikért, valamint a Szombat folyóirat szerkesztősé­gét a biztatásért és a technikai segítségért. Köszönöm végül minden, név szerint nem említett közreműködőnek a segítséget és együttműködést.

A kutatást támogatták/Supported by

L. A. Pincus Fund for Jewish Education in the Diaspora, Israel

Yad Hanadiv Foundation, London

Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány

„Tóraolvasó szociológus kerestetik” – ez volt 1997-ben megjelent tanulmányom címe,1 amely a rendszer- váltás után a zsidó iskolákkal szembeni legnagyobb kihívást fogalmazta meg: olyan emberként bocsátani szárnyra az itt tanuló diákokat, akik jó eredményeket mutatnak fel a világi tárgyak terén, ugyanakkor a zsi­dó hagyományban is jártasak, és elkötelezettek a közösség felé.

Mindez valójában új paradigmát is jelentett, hiszen a megelőző száz évben a magas színvonalú oktatás, a szakmai karrier, valamint az asszimiláció – nagy valószínűséggel – együtt jártak. A Soá pusztítását egye­dül túlélő budapesti zsidóság hagyománya szerint az asszimiláció elkötelezettje volt: Karády Viktor kuta­tásai2 kimutatták, hogy miközben gyermekeik iskoláztatását minden más felekezet tagjainál sokkal inkább a szívükön viselték, a zsidók mindenki másnál kevésbé törekedtek saját iskolahálózat kiépítésére. E maga­tartás talán legszebb példája volt az evangélikus egyház által fenntartott, azóta legendássá vált fasori gim­názium: az itt tanuló diákok mintegy fele zsidó volt, akik közül számos világhírű tudós került ki. A magas fokú világi műveltség tehát nagy valószínűséggel együtt járt az asszimilációval. Ezt a trendet az 1920-ban létesített budapesti zsidó gimnázium sem tudta megfordítani: a kor légköre a legkevésbé sem kedvezett an­nak, hogy valaki – a gazdaság területén kívül – a társadalmi előrejutást a zsidóság öntudatos vállalásával elegyítse.

1938 után, a törvényesített kirekesztés éveiben a zsidó gimnázium menedéke lett az oktatásból kizárt fi­ataloknak, s így az intézmény falai között óriási szellemi potenciál halmozódott föl. 1945 után, amikor a túlélők előtt szabaddá vált a pálya, a zsidó gimnázium az országos tanulmányi versenyeken azonnal az él­re tört, több tanárát pedig egyenesen az Akadémia tagjává választották.3 Mindez azonban az üldöztetések által az intézmény falai közé kényszerített diákok teljesítménye volt, akik – amint lehetett – kirajzottak a „zsidgimn” falai közül, s az ország elit iskoláiban, egyetemein landoltak.

A Magyarországon 1956 után tartósan berendezkedő népi demokrácia megadta a kegyelemdöfést a zsi­dó oktatásnak: az egyetlen intézményként megmaradt gimnázium lassan, de biztosan felélte komoly anya­gi, szellemi és morális tartalékait, s – a csekély számú vallásos szülő gyermeke mellett – fokozatosan a be­illeszkedési gondokkal küzdő fiatalok lerakatává vált.4 Tanulói létszáma a legrosszabb években húsz alá süllyedt. A korszak kiherélt zsidóságfogalma – melyben tabu volt a Soával kapcsolatos magyar felelősség kérdése, Izrael, az amerikai zsidóság – minden vonzerejét elvesztette, miközben az asszimiláció elé a rend­szer nem gördített akadályt. Ennek megfelelően az asszimiláns zsidóság iskoláiként számon tartott Radnó­ti, Berzsenyi gimnáziumokat az iskolák legjobbjai között tartották számon.

Zsidó hagyomány és korszerű világi tudás teljes kettéhasadásának állapotában élte meg a magyar zsidó­ság a rendszerváltást, s természetesen ennek lenyomatát viselte magán az oktatás is. E kettő integrálása olyan kihívás volt (és az még ma is), melynek nagyságát nem lehet eléggé túlértékelni. E cikk elején em­lített tanulmányomban arról próbáltam áttekintést adni, hogy az újonnan induló (illetve újjászervezett) há­rom zsidó iskola miként próbált megfelelni e kihívásoknak az első években.

Az 1956 után felnőtt, magasan képzett, de hagyomány dolgában tudatlan „sivatagi nemzedék” találko­zása az Izraelből, Amerikából érkezett zsidó tanárokkal korántsem volt problémamentes. Negyven éves, szinte hermetikus elzártság után kellett a sivatagi nemzedék egyetemes humanista nézőpontját összeegyez­tetni a cionista vagy éppen ortodox szemléletű küldöttek nagyon is partikulárisnak tűnő szempontjaival. A külföldről, életerős közösségekből érkezettek számára a zsidó tudás és öntudat hiánya volt visszatetsző, az itthoniak viszont a cionista vagy vallásos elkötelezettség öntudatos vállalását érezték gyakorta kínosnak vagy korlátoltságnak. E konfliktus az újonnan alapított, ortodox szemléletű Amerikai Alapítványi Iskola esetében robbanáshoz vezetett, melynek nyomán a tanárok első nemzedéke – s nyomukban nagyon sok di­ák – távozott az intézményből.

Az Anna Frank gimnázium (később Scheiber Sándor Tanintézet) számára a kontraszelekció, az alacsony tanulmányi színvonal és a kiüresedett vallásgyakorlat rutinjából való kitörés jelentette a legfőbb kihívást. A szekuláris Lauder Javne Zsidó Közösségi Iskola egyfelől a liberális, toleráns elvek és a hatékony okta­tás összeegyeztetésével küzdött, másfelől a zsidó identitás átadása jelentett problémát egy olyan asszimi­láns közegben, ahol sem a diák (vagy tanár) zsidó származása, sem a vallásgyakorlat nem követelmény.

*

Tizenöt esztendő telt el azóta, hogy a magyar zsidó oktatás előtt szabaddá vált a pálya, és a három, el­térő szellemiségű tanintézmény elindulhatott saját útján. Az alábbiakban egy vizsgálat első eredményei olvashatók. Arra voltunk kíváncsiak, hogy a zsidó iskolákban érettségizett fiatalok milyen háttérből ér­keztek, hol tanultak tovább, mennyire maradtak hűek a hagyományokhoz, mennyire vannak jelen a kö­zösségben, és miként vélekednek a zsidóságot, Izraelt érintő, egyes fontos kérdésekről. 1990 óta több mint ezer fiatal érettségizett a három zsidó iskolában: közülük reprezentatív alapon kiválasztott százfős minta válaszolt kérdéseinkre. Létszámarány szerint a Scheiber Sándor Tanintézet, illetve a Lauder Javne Zsidó Közösségi Iskola 40-40 fővel szerepel a válaszadók között, míg a kisebb létszámú Amerikai Alapítványi Iskolát (ismertebb nevén a „Wesselényit”) húsz kérdezett reprezentálja. A kontrollcsoport­ként kiválasztott százfős mintába olyan zsidó fiatalokat választottunk be, akik más iskolákban érettsé­giztek. Utóbbival a zsidó iskolák nettó hatását próbáltuk lemérni: a zsidó hagyományok, tudás és öntu­dat terén tapasztalható gyarapodás milyen mértékben tulajdonítható a zsidó iskolák munkájának, és mennyiben a kedvezőbbé váló társadalmi környezetnek, az erősödő infrastruktúrának. Ugyanezt az összehasonlítást a szociokulturális háttér és a tanulmányi eredmények és a továbbtanulás szempontjából is elvégeztük.

1.A VÉGZETTEK HÁTTERE

1.1 Az apa foglalkozása, iskolai végzettsége

Az alábbiakban az édesapa iskolai végzettségéről, foglalkozásáról, valamint a gimnazista kori család anya­gi hátteréről látható néhány mutató. A fent említett két százfős csoport adatai mellett külön feltüntettük a három zsidó iskola adatait, s kontrollcsoportként beillesztettük az asszimiláns zsidóság két „hagyományos” gimnáziumát, a Radnóti és a Berzsenyi gimnáziumot.5

Az egykori zsidó iskolások körében az apák átlagos végzettsége valamivel alacsonyabb, mint a kontroll­csoportban, valamivel magasabb köztük a főiskolát, s alacsonyabb az egyetemet végzettek aránya. A há­rom iskola arányai e téren azonban eltérőek.

A Scheiber iskolában érettségizettek édesapja esetében az átlagos végzettség valamivel alacsonyabb, melynek egyik magyarázata az lehet, hogy ide – a háború előtti korszak örökségeként – valamivel nagyobb arányban járnak a hagyományos kisvállalkozói, alkalmazotti réteg gyerekei. A Lauder iskola kedvező ada­tait csak a „szellemi nagytőkések” (Radnóti, Berzsenyi) gimnáziumai múlják felül.

A foglalkozási megoszlás is hasonló trendeket mutat:

Összehasonlításképpen az aktív zsidó népesség és az aktív fővárosi népesség megfelelő adatai:6

A fenti táblázatokat látva már élesen kirajzolódik a különböző iskolában érettségizettek (illetve maguk az iskolák) eltérő profilja. Az apák között a Lauder iskolában a legerősebb a felső és középvezetők cso­portja; a Scheiber Sándor iskolában és a Wesselényiben a vállalkozók, kisegzisztenciák felülreprezentál­tak; a Radnótiban és Berzsenyiben végzett zsidó fiatalok szülei között pedig a klasszikus értelmiségi alkot­ja a túlnyomó többséget, aki „beosztott” mivolta mellett lehet orvos, bíró, egyetemi tanár, stb. Az arányel­térések az aktív korú zsidó népességgel összevetve is igen markánsak, ami még jobban kihangsúlyozza az iskolák eltérő karakterét. Figyelemreméltó, hogy a kétszáz megkérdezett szülei között a fizikai munkás ka­tegória egyetlen alkalommal sem fordult elő, holott Kovács András vizsgálata szerint az aktív korú zsidó népesség öt százaléka ebbe a kategóriába tartozik.7 Zsidó és nem zsidó iskolák végzettjei között e tekin­tetben nem mutatkozik számottevő különbség.

1.2 A CSALÁDOK ANYAGI HELYZETE

Az alábbi két tábla a lakáskörülményeket mutatja a gimnáziumi évek alatt.

A fenti két táblázat tovább erősíti a kialakuló képet: a lauderes növendékek valamivel több, mint fele zöl­dövezeti lakásban, családi házban lakott a középiskolás évek alatt; a Scheiber és a Wesselényi iskolák vég­zettjei a kedvezőtlenebb státusú lakótelepi lakás és a régi bérház kategóriákban „erősek”, a két elit gimná­zium növendékei pedig kétharmad részben városi, urbánus közegből érkeztek.

A következő tábla egyes anyagi javakkal való ellátottságot ismerteti ugyanebben az időszakban.

Összehasonlításképpen az aktív korú zsidó népesség és az aktív korú, legalább érettségizett fővárosi népesség hasonló adatai:8

A fenti táblák világosan mutatják a Lauder iskolában végzettek erősen zsidó átlag feletti és a Scheiber iskolában végzettek valamivel zsidó átlag alatti (de még budapesti átlag feletti) anyagi helyzetét és társa­dalmi státusát – ami gimnazista kori családjukat illeti.

*

Az eddigiek alapján elmondható, hogy a Lauder iskolások családi hátterét többségében igen magas isko­lai végzettség, valamint kiemelkedően magas anyagi helyzet és társadalmi státus jellemzi. A Wesselényi iskola végzettjeinél az anyagi javakkal való ellátottság átlag feletti, miközben a lakáshelyzet átlag alatti. A Scheiberben végzettek háttere a zsidó átlagnál minden vizsgált szempontból kedvezőtlenebb. Ez azt a köz­keletű vélekedést erősíti meg, hogy az iskola a vizsgált időszakban (a kilencvenes években) régi gondjá­val, a zsidó közösségben kedvezőtlenebb helyzetűek átlag feletti jelenlétével küzdött. A magyar átlagot te­kintve persze ez a helyzet nem mondható hátrányosnak, ám a referenciacsoporton belül mindez még bőven okozhat feszültségeket. A Radnóti és Berzsenyi gimnáziumok végzettjeinek valamivel átlag feletti muta­tói azt erősítik meg, hogy erősen urbánus közegüket tisztes jómód jellemzi, ahol azonban nem az anyagi, hanem a szellemi tőke a kiemelkedő.

Míg tehát iskolai végzettség tekintetében a nem zsidó iskolák végzettjeinek szülei valamivel kedvezőbb helyzetet mutatnak, társadalmi státus és anyagiak terén a két csoport közt nincs érzékelhető különbség. A zsidó iskolák átlaga azonban – mint láttuk – eltakarja az éles különbségeket a Lauder és a Scheiber iskola között.

2.TOVÁBBTANULÁS

2.1 Saját vizsgálat adatai

A vizsgálatunkban szereplő kétszáz végzett 86 százaléka továbbtanult: vagy már befejezte, vagy most vég­zi felsőfokú tanulmányait. Megoszlásukat az alábbi táblázat szemlélteti:

Zsidó és nem zsidó iskolák végzettjei között gyakorlatilag nincs különbség. A két elit gimnázium szo­kott formáját hozza, és a Lauder iskola végzettjei is gyakorlatilag mind továbbtanulnak valahol. A két má­sik zsidó iskolában a továbbtanulók aránya valamivel alacsonyabb. Az összes tovább nem tanulók kéthar­mada rendelkezik valamilyen egyéb szakmával, és négyötödüknek van munkahelye. E téren iskolák sze­rint különösebb eltérés nem fedezhető fel.

Hol tanulnak tovább a végzettek?

Figyelemre méltó, hogy míg a Radnótiban és Berzsenyiben végzettek közel kétharmada az ELTE-n tanul(t) tovább, a zsidó iskolák esetében a szórás sokkal nagyobb. (Összességében ez a helyzet a nem zsi­dó iskolákban végzetteknél is.) A Lauderben végzettek 19 különböző intézményben tanulnak tovább, s ezek közül egyedül az ELTE az, ahol számottevő koncentráció figyelhető meg (a továbbtanulók 27 szá­zaléka). Ezen kívül egyetlen intézmény sincs, ahol szignifikáns koncentráció lenne megfigyelhető – be­leértve ebbe az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetemet is. Itt csupán a Scheiber iskola növendékei tanul­nak tovább komolyabb arányban (a továbbtanulók 24 százaléka). A Scheiber vizsgált végzettjeinek to­vábbi 17 százaléka nyert felvételt az ELTE-re, s a többiek 16 további intézményben folytatják/folytatták tanulmányaikat. A Wesselényi utcai iskola vizsgált végzettjei 11 különböző intézményt választottak – ami a minta csekély elemszámához képest még erősebb szórást jelent. A választott egyetemek és főisko­lák roppant nagy szórást mutatnak: művészeti egyetemek, gazdasági és műszaki főiskolák, tudománye­gyetemek, tanítóképzők egyaránt vannak köztük. A Radnóti és Berzsenyi gimnáziumok esetében viszont észlelhető egy olyan impulzus, ami egységesebb irányba löki a végzetteket a továbbtanulás terén.

Ahogy a zsidó gimnáziumok tanulói sokfelé mennek, úgy sokfelől is jönnek. A Scheiber iskola végzett­jeinek több mint egyharmada más középiskolában kezdte tanulmányait. Ugyanez az arány a Lauderben végzetteknél 18 százalék, míg a Wesselényiben elhanyagolható. Az elvándorlás tekintetében viszont épp fordított a helyzet: más gimnáziumok végzettjei között szép számmal akadnak olyanok, akik a Wesselé­nyiből jönnek, ám mintánkban egy sem volt, aki a Scheiber iskolából vándorolt volna tovább. Mintánk alapján a Lauderben egyforma intenzitású a ki- és bevándorlás. Ezen adatok alapján a következő általá­nosítást engedhetjük meg magunknak: a Wesselényi iskola erősebben hagyományőrző értékrendje inkább taszítja a helyüket nehezen találó fiatalokat, míg a Scheiber iskola be- és elfogadó légköre inkább vonzza e csoportot. Ugyanez a réteg ki- s beáramlik a Lauder iskolában, ahol egyszerre van jelen követelmény és tolerancia.

A három zsidó iskola körül tehát erős a fluktuáció. A Radnóti és a Berzsenyi gimnáziumok vizsgált végzettjei között viszont egy „vándormadár” sem akadt – mindenki ott végezte középiskolai tanulmánya­it, ahol elkezdte. Feltehető, hogy e határozottabb irányultságú iskolák a hasonló légkörből érkező fiatalo­kat vonzzák.

Következő táblázatunk a végzettek nyelvtudását szemlélteti.

A korábbi táblázatok ismeretében a fenti adatok meglepő újdonságot nem tartalmaznak. A nem zsidó is­kolákban végzettek a három leggyakoribb nyelvben valamivel felülmúlják a zsidó iskolák végzettjeit. A héber nyelvtudásról szóló képet árnyalja, hogy a Lauder iskola tanulóinak harmada, a másik két zsidó is­kola diákjainak pedig közel fele itt az „ismeri, tanulta” választ adta.

Az Országos Közoktatási Intézet statisztikái

A vizsgált iskolák munkájáról értékes információkkal szolgálnak az alcímben említett statisztikák.10 Neuwirth Gábor évről évre megjelenő publikációi az egyetemekre és főiskolákra felvettek arányait, a fel­vételi dolgozatok pontszámait, a felvételizők nyelvvizsgáinak arányait és immár több szociokulturális mu­tatót is tartalmaznak.

Ezen adatok szerint a Lauder iskola diákjai meghatározó számban az igen magasan iskolázott szülők nem kiemelkedő tanulmányi teljesítményt nyújtó gyerekei közül kerülnek ki. Ezt illusztrálja az alábbi táb­lázat11.

Az elit gimnáziumok meglehetősen egységes képet mutatnak: magasan kvalifikált, elhelyezkedési gon­dokkal ritkán küzdő szülők, jó tanuló gyermekei jönnek ezekbe az intézményekbe. A nevelési segélyt igénybe vevők 10 százalék fölötti aránya ugyan a szülők egy részének szűkös anyagi helyzetéről tanúsko­dik, ám ebben semmi szokatlan nincs, összességében a rendezett háttér ellensúlyozhatja az anyagi gondo­kat. Mind az intellektuális, mind a szociális háttér megfelelő tehát, s ennek megfelelő a belépő diákok ta­nulmányi teljesítménye.

A zsidó iskolák adataiból viszont ellentmondások kiabálnak. Kovács András és munkatársainak említett kiadványa15 részletes adatokat tartalmaz a magyarországi aktív korú zsidó népesség iskolai végzettségéről. Ezt iskolaévekbe átszámolva 14,77-es átlagot kapunk. A fenti tábla szerint tehát a lauderes szülők iskolai végzettsége kiemelkedően, még a zsidó átlagot is felülmúlóan magas, míg a szociális háttér első látásra kis­sé talányosnak tűnik. A 10 százalékos munkanélküliség nem feltétlenül a hátrányos szociális helyzet bizo­nyítéka. Az 1.2 fejezet adatai azt valószínűsítik, hogy itt nagyrészt épp az ellenkezőjéről lehet szó: mivel a családok nagy része jómódú, az egyik házastársnak nem szükséges munkába állnia. A nevelési segélyt igénybe vevők alacsony aránya is emellett szól. A Lauder gimnáziumi tanulói tehát messze átlag feletti, az elit gimnáziumokra jellemző intellektuális és szociokulturális háttérből, viszont átlag alatti tanulmányi tel­jesítménnyel érkeznek (az esetek nagyobb részében az iskola elemi tagozatából). A két adat közt ilyen éles ellentmondást egyetlen más gimnázium esetében sem találtam. A két adat ugyanis rendszerint erősen kor­relál – csakúgy, mint a szülők iskolai végzettsége és munkanélküliségi aránya, mely adat a zsidó iskolák esetében az átlagtól szintén nagyon eltérően viselkedik.

A Scheiber iskola esetében a valamivel a zsidó átlag alatti, de még messze az országos átlag feletti in­tellektuális háttér kedvezőtlen szociális helyzettel párosul. A 19.7 százalékos munkanélküliség itt nem fel­tétlenül a jólét, hanem gyakran a valós problémák indikátora: mint már láttuk, e befogadó gimnázium vonzza a szociális vagy más szempontból hátrányos helyzetű tanulókat.

Valamivel átlag feletti intellektuális és szociális háttér, s átlag alatti hozott teljesítmény jellemzi az Ame­rikai Alapítványi Iskola diákjait is.

Az alábbi táblázatok az egyetemi felvételi vizsgákon szerzett pontszámokat és az ebből következő sor­rendet tartalmazzák.

A fenti adatok újfent alátámasztják, hogy a három zsidó iskola gimnáziumi tagozata – tanulmányi telje­sítmény terén – régi problémáival küszködik: a jó tanulmányi eredményt felmutató gyerekeket a zsidó csa­ládok, a hagyományt fenntartva, nagy valószínűséggel az elit gimnáziumokba irányítják (át).

Rangsorrend felállítása ugyanakkor meglehetősen kényes és sokak által vitatott módszer. A legfőbb el­lenvetés vele szemben az, hogy az iskolák „hozott anyagból dolgoznak”, vagyis nem válogatják kedvük szerint az oda jelentkező diákokat, s így valódi munkájuk azon mérhető, hogy az oda érkező diákok telje­sítményén – a szociokulturális háttér figyelembevételével – mennyit tudnak javítani. A Neuwirth-csapat ennek mérésére dolgozta ki a „hozzáadott érték” mutatóit. A három zsidó iskoláról azonban e mutatók nem készültek el, mivel nem állt rendelkezésre a szükséges mennyiségű adatbázis.18 E mutatók híján is szeretném azonban leszögezni, hogy e tanulmány elsősorban nem a zsidó iskolák pedagógiai teljesítményével, hanem általános környezetükkel, a magyarországi zsidó közösség értékvilágával foglalkozik. Előbbi gond­jai alapvetően az utóbbi zavaraira vezethetők vissza.

3.ZSIDÓ HÁTTÉR

A halacha szerinti zsidó származás a három vizsgált iskolából csak az ortodox szellemiségű Wesselényi utcai iskolában követelmény. Az inkább kulturális alapon álló Lauder iskola ilyen szempontból nem vizs­gálja a jelentkezőket. A Scheiber Sándor Tanintézet sem folytat ilyen gyakorlatot, de miután a vallásgya­korlatot elvárja, valamelyest szűri az érdeklődőket, s így a kettő között helyezkedik el. Mindez nyilván­valóan hatással van arra, hogy az egyes iskolákba kik jelentkeznek. A nagyszülők zsidó volta azért lénye­ges indikátor, mert minél inkább ez a helyzet, annál nagyobb valószínűséggel kötődik a kérdezett a zsidó közösséghez.

Amint várható, a Wesselényiben végzetteknél a legmagasabb a zsidó felmenők aránya, a Lauderben a legalacsonyabb, míg a heterogén tanulói gárdával rendelkező Scheiber iskolában a legnagyobb a szórás. Meglepő azonban, hogy a zsidó iskolák e téren összességükben épp oly heterogén képet mutatnak, mint a kontrollcsoport. Ennek okait kideríteni további vizsgálódás szükséges – annyi azonban bizonyos, hogy a szülők iskolaválasztását sok tényező motiválja, melyek közül a zsidóság csupán az egyik.

E táblázat adatai az előzővel egybecsengenek: a mai huszonévesek gyerekkorában már nem övezte oly nagy titkolózás a zsidó származást, mint az 50-es 60-as években, de a heterogén háttér nyilván megnehe­zíti a zsidóság továbbadását a következő nemzedéknek: ahol csak egy vagy két nagyszülő zsidó, ott kevés­bé egyértelmű, hogy milyen hagyományt is akar továbbvinni a család.

4.HAGYOMÁNYTARTÁS GYEREK- ÉS FELNŐTTKORBAN

Az alábbi táblázatok azt mutatják, milyen arányban tartották ugyanazt a hagyományt a kérdezett gyerek- (vagy gimnazista) kori családjában, illetve mennyire tartja azt a kérdezett jelenleg.

Itt mindenekelőtt le kell szögezni, hogy az egyes iskolák esetében – a csekély elemszám miatt – 10 szá­zalék alatti változás nem tekinthető szignifikánsnak. A két iskolacsoport esetében 5 százalékos változás már jelentőséggel bír.

Vegyük először szemügyre a két középső oszlopot, melyek a zsidó, illetve a nem zsidó iskolákban vég­zettek adatait tartalmazzák. Ebből az derül ki, hogy – mint várható volt – a zsidó iskolák növendékei kö­zött eleve nagyobb azok aránya, akik a hagyományt (vagy annak egyes elemeit) gyerekkorukban is tartot­ták. Az azóta eltelt időben ez az arány tovább nőtt, és összességében ma is minden hagyományt inkább tar­tanak, mint a nem zsidó iskolát végzettek. Ugyanakkor a hagyománytartók aránya az utóbbi csoportban erősebben növekedett – jeleként annak, hogy ez az örvendetes folyamat korántsem csupán a zsidó iskolák munkájának, hanem az általános környezet változásának is eredménye.

A zsidó iskolában érettségizettek körében tehát azért magasabb a hagyományt tartók aránya, mert már az iskola előtt is ez volt a helyzet. Ez azonban önmagában nem kérdőjelezi meg a zsidó iskolák nevelő munkáját, zsidó jellegét – éppúgy, ahogy pl. az Apáczai vagy a Radnóti gimnázium elit jellegén sem vál­toztat az a közismert tény, hogy ide túlnyomórészt eleve a jó képességű és jó hátterű gyerekeket veszik föl. Amiként az elit gimnáziumok elit környezetben működnek, úgy a zsidó gimnáziumok is zsidó kör­nyezetben működnek, és így, természetesen, a közösséghez erősebben kötődők gyermekeit vonzzák ma­gukhoz.

Vegyük ezután szemügyre a három iskolát külön-külön. Közülük a volt Scheiber-iskolások körében leg­alacsonyabb azok aránya, akik gyerekkorukban tartották a hagyományokat. Ez megerősíti azt a korábban leírt feltevésünket, hogy az iskola nyitott, befogadó jellege, heterogén tanulógárdát vonz. Ugyanakkor a hagyománytartók aránya az itt végzettek körében számottevően nőtt. A Wesselényi utcai iskola végzettjei legerősebbek e téren, ám ők előnyösebb helyzetből is indultak – ennek az iskolának a légköre nem vonz­za a tradíciótól idegenkedőket. Nem meglepő módon, e téren a világi Lauder iskola „hozzáadott értéke” a legcsekélyebb – itt a hagyomány megismerését, nem pedig betartását várják el a gyerekektől.

A karácsonyt ünneplőkről szóló adatsor a disszimiláció folyamatát szemlélteti.

A trend megegyezik a XIII. tábláéval: a nem zsidó iskolában végzetteknél nagyobb az elmozdulás, mint az eleve kedvezőbb helyzetből induló zsidó iskolások körében; s a Wesselényi utcai iskolában a legna­gyobb a változás, ahol eleve legalacsonyabb volt a karácsonyozók részaránya.

A következő tábla a jóval szubjektívebb önbesorolást mutatja: mennyire tartja jellemzőnek a zsidó lég­kört gimnazista kori és mai otthonára.

Fenntartva a XIII. táblánál mondottakat a kicsiny mértékű változások nem szignifikáns voltáról, némi meglepetéssel állapíthatjuk meg, hogy e szubjektív önbesorolásból semmi pozitív tendencia, az otthon zsi­dó légkörének erősödése nem olvasható ki. Miután az előző táblák adatai szerint a hagyományt tartók ará­nya emelkedett, az ellentmondás némi magyarázatra szorul. Ez lehet egyfelől a gyerekkori otthon iránti nosztalgia, ami zsidóbb légkörűnek láttatja a gyerekkort a valóságosnál, másfelől pedig az a tény, hogy a huszonéves korosztály a zsidóságot többnyire közösségben, nem pedig otthon éli meg. Nem csupán a hanukkai vagy purimi bál, de a szédereste, vagy a szombati zsinagógába járás is elsősorban társasági prog­ramként funkcionál, amely az otthon légkörét nem érinti.

5.ATTITŰDÖK, VÉLEMÉNYEK

5.1 A zsidósághoz való viszony

A zsidóság iránti szubjektív attitűd erős vízválasztó a zsidó és a nem zsidó iskolák végzettjei között.

A zsidóság szubjektív, kemény mutatókkal nem mérhető átélése sokkal jellemzőbb a zsidó iskolákban végzettekre. Ha az alma matertől kapott útravaló sok tekintetben igen ellentmondásos is, e téren a különb­ség meglehetősen éles. A három iskolánál a szokásos trendek észlelhetők: a Wesselényit végzetteket erős, az egykori laudereseket mérsékeltebb (de egyértelmű) elkötelezettség jellemzi, míg a volt Scheiber-iskolások válaszai szélsőséges szórást mutatnak, jeléül annak, hogy a heterogén tanulói gárdát nagyon nehéz „közös nevezőre hozni”.

5.2 Identitás

A két iskolacsoport adatai három ponton térnek el láthatóan: a „magyar vagyok” alternatívát a zsidó is­kolások választották nagyobb arányban – pontosabban a Scheiber iskola radikális magatartást tanúsító nö­vendékei. Az asszimilánsabb csengésű „zsidó származású magyar” opciót a kontrollcsoport tagjai válasz­tották gyakrabban, míg a disszimilánsabb „Magyarországon élő zsidó” válaszlehetőséget a volt zsidó isko­lások. Utóbbira legnagyobb arányban – mint várható – a Wesselényi utcai iskola volt diákjai voksoltak, hiszen az ortodoxiának ez a hivatalos álláspontja. A multikulti hangzású „magyar is, meg zsidó is” választ a volt Lauderesek választották legszívesebben – akiknek attitűdjei időnként erős hasonlóságot mutatnak a Radnóti gimnázium végzettjeivel. Az egykori Scheiberesek válaszai – mint már láthattuk – erősen szórnak minden irányba.

5.3 Izrael iránti attitűdök

Amint várható, a zsidó iskolában végzettek minden, Izraelt pártoló állítást nagyobb egyetértéssel (illet­ve a bíráló kitételt nagyobb elutasítással) fogadnak, mint a kontrollcsoport, s meglepő módon utóbbin be­lül is elutasítóbbak a két elitgimnázium végzettjei. Ez azt jelenti, hogy zsidósághoz való viszonyukon be­lül Izraellel kevésbé tudnak azonosulni, mint a zsidó lét hagyományos elemeivel.

Ami Izraelt illeti, a három iskola végzettjei itt is eltérően viselkednek. Az állításokkal szemben két mar­káns reakció bontakozik ki: az egyik a Scheiber, illetve a Wesselényi utcai iskola végzettjeinek nagyon erősen pártoló attitűdje, a másik pedig a volt berzsenyisek és radnótisok erős távolságtartása. Utóbbiak ér­telmiségi szülők gyerekei, erősen ellenzik azt az állítást, hogy Izrael a zsidóság szellemi központja – ez ugyanis leminősíti az itthoni szellemi életet, amelyben élnek. Az átlagnál jóval csekélyebb támogatás fo­gadja körükben a többi állítást is (kivéve persze az Izrael túlzott jelentőségéről szólót). A két véglet között (de a Radnótisokhoz közelebb) helyezkednek el a Lauder iskola végzettjei, akiket értelmiségi hátterük szintén távolságtartásra késztet. Az Izraellel kapcsolatos attitűdökre az mondhatjuk tehát, hogy az értelmi­ségi szemlélet együtt jár a kritikus távolságtartással – ami általános trend Európában. Ugyanakkor minden csoportra érvényes, hogy inkább egyetértenek az Izraelt általánosságban pártoló kitételekkel (1. és 4.), mint azokkal, amelyek itthoni életformájukat és értékrendjüket megkérdőjelezik (2. és 5.).

5.4 A zsidóság a gyakorlatban

Az előzőekből megtudhattuk, hogy a zsidó iskolák végzettjei összességükben a zsidóság iránt erősebb at­titűdökkel rendelkeznek. Hogy azonban a szubjektív érzések milyen nehezen „intézményesülnek”, azt a következő táblázat mutatja.

A zsidó iskolát végzettek – minden öntudatuk ellenére – kisebb arányban választanak zsidó párt maguk­nak, mint a kontrollcsoport tagjai. Csak a „rendkívül erős a zsidó tudatom” alternatívát választók többsé­ge jár zsidó partnerrel, a többieknél csak egy kisebbség. Mindez akkor is figyelemreméltó jelenség, ha tud­juk, hogy a kérdezettek – húszas éveikben járó fiatalok – túlnyomórészt még nem végleges párjukkal él­nek együtt. E kedvezőtlen arányokra a baráti kör összetétele sem ad magyarázatot, amelyben mindkét vizs­gált csoport esetén azonos arányban vannak jelen zsidók. A vizsgálat adataival nem alátámasztható, de ké­zenfekvő magyarázat az, hogy a fiatalok, az iskola burája alól kilépve, belekóstolnak az élet olyan öröme­ibe is, amelyek addig távoliak voltak számukra. Zsidó öntudat és nem zsidó partner gyakori együtt járása ugyanakkor a közösség gyenge kohéziójára, elmosódó határaira hívja fel a figyelmet.

6. ÚJSÁGOLVASÁSI SZOKÁSOK, POLITIKA

Mindkét csoport a magyar balliberális politikai tábor legfontosabb napi- és hetilapjait olvassa – az összes többi sajtóterméket legfeljebb 1-2 válaszoló említette. Az újságolvasási szokásokat szemügyre véve fel­tűnő, hogy az egykori Lauder iskolások jóval nagyobb aktivitást mutatnak e téren a másik két iskola vég­zettjeinél: újságolvasási szokásaik az értelmiségi habitusú volt radnótisokkal vágnak egybe. Ez elsősorban annak tudható be, hogy a Lauder iskola végzettjei inkább kulturális szálon, mint a tradíció útján kötődnek a közösséghez, s ez által nyitottabbak a külvilág felé.

Amint látható, mindkét csoport tagjai túlnyomórészt SZDSZ-szavazók, s egy kisebbség voksol az MSZP-re. Egyedül a Scheiber-iskolában végzettek jelentenek kivételt, ahol kiegyenlített az arány. A Mazsihisz által fenntartott iskolában vélhetően a tágabb környezet politikai kultúrája mutatkozik meg: a Mazsihisz erőterében 1989 előtti időkből örökölt hagyomány az erős kötődés az MSZP-hez, amelyet az anti­szemitizmus elleni legfőbb védőbástyának tekintenek. A nem szavazók magas aránya, valamint a néhány Fidesz-szavazó ugyanebben az iskolában a már megismert radikális attitűdökhöz köthető.

ÖSSZEGZÉS

Ez a tanulmány a zsidó iskolákban végzettek hátterét és érettségi utáni pályáját próbálta összegezni a to­vábbtanulás, végzettség, valamint a zsidósághoz való viszony szempontjából. Másképp szólva az iskolák inputját és outputját vette szemügyre, s ebből próbált képet alkotni a tanodák hatásáról. Maga a három is­kola így bizonyos értelemben fekete dobozként jelent meg, melynek működését nem, csak be- is kimene­telét ismerjük. Az esetleges kedvezőtlen statisztikai mutatók így nem minősítik az itt folyó pedagógiai munkát, melynek lényege a „hozzáadott érték”: az iskolába belépő fiatalok tudásának és közösség iránti elkötelezettségének gyarapítása. A belépők összetételét alapvetően meghatározza a környezet, amelyen az iskolák nem tudnak változtatni. A környezet ez esetben a magyarországi zsidóság, e bizonytalanul behatá­rolt, önmagát kereső, ellentmondásos értékrendű, nagyrészt vélt vagy valós ellenségkép által összetartott közösség. Mivel nincs kiforrott értékrendje, ilyet az iskolák sem adhatnak át a növendékeknek. E bizony­talanság nagymértékben gátolja annak a komoly szellemi potenciálnak a kibontakoztatását, amit a fiatalok otthonról hoznak.

Alighanem a teljesítmény-centrikus, versenyszellemű oktatás ellen hat a zsidó szülők és közösség óvó­védő attitűdje, amely kímélni akarja a gyerekeket a megpróbáltatásoktól. Ez az attitűd mindhárom zsidó is­kolában tetten érhető. Mindez nagyon pozitív az óvoda és az elemi tagozat időszakában, ahol a gyermeke­ket megkímélik a stressz és a túlzott fegyelmezés gyötrelmeitől. A gimnáziumi tagozatban azonban már óhatatlanul megjelenik „az életre” jellemző kíméletlen verseny, s – noha időközben sok mindenben alkal­mazkodott ehhez – a nem versengésre alapozott iskola ilyenkor hátrányba kerül. Objektíven nehezen mér­hető, jóval inkább szülői megítélés és gyermeki alkat kérdése, hogy a kisebb stressz-kisebb teljesítmény vagy a nagyobb stressz-nagyobb teljesítmény párosítás jobb-e a növendéknek.

A három iskola ugyanakkor a növendékek jelentős részének erős zsidó tudatot ad. Ez pozitív útravaló, ám az általános öntudat nehezen fordul át hétköznapi gyakorlatba, mint amilyen a zsidó otthon megterem­tése vagy a párválasztás.

A magyar zsidóság százötven éves hagyománya – asszimiláció és tudástőke összefonódása – tovább él, miként ezt a nem zsidó elitgimnáziumok növendékeinek példája bizonyítja. A disszimiláció, amelynek út­ján – különböző mértékben és irányban – a három iskola elindult, járatlan, kitaposatlan út. Átlagon felüli lebírandó nehézségek, ám ennek nyomán átlagon felüli, erős érzelmi kötődés jut osztályrészül annak, aki ezt az utat választja.

FÜGGELÉK: MINTAVÁLASZTÁS ÉS ADATFELVÉTEL

A három zsidó iskola végzettjeinek kiválasztásánál az érettségizettek listáját vettük alapul. Az 1994 és 2004 között érettségizettek közül mindhárom iskolában évfolyamonként véletlenszerűen 10-10 főt válasz­tottunk ki (ahol kisebb volt az évfolyam, ott – értelemszerűen – kevesebbet). Ebből az adatbázisból dolgo­ztak a kérdezők. A minta összetétele – a megkeresés nehézségei miatt – némileg torzult: minél régebben érettségizett a keresett személy, annál nehezebb volt iskoláskori címén megtalálni. így egy-egy lekérdezett évfolyam létszáma 6 és 14 fő között mozgott.

A nem zsidó iskolák végzettjeit a kérdezők maguk választották ki: csupán az évfolyamok és a nemek arányára kellett ügyelniük. A minta torzítását kerülendő, az adatfelvételt tíz kérdező végezte, akik egymás­sal nem álltak kapcsolatban és a zsidó szervezetek adatbázisát nem használták fel. Mindemellett tudnivaló, hogy az ilyen jellegű mintavétel esetében a kérdezők – minden szakmai szabály betartása mellett is – kön­nyebben jutnak el a zsidóságukat vállalókhoz, mint a „rejtőzködőkhöz”. Ezért itt sem lehet kizárni, hogy a második csoport zsidósággal kapcsolatos válaszai valamivel nagyobb kötődést mutatnak a valóságosnál.

A kérdőíves adatfelvétel – melynek során a kérdezők lakásukon keresték fel a végzetteket – 2005 májusa és szeptembere között zajlott. A 68 kérdést tartalmazó ívet körülbelül egy óra alatt kérdezték le munkatár­saink.

1 Megjelent a Szombat 1997. 4. és 6. számában.

2 Karády Viktor: Felekezeti státusz és iskolázási egyenlőtlenségek. In: Laczkó Miklós (szerk.) Tanulmányok Magyarország két világháború közötti művelődéstörténetéről. Budapest, 1995

3 Felkai László: A budapesti zsidó fiú- és leánygimnázium története. Megjelent az Anna Frank gimnázium gondozásában, Budapest, 1992.

4 Az ezekben az években itt tanuló diákok közül később számosán komoly teljesítményt nyújtottak a tudományos vagy az üzleti pályán, ami világosan mutatja, hogy az itt tanulók nem a szellemi képességek, hanem a szociális beilleszkedés terén küszködtek problémákkal.

5 Az itt tanulók adatait a csekély elemszám (húsz fő) miatt együtt kezeltük.

6 A zsidók és zsidóság a mai Magyarországon. Egy szociológiai kutatás eredményei. Szerkesztette: Kovács András. 2002. Kiadja a Szombat, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület folyóirata.: 7. oldal

7 Kovács A. id. mű 7. oldal.

8 Az adatok forrása Kovács A. id. mű, 7. oldal.

9 Már végzettek és még tanulók együtt.

10 A középiskolai munka néhány mutatója 2004. Országos Közoktatási Intézet, Budapest, 2005. írta Neuwirth Gábor. A teljes dokumentum elérhető: http://www.oki.hu/ol-dal

11 A tanulmány szerzője teljes körű adatfelvételre törekedett: az elmúlt négy évben az ország valamennyi középiskolájából bekérte a kilencedik osztályba lépők adatait. A visszaküldési arány változó volt, ahol a meghatározott minimumot nem érte el, azt a középiskolát nem vették be az összehasonlításba.

12 Forrás: Neuwirth: idézett mű: 134. oldal.

13 A 8. osztályos jegyek azt mutatják, milyen tanulmányi eredményekkel érkeztek a diákok a gimnáziumba – noha a 8. osztály

14 Az Apáczai Csere János Gimnázium – mint hagyományos „elit gimnázium” – összehasonlítási alapként került a táblázatba.

15 Kovács A. id. mű. 6. oldal.

16 2000-2004-es évek átlaga. Forrás: Neuwirth id. mű: 131-132. oldal.

17 Réz Gáborné, a Scheiber Sándor Tanin­tézet igazgatója felhívta figyelmemet, hogy a 2005-ös évben érettségizettek felvételi dolgozatai alapján az iskola a 120. helyen szerepel a rangsorban. 2001 óta az itt vég­zettek átlagpontszámai növekvő tendenciát mutatnak.

18 Az összehasonlításba csak azokat az iskolákat vonták be, amelyek az elmúlt öt tanévből legalább négyszer visszaküldték az OKI kérdőíveit, melyek a diákok bizonyos adatait tudakolták.

19 A XII., XIII., XV-XVIII kérdéseket Kovács András és munkatársai fent említett vizsgálatának kérdőívéből vettük át.

20 A zsidó temetkezés megtartása inkább szándékként értelmezhető, mivel ez – nyilvánvalóan – nem rendszeres gyakorlat.

21 A válaszalternatívák pontosan az alábbiak voltak: – zsidónak születtem ugyan, de ez szinte semmit sem jelent szá­momra, – tudom, hogy zsidó vagyok, de ezzel nem foglalkozom sokat, – elég erősek a zsidó érzéseim, de más dolgok is fontosak számomra, – rendkívül erős a zsidó tudatom, és ez nagyon fontos a számomra.

22 A vizsgálatba bevont 200 személy közül 125 válaszolt erre a kérdésre.

Címkék:2005-12

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

2005. decemberi szám

Elkezdődött a zsidó rendszerváltás? Simon Iván: Olvasóink írják Szegő Péter: Porlik, mint a szikla Korányi László: Córdobától Jeruzsálemig Shiri Zsuzsa:...

Kultúrsokk

Kultúrsokk Nemrég tértünk vissza a napfényes Tunéziá­ból, melyet oly sok kelet­-európai turista keres fel, hiszen meglepően ala­csony összegért teljesen más...

Close