Szombat előfizetés 2017

A pápa és a zsidók – II. János Pál huszonöt éve

Írta: Novák Attila - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Huszonöt éve, hogy Karol Wojtylát, az akkor 58 éves krakkói érseket pápává emelte a bíborosi testület. Ő az első lengyel – és 456 éve az első nem olaszkatolikus egyházfő. A most 83 éves, immár nagybeteg pápa óriási hatást gyakorolt a világra, s ezen belül a rendkívül mély konfliktusoktól és történelmi sebektől terhelt katolikus­-zsidó viszonyra is.

A legtöbb egyházi és vallási kérdésben – például papi nőtlenség, eutanázia, fo­gamzásgátlás, abortusz stb. – az elköte­lezetten konzervatív pápa a zsidókkal kapcsolatos politikájában meglepő „li­beralizmusról” és nyitottságról tett tanúbizonyságot, sőt néha valósággal forradalmi lépésekig is elmerészkedett, nem meglepő, hogy néhány megoldat­lan kérdés – így XII. Pius pápa II. világháború alatti szerepe – ellenére sok elemző a zsidók számára elképzelhető legjobb pápaként jellemezte az idős és megfáradt egyházfőt. David Rosen rabbi, az American Jewish Committee vallásközi ügyekben illetékes ve­zetője „különlegesnek és történelmi­nek” nevezte a pápa hozzájárulását a katolikus-zsidó „megbékélés”-hez. „A pápának – jelentette ki Rosen – volt elképzelése és bátorsága, hogy a kato­likus-zsidó kapcsolat terén elmélyül­tebb dialógust folytasson. A katoliku­sok számára úgy jellemezte a zsidó néppel való viszonyt, mint ami a ke­resztény identitás gyökere és szíve.”

II. János Pált 13 évvel a történelmi je­lentőségű Nostra Aetate enciklika ki­bocsátása után választották pápává. Az enciklika valóságos forradalmat jelentett a zsidó-katolikus dialógus történeté­ben. A Nostra Aetate, melyet 1965-ben a XXIII. János Pál pápa által össze­hívott II. vatikáni zsinat bocsátott ki, el­ítélte az antiszemitizmust, s a történe­lem során első ízben vetette el a hagyo­mányos egyházi tanítást, mely szerint a „hitszegő zsidók” kollektíve bűnösök Jé­zus keresztre feszítéséért. II. János Pál pedig ezeken a kereteken is túllépett, s ez – ismervén a pápa antitotalitárius életútját – egyáltalán nem meglepő.

Karol Wojtyla a dél-lengyelországi Wadowicében született 1920-ban, ami­kor Lengyelországban még több mint hárommillió zsidó élt. Mint szülő­hazájában sok helyen, Wadowicében a lakosság negyede zsidó volt, így a maj­dani pápának zsidó szomszédai, barátai és osztálytársai is voltak. A náci megszállás évei alatt Lengyelország a zsidók nagy temetőjévé változott – elpusztult Wojtyla sok ismerőse is. A leendő pápa maga is egy náci mun­katáborba került, és papi tanulmányai csak titokban folytathatta.

A holokauszt borzalmai mélyen érintették Karol Wojtylát. Szimbolikus je­lentőségű volt 1979-es, első pápai láto­gatása szülőhazájában, melynek során az auschwitz-birkenaui táborban térdre borulva imádkozott az itt meggyilkolt zsidókra emlékezve. Egy assisiben tar­tott ökumenikus imarendezvényen, 1993-ban a pápa azt mondta az egyik zsidó résztvevőnek, hogy „a Soá em­lékezetének új életet kell vinnie a taní­tásunkba és igehirdetésünkbe, a jövő generációk érdekében”.

Hosszú regnálása alatt II. János Pál több ízben is élesen elítélte az antiszemi­tizmust mint Isten és az emberiség elleni bűnt, világ körüli útjai során pedig na­gyon sokszor találkozott zsidó vezetőkkel, ráadásul e találkozásokat maga kezdeményezte. Sokszor és ismételten nyilvános bűnbánatot tartott azon bűnök miatt, amelyeket keresztények követtek el a zsidók ellen az évszázadok fo­lyamán. Olyan keresztényeket is bol­doggá, illetve szentté avatott, akik a holokauszt áldozatai voltak, így Maximilian Kolbe lengyel pátert, aki egy családapa helyett önként választotta a halált az egyik koncentrációs táborban, valamint Edith Stein zsidó származású apácát, akit a nácik egy hollandiai kolostorból hurcoltak el. (Edith Stein boldoggá avatását egyébként nem fogadta egyön­tetű öröm a zsidó világban: a lépést so­kan úgy értelmezték, mint amely biztatás a zsidók keresztény hitre térítésére.)

A legdrámaibb eseményre minden bi­zonnyal 1986 áprilisában került sor, amikor II. János Pál – a római pápák közül elsőként – elhagyta a Vatikánt, és belépett egy zsinagógába. A római nagy­zsinagógában Elio Toaff főrabbi fogad­ta őt, a pápa pedig Isten és a zsidók közti „visszavonhatatlan szövetségről” beszélt. „A judaizmussal – szögezte le a katolikus egyházfő – olyan kapcsolat fűz össze minket, amely más vallásokkal kapcsolatosan nem áll fenn. Önök a mi drága, szeretett testvéreink, ésbizo­nyos módonazt lehet mondani, hogy Önök a mi idősebb testvéreink.”

1993 végén II. János Pál újabb dön­tő lépésre szánta el magát: teljes körű diplomáciai kapcsolatot létesített Izra­ellel. 2000 márciusában Izraelbe láto­gatott, felkereste a Yad Vashem holokauszt-emlékhelyet, ott imát mondott, és imaszöveget tartalmazó cédulát he­lyezett el a Siratófalnál. A szövegben – többek között – ez állt: „Mélyen meg va­gyunk rendülve azok viselkedése miatt, akik a történelem folyamán szenvedést okoztak az Önök testvéreinek, és kér­jük az Önök bocsánatát. Elkötelezetten keressük a valódi barátságot a Szövet­ség népével.”

De a pápa közel-keleti látogatását kiábrándító jelenetek is kísérték. Szíriában szó nélkül hallgatta végig Basar Aszad elnök antiszemita meg­jegyzéseit, s számos izraelit bosszanta­nak a pápa egyes, túlságosan palesztin­barátnak tartott megjegyzései.

Sok zsidó vezető – így a Zsidó Világkongresszus elnöke, Edgar Bronfman, és főtitkára, Israel Singer rabbi – ez év májusában szerette volna elérni, hogy a pápa emeljen szót az izraeli civil lakosokat pusztító öngyilkos merényle­tek ellen. Bár ez nem történt meg, Sin­ger leszögezte, hogy a „pápa mindennel egyetértett”. Ugyanakkor a L’Osservatore Romano, a Vatikán hivatalos lapja igen sajátos módon a „dialógus elleni bűnös stratégiának” nevezte a palesztin öngyilkos merényleteket. A zsidó ve­zetők a titkos vatikáni levéltárak meg­nyitását is szerették volna elérni, hogy tisztázódjon XII. Pius pápa történelmi fe­lelőssége, aki nem emelte fel szavát nyilvánosan a zsidók üldözése ellen, néhány, XI. Pius pápa korához kötődő, háború előtti anyagot már megnyitottak, de a többi még várat magára.

2003. december elsején a Simon Wiesenthal Központ vezetőit fogadta magánkihallgatáson a pápa, akik át­nyújtották neki legmagasabb kitün­tetésüket, a Simon Wiesenthal Huma­nitárius Díjat azért, mert egész életén át barátság fűzte a zsidó néphez. Marvin Hier rabbi, a központ alapítója és elnöke sürgette a pápát, hogy emelje fel szavát az új európai antiszemitizmus ellen, és folytasson világszerte kampányt az öngyilkos merényletek ellen. „A világ Önhöz fordul, Őszentsége, azért, hogy az ilyen tetteket Isten és az emberiség elleni bűntettként bélyegezze meg. Amint Ön mondta: ’Nem a Gonosz mondja ki az utolsót az emberi dolgokban.’” Huszonnégy órával a találkozó után a pápa azt mondta egy katolikus-muszlim találkozón, hogy Isten nevét soha többé nem lehet arra felhasználni, hogy erőszakra buzdítson. A pápa szó szerint ezt mondta: „Önökhöz fordulok, és az összes jóakaratú férfihoz és nőhöz, hogy csatlakozzanak ahhoz a közös erőfeszítésünkhöz, hogy Isten szent nevét soha többé ne lehessen fel­használni erőszak vagy terrorizmus szítására, vagy arra, hogy elősegítse a gyűlöletet és a kirekesztést.”

A pápa izraeli útja óta komoly Izrael- ellenesség ütötte fel a fejét Európában, s amikor az egyházfő „keresztény Eu­rópáról” beszél, sok zsidó kommentátor csóválja a fejét. Ezenkívül a katolikus egyházban újból és újból fellángol a belső vita arról, hogy az egyház – mint kollektív testület – felelős-e az antisze­mitizmusért, avagy ennek súlya csupán egyes személyeket terhel. Sokan pedig – főleg a zsidó világban – attól tartanak, hogy a pápa halála után a viszony rosszabbodni fog. Norbert Hoffman páter, a Vatikán Zsidókkal Fennálló Vallási Kapcsolatok Bizottságának. titkára szerint a pápai örökség biztosan fennmarad. „A katolikus egyház egésze, nem csak II. János Pál pápa támogatja ezeket a változásokat – mondja. – Természetesen ő volt és most is ő a legláthatóbb alakítója ezeknek a változásoknak, és az egyik legfonto­sabb lelkipásztori tevékenysége a zsidó néppel való kiengesztelődés volt.” Időről időre előjönnek „kényes”, „ir­ritáló” kérdések a katolikus-zsidó vi­szonyban, de „ezek nem tudják leállíta­ni a pápa és az egyház által elindított kiengesztelődési folyamatot”.

Ruth E. Gruber cikke nyomán (www.jta.org)

Novák Attila

ą»„ II. János Pál pápasága alatt hatalmas utat tett meg a katolikus egyház – vagy leg­alábbis annak feje és közvetlen környezete. Miközben teológiai és egyházi (pl. a papi nőtlenség) kérdésekben csak kicsiny mértékben mozdult el a konzervatív ál­láspontról, politikai téren a változás óriási: a pápa és a Vatikán kilépett a hagyo­mányos, Európa-centrikus, paternalista felfogás keretei közül, és magáévá tette a modern emberjogi álláspontot. Erről tanúskodnak II. János Pálnak a harmadik vi­lágban tett missziós útjai, afrikai és ázsiai származású papok kinevezése magas va­tikáni pozíciókba, a harmadik világ szenvedőivel együtt érző megszólalásai. A po­litikailag korrekt álláspont elsajátítása ugyanakkor zsidó szemszögből paradox ma­gatartást eredményez: az anticionizmusnak álcázott zsidógyűlölet is ezt a nyelvet használja a nyugati világban, s aki ma ezen a nyelven beszél, az több-kevesebb valószínűséggel a palesztinokat használja az elnyomottak szimbólumaként. Ezt a csapdát a pápa sem tudta kikerülni: számos alkalommal fogadta a Vatikánban Arafatot, felszólalt a közel-keleti konfliktus sürgős megoldásáért (ami persze ma­gában nem baj, ám hatalmas erkölcsi súlyával ekképp hozzájárult az ügy végtelen túldimenzionálásához és jelképként való használatához), és nem volt hajlandó ta­lálkozni Ariel Saron izraeli miniszterelnökkel, aki 2003 decemberében Rómába látogatott. (Évekkel azelőtt a pápa fogadta a háborús bűnökkel vádolt Kurt Waldheim osztrák elnököt, valamint a még rosszabb hírű Pinochet tábornokot, a fent említett Arafatról nem is beszélve.) Ekképp jó érvet adott a Saront előszeretettel démonizáló európai baloldalnak.

Címkék:2004-02

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Sötét középkor, sötét újkor

Sötét középkor, sötét újkor (David I. Kertzer: A pápák a zsidók ellen. Ulpius Ház. Bu­dapest, 2003, 2980 Ft) Érdekes könyv...

Az olasz jobboldal és a zsidóság

Az olasz jobboldal és a zsidóság Ennek az írásnak az alapját a B'nai B'rith Milánóban megrendezett 3. Európai Kongresszusa adta,...

Close