Szombat előfizetés 2017

A nyomáskiegyenlítés törvénye – A Lewinsky-ügy és az amerikai zsidóság

Írta: Archívum - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Amikor az amerikai köztudatba hir­telen berobbant Lewinsky-ügy nyo­mán Clinton elnök széke meginogni látszott, fölrémlett a veszély, hogy mindez hatással lehet Amerika Kö­zel-Kelettel kapcsolatos politikájára is. Az amerikai Izrael-barát lobby le­gott azonnal működésbe lépett.

A botrány tetőfokán még nem volt vilá­gos, miképp befolyásolja a szexbot­rány az amerikai külpolitikát. Egyesek attól féltek, hogy Clinton elnök meg­rendült helyzetét külpolitikai sikerek­kel próbálja majd ellensúlyozni és nö­veli a nyomást Benjamin Netanjahura: engedjen a palesztin követelé­seknek. Mások, épp ellenkezőleg, azt gondolták, hogy a botrányban vergődő elnökből több engedményt lehet kicsi­karni. „A botrány minden téren meg­gyengítette az elnököt, abban is, hogy Izraelre nyomást gyakoroljon. Ez a po­litika. Kemény játékot játszunk”- mon­dotta Mandell Ganchrow, az amerikai ortodox zsidóság egyik csúcsszervé­nek, a több mint ezer közösséget kép­viselő Orthodox Union-nak vezetője. Mióta az izraeli belpolitikai megosztott­ság egyre jobban átszivárog az ame­rikai zsidók köreibe is, Ganchrow a Netanjahu-párti jobboldal egyik vezér­ alakja lett. Amerikai zsidó körökben a „galambok” még óriási többségben vannak, de a „héjáknak” is megvannak már a maguk „kijáró embereik” a Fe­hér Házban és a Capitoliumon – épp olyan jó kapcsolatokkal, mint a liberá­lisoknak. (Izrael középponti helyét a zsidó világban mi sem illusztrálja job­ban, mint az amerikai zsidóság me­gosztottságának okai: a Netanjahu-kormány politikája, a betörési törvény – olyan kérdések, amelyek Izraelben ke­letkeztek, csak ott van értelmük.)

A Lewinsky-ügy a héják körében in­kább optimizmust váltott ki: úgy ítélték meg, az elnök érzékenyebbé vált a nyomásgyakorlásra. Közülük egyesek szemében az ügyben nem túl dicső szerepet játszó Lewinsky kisasszony valóságos zsidó hősnővé vált, aki meg­nyitotta az utat Izrael barátai előtt. A Jerusalem Post karikatúrája ezt a felfo­gást gúnyolta ki, amikor purimi szere­peket osztott az ügyben érintettekre: Clinton elnök volt Ahasvérus király, Hillary Clinton Vasti királyné, Arafat a gonosz Hámán és Monica Lewinsky Eszter… (Az arab sajtó egy része vi­szont véresen komolyan vette ezt a verziót: számos palesztin és egyiptomi lap számára bizonyított tény volt, hogy a zsidók Monica Lewinsky közreműkö­désével csapdába csalták az elnököt, hogy aztán megzsarolhassák…)

Morton Klein, a ZOA (Amerikai Cio­nista Szervezet) jobboldali, Netanjahu-párti elnöke amerikai szokás szerint hirdetéseket tett közzé a New York Times-ban, amelyekben fölsorolta, hol, mikor sértette meg a palesztin fél az os­lói megállapodásokat, miért szükséges tehát, hogy Amerika elsősorban Arafatnak nézzen a körmére, és ne Izraelt győzködje további engedményekért.

Noha a galambok számára a szexbot­rány inkább aggodalmak okozója volt, alapjában véve ők is hasonlóan reagál­tak. Az AIPAC, amely az amerikai zsidó szervezetek tömkelegében Izrael érdekképviseletére hivatott, ugyancsak lázas lobbizásba kezdett a kongresszus befolyásos tagjainál: mérsékeljék az Izraelre gyakorolt amerikai nyomást. Paradox módon azonban e baloldali szervezet is a kongresszus jobboldali, republikánus honatyáit kereste meg elsősorban, akik­től inkább számíthat Izrael pártfogására.

Washingtoni látogatása során maga az izraeli kormányfő is erősen igyeke­zett eszmét cserélni kongresszusbeli elvbarátaival. Ennek hatására (is) mint­egy három tucat törvényhozó írt kemény hangú levelet Madelaine Albright külügyminiszternek, amelyben azt javasolták, hogy az Egyesült Álla­mok mindenekelőtt olyan terroristák ki­adatását kérje a Palesztin Autonómia hatóságaitól, akik amerikai állampol­gársággal is rendelkező izraelieket gyil­koltak meg.

Az Izrael-barát lobby e szakadatlan nyomásgyakorlással végül is elérte, hogy a szenátus közel-keleti ügyekkel foglalkozó albizottsága napirendre tűz­te az oslói megállapodás palesztin rész­ről történt megsértését és az erre vála­szul meghozandó esetleges szankció­kat. Utóbbiakból persze nem lett sem­mi, a lobby annyira nem erős, hogy szankciókat kényszerítsen ki, de a taktikai ellenlépés hasznos volt. Időt nyer­tek a folyamatos belviszályokkal küsz­ködő izraeli kormány számára, amelyet akkor épp David Levy külügyminiszter távozása rendített meg.

A gyorsan elenyésző szexbotrány nap­jaiban sokan hitték, hogy az elnök pozí­ciói tartósan meggyengülnek, a kong­resszus pedig megerősödik. Ez annál is inkább motiválta az Izrael-barát lobbyt, mert Clinton elnök viszonya az izraeli ve­zetőkkel korántsem olyan szívélyes, mint a Rabin-kormány napjaiban. Bill Clinton a legutóbbi izraeli választások előtt nem rejtette véka alá, hogy a Munkapárt győ­zelmének jobban örülne, mert benne lát­ja biztosítékát az amerikai közreműkö­déssel tető alá hozott békefolyamat foly­tatásának. Midőn a palesztinokkal folyta­tott tárgyalások holtpontra jutottak, az amerikai vezetők ebben a Netanjahu-kabinettel kapcsolatos fenntartásaik bizo­nyítékát látták – hiába hivatkozott az iz­raeli kormányfő az egyezmény palesztin részről történt sorozatos megszegésére. Az elnök továbbra is elkötelezett Izrael iránt, de jelenlegi vezetőjét (vezetőit) már nem kedveli annyira, mint két előd­jét – ami semmiképp sem hasznos az or­szág szempontjából.

A Lewinsky-ügy végül semmi tartós ha­tást nem gyakorolt az amerikai politiká­ra. Bill Clinton megerősödve került ki a hisztériából. Ám hogy a botrányhoz an­nak múlékony napjaiban milyen vérmes remények fűződtek, azt tanúsítja egye­bek közt Ehud Olmert jeruzsálemi polgármester bejelentése, amely szerint a komoly válságot okozó híres Har Homa-i építkezés átmeneti szünet után újrakez­dődik, Netanjahu miniszterelnök támo­gatásával. A Jasszer Arafat washingtoni látogatására időzített közlemény megfi­gyelők szerint egyértelműen arra utalt, hogy az izraeli jobboldal felbátorodott Bill Clinton átmeneti megrendülését lát­va – hiszen Har Homa mindig szálka volt az amerikai elnök szemében.

Az Izraelt támogató amerikai lobby újabban furcsa szövetségeseket mond­hat magáénak. Egyre hangosabban hal­latja hangját a zsidó állam mellett a ke­resztény fundamentalisták 70 milliósra becsült tábora – illetve annak egyes ve­zetői. A XVII. század zordon protestáns Amerikájának e kései utódai, akik a hajdani jó erkölcsöket kérik számon a fogyasztói nihilbe süllyedt Amerikán, ideológiájukban gyakran kulcsszerepet tulajdonítanak Izraelnek. Januári wa­shingtoni látogatása során Netanjahu miniszterelnök egy konferencián olyan meleg fogadtatásban részesült Izrael keresztény támogatói részéről, amit li­berális amerikai zsidóktól ma aligha kap meg. A jobboldali Morton Klein úgy vélte, Netanjahu ott keres szövet­ségest, ahol talál. A 70 milliós közös­ség támogatása igen értékes, főként ak­kor, amikor a liberális amerikai zsidók közül egyre többen fordulnak el a je­lenlegi kormánytól.

Címkék:1998-04

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Bill Clinton, Dávid király és Mose Dajan

Bill Clinton, Dávid király és Mose Dajan 1959-ben egy dühödt férj levélben felszólította David Ben Gurion miniszterelnököt: büntesse meg -...

Hírvilág

Hírvilág EXODUS HÁROM ORSZÁGBÓL Az utóbbi hónapokban hetven zsidó vándorolt ki Irakból, s telepedtek le Angliában és Hollandiában - adta...

Close