A nyomáskiegyenlítés törvénye – A Lewinsky-ügy és az amerikai zsidóság
Amikor az amerikai köztudatba hirtelen berobbant Lewinsky-ügy nyomán Clinton elnök széke meginogni látszott, fölrémlett a veszély, hogy mindez hatással lehet Amerika Közel-Kelettel kapcsolatos politikájára is. Az amerikai Izrael-barát lobby legott azonnal működésbe lépett.
A botrány tetőfokán még nem volt világos, miképp befolyásolja a szexbotrány az amerikai külpolitikát. Egyesek attól féltek, hogy Clinton elnök megrendült helyzetét külpolitikai sikerekkel próbálja majd ellensúlyozni és növeli a nyomást Benjamin Netanjahura: engedjen a palesztin követeléseknek. Mások, épp ellenkezőleg, azt gondolták, hogy a botrányban vergődő elnökből több engedményt lehet kicsikarni. „A botrány minden téren meggyengítette az elnököt, abban is, hogy Izraelre nyomást gyakoroljon. Ez a politika. Kemény játékot játszunk”- mondotta Mandell Ganchrow, az amerikai ortodox zsidóság egyik csúcsszervének, a több mint ezer közösséget képviselő Orthodox Union-nak vezetője. Mióta az izraeli belpolitikai megosztottság egyre jobban átszivárog az amerikai zsidók köreibe is, Ganchrow a Netanjahu-párti jobboldal egyik vezér alakja lett. Amerikai zsidó körökben a „galambok” még óriási többségben vannak, de a „héjáknak” is megvannak már a maguk „kijáró embereik” a Fehér Házban és a Capitoliumon – épp olyan jó kapcsolatokkal, mint a liberálisoknak. (Izrael középponti helyét a zsidó világban mi sem illusztrálja jobban, mint az amerikai zsidóság megosztottságának okai: a Netanjahu-kormány politikája, a betörési törvény – olyan kérdések, amelyek Izraelben keletkeztek, csak ott van értelmük.)
A Lewinsky-ügy a héják körében inkább optimizmust váltott ki: úgy ítélték meg, az elnök érzékenyebbé vált a nyomásgyakorlásra. Közülük egyesek szemében az ügyben nem túl dicső szerepet játszó Lewinsky kisasszony valóságos zsidó hősnővé vált, aki megnyitotta az utat Izrael barátai előtt. A Jerusalem Post karikatúrája ezt a felfogást gúnyolta ki, amikor purimi szerepeket osztott az ügyben érintettekre: Clinton elnök volt Ahasvérus király, Hillary Clinton Vasti királyné, Arafat a gonosz Hámán és Monica Lewinsky Eszter… (Az arab sajtó egy része viszont véresen komolyan vette ezt a verziót: számos palesztin és egyiptomi lap számára bizonyított tény volt, hogy a zsidók Monica Lewinsky közreműködésével csapdába csalták az elnököt, hogy aztán megzsarolhassák…)
Morton Klein, a ZOA (Amerikai Cionista Szervezet) jobboldali, Netanjahu-párti elnöke amerikai szokás szerint hirdetéseket tett közzé a New York Times-ban, amelyekben fölsorolta, hol, mikor sértette meg a palesztin fél az oslói megállapodásokat, miért szükséges tehát, hogy Amerika elsősorban Arafatnak nézzen a körmére, és ne Izraelt győzködje további engedményekért.
Noha a galambok számára a szexbotrány inkább aggodalmak okozója volt, alapjában véve ők is hasonlóan reagáltak. Az AIPAC, amely az amerikai zsidó szervezetek tömkelegében Izrael érdekképviseletére hivatott, ugyancsak lázas lobbizásba kezdett a kongresszus befolyásos tagjainál: mérsékeljék az Izraelre gyakorolt amerikai nyomást. Paradox módon azonban e baloldali szervezet is a kongresszus jobboldali, republikánus honatyáit kereste meg elsősorban, akiktől inkább számíthat Izrael pártfogására.
Washingtoni látogatása során maga az izraeli kormányfő is erősen igyekezett eszmét cserélni kongresszusbeli elvbarátaival. Ennek hatására (is) mintegy három tucat törvényhozó írt kemény hangú levelet Madelaine Albright külügyminiszternek, amelyben azt javasolták, hogy az Egyesült Államok mindenekelőtt olyan terroristák kiadatását kérje a Palesztin Autonómia hatóságaitól, akik amerikai állampolgársággal is rendelkező izraelieket gyilkoltak meg.
Az Izrael-barát lobby e szakadatlan nyomásgyakorlással végül is elérte, hogy a szenátus közel-keleti ügyekkel foglalkozó albizottsága napirendre tűzte az oslói megállapodás palesztin részről történt megsértését és az erre válaszul meghozandó esetleges szankciókat. Utóbbiakból persze nem lett semmi, a lobby annyira nem erős, hogy szankciókat kényszerítsen ki, de a taktikai ellenlépés hasznos volt. Időt nyertek a folyamatos belviszályokkal küszködő izraeli kormány számára, amelyet akkor épp David Levy külügyminiszter távozása rendített meg.
A gyorsan elenyésző szexbotrány napjaiban sokan hitték, hogy az elnök pozíciói tartósan meggyengülnek, a kongresszus pedig megerősödik. Ez annál is inkább motiválta az Izrael-barát lobbyt, mert Clinton elnök viszonya az izraeli vezetőkkel korántsem olyan szívélyes, mint a Rabin-kormány napjaiban. Bill Clinton a legutóbbi izraeli választások előtt nem rejtette véka alá, hogy a Munkapárt győzelmének jobban örülne, mert benne látja biztosítékát az amerikai közreműködéssel tető alá hozott békefolyamat folytatásának. Midőn a palesztinokkal folytatott tárgyalások holtpontra jutottak, az amerikai vezetők ebben a Netanjahu-kabinettel kapcsolatos fenntartásaik bizonyítékát látták – hiába hivatkozott az izraeli kormányfő az egyezmény palesztin részről történt sorozatos megszegésére. Az elnök továbbra is elkötelezett Izrael iránt, de jelenlegi vezetőjét (vezetőit) már nem kedveli annyira, mint két elődjét – ami semmiképp sem hasznos az ország szempontjából.
A Lewinsky-ügy végül semmi tartós hatást nem gyakorolt az amerikai politikára. Bill Clinton megerősödve került ki a hisztériából. Ám hogy a botrányhoz annak múlékony napjaiban milyen vérmes remények fűződtek, azt tanúsítja egyebek közt Ehud Olmert jeruzsálemi polgármester bejelentése, amely szerint a komoly válságot okozó híres Har Homa-i építkezés átmeneti szünet után újrakezdődik, Netanjahu miniszterelnök támogatásával. A Jasszer Arafat washingtoni látogatására időzített közlemény megfigyelők szerint egyértelműen arra utalt, hogy az izraeli jobboldal felbátorodott Bill Clinton átmeneti megrendülését látva – hiszen Har Homa mindig szálka volt az amerikai elnök szemében.
Az Izraelt támogató amerikai lobby újabban furcsa szövetségeseket mondhat magáénak. Egyre hangosabban hallatja hangját a zsidó állam mellett a keresztény fundamentalisták 70 milliósra becsült tábora – illetve annak egyes vezetői. A XVII. század zordon protestáns Amerikájának e kései utódai, akik a hajdani jó erkölcsöket kérik számon a fogyasztói nihilbe süllyedt Amerikán, ideológiájukban gyakran kulcsszerepet tulajdonítanak Izraelnek. Januári washingtoni látogatása során Netanjahu miniszterelnök egy konferencián olyan meleg fogadtatásban részesült Izrael keresztény támogatói részéről, amit liberális amerikai zsidóktól ma aligha kap meg. A jobboldali Morton Klein úgy vélte, Netanjahu ott keres szövetségest, ahol talál. A 70 milliós közösség támogatása igen értékes, főként akkor, amikor a liberális amerikai zsidók közül egyre többen fordulnak el a jelenlegi kormánytól.
Címkék:1998-04