Szombat előfizetés 2017

A nem működő együttélés-Jaffa

Írta: Novák Attila - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Jaffa városa, mely hajdan a békés zsidó-arab együttélés szimbóluma volt, a két évvel ezelőtti intifáda óta megváltozott. Az intifáda kitörése óta a város kihalt s a feszültség tetten érhető: a rohamosan iszlamizálódó fiatalság jelenlétét a turizmus hiánya is kiemeli.

Jaffa városa, mely mellett Közel száz éve a zsidó Tel-Avivot alapították, ma 22. 000 zsidó és 18. 000 arab lakhelye. Változatos hely, újonnan vallásossá vált, kendős muszlim asszonyok sétál­nak az utcákon, vagy fehér talárba öltö­zött és szintén vallásossá vált fiatalok si­etnek a dolgukra, míg az idősebb gene­ráció közül sokan a kávéházakban ül és szívja a vízipipát. Az Ajami negyed, mely Jaffán is a szegényebbek közé tar­tozik, azonban nagy változások előtt áll. Jómódú izraeli zsidók vásárolják fel az arabok házait, renováltatják és költöz­nek be, Cherokee dzsipjeik közül soka­kat lehet már látni az utcán parkolni. A város vezetői szerint élénk drogkeres­kedelem is folyik az utcákon, fiatal ara­bok és zsidók – mellőzve a konfliktust – ebben jól együttműködnek.

A hetvenéves Abd Al-Majid Hamud azt mondja, hogy az 1948-as izraeli füg­getlenség előtt családja nagy területet birtokolt a városban, de ezeket Izrael ki­sajátította. Hamad Tel-Aviv önkormány­zatánál dolgozott munkásként, gondo­san elkerített házában most békesség és pátriárkái nyugalom honol. De a nagy csend csak illúzió. Hamadnak 11 gyer­meke született, de ma már csak 7 van életben. Vérbosszúban ölték meg őket, mikor a jaffai rivális Asour klánnal har­coltak. Két fia gyilkosságért életfogytig- lant kapott s börtönben ül. A vérbosszút – Hamad szerint – egy asszony okozta. Wafa, a helyi imám, Yusuf Asour nővé­re hozzáment Hamad legidősebb fiához, Muhammadhoz. Majd válni akart s anya­gi jellegű követeléseket támasztott. A vita odáig fajult, hogy 1991-ben Muhammad egyik bátyja megölte Yusufot, majd a következő évben már négy Hamad és öt Asour távozott az élők sorából – nem önszántából. Két évvel ezelőtt a két csa­lád maradéka sulhát, azaz egyezséget kötött a jaffai Iszlám Klubban – levágtak egy ökröt s bár az öldöklés megállt, a fé­lelem továbbra is jelen van az utcákon.

Jaffát azonban nem csak arab belviszály rázta meg, 2000 októberében arab fiatalok ezrei randalíroztak az Ajami főut­cáján, kirakatokat törtek be, zúztak és romboltak. Hamad erről nem szívesen beszél, inkább a családja történetét mondja el. Azokét, akik mindig „kijöttek” a zsidókkal s a Függetlenségi Háború alatt sem menekültek el, mint a jaffai arabok többsége. Hamad munkát talált egy szál­lodában majd harminc évig robotolt a tel-avivi önkormányzatnak. „Amikor fel­nőttem, az arabok sohasem öldösték egy­mást” – mondja, majd azzal folytatja, hogy a szegénység, az oktatás hiánya és a túlzsúfoltság – melyet ő az izraeli diszkriminációnak tulajdonít – sok Fiatalt ker­getett a bűnözésbe. Ez volt az alapja a család vérbosszújának is s ez az oka an­nak, hogy az együttélés nem reális.

Az izraeli zsidók szerint azonban Ha­mad visszafelé mondja el a történetet. A zsidók és az arabok azért nem tudnak egy közösséget alkotni – mondják -, mert az arabok nem törtek ki elmaradott hagyományaik jármából, melynek szer­ves része a vérbosszú és ez mutatkozott meg 2000 októberének véres napjai­ban. Más, ennél liberálisabb zsidók az izraeli politikát is bírálják azért, mert az arabok elidegenedtek a zsidóktól. Az biztos, hogy ma Jaffa reprezentálja az iz­raeli arab-zsidó együttélés legkemé­nyebb dilemmáit, talán jobban, mint bárhol máshol. Ennek az oka, hogy a legtöbb izraeli arab etnikailag homogén lakosságú falvakban és városokban la­kik, itt viszont zsidók és arabok egymás mellett élnek, ráadásul a modem, urbá­nus Tel-Aviv tőszomszédságában. Sok jaffai arab héber nyelvű iskolába jár, szóval ez az a hely, ahol az araboknak a leg­inkább integrálódniuk kellett volna.

Ma azonban Jaffa minden, csak nem a koegzisztencia bástyája s csak lassan ocsúdik fel a 2000 őszi megpróbáltatá­sokból. Pedig sok mindent kipróbáltak. Az elmúlt két évben, a munkapárti Ron Huldai vezette tel-avivi városháza mil­liókat ölt bele abba, hogy kirendeltség alapításával előmozdítsa a város gazda­sági előrehaladását és zsidók és arabok együttélését. Az arabok viszont állandó­ an diszkriminációról beszélnek, nem az övék a ház, melyben laknak (ma a jaffai arabok negyven százaléka mondhatja, hogy övék a ház, melyben laknak, szemben a zsidók 73 %-ával), iskoláik alulfinanszírozottak, munkalehetőségek siralmasak. Szóval, Tel-Aviv jóléte nem terjedt ki Jaffára: a helybeli zsidók két­harmadát és az arabok jórészét „alacsony jövedelműként” írják le az izraeli statisztikák. Csak 1993-ban sikerült Jat­ténak képviselőt küldenie (egyet) a har­mincegy tagú városi tanácsba, aki ugya­nolyan szolgáltatásokat követelt, mint amelyet például Észak-Tel-Aviv megkap. Manapság egy helyi arab párt, a Kulanu Lem’aan Jafo („Mindenki Jaffáért”) két helyet foglal el a városi tanácsban. A baloldali Merec párt két jaffait is felvett a városi listájára, az ex-futballsztárt, Rifaat Tourkot és a Merec-párti polgár­mesterhelyettest, Mihael Roeh-t. Roeh szerint a tulajdonjog a jaffai probléma gyökere, ő teljes tulajdonjogot javasol annak, aki legalább harminc éve birto­kol Jaffán ingatlant. De ez „nem történ­het meg” – mondja, „mivel az Ajami in­gatlanjai mára már túl értékessé vál­tak”. Ráadásul még a Merec-párti szava­zók is egyre nagyobb gyanakvással fi­gyelik az arabokat.

A gyanakvás légköre 2000 októbere óta uralkodik a városban. Ariel Saron Templomhegyi látogatása, majd a za­vargások során, az izraeli rendőrség és az arabok összecsapásában meghalt négy arab halála következtében magas­ra csaptak a szenvedélyek Jattéban is. A város Bahnhofstrasséján, a Yefet ut­cán – ahol a tel-avivi zsidók bevásárol­ni szoktak – fiatal arabok ablakokat tör­tek be és kövekkel dobáltak meg bu­szokat. Bár a tüntetés békésen indult, de hamar radikalizálódott és a követke­ző napokban Jaffa utcáin megjelentek a palesztin lobogók. Sok jaffai arab azt állítja, hogy a zavargások „idegenek” és „ócska bűnözők” műve, valamint azok­nak a palesztinoknak a gyerekei, akik­nek a szülei Izraellel működtek együtt Gázában és Ciszjordániában. Őket az izraeli kormány telepítette le. A helyiek szerint ezzel is mutatni akarták azt, hogy mennyire lojálisak a palesztin ügy iránt. S nem csak ez történt, hiszen – sok izraeli arab között – jaffait is letar­tóztattak terrorizmusban való részvétel vádjával. Ő kocsijával két öngyilkos merénylőt vitt be Tel-Avivba, akik öt embert robbantottak fel.

Szóval, Jaffa szép napjai múlóban vannak, az arab kereskedők folyamato­san panaszkodnak: a zsidók „büntet­nek minket”- mondják, hiszen nem lá­togatják már őket Tel-Avivból. A régi Jaffa, melyet még az 1970-es években hoztak helyre, s turista látványosságai­val és kávézóival várta a turistákat, hét­köznap teljesen kihalt. Yehiel Stieblman, aki egy tengerparti kóser halétter­met vezet és régen 20 emberrel dolgo­zott együtt, ma csak négynek a főnöke és örül, ha egy tucat ételt el tud adni. Közben pedig munkanélküli arab fiata­lok lődörögnek az egykor jobb napokat is látott utcákon, sokukra a drog és a bűnözés vár.

A The Jerusalem Report nyomán

Novák Attila

Címkék:2002-12

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Arab terror izraeli pénzből

Arab terror izraeli pénzből Arafat tenoristákat is pénzel abból az összegből, amelyet novemberben Izra­el utalt át a számára. A több...

„Az Al Aksza veszélyben!”

„Az Al Aksza veszélyben!” A fenti csatakiáltást, mellyel eddig a fundamentalista izraeli arabok riogattak, ma már az izraeli régészek egy...

Close