Szombat előfizetés 2017

A Nagy Professzorokra még várni kell

Írta: Szécsi Éva - Rovat: Archívum, Hazai dolgaink, Interjú, Oktatás

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Beszélgetés Haraszti Györggyel a Mszoret Avot Amerikai Alapítványi Iskola igazgatójával

Az öreg sahternek nem sok öröme tellett fiatalabb vejében, Azriel Weinstockban. Pedig Azi kompetens ember volt, szép jövedelemmel; csakhogy alig látták otthon, legfeljebb Peszachkor és Szukkotkor. Azriel szüntelenül a világot járta, adományokat gyűjtött egy jesiva számára. Hogy melyiknek, azt senki sem tudta. Az emberek csak annyit tudtak, hogy évente jár Londonba és Amszterdamba, s az a szóbeszéd járta, hogy távolról sem taleszszövéssel foglalkozik”.

(Chaim Grade: A jesiva I. kötet)

A New Yorkban élt és a közelmúltban elhunyt jiddis író, Chaim Grade kétkötetes regénye, a Jesiva a két világháború között játszódik, Vilnában, litván és lengyel falvakban, kisvárosokban. A valkeniki jesiva is adományokból tartotta fenn magát. Tanulói minden péntek estéjüket valamelyik valkeniki polgár asztalánál töltötték el.

*

Amikor a 80-as évek legvégén, még a 90-es demokratikus választások előtt pedagógusok, Mazsike aktivisták, hit­községi funkcionáriusok elindultak Izraelbe, Amerikába, Kanadába, Londonba anyagi támogatást szerezni az Anna Frank gimnáziumnak, továbbá egy létesítendő kísérleti és egy ugyancsak alapítandó vallásos iskolának, tulajdonkép­pen a Jesiva főhősének, Cemah Atlasnak a nyomdokaiban jártak. A híres nyugati bankárok, üzletemberek, a különböző intézmények vezetői nem csodálkozhattak azon, hogy iskola „gründolására” gyűjtenek.

1990-ben a világ leggazdagabb zsidói annyit tudtak, hogy Közép-Kelet-Európa országaiban újraéled a „kommu­nizmus” alatt elfojtott zsidó tudat, hogy Magyarországon többtízezres (Amerikában sokan úgy tudják: 120 ezres) zsidó közösség él, zsidó iskolák létesítését senki nem tiltja, csak pénz kell hozzá. Esetleg épület.

Identitástudatot szerezni…

Dr. Haraszti György, a Wesselényi utcai Alapítványi Iskola igazgatója, történész, úgy véli, hogy a zsidó létezésnek két bázisa van: a család és az iskola. „Zsidó iskola nélkül nincs zsidóság, zsidó élet” – mondja. – „Ez frázis ugyan, de így van. Aki nem jár zsidó iskolába, vagy nincs a zsidó iskola vonzáskörében, az felnőtt korában sem fog a zsidósághoz csatlakozni, hacsak öreg korában nem, amikor mozi helyett templomba jár”.

  • Azt hallottam, hogy jelenleg legfeljebb ezer gyereket lehet beiskolázni zsidó iskolába Magyarországon.

Tételezzük fel, hogy minden tíz főből egy iskolaköteles. Ez azt jelentené, hogy a magyar zsidóság lélekszáma tízezer. Ha valaki azt állítja, hogy a magyar zsidók ötször-tízszer annyian vannak, akkor ez azt jelenti, hogy ötször-tízszer annyian nem tartanak igényt a zsidóságukra. A zsidó iskola – végső soron – egyet jelent a zsidóság vállalásával. Rég leszoktam már arról, hogy számoljam, hány zsidó is van Magyarországon. Azt viszont tudom, hogy Törökországban 30 ezer zsidó él, többségük a fővárosban, s 7 zsidó iskola működik.

  • Nálunk is több kellene?

Jelenleg három iskolánk van; egyik hagyományőrzőbb, a másik kevésbé. Különböző igényeknek felelnek meg, azon­ban nem látok elvi különbséget a három között. Hogy ki mennyire akar zsidó lenni, azt csak becsülni lehet. Nyilván­valóan kell lennie egy balszárnynak, egy centrumnak és egy jobbszárnynak.

  • Melyik a balszárny?
  • Feltehetően a Lauder, mert a legkevésbé tradicionális. Ezzel nem minősítem, mert ha három tradicionális iskola működne, akkor törvényszerűen egyik hagyományőrzőbb lenne, mint a másik kettő.

-A Wesselényi utcai iskola alapításánál azt mérték, szük­ség van-e rá, vagy hogy van-e rá pénz?

  • Nyilvánvaló volt, hogy egy 40 éves visszafojtott vallási és etnikai élet után a magyar zsidóságban igény van mindkét létezésre. De csak az elkövetkező évek fogják megmutatni, mennyire lehet ezt az életet lelkesedésre, s mennyire profizmusra alapítani. Aki csak egy kicsit is megismerkedett az utóbbi négy évben alakult többtucat zsidó egyesülettel (és gittegylettel), az beláthatja, hogy az iskolák vonatkozásában sem lehet valami különlegeset várni. Mintegy tíz év kell ahhoz, hogy kialakuljon egy iskola profilja.
  • De talán már most nagyon jónak kellene lennie. Mint amennyire legendás volt Sárospatak, vagy a Piaristák…

Ez akkor lenne így, ha a három iskola Izraelben működne. Kijelenthetnénk, hogy különleges minőséget képviselünk, hozzánk járnak a matematikai, zenei tehet­ségek, a többi izraeli gyerek a „mezei” izraeli iskolákba jár. De Magyarországon vagyunk. Aki úgy gondolja, hogy zsidó akar lenni – még a következő generációkban is – annak kutya kötelessége gyerekét zsidó iskolába járatni, zsidó ifjúsági szervezetbe küldeni, elvinni templomba, talán nem is imádkozni, csak fogja fel, mi a különbség egy zsidó és egy katolikus ima között. Valahol csak kell identitástudatot szerezni. Azelőtt ennek két helye volt: a család és az iskola. A családi tradíció megszakadt. Ma keresni kell egy családot, amely meg tud rendezni egy széder estét. Kollektív széder esték csak a Holocaust után jöttek létre, ilyen sehol nincs, nem is volt. Most az iskola a legfontosabb.

*

1988-ban hozta létre az Erdélyből Amerikába kivándorolt David Moskovits Albert Reichmannal, a világ egyik leg­gazdagabb emberével a Kelet-Európa Demokráciájáért Alapítványt. Ez finanszírozta az Alapítványi iskolát, amely az 1989-90-es tanévben nyitotta meg kapuit.

Épületét 1896-ban emelték eredetileg is zsidó iskolának. Államosítás után ipari tanulók képzésére használták. Amikor visszakapta a Hitközség, felújították, átépítették. Most tataro­zott állapotban van, műszaki felszereltsége, számítógépparkja meghaladja az átlagos magyarországi iskolák szintjét. Háromféle pénzforrásból működik:

az Alapítvány pénze (51%)

az állami „fejkvóta” – a tanulók száma szerinti támogatás (27-28%)

a szülői támogatás (17-18%).

Alapítványi iskolában tilos a tandíj; az önkéntes szülői hozzájárulás 4 és félezer forint havonta, de a tanulók 25%-ának szülei nem képesek ilyen összeg fizetésére. A tehetőseb­bek mélyebben nyúlnak pénztárcájukba. Viszont egységesen valamennyi gyerek „szinte ingyen” táborozik (a 2000 forint még az utazási költségeket is alig fedezi), minden gyerek naponta háromszor eszik kóser iskolai kosztot (nem kóser élelmiszert tilos bevinni, még a csokoládéautomatából is izraeli édesség jön), minden gyerek élhet a legkülönfélébb sportolási lehetőségekkel és tanul ingyen, az általános iskola első szintjétől kezdve, két idegen nyelvet.

  • Az iskola tehát nagyobb összegekből gazdálkodik, mint az átlagos magyar iskolák?

Bizonyosan többe kerül, bár abszolút számokat nem szokás megnevezni. Három tényező miatt:

  • Vallásos iskola lévén, heti tíz órában tanítunk vallással összefüggő tárgyakat: szertartástant, vallástörténe­tet, judaisztikát, ebből a héber heti 4 óra. A tárgyakat külföldi tanárok oktatják, angol vagy héber nyelven, s ez lényeges többletköltséget jelent.
  • Drágító tényező a kóser étkeztetés. Ez fejenként mint­egy ezer forint hetente.
  • Az 5. osztálytól kezdve megszűnik a koedukáció. Ez pedagógiailag jó, mert az osztályok nem zsúfoltak, de csak­nem kétszer annyi tanárra van szükség, mint egy koedukációs iskolában.
  • A lányoknak nem kellene annyi szertartástant tanulni?
  • Ok mást tanulnak. Itt senki nem akar női rabbi lenni. A koedukációt egyébként nem helyeslem. A gyerekek érettsége más és más, következésképpen a problémák is eltérnek. Igaz, a külön osztályokban óriási energiák halmozódnak fel, de ez nem megy a tanulás rovására.
  • Leírhatom, hogy az iskola igazgatója hagyományos, konzervatív pedagógiai nézeteket vall?
  • Nyugodtan! Nagyon tisztelem a kísérletezőket, de úgy vélem, a tárgyi feltételek még nem adottak, s felelőtlenség belehajszolni vagy fellelkesíteni a gyerekeket tömegesen olyan dolgokba, amelyek feltételeivel ez az ország, ezek a pedagógusok még nem rendelkeznek. Kísérletezni csak nagyon választott, kis létszámú csoportokkal lehet.

12 osztályossá – teljessé vált

Az 1993-94-es tanévet az iskola 11 évfolyammal zárta, összesen 23 osztállyal. A most kezdődött tanévben már teljes, májusban érettségiznek először az iskolában. A felső tagoza­ton 3-3 párhuzamos osztály van, az alsó tagozaton egy-egy osztály. Az 1994-95-ös tanévre 20 elsőosztályost vettek fel. Az összlétszám 400 fő, alig változik lényegesen. Induláskor viszont 500 gyereket Írattak be. Az első két évben nagy volt a fakultáció, mind a tanulók, mind a tanárok között. Ez utóbbi még most sem szűnt meg teljesen, hiszen az amerikai – izraeli tanárok csak 1-2 évre jönnek. Kérdés persze, hogy jó-e ez a gyerekeknek és a tantestületnek, jó-e a sokféle idegenes kiejtés, hiszen minden nyelven – magyarul is! – szépen kell beszélni. Dr. Haraszti György az iskola második igazgatója:

  • Amikor az iskola indult, fokozott elvárások voltak, de senki sem tudta, mi lesz. Tömeges elvándorlás a második év után volt.
  • Akadtak, akikből a hangsúlyozott vallásoktatás el­lenkezést váltott ki?
  • Az első két évben még előfordult ilyesmi; a harmadik tanévre kialakultak a normák, az, amit az iskola elvár. Egy nagy tisztulási folyamat zajlott le akkor. Ha egy iskola meg­mondja, mit ad és mit kíván, úgy azok mennek oda, vagy azok küldik oda gyermekeiket, akik ezzel egyetértenek.
  • Elégedettek a tantervvel és a tankönyvekkel?
  • Az állami tanterv szerint tanítunk, tehát a létező (vagy nem létező) nemzeti alaptanterv alapján. Tankönyveink hagyományosak. Teljes mértékben integráns része vagyunk a hagyományos magyar oktatási rendszernek.
  • Nincsenek neuralgikus pontok? Mondjuk a történelem? Nem kellene egy saját történelemkönyv, benne a Holocaust részletes elemzésével?
  • Elsődlegesebb, hogy jó tanárok oktassanak. Nem is­merek rossz tankönyvet. Minden tankönyv saját korát tük­rözi, jó és rossz értelemben egyaránt. De az anyagot a tanár közvetíti a gyerekekhez, a tanár a meghatározó. Nem ismerek olyan botrányosan rossz tankönyvet, amely ellen ki kellene mennem az utcára tüntetni.

-De ha egy történelemkönyvből kihagyják a Holocaustot, vagy lábjegyzetben említik?

Ez tulajdonképpen érthető. Egy zsidó tankönyvben sem szerepel részletesen a magyar honfoglalás. Egyébként az idén érettségi elnökként tapasztaltam, mennyire nem ismerik a mai tizennyolc évesek a magyar történelem legújabb fe­jezeteit. Más kérdés, hogy a közelmúlt számonkérése más, mint egy lezárt, vagy annak tűnő korszaké. A legfontosabb az, hogy a tanulók otthon legyenek a világban, tehát a tévedések felvállalása mellett is legyen véleményük.

  • Összefoglaló tapasztalatok?
  • Itt magyar, izraeli, kanadai, amerikai tanárok dolgoznak. Az együttműködés alapja az elfogadható kompromisszum. A megalakulás időpontjában senki sem tudta, mi lesz, s nagyképűség lenne azt mondanom, hogy most már tudjuk. De sokkal határozottabb elképzeléseink vannak. Kialakul a tantestület „kemény magja”, a majdani hagyományteremtő bázis.
  • Mind zsidók?
  • A tanárok negyede nem zsidó. A gyerekek viszont kivétel nélkül azok. Remélem, a 42, magyar állampolgárságú tanárunk zöme itt marad. A 8-9 külföldi nyelvtanár, judaisztika-tanár – mint említettem – csak rövid ideig tartózkodik Budapesten. S ez így lesz mindaddig, amíg ki nem neveljük saját vallásoktatóinkat.
  • Tessék kérni a Pedagógiumból!
  • Kiváló, minden bizonnyal nagy tudású emberek, csak éppen a diplomájukat nem ismerik el külföldön.
  • Miért nem küldik a diákokat ösztöndíjjal Izraelbe, Amerikába, Nyugat-Európába, hogy elérjék az Önök által megkívánt szintet?

30-40 gyerekünk tanul Izraelben és Amerikában. Évente tíz ösztöndíjast küldünk ki. A Pedagógium hallgatóinak is ezt ajánlottuk.

Téved, aki azt hiszi, hogy az az iskola, amelynek születésénél a világ leggazdagabb testvérpárja bábáskodott, válságokkal teli világunkban az anyagi biztonság szigete. Egyrészt a londoni ingatlanok és más ügyletek alaposan megrendítették a Reichmann fivérek pénzügyeit. Másrészt fel kell tárni újabb és újabb forrásokat. Tehát mindig kellenek újabb Cemah Atlaszok, akik adományozókat (a régi Vilnában még nem ismerték a „szponzor” szót) keresnek. Ezzel együtt kell élni. Harmadrészt vannak és lesznek – nemcsak egészséges rivalizálások a zsidó iskolák között -, hanem indokolt vagy felesleges nézeteltérések személyek, iskolák, intézmények között. A Wesselényi utcai iskola vezetősége például szerette volna egyszerre nyaraltatni diákjait Szarva­son. A Joint másként vélekedett. Most az alapítványiak külön, másutt nyaralnak.

Sokan olyan tanári kart szeretnének látni, mint amilyen volt a 30-as, 40-es években az Izraelita Hitközség Fiú- és Leánygimnáziumának testülete – tekintélyes hányaduk a felszabadulás után egyetemi tanár lett. Ezekre a Nagy Pro­fesszorokra még várni kell. A zseniális kis diákokra is. A Wesselényi nem Einstein-, vagy Landau-képző. A Fazekas diákjai jobb matematikusok – és fegyelmezettebbek. A cél az, hogy átlagosan jó iskola legyen az Alapítványi. És zsidó iskola. Négy év alatt meglepően nagy utat tett meg e cél felé.

Szécsi Éva

Címkék:1994-09

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

A liberális zsidó alternatíva

Interjú Lippner Györggyel, a Lauder Javne Zsidó Közösségi Iskola igazgatójával Mi hozza a Javne iskolába a gyerekeket? Több okból jönnek...

Teljes értékű oktatás csak megfelelő épületben folyhat!

Interjú Berend Rózsa igazgatónővel és Kohn Gábor igazgatóhelyettessel a BZSH Anna Frank Gimnáziumáról Iskoláink között „korelnök” a Budapesti Zsidó Hitközségek...

Close