Szombat előfizetés 2017

A Kamenyec-Podolszk-i tragédia 50 éve

Írta: Kroó László - Rovat: Archívum, Történelem

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Egy izraeli levél nyomán

A magyar kir. belügyminisztérium “vendégszeretetét” élveztük a garanyi internáló táborban . Politikai foglyokként. Kizárólag zsidók nyertek ide bebocsátást. Bennünket az Almássy gróf hajdani istállóiban szállásoltak el. A megüresedett kastélyban pedig a keokosokat őrizték. Kik is voltak a keokosok? Szerencsétlen páriák, a szomszédos országokból hitlerék elől menekülő zsidók, akiket senki az égvilágon nem akart befogadni. Sokan közülük Magyarországon próbáltak menedékhelyet találni. Velük egyenrangúként kezelték a Galíciából már korábban bevándorolt zsidókat. Ezek is, amazok is magyar illetőség híján hontalanoknak voltak nyilvántartva, s teljesen bizonytalan volt a sorsuk. A KEOKH tartotta rajtuk a szemét. De ebből semmi jó nem származott.

Mi, politikai foglyok sehogy sem értettük, miért őrzik ezeket a keokosokat Garanyban úgy, hogy még velünk sem érintkezhettek. Hogy ne fertőződjenek meg? A bánásmód velük szemben egyébként gentlemani volt. Amint kitört a német-szovjet háború, és a magyar kormány sietve részt kért belőle, a titok nyitja megoldódott. Ezeket a szerencsétlen keokosokat elsőként áldozták fel a háború molochjának. Egy nap arra lettünk figyelmesek, hogy a kastélyban megjelentek a csendőrök, felsorakoztatták az ott lévő foglyokat, és erős fegyveres kísérettel elvitték őket. Semmi jó nem nézett ki kísérőik szeméből. Nemsokára kiszivárgott: Kamenyec-Podolszkba hurcolták őket, ott átadták az összes hontalant az Einsatzgruppe C-nek. Azok az ukrán Polizei-jal karöltve borzalmas mészárlást vittek végbe közöttük. Harmincezerre tehető az áldozatok száma. Nem vagyunk messze az igazságtól, ha azt állítjuk, a magyar kir. belügyminisztérium ezzel a tettével megelőzte a wannseei konferenciát, amely tudvalevőleg az európai zsidóság kiirtását határozta el.

A magyar hatóságoknak ez az akciója méltán kiérdemelné a Sonderbehandlung dicstelen cégért. Himmlerék szókincséből származik, és a zsidók kiirtását fedte.

Kamenyec-Podolszk és Kolomea áldozataira emlékezve, sehogy se tudunk beletörődni abba, hogy a mai napig homály fedi, ki ötlötte ki ezt a gyalázatos bűncselekményt, miképpen jutottak ezek az emberek odáig, hogy már negyvenegy őszén vöröslött a Dnyeszter vize ártatlan ezrek vérétől. Miért hallgatnak róla? Cui prodest?

Mindezek után nincs mit csodálkozni azon, hogy tanácstalanok vagyunk, mikor Efraim Levanon izraeli lakos levelét forgatjuk a kezünkben és azon töprengünk, mit is válaszoljunk neki. Arra kér bennünket, kutassuk fel, mikor, milyen körülmények között vitték el a garanyi* internáló táborból Weisz Ármint, az apját, valamint a közeleső táborból Weisz Margaretet, az anyját. Levanon szülei fényképét is mellékeli. A képről bizakodó zsidó házaspár tekint le ránk, akik talán fel sem fogták, miért kell nekik Bécsből ötven éves fejjel rablók módjára menekülni, hiszen elődeik az Osztrák-Magyar Monarchia területén éltek már a múlt században is, ők maguk pedig gyermekkoruktól az osztrák főváros lakosai voltak.

Efraim Levanon anyja karácsony éjszakáján fagyban, hóviharban szökött át az osztrák-magyar határon. Súlyos fagysérülést szenvedett, be kellett szállítani a kórházba. Mikor a férje értesült a szerencsétlenségről, előbújt rejtekhelyéről (ő már előzőleg átszökött a határon, mindkettőjük számára keresett menedéket, gyerekeit messze külföldre juttatva), felesége segítségére sietett. Nem sok eredménnyel járt. Mindkettőjüket internálótáborba zárták. Azt írja Efraim Levanon: a belügyminisztériumban, közelebbről a KEOKH-nál lennie kell egy halállistának, ahol apja, anyja neve is vélhetően szerepel, és amely alapul szolgált deportálásuknak. Egy kis igyekezettel – véli a levélíró – fellelhető volna az okirat. Soraiból kitetszik: lelke mélyén még mindig reméli, hogy szülei netán valamilyen csoda folytán elkerülték a tragédiát. Hátha életben maradt valaki, aki – s ez még nagyobb csoda volna – emlékszik sorstársa utolsó napjaira. Lehetetlen? Értsék meg, fejeződik be a levél, nem tudok belenyugodni abba, hogy apámnak, anyámnak ilyen kegyetlen vége lett. És ezzel nem vagyok egyedül.

Mi, a magunk részéről eleget teszünk barátunk kérésének, mikor feltárjuk e lap hasábjain e szomorú tragédia egy csipetkéjét. Talán visszhangra lel e néhány sor. Talán olyasvalamiről értesül Efraim Levanon, ami, ha nem is nyugtatja meg a lelkét, de bizonyosságot szerez. Talán…

 

 

*Garany – kis község, nem messze Sátoraljaújhelytől, a bécsi döntés után Magyarországhoz tartozott.

 

Címkék:1991-09

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN*

(részletek) A halogatott reménység megbetegíti az elmét. Mi az én erőm, hogy reménykedjem, mi az én végem, hogy magam törtessem?...

HÍREK 2

  Két új orosz nyelvű lap Robert Maxwell, az angol sajtócézár a közelmúltban orosz nyelvű hetilapot indított az izraeli Maariv...

Close