Szombat előfizetés 2017

A helyre nem állított alap

Írta: Archívum - Rovat: Archívum, Belpolitika, Hazai dolgaink, Történelem

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Hazai és nemzetközi zsidó szervezetek ismét tárgyalnak e hónapban a kormánnyal a II. világháborút Magyarországgal lezáró, a győztes nagyhatalmakkal kötött Párizsi Békeszerződés 27. cikkelyéről, amely a többi között az elpusztított zsidók örökös nélkül maradt vagyonáról intézkedik. E vagyon összegyűjtésére és kezelésére 48 évvel ezelőtt létrehozták a Zsidó Helyre- állítási Alapot. Végezte-e feladatát? Miért lehetetlenült el?erről készít tanulmányt ÁCS GÁBOR. Munkájából részleteket közlünk.

Az Ideiglenes Nemzeti Kormány jóval a békeszerződés előtt már 1945-ben élet­re hívta az Elhagyott Javak Kormánybiz­tosságát, a „háborús viszonyok és elhur­colások következtében elhagyottá vált” ja­vak egybegyűjtésére, őrzésére és működ­tetésére. A kormánybiztosságra kezdettől fogva az ambivalencia jellemző. Bár az el­rendelő határozatban céljai között szere­pel az „örökösök nélkül hátrahagyott ja­vaknak az elhurcolások következtében ‘károsultak részbeni kárpótlására fordítá­sa”, valójában ezt a feladatát soha nem látta el. Fogyatékosságai közül elsőként az említhető meg, hogy egyformán bánt a náci hadsereggel nyugatra menekült nyila­sok, háborús bűnösök, volksbundisták hátrahagyott javaival és a deportáltak hagyatékával.

Akadályok már a megalakulástól

A kormánybiztosság szinte szabadon használta fel a kezelésében álló javakat Stöckler Lajos, a zsidó hitközség akkori el­nöke 1947-es januári feljegyzésében így ír erről: „…Mindenki tudja, hogy 1944 év fo­lyamán a zsidók tárgyait vidéken többnyi­re hatósági kezekhez szállították be. A fel- szabadulás utáni általános zűrzavarban a demokratikus pártok és szervezetek – ter­mészetesen jóhiszeműensok helyen berendezkedtek azokból az ingóságok­ból, melyeket a fasiszta hatóságoknál ta­láltak, de amelyek zsidóké voltak…” Egy másik feljegyzésben pedig arról olvasha­tunk, hogy a vidékre visszatérő zsidók, ki­fosztott házaikba az Elhagyott Javak Kor­mánybiztossága bútorraktárából kaptak alapvető berendezési tárgyakat – bérleti díjért (!).

A kormánybiztosság azonnal bérbe ad­ta az urafogyott üzemeket. A demokrati­kus kormányhatalom elől elmenekülteké mellett az elpusztított zsidók tulajdonát is. A kormánybiztosság e lépését a termelés beindítása szükségességével indokolta.

Nehezen alakult ki a követelések kö­re. Egyes zsidó társadalmi szervezetek és személyek felvetik, hogy az elhunytak vagyonát ne használják fel a békeszerző­dés tervezetében szereplő zsidóknak Fize­tendő jóvátétel részeként, mert „ez a va­gyon nem a magyar államé, ha még- annyira is úgy bánik vele és a zsidóság nem hajlandó… meggyilkolt testvérei vagyonát kártérítésül elfogadni…”. A hit­község képviselői az egyszerű visszajut­tatással is megelégedtek volna, mert a túlélők gyors segítségre szorultak.

A parlament 1946. október 5-én elfo­gadta a XXV-ös törvényt a Minisztertanács Titkárságának felügyelete alatt önálló szervként működő Zsidó Alap felállításá­ról, amely a magyar állam által átengedett – jogi nyelven – szállományi jogon örökli a faji üldözés következtében, deportálás­ban 1941. június 26. és 1946. december 31. között életüket vesztett zsidó szemé­lyek vagyonát, akik után öröklésre jogo­sult vérbeli hozzátartozó nem maradt. Az ily módon az alapítvány tulajdonába ke­rült ingatlanokat értékesítik, a be­folyt összeget pedig az üldözést szenve­detteket támogató karitatív szervezetek­nek juttatják. A rendelkezés nem szól az addigra már állami rendelkezés alá került jószágokról (például az ingóságokról vagy nagybirtokként kiosztott földekről).

Az alap kezelésébe kellett volna ke­rülnie az örökösök nélkül maradt javak­nak: ingatlanok (földbirtok és felszere­lése, bérház, családi ház, öröklakás és berendezése, telek), gyár, üzem, mű­hely, iroda, rendelő (berendezése, fel­szerelése, készlete), ingóságok, arany, ezüstékszerek, műtárgyak, szőnyegek, bútorok, lakásberendezés, ruházat, fe­hérnemű, lábbeli.

A törvény végrehajtási utasítása, a már­ciusban megjelent 1947/3200 ME számú rendelet, kimondja, hogy az alap neve: Or­szágos Zsidó Helyreállítási Alap. Feladatait, működését és szervezeti felépítését is sza­bályozta, többek között azt, hogy „…Inté­zőbizottságának 1/3 részét a miniszterel­nök 2/3 részét pedig a magyarországi izra­eliták képviselete előterjesztésére a mi­niszterelnök erősíti meg tisztségében.”

Stöckler Lajos, aki a zsidó hitközség mellett az Országos Zsidó Helyreállítási Alap elnökének tisztét is betöltötte, egy későbbi feljegyzésében olvashatunk az intézmény felállítása után azonnal ki­alakult siralmas állapotokról. „Az alap vezetősége és a miniszterelnökség között lefolyt tanácskozások eredményeként ez idő szerint az alap birtokába sem ingó, sem ingatlan jószágok át nem adatnak, ha­nem ezen értékek megváltása fejében ez ideig már a Gazdasági Főtanács 600 000 Ft megváltási összeget utalványozott, azon feltétel mellett, hogy a szóban forgó összeg termelőszövetkezetek létesítésére az Önállósító Hitelszövetkezet javára adandó át…”

A békeszerződés és megszegése

A magyar kormány mindazoknak a sze­mélyeknek szervezeteknek vagy közös­ségeknek Magyarországon levő javait, jo­gait és érdekeit, akik illetőleg amelyek fa­ji, vallási vagy bármely más okból fasiszta szellemű zaklató rendszabály tárgyai vol­tak amennyiben azokra a jelen szerződés életbe lépésétől számított hat hónap alatt örökös nem jelentkezett, át fogja ruházni javaikat az ilyen személyek szervezetek vagy közösségek magyarországi szerveze­teire. Az átruházott javakat ezek a szerve­zetek az említett magyarországi összessé­gek és közösségek életben maradt tagjai­nak támogatására és helyreállítására fog­ják felhasználni. (Idézet a békeszerződést életbeléptető 1947/XXVI1. te. 2. bekezdé­séből.)

A békeszerződés nemzetközi kötele­zettséggé tette a Zsidó Helyreállítási Alap további rendeltetésszerű munkáját, amely ezzel egyrészt megerősítést nyert további tevékenységére, másrészt mentesítést bár­miféle hazai elvonás alól. Ennek ellenére működésének akadályai nem szűntek meg. Például: az alapról szóló 1946-os tör­vény hosszadalmas örökösödési eljárása ellentmondott a békeszerződésben az el­hagyott javak átadására előírt – ha 6 hó­napon belül nem jelentkezett örökös – 12 hónapnak. Ezt már akkor az alap jogászai törvénytelenségnek tartották, mégis ered­ménytelenül kezdeményezték az 1946-os törvény hozzáigazítását a nemzetközi jog szándékához.

Az alap lényegében 1947 októberében kezdte el működését Az érdekeltségi kö­rébe tartozó javak közül az ingóságokat már nem tudta visszaszerezni. Abban a korszakban a legtöbbet az „Aranyvonat­tal”, a nyugatról sértetlenül visszakerült 1944-ben letétbe helyezett értékekkel fog­lalkoztak. Titkos és intenzív, magas rangú, kormány szintű tárgyalásokon, külföldi té­nyezők bevonásával igyekeztek az Elha­gyott Javak Kormánybiztosságát, illetve annak felettesét, a Pénzintézeti Központot jobb belátásra bírni, ám a devizabetétek­ből, bankbetétekből, ékszerekből, műkin­csekből és egyéb javakból az alap egyetlen fillért sem látott viszont Az üzemek, gyá­rak, műhelyek pedig, amelyeket az Elha­gyott Javak Kormánybiztossága azonnal bérbe adott – egy két év alatt követhetet­len átalakuláson mentek keresztül. Meg­maradtak viszont, amivel a pénzügyi kor­mányzat sem tudott mit kezdeni: az ingat­lanok közül a falusi, vályogból vagy vertfal­ból épített 1-2 szobás házak.

Bár 1947 végéig számos hagyatéki tár­gyalást lefolytattak, azok azonban az ügyek kis hányadát jelentették. Az elhúzó­dásnak több oka is volt. A kormánybiztos­ság az elhagyott ingatlanokra elidegeníté­si tilalmat mondott ki, ezért az alap, mint örökös, azokhoz csak hosszas peres eljá­rások útján juthatott hozzá és adhatta el. Kezdetben hiába szorgalmazta, hogy a ha­gyatéki tárgyalásokról értesítést kapjon, hogy a rá tartozó ügyekben szerepet vállalhasson, a bürokrácia ezt megakadályozta. Például a falusi jegyzők papírhiányra hi­vatkozva nem küldenek számára idézést a hagyatéki tárgyalásokra.

1948. január 8-án nógrádi Sándor mi­niszterelnökségi államtitkár az Elhagyott Javak Kormánybiztosságának hatásköré­be tartozó elhagyott javakról a Pénzintéze­ti Központot megbízza a leltározással. Ez megtörténik, de eredményét eltitkolják az alap elől, holott annak ismeretében meggyorsíthatta volna az őt megillető ja­vak összeszedését. (Ez a leltár a Pénzintézeti Központ levéltári hagyatékában megtalálható, segítségével pontos ké­pet lehetne nyerni a zsidóságot illető ja­vak mennyiségéről, tartalmáról.)

Külön nehézséget jelentett a jogi el­járás folyamán a hatóságok negatív hozzáállása is. A beadványokat elfektet­ték, a legkisebb kétely esetén visszadob­ták. A tárgyalásokon gyakran bukkantak fel az elhunyt rokonaiként jelentkező ide­genek. Többször előfordult, hogy a kö­zségben lakó német névrokonok próbál­ták megszerezni a gazdátlanul maradt há­zat. A német nevekből az ötvenes évek elején egyéb félreértés is származott. A háború végén elmenekült volksbundisták ingatlanai és értékei, mint a deportálásban elpusztítottaké is, az Elhagyott Javak Kor­mánybiztosságának Felszámoló Bizottsá­ga kezelésébe mentek át Számos eset­ben, ha a németes családnevet nem kö­vette jellegzetesen zsidó személynév, a helyi tanács az ingatlant elvonta az alap elöl. Különösen gyakori volt ez a „félreér­tés” a német nemzetiségi falvakban. Egy- egy ilyen téves eljárás korrigálása néha évekig elhúzódhatott.

Vályogházak az alapnak

Az alap a hosszas eljárás folyamán megszerzett ingatlanok értékesíté­sét 1949 második felében megkezd­te, mert a többségében falusi egy-két szo­bás vályogfalú és rossz állapotú házakat mihamarabb értékesíteni kellett, nehogy állagmegóvásuk az alapot terhelje. Az alap az értékesítésből még abban az év­ben 196 000 forinthoz jutott.

1951-ben Weiss Arthur, az akkor már csak Országos Helyreállítási Alap megbí­zott ügyvédje – mert az alap nevéből a lé­nyegre utaló Zsidó jelzőt egy 1951-es pénzügy-minisztériumi rendelet törölte – megkezdi a főváros pesti részének mint­egy 27 500 telekkönyvi betéteinek és a gödöllői telekkönyvi hatóságtól ide át­csatolt községek 24 000 telekkönyvi beté­teinek szisztematikus átvizsgálását Nem sokkal később egy folyamodványában be­számol arról, hogy az addig átvizsgált 6000 bejegyzésből 600 ingatlan mutat­kozik az alap szállományi érdekeltségébe tartozónak. Az így számításba jöhető 4500-5000 ingatlan nem került az alap tu­lajdonába, mert azokat méreteik miatt 1952-ben államosították

Egy 1953. júliusi feljegyzésből erről ér­tesülhetünk: „Az 1952. 4. sz. tvr-rel kap­csolatosan megállapodás jött létre a Bel­ügyminisztérium Igazgatási Főosztálya és az alap között a tekintetben, hogy az alap tulajdonában lévő ingatlanok közül a hat lakószobát meghaladó terjedelmű ingatla­nok állami tulajdonba kerülnek, ezen alu­liak az alap tulajdonában maradnak“. Vagyis a Párizsi Békeszerződést megszeg­ve elveszik az alap legértékesebb vagyonát

Egy másik 1953-as áprilisi jelentésből kiderül, hogy az alap addigi összes bevé­tele az OTP zárolt számláján még együtt van, senki semmilyen támogatásban nem részesült.

Az OTP zárolt számláján 1954 decem­beréig 5 862 651 forintnak kellett volna összegyűlnie. Az 1953-54-es év folyamán azonban csaknem a teljes összeget felvet­ték a számláról, részint a hitközség szá­mára és nevében, részint a Pénzügymi­nisztérium államtitkára és az Egyházügyi Hivatal elnökének utasítására. Csupán mintegy 2000 forintot hagytak benne.

Az Egyházügyi Hivatal bekebelezi az alapot

Az Országos Helyreállítási Alap, mint a Minisztertanács Titkárság felügyelete alatt működő önálló szerv jogköre 1954. december 31-ével megszűnt. Ne­vében ugyan tovább funkcionált, de tényleges tevékenységét az Állami Egy­házügyi Hivatalra ruházták át a „kise­pert” OTP-számlával és az el nem adott 161 ingatlannal.

Az Egyházügyi Hivatal utasításai sze­rint 1955. január 1-jétől 1979-ig a keze­lésében lévő további ingatlanokat érté­kesített, a befolyt bevételeket az OTP a 225 730 számú „K” zárolt betéti számlán kezelte, ahonnan rendszeresen emeltek le pénzösszegeket a Magyar Izraeliták Országos Irodája, majd Központja részé­re történő átutalásra, illetve ezen a cí­men. Tehát az egyházak meghirdetett ál­lami támogatása, a zsidó felekezet ese­tében az elpusztítottak vagyonából ke­rült ki. Az alapítvány tevékenységéről szóló 1978-as jelentés arról számol be, hogy az ekkorra már csak 16 ház, 12 te­lek állományból 5 ház, 5 telek eladása van folyamatban. A fennmaradó 18 in­gatlan pedig várhatóan kisajátítással, il­letve ajándékozással a Tanácsszervek Hivatala és a Város és Községfejlesztési Minisztérium jóváhagyásával állami tu­lajdonba kerül.

Az Országos Helyreállítási Alap 1955. ja­nuár 1-jei gazdaváltása idején még mindig folyamatban volt 226 le nem zárt holtnak nyilvánítási és államosítás alóli mentesíté­si ügy. Ezek közül 1978-ig e 223 ingatlant kénytelen volt hatókörébe vonni. Azonban új esetekkel nem foglalkozott, ahelyett, hogy szorgalmazta volna, inkább vissza­utasította az olyan ügyek kivizsgálását, me­lyek egy-egy ingatlant vagy más értéket mentesített volna az államosítás alól.

Több hónapos levéltári kutatás után megállapítható, hogy 1946 óta az alap sa­ját körében nem történt meg az örökösök nélkül maradt ingatlanok és más javak – az előbbieken túlmenő, szélesebb körű – tulajdonosi illetékességének teljes körű felmérése.

Pedig hogy milyen mennyiség állt volna rendelkezésére, arra bizonyos tényekből lehet következtetni. Az alap 1957-es je­lentése hivatkozik Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegye Tanácsa Igazgatási Osztályára. Azt közölte, hogy 162 miskolci ingatlan­ban az alap érdekeltnek látszik, továbbá a miskolci járásbírósághoz tartozó 52 köz­ségben – átlagban két-három – ilyen ingat­lan található. E számokat és ezeket alátá­masztó más adatokat is figyelembe véve megyénként átlagosan 500-600 ingat­lanra tehető, illetve a 19 magyarországi megyét számításba véve számuk 5000 és 10 000 közöttire becsülhetőek

A megmaradt 384 ingatlant az ÁEH Or­szágos Helyreállítási Alapja 1955. ja­nuár 1-jétől a nyolcvanas évek elejéig bezárólag részben értékesítette, más­részt azokat államosították. A nem is olyan régen történt értékesítéssel kap­csolatban felmerül: Hová folynak be a húsz- vagy még több évi részletre eladott ingatlanok tulajdonosai által ma is fize­tett havi törlesztések? Nem ez az egyet­len kérdés persze, mely ma megválaszo­lásra vár.

*

A Szombat a Zsidó Helyreállítási Alappal kapcsolatos kutatás új tényeit a későbbiekben is közli.

Az alap 1953. július 4-i beszámolójában olvashatunk először eladásainak kimutatásáról:

Az értékesítésből befolyt:

  1. 196 000 Ft
  2. 530 000 Ft
  3. 974 000 Ft
  4. 788 000 Ft

1953. VII. hó 1-jéig 450 000 Ft

összesen: 2 938 000 Ft

Végül az 1953. júliusi feljegyzés pontos kimutatást közöl az alap által addig kezelt ingatlanokról:

Az alap felülvizsgált kb. 18 000 hagyatéki ügyet.

Saját nevében az ingatlanok megszerzése érdekében megindított holtnak

nvilvánítási és hagyatéki eliárást összesen 846 ügyben

álörökösöktől visszaszerzett rész- és egész ingatlanok 366
értékesített ingatlanok száma ….350
jelenleg telekkönyvi tulajdonában lévő lévő telkek és házasbelsőségek száma … folyamatban lévő hagyatéki ügyek száma 99

695

1954 első felében felgyorsult az ingatlanokkal való foglalkozás:

1. Az alap által megindított, de még be nem fejezett ügyek száma:

(részben holtnak nyilvánítási, részben közjegyzői eljárás alatt)

507
2. eladott, befejezett ügyek 1954.1.1-jétől kezdődően 48
3. a hagyatéki eljárás kimenetelétől függő joghatállyal eladott várományos ingatlanok száma 23
  1. megörökölt házingatlanok és telkek, melyek az alap

telekkönyvi tulajdonát képezik

  1. elhagyott ingatlanok ügyében adatbeszerzés folyamatban
116

kb. 340

Címkék:1995-09

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Olvasóink írják

Félszabadulás... Ungváry Rudolf és Litván György egy­aránt barátaim és elvbarátaim. Vitájuk terminológiai jellegű, de bizonyos valós folyamatok értékelése is kifejeződik...

Summary

This issue of Szombat contains an essay by Gábor Ács in a shortened form about the sad story of the...

Close