Szombat előfizetés 2017

A bevallhatatlanság kínja

Írta: Csáki Márton - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

A bevallhatatlanság kínja

Gyerekkoromban apám sokszor mesélt a Négus szelídített oroszlán­jairól. Hihetetlen volt, de később, kémiából való csúfos elbuktatásom napján talán ezért vigasztaltam ma­gam Henry de Monfreid Rejtelmes Abesszínia című – amúgy szörnyű, gyarmati szemléletű – útirajzának megvásárlásával.

Évekig gyűjtögettem a fényképeket és történe­teket Júda oroszlánjáról, az őrült Lidzs Jeasszu hercegről és Rimbaud abesszíniai kalandjáról. És ezért vár­tam annyira Radu Mihaileanu (az Életvonat rendezőjének) Élj és boldo­gulj! című filmjét is – reméltem, hogy valami apró részlet legalább egy pilla­natra felvillantja bennem azt, ami ré­gen úgy felforgatott. Etiópia azonban, nyúzott arcokon tükröződve itt csak néhány kopott – leginkább az örmény népirtásról készült felvételekre emlé­keztető – fényképen bukkan fel a be­vezető szavak illusztrációjaként, az ország maga pedig könnyűszerrel jel­lemezhető egyetlen másik szóval, ami úgy összeforrt vele: éhhalál.

A kezdő képsorok közben azonnal megkapjuk a felvilágosítást: a szudáni menekülttáborokban sínylődő, törté­nelmük során olykor megtűrt, olykor üldözött, archaikus zsidó hitüket titok­ban gyakorló falasákat az izraeli tit­kosszolgálat több akció keretében Iz­raelbe menekítette. Egy ilyen tábor­ban veszti el gyermekét az a falasa nő, akire – hogy megmentse a biztos ha­láltól – egy ki tudja milyen törzsből származó asszony, rábízza kisfiát. Ke­mény szavakkal, rezzenéstelen arccal löki el magától, ki az ismeretlenbe, amit a viszontlátás mesebeli ígérete ellenére sem képes felfogni a fiú – akinek a nevét sem tudjuk mindaddig, míg Izraelben, a teremtés profán aktu­saként rá nem bök egy tisztviselő: Slomó leszel. A kimenekítés, majd a fog­adóotthon bemutatása a film egyik legellentmondásosabb része: zsúfolt teherautók, elégetett holmik, szárma­zást vizsgáló bizottságok, a nem zsi­dóknak bizonyulok visszatoloncolása a pusztulásba. Mintha egy deportálás történetét látnánk, ahol a „zsidó sor­ sót” a falasák hordozzák, holott még­iscsak egy életmentő akcióról van szó. Nekem ez a párhuzam túl didaktikus­nak és felszínesnek látszott, bár az egész film a körül a félelem (vagy re­mény) körül forog, hogy Izraelben a zsidók tényleg olyanná váltak, mint a többi nép, magukévá téve azok leg­rosszabb, többségi reflexeit is. Slomó – akit gyermekként Moshe Agazai alakít – magára marad, egyedül kell szembenéznie az asszimilációval küzdő európai zsidó dilemmákra em­lékeztető kérdésekkel – igaz, először a civilizációhoz kell alkalmazkodnia. Régi közössége nincs, már oda is csak a hazugság lökte – egyetlen kapcsola­ta az öreg írástudó, aki anyjának kül­dött leveleit körmöli. Új hazája nem lehet – mikor felnőttként megsebesül, az utolsó, amit bajtársától hall: hülye nigger. Kezdettől hazugságban él, ami hosszabb távon a pszichológusok sze­rint is összeroppanáshoz vezet: ösztö­nös tiltakozása kezelhetetlen agresszi­ójában nyilvánul meg, de furcsamód intelligenciával, tanulásvággyal páro­sul. Képtelen elfeledkezni anyjáról¸ képtelen életet alapozni a hazugságra – hisz még a neve sem az övé – és a halogatott vallomás vagy akár leleple­zés utáni vágy minden kapcsolatát baljóslatúvá változtatja.

A kapcsolatok, konfliktusok sokfé­lesége valahogy túlterheli a filmet. Azok egyike is bőséges anyagot kínált volna. Akár az örökbefogadó családba való beilleszkedés, akik – sokatmondó látleletként az izraeli társadalomról – elsőként azt tartják fontosnak leszö­gezni, hogy „baloldali emberek”, de Slomó tanulmányait megfutamodásnak vélik a harc elől; akár a tiltott sze­relem, vagy a kitaszított „valláshoz”, „hazához” való hűség. A Slomó egész fiatalságát felölelő film – ekkor már Sirak M. Sabahat játssza – megköve­teli a gyors tempót, így a szálak elvarratlanságát, a témák kibontatlanságát. Ezen a kiváló alakítások, a hol tragi­kus, hol humoros jelenetek – noha ez utóbbiak meglehetősen szokványos, cinkos beavatottságot feltételező dol­gokra vannak kihegyezve – sem lendí­tenek át minket. Kivételt talán csak a szerelmi szál jelent: Sarah (Roni Ha­dar), a lengyel lány, aki túláradó érzel­meivel majdnem egy évtizedig üldözi Slomót, és menetrendszerűen minden fontosabb jelenetben felbukkan – saj­nos sokáig csak mint szükséges komi­kus elem, a zsidó nő már-már ironiku­san megragadott figurája. Szinte az egyetlen, aki a családon kívül zsidó­ként fogadja el Slomót – nem úgy, mint apja, aki még a bét bin előtt nyúj­tott teljesítménye után is csak beván­dorlónak tekinti, a lányát pedig az es­küvő után halottnak – és ezért neki je­lenti a legnagyobb megrázkódtatást Slomó vallomása, a semmiért(?) vál­lalt áldozat. Ám elsikkad a mostohaa­nyával (Yael Abecassis) kialakult szép és érzékeny viszony fejlődésének ábrázolása, illetve a kulcskérdés, tud­niillik, hogy a családban és a szűkebb környezetben kinek mikor vált vilá­gossá a titok – sokszor úgy érezzük ugyanis, hogy sejtik az igazságot. Az önfelszabadítást persze csak a hazaté­rés, az anya felkutatása hozhatja el – aki ezúttal nem csak a Holdban mutat­ja meg arcát. Meg a végső üvöltés.

Csáki Márton

Címkék:2006-12

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Combinók Tel-Avivban

Combinók Tel-Avivban? Izrael közlekedése meglehetősen korszerűtlen és környezetromboló, ugyanis egyelőre túlsúlyban van­nak a gépjárművek és az autóbu­szok, bár az utóbbi...

Keset-konferencia a Római-parton

Keset-konferencia a Római-parton November 3-5. között került sor egy római-parti szállodában a Bálint Ház által szervezett, a Joint és a...

Close