Abdol Hossein Sardari, az iráni zsidómentő

Írta: Lázár György - Rovat: Történelem

“Petícióit a náci fajelmélettel foglalkozó bürokrácia komolyan vette…”

Sardari jobbról a második, szemüveges férfi

A történet meghökkentő és kevéssé ismert Magyarországon. Nehéz ma elhinni, hogy az iráni diplomácia zsidókat mentett a második világháború alatt. Különösen meglepő lehet ez annak fényében, hogy 2006-ban, az akkori iráni elnök, Mahmúd Ahmadinezsád kételyeit fejezte ki, hogy a Holokauszt egyáltalán megtörtént-e.

Abdol Hossein Sardari 1895-ben született gazdag és befolyásos iráni muszlim család sarjaként. 1940-ben a 45 éves diplomata a párizsi iráni nagykövetség tanácsosa volt, és igencsak élvezte az ottani életet. Sardari tökéletesen beszélt franciául, szerette a kávéházakat, a színházat.

Miután a németek 1940 júniusában bevonultak Párizsba, minden megváltozott. Az iráni követség a Petain kormánnyal együtt Vichy-be költözött, Párizsban maradt viszont a konzulátus, és annak vezetőjévé Sardarit nevezték ki.

Párizsban sok iráni élt, köztük számos zsidó származású,

akikre vonatkoztak a nácik által bevezetett faji törvények. Az irániak felkeresték Sardarit, aki diplomáciai csatornákon kapcsolatba lépett a németekkel, és peticióban kérdőjelezte meg a német faji törvények érvényességét az iráni állampolgárokat illetően.

Sardari úgy érvelt, hogy a német faji meghatározás szerint az iráni zsidók nem tekinthetőek zsidónak. Az iráni zsidókat ún. Jugutisoknak kell tekinteni, akik ugyan a zsidó vallást és szokásokat követik, de fajilag irániak. Eszerint tehát az Irán területén élő 60 ezer zsidók mindannyian a Jugutis kategóriába tartoznak, és rájuk nem vonatkoznak a német faji törvények.

Sardari azt is kérvényezte, hogy azokat a zsidókat, akiknek ősei a Bokhara, Kiva és Kokand kaganátusok területéről származnak (ez a mai Üzbegisztán és Tadzsikisztán) hasonló okokból szintén mentesítsék a német faji törvények alól.

Sardari petícióit a náci fajelmélettel foglalkozó bürokrácia komolyan vette, és a birodalmi fajtudósok helyet adtak érveinek. Tették ezt annak ellenére, hogy maga

Adolf Eichmann „piszkos kis zsidó trükk”-nek minősítette Sardari érvelését.

A németek ezután két kategóriába sorolták a nem muzulmán irániakat, így az iráni zsidókat is. Vagy “nicht Jüdischer Abstammung” (nem zsidó származású), vagy “Blutmassig nicht Juden” (vér szerint nem zsidó) besorolást kaptak. Az iráni származású zsidókat így nem deportálták és élelmiszerjegyre is jogosultak voltak. Azt is fontos megemlíteni, hogy a németek ugyanilyen mentességet adtak ki a karaita zsidó közösségeknek, és az un. Gruzinian zsidóknak, Grúziában.

Sardari ezután közel ezer iráni útlevelet is kiállított. Feltehető, hogy aki hozzá fordult azon segíteni próbált. Ha volt a családban valaki, akit kapcsolatba lehetett hozni bokharai vagy iráni zsidókkal, ő kiadta a papírokat és nem vizsgálgatta különösebben, hogy ki jogosult a „Jugutis” besorolásra és ki nem. Akkoriban egyébként egy iráni útlevél teljes egy családra vonatkozott, mivel Iránban nőknek, gyerekeknek nem volt külön útlevelük.

Az útlevelek szerencsés tulajdonosai Jugutis besorolást kaptak, akikre nem vonatkoznak a faji törvények. Legalább kétezer üldözött életét mentették meg a kincset érő dokumentumok.

Sardari a második világháború után Brüsszelben dolgozott diplomataként, majd az iráni állami olajvállalat alkalmazottja volt. 1978-ban az iráni forradalom után családja teljes vagyonát elveszítette, és 1981-ben Londonban nincstelenül hunyt el.

Sardari soha nem tartotta magát embermentőnek,

úgy gondolta, hogy csupán a munkáját végzi. Az általa megmentett iráni zsidók később kérvényezték a Jad Vasemnél, hogy tüntessék ki a diplomatát. 1978 áprilisában a Jad Vasem meg is kereste az akkor már 83 éves férfit, aki igazolta, hogy igenis ő volt Irán párizsi konzulja a német megszállás idején, és neki kötelessége volt segíteni mindenkin, aki hozzáfordult. Elismerésre nem tartott igényt.

Sardari története ismeretlen volt Iránban. 2007-ben egy népszerű iráni szappanopera dolgozta fel először élettörténetét, de a TV sorozat középpontjában Sardari romantikus kapcsolatai álltak, különösen szerelmi kapcsolata egy kínai operaénekesnővel, aki 1948-ban tragikusan eltűnt a kínai polgárháború forgatagában.

Egy Amerikában élő történész, Fariborz Mokhtari kutatta ki az embermentő élettörténetét, és Az oroszlán árnyékában (In the Lion’s Shadow) címmel jelentetett meg róla nagysikerű könyvet, amelyben az iráni Schindler”-nek nevezte Sardarit.

 

 

 

támogatás
Pop up banner

Címkék:embermentés, faji törvények, iráni zsidók, megszállás, Párizs

[popup][/popup]