A kétéltű Salamander
Ki ne ismerné a Salamander cipőmárkát? Ám azt valószínűleg kevesen tudják, hogy a cég a második világháború egyik haszonélvezője volt, amiről Veronika Friedländer, egykori kényszermunkás a Németországban most megjelent könyvében számol be.

Vera Friedländer és munkakönyve, melyről a háború után levakarták a horogkeresztet
A 88-ik évét taposó Veronika édesanyja zsidó volt, apja keresztény, így a náci uralom alatt az úgynevezett „félzsidó” kategóriába került. Apja nem volt hajlandó elválni a feleségétől. Emiatt kényszermunkára ítélték és a Todt Szervezetben kellett robotolnia. Ez a félkatonai üzem többek között autópályákat épített a Német Birodalom számára, de ők építették fel az Atlanti- és Nyugati-falat is. Úgy tűnik, a családapa bátor döntése miatt sem az anya, sem a lánya nem került koncentrációs táborba. Az akkor 16 éves Vera, aki egy gépgyárban volt gépírónő, 1944 karácsonya előtt behívót kapott, ami szerint ezentúl egy fontos hadiüzemben kell dolgoznia. A szívbeteg mamát rejtélyes módon változatlanul békén hagyták, talán mert a kartonja elveszett.

Vera Friedlaender munkakönyve. Az utolsó bejegyzés: “segédmunkás”
Vera bére napi egy adag levesen kívül a villamosjegy volt, mellyel a berlini Salamander-gyárba utazott, ahol munkakönyvi bejegyzése szerint segédmunkásként volt alkalmazásban. A cég a háború szempontjából valóban nélkülözhetetlen volt, mivel a hadseregnek, az SS-nek, akár csak a civil lakosságnak nagy szüksége volt cipőre, ami akkoriban hiánycikk volt. Használt darabok stoppolásával és talpalásával tudták az igényeket legalább részben kielégíteni. A berlini üzem hivatalosan javítóműhelyként volt bejegyezve, ahol mintegy hatvanan gürcöltek. A fiatal lánynak csupasz körmeivel kellett állva, órákon keresztül a varrás minőségét ellenőriznie, amitől kezei hamar tönkrementek. Naponta több száz pár volt a norma. Ha nem volt elég gyors, az SS felügyelőnője bottal ösztökélte. Természetesen mukkanni sem mert, mert az minden bizonnyal deportálással végződött volna.
Feltűnt neki, hogy a kopott cipőkön sem név, sem egyéb jelzés nem utalt a tulajdonosra. Hamar megfogalmazódott benne a sejtés, hogy holtak tulajdonáról van szó. Ezeket már senki nem fogja visszakapni! Ez a szörnyű felismerés késztette később könyve, a Salamandernál voltam kényszermunkás megírására, melyhez saját élményein kívül levéltári anyagokat és egyéb forrásokat használt fel. Veronika sanyarú sorsának egy, a műhelyt ért bombatámadás vetett véget 1945 tavaszán.
De nem csak lopott lábbelik javításával foglalkozott a Salamander a háború alatt, hanem új bőrpótló anyagok fejlesztésével is. Ezek kipróbálására a sachsenhauseni koncentrációs tábor foglyait használták, akiket az úgynevezett Schuhläufer-Kommando”-ba (szabad fordításban cipőpróbáló kommandóba) vezényeltek. A táborban 1940-ben kifejezetten erre a célra egy „cipő-tesztpályát” is létesítettek.

A “cipő próbapálya” maradványai Sachsenhausenben
A hétszáz méter hosszú úton részben beton-, részben homok- illetve salak-felületű szakaszokon a csont és bőr raboknak napi harminc-negyven kilométert kellett menetelniük harminc kilós súllyal a hátukon. Míg a felügyelők oránként váltották egymást, nekik megállás nélkül kellett gyalogolniuk. Ha valaki összeesett, azzal az SS rövid úton tarkólövéssel végzett, magyarázza Joop Snep egy korábbi rádióinterjúban. Elmondása szerint naponta 10-12 ember gyilkoltak így meg. A holland Snep édesapjával együtt zsidók megmentése miatt került Sachsenhausenba, és csak kivételes fizikumuknak köszönhetően menekültek meg a biztos haláltól.

Foglyok a sachsenhauseni koncentrációs táborban
Veronika Friedländer – szerzői álnevét meggyilkolt rokonaitól kölcsönözte – mintegy tízmillió sorstársával együtt dolgozott kényszermunkásként a Német Birodalom és a megszállt országok területén a náci hadiiparnak, többek között olyan konszerneknek mint a Siemens, a Continental vagy az I.G. Farben, de sok kis- és középüzemnek is. A Salamandert 1904-ben jegyezték be és hamar ismertté vált a fogyasztók körében. A céget a nemzeti szocialista uralom kezdetén árjásították: a zsidó származású tulajdonosokat, akik a részvények legalább felét mondhatták magukének, hamar kisemmizték. Petra Bräutigam történésznő szerint Alex Haffner, a cég vezérigazgatója aktívan kereste a hatalom új birtokosainak a kegyeit, és 1933-ban Hitler születésnapján tízezer Reichsmark-ot adományozott nekik. Hálából a Führer meghívta magához teára.

Vera Friedlaender 2016-ban
Míg a legtöbb kényszermunkásokat foglalkoztató német cég az elmúlt évtizedek során hajlandó volt elismerni sötét szerepét és részt vett az ott dolgoztatottak kárpótlásában, addig a Salamander ezt soha sem volt hajlandó megtenni. Sőt azt is tagadják, hogy valaha is lettek volna náluk kényszermunkások. Európa egykor legnagyobb cipőgyára 2004-ben fizetésképtelenné vált. Ma már csak a márkanév él, melyet 2008 óta a németországi ara Shoes AG birtokol.
(A Spiegel Online cikke illetve Joop Snep a Deutschlandradio-nak adott interjúja felhasználásával.)