„A babakocsiját egy bábaasszonynál vette észre…”

Írta: Shiri Zsuzsa - Rovat: Történelem

Mikor megérkeztem, ők már mind réges-rég ott voltak. Rózsi meg Ernő egy nagy rekamién aludt, és mellette volt még egy egyszemélyes ágy, az lett az enyém. Befért még két éjjeliszekrény, és addigra volt ott egy babaágy is a kisfiuknak. Nagyon szép bútoraik voltak, sikerült visszaszerezniük a régi dolgaik egy részét. Rózsi soha nem beszélt egy szót sem egész életében az elvesztett kislányáról, Évikéről. Így laktunk.

Ernő már a háború előtt is tudott szlovákul, csehül, és addigra perfekt beszélt oroszul is. Művelt, intelligens ember volt, bizonyosan nem volt fasiszta, az oroszok rögtön kinevezték tehát főnöknek, ahogy visszaérkezett Magyarországra. Csengerben a rendőrségen a főkapitány és ezzel botcsinálta kommunista lett. Akkoriban egészen más értelme volt ennek a szónak: a hatalmat jelentette. Ez volt a kommunizmus. Nagyon komplikált dolog volt, hamar véget is ért, már 1948 végén felköltöztek Pestre, és otthagyták a kommunista életet.

Az orosz katonák fáradtak voltak, ez volt számukra az utolsó harc, már négy éve szolgáltak távol az otthonuktól, vadak lettek ennyi esztendőnyi állandó halálfélelem után. Felfogták, hogy mi történt, és nem nagyon piszkálták a visszatért zsidókat. Berendeltek vezetőnek egy kommunista pártembert, de használták a régebbről ott maradt tanult embereket is, mert szükség volt rájuk. Csenger vezetésében akkor visszajött zsidók meg régi, köpönyegforgató fasiszták voltak. A nyilasból lett kommunisták a háború után is próbálták piszkálni a zsidókat, folytatni a zsidóellenes uszítást. Újra pozícióban voltak, csak most nem azt mondták, hogy zsidó, hanem hogy burzsoá. A zsidók elfogadták, hogy nem lehet ezzel szembemenni, mert a nyilasok közül sokan átléptek a kommunista pártba.

Éltek ott régebben nagyon gazdag zsidók is. Ők is megpróbáltak beiratkozni kommunistának, de azt mondták rájuk, hogy burzsoák, gazdagok, és nem bántak szépen a szegényekkel. Nem kaphatták vissza a vagyonukat. A nagy birtokokat az oroszok is elkobozták, csak a kis dolgokat lehetett visszaszerezni.

A háború után egy pár zsidó fiatal, köztük Miki bátyám, elmentek azokhoz a csengeri fiúkhoz, akik 1944-ben a zsidó gyerekeket verték, és bevitték őket a rendőrségre. Ott megkapták a magukét. De nem tudták őket börtönbe csukni, mert a szüleik addigra beléptek a kommunista pártba.

Röviddel a visszatérésem után elmentem meglátogatni Rózsiék régi háziurát, akivel nagyon jóban voltunk. Fazekas néninek három lánya volt, kettővel együtt jártam óvodába. Elhívtak hozzájuk karácsonyfát díszíteni, annyira szerettek. Persze egy cukorka a fára, a másikat meg a hasunkba. – Nem marad már semmi a fára! – kiabált velünk, de nem igazán haragudott. Barátságban éltünk, hogy tudtam volna neheztelni rájuk? Nagyon megörült nekem, hogy visszajöttem, de aztán elkomorult az arca. – Soha nem fogom megbocsátani Mikinek, amit a gyerekeinkkel tett – mondta nekem. Pedig neki nem is volt fia, a falubeli megvert leventefiúkról beszélt. – Mindenki megkapja a büntetését, ha a bátyám bűnös, akkor ő is meg fogja kapni – feleltem neki. Nem tudtak megérteni minket, büntetlenül akarták megúszni ezeket a dolgokat. Csengerben a nagyon gazdagokra talán irigyek voltak, de általában jó viszonyt ápoltak a zsidókkal a keresztények.

Amikor visszajöttek, a zsidók elkapták a mátészalkai gettó rémét, Cserit. Nem volt könnyű, mert bujkált. Figyelték, s követni kezdték a menyasszonyát. Egyszer csomagokkal ment a vonathoz, s ők is felszálltak utána. Valahol a Dunántúlon, egy erdőirtáson találták meg, ott próbált új életet kezdeni közel az állomáshoz. Debrecenben volt a tárgyalása, a barátnőm, akinek a szüleit majdnem agyonverte a bevagonírozás előtt, elment tanúskodni ellene. A per után felakasztották.

Máig sem tudom, hová lettek a bútoraink, a gyönyörű függönyök. Nagyon rendes emberektől béreltük a házat,  Rózsi esküvőjén mindenben segítettek, még főzni is beálltak mellénk.– Szilókám, te vagy az én testvérem! – mondogatta a háziurunk. Imádta az apámat, ilyen meleg szeretettel beszélt vele. De amikor Rózsi visszaérkezett Csengerbe, csak néhány dolgot tudtak megmenteni a férjével a régi dolgok közül, a többi eltűnt. Megtalált a régi házunkból két fotelt, és az ő saját hálószobabútorát a saját, bérelt lakásából. Mindenféle házaktól szedte össze. De ezzel akkor nem nagyon törődtünk, szívfájdalmunk volt, gyászoltunk.

Ha nem látja meg véletlenül a babakocsiját, soha nem lett volna belőle ügy. De az új gazdája véletlenül az utcára vitte. Mire hazaértünk, eldugdosták, eladták, kivitték a vásárba a dolgainkat, a teheneket, lovakat pedig a kommunisták zabrálták el, ha addig még megmaradtak. A babakocsiját egy bábaasszonynál vette észre, az unokája feküdt benne. – Ez az én gyerekem kocsija! – kiáltott fel Rózsi, és rettenetes zokogásban tört ki.– Többen jöttetek vissza, mint ahányan elmentetek. Hogy mersz te engem megvádolni? – kiabált vele válaszul az a nő, majdnem lenyelte. De a nővérem férje a rendőrségen dolgozott, nem tudott semmit sem tenni, vissza kellett adnia.

*

Mann-Schőner ​Gizella, azaz Gitta a keleti határszélen született, nem sokkal múlt tizennégy éves, amikor Auschwitzba került.

Sok beszámolót olvashattunk már külföldi túlélőktől, de Gitta Csengerből származik, és egyedülálló éleslátással írja le a határvidék közegét, akkori viszonyait.

Ortodox családban nevelkedett, édesanyja, édesapja, két kisöccse odaveszett a haláltáborban.

Gitta beszámol a táborban töltött mindennapjairól, és arról, hogyan lehetett túlélni a lágert.

A háború után is visszatért Magyarországra. Aztán megházasodott, gyerekei születtek, az 1960-as évektől az USA-ban élt. Fordulatos életútja jóformán az egész huszadik század kistükre. Benne van a kelet-magyarországi vidék szegénysége, a világháború hányattatásai és szörnyűsége, majd a békeidők gyarapodása – az emberi élet előre nem látható, nagy változásai.

Shiri Zsuzsa az ELTE történelem-szociológia szakán, majd a Tel-Avivi Egyetem film és televíziós tanszékének rendező-producer szakán végzett. 1992 óta él Izraelben, ahonnan 2003 óta tudósítja a magyarországi médiát.

Részlet Shiri Zsuzsa Gitta könyve c. kötetéből. 21. Század Kiadó; 290 oldal

támogatás
Pop up banner1

Címkék:deportálás, Gitta könyve, hazatérés, regény

[popup][/popup]