Pontosan mi a brit zsidó „többség” véleménye Izraelről?

Mi is pontosan a „többségi” vélemény? Mit gondol a legtöbb brit zsidó arról, ami Izraelben történik: hogyan folytatja a kormány a háborút, hogyan kezeli a túszválságot, vagy hogyan kezeli az ország belső kihívásait?

Ha van is „többségi” vélemény a zsidók körében, az nem mindig egyértelmű – írja a JPR kutatási összefoglalójában Dr. Jonathan Boyd.

“Először is, a JPR 2024 nyarán készült adatai szerint a brit zsidók 70%-a gondolja úgy, hogy a nem Izraelben élő zsidóknak szabad legyen nyilvánosan bírálniuk Izrael kormányát vagy politikáját. És 76% „erősen” vagy „valamelyest” helyteleníti Netanjahut; 74% úgy gondolja, hogy saját személyes érdekeit helyezi előtérbe Izrael állam egészének érdekeivel szemben. 62% úgy érzi, hogy az izraeli kormány nem tett eleget a túszok szabadon bocsátása érdekében, 52% szerint nem tett eleget a gázaiaknak nyújtott humanitárius segítségért, és 74% szerint Izrael helyzete összességében „rossz” vagy „nagyon rossz”. Ezek mind a brit zsidók több mint felének „többségi” nézetei.

Ugyanakkor legalább 60%-uk adományozott október 7-e óta Izraelt támogató jótékonysági szervezetnek, 65%-uk cionistának vallja magát, 71%-uk nagyon aggódik az izraeliek élete miatt, 77%-uk kötődik Izraelhez, 88%-uk pedig Izraelt a zsidó nép őshazájának tekinti. 52% szerint Izraelben él és virul a demokrácia, 57% szerint az IDF a nemzetközi jog keretein belül működik, és 90% szerint Irán veszélyt jelent Izrael létére. Ismétlem, ezek mind többségben vannak.

De a helyzet még ennél is összetettebb. 54% hisz a kétállami megoldásban, de 55% szerint a palesztinok többsége nem igazán akar békét. 72% gondolja úgy, hogy a palesztinbarát tüntetéseket engedélyezni kellene Nagy-Britanniában, de 66% elkerülné azokat, mert félti a zsidó származásúak biztonságát. 66% szerint a diákoknak szabadon kellene demonstrálniuk a palesztinok mellett, de 61% szerint a brit egyetemek nem biztonságosak a zsidó diákok számára. Összességében a brit zsidók 72%-a érez valamilyen fokú büszkeséget Izrael iránt, 56%-uk azonban szégyenérzetet érez. A legtöbben mindkettőből éreznek valamennyit.

Néhány olvasó ezeket az adatokat valószínűtlennek fogja tartani. Miért lehet ez így? Először is, a visszhangkamrák, amelyekben élünk, rendszeresen megerősítik saját véleményünket. Másodszor, rengeteg kétes adat van a zsidókról, amelyeket nem megfelelő és amatőr módszerekkel gyűjtöttek össze. Harmadszor pedig gyakran túl szűken értelmezzük a zsidó közösséget. A britországi zsidó háztartások közel fele nem tartozik zsinagógához. A fennmaradó részből legalább minden ötödik haredi. Így a közösség „főáramú” csoportja – azok, akik a legnagyobb valószínűséggel „képviselők” – valószínűleg az egésznek kevesebb mint a felét teszi ki, legalábbis, ha úgy gondolunk a brit zsidó népességre, hogy az mindenkit magában foglal, aki vallása szerint zsidónak vallja magát. (…)

De a sorok között olvasva az adatokat, úgy tűnik számomra, hogy a legtöbb közös érzelem a fájdalom. A fájdalom, különböző mértékben, az Izraelt fenyegető veszélyek sora miatt – az izraeli nép, az intézményei, a hírneve, a zsidósága, a demokráciája – és a minket itt Nagy-Britanniában fenyegető veszélyek miatt – a biztonságunk, a helyzetünk, a kapcsolataink, a jövőnk. Főként arról, hogy kik vagyunk, kiknek kell lennünk ahhoz, hogy biztosítsuk a jövőnket, és milyen költségeket vagyunk hajlandóak viselni ennek érdekében. Ez most a mi sorsunk. Csak a történelem fogja megmutatni, hogy hagytuk-e, hogy ez szétszakítson bennünket, vagy szorosabban összekössön bennünket.”