Október 7: a Sin Bet előre figyelmeztetett – vagy mégsem?

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Durvuló szópárbaj az izraeli miniszterelnök és a Sin Bet vezetője között.

Benjamin Netanjahu miniszterelnök és Ronen Bar, a Sin Bet vezetője 2023. április 4-én (Fotó: Kobi Gideon/GPO)

Ronen Bar, a Sin Bet vezetője öt hónappal a Hamász 2023. október 7-i támadása előtt figyelmeztette Benjamin Netanjahu miniszterelnököt, hogy a gázai háború elkerülhetetlen – írta szerdán a kormánykritikus Haaretz.

A cikk a miniszterelnök és a biztonsági szolgálat vezetője közötti durvuló szócsaták és stratégiai kiszivárogtatások közepette jelent meg, amelyek során az is felmerült, hogy Netanjahu esetleg eltávolítja Bart a Sin Bet éléről.

A két vezető 2023 májusának végén találkozott, a palesztin Iszlám Dzsihád elleni hadművelet után Gázában. A Haaretz szerint Bar azt mondta Netanjahunak, hogy az ötnapos hadjárat csak “az első forduló volt a síita tengely ellen”.

“Fel kell készülnünk egy megelőző csapásra, a merényletek egy körére” – folytatta állítólag Bar. “A Hamász a következő kihívás előttünk, a gázai hadjáratot nem tudjuk elkerülni”.

A Hamász nem vett részt aktívan a 2023-as összecsapásban, melynek során Izrael légicsapások sorozatában likvidálta az Iszlám Dzsihád néhány magas rangú vezetőjét, miközben a terrorcsoport mintegy 1500 rakétát lőtt ki Izraelre. Végül egyiptomi közvetítéssel létrejött tűzszünet lépett életbe.

Netanjahu a Haaretz szerint azzal érvelt, hogy a Hamász elleni elrettentés hatékony. Bar kitartott amellett, hogy Izrael végül döntésre kényszerül majd a Hamász elleni hadjárat megindítása körül, esetleg egy ciszjordániai nagyszabású hadműveletre reagálva.

A Hamász terroristái megtámadják az IDF Nahal Oz támaszpontját 2023. október 7-én, a terrorcsoport által közzétett felvételeken. (Pillanatkép: Telegram)

“A Hamász ellen megfelelő erőegyensúly áll fenn” – válaszolta állítólag Netanjahu, megjegyezve, hogy a Hamász a 2021-es Falak őre hadművelet óta kimaradt az Izrael és az Iszlám Dzsihád közötti harcokból.

Abban az évben október 7-én reggel mintegy 5000 Hamász-vezette terrorista hatolt be a Gázai övezetből Dél-Izraelbe, mintegy 1200 embert megölve és 251 túszt ejtve, szörnyű brutalitások és szexuális erőszak közepette, és ezzel olyan háborút robbantottak ki, amely 17 hónappal később sem ért véget.

Netanjahu hivatala “újabb álhírnek” nevezte a Haaretz cikkét, mondván, hogy az igazság ennek épp az ellenkezője”.

A miniszterelnöki hivatal elismerte a találkozót, de fenntartotta, hogy Bar azzal érvelt, hogy “a Hamász a stabilitás fenntartására törekszik a Gázai övezetben, és arra összpontosít, hogy nyomást gyakoroljon Izraelre Júdeában és Szamáriában”.

A miniszterelnöki hivatal szerint Bar azt javasolta, hogy “ne tegyünk semmit”, vagy legfeljebb csökkentsük az Izraelbe belépő palesztin munkavállalók számát.

Netanjahu – közölte a hivatala –  azt hangsúlyozta, hogy a terrorista vezetők elleni csapások jelentik az izraeli elrettentés lényegét, és hogy továbbra is előkészületeket kell tenni a Hamász vezető személyiségeinek – Muhammad Deif, Yahya Sinwar – kiiktatására”.

A Haaretz jelentése – amely nem jelezte, hogyan szerzett tudomást a 2023. május 21-i beszélgetésről – olyan hírek közepette jelent meg, amelyek szerint Netanjahu azt tervezi, hogy leváltja Bart a Sin Bet éléről. A miniszterelnök nemrég távolította el Bar-t és a Moszad vezetőjét, David Barnea-t a gázai tűzszünetről tárgyaló csoport éléről, amely megállapodás miatt Netanjahu jobboldali koalíciós partnerei a kormány megbuktatásával fenyegetőztek.

Kedden Netanjahu hivatala éles támadást intézett Bar ellen, azzal vádolva, hogy a Bar által elrendelt belső vizsgálat eredményei, amely az ügynökségnek az október 7. megakadályozásának elmulasztását vizsgálta, “nem adnak választ egyetlen kérdésre sem”.

A Sin Bet belső vizsgálatának megállapításai részletesen taglalják saját hibákat, és azt állítják, hogy másképp cselekedve meghiúsíthatták volna a támadást. Ugyanakkor nagyrészt a szervezeten kívülre helyezik a felelősséget, többek között arra utalva, hogy az egymást követő kormányok nem folytattak eléggé offenzív politikát a Hamásszal szemben, például nem vették célba a terrorcsoport vezetőit, ahogyan azt az ügynökség állítólag szorgalmazta.

“A Sin Bet vizsgálatának következtetései nem felelnek meg az ügynökség és vezetője kudarca súlyosságának” – állt egy Netanjahu “körének” tulajdonított nyilatkozatban.

ToI

[popup][/popup]