Neonáci koncertet szerveznek Budapesten – vajon ezt is hagyják a hatóságok?

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Neonáci koncertet szerveznek 2024. december 21-én Budapesten, egy előre meg nem nevezett helyszínen. Az esemény beharangozója a Nordic Sun Records Budapest (NSRB) honlapján érhető el. Jegyek csak elővételben kaphatóak, a koncert helyszínéről csak a jeggyel rendelkezőket értesíti e-mailben. Az eseményen két külföldi antiszemita zenekar is fellép – írja a Telex. 

Az egyik a Der Stürmer görögországi black metal zenekar, amely az NSBM (National Socialist Black Metal, azaz nemzetiszocialista black metal) irányzat képviselője. Az NSBM nyíltan támogatja a nemzetiszocializmust, a neonáci eszméket és a rasszista, antiszemita nézeteket.

A zenekar neve az 1930-as években megjelent náci propagandalaptól származik, amelyet Julius Streicher szerkesztett, és amely antiszemita propagandát terjesztett. A zenekar dalszövegeiben és megnyilvánulásaiban gyakran hirdet fajgyűlöletet, antiszemitizmust, neonáci eszméket és erőszakos politikai nézeteket, amelyek összhangban vannak a nemzetiszocialista ideológiával.

A Telex felidézi, hogy a Der Stürmer és más hasonló NSBM-zenekarokat széles körben neonácinak tartják, mivel dalszövegeik és megnyilvánulásaik nyíltan támogatják a rasszizmust, antiszemitizmust és a nemzetiszocialista eszméket. Az NSBM-szcéna szorosan kapcsolódik szélsőjobboldali mozgalmakhoz és gyűlöletcsoportokhoz, emiatt ezek a zenekarok és a hozzájuk tartozó zenei irányzatok gyakran kirekesztettek a zenei közösségen belül, sok helyen egyenesen be vannak tiltva.

A másik fellépő a Sunwheel lengyel black metal zenekar, amely szintén az NSBM irányzat képviselője. Az együttes logója is neonáci ihletésű, hisz a „sunwheel”, vagyis a napkerék egy „szvasztikára” vagy „horogkeresztre” utaló szimbólum, amelyet gyakran használnak ebben a szubkultúrában.

A koncertszervező honlapján azt hirdetik, hogy azok a felhasználók, akik feliratkoznak a hírlevelükre, 14,88 százalékos kedvezményt kapnak. A 1488 számkombináció a neonáci és fehér felsőbbrendűséget hirdető csoportok között széles körben elterjedt szimbólum, amely két különálló, de egymáshoz kapcsolódó üzenetet hordoz.

A 14-es szám David Lane amerikai neonáci aktivistához köthető, aki az általa megfogalmazott 14 szóról híresült el. Angolul így hangzik: „We must secure the existence of our people and a future for white children”, azaz:

„Biztosítanunk kell népünk fennmaradását és a fehér gyermekek jövőjét.”

A 88-as szám pedig a „Heil Hitler” kifejezésre utal, mivel a „H” betű az angol ábécében a 8. helyen áll. Így a 88-as szám a „HH” betűkombinációt jelöli, amely a náci üdvözlés rövidítése.

Idén ez már a második alkalom, hogy neonáci bulit szerveznének Budapesten. Februárban kétnapos, koncertekkel egybekötött „megemlékezést” szervezett a Vér és Becsület a kitörés napja alkalmából. 2023 májusában pedig harcművészeti gálának álcázták egy neonáci összejövetelt.

A decemberi rendezvény kapcsán a Telex megkereste a Budapesti Rendőr-főkapitányságot is, akárcsak a Tett és Védelem Alapítvány.

“Kértük a rendfenntartó szerveket – írja a TEV, hogy összhangban az Alaptörvénnyel, a büntető törvénykönyvvel, valamint az elmúlt napokban a Kazinczy utcai ortodox zsinagóga előtti antiszemita provokációval kapcsolatban tett kormányzati állásponttal, akadályozzák meg a koncerten terjeszteni kívánt neonáci ideológia magyarországi terjesztését.”

Vajon ezt a neonáci rendezvényt is hagyják a hatóságok, mint a bosnyák fociszurkolók fekete egyenruhás, “palesztinázó” vonulását a pesti zsidónegyeden át, vagy komolyan veszik a kormány “zéró toleranciára” vonatkozó fogadkozását?

[popup][/popup]