Németország: beismerő vallomást tett a 14 éves lány gyilkosa

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Egy hete borzolja a kedélyeket Németországban a 14 éves Susanne Feldman meggyilkolása.

Susanne Feldman (Forrás: facebook)

Egy 14 éves lány ellen elkövetett nemi erőszak és gyilkosság önmagában is szörnyű, de az eset súlyát megnövelte, hogy Susanne a mainzi zsidó közösség tagja volt, feltételezett gyilkosa, Ali Bashar, pedig egy Irakból érkezett bevándorló. Bashar menedékkérelmét már elutasították, számos bűncselekmény miatt is folyt ellene eljárás, de mégsem toloncolták ki, mert megfellebbezte a kiutasító határozatot.

A rendőrség vasárnap jelentette be, hogy a május 22-én eltűnt 14 éves lány holttestét június 6-án találták meg Wiesbaden közelében. Elkövetőként a 20 éves iraki Ali Bashart azonosította a rendőrség, akinek menedékjogi kérelmét a hatóságok korábban elutasították. Múlt héten Bashar családjával elhagyta a menekültközpontot, ahol addig élt és hamis papírokkal az iraki kurd autonóm terület fővárosába, Erbilbe utazott, de az ottani hatóságok a németek kérésére lefogták és visszairányították.

Aki Bashar a német rendőrség által közzétett fényképen

A boncolás brutális bántalmazást és nemi erőszakot azonosított. Bashart a német rendőrség kihallgatta és az ügyben nyomozást rendelt el, miután az iraki beismerő vallomást tett. Azzal védekezett, hogy a lány dulakodás közben arcán megsérült, és ő attól tartott, hogy feljelenti a rendőrségen.

Susanna Maria Feldman a mainzi zsidó közösség tagja volt; családjával a városban élt. Egyelőre nem bizonyított, hogy a gyilkosságot zsidóellenes gyűlölet motiválta.

Bashart egy sor korábban elkövetett bűntettel, többek között késes rablással gyanúsítják. Korábban egy 11 éves lány megerőszakolásával is kapcsolatba hozták, de a nyomozás ez ügyben eredménytelenül zárult.

Bashar a migránsáradat csúcsán, 2015 októberében érkezett az országba, és akkor folyamodott menedékért, amit elutasítottak.

Angela Merkel német kancellár egy tévéinterjúban azt nyilatkozta: „Ez az eset is bizonyítja, hogy az olyanokat, akiknek nincs tartózkodási engedélyük, és mielőbb ki kell toloncolni.”

A németországi zsidó tanács „gyors és átfogó intézkedést és az elkövető példás megbüntetését” sürgette az ügyben.

Susanna fényképe a wiesbadeni utcán (Boris Roessler/dpa via AP)

Alice Weidel, a szélsőségesen bevándorlás-ellenes Alternatíva Németországért (AfD) párt vezetője lemondásra szólította fel Merkelt. A párt egyik parlamenti képviselője hozzászólásának idejét arra használta fel, hogy be nem jelentett egyperces néma felállással adózzon a halott lány emlékének.

Más pártokban azt hangoztatják, hogy az ügyet az AfD politikai nyerészkedésre igyekszik felhasználni. Afganisztánból és Szíriából érkezett menedékkérők által elkövetett gyilkosságok nagyban hozzájárultak a párt sikeréhez a múlt őszi németországi parlamenti választásokon.

A Times of Israel cikke nyomán Bassa László

[popup][/popup]