Mindhárom – szenzációs kiállítás Egerben, a Ziffer Galériában

Mindhárom – ezt a címet viseli a Ziffer Galéria új kiállítása. A kiállítás tárgya a XX. század három talán legmeghatározóbb fotósa: André Kertész, Robert Capa és Moholy-Nagy László életműve. A kiállítás helyszíne találó: a három, zsidó származású művész alkotásait az egykori ortodox zsinagógában tekinthetjük meg.

A kiállítás a három művész életművéből válogat. Három különböző látásmód, három eltérő pályaív – és egy közös pont: mindhárman elhagyták Magyarországot, és a 20. század globális vizuális kultúrájának meghatározó alakjai lettek.

 

„Nem elég csak látni – érezned kell, amit lefényképezel” – Andre Kertesz

Kertész a mindennapi élet költője volt. Korai budapesti képeitől a párizsi, majd New York-i éveiig következetesen ugyanazt a csendes, személyes látásmódot vitte tovább: apró gesztusok, elcsípett pillanatok, finom kompozíciók. Nem a történelem nagy eseményeit fotózta, hanem azt, ami közben történik – és amit mások nem vettek észre: Brassóban fotózta a frontról hazatérő katonákat, a felbomló hadsereget, Szigetbecsén a falusi életet. Azon ritka emberek közé tartozott, akik azt csinálhatták, amit szeretnek: 31 éves korától csak a művészetnek élt. Első felesége Rogi Klein, emigráns fotóművész volt, második felesége pedig gyermekkori szerelme, Salamon Erzsébet (Elisabeth Saly). Kalandos élete során volt „elfajzott művész”, majd a Francia Becsületrend büszke birtokosa. Hatása ma már evidens: a modern dokumentarista és utcai fotográfia egyik alapnyelve lett az, amit ő még ösztönösen alakított ki. A Ziffer Galériában kiállított művei egy része külföldről érkezett, Magyarországon korábban még nem szerepelt.

 

„Ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel!” – Robert Capa

Capa ezzel szemben a 20. század konfliktusainak krónikása lett, olyan művész, aki egy újfajta vizuális nyelvet teremtett. A spanyol polgárháborútól a második világháborún át a franciák indokínai háborújáig a frontvonalból dolgozott, és nemcsak megfigyelője, hanem résztvevője is volt az eseményeknek. Képei – köztük a normandiai partraszállás ikonikus felvételei – nem egyszerűen dokumentumok, hanem a modern háborús tudósítás alapképei, annyira, hogy a Ryan közlegény megmentése című filmhez is felhasználták. Leghíresebb képe, „A milicista halála” (a fénykép teljes címe: Lojalista milicista a halál pillanatában, Cerro Muriano, 1936. szeptember 5.), minden idők leghíresebb háborús fotója, de fotózta Hemingwayt, Párizs felszabadítását, sőt, Izrael függetlenségének kikiáltását is (mind a négy kép megtekinthető a kiállításon). A fotóriporteri attitűd, amely a közelséget és a személyes kockázatot tekinti hitelességi feltételnek, nagyrészt hozzá köthető. Úgy halt meg, ahogyan dolgozott: túl közel ment. 1954-ben a vietnámi-laoszi határ közeléből tudósított, amikor taposóaknára lépett.

 

„A jövő analfabétája nem az lesz, aki nem tud írni, hanem aki nem ismeri a fotográfiát” – Moholy-Nagy László

Moholy-Nagy László a 20. századi modernizmus egyik legsokoldalúbb alakja volt, aki a fotográfiát alapvetően új irányba fordította. Magyarországról indulva Berlinben, majd az Egyesült Államokban teljesedett ki pályája, ami jól mutatja a korszak közép-európai művészeinek mobilitását. A Bauhaus iskolában nemcsak tanított, hanem a vizuális gondolkodás egész rendszerét újragondolta. Számára a fotó nem pusztán leképezés volt, hanem kísérleti médium, amelyen keresztül a látás maga is formálható. Egyik legismertebb újítása a fotogram, amelynél kamera nélkül, közvetlenül a fény segítségével hozott létre képeket. Ezzel a technikával a fényt anyagként kezelte, nem pedig eszközként. Munkáiban gyakran jelennek meg absztrakt formák, geometrikus szerkezetek és szokatlan nézőpontok. Fotózott extrém magasból, ferdén, túl közel – amit ma kreatív fotózásnak nevezünk, azt ő ültette át a gyakorlatba. Nem a valóságot akarta visszaadni, hanem új vizuális tapasztalatokat létrehozni. Elméleti írásaiban is hangsúlyozta, hogy a modern embernek újra kell tanulnia látni. A technológia számára nem veszély volt, hanem lehetőség a művészet megújítására. Az emigráció után Chicagóban alapította meg az Új Bauhaust, ahol pedagógiai elképzeléseit továbbfejlesztette. Hatása messze túlmutat a fotográfián: a design, az iparművészet és a vizuális kommunikáció egészére kiterjed. Munkássága hozzájárult ahhoz, hogy a fotó a modern művészet egyik alapvető médiumává váljon. Bár életének nagy részét külföldön töltötte, magyar gyökerei végig meghatározóak maradtak. Moholy-Nagy életműve ma is azt a kérdést teszi fel: hogyan látunk, és mit kezdünk azzal, amit látunk.

Több ettől

A kiállítás több attól, mint három fotós válogatott képeinek gyűjteménye. A volt zsinagóga falain a XX. század történelme kel életre. Háborúk, forradalmak, kis emberek fénybe vésett pillanatai és a világunk kifordítva, átértelmezve. A képeken túl láthatjuk a legendás Leica fényképezőgépeket, amikkel a zsenik dolgoztak (közöttük néhány igazi ritkaságot is).

 

Zsinagóga – volt

A három művészóriás alkotásain kívül, a képek mögött felsejlik az egykori zsinagóga is. Mert a kiállítás helyszíne nem semleges. A három életmű együtt nézve nemcsak művészeti, hanem kulturális történet is. Különösen egy olyan térben, amely maga is egy eltűnt közösségről beszél.

A zsinagógából lett kiállítótér ugyan ma már nem hordoz vallási funkciót, de a tér arányai, a fények, a Dávid-csillagos ablak és a női karzat és a frigyszekrény egykori helye: mind-mind emlékeztet arra, hogy itt egykor

nem képeket nézegettek, hanem szöveget hallgattak.

A kiállítás nem tematizálja ezt nyíltan. Nem beszél identitásról, vallásról, pusztításról vagy asszimilációról. Mégis nehéz nem észrevenni, hogy a bemutatott alkotók pályája szorosan összefügg a 20. századi zsidó tapasztalattal: elmozdulás, emigráció, újrakezdés.

A mostani kiállítás így nemcsak három fotósról szól, hanem arról is, mi történik egy zsidó térrel, ha megszűnik zsidó térként működni.

 

A kiállítás kurátora: Gulyás Gábor

Megtekinthető: 2026.05.24-ig

Belépő: 3000Ft, egri lakcímmel rendelkezőknek: 1500Ft

Érdekesség: a Ziffer Galériával szemben lévő Marján Cukrászda a három fotóművész tiszteletére egyedi, róluk elnevezett süteményeket készített.

 

A szerző az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem hallgatója.