Görögdinnye, piros háromszög, polip – rejtett antiszemita kódok és szimbólumok
A német belföldi hírszerzésért felelős Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal (BfV) egy új, „Szekuláris palesztinbarát szélsőségesség” elnevezésű oldallal bővítette online platformját, valamint közzétett egy 80 oldalas, „Rejtett üzenetek, antiszemita kódok és rejtjelek” című szakmai dokumentumot is.

A jelentés célja, hogy felhívja a figyelmet azokra a rejtett antiszemita kifejezésmódokra, amelyek alkalmasak a radikalizáció és a szélsőségesség észrevétlen terjesztésére.
A BfV meghatározása szerint ez a szélsőséges színtér rendkívül heterogén, de a különböző szervezeteket és egyéneket összeköti az Izrael-ellenesség és a zsidó állam létjogosultságának tagadása. Ezek a csoportok ideológiai hidat képeznek a baloldali, az iszlamista és a szélsőjobboldali szereplők között, a legfőbb összekötő kapocs pedig az Izrael iránti gyűlölet.
A jelentés külön kiemeli, hogy a 2023. október 7-i terrortámadás minden addiginál jobban rávilágított erre a dinamikára, amikor a radikális baloldal egy része szolidaritást vállalt a „palesztin felszabadítási harccal”, így téve szalonképessé a Hamász terrorját bizonyos tiltakozási környezetben.
Álcázott szimbólumok és jelszavak
A hatóságok azonosították a palesztinbarát szélsőségesség leggyakoribb vizuális és verbális eszközeit:
- A görögdinnye-szelet:A palesztin zászló színeit viselő szimbólum. Különösen radikális formája, amikor Izrael Állam teljes területét a görögdinnye színeivel ábrázolják, ezzel vizuálisan tagadva Izrael létezéshez való jogát.
- Fordított vörös háromszög:A Hamász propagandájából származó jelzés, amelyet eredetileg a célpontok megjelölésére használtak.
- „From the river to the sea” (A folyótól a tengerig):A szlogen Izrael Állam eltörlésére és felszámolására irányuló felhívásként értelmezhető.
- „Gyerekgyilkos Izrael”:A BfV szerint ez a skandálás a középkori vérvádak antiszemita összeesküvés-elméletein alapul.
Az antiszemita kódok öt fő kategóriája
A BfV kézikönyve részletesen elemzi azokat a titkosított üzeneteket, amelyeket a beavatottak azonnal megértenek, míg a kívülállók számára ártalmatlannak tűnhetnek.
- Pénzügyi kódok:A „globalisták”, a „nagytőke”, valamint a BlackRock, a Soros vagy a Rothschild nevek gyakran a feltételezett zsidó pénzügyi elit kódjaiként funkcionálnak, a kapitalizmus kritikáját antiszemita összeesküvés-elméletté alakítva.
- A zsidó világösszeesküvés mítosza:Ide tartoznak a bábjátékos-ábrázolások, a „Great Reset”, a „Kalergi-terv”, a szabadkőművesekre való utalások, valamint a polip-karikatúrák, ahol például George Soros feje egy olyan polipként jelenik meg, amelynek csápjai elérik a WHO-t, az EU-t vagy Ukrajnát.
- „Méreg, vér és torz ábrázolások”:A középkori rituális gyilkosságok modern köntösbe öltöztetése olyan kifejezésekkel, mint az „Illuminati”, a mindent látó szem, az „adrenokróm” vagy az okkult gyermekáldozatok.
- Holokauszt-inverzió és áldozati szerep:Az elkövető és az áldozat szerepének felcserélése, ahol a holokausztra emlékezést a németek elleni „népirtásként” vagy „Izrael védőpajzsaként” mutatják be, illetve a védőoltás-ellenes tüntetők sárga csillag-használata.
- Izrael mint vetítővászon:Az a narratíva, amely a zsidóságot kollektíven teszi felelőssé Izrael tetteiért, magát az államot pedig a „világ legfőbb gonoszaként” definiálja.
A kódok működési mechanizmusa és veszélyei
A hírszerzés figyelmeztetése szerint a kódolt nyelvezet azért rendkívül veszélyes, mert észrevétlenül képes elmozdítani az egyéneket a szürke zónából a radikalizáció felé. A kódok hatása négy különböző szinten nyilvánul meg:
- Emocionális szint:Megkerüli a racionális gondolkodást, és tudatalatti reakciókat, félelmet, valamint erkölcsi felháborodást vált ki (például szenvedő gyermekek képeivel).
- Kognitív szint:Olyan értelmezési kereteket hoz létre, amelyek a náci képi világ vagy a „jó és rossz” közötti éles különbségtétel révén elfogadhatóvá teszik a szélsőséges üzeneteket.
- Morális szint:A dehumanizáció (emberek szörnyetegként való ábrázolása) révén fokozatosan aláássa a demokratikus értékeket, csökkentve a verbális és fizikai erőszakkal szembeni gátlásokat.
- Cselekvési szint:Arra ösztönzi a befogadót, hogy lépjen ki a passzív szerepből, ami közvetlenül mozgósíthat a fizikai attrocitásokra és a vandalizmusra.
A BfV hangsúlyozza, hogy az antiszemita képek és szimbólumok éppen azért képesek kifejteni hatásukat a tágabb társadalomban, mert gyakran felismeretlenül terjednek, a környezet pedig bagatellizálja azokat. Az új útmutató célja ezéert a lakosság és a pedagógusok érzékenyítése a demokratikus alapelvek védelme érdekében.
Címkék:From the river to the sea, görögdinnye, piros háromszög




