Geert Wilders – a cionista és szélsőjobboldali holland pártvezér

Írta: Lázár György - Rovat: Politika

A márciusi holland választások nagy esélyese, a rendkívüli népszerűségnek örvendő, bevándorlóellenes nézeteiről ismert pártvezér, az 53 éves Geert Wilders.

Geert Wilders – kipában, középen

Wilders története meghökkentő. Pártja és nézetei a politikai spektrum szélsőjobbján helyezkednek el, ugyanakkor imádja Izraelt, és szoros kapcsolatokat ápol észak-amerikai konzervatív zsidó csoportokkal is.

Wilders a napokban hirtelen felfüggesztette kampányát. A színpadias bejelentést azután tette, hogy kiderült: testőrei információkat szivárogtattak ki róla. A pártvezér nem érzi magát biztonságban. Némi joggal: Pim Fortuyn-t, a szélsőjobboldali holland politikust 2002-ben éppen a választások előtt gyilkolta meg egy merénylő.

Wilders 1961-ben született és 1998-ban, 37 évesen került először a holland parlamentbe a konzervatív VVD (Volkspartij voor Vrijheid en Democratie) párt képviselőjeként. Pártjának azonban nem tetszett iszlámellenes retorikája, ezért 2004-ben kivált, majd saját pártot alapított Szabadságpárt néven (Partij voor de Vrijheid). 2010-ben már a szavazatok 15%-át kapta meg.

Wilders programja szélsőjobboldali és populista. Betiltaná a Koránt, amit Adolf Hitler Mein Kampf-jához hasonlított. Bezárná a mecseteket, lezárná Hollandia határait a muzulmánok előtt, megfontolná a kiválást az EU-ból és az Euro helyett ismét a guldent vezetné be. Nemrég „marokkói söpredéknek” nevezte muszlim bevándorlók egy csoportját. „Az iszlám ideológia veszélyesebb a nemzetiszocializmusnál is” – mennydörgi. 2008-ban vitát váltott ki Fitna című, iszlám-ellenes videopamfletje, jogi eljárás is indult ellene. Sokan azonban azt állítják, hogy ő az, aki ki meri mondani azt amit mások csak gondolnak hazájában.

Wilders Jeruzsálemben, a Siratófalnál

Wilders legalább ötvenszer járt már Izraelben, ahol „otthon érzi magát”. Évente egyszer ellátogat oda, de volt már olyan év, hogy háromszor is hosszabb időt töltött a zsidó államban.

18 éves korában, a középiskola elvégzése után, Ausztráliába szeretett volna menni, de nem volt elég pénze, és így Izraelbe ment. Arra is gyanakodott, hogy anyja családja, amely indonéziai holland telepesek leszármazottja, zsidó származású, de erre bizonyítékot nem talált.

Jeruzsálemet – ahol annak idején egy kenyérgyárban dolgozott – a világ leggyönyörűbb városának tartja. Az Ashkelon melletti Yad Mordechai kibucban mezőgazdasági munkát végzett, majd hosszabb időt töltött Mosav Tomerben, Jerikótól északra. Volt egy izraeli barátnője is, és a rövidre tervezett látogatásból többéves kaland lett. Évekkel később tért vissza Hollandiába, és beszél egy kicsit héberül is.

Wilders nem tagadja, hogy szimpatizál a cionista eszmékkel, olyannyira, hogy izraeli kapcsolatai a holland titkosszolgálat figyelmét is felkeltették. Észak-Amerikában több jobboldali zsidó csoport lelkesen támogatja, és amikor Fitna filmje miatt beperelték, Kanadában szolidaritási nagygyűlést rendeztek támogatására. Floridában egy zsinagógában szónokolt, és Los Angelesben is ovációval fogadták, amikor kijelentette, hogy a holland nagykövetséget Tel Avivból Jeruzsálembe kell áthelyezni. Barátja a befolyásos Pamela Geller, az a zsidó anti-iszlamista aktivista, aki a Trump elnökkel szoros kapcsolatban álló Breitbart hírportálnak is dolgozik. Wilders azt is követeli, hogy Hollandia kérjen bocsánatot a második világháború során a holland nácik által elkövetett jogsértések miatt.

“Wilders, Izrael kutyája”

A holland zsidók viszont nem lelkesednek Wildersért. Saját hazájában ugyanis betiltaná a rituális vágást, így a kóser hús eltűnne Németalföldön. Wilders ugyancsak együttműködik olyan európai szélsőjobbos pártvezérekkel, mint a francia Marine Le Pen vagy az osztrák HeinzChristian Strache, akitől nem idegenek az antiszemita kijelentések sem. A hollandok úgy vélik, hogy Wilders kihasználta a zsidó közösséget, majd elárulta, “hátbaszúrta” őket. Nemrég a zsidó szervezetek nyilatkozatban ítélték el Wilders marokkóiakra tett nyilatkozatait – úgy tűnik „elegük van belőle”.

Wilders és felesége, Márfai Krisztina

Wilders felesége a magyar származású Márfai Krisztina. 1992-ben házasodtak össze, gyerekük nincs. A pár gyakran jár Magyarországon is. A feleség szülei egy kis szabolcsi faluban, Nyírparasznyán élnek. Wilders már ott is megfordult, sőt, arról is tudósított a facebookon, hogy alkalma volt Orbán Viktorral is kávézni.

A pártvezér mindig holland testőreivel utazik. Jogos az óvatosság, hiszen iszlamista szélsőségesek korábban már többször is életveszélyesen megfenyegették.

Néhány hét múlva, kis szerencsével, miniszterelnök is lehet belőle: Hollandia első cionista szélsőjobboldali miniszterelnöke.

Címkék:cionizmus, Geert Wilders, Hollandia, Izrael

[popup][/popup]