Brooklyn: borús jövőkép a rendszeresen ismétlődő antiszemita támadások nyomán

Írta: Szombat - Rovat: Politika

A New Yorki rendőrség (NYPD) gyűlölet-bűncselekményeket nyomozó részlege vizsgálatot indított a brooklyni Borough Parkban előző péntek éjszaka ortodox zsidók elleni sorozatos támadások ügyében.

(Photo by Kena Betancur/Getty Images)

Yaacov Behrman rabbi, a brooklyni központú Jewish Future Alliance alapítója a The Algemeinernek nyilatkozott a sorozatos antiszemita támadásokról: „Bizonyos körzetekben az emberek már félnek kimenni az utcára.” Az elmúlt két évben a három nagy ortodox zsidó központban – Williamsburg, Crown Heights és Borough Park – végrehajtott támadásokat a gyülekezet az antiszemita gyűlölet megnyilvánulásának tekinti. „Az ilyen támadások során az elkövetők nem akarnak pénzt vagy értéktárgyakat, nincs más indíték, csak a zsidógyűlölet.”

A múlt péntek éjszaka három incidens zajlott Borough Parkban, öt háztömbnyi területen belül; mindhármat biztonsági kamerák rögzítették. Az elkövetők ugyanabból a személyautóból ugrottak ki és zsidó férfiak és fiúk kergetésébe fogtak. Az egyik alkalommal az áldozatot másik kocsihoz szorították és ütlegelték.

A NYPD által szeptemberben közzétett adatok szerint a New Yorkban jelentett gyűlölet-bűncselekmények több mint fele, mintegy 150 minősült antiszemitának, az előző évhez képest 63 százalékos növekedést jelezve. Az őrizetbe vett személyek száma is nőtt: a 2018. évi 108-ról 135-re a hasonló időszakban. Ugyanakkor a kerületi ügyészség vonakodik az elkövetőket őrizetbe venni. Eli Cohen rabbi, a Crown Heights-i Crown Heights Jewish Community Council elnöke mondta a The Algemeinernek: „Nagy a nyomás a NYPD-n, hogy „kisebb bűnügyekben ne indítsanak nyomozást. A brooklyni kerületi ügyészség még akkor sem hajlik erre, ha nyilvánvaló, hogy a bűnösök megismételhetik a támadást.”

Biztonsági kamera felvétele egy Borough Parkban elkövetett támadásról

Berhman szerint ebben a városi politikusoknak is szerepe van. Megjegyezte, hogy szemmel tartják a 2021-es főpolgármester-választás jelöltjeit abból a szempontból, „hogy mennyire segítik a rendőrség munkáját, és mit javasolnak a probléma megoldására”.

Cohen szerint ugyanakkor pozitív változások is vannak. A zsidó közösség párbeszédet kezdeményezett helyi fiatal afro-amerikaiakkal. A brooklyni támadások elkövetői ugyanis tipikusan fekete színes bőrű tizen- és huszonéves fiatalok, akik magányos ortodox zsidókat inzultálnak.

Cohen hozzáteszi: „Mi valóban szeretnénk másokról többet megtudni, és harmonikusan együtt élni velük.” Véleménye szerint „a brooklyni antiszemita erőszak gyökerei nem kulturális, intézményes eredetűek, és nem is bizonyos csoportok sérelmeiben keresendők. Inkább egyéni jellegűek.”

David Niederman rabbi — a United Jewish Organizations of Williamsburg and North Brooklyn elnöke — az újságnak nyilatkozta: „a városi hivatalnokok részéről rendszerezettebb és kevésbé ad hoc hozzáállásra van szükség. Támadás támadást követ. Agytröszt létrehozására van szükség a  NYPD és a különböző közösségek képviselőinek részvételével, akik közös erővel derítenék föl az okokat és határoznák meg a teendőket.”

Az Algemeiner cikke nyomán Bassa László

 

Címkék:antiszemita incidensek, Borough Park, Crown Heights, New York, Williamsburg

[popup][/popup]