A Hamasz bécsi fegyverraktára, a lefejezett kisjézus és az öngyilkos empátia

A kontinens közös nyelve, közös ritmusa, közös jelképkészlete évszázadokon át a kereszténységből nőtt ki. Ez volt a konszenzus, amit minden vallási kisebbség elfogadott. A kereszténység nemcsak vallás, hanem a nyugati értékrend alapja is: ebből nőtt ki az a közös erkölcs, amelyre Európa és a Nyugat a jogrendjét és szabadságát építette. Ezért szimbolikus, hogy most éppen ezek a jelképek váltak a dzsihád terepévé.

Karácsonyi vásárok átnevezve: visszavonulás a saját térből

Néhány év alatt Európa a karácsony köré szerveződő nyilvános ünnepeit feszült, konfliktuskerülő gesztusokkal kezdte körbeépíteni. A nagyvárosok plakátjain alig merik kimondani a „karácsony” szót: Brüsszel Winter Wonders néven árulja ugyanazt a vásárt, Brugge Winter Glow, Antwerpen Winter in Antwerp, London Winter Wonderland néven futtatja a tömegrendezvényt. [1][2][3][4][5][6] A tartalom maradt karácsonyi, csak a név lett „ártalmatlanítva”.

Berlinben 2016-ban a tunéziai Anis Amri kamionnal gázolt bele a Breitscheidplatz karácsonyi vásárának tömegébe, tizenkét ember halálát okozva. [7] Strasbourgban 2018-ban a radikalizálódott Chérif Chekatt ölt meg öt embert a város ikonikus vásárának környékén. [8] Magdeburgban 2024. december 20-án egy Szaúd-Arábiában született orvos, Taleb al-Abdulmohsen hajtott az ünnepi forgatagba, 6 halottat és több mint kétszáz sérültet hagyva maga után. [9][10]

2025. december 14-én a német hatóságok öt militáns iszlamista férfit tartóztattak le: a gyanú szerint egy dél-bajorországi város karácsonyi vásárán járművel akartak a tömegbe hajtani, hogy a lehető legtöbb embert megöljék. [25][26]

2025-ben Németországban az overathi karácsonyi vásárt a megugrott terrorvédelmi/biztonsági költségek miatt lefújták, Kerpenben a hagyományos karácsonyi vásár elmaradt és egy kisebb, könnyebben biztosítható „Genussmarkt im Advent” váltotta, Frechen-Habbelrathban pedig a szigorúbb biztonsági elvárásokkal járó szervezési/felelősségi kockázatok (különösen egy esetleges támadás esetére) tisztázatlanságára hivatkozva mondták le, Magdeburgban pedig egy tervezett „Hunde-Weihnachtsmarkt” is röviddel a dátum előtt esett ki a karácsonyi vásárokra érvényes biztonsági előírások miatt – miközben egy országos felmérés szerint a közrendezvények biztonsági kiadásai átlagosan 44%-kal nőttek három év alatt.

A civil áldozatokat követelő akciók mellé jönnek a „kisebb” ügyek: sírokról lefűrészelt keresztek, felgyújtott templomajtók, leöntött Mária-szobrok, betlehemekből megcsonkított vagy ellopott Kisjézusok. Brüsszelben 2025 végén például a Grand-Place betlehemében a csecsemő Jézus-figurát lefejezték, ismeretlen tettes ellen indult eljárás. [11][12] Az OIDAC szerint 2024-ben 2211 kereszténységellenes incidens történt Európában. [13] A tettesek nagy része ismeretlen, a minta mégis egyértelmű: a keresztény szimbólumok célponttá váltak. Gerhard Ludwig Müller bíboros szerint sok európai politikus „fél a muszlim közösségek reakciójától”, ezért visszafogja a nyilvános keresztény jelenlétet, hogy elkerülje a konfliktust. [14][15]

Ferenc pápa 2024 decemberében palesztin kendőbe csavart Jézuskát avatott a vatikáni betlehemben.

Az “előzetes engedelmesség” jól ismert szociálpszichológiai effektus. Lényege, hogy bizonytalan helyzetben a társadalom és az intézmények nem a valós kényszerre, hanem a feltételezett reakciókra optimalizálva már előre önként hátrálnak, hogy elkerüljék a konfliktust és a reputációs kárt.

Akár vitatjuk, akár nem, a jelenség létezik: Európa úgy próbál egyensúlyozni identitása és félelmei között, hogy közben lépésről lépésre hátrál a saját teréből.

Hamasz-fegyverraktár Bécsben:

2025 novemberében kiderült, hogy a Közel-Kelet háborúja nem csak a híradókban, hanem egy bécsi raktárban is jelen van. A Mossad, európai szolgálatokkal együttműködve, Hamaszhoz köthető fegyverraktárat tárt fel Bécsben. Lőfegyverek, robbanóeszközök, logisztikai háttér – és a célpontok között zsidó és izraeli intézmények.

A raktárat egy bécsi civil szervezethez kapcsolódó struktúrán keresztül üzemeltették. Ami papíron „civil jelenlét”, az a valóságban terrorszervezet. A Mossad és a DSN szerint a bécsi terrorsejt folyamatos kapcsolatban volt Katarral és onnan várta az utasítást.

Ez már nem az a történet, amikor „néhány frusztrált fiatal” radikalizálódik az interneten. Ez infrastruktúra, hálózat, parancsra aktiválható erő.

Bécs szimbolikus: Európa egyik legélhetőbbnek tartott fővárosa, ahol az átlagpolgár fejében a biztonság fogalma magától értetődő. Egy Hamasz-fegyverraktár a városban erősen megrengeti ezt. A cél nem az, hogy azonnal frontvonalat nyissanak, hanem az, hogy belülről szabotálják a nyugati civilizációt, elvegyék a biztonságérzetünket.

És ami különösen veszélyes: mindezt azoknak az intézményeknek a védelme alatt teszik, amelyeket a Nyugat legnagyobb vívmányainak hiszünk. Amikor nem fegyverekkel, akkor ideológiailag, intézményesen, végső soron demokratikus eszközökkel szivárognak be: a szabadság eszközeit használva a szabadság felszámolására.

Umma, da’wa és Sharia: ideje megismerkedni néhány fogalommal

Az arab nacionalizmus és a politikai iszlám is tudatosan einstandolta és egyetlen közös nevezőre hozta a Közel-Kelet rendkívül sokszínű etnikai-kulturális identitással rendelkező csoportjait. Egy mindent felülíró, mozgósító rögeszme köré szervezte a tömeget.

A kötőanyag az antiszemitizmus, a “Palesztin ügy”, Izrael megsemmisítésének fantáziája és a Nyugat mint közös ellenség.

Európában sokan még mindig úgy beszélnek a radikális iszlámról és az iszlamizmusról, mintha az csak néhány szélsőséges csoport mániája lenne. Közben a muszlim világ nagy részében ezek a fogalmak közhelyek.

Az umma az iszlám egyik alapfogalma: a világ muszlim közössége, mint vallási, társadalmi és politikai test. Az iszlám hagyomány szerint ez nem pusztán hitközösség, hanem olyan egység, amelynek küldetése van a világban. A Korán az ummát „igaz közösségként” írja le, amelynek tanúságot kell tennie az egész emberiség előtt. Az iszlám gondolkodás kétféle ummát különböztet meg: a „válasz ummáját”, vagyis azokat, akik már muszlimok, és a „meghívás ummáját”, amelybe minden nem muszlim ember beletartozik, mint potenciális címzett. Ebből következik, hogy az umma nem statikus állapot, hanem feladat és folyamat: a közösség védelme, becsületének megőrzése és folyamatos bővítése vallási kötelesség.

A bővítés eszközei közé tartozik a nyílt és közvetett da’wa (misszió), az intézményesítés, a társadalmi jelenlét erősítése, valamint a demográfiai növekedés. Ebben a keretben az iszlám nem pusztán személyes hit, hanem olyan kollektív identitás, amely természetesnek tekinti saját globális jelenlétének növelését — akkor is, ha ez más civilizációk meglévő kulturális rendjével kerül feszültségbe. Ezt a muszlim hívők zöme így gondolja helyesnek. Ezért imádkoznak többezren a köztereken, ezért tüntetnek félelmet keltve a keresztény rendezvények tőszomszédságában.

A da’wa eredetileg az iszlám hitre való meghívás, az iszlám „misszió” fogalma. A fundamentalista irányzatok számára azonban ennél sokkal több: stratégiai eszköz. Ott, ahol nem lehet erőszakkal terjeszkedni, a da’wa a hosszú távú, csendes térfoglalás módszere: mecsetek, iskolák, az akadémiai élet, kulturális központok, civil szervezetek, médiaplatformok hálózata, amely lassan elkezdi átírni, mi számít „normálisnak” egy nyugati társadalomban.

Az egész nyugati világ iszlamizálása nem csak terroristák fantáziája.

A muszlimok elsöprő többsége beszél arról, hogy a sharia – az iszlám jog – elvi értelemben mindenhol érvényes, és hosszú távon mindenhol érvényesíteni is kell.

A sharia (saríʿa) az iszlám vallási–jogi normarendszere, amely a Koránból, Mohamed próféta hagyományából (szunna), valamint a klasszikus iszlám jogtudományból származik. Nem csupán büntetőjogot jelent, hanem az élet egészére kiterjedő szabályrendszert: a vallásgyakorlástól és a családjogon át a gazdasági és társadalmi viszonyokig.

A sharia értelmezései eltérőek, de közös bennük, hogy a jog végső forrása nem az emberi törvényhozás, hanem az isteni kinyilatkoztatás. Emiatt a sharia elvi értelemben megelőzi és felülírja a világi jogot, így a demokrácia szekuláris törvényei nem vonatkoznak a muszlim hívőkre.

A sharia klasszikus és konzervatív értelmezései számos ponton éles konfliktusban állnak a modern nyugati jog- és értékrenddel. Ezek közé tartozik a nők jogainak sokszor durva korlátozása, a homoszexualitás akár halállal való büntethetősége, a gyerekházasságok vallási legitimációja, valamint az állatok testi fenyítésen és brutális lemészárolásán alapuló jogi és rituális gyakorlatok elfogadása. Bár a sharia alkalmazása országonként és irányzatonként eltérő, a probléma nem pusztán az „extrém értelmezésekben” rejlik, hanem abban, hogy ezek a normák a hagyományos iszlám jogirodalomban mélyen gyökereznek, és sok hívő számára ma is követendőnek számítanak.

Miközben a politikai iszlám aktív támogatottsága a muszlim világon belül kisebbségi, kb. 15%-ra tehető, addig a sharia normatív elfogadása jóval szélesebb körű.

Afganisztán férfi lakosságának 99% támogatja a sharia-t mint állami jogot.

Irakban 90% felett, Pakisztánban és Egyiptomban 70–80%-ra tehető ez a szám.

Meglepő, hogy Nyugat-Európában is 30–50% közé esik azoknak a hívőknek az aránya, akik helyesnek tartanák a sharia alkalmazását muszlimok számára, vagy akár általánosabban is.

Ez nem azt jelenti, hogy ezek az emberek mind erőszakot akarnak, hanem azt, hogy az umma és a sharia fogalma sokak számára nem magánügy, hanem kollektív erkölcsi és társadalmi keret. Innen nézve az iszlám globális jelenlétének erősítése nem szélsőséges projektként, hanem vallási kötelességként jelenik meg — és ez az a kulturális feszültség, amellyel Európa ma nem tud mit kezdeni.

Fehér bűntudat, patológiás empátia

A nyugati döntéshozatal mögött egy alig kimondott, mégis erős lelki mechanizmus működik: a fehér bűntudat. A gyarmatosítás, a rabszolgatartás és a nácizmus öröksége olyan morális terhet rakott a nyugati emberre, hogy saját kulturális jelenléte fölött vált hiperkritikussá. A többségi, európai kultúra sokak szemében potenciális elnyomó struktúra. Akik így gondolják, gyakran a keresztény jelképeket kirekesztőnek minősítik. Innen nézve egy betlehem a téren nem a civilizációnk origója, hanem valami, ami „bizonyos csoportokat zavarhat”.

Ebből alakul ki az, amit patológiás empátiának nevezhetünk: olyan együttérzés, amely következetesen kifelé irányul, miközben elveszíti a saját közösség iránti felelősséget. Amikor egy társadalom tartósan fontosabbnak érzi mások érzékenységét, mint a saját biztonságát, kulturális folytonosságát és önvédelmi képességét, akkor kiiktatja magából az életösztönt. Az empátia ilyenkor maladaptív mechanizmussá válik: érzelmi hangolás irányítja, nem józan adatgyűjtés, nem tágabb kontextus, és nincs fék, amely megállítaná a felelőtlen, túlkompenzáló reakciókat.

Az előre kiszignált erkölcsi szereposztásban a kritika kegyetlenségnek, a kockázatfelmérés előítéletnek, az önvédelem pedig kirekesztésnek látszik.

Paul Bloom a Yale professzora, kanadai születésű pszichológus ezt a problémát fogalmi szinten is szétbontja. Az Against Empathy: The Case for Rational Compassion című könyvében különválasztja az empátiát — mint érzelmi átélést és azonosulást — az együttérzéstől, amely törődést és segítő szándékot jelent. Bloom szerint a társadalmi döntésekben nem az empátia elutasítása a cél, hanem annak fékezése: a „racionális együttérzés”, amely megőrzi a törődést, de arányérzékkel és következmény-mérlegeléssel korlátozza az érzelmi automatizmusokat.

Dr. Gad Saad „öngyilkos empátiának” nevezi azt a jelenséget, amikor egy civilizáció annyira mások érzékenységével van elfoglalva, hogy közben feladja a saját élethez való jogát. Saad Bejrútban született, libanoni zsidó családban; a montreali Concordia University professzora, aki evolúciós pszichológiai szemlélettel kutat és ír, több könyv szerzője, köztük The Parasitic Mind. Egy tömör megfogalmazásában így foglalja össze a problémát:

“Az öngyilkos empátia pusztítóbb a pacifizmusnál: a civilizációd szabadon választott feladása, pusztán az erkölcsi pózolás kedvéért.”

Ott, ahol a muszlim lakosság száma gyorsan növekszik, elkerülhetetlenül politikai tényezővé válik. Választói súlyt, stratégiai célcsoportot jelentenek a helyi közéletben. A pártok erre reagálnak: üzeneteiket, gesztusaikat és konfliktuskezelésüket ehhez a választói realitáshoz igazítják. A kialakuló ösztönzőrendszer azonban nem az integrációt erősíti, hanem a többség visszahúzódását jutalmazza. Minél kevesebb konfliktust vállal a többségi társadalom a saját normáiért, annál „felelősebbnek” és „befogadóbbnak” minősül. Így a jelképek eltűntetése, a nyelv kiüresítése és a határok elkenése politikai erénnyé válik, miközben a közös normák nyílt kimondása egyre inkább kockázatosnak számít.

A posztkeresztény Európa dilemmája, hogy a kereszténységet sokszor már csak díszletként kezeli, mégis ez maradt a közös nyelvünk. Ha ezt feladjuk, mi tart össze bennünket — és mi védi meg a közös normákat azokkal szemben, akik nem alkalmazkodni akarnak hozzájuk, hanem felülírni?

Szelektív együttérzés:

A „sokszínűség” diskurzusa mögött valójában szelektív empátia működik. Nem minden kisebbség kap ugyanannyi együttérzést. Minél sötétebb bőr, minél könnyebben elmesélhető „gyarmati áldozat-történet” – annál automatikusabb a szimpátia.

A zsidóság – bár Európa egyik legrégebben üldözött kisebbsége – furcsa módon gyakran kiesik ebből a körből.

A paradoxon kemény: a 20. században milliókat öltek meg azért, mert a zsidókat nem tartották elég „fehérnek”, elég „európainak”. Pár évtizeddel később inkább már túlságosan fehérnek tekintik őket ahhoz, hogy a védendő kisebbségek közé tartozzanak. Az antiszemita támadásokra gyakran relativizáló magyarázat érkezik. Az “anticionizmus” vagy “politikai konfliktus” jelszavak mögött azonban szimpla zsidó gyűlölet lapul.

Ha a zsidók elleni erőszakot megengedi és bizonyos körökben jutalmazza a demokrácia, akkor nem kell meglepődni, hogy zsidókat vernek, fenyegetnek és ölnek az utcáinkon.

Menekülők, exmuszlimok

Jó lenne végre komolyan venni azokat a muszlim és exmuszlim bevándorlókat, akik éppen az iszlám jogrend elől menekültek Nyugatra. Ők pontosan tudják, mit jelent a politikai iszlám uralma, és mit jelent a sharia nem elméletben, hanem a mindennapokban.

Az iszlám belső kritikája ugyanis nem akadémiai vita. A klasszikus sharia az iszlám elhagyását halállal bünteti, és még ott is, ahol ezt az állam nem hajtja végre, a társadalmi megtorlás nagyon is valós. Aki muszlimként vagy exmuszlimként reformról, liberalizációról, kritikáról beszél, sokszor nem a reputációját, hanem az életét kockáztatja.

Ezek az emberek döbbenten nézik, ahogy a nyugati világ az “inklúzió” jegyében relativizálja azt az ideológiát, amely elől ők menekültek. Emberileg nehezen feldolgozható helyzet: mindent hátrahagyni a szabadság ígéretéért, majd szembesülni azzal, hogy ugyanaz az eszmerendszer itt is egyre nagyobb teret kap. Számukra a patológiás empátia nem nemes gesztus, hanem az a mechanizmus, amely miatt sehol nincsenek biztonságban.

A radikálisok nemcsak a többségi társadalmat, hanem a beilleszkedni akaró muszlimokat is túszul ejtik. A nyilvánosságban nem a csendes alkalmazkodók, hanem a hangos szélsőségesek határozzák meg, mit jelent „muszlimnak lenni”. A következményeket pedig azok viselik, akik élni szeretnének a nyugati szabadsággal.

Miközben ezt a cikket írom, Sydney-ben iszlamista terrortámadás történt egy hanukai ünnepségen. A fényt ünneplő zsidó családokat vadásztak le, mintha nem is emberek lennének. Eddig 15 halott van, a legfiatalabb egy 10 éves kislány.

Hány ilyen támadásnak kell még megtörténnie ahhoz, hogy a nyugati világ végre kimondja: ideológiai háborúban áll.

Van-e még életösztöne Európának?

Az iszlamisták célja világos: belülről szabotálni a nyugati civilizációt – terrorral vagy ideológiailag, kulturálisan, hosszú távon akár demokratikus eszközökkel is.

A kérdés az, hogy ki merjük-e mondani: a politikai iszlám elleni határozott fellépést nem halogathatjuk tovább. Ez a közös érdekünk. A nyugati társadalmaké, a zsidó közösségeké, a keresztényeké és a békében élni akaró muszlimoké egyaránt.

Az igazi kérdés, hogy van-e még életösztöne Európának? Képes-e úgy együtt érezni másokkal, hogy közben nem mond le a jogáról, hogy önmaga legyen.

****************

Források:

25] Pew Research Center – The World’s Muslims: Religion, Politics and Society (teljes riport PDF; sharia-támogatás országonként):�https://assets.pewresearch.org/…/worlds-muslims…

[26] Pew Research Center – The World’s Muslims… (áttekintő oldal; „religious leaders influence politics” jellegű proxyk is):�https://www.pewresearch.org/…/the-worlds-muslims…/

[27] Economic Research Forum (ERF) – Arab Barometer-összesítés (politikai iszlám proxy: vallási vezetők befolyása a kormánydöntésekre):�https://erf.org.eg/did-the-arab-spring-experience-change…/

[28] Assemblée nationale (Francia Nemzetgyűlés) – bizottsági jegyzőkönyv PDF (IFOP-kutatásra hivatkozó százalékok az iszlamista irányzatok iránti szimpátiáról):�https://www.assemblee-nationale.fr/…/l17cepolisl2526028…

[1] Brussels – Winter Wonders (City of Brussels): https://www.brussels.be/winter-wonders�%5B2%5D Winter Wonders hivatalos programoldal (Plaisirs d’Hiver): https://www.plaisirsdhiver.be/en�%5B3%5D Brugge – Winter Glow (Visit Bruges): https://www.visitbruges.be/en/winter-glow�%5B4%5D Antwerpen – Winter in Antwerp (Visit Antwerpen): https://visit.antwerpen.be/en/winter-in-antwerp-25�%5B5%5D Antwerpen – „Christmas Market” (városi információ): https://www.antwerpen.be/product/vendor-at-christmas-market�%5B6%5D London – Hyde Park Winter Wonderland (hivatalos): https://hydeparkwinterwonderland.com/

[7] Berlin 2016 – 12 halott (Time): https://time.com/4607430/berlin-truck-crash-christmas-market-dead-injured/�%5B8%5D Strasbourg 2018 – 5 halott (France24): https://www.france24.com/en/20181216-france-strasbourg-honours-victims-christmas-market-attack-memorial�%5B9%5D Magdeburg 2024 – „200 injured” (AP, 2024.12.21): https://apnews.com/article/germany-christmas-market-attack-magdeburg-32ec923f21cccb2a34e287da42ced921�%5B10%5D Magdeburg – halálos áldozatok száma 6 (AP, 2025.01.06): https://apnews.com/…/germany-magdeburg-christmas-market…

[11] Brüsszel – a Kisjézus „feje” ellopva (The Brussels Times): https://www.brusselstimes.com/1860869/head-of-baby-jesus-stolen-from-grand-place-nativity-scene�%5B12%5D Brüsszel – betlehemi figura ellopása/vita (AP): https://apnews.com/article/c691abdb7dc3c19d300b9c88cf738260�%5B13%5D OIDAC Europe Report 2025 – 2 211 incidens 2024-ben (OIDAC): https://www.intoleranceagainstchristians.eu/…/oidac…

[14] Müller-idézet (Diane Montagna interjú): https://dianemontagna.substack.com/p/interview-cardinal-muller-on-charlie�%5B15%5D Müller-idézet szemléje (Catholic Culture): https://www.catholicculture.org/news/headlines/index.cfm…

[16] Bécs – fegyverkészlet, kormányzati állítások (Euronews): https://www.euronews.com/2025/11/06/austrias-intelligence-service-finds-weapons-cache-linked-to-hamas�%5B17%5D Bécs – részletek (AP): https://apnews.com/article/d1d271d216253cc6f0506991e62713bf

[18] Gad Saad – Concordia University profil: https://www.concordia.ca/faculty/gad-saad.html�%5B19%5D Gad Saad – életrajzi háttér/interjú (Bari Weiss podcast): https://podcasts.apple.com/us/podcast/the-parasitic-ideas-threatening-the-west/id1570872415?i=1000674270856�%5B20%5D The Parasitic Mind (könyvadat/ismertető): https://www.barnesandnoble.com/w/the-parasitic-mind-gad-saad/1136665706�%5B21%5D Gad Saad – „Suicidal empathy…” (Facebook videó): https://www.facebook.com/…/a-3-minute…/874803291747726/

[22] Paul Bloom – University of Toronto (profil): https://www.psych.utoronto.ca/people/directories/all-faculty/paul-bloom�%5B23%5D Yale News – Against Empathy összefoglaló: https://news.yale.edu/2017/01/03/book-against-empathy-case-rational-compassion�%5B24%5D Vox – beszélgetés Blooommal („rational compassion”): https://www.vox.com/…/empathy-morality-ethics…

Az írás eredetileg a Kendőzetlenül blogon jelent meg