„Kati, nézd, még van barack a fán!”  

Írta: Szarka Zsuzsa - Rovat: Kultúra-Művészetek, Történelem

Berki Tamás jazz énekessel beszélgettünk önéletrajzi ihletésű könyve, a Hangszálak megjelenése apropóján.

Berki Tamás

Könyved a járvány kitörésekor kezdted írni, és a háború kirobbanásakor fejezted be. Volt tudatos szerzői módszered?

Már jóval előbb kezdtem el, de évek alatt csak pár oldalt írtam. Az lett az igazi motiváció, amikor be voltam zárva. Annyiban tudatos, hogy improvizatív, néha direkten folytatják egymást a történetek, máskor indirekt módon folytatódik, látszólag nincs köze az előző fejezetekhez. Ez a fajta improvizáció állt legközelebb a jazz-énekesi lelkemhez. Azáltal, hogy rögtönzött, váratlan, és minél színesebb, annál váratlanabb. A jazzben is úgy van, hogy minél váratlanabb dolgok történnek, annál jobban kapja fel a fejét az előadó, a kolléga a színpadon és a közönség a nézőtéren.

Kis történeteket olvashatunk. Vannak köztük filozofikus, párbeszédes monológok, hangulatok, szó van rokonokról, barátokról, kollégákról, utazásokról, szerelmekről, filmekről. Mitől lesz fontos egy sztori?

Ami tudatos és fontos; végig a dialógusforma. Mindig visszaolvastam a leírtakat, és ha eltévesztettem valamit, azonnal javítottam, hogy beszélt nyelven szóljon, ne valami kiagyalt, modoros, „irodalminak szánt”, fagyott szöveg legyen, hanem olyasmi, ahogy például most beszélgetünk. A történetek nem csak az események, a szereplők miatt érdekesek, hanem a tanulságok miatt is. Soha nem írok le egyetlen sort se, ha nincs a végén csattanó, mégis az a legfontosabb egy-egy történetben, ha van miért elmondani! Különböző mozaikokból áll össze a kép; kitaláltam egy figurát, a főszereplőjét, akiben én is benne vagyok, sőt főleg én, meg az apám, meg a fiam, Balázs.

Az „előadás” is számít, meg persze szeretem a jó anekdotákat és vicceket. Lényeges, hogy amit el akarok, azt jól mondjam el! Fontos hogy van elővezetve a történet, akár humoros, drámai, vagy filozófikus, mindenképpen valahonnan valahová jusson el, és valamilyen módon tükrözze ezt a sokféleséget… hogy aki elolvassa, sok mindenemről kapjon egy képet. Életérzésről, gondolkodásmódról, világszemléletről… hogy egy ilyen pasit, mint én, mi érdekel, mi és milyen módon foglalkoztat, miket olvasok, nézek, hallgatok. A főszereplő, a „Szőke” 80 %-ban, meghatározóan persze én vagyok, többi főleg az apám, hiszen ő volt tornász, ő volt a sportoló. Óriás meg a fiam.

Kalandos életed volt. Nem feltétlenül zenésznek indultál. Gonda János személyében a jazz megtalált. Többször is írsz róla, váratlanul.

Kezdetben képzőművészi ambícióim voltam. Az érettségi után nem eléggé készültem rá, nem is sikerült a felvételim. Elmentem dolgozni egy évet, majd a műszaki egyetemre keveredtem. Két évig jártam oda, de közben már nagyon ment az éneklés, a muzsikálás, és éreztem, hogy nem lehet másfelé… Volt egy barátunk, aki nagyon szeretett a fellépéseinkre járni. Azt mondta, valakinek szeretné megmutatni, hogy énekelek, hozzam a gitárom. Akkor történt az az elképesztő találkozás Gonda Jánossal, a neves jazzművésszel, a hazai jazz-oktatás alapítójával! Meghallgatott, közölte, hogy látja, szeretem a jazz-t, mire mondtam, nem, mert összevissza muzsikálnak! Közölte, ne törődjek vele, csak bátran menjek el a felvételire, szerinte nagyon tehetséges vagyok, olyan „feketén” énekelek, blues-osan, és swingesen. Mondta, miután elénekeltem neki, saját kíséretemmel a Sixteen tons-t, magyarul, és a Summertime-ot a Porgy és Bessből angolul. Tetszett neki, mondta is – sose felejtem el – „Majd meglátja, milyen erős fertőzés a jazz!”

Legyen egy dal

Provided to YouTube by Hungaroton Legyen egy dal · Tamás Berki Best of Berki Tamás: A mende- Sülysáp blues ℗ 1995 HUNGAROTON RECORDS LTD. Released on: 1995-12-07 Auto-generated by YouTube.

Közöltem a szüleimmel, hogy abbahagyom a műszaki egyetemet, persze frászt kaptak szegények. Építész-karra jártam, a rajzból ennyi maradt. Egy évig jártam egy zeneiskolába, hogy készüljek a felvételire. A 65-ben indult Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola Jazz Tanszakára csak érettségivel lehetett felvételizni, mégsem főiskola volt, középfokú végzettséget adott. Akkor alakult a jazzoktatás, Gondát bízták meg, hogy alapítson egy konzervatóriumhoz csatolható oktatási intézményt, na így lett ez a három éves jazz-suli. A végén kaptam egy oklevelet, hogy elvégeztem a Jazz Ének Szakot és jazz előadóművészi tevékenységre alkalmas vagyok… Most hogyan tovább?!

Hazajöttem NDK-ból, Schwerinből három hónap vendéglátós zenélés után, amikor Gonda felhívott, tudnánk-e találkozni, két fontos dolgot szeretne velem átbeszélni. Rohantam, mondta, hogy most alakít egy zenekart és szeretné, ha vele énekelnék. Vukán György volt az énektanárom, aki fogorvos is volt. Gonda kérdezte, hogy annyi növendék van, hogy Gyuri a fogorvosság mellett már alig tudja vállalni, nincs-e kedvem, hogy a tanársegédje legyek. Majd elájultam, boldogan mentem, és rengeteget tanultam abból, hogy öt évig taníthattam a jazz konziban!

Berki Tamás Band-Kezet fel

Berki Tamás Band, Kezet fel, MÜPA

Később elhívtak a Népművelési Intézetbe könnyűzenei főmunkatársnak. Minden évben összehívtam egy popreferens konferenciát, a megyei művelődési központok és nagyobb művelődési házak könnyűzenei népművelőit kellett tovább képezni. Évente találkoztunk és néhány napot összezárva őrjöngtünk, szakmai kérdésekről beszéltünk, kiváló előadókat szerveztem, hangszeres kiadványokat szerkesztettem, stb… Később kaptunk jogosítványt, hogy működési engedélyeket adjunk ki. Rocksulit is csináltunk, Felkai Miki volt a gitártanár, Jávori Vili a dob-, Egri János a basszusgitár tanár. Galambos Zoli a zongorista zenekari gyakorlatokat is tartott. Sok ifjúsági pop-rock csapat jött tanulni, vizsgáztak és szereztek működési engedélyt. Közben beindult a kőbányai Könnyűzenei Stúdió (MZTSZ), meghívtak az alapító tanári karba és kineveztek az Ének Tanszék vezetőjének. Előtte egy évig szakíró voltam a frissen indult Mai Napban, onnan kerültem a Kurírba.

94-től a Duna TV-ben, a Ritmus könnyűzenei magazinnak lettem a szerkesztője, majd 98-tól felkértek jazz magazint szerkeszteni, megkérdeztek, ki legyen a rendezőm? Mondtam, hogy én! Lugossy László filmrendező, mint elnökhelyettes, rábólintott. Kitaláltam a címet, Jazzperantó, rajzoltam egy kezdő motívumot, és én voltam a műsorvezető is. Imádtam! 2000-ig tartott, akkor Sára Sándornak, akitől nívódíjat is kaptam, letelt az elnöki megbízatása. Még előtte történt, hogy Illés György operatőrt felkérték, hogy egy szakmai grémiummal elemezze az utóbbi két év saját gyártású műsorait. Addigra már megszüntették a magazinomat, csak koncerteket vettem fel. Fantasztikusan élveztem… Visszamenőleg az utolsó két évet nézte a grémium, és a három legjobb saját gyártású műsorba beválasztották a magazinomat! Nagyon gratuláltak! Brávó!!! Két hétre rá kirúgott az új elnök…

A hatvanas években volt a Gerilla együttesetek Vámos Miklóssal. Mi volt ez a pol-beat?

Umblav tu phenye / Gazsi cigány (1971) Gerilla együttes, 1968 polbeat fesztivál

A Gerilla egy budapesti együttes, amely 1966-től 1971-ig (egyes források szerint 1972-ig) létezett. Alapítói és a dalok szerzői Berki Tamás (ének, gitár; ma neves jazzénekes) és Vámos Tibor (ének, gitár; névváltoztatást követően Vámos Miklós író), első énekesnője (és basszusgitárosa, az 1962-es, első Ki mit tud?-ról ismert) Gergely Ágnes volt.

Haraszti Miklós kérdezte, ismerem-e Bob Dylant, Donovant, meg mondta, hogy itt ez a mocskos vietnámi háború, és a protest songnak a világban szerte híres előadói vannak, Magyarországon meg semmi! Mutatott egy-két dalt, lefordította a Guantanamerát, meg a Sixteen Tons-t…Tehetséges költő volt. Azt mondta, ismer egy srácot, ő is gitározik és dalokat fabrikál, mint én, próbáljuk meg együtt! Vámossal megkedveltük egymást, megtanultuk a dalokat és akkor egy „Vietnámi Vasárnap”-i Oszolytetőre felmentünk. Láttuk, hogy a hév megállótól nem messze egy fára ki van tűzve egy plakát, hogy Polbeat, fellép a Gerilla Zenekar… Mérges lettem, mert ha már van egy zenekar, akkor mi minek megyünk?! Fölmentünk, és ott egy egyetemista srác – mára neves közgazdász – fogadott minket, kérdeztük, hogy hol ez a Gerilla Zenekar? Hát, ezek ti vagytok, mondta, én találtam ki! Itt ez a mocskos vietnami háború, legyetek Gerilla együttes, jó mi? Jó. Nagyon jó! Rajtunk ragadt a név, elénekeltük az öt dalt, a közönség ordított, hogy még egyszer. Amikor tizedszer énekeltük, már kívülről fújták… Valami fellépésre elhívott minket az ORI, mondtuk, hogy nincs Fellépési Engedélyünk, amatőrök vagyunk. A fellépés után működési engedélyt és tiszteletdíjat kaptunk, hárman százötven forintot. Ez volt az első hivatalos gázsink. Közben volt egy Polbeat Fesztivál 67-ben; két kategóriája volt, egy elektromos és egy akusztikus. Az akusztikust 4 dallal megnyertük, az elektromost Máté Péter nyerte „A néger zongorista dalával”. Egymás melletti osztályba jártunk Máté Petivel a Petőfi gimnáziumba. Sajnos fiatalon elhunyt!

A Gerilla felbomlott, Vámos már csak írni akart. Én gitáros-énekesként szólóban, főleg szatirikus dalokat énekeltem, újakat, és a régiekből néhányat. A polbeat fesztiválon mindenki elindult, amatőrök, de profik is, akik úgy gondolták, hogy ebben az új „jelenségben” is lehet keresnivalójuk… Nekünk ez egy olyan diákos dolog volt, egy kicsit iskolás, nagyon naiv, de lelkes…

Dúlt bennem a közlésvágy, 13 éves koromban kaptam az első gitárt és írogattam a dalokat. Elindultam az első Ki Mit Tud-on, amin a 14-15 éves Ungár Anikó is nyert, mint bűvész. A kerületi elődöntőnél a nyakamba ugrott örömében, mikor elénekeltem az egyik nótát. Következő fordulóra írtam két új dalt, amit egész éjjel gyakoroltam, reggelre suttogni se tudtam, helyből kiestem.

Mi változott az évek során a mondandódban? Mikről énekelsz?

Elsősorban emberi dolgokról, hogy az ember hogyan érzi magát a bőrében. Apolitikus nem tudok lenni, de direkten politizáló dalaim nincsenek. Az ember különböző oldalról megközelíthető közérzete érdekel. Amiket írok, nem úgy jönnek, hogy most erről, vagy arról akarok írni, sőt, majdnem mindig úgy kezdődik, hogy csak úgy eszembe jut egy mondat, félmondat, amiről hirtelen megérzem, hogy ezt most le kell írni! Sokszor nem tudom, miről szól, csak úgy beindul, és magát alakítja. Leülök a zongorához, keresek harmóniákat, és próbálom rá a dallamot fejleszteni, nem vagyok egy „zeneszerző”, inkább dalszerzőnek tartom magam. És akkor megszületnek a dallamok a harmóniák, meg a szövegek. Ritkán fordul elő, hogy valami dallam indul bennem, és csak utána keveredik a szöveg. Egyszer barátokkal utaztunk a Balatonra, barackérés utáni időszak volt. A párom, Kati mellettem ült, és az első ülésről hátraszólt neki egy barátnőnk, hogy „Kati, nézd, még van barack a fán!” Mondtam, te jó ég, ez egy ritmus, egy lüktetés, egy nóta! Isteni dal lett belőle, Kati a címe, a Híd lemezen van, szeretem.

Kati

Provided to YouTube by Tom-Tom Records Kati · Berki Tamás · Berki Tamás · Berki Tamás A Híd ℗ Tom-Tom Records Released on: 2004-11-16 Auto-generated by YouTube.

Ma – direkt módon – politikai dal számomra nem… inkább csak az, hogyan érezzük a világot?! Amikor énekelek, szkettelek, improvizálok (a scat angol szó, értelmes szöveg nélküli rögtönzés) az is a belsőnk sokszínűségéről szól… Hogy vetül vissza a világ, a Mindenség, politika, művészet, természet, vagy ezek kölcsönhatása, a filozófia, vagy bármi, az építészettől kezdve a festészetig, milyen hatással van az emberre, rám… Na ezek spontán jönnek, és én képedek el néha a legjobban, amikor visszahallgatom… Hogy mik vannak bennem?!

Dés László írt a most megjelent könyvedhez, a Hangszálak-hoz előszót. Ebben többször írsz zenész pályatársakról. Kik állnak, álltak hozzád közel?

A kiadó ötlete volt, hogy Dés Laci írja az Előszót. Az Interbrass-ban zenéltünk együtt, még a 70-es években. Laci ajánlott be a Kocsis Kiadónak. A szerkesztőnek is tetszett a könyv, és Kocsis András hívott, hogy a második félévben kiadja. Novemberben meg is jelent a könyv! Halleluja! Sok muzsikus van, akik közel kerültek hozzám, a közös játék és/vagy az emberi tulajdonságaik alapján, ők – többnyire a fényképükkel – szerepelnek a könyvben.

Az Interbrass volt az első jazz zenekar, amibe bekerültem stabilan. Gonda János zenekarában is mély baráti kapcsolat alakult ki, főleg Gondával, de jóban voltunk Kovács Gyulával, a híres dobossal is. Az Interbrassból tartjuk a kapcsolatot a nagyszerű Dés Lacival, Másik Jánossal, a zongorista, zeneszerző, előadóművész-tehetséggel. A bőgős-dobos Román Petivel, Pogonatosz Nikosszal, aki a dobos volt, görög-magyar, most volt itthon, adtam neki is egy könyvet, örült neki. Svájcban élt, most zongorista Bécsben. Aztán a Csík Gusztiék elhívtak a Csík–Fogarasi–Jávori trióba énekelni. Szeretettel gondolok rájuk! Utána Kőszegi Imi zenekarával jártuk a világot. Babos Gyuszival és Szakcsival sokáig a Számalk klubjában játszottunk hetente. Tiszteltem Szakcsi zsenialitását! Babos Gyuszival mindketten tanítottunk a Kőbányai Stúdióban és a Liszt Egyetemen is, jó eszű barát volt fantasztikus muzikalitással és zenei memóriával. A fiatalabbak közül a nagyon tehetséges, és sikeres Sárik Petivel az utóbbi több mint húsz évben rengeteget játszottunk együtt, a triójában is szeretetteljes viszonyban vagyunk a nagybőgőssel és a dobossal is. Tálas Áronnal az egyetemen együtt tanítottunk, ő volt az énekesek korrepetitora, sokoldalú fiatal muzsikus! Az egyetemen közel kerültem Borbély Misihez, László Attilával meg évekig együtt voltunk a  Shabu-Shabu együttesben, amit Jávori Vili alapított, Attila volt a gitáros, Lattmann Béla a basszusgitáros, szintén volt tanárkollegáim. Fantasztikus muzsikusok! Elek Pistit is tisztelem, szeretem, szaxofonos, ő is az egyetemen tanít. Meg persze ott volt a Benkó Dixiland Band, akikkel évekig énekeltem. Vajda Sanyi nagybőgős, Halmos Vili zongorista és Zoltán Béla, Zotyó, a trombitás… és persze Benkó Sanyi, meg a többiek!

Erős a családtörténeti fókusz a könyvben…

Igen, ahogy keresem magam, önmagam meghatározását, mettől meddig vagyok én, ki is vagyok én igazán? Tudod, először a családi vonalakat érdemes tisztázni. Szeretetben éltünk a szüleimmel és a testvéremmel. Már mindenkit elveszítettem, de persze kötődöm hozzájuk. A szüleimről sok mindent írtam hűen, ahogy történt, de mások sorsa is be-bekerült a történetükbe. Ők igazából imádták egymást, és amikor apám meghalt, anyám is utánahalt pár hónapra rá… Hatvan évig voltak együtt. A történeteimben mindig próbáltam hidat húzni a valóság és a fantázia közé.

Sok történet visszapillantás a vészkorszakra. 13 évesen tudtad csak meg, hogy édesapád haláltáborba került. Ez amolyan családi titok volt?

Nem, de évekig nem került szóba, a szüleim távolították maguktól azt a rettenetes élményt! Apám két és fél évig volt munkaszolgálatos, utána nyolc hónapig haláltáborokban, Auschwitzban, Buchenwaldban és Bochumban. 34 kiló volt, amikor felszabadították a tábort. Mindig csak azt mondta, hogy vannak rendes emberek, meg nem rendesek… Vallásosnak indult fiatalon. A szüleivel a munkaszolgálat alatt még tartotta a kapcsolatot, de utána az a néhány hónap elég volt, hogy mindketten meghaljanak. Apai nagyapámnak volt egy megrázó emléke, ami számomra csak nemrég derült ki. Hogy előzően, Kárpátalján már volt egy családja, felesége és három gyereke, akik mind meghaltak! Ezt a barátom, Fischer Pali kutatta ki – gimnáziumi osztálytársak voltunk, és a családfakutatás a hobbija. De azt, hogy már Budapesten haltak meg, most tudtam meg, nincs is a könyvben. A napokban beszéltem Angliában élő fiammal, mondta, hogy a legnagyobb fia – aki történész és régész szakos, neki is fejlövése a családfakutatás – kiderítette, hogy már 1906-ban átköltöztek Budapestre Kárpátaljáról, és itt haltak meg kullancs okozta agyhártyagyulladásban mind a négyen. Megrázott! Ez a nagyapám soha nem simogatta meg apámat és az öccsét. Mert akit ő valaha megsimogatott, az mind meghalt! Apámékat nem merte megsimogatni. Gyomorrákban halt meg, miután elvitték apámat és öccsét munkaszolgálatra, majd eltűntek. Apám öccse aknaszedő volt, majd az orosz hadifogságban véradó lett, 0-s vércsoportja volt, aki mindenkinek adhat! Kihízva jött haza, etették és csapolták. Apám meg szerencsére rettenetesen erős volt. Amit ő túlélt, azt másik hatmilliónak nem sikerült! Én csak azért vagyok, mert ő hazajött! De nem véletlenül lett szívizomgyulladásom egy éves koromban! Hát honnan lenne ez egy csecsemőnek? Attól, amin ők a keresztülmentek… A háborúban persze mindenki, de a zsidók egészen különleges rettenetet éltek át, pláne aki táborba került. Tizenhárom évesen másodszorra reumás szívizomgyulladásom lett, amivel fél évig feküdtem, és kétszer jártam a hetediket. Nem azér’, mert megbuktam. Becsszó!

Jó pár fotót találunk a könyvben, sőt, az otthoni fotófaladat is említed.

Először Vámos Miklós barátomnál láttam, hogy a konyhájában van néhány fotó a falon. Megtetszett a szisztéma, sajátos hangulatot ad. Nálunk a konyhában nincsenek fotók, de a dolgozószobám falára tettem párat, igényeltem, hogy akiket szeretek, legyenek előttem. Feltettem a falra néhány családi képet, majd a másik falra néhány szakmait, és így tovább. Már több száz kép van a falon, üveglap alatt! Családi, szakmai, néhol keverve, de nem nagyon. A harmadik fal az utazásaink. Amikor a szobám megtelt, a páromnak is csináltam egy falat, ahol szintén van vagy százötven fotó…

Két szerzői CD-d borítóját te rajzoltad.

Annak rajzoltam a borítóját, ahol én voltam a producer is. Ezek a Bika Jam és a Minden Délibáb cd-k, mert a jam, a „dzsemelés” a jazzben fontos; játszik egy zenekar, és ha azt mondja, hogy dzsemelünk, akkor aki akar és tud, beszállhat. Dés Laci is leírja az Előszóban, hogy annak idején vitte magával a szaxofont a Marczibányi térre, a jazz klubba, és az utolsó menetben alig várta, hogy beszálljon. Így választódott ki Dés Laci is az Interbrassba. Nekünk akkor, azon a zenei nyelven, ahogy beszéltünk, talán ő tudott legtöbbet adni, bár már Dresch Misiről és Tony Lakatosról is lehetett sejteni, hogy zsenik lesznek… A Bika jegyében születtem, benne van a dalomban is, ezért lett a lemez címe Bika Jam.

Berki Tamás Band – Bika

No Description

Sapkákból van egy gyűjteményed, koncerteken cserélgeted őket…

Folklórsapkákat gyűjtök kizárólag. Az utolsó kettő velencei, egy volt szomszédomtól kaptam ajándékba, előtte Kubából hozott egy kedves barátom egy Guevara-sapkát, azelőtt pedig Sárik Peti egy kazah sapkát a kazahsztáni turnéjukról. Magam is vásároltam sapkákat, többnyire Törökországban, Görögországban, Marokkóban. Indiait kaptam az unokabátyámtól. Mindegyik folklór sapkámhoz kapcsolódik valami sztori. Sárikkal voltam egy turnén Algériában, egy nagy fesztiválon játszottunk. Évente van ez Algírban, ahol Európa bemutatkozik Afrikának. Európai Kulturális Fesztiválnak hívják, mi a tizenkilencediken voltunk kint 2018-ban, de már voltam kint a kilencediken is a Benkóékkal. Gyönyörű arab sapkát sikerült… Így gyűlnek ezek a csodák. A sapkák meg a történetek.

Kik támogattak a könyv megírásában, kiadásában?

A barátaim, a családom, a párom. Buslig György barátom a fia segítségével anyagilag is beszállt. Én is a fiamnak küldtem át az anyagokat, hogy mentse el a felhőbe, mert egyszer 15-20 fejezet eltűnt mindörökre. Fischer Pali jóbarátom is mentett, így már nem idegeskedtem, hogy elszáll.

Raktárplusz – Sárik Péter Trió feat. Berki Tamás

Sárik Péter Trió feat. Berki Tamás Berki Tamás – ének Sárik Péter – zongora Fonay Tibor – nagybőgő Gálfi Attila – dob A Bika (Berki Tamás) Békés Express Blues (Berki Tamás) So Dancos Samba (Antonio Carlos Jobim & Vinicius de Moraes) My Romance (Richard Rogers & Lorenz Hart) Love For Sale (Cole Porter) Mindenki (Horányi Sándor – Berki Tamás) Búcsú Blues (Berki Tamás) A felvételt az NKA támogatásával a Budapest Jazz Club készítette.

Tervezel következő kötetet, folytatásként?

Nem tervezek, ezt se terveztem. Viccelődni szoktam, hogy itt van életem első két könyve, az Első és az Utolsó. Sok munkám volt vele! Nagyon sok. És kiderült számomra, hogy ez nem egy egyszerű dolog! A Kocsis Kiadó szerkesztője, Márkus Jozsó tüneményes és nagyon okos pali! Azt mondta, remek, de volt néhány jelző, amit kicserélt, egy-két mondat, egy-két rész, amikhez odaírta, hogy kihagyná, inkább így fogalmazna… Kihagytam. Ez nem egy olyan könyv, hogy Tamási Áron megírta, Ábel elindul a rengetegben, és ez, meg az történik vele… inkább olyan, mint Örkény egypercesei… mozaikok ugrálnak időben és térben. Most a filozófiai fantáziámat engedem el, most a családtörténetit, vagy eszembe jut egy szakmai emlék… De mit fog ehhez szólni a Szakember? És mit az Olvasó?! Mert ez nem Thomas Mann, vagy Updike, vagy Spiró, csak itt van ez a vén, őrült jazzénekes, akinek az élete elképesztően fordulatos volt, egy egyéni sors, egyéni gondolkodásmód. Más művészetben már letette a névjegyét a pasi, most meg így mutatkozik, így vall a lelkéről, az agyáról, a világról, hogy mitől boldog, mitől esik depresszióba… Na, valami ilyet szerettem volna… A könyvbemutatón felolvastam öt-hat részt, visítoztak a nevetéstől. Nem éltem hiába.

Címkék:Berki Tamás, Jazz, zene

[popup][/popup]