Ezer hollywoodi filmes válasza az izraeli „megszállást” elítélő Jonathan Glazernek

Írta: Szombat - Rovat: antiszemitizmus, Film, Kultúra-Művészetek

Több mint ezer hollywoodi zsidó filmes írta alá azt a nyílt levelet, amelyben elítélik Jonathan Glazer , az”Érdekvédelmi terület” rendezőjének Oscar gálán elhangzott beszédét.

Mint ismeretes Glazer a díjátadón egyebek közt azt mondta: Olyan emberekként állunk itt, akik nem akarják, hogy a zsidóságukat és a holokausztot a …megszállás igazolására használják fel…”

Glazer bírálói ekképp válaszoltak:

“Zsidó alkotók, vezetők és hollywoodi szakemberek vagyunk.

Visszautasítjuk, hogy zsidóságunkkal visszaéljenek, erkölcsi egyenlőségjelet téve egy nép kiirtására törekvő náci rezsim és az izraeli nemzet közé, amely saját kiirtását igyekszik elkerülni. 

Minden gázai civil haláleset tragikus. Izrael azonban nem civileket vesz célba. Izrael a Hamászt veszi célba. Abban a pillanatban, amikor a Hamász elengedi a túszokat és megadja magát, ér véget ez a szívszorító háború. A Hamász október 7-i támadása óta ez a helyzet.

Az olyan szavak használata, mint a “megszállás”, a földjén őshonos, több ezer éves múltra visszatekintő és az ENSZ által államként elismert hazáját védő zsidó nép leírására, elferdíti a történelmet.

Ez a szóhasználat hitelt ad a modern vérvádnak, amely világszerte, az Egyesült Államokban és Hollywoodban táplálja az egyre növekvő zsidóellenes gyűlöletet. A növekvő antiszemitizmus jelenlegi légköre csak megerősíti, hogy szükség van Izrael zsidó államra, egy olyan helyre, amely mindig befogad minket, ahogy egyetlen állam sem tette ezt a Glazer úr filmjében ábrázolt holokauszt idején.”

Jonathan Glazer nem kívánt nyilatkozni.

Variety

[popup][/popup]