Egy legendás zsidó lapalapító és tánckritikus: Nathan Wolf (1872-1942)

A De Kunst című holland hetilap 1926. november 6-i számában egy rövid áttekintés olvasható a lap alapítójaként és főszerkesztőjeként hírnevet szerzett Nathan (Nardus, Henri) Wolf (1872-1942) 25 éves újságírói pályafutásáról.[1] Mint ahogy Frederik van Monsjou cikkéből is kiderül, a fiatalember eredetileg állatorvosnak készült, de érdeklődése csakhamar az újságírás felé terelődött.

Tudjuk, hogy Nathan Wolf már a De Kunst című hetilap 1909-es alapítását megelőzően is több újság számára dolgozott. 1901-ben a Wereldkroniek főszerkesztőjének nevezték ki, s 1906-ban szintén ő alapította meg a híres vagy inkább hírhedt, minden botrányos eseményt rögtön kiszivárogtató, szenzációvadász Het Leven című hetilapot, melynek két éven keresztül ugyancsak ő töltötte be a főszerkesztői posztját![2] Szintén nem mellékes, hogy néhány évvel korábban, Nathan Wolfot bízták meg, hogy állítson össze egy reprezentatív emlékalbumot Vilma holland királynő 1901. február 7-i házasságkötésének legfontosabb eseményeiről.[3]

A legendás lapalapítóról, illetve egyes családtagjairól nem túl sok életrajzi adat áll rendelkezésünkre. Tudjuk, hogy 1872. február 24-én született Rotterdamban, egy helyi zsidó család gyermekeként. Édesapja, Henri Wolf (1841-1911) állatkereskedő volt, édesanyját Carolina Salomonsnak (1843-1931) hívták.[4] 1901. november 21-én, Rotterdamban nősült, a házasságkötésük idején 28 éves Nanette Selly Kaufmanntól az évek során két gyermeke született. Idősebb fiáról, Henry Martin Wolfról annyit lehet tudni, hogy 1937. augusztus 19-én, Sanghajban hunyt el, s feleségét Bertha Marie van Konijnenburgnak hívták, ahogy erről a Bataafs Nieuwsblad 1938. augusztus 24-én megjelent számában is olvashatunk.

Újságíróként, illetve a De Kunst című hetilap főszerkesztőjeként Nathan Wolf mindig igyekezett árnyalt képet nyújtani a kor aktuális kulturális, képzőművészeti, színházi vagy zenei eseményeiről, érdeklődése azonban egy idő után elsősorban a modern törekvések jeles helyi képviselői, így többek között Jan Toorop, Kees Maks, Leo Gestel, Kees van Dongen, vagy éppen Jan Sluijters felé tolódott, akiknek Párizsban, Brüsszelben vagy másutt alkalmuk nyílt megismerkedni a 20. század első évtizedeiben kibontakozó legújabb művészeti törekvésekkel, illetve stílusirányzatokkal.[5] Nyilván Nathan Wolf nyitottsága, illetve a modern, újító törekvések iránti érdeklődése is szerepet játszhatott abban, hogy csakhamar felfigyelt a német eredetű Ausdruckstanz, az expresszionista mozdulatművészet egyes helyi, vagy külföldi, de rövidebb-hosszabb ideig Hollandiában is fellépő képviselőire, akikről 1912-től kezdve lényegében élete végéig gyakran jelentetett meg lelkesen rajongó, vagy éppen meglehetősen kritikus hangvételű írásokat, ismertetőket a De Kunst hasábjain.  Idővel ő vált Hollandia egyik legismertebb tánckritikusává, akinek a véleményét nem lehetett figyelmen kívül hagyni.

Amennyire tudni lehet, Nathan Wolf első ilyen jellegű írása, Meina Catharina Simon (1878-1941) egyik 1912-es táncos pantomimjáról írt beszámolója volt. A Meina Irwen művésznéven ismertté vált sokoldalú színész-énekes és táncosnő egy három évvel későbbi fellépéséről egyébként az újságíró ugyancsak igen méltató szavakkal nyilatkozott a De Kunst hasábjain.[6] Tudjuk, hogy 1916-ban, Meina Irwen portréját a Nathan Wolffal baráti kapcsolatban álló expresszionista festő, Jan Sluijters is megfestette. Érdemes itt talán megemlíteni azt a tánctörténeti szempontból korántsem mellékes információt, hogy Meina Irwen volt az egyik olyan híres táncosnő, aki partnerével, Louis de Bree színésszel 1909-ben bemutatta a néhány évvel korábban Párizsban divatba jött apach-táncot.[7] A De Kunst 1913. januári számában Nathan Wolf már egy másik olyan táncosnőről és partneréről írt ismertetést, aki hosszú ideig igen fontos szerepet játszott Hollandiában, a modern tánc történetében.[8] A Vallya Lodowska művésznéven is ismert Lili Greenről (1885-1977) van szó, aki 1905-ben, Isadora Duncan egyik scheveningeni fellépését látva határozta el, hogy ő is a táncnak akarja szentelni az életét. Tánckarrierjének első látványos sikereit 1910 táján Londonban érte el, akkori partnerével, az egyébként szintén holland származású, Andreas Pavley művésznéven fellépő táncossal. Hollandiába hazatérve, Lili Green már az 1910-es évek derekán önálló tánciskolát működtetett Hágában, majd később Amszterdamban is, s a nemzeti opera balettkarát is (legalábbis egy ideig) az ő társulatának a tagjai alkották.[9]

Nathan Wolf táncosokról írt publikációihoz visszatérve, már 1914 nyarán nem is egy, hanem két lelkes hangvételű méltatást is közzé tett a De Kunst c. újság hasábjain az ekkor Hollandiában először fellépő, német származású táncosnőről, Gertrud Leistikowról, akit ő Isadora Duncanhoz mérhető tánctehetségnek tartott.[10] Az 1917-től Hollandiában élő, s élete során a német és a holland sajtóban egyaránt az Ausdruckstanz, azaz az expressionista mozdulatművészet egyik legkiválóbb, legnagyobb hatású képviselőjeként értékelt Leistikow azonban nem sokkal halála után szinte teljesen feledésbe merült, s csupán nemrégiben, a Jacobien de Boer által róla írt disszertáció hívta fel rá ismét a figyelmet.[11] A táncosnő korabeli hatását, illetve jelentőségét egyébként önmagában jól érzékelteti, hogy alakja, pontosabban egyes koreográfiái egész sor kortárs művészt megihlettek, 1925-ben még egy kalendáriumot is kiadtak Hollandiában, melyek egyes lapjai ugyancsak Leistikow leghíresebb fellépéseinek állítottak emléket.[12]

A De Kunst 1915. január 30-i számában, Nathan Wolf már egy másik iskolateremtő egyéniségről, Angéle Sydow (1890-1960) táncosnőről és egyik tanítványáról írt méltató hangvételű cikket.[13] A gyermekkorát Lengyelországban töltő, majd egy ideig a Drezda melletti Hellerauban, Émile-Jaques Dalcroze iskolájában a ritmikus gimnasztika alapjait elsajátító Angéle Sydow 1914 táján érkezett Hollandiába, ahol csakhamar a Jacoba van der Pas és testvére által vezetett hágai tánciskola növendéke lett, akiket az Isadora Duncan nyomdokain járó modern tánc meghonosítóiként tartanak számon a holland tánctörténetben.[14] Itt jegyezhetjük meg, hogy A Nathan Wolf cikkében is említett Angéla Sydow-tanítvány, Elsa Dankmeijer mellett a táncosnőnek olyan további, Hollandiában idővel szintén híressé váló növendékei voltak, mint többek között Florrie Rodrigo, Fien de la Mar, Darja Collin, vagy éppen Corrie Hartong.[15]

Igen érdekes Nathan Wolf a színpadi tánc, pontosabban az egymás mellett működő, egymással rivalizáló holland tánccsoportok aktuális helyzetéről, illetve egy modern balett tánccsoport létrehozásának a szükségességéről írt fejtegetése, mely a De Kunst 1916. augusztus 5-én megjelent számában volt olvasható.[16] Cikkében többek között megjegyezte, hogy akik jelenleg ezen a területen működnek Hollandiában, (így például Lili Green, Angéle Sydow, Elsa Dankmeyer, vagy a Van der Pas-nővérek), azok között sajnálatos módon, túl nagy a konkurenciaharc, illetve az együttműködésre való képtelenség! Írása végén mégis azon reményének adott hangot, hogy a Nederlandsche Opera akkori igazgatójának, G.H. Koopmann-nak talán mégis sikerül Elsa Dankmeyer vezetésével egy modern szellemű tánckart létrehoznia. Hozzátette persze, hogy ennek megvalósulása bármennyire is kívánatos lenne, hogy sikerülni fog-e, az egyelőre még kérdéses.

Nathan Wolf egy 1917-es cikkében, ismét két ígéretes tehetségre hívta fel a figyelmet.[17] Bár Hortense Valesco, Jacoba van der Pas egyik tehetséges tanítványa, aki egy rövid ideig a már említett Nederlandsche Opera balettkarának a táncosa is volt, 1918 táján, házasságkötését követően végleg befejezte táncosi pályafutását, a Wolf által is említett Valesco-tanítvány, Lien Engelen (1892-1954) igen látványos karriert futott be.[18] Antwerpenbe költözése után, modern szellemben előadott ritmikus tánckoreográfiáival fontos szerepet játszott a Vlaamsche Opera tánckarának a megreformálásában.[19] Egy 1918. januárjában megjelent írásában Nathan Wolf egyébként Jacoba van der Pas egy másik ígéretes tanítványának az amszterdami fellépéséről is tudósított.[20] Mint ahogy a cikkből kiderül, a hágai Dini Bergsma (1897-1933) az édesanyja, Jeanne Bergsma van Gorkom által vezetett hágai zeneiskolában, a „De Toonkunst”-ben táncot és ritmikus gimnasztikát oktatott, s arról is szó esett, hogy Berlinbe készül, mert Max Reinhardt álláslehetőséget kínált neki az általa vezetett Deutsches Theaterben! Hogy a fiatalon elhunyt táncosnő neve mindmáig nem merült teljesen feledésbe, az egyébként nagy valószínűség szerint annak köszönhető, hogy 1922-ben Leidenben, az építészként, költőként és képzőművészként egyaránt ismert Hein von Essen felesége lett. A házasságkötésüket követő évek során Von Essen kosztümöket, illetve egész sor színpadi maszkot is tervezett felesége számára, sőt egyes tánckoreográfiáihoz olykor még a zenét is ő szerezte.[21]

Bár Hollandia az I. világháború idején mindvégig meg tudta őrizni semlegességét, talán érthető, hogy az 1918 előtti években nemigen találunk olyan híres, nemzetközileg is ismert táncosnőt, aki ide is el akart volna látogatni előadókörútjai során. A helyzet 1920 táján azonban lényegesen megváltozott. A brémai születésű német Hannelore Ziegler (1895-1962)[22] volt talán az első ezek között, akinek az amszterdami, illetve más holland városokban történt fellépéseiről N.H. Wolf is beszámolt egy 1920. novemberében megjelent cikkében.[23] Nem sokkal később már az Ausdruckstanz egyik legeredetibb, egyiptomi és egyéb egzotikus táncairól ismertté vált Sent M’Ahésa (eredeti nevén Elsa Margaretha von Carlberg) hollandiai fellépéséről lehetett olvasni.[24] A rigai születésű, de Németországban nevelkedett táncosnő, – mint ahogy N.H. Wolf cikkéből is kiderült- mindig maga tervezte egyedi, szemet gyönyörködtető kosztümjeit, melyek tökéletesen illettek az egyes fellépései során általa előadott tánckoreográfiákhoz.[25]

A De Kunst c. újságban többször is olvasni lehetett egy bizonyos Hansi Goetze (1893-1966) nevű, német származású, de már fiatalon Hollandiába települt táncosnőről, s partneréről, a Luigi művésznéven ismert Louis Jacob Fraenkelről, aki idővel a házastársa is lett. N.H. Wolf 1922. áprilisában megjelent írásából az is kiderül például, hogy új hazájában Hansi olyan mesterek vezetése mellett képezte tovább magát, mint Angéle Sydow, vagy Meina Irwen, illetve, hogy a táncos párnak főleg a groteszk, illetve komikus koreográfiák voltak az erősségei.[26] Az 1922. szeptemberében az amszterdami Centraal-Theaterben fellépő német táncosnő, Margarete Wallmann (1904-1992) ugyancsak külön cikket érdemelt Nathan Wolftól.[27] A híres tánckritikus ráérzett a fiatal, ekkor még jórészt pályakezdő nő rendkívüli tehetségére, s meleg szívvel ajánlotta a holland közönség figyelmébe. Wolf akkor még persze nem is sejthette, hogy felfedezettjére milyen látványos táncosi karrier vár még az elkövetkező évtizedek során. Nem sokkal hollandiai fellépését követően Wallmann a német Ausdruckstanz egyik legismertebb képviselőjének, Mary Wigman-nak lett a tanítványa és követője. 1928-ban az Egyesült Államokban is tanított, s 1930-ben, Tänzer-Kollektiv címen, megalapította saját társulatát. 1933-ban Bécsbe költözött, ahol évekig a helyi operatársulat balettmestereként tevékenykedett, zsidó származása miatt azonban, az Anschlusst követően el kellett hagynia az országot. Hosszan lehetne még sorolni, hogy Buenos Airestől Milánóig, Wallmann hol ért el újabb és újabb sikereket későbbi táncosi, illetve koreográfusi pályafutása során.[28]

Bár Nathan Wolf többnyire inkább a modern, expresszionista tánc, illetve mozdulatművészet egyes képviselőinek hollandiai fellépéseiről szokott tudósítani, a De Kunst 1927. áprilisi számában egy igazi világsztár, a kor legnagyobb balerinájaként ünnepelt Anna Pavlova (1881-1931) és társulatának hágai, rotterdami, illetve amszterdami szereplését méltatta nagy lelkesedéssel.[29] 1929. novemberében, Nathan Wolf már egy újabb szenzációs táncos hollandiai turnéjáról számolt be. A dán Nini Theilade (1915-2018) csodacserek volt, aki már 13-14 évesen magára irányította a figyelmet rendkívüli tehetségével, s meghódította Európa és a nagyvilág színpadait.[30] Érdekes, hogy nemzetközi karrierje éppen Hollandiában kezdődött, ahol Hága, Rotterdam és Amszterdam mellett olyan további városokban is fellépett, mint Haarlem, Utrecht, Groningen, Nijmegen, Hilversum, vagy éppen Arnhem. Nem csoda, hogy a korán híressé váló táncosnő és koreográfus fényképe az 1930-as években Németországban is igen népszerűvé váló, ismert táncosnőket bemutató képesalbumokban (Berühmte Tänzerinnen) is helyet kapott, melyek az eredetileg egyes cigarettásdobozokba helyezett fényképek összegyűjtésére szolgáltak. (Zigarettenbilder) Érdemes itt talán Nini Theilade egy másik életrajzi adatát is külön megemlíteni. Amilyen fiatalon kezdte ugyanis táncosi pályafutását, olyan sokáig, hosszú évtizedeken keresztül aktív maradt. 102 éves korában hunyt el.

1932 nyarán, Nathan Wolf az akkor éppen Hollandiában vendégszereplő, Gertrud Kraus (1901-1977) nevű osztrák zsidó táncosnőt cionistaként mutatta be a helyi közönségnek. Magyarázatként hozzáfűzte, hogy Gertrud Kraus cionizmusa leginkább táncainak tematikájában nyilvánul meg, ugyanis többnyire az Ószövetség egyes híres nőalakjait formálta meg, s a zsidó kultúrához, illetve hagyományhoz való kötődését nemritkán egyes koreográfiáinak a címei (Gettódalok, Nő a gettóból) is elárulják. A szerző hangsúlyozta, hogy Gertrud Krausnak ezek a táncai rendkívül kifejező módon tudják megragadni és visszaadni a zsidó nép sajátos lelkületét és érzésvilágát.[31]

Ha Nathan Wolf későbbi írásai közül már csak néhány fontosabbat említünk, akkor is kellően árnyalt képet kaphatunk arról, hogy a II. világháborút megelőző időszakban milyen élénk táncélet zajlott Hollandiában. A De Kunst 1933. szeptember 16-i számában például egy hosszabb elemzés olvasható arról, hogy Max Reinhardt Das Mirakel (A csoda) c. legendás pantomimját, melynek ősbemutatója 1911-ben volt Londonban, s néhány éven belül világsikerré vált, a híres színész rendező, Johan de Meester adaptációjában, Hollandiában is be fogják mutatni.[32]  Ahogy Nathan Wolf cikkéből, de más korabeli tudósításokból is kiderül, a középkori misztériumjátékon alapuló táncos darab férfi főszereplője az orosz származású, Igor Schwezoff (1904-1982) volt, míg a női, az amszterdami születésű táncosnő, Darja Collin (1902-1967), aki akkor már egy önálló tánccsoport vezetője volt.

Darja Collinról egyébként tudni lehet, hogy korábban Drezdában Mary Wigman tanítványa volt, majd Hágában Gertrud Leistikow-val is együtt dolgozott, de útjaik hamarosan elváltak. A modern tánc elemeit a klasszikus balettel kombináló táncosnő évtizedeken keresztül sikeresen szerepelt hazájában és külföldön is, a II. világháború idején még Ausztráliában is fellépett. 1930-ban, Darja a hajóorvosként állandóan a világot járó, gyakran betegeskedő, s fiatalon elhunyt Jan Jacob Slauerhoff felesége lett, – akit manapság az egyik legjelentősebb holland íróként, illetve költőként tartanak számon -, házasságukra azonban rányomta a bélyegét, hogy egyetlen gyermekük 1932-ben halva született.[33] A táncosnőnek később még számos szerelmi kapcsolata volt, egyes rajongói holdistennőnek, vagy a tánc Mata Harijának nevezték. Igor Schwezoff és Darja Collin említett 1933-as közös szereplését egyébként a korszak másik jeles holland tánckritikusa, Werumeus Buning is igen ígéretesnek nevezte, kiemelve, hogy e táncpáros kiválóan bizonyította, hogy a modern tánc és a klasszikus balett milyen harmonikusan ki tudják egészíteni egymást.[34]

A De Kunst c. hetilap legendás főszerkesztőjének, Nathan Wolfnak egyébként talán az az 1941 májusában megjelent írása lehetett az utolsó tánckritikusi megnyilvánulása, melyben az 1930-as évek elejétől szintén Hollandiában élő, s Mary Wigman egyik legismertebb tanítványának számító Yvonne Georgi (1903-1975) egyes fellépéseit ismertette.[35] Ha kegyesebb lett volna hozzá a sors, akkor a későbbiek során is nyilván számos hasonló írást, tánckritikát olvashattunk volna tőle, de végzetét (számos zsidó származású honfitársához hasonlóan) sajnos ő sem kerülhette el. Már a Volk en Vaderland c. újság 1938. szeptember 23-án megjelent egyik írásában felhívták rá a figyelmet, hogy az újságírást jórészt a zsidók uralják Hollandiában, s a konkrétan felsorolt személyek között Nathan Wolf neve is ott szerepel. Nem csoda, hogy a megszálló nácik látókörébe került újságírót feleségével együtt deportálták, s 1942. szeptemberében mindketten Auschwitzban lelték halálukat.

 

[1] Frederik van Monsjou: 25-Jarig Jubileum als Journalist van onzen Directeur – Hoofdredacteur, den Heer N.H.Wolf, De Kunst 1926. november 6. 61-62; A cikk írója, Frederik van Monsjou (1884-1956) maga is jeles író, illetve műfordító volt, aki már két évvel a lap alapítása után, 1911-ben a De Kunst munkatársa lett, s az évek során neki is számos publikációja jelent meg ebben a hetilapban.

[2] Erről a holland újságról:

[3] Huwelijks-album uitgegeven ter gelegenheid van het huwelijk van H.M. Koningin Wilhelmina der Nederlanden en Z.K.H. Hendrik Prins der Nederlanden, Amszterdam 1901.

[4] https://www.wikiwand.com/nl/N.H._Wolf

[5] Itt érdemes talán megjegyezni, hogy Jan Sluijters 1931-ben még egy kiváló portrét is festett a híres kritikusról!

[6] N.H.Wolf: „Sacrifice” Mimodrama door Meina Irwen, De Kunst 1912. július 20, 665-666; N.H.Wolf: Meina Irwen. Dans-Middag – Centraal Theater, De Kunst 1915. november 27. 103-106.

[7] De Apachendans – TheaterSentiment.nl; Erről a fellépésről N.H.Wolf is röviden megemlékezett a De Kunst 1910. január 8-i számában.

[8] N.H. Wolf: Dansavond – Lili Green (V. Lodowska) en Andreas Pavley, De Kunst 1913. január 25.

[9] Lili Greenről újabban magyarul: Németh István: Művészet, szenvedély és függetlenség a 20. század avantgárd világában. Akik nyíltan felvállalták másságukat.” Lege Artis Medicinae, vol. 34, no. 10-11 2024, pp. 555-559.

[10] N.H.Wolf: Leistikow. De Kunst 1914. június 6. 553-556; N.H.Wolf: Gertrud Leistikow, Panopticum-Theater, Amsterdam, De Kunst 1914. június 20. 589-592.

[11] Jacobien de Boer: Dans voluit, dat is leven. Gertrud Leistikow (1885-1948), pionier van de moderne dans, Uitgeverij de Kunst, b.v. Wezep 2014.

[12] Gertrud Leistikowról újabban magyarul: Németh István: A mozdulatművészet egy majdnem teljesen elfeledett úttörője. Gertrud Leistikow (1885-1948), Új Művészet 2024. június 20, 68-71; Németh István: A mozdulatművészet egy majdnem teljesen elfeledett úttörője. Gertrud Leistikow (1885-1948.) 2. rész. Új Művészet 2024. 9-10.sz. 58- 62.

[13] N.H.Wolf: Angéle Sydow en haar Leerling Elsa Dankmeijer, De Kunst 1915. január 30.  212-214.

[14] Eva von Schaik: Op gespannen voet. Geschiedenis van de Nederlandse theaterdans vanaf 1900, Bussum 1981. 19-20; Itt jegyezhetjük meg, hogy Jacqueline Reyneke van Stuwe, a Haagsche vrouwenkroniek főszerkesztője, ugyancsak több cikket publikált Jacoba van der Pas táncosnőről: Jaccq R. v. S: Dansavon Jacoba van der Pas, De Haagsche vrouwenkroniek, 1914. december 3. 3; Jacq. R.v.S.: Bij Jacoba van der Pas, De Haagsche vrouwenkroniek 1916. november 18. 5-7.

[15] https://de.wikipedia.org/wiki/Ang%C3%A8le_Sydow

[16] N.H. Wolf: Ballet, De Kunst 1916. augusztus 5. 505-508.

[17] N.H.Wolf: Dansavond. Hortense Valesco en Lien Engelen, De Kunst 1917. március 17. 281-282.

[18] Egy 1918-as publikációjában Nathan Wolf is utalt rá, hogy Lien Engelen, mestere, Hortense Valesco visszavonulása után, már egyedül lépett fel: N.H.Wolf: Lien Engelen, De Kunst 1918. április 27. 368-369.

[19] Lien Engelennel kapcsolatban: Staf Vos: Dans in Belgie 1890-1940, Universitaire Pers Leuven, Leuven 2012, 123-126.

[20] N.H.Wolf: Dansavond Dini Bergsma, – Odeon Amsterdam, De Kunst 1918. január 19. 198.

[21] https://nl.wikipedia.org/wiki/Hein_von_Essen

[22] A táncosnő korabeli népszerűségét önmagában jól érzékelteti, hogy alakját a kor hírességeit ábrázoló képeslapok között is felfedezhetjük, s egyes művészek rajzokon is megörökítették expresszív táncmozdulatait. Hannelore Ziegler – auf TV-Kult zum ersten Mal veröffentlicht – Personen – TV-Kult.com

[23] N.H.Wolf: Hannelore Ziegler, De Kunst 1920. november 27. 100-102.

[24] N.H. W: De danseres Sent M’Ahésa, De Kunst 1921. február 12. 233-234. A táncosnő az amszterdami Centraal-Theaterben lépett fel.

[25] Amennyire tudni lehet, Sent M’Ahésa 1909-ben, a müncheni Künstlerhausban mutatkozott be először később híressé vált „óegyiptomi” táncaival. 1932-ben váratlanul befejezte táncosi pályafutását, Svédországba települt, s ettől kezdve újságíróként, illetve fordítóként tevékenykedett.  Sent M’Ahesa – Wikipedia

[26] N.H. Wolf: Hansi Goetze en Luigi de Fraen, De Kunst 1922. április 08. 331.

[27] N.H.Wolf: Margarete Wallmann, De Kunst 1922. szeptember 16. 609-610.

[28] Margarete Wallmann – Wikipédia

[29] N.H. Wolf: Anna Pawlowa, De Kunst 1927. április 30. 381-382; Érdemes itt talán megjegyezni, hogy Anna Pavlova ugyanebben az évben Budapesten is fellépett. Ezzel kapcsolatban: Fuchs Lívia: A tánc forradalmárai. Vendégszereplők 1898 és 1948 között, Budapest 2004, 63-64.

[30] N.H.W: Nini Theilade – Haar danden, De Kunst 1929. november 30, 70-71.

[31] N.H.W: Gertrud Kraus. De Zionistische Danseres, De Kunst 1932. július 16. 327; Tudni lehet egyébként, hogy az 1920-as évek második felében, egy ideig még Kassák Lajos nevelt lánya, Nagy Etel is Gertrud Kraus tanítványa volt Bécsben.

[32] N.H. Wolf: Het Mirakel, De Kunst 1933. szeptember 16. 313-318.

[33] Slauerhoffról: Gera Judit-Pusztai Gábor-Réthelyi Orsolya-Daróczi Anikó (szerk.) A holland nyelvű irodalom története, Osiris Kiadó, Budapest 2022, 284-286.

[34] J.F.W. Werumeus Buning: Kroniek van de dans. Ballet Darja Collin en Igor Schwezoff, De groene Amsterdammer 1933. július 29. 9.

[35] N.H. W: De Balletten Yvonne Georgi – „Orpheus en Euridice” en „Coppelia”, De Kunst 1941. május 3. 75-76.